A normandiai partraszállással volt úgy, hogy még nem állt minden össze, meg ronda volt az idő, de el kellett indulni, különben egy komplett újabb holdfordulóig sauerkrautos bratvurstot szolgáltak volna fel a Montparnasse-on, ami mégiscsak tűrhetetlen. Ilyesmi történt az Elnökivel, én meg kicsit megvakultam.

Misi, a kiváló kárpitos ultimátumot intézett hozzánk: vagy kivisszük hozzá az Elnökit tegnap, vagy nem tudja befejezni az elutazása előtt. Ez azt jelentené, hogy nem lehetnénk ott 16-án Nickelsdorfban a Novarock fesztiválon a Datsuns koncerten. Ilyen opció márpedig nincs, mert Új-Zéland legjobb rockzenekara (ez olyan valószerűtlen titulus, mint a legjobban zsákoló pigmeus center) nem jön ide minden évben. És én Datsunsra Datsunnal megyek, ha a hátizsákomban kell cipelnem odáig, akkor is. Így hát riasztottam Indiánékat, hogy szereljenek rá kerekeket, belevágok. Csomád-Dunaharaszti, 66 Km. A sátán napján. 2006. 06. 06., oh, man.

A szerkesztőségi ebéd után elrohantam akksit, olajat és hűtővizet vásárolni. JF közben szerzett próbarendszámot. Lajcsi látszólag megoldotta a tudományos világot hónapok lázban tartó problémát a levegőt izzadó küllős felnikkel: körbeműanyagozta a belső karimát, most úgy fogja a levegőt, mint rotweiler a levesben főtt teniszlabdát.

Aztán beindítottuk. Selymes purrogás, vérmes felpörgés, csak alapjárat nem volt egyáltalán. Véletlenül van egy donorautó, működő karburátorral, így átszereltük abból. Miközben Indiánnal vállt vállnak vetve küzdöttünk egy benzincsővel, öreg Datsunom aggkori inkontinenciával rám spriccelt egy köpet benzint. Egyenesen a rémülettől tágra nyílt jobb pupillámba. 

Ha az ember épp megvakul a fél szemére, a kieső látóteret az agy irgalmatlan lábmunkával kompenzálja. Másfél másodperc alatt értem az udvarról a mosdóhoz, közben fejjel érintve az ajtófélfát és könyökkel a kilincset. Mivel a legfájdalmasabb inger elnyomja a többit, a másodrendű sérüléseket csak utóbb vettem észre. Drága olvasó, ez mindennél fontosabb: ha a jobb szemedet teleöntöd benzinnel, ne balra billentett fejjel hajolj a csap alá. Ilyenkor az egyik szemből kiöblített naftát átmosod a másikba, és közben olyan fojtogató dühöt érzel a saját életképtelen hülyeséged miatt, mint én. Látom-e még az Elnökit a bulváron cirkálni? Dereng-e még nekem a Fancy Light? Látom-e még valaha gyönyörű pinkedet, kedvesem?

Állítólag Wittgenstein szokott leszegett fejjel, szorosra hunyt szemmel elmélkedni, én ugyanezt csináltam, csak közben benzinszagú könnyek hullottak belőlem Tractatus helyett. Sok pislogás a csap alatt, pohárba merített szemgolyó, rideg frottírral dörgölés, és néhány perc riadt hunyorgás után újra láttam. És minden olyan volt, mint régen, csak több öröm volt saját szemmel tapasztalni. És akkor összeraktuk az autót, és járt. Én pedig a melldüllesztéstől ropogó szegycsonttal kigördültem az Indián-ranchról és elmentem tankolni.

Csurig töltöttem, mégpedig három okból:

• Meg kellett tudnom, mekkora az elnöki tank 
• Az ember nem éheztet egy évtizedek óta korgó prominensi gyomrot
• Minél jobban eloszlik a tankban az esetleg bent maradt régi trutymó, annál kevesebb bajt okoz

Az utolsó szempont az egyetlen szakmainak tűnő, és bár a logikája kikezdhető, arra nem számítottam, hogy 400 méterrel a kút után a Gloria megáll, és el sem indul többet. Aztán mégis elindul. Aztán újra a közútra érve megáll. Aztán elindul, aztán megáll. A hatodik ilyenre utolértek az Indiánék, de addigra pont megint ment, így konvojban elhajtottunk egészen az igazi Indián-lakásig, ami nem a ranch.

Itt Lajcsi a saját autójából feláldozott pár csőbilincset, hogy beiktathassunk egy frissen beszerzett benzinszűrőt (hogy ez hogy maradhatott ki, nem is értem), aztán több órás fejenállással átkábelezte a fél műszerfalat, hogy megjöjjön a hátsó világítás, és a kuplungpedál ne nyesse el a madzagot megint. És micsoda fények gyúltak! Minden lámpa hátul, plusz műszerfalvilágítás, plusz péniszhosszjelzők az első sarkokban, plusz a félméteres Fancy Light odabent. Boldog, boldog ember voltam.

Zoli, a villamosságszerelő-hifista végigkísért egészen Dunaharasztiig, de eddigre az elnökből előjött jobbik természete, és soha többet nem hagyott ki egyetlen ütemet sem. Menet közben lassan elfogyott a kuplung, de megjött a kilométeróra, így szinte jobb autóval érkeztem, mint amilyennel indultam.

A kárpitosnál mély megelégedéssel konstatáltam, hogy a Datsun nem fér be a garázsba. Legalábbis egy alapos átrendezésig nem. Akkor majd nyilván nálam sem fog. Nincs más hátra, lassan bele kell vágnom az öt kocsiállásos, csápos emelős családi ház alapjainak lerakásába. De vajon hogyan ás az ember mélygarázst egy kacsalábon forgó épület alá?

2005. augusztus 17-én érkezett a Corolla GT a Szántó-klinikára egy könnyű átvizsgálásra, kicserélendő néhány kopó-fogyó alkatrészt. Kilenc hónap elteltével itt az idő, hogy boldogan szétkürtöljem: kész.

Majdnem. Már csak egy váltó-, egy kormánymű- és egy dififelújítás van hátra, és aki szerint ez sok, az sose vágjon szétpusztított öreg sportautók restaurálásába. Másnak se ajánlom tiszta szívvel. Mi is volt a gond? Szétporladt karosszéria, megsemmisült motor, málló futómű, hasznavehetetlen fékek. A lakatolás és kasztnierősítés után betettük a kis jóindulattal típusazonos 20 szelepes motort, kicseréltünk minden kicserélhetőt, és nekivágtam a legközelebbi szerpentinnek. A probléma a motorral volt. A kizárólag a japán piacra gyártott 20V egzotikus darab, rigolyás és követelőző, mint egy halálra kényeztetett királylány, még a sárkány előtt.

Hülye hangja volt és nem ment jól, legalábbis 5000 alatt nem. 3 és 5000 közt meg bőgve megfulladt a gázra. A hónapokig tartó utánaolvasás és találgatás részleteinek leírásával egyikünket sem kínoznám, mindenki képzeljen ide egy negyedéves káromkodást. Ezek a lépések vezettek a megoldáshoz:

1: a repedt elosztófedél cseréje
2: a gyárihoz hasonló méretezésű leömlő elkészítése
3: egy széles sávú lambdaszonda beszerzése (köszönet ave-nak) így már biztos volt, hogy az elszegényedő keverék a baj
4: egy programozható motorvezérlő beépítése (köszönet eleanor technologies-nak), hogy adjunk egy kis plusz benzint ott, ahol hiányzik
5: rengeteg értetlen próbálkozás: hiába kompenzáltunk a fuel computerrel, a gyári motorvezérlő mintha direkt rosszat akart volna magának
6: Tomitsu átnézi a kábelezést, és bár minden a helyén, kicserél pár konfúz pozitív- és testkábelt, így elhárít pár parajelenséget
7: Tomitsu a műszerfal sebességjelét elvezeti a motorvezérlőhöz, így megszünteti a frusztráló check engine lámpát, ami a váltóból hiányzó sebességszenzor miatt állandóan felvillant
8: Indiánék üvegszálas műanyagból airboxot készítenek, ami segít közelíteni a motorba érkező levegő mennyiségét a gyárihoz, és helyére kerül az alapjárati levegő csöve, megszületik a stabil alapjárat.
9: Veszek egy saját Innovate Motorsports LC-1 széles sávú lambdaszondát. Enélkül értelmetlen bármiféle motortuningba kezdeni, a jó keverék mindennek az alapja, na
10: Tomitsuval beépítjük a szondát. Megállapítjuk, hogy az eddig használt lambdaszonda rossz.
11: laptoppal az ölben tesztelni-programozni indulunk az éjszakába
12: tesztelés közben elgázolok egy macskát (ne haragudj, kispajtás, remélem még csak a nyolcadik volt)
13: az LC-1 programozható analóg kimenetét rákötjük a gyári motorvezérlőre, és addig tologatjuk a kimenő jelét, ameddig tűrhető nem lesz minden. Majdnem győztünk.
14: hajnali kettőkor hazaindulok Tomitsutól, az autó egyre betegebbnek érződik. Aztán megáll.
15: Tomitsu és Attila hajnali háromkor megmentenek. Menet közben meghalt az akksi, mert nincs töltés.
16: hajnali fél négykor Tomitsu megjavítja a BAH-csomópont mellett a generátor gerjesztőtekercsének csatlakozóját. Van töltésem!

17: hazaérek
18: Elmegyek a SZIAZS-autóhoz a régi felnijeimért, készülök az első rendes drift gyakorlásra
19: hazafelé elmegy az olajnyomás, félreállok
20: megállapítom, hogy csak egy kábel esett le, visszarakom, újraélesztem magam
21: az autó nem indul. Norba megment, behúz.
22: kicserélem az akksit, kidobom a hátsó üléseket
23: minden jó
24: elmegyek leméretni a teljesítményt: 154,2 Le 7950-es fordulaton. És 151 Nm. Nem rossz egy hányattatott sorsú 1,6-ostól.
25: Dorifto time! 8 hátsó gumi és 2,5 óra kínzás után is minden pazar
26: haldoklik a difim, a kardánom, a kormányművem és a váltóm
27: de nem bánom, mert ez már csak pihegő, petyhüdt utójáték

Néhány érdekes tanulság:

• A 20 szelepes motornak nagyon kell a rendes lambda jel. A lambdaszonda cseréje után pedig nagyon kellett neki az akksi halála: így elfelejti a korábban megtanult rossz paramétereket, és megtanulja a jókat.
• A gyári motorvezérlő idegesítően intelligens, lényegében kiröhögte az elé kötött üzemanyagellátás-módosító piggy-back komputert. Akármekkorát korrigáltunk rajta, mindig visszatalált az általa jónak tartott, igazából életveszélyesen rossz értékre. Most viszont már boldogan megvan nélküle.
• A gyönyörűen kilakatolt kasztni újra rohad a 8 palack alvázvédő alatt. Ahogy a vadi új kipufogórendszer is. Az oxigén egy ocsmányul mohó gáz.
• Az újonnan elfáradt alkatrészek kicserélése után egyetlen eredeti porcikája sem lesz a Hacsinak. A lehető legkonkrétabban egy darab sem. Gyártási év: 2005-2006
• A macska mindig talpra esik, de nem marad mindig talpon. Isten óvja a macskákat, az örök világosság fényeskedjen nekik. Illetve a Vonnegut-olvasó macskáknak ne fényeskedjen, hanem hagyja őket a sötétben egerészni, aludni vagy dorombolni, ahogy épp parancsolják. Bocs, macsek, remélem jó gazdaasszonyod lesz odafenn.

A Douglas Adams féle valószínűtlenségi hajtómű egyensen a végtelenbe röptetne minket egy ilyen esemény hallatán: találtunk egy megdöbbentően ép Elnöki Donort.

A Karotta Közlöny hivatalosan köszönetet mond Wick olvasónak és J.F. kollégának, amiért értesítettek, hogy egy távoli Alfa szervizben felbukkant egy ex-libanoni követségi autó, ami kísértetiesen emlékeztet a Gloriára. Másnap megnéztük. Hihetetlen, de ez tényleg egy Datsun 280C, azaz a Gloria rendes limuzintestű változata, valamivel szerényebb felszereltséggel és hagyományos tetőoszlopokkal.

Ráadásul alig rozsdás és teljesen üzemképes, nagyjából végtelenszer jobb állapotban van, mint amilyenben az Elnöki volt a megtalálás napján. Bandi, a tulajdonos Alfa-szerelő lelkesen mesélte, hogy amióta hozzá került, csak keresztben csapatott vele. Ennél kevésbé nyomasztó hírt is hozhatott volna, de mit számít mindez, ha az autó működik, nesztelenül suhan, és az enyém. Muszáj volt megvenni, és bár önálló életet sose élhet majd szegény, de ketten a restaurált Gloriával csak kitartanak az örökkévalóságig.

Másnap elhoztuk. Szegény jó Tomitsu, aki a próbarendszámot hozta, végigasszisztálta az indítási procedúrát, köszönöm, köszönöm. Két óra pusztító didergés sem volt elég ahhoz, hogy mind a 6 hengert állandó munkára kényszerítsük, de már az 5 működővel is mennyei volt vezetni. Pont amilyennek elképzeltem: pinpongasztallal szörfözni egy lágyan hullámzó baracklekvártengeren.

Pihepuha, agyonszervózott pereckormány szálkásra(!) kopott fából, fölényes nyomaték, semmicske teljesítmény, nulla zaj. Imádtam minden másodpercet, még sose élveztem ennyire az utat Indiánékhoz. Náluk aztán mind beültünk, rácsodálkoztunk a teljesen mechanikus, de automatikusan önhangoló és memóriás rádióra, és megrökönyödtünk az 1999-ig vezetett szervizkönyvön. Különösen az els? oldal volt vicces, rajta a kombi, a hard top és a szedán tollrajzával; szürreális volt felismerni, hogy megvan a teljes sorozat.

A Gloria szebben kárpitozott belül, kicsit több extrával, az új szedánban viszont sokkal szebb a kormány és lenyűgözöbb az egyébként formára szinte azonos gyári rádió. Ezeket átrakni nem bűn, olyan, mint kétpetéjű ikrek közt a véradás. Nagyjából. Az viszont nem helyes veterános szemlélet, hogy áttesszük az Elnökire a szedán amerikai lökhárítóját, lámpáit és hűtőmaszkját. De áttesszük, három okból. Egyrészt mert a Gloriáé girbegurba és nehezen javítható. Másrészt mert az amerikai pusztító lökhárító sokkal jobban megvédi a pótolhatatlan többi alkatrészt, mint az esendőbb eredeti, és ez egy gonosz világ. Harmadrészt mert sokkal jobban néz ki.

Így tehát minden műszaki akadály elhárult: ha a sors is úgy akarja, és Indiánék tudnak egy kis időt szorítani a nagy titkos tévés projektjük mellett az Elnökizésre, akkor a május 6-ai youngtimer találkozón végre kikocsizunk az álmélkodó közutakra. Ámen.

Mindenki tudja, hogy a blogolás öncélú hülyeség, az ember blogot magának ír, nem a népnek. Különösen olyankor vágja szájon ez a felismerés, ha a nép sokan van, az ember meg egyedül. Én most is hallgattam volna, lázmérővel a szájban, jégsipkával a fejen, Neocitran-citromosakat böfögve, de megtörtem a passzív agresszió súlya alatt.

Íme egy rövid kitekintés a flottára:

Az elnöki Datsun egy ügyes kezű kardános felbukkanását várja, aki kicseréli benne a keresztet és a függesztőcsapágyat. És egy másik kárpitost.

A Terranót Mazda Mester összerántotta Kuba alatt, így továbbra is az egyetlen megbízhatóan üzemelő jármű a tulajdonomban. Mrs. Karotta korábban önkéntelenül is körbedriftelte vele néhányszor a Budaörs környéki körforgalmakat, most új Pirelliken halad, és így már egyenesen is tud.

Breaking News: eladtam a Saabot. Gracza kolléga vette meg, bomlott elméjű haszonjármű-szakírónk, akinek ez a harmadik vén Saabja. Persze menni egy se tud éppen.

A 260Z dideregve várja a tavaszt, amikor aztán vagy elkezdjük megcsinálni, vagy nem. Mindig megdöbbenek, ha meglátom, hogy mennyire gyönyörű. A sorsa a többi autóétól függ, ha azokat lezárjuk/befejezzük, akkor esetleg jöhet a Z.

Az SX egy meredek garázsbejáró alján áll. Egy tonna alkatrész várja, hogy beépítsük, közte egy KAAZ LSD, egy Skyline légtömegmérő és néhány injektor. Soká lesz kész.

És végül a Hachiroku. A motor a helyén, az autó önerejéből mozog, 4000-8000 között iszonyúan megy is. Alatta vergődik, gázra kicsit megfullad, hidegen nincs alapjárata, és általános kiforratlansági tüneteket mutat. Kapott egy Janó-féle kipufogórendszert, halk és erős, amilyennek kértem. Két hete járok vele, ez alatt kétszer lőtte le egy-egy vízcsövét, még reszelni fogjuk.

Most pedig megyek sört és virslit fogyasztani a Paulanerbe, mert éjjel BMW Z4 M tesztet írok, ahhoz pedig bajoros gasztronómiai előkészület szükséges. Viszlát!

A Karotta Közlöny hivatalosan köszönetet mond minden kitartó hullamosdatónak, akik a döglött blogot konzerválták mostanáig, és megóvták a kukacoktól és a humusszá alakulástól. A tetszhalál Fidel Castro műve, azt is mondhatnám, a postokat elvitték a kommunisták. Az eredeti tervek szerint az elmúlt hónapban a kubai motorizáció lett volna a téma, de Kuba nem akarta, hogy onnan blogoljak. Én pedig meghajoltam az akarata előtt, mert Kuba egy isten. Kedves blogolvasó, tisztelt kommentező, nagyra becsült internet-felhasználó, kérlek, kattints az alábbi képre, és zokogd végig Fenyő Balázs fotográfus tűrhetetlenül szép galériáját az utunkról. És ne add fel az olvasást, lesz még friss post, lesz még lágy kenyér.

Tegnap előtt éjszaka ismeretlen tettesek megpróbálták ellopni a totalcar szerkesztősége elől szegény öreg Saabomat.

Láthatóan nem ment könnyen. Szétbarmolták a kormány környékét, minden drótot kiszaggattak, letörték az indexkart és a műanyag borítást. Kitépték a kesztyűtartót, szétszórták a tartalmát. Temérdek pusztítás egy jószerivel ismeretlen és értéktelen autó elkötése érdekében.

De beindítani nem tudták.

Mégpedig azért, mert a Saabok gyújtáskapcsolója (a zabigyerek 9000-est kivéve) a két ülés közt, a kézifék mellett van. Ezt nem tudták szerencsétlenek, és véletlenül rátalálni meg nem sikerült a nagy sötétben.

Hogy levezessék a kudarcélmény okozta feszültséget, összetörték a tanksapkát és szétrúgták bal első indexet.

De a legtitokzatosabb indíttatású károkozás a csomagtartóban található párna felhasítása és a tollak szétszórása. Mit reméltek ott? Családi aranyat? Megtakarított pénzt? Kárpótlási jegyet?

Vigyázzatok az értékeitekre, a Gonosz közöttünk jár, és öreg autókkal erőszakoskodik.

Az esti mozi után a félholt pláza McDonald's gyorséttermében vettünk egy McNuggets menüt. A pultos megmondta a végösszeget, átvette a pénzt, és ezt kérdezte:
- Itt fogjátok megenni?

Megtántorodtam. Sokszázadik alkalommal voltam már hasonló helyzetben, de soha, egyetlen egyszer sem tették még fel nekem ezt a kérdést így. Mindenre fel voltam készülve:
- Itt lesz elfogyasztva?
- Elvitelre, vagy itt lesz megéve?

Erre tessék, a Sátán és a Növényi és Állati Zsiradékok Istennőjének szerelemgyereke, a Ronda Bohóc egyik alkalmazottja értelmes és helyes magyarsággal, rendes, beszélt nyelven szólt hozzám, méghozzá egy olyan nyelvi szerkezetben, amely létezőként ismer el minket, akik aktívan fogyasztuk, emésztünk, ürítünk, szeretünk és szellentünk, szemben a szokásos személytelen szenvedő szerkezetekkel.

Kedves Sándor, köszönöm.

Két hete – hosszan tartó, súlyos betegség után – elhunyt idei iMac-em. Kezdetben csak álmából ébresztve fagyogatott, villódzó-vibráló képpel. Aztán már máskor is. A Népítélet Gálaműsor előkészítésből még lelkiismeretesen kivette a részét, aztán a forgatás reggelére végleg kimúlt. Kár, mert a tervek szerint róla olvastuk volna fel a végeredményt, így tévésztár lehetett volna.

Egy Macintosht azonban nem korrumpál a hírnév, volt gerince inkább a halált választani. Ez a magyarázat a Közlöny eldugulására is. Részben, legalábbis. Meg persze a munka, az ünnepek, meg minden.

Sajnos a Mac magával vitte az elmúlt hetek blogpostjainak kép- és videóanyagait. Ezért nem láthatod, amint a Hachiroku 20V motorja boldogan szikrázik. Vagy amint első krankolásra beröffen és jár. Azt sem, amint Keiichi hachija az eleven székletet dermeszti belém a visegrádi szerpentinen.

Nem baj, lesz még otthoni számítógép, lesz még Közlöny. Ha máshogy nem, innen a szerkesztőségből, ahonnan épp most is írok. Vagy otthonról, ahol immár idősb Mr. és Mrs. Karotta is Mac-felhasználó, karácsony óta. Imádják az iMac G4-et, minden idők legszebb személyi számítógépét. Tőlem kapták, lelkesek, az bezzeg működik.

Ami az én macem elromlását illeti, rövid kutatás után kiderült, hogy nem vagyok egyedül, a korai iMac G5 széria darabjai gyakran betegesek. A macintouch archívuma alapján sok a halott, olyannyira, hogy az Apple külön foglalkozik is velük. A szériaszáma alapján az enyém is a pusztulásra szántak közé tartozik, és egyébként sincs egy éves, így kíváncsian várom a garanciális ügyintézést.

És akkor az autóbuzi olvasók kedvéért szaladjunk végig a lényegen. A 200SX a Gloria számára bérelt garázsban vesztegel, ahonnan kikeletig ki se tud jönni, mert a lejáró meredek, és tolatni kéne rajta felfelé, nyári gumival. Nem is baj, a projekt befejezéshez szükséges pénzt megette a Corolla, így a Kaaz diffi, a Skyline injektorok és légtömegmérő és a Tein rugók majd máskor kerülnek bele. És kell majd egy kuplung is. És egy rendes elektronika. És a csajom titkos karácsonyi ajándéka. Folytatás tavasszal.

Az Elnöki továbbra is az Indián-ranchon várja a befejezést. Lajcsi közben újrafényezte a gépháztetőt, mert valamitől elromlott. Ha igaz, már az öntőnél az orrdísz. Kárpitozási és fényezési apróságok vannak hátra, és a szivárgó küllős kerekek szigetelése, és kész. Jó hír, hogy a krómfújt cuccok szépek lettek, remélem a rájuk fújandó fekete csíkok sem teszik majd tönkre a króm hatást. Ebből is tavasz lesz.

A 260Z áttelel, aztán jövőre esetleg nekilátunk. De addig nem, amíg minden más le nincs zárva, így a kezdés is bizonytalan, nemhogy a befejezés. A szívem szakad meg érte.

A Saab 99 egy hónapja visszajött Laci bácsitól , az Érdi Saab-gurutól, és tökéletes volt több mint 24 órán át. Aztán megint felpuhult a fék (karmantyúzni kéne), és kettétört a kipufogó, pont a fenekem alatt. Szegény Laci bácsi, ha megint visszaviszem, szíven szúr egy karácsonyfa-csúcsdísszel. Esetleg nem veszi meg inkább valaki? Szép fekete, frissen lakatolva-fényezve, de már kissé hólyagos (garanciális) sárvédőívekkel, huzatra szoruló, ronda ülésekkel. De összességében csodás tárgy, és a kétharmada teljesen új.

A Terrano első futóműve olyat spárgázik, mint Jean-Claude Van Damme két szék közt a naplementében. Ettől nem nagyon megy egyenesen, és fényesre koptatta a gumijait. Rendes, felelős tulajként vettem rá új téli gumit, Pirelli Scorpiont, amit viszont nem tudok feltenni, amíg a futóművét helyre nem teszik. Ha viszont beadnám szervizbe, nem lenne mozgó autóm. Ugyanis:

A Corolla gyönyörűen fejlődik, bár karácsonyi drift nem lett belőle, és már szilveszteri se lesz. Ámde benne van a 20 szelepes motor, jár, és veszi a fordulatot. Hűtőt és kipufogót kell kendácsolni rá, megbízhatóra-szépre véglegesíteni a vezetékelést, megoldani a légszűrést (nincs meg a gyári szűrőház, a 4 pillangószelep tölcséreire meg nem megy fel akármi), kell egy szett gumi, és meg se állok az első szalagkorlátig.

És végül a szerkesztőségi Zsiguli. Mindenki legnagyobb örömére kutya baja, a jajveszékelők megnyugodhatnak, vigyáztunk rá, nem bántottuk. A ködlámpán kívül más veszélyes luk nem lett rajta, direkt minden ragad-tapad, nehogy fájjon neki. Nem törtük össze. A rövidebb rugókkal is nevet a földúton és a fekvőrendőrön, egy rendes szovjet rugóút csak vodkaszagúan röhög az egykarikás rövidítésen. Vomit, a zsiguli.hu egyik főguruja, aki egy jobbkormányos(!) kockaladával jár, melybe Rover V8-ast készül építeni, szerelt bele hall-jeladós, csodaelektronikás gyújtást, mert a fontos dolgokra odafigyelünk. A Zsiga pihen, nincs téli gumija, itt őrzi nekünk a szerkesztőséget.

Ha tehát jól számolom, jelenleg 0 azaz nulla darab megfelelően működő autóm van. Idén már nem is lesz több, de jövőre rettenetes javulás várható. Boldog új évet!

Öt éves a totalcar. Maroknyi elmebetegből tisztes médiacéggé nőttünk, de maradtunk maroknyi elmebeteg. Százezreknek írunk, millárdoknak tévézünk, ideje volt, hogy végre komoly cégautóval fejezzük ki, hogy átérezzük a médiabirodalom-öntudatot.

Íme a totalcar első és egyetlen cégautója, ez a szívszorító szépségű 1976-os Zsiguli. A fotó 3 perccel a vásárlás után készült, az első tankolás helyszínén. Megfigyelésre méltó a Zsiga transzcendens ereje, mellyel azonnal átalakította a két trendi médiamajmot késő-kádári agglomerációs jampivá.

Köszönjük szeretett olvasóinknak és nézőinknek, hogy hozzásegítettek minket egy ilyen reprezentációs limuzin megvásárlásához. Az expanziós szándék töretlen, ha isten is úgy akarja, Magyarország kedvenc autósműsora és szakportálja 5 év múlva megveszi második cégautóját. Hogy Polonez Pick-up vagy Zaporozsec low-rider, még legyen a mi titkunk. Zsiga sorsának izgalmakban bővelkedő alakulását ismert csatornáinkon követhetik figyelemmel. Minden jót!