Április tényleg biztatóan indul. Az a két tenyérnyi fémlap ott a levegőben, az a Hangyász két új toronyteteje, már a végleges helyén. Egyelőre pálcák tartják. Az első lépés ugyanis az, hogy meghatározzuk a pozíciójukat a térben. Ezután jön az, hogy összekötjük őket a vázszerkezettel. Aztán jöhetnek a lemezek.
Figyelembe véve, hogy hány tucat óra tervezés és számítás ment az első futóműbe, egyáltalán nem meglepő, hogy az eredetileg általam átadott koordináták rosszaknak bizonyultak. Ennyi munkába elkerülhetetlenül hiba csúszik. Csak eleget kell dolgozni, és biztosan elcseszi az ember. Rossz munkához idő kell. És így tovább.
Onnan tudjuk, hogy a modell rossz volt, hogy a véglegesnek szánt torony pozíciójába állítva a gólyalábat, a kerekek bestiális pozitív dőlést kaptak – ez az a beteg állapot, amikor az első kerekek teteje szétáll, szemből V-betűt formál, mint Vesztes. Ezt a 30-as évekig hitte célszerűnek a mérnöki tudomány, de akkoriban még bakhátas földutakon volt szokás pöfögni, magas (vagy egyenesen körprofilú) gumiabroncsokon, független kerékfelfüggesztés nélkül. Akkor a nők még nők voltak, a férfiak férfiak, a gépkocsik pedig automobilok.
Szóval a pozitív dőlés egy borzalom. Úgy állhatott elő, hogy a BMW-csonkállvány modellbe illesztésekor valamit elmértünk vagy elírtam. Ettől a csapterpesztés és a kerékdőlés viszonya tök más lett, mint a valóságban, márpedig ezt nem lehet kényelmesen állítani. Úgynevezett adottság. Vasba öntve. Azon múlik, hogy a csonkállványban lévő tengelycsonk milyen szöget zár be a csonkállvány azon részével, ami a gólyalábat tartja, és így aztán magával a gólyalábbal.
Hexer Zoli Adorján rezidens mérnöke, aki csodálatos távirati stílusban értesíti az embert a fejleményekről. Ő küldte az első fotókat a BMW-minta alapján odapöttyözött toronytetőkről. Ezek most további 3-4 fok állítási tartományt engednek. Így azért jó eséllyel bemanőverezzük magunkat az ideális nagyságrend közelébe, és majd innen jön a finomhangolás a pálya szélén. Valami még mindig nem stimmel, mert az én kalkulációm most 21 fokos csapterpesztést mutat (ami nagyon sok), míg a BMW csonkállvány katalógus szerinti gyári értéke 14-15 fok, ahogy egyébként az S13 gyári adata is. Elvileg ezeket egymásnak teremtette a sors. De mivel az állvány maga óhatatlanul beáll a helyes irányba, akár akarjuk, akár nem, a valóságban nem nagyon lehet hiba. A modellben lesz mégis, de majd kiirtjuk.
Nem tudom elmondani, hogy mennyire klassz újra tornyokat látni a Hangyászban, még akkor is, ha ezeket még csak az imádság és pár vaspálca tartja. A tornyok jelképezik azt, hogy kifelé tartunk abból a működési módból, amikor hosszas pöcsölés előzi meg a szerszámok kézbe vételét, mert mindent áthat a bizonytalanság, hogy akkor pontosan mi hova is kerül, és mihez képest. Ennek vége, nagyjából mindennek megvan a helye, azaz innen az a szakasz jön, amiben a srácok meglehetősen rutinosak: össze kell rakni egy versenyautót.
A következő lépés a vázszerkezet véglegesítése. A tornyokat össze kell támasztani a bukókerettel és egymással. Aztán be kell fejezni a padlót és a kardánalagutat. Utána jön a bukócső komplettírozása az ajtó X-szel. Aztán ki kell alakítani a konzolokat, amik az orrban lévő szerelvényeket (hűtők, idomok, terelőlemezek) és a kötényt tartják. Aztán belemezelni a lukakat és végigvarrni az egész kasztnit. Utána már csak pár csavar, és irány a pálya.
Mindeközben Lajcsi elkészítette a végleges új hátsó sárvédőket, amik alá tényleg befér a kerék. Még berugózáskor is. Mivel a kerékre és a gumira szabta a héjat, így mellékhatásként simán beférünk a StanceWorks perverz nyomorékká ültetett autóinak a körébe. Hellaflush Yo! Csak szerencsére nem egy megalázott, szétpusztított futóműtől lett ilyen alacsony, hanem attól, hogy pont így lesz mindennek jó helye. Alig várom, hogy lekerüljön majd a bakokról a saját lábára, nagyon izgulok, hogy milyen lesz körbejárni.
Ezzel nincs vége a műanyagozásnak, mert persze az első sárvédőket is újra kell szabni. Ennek akkor lehet majd nekiesni, ha Adorjánék csinálnak autót a műanyag alá, hogy legyen majd mihez patentozni. Ezt hozza majd remélhetőleg a következő pár hét. Meg persze egy posztot a kipufogó folytatásáról, csak győzzem megírni.
HippY 2012.04.10. 02:12:00
mellesleg imádom olvasni a szenvedésedet, mert azonosulni tudok veled és ügy érzem értek az autókhoz. pedig tudom, hogy még az alapok alapjait se ismerem, de még is élvezem olvasni. sok sikert az autóhoz, már kezd alakulni, de még az orrára kíváncsi vagyok!
Kurama 2012.04.10. 06:12:16
BeeTm · http://beeproject.atw.hu 2012.04.10. 09:37:07
delejes 2012.04.10. 10:56:29
latyusa 2012.04.10. 11:01:37
Never 2012.04.10. 11:04:38
Suttora 2012.04.10. 11:13:54
Ez bizony így van :)
caby (törölt) 2012.04.10. 11:19:21
Nem rossz drog.
2-More 2012.04.10. 12:09:45
kockablogger 2012.04.10. 12:20:14
tiramiska 2012.04.10. 12:33:38
Szkotti 2012.04.10. 12:39:08
Ettől függetlenül hajrá, az aranyér'!
KissAttila · http://www.csicso.com 2012.04.10. 13:12:51
Nem gondolkodtatok ilyesmiben?
Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.04.10. 14:30:35
Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.04.10. 14:50:12
__radar 2012.04.10. 15:09:44
2-More 2012.04.10. 15:40:54
Mellesleg, nem lenne egyszerübb hamár pár fokot akartok állitani, valami vastagabb anyagból csinálni a torony tetejét, körben ráhagyni, és úgy kimarni a bekötési pontok fészkeit,hogy tág tartományban lehessen oldaldőlést és utánfutást állitani? 3-4 fokról van szól amit most lehet állitani, de ennyi állitási lehetőséget bármelyik utángyártott toronytányér is enged, legalábbis ami nekem van, igaz az csak dőlést enged állitani, de valami 6 fokot lehet rajta pozitiv-negativ irányba állitani, és az egy feleekkora autó 2/3 ekkora gyári tornyához van méretezve.
Gomulka Béla 2012.04.10. 17:00:13
Datsun Sunny Coupe 2012.04.10. 18:23:43
Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.04.10. 19:14:04
Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.04.10. 19:16:01
Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.04.10. 19:17:17
Castigliano (törölt) 2012.04.10. 19:27:59
Emlékszem anno sok tanakodás volt erről.
nagyonnagyon 2012.04.10. 22:29:45
Hajrá !
dzolee 2012.04.10. 22:36:17
Tiltott Lally 2012.04.11. 08:05:14
Kitartást a Z-hez .
Majdénmegmondom 2012.04.11. 08:05:17
www.stanceworks.com/forums/showthread.php?t=12414
novothauto · http://novothauto.hu 2012.04.11. 11:27:13
2-More 2012.04.11. 11:50:04
Még annyi, hogy én nem varrnám készre, azaz nem lemezelnék le mindent amig legalább egy nagyjából próbakört nem mentem hogy hogy viselkedik az autó élőben, mert ha mégsem találkozik minden térben és időben, úgy sokkal nagyobb cumi lesz visszabontani mindent ha kell, márpedig annak kevés esélyét látom hogy nulla élesteszt, de mégcsak egy valós állóhelyzeti történet nélkül első blikkre minden a helyére kerül majd.
Addorjan_ 2012.04.11. 12:23:19
Elég hálátlan fotóalany a hegesztési varrat, élőben nincs vele semmi gond. Amit láttok az egy korábbi heftelés.
Schütii 2012.04.11. 13:06:05
novothauto · http://novothauto.hu 2012.04.11. 15:19:02
Nekem semmi bajom nem volt a hegesztéssel...szerintem így is jó.
Grifter 2012.04.11. 16:37:50
merida001 2012.06.12. 23:17:39