Elkelt az elnöki Datsun - Karotta Közlöny

KAROTTAKÖZLÖNY

Nínó Karotta élete és munkássága autóbuzériában és másutt

Elkelt az elnöki Datsun

2010. május 02. 03:24 Nínó Karotta

Friss híreink: Az első személyes megtekintő minden lebeszélési kísérletem ellenére rögtön megvásárolta az Elnökit. Remélem, boldog tulajdonlásnak néz elébe. Köszönöm mindenkinek az érdeklődést, jó érzés, hogy sok szerető gazdajelölt jelentkezett. És a Z, barátaim, az nagyon súlyos lesz.

 

Amikor bő hat éve Fastcar nekem ajándékozta az Elnöki Datsunt, a napnál világosabb volt, hogy soha nem fogom eladni.

Az is képtelenségnek tűnt, hogy valaha rendes autó legyen belőle. Térdig süppedve rohadt egy kertben évek hosszú sora óta. Senki nem tudott róla semmit, a létezésének az egyetlen bizonyítéka az volt, hogy meg lehetett kapirgálni a rozsdafoltjait, és szúrta az ember ujjbegyét a vasoxid.

De aztán úgy tűnt, a jóisten minden áron azt akarja, hogy a Gloria nálam álljon lábra. Egyre-másra sodorta elém a pozitív fejleményeket, úgy haladt az egész, mintha láthatatlan mozgólépcső tolna a dicsőséges szalonállapot felé.

Egy nap alatt találtam donorautót. Hat hét alatt csodás műhelyt (szevasztok, drága East Block).  Két hónap múlva járt a motor, egy év alatt véget ért a lakatolás, került eredeti szervizkézikönyv, hatalmas krómfelni, amit később elloptak, egy újabb donorautó egy szett gyári könnyűfém felnivel, egy szuper szobrászművész, aki képről újraöntötte a hiányzó orremblémát, egy tökéletes szín (Bianco Fuji) egy Ferrari-tesztút hozományaként, és így tovább.

És most eladom, nagyon olcsón. Miért?

Főleg azért, mert nem használom. 6 éve azt hittem, hogy 33 évesen majd vasárnaponként kikocsizom az Elnöki Datsunnal Visegrádra a feleségemmel, fagylaltot nyalunk a naplementében és borzoltatjuk a hajunkat a B-oszlop nélküli kasztni odvában kavargó széllel. De nem csinálunk ilyet. Dolgozom mint a fene 3 helyre, pihenésből autózni nem adódik mód. Ráadásul időközben megtanultam magamról, hogy az autózás, amire tényleg szakítok időt, nem a romantikus panorámakanyarokban történik, hanem a versenypályákon és a gumicsíkos reptéri placcokon.

Miközben a Hacsi minden elemére gyűlnek a boldog használat kéjkarmolásai, a Gloriát garázspor fedi, kivéve a bal hátsó sarkát, ahol szeretettel meg szoktam paskolni, amikor elmegyek mellette. 

Másodsorban pedig azért, mert megőrülök, ha nem építhetem meg a korhű külsejű pályaautónak készülő Datsun 260Z-met, amit 3 évvel a Gloria előtt vettem, csak egyszerűen nem tudtam belevágni a megmentésébe, mert egyszerre nem megy. A döntés egyszerű: minden autó értelmét a használat adja, nem a birtoklás tudata, és a Gloriával veterántúrázni nem fogok.  A Z-vel tépni az összes elérhető ringen meg igen, úgy éljek.

Ez azt jelenti, hogy te megveheted. Nem mondom meg, hogy hány millió forintból készült, mert mindegy. Aki restaurált már autót, és végignézte a posztokat meg a galériákat a készüléséről, el tudja képzelni. A Datsun szedán azonban nem befektetés. Nem menő veterán, nem egy Ewing-merci, amit mindenki tud hova tenni. Alkatrészt vadászni hozzá nem könnyű (még jó, hogy adok hozzá komplett donort), lelkesedni csak olyanok fognak érte, akik tényleg értik és szeretik az autókat, azok is csak akkor, ha élőben látják. Nem valószínű, hogy a közeli jövőben felmenne az értéke, nem eszményi befektetés.

Viszont ritkább az átlátszó hollónál is, és nyáron gurulni vele, andalgó tempóban gördülni a selymes mechanikája neszeit hallgatva, lustán tekergetni a luxusautósan finom kormányt, nevetni a diszkólámpán odabenn és a gépháztetőhossz-jelző kislámpákon a távoli csücskökben, visszaintegetni a gyerekeknek, ezek csodás dolgok. És szembejönni egy másik legfeljebb Japánban fog.

Nem maradéktalanul tökéletes. Kell hozzá túrni szép, rendes kerékanyákat, van pár hülyén világító villanyos visszajelző, amit még nem vadásztunk le, mert nem érdekes, meg azokkal összefüggésben mintha nem mutatna a benzinszintjelző. Az itthon újrakrómozott alkatrészek rondák. De veterános szemmel ezek morzsányi bajok.  A kasztni viszont gyönyörű, a vasak épek és jók, és minden fontos dologból (motor, váltó, futómű) van tartalék.

A vételár 790.000 forint.

A szívem mélyén azt remélem, hogy van olyan Infiniti- vagy Nissan-kereskedés idehaza, amit nem nyírt ki annyira a válság, hogy ne engedhetne meg 3 nagyobbacska dísznövény áráért egy darabka történelmet. És akkor néha visszajárhatnék megpaskolni a szokott csücsköt.

Ha valaki érdekel, hogy egyelőre mennyiért nem kelt el külföldön, és beszél angolul, akkor elolvashatja a hirdetésemet ezen a brit oldalon.

A restaurálás szórványos beszámolói megtekinthetőek itt.

Egy restaurálási galéria ömlesztve fent van a flickr-en, de nekem van még 500 képem.

Az aktuális állapot Fenyő Balázs-féle fotói nyálazhatóak az Indafotón.

Érdeklődni a karottakukacmailponttotalcarponthu címen lehet.

Ó, és Fastcar, ha látod ezt, még jövök neked egy próbaúttal, nem felejtettem ám el, és hálás vagyok.

Mi is ez?

Datsun 280C, Cedric, Gloria Hardtop

2,8 sor6, benzin, karburátor, 120-140 ló, cca 200 Nm

4 sebességes kéziváltó, elöl független felfüggesztés, tárcsafék, hátul merev híd csavarrugókkal, dobfék

Elektromos ablak, csomagtér, tanksapka, antenna. Dupla klíma, elektrosztatikus porszűrő, fancy light, mifene.

Címkék: gloria eladó
210 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kd_ 2010.05.03. 03:46:47

Most így muszáj lesz lottóznom a héten. Remélem vasárnapig nem kel el. Önző vagyok, tudom. :)

freddy_m · http://feri.szikla.hu 2010.05.03. 04:34:38

Nem lenne érdemes inkább nem bal oldali forgalmú országban hirdetni? Van egy pár ilyen Európában.

Csikós Zsolt 2010.05.03. 08:01:24

Coming out. Going down.

ommm 2010.05.03. 08:59:53

Így megy ez.
De, azt hiszem, mindenkinek jobb lesz így...

Leadfoot 2010.05.03. 09:48:53

Most nagyon megdöbbennék, ha nem láttam volna, hogy hosszú hónapok óta hirdeted már, és már akkor túl voltam a döbbenésen.

Flankerr 2010.05.03. 09:56:29

Klasszikus "kezem vagy lábam vágjam le" szituáció.. Jól nem lehet belőle kijönni.. Lehet ha az Ezeröcsi-be bepromózod, holnap már van rá vevő..

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2010.05.03. 10:09:41

A mindenségit. Mondanék csúnyábbat, de hátha fiatalok is olvassák.

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2010.05.03. 10:18:49

de kéne, de kéne... csak miből, és hova.
Yetro túrára kiváló lenne.

TóthZé 2010.05.03. 11:06:34

@freddy_m: hirdetődik (ínye, de szép germanizmus) ott is. Csak a németekhez nagyon nehéz importálni egy olyan autót, amit hivatalosan náluk soha nem árultak, így nincs homologizációs lapja, típusbizonyítványa. Bad luck.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2010.05.03. 11:42:17

@TóthZé: Ez így van, de ott annyival jobb a helyzet, hogy létezik egyedi forgalomba helyezés, ha nem is olcsón, és gyorsan, de meg lehet csinálni. Ugyanezt itthon SOHA nem sikerülne elintézni. A Skandináv államok nem érnek meg próbát?

TóthZé 2010.05.03. 12:03:57

@scheerti: A "nem olcsó, de gyors" egyedi forgalomba helyezés konkrétan többe lenne, mint a kocsi ára. Volt itt elég elszántnak tűnő német ember, aki kipróbálta az autót és viszonylag hihetően állította, hogy megvenné, de ezen az "apróságon" bukott a díl. Persze, itthon minden szarabb.

freddy_m · http://feri.szikla.hu 2010.05.03. 12:29:49

@TóthZé: Értem. De ez még mindig csak 2 ország. Tudom azt olvassák máshol is, de azért mégis.

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2010.05.03. 15:36:12

Az angol oldalon azt irod, hogy költözés meg gyerek az ok.
Gratula. :-)

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2010.05.03. 15:47:07

@B-road: Az is, csak az hónapokkal ezelőtt volt az eredeti indok. De már az új helyről árulom, bár a gyerek még nincs kész.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.05.03. 15:48:25

Nagyon szépen köszönöm szerintem az összes kommentelő nevében is, hogy felajánlod ezt a lehetőséget.
Volt olyan "kollegád" aki ezt nem tette meg, csak kész tényt közölte, amikor egy általunk "relikviát" eladott, csak a kész tényt tudtuk meg, Arra nem voltunk méltóak, hogy megkérdezzen minket.

gnme 2010.05.03. 15:51:00

nálunk tobzódnak a növények, van három kutya is .. mind a tied lehet, na akkor adod a kocsit?

:D

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2010.05.03. 15:59:15

@gnme: Hát, ha ügyesen pénzzé tudod tenni őket, sima ügy.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2010.05.03. 16:11:07

nagyon jo fenyek voltak a fotozason, ritka mazli. es ugyes utomunka, ezt hozza kell tenni

indafoto.hu/karotta/image/4565329-648f8d31/185591

itt mi log a bal fenyszoro alatti muanyag izebol? mosofolyadek csove?

a kis herceg 2010.05.03. 16:24:02

Az a jó !%"=("%(!!=!%/">>#&&ˇ++% rakja bele, most érzem csak. Saját nyomorom. Na mindegy, most nem megy, majd egyszer egy másik életben :(

Amúgy kösz a lehetőséget, gyerekhez meg sok sikert.

Kobak77 2010.05.03. 16:24:58

@scheerti: "Skandináv államok nem érnek meg próbát?"

Hoztunk egyet a svédektől, vigyünk vissza helyette egy másikat :).

Sajnálom. Azt is hogy eladod, meg azt is, hogy nem tudom megvenni... Viszont ha meg is tudnám, nálam is ugyanilyen értelmetlen lenne, mint nálad, szóval jobb is, hogy nem tudom.

Kívánok mihamarabbi eladást és autóbuzi vevőt!

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.05.03. 16:28:19

jó gazdát kívánok neki! (én csak gyönyörködni tudok egyelőre :D)

anyahajókabinajtóhajtogató 2010.05.03. 16:32:42

A fenébe is! Mit adhatnék el???????

bekman · http://bekman.blog.hu/ 2010.05.03. 16:35:04

Adok helyette egy zsír Suzukit! Tuti biznisz, tudom, hogy Te is tudod!!! :D:D:D Mit szólsz???

Kopi3.14 2010.05.03. 16:35:57

@Nínó Karotta: akkor amígy a gyerek nullszériiára készültök ideális terep a nekifekvésnek, utána két ívet vágsz alá, bölcsönek tökéles. Egyedi, egy csemete sem modnhatja el magáról. :D

The Good Boy 2010.05.03. 16:39:35

"...költözés meg gyerek az ok..."

"a gyerek még nincs kész"

Akkor ennyi erővel a kocsi is lehetne nem dohányzó aggszűz vak orvosnő szalonállapotú, harmadik autója, amit csak napsütésben, vasárnaponkénti templomba járásra használt.:)
kár, hogy ti is használjátok a nepperkliséket

nehogymárne 2010.05.03. 16:51:30

nagyon megvenném, ennyiért meg pláne, de nálam azonnal szétrohadna az utcán és nem lennék akkora barbár, hogy ezt végig is nézzem.

jó vevőt kívánok neked is, meg a kocsinak is.

Schwachta Szókratész (vagy Knapp, ahogy tetszik) 2010.05.03. 16:56:03

Nem lesz könnyű eladni, mert hiába ritka és gyönyörű, ha csak egy öreg japó limó.
Már csak az a kérdés, mi lesz a következő lángolás tárgya... :)

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.05.03. 17:00:15

"betétlap adó" autónak jó lesz.-))

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.05.03. 17:01:09

most a Karotta 33 éves vagy az autó?

Liquid_Night 2010.05.03. 17:01:49

Eladom a Swift 1.3at és megveszem...

megáll 100on 10 liter alatt?:)

rowi 2010.05.03. 17:06:36

se jogsim, se 800 rugóm, se garázsom, se pénzem fenntartani...wááá

kár érte...de azért szép munka volt. de akkor legalább az árából lássalak, majd egyszer csapatni a Zvel vhol...

soproni1 2010.05.03. 17:24:51

Kéééziváltóós elnöki limóóó ? Szomáliában.

Waxolo 2010.05.03. 17:27:09

Kedves Karotta, szerinted mekkora az esélye annak, hogy valaki egy bal kormányos Datsunt keres angol oldalon ? De persze te tudod...

Waxolo 2010.05.03. 17:36:27

@Tie: aha, utána meg a Csikós megy Japánba alkatrészért, mi meg majd itt drukkolunk...

Erick 2010.05.03. 17:38:53

Előre is bocsi mindenki lelkének! Tépem a ruhám a véleményem miatt... Igazából ez a fos kinek kell?? Az benne a poén ,h Japóban találni még ilyet? A 790 meg igazából nem pénz annak aki ezt a style-t szereti.. Sor 6 az jó BMW-ben....(pld e 30) Biztos a gondos gazda sokat molyolt vele ,de azt hiszem pont a múlt héten volt cikk arról ,h nem minden szart kéne új életre kelteni... Ha ez egy ilyen állapotú M21-es lenne akkor kb 3x annyit érne tized tudással... Biztos gromek a kocsi de szubjektív vélemény szerint hányás ahogy kinéz... Most utólag is mea culpa a véleményemért...

Valaki1 (törölt) 2010.05.03. 17:41:27

ÉLJEN VIKTOR A MAGYAROK KIRÁLYA!

rowi 2010.05.03. 17:42:03

@Waxolo:
Csikós kupálja csak ki Dezsőt...az is elég lesz, hogy belerokkanjon...:D

a legszebb az lenne, ha megvenné egy ittenni Nissan fejes, járna vele márka-, meg veterántalálkozóra és akkor egyrészt mindenki látná, másrészt itthon maradna

G.Szabolcs 2010.05.03. 17:49:16

Szevasztok

Azthiszem engem érdekelne az autó, de pont most vagyok benne egy BMW felujitásban amiben áll a pénzem...
Ha 2 hónap mulva meglesz, akkor látatlanban elhozom
de sajna addig nem tudok ujabb forrást felszabaditani (válófélben vagyok, aki ismeri az tudja ez mivel jár anyagilag)

Szóval ha minden jol megy nyáron elhozom, és igérem visszakapod egy-egy hétvgére ha mégis elkartok menni a hegyekbe kirándulni. :)

G.Szabolcs 2010.05.03. 17:59:13

Még egy pár dolog

Mennyire eredeti allapotu? OT vizsga miatt kérdem.
Engem érdekelne az maradék kép is ami van a felujitásról.
Illteve meg kelenne beszélnünk egy hétvégi (bocs) találkozót a megtekintés miatt.
Elore is köszi.

Fideszman 2010.05.03. 18:04:52

@Erick: Itt egyelten fos van, te.

Kengyelfutó Gyalogkakukk 2010.05.03. 18:04:54

Karotta,

e-bay nem pálya? Csikós is ott nyerte el Dezső "kezét" :), hátha Neked is bejön, mint seller...

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.05.03. 18:11:28

790e szerintem nem sok érte. Garázs kellene tárolni, az biztos. OT képesnek tűnik a képek alapján.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2010.05.03. 18:13:36

Óbazemg... Igazi kótyavetye, én is sírni tudnék. Istenem, ha V8 lenne, annyit se hagynék neked mondani, hogy bikkmakk, már tépném is ki a kezedből a kulcsot. De most megőrültem. Pedig tudom milyen a kocsi, ültem benne, kicsit vezettem is. Amikor először került szóba, nagy önuralom kellett hozzá, hogy ne akarjam birtokolni, hogy aztán az utcán szépen leromboljam az állapotát. De ez az autó többet érdemel. Őrületes szerkezet. A Nissan Hungary, vagy akit may concernolni, meg szégyellje magát. Ennél ritkább, érdekesebb saját márkás autót a büdös életben nem találnak Magyarországon.
Na mindegy.

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2010.05.03. 18:16:08

Ne már, tényleg kéziváltós? Valamelyik donorban véletlen nincs egy használható 3+1 fokozatú (a +1 nyomógombbal kapcsolható) automata?

yeti 2010.05.03. 18:25:14

Remélem nem kerül messzire és láthatom egyszer.Ennyiért ingyen van.

guest_ 2010.05.03. 18:25:19

Miért nem OT? Nem menne át?

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.05.03. 18:39:21

Kár, hogy nem jobbkormányos, mennék is érte. Bár ha belegondolok... El kéne adnom a Mazdát, mert szegény csak az udvaron áll és akkor pikk-pakk megvehetném, itt meg beregisztrálnám veteránnak. Egy pár nap gondolkodási időt kérek, ennek utána kell járnom.

Jut eszembe, lábon el tudna menni 2200 kilométert szerinted?

S2000 2010.05.03. 18:56:28

Miért nem teszed fel az ebay-re? Hátha fellicitálják az árat.

newnt55 2010.05.03. 19:02:46

Majd hiányozni fog 43 évesen, amikor már nem dolgozol 3 helyre és vasárnap kikocsiztok valami hiperszuper német tucatautóval Visegrádra a feleségeddel. Majd úgy válassz akkoriban autót, hogy ne legyen benne B oszlop, hogy a kissé már őszülő hajadat összekuszálhassa a szél. Gondolj akkor majd 1 percre vissza a Datsunra.

ixtom 2010.05.03. 19:09:58

Most nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek.

Sírnom kell mert
1.) Eladod (illetve csak szeretnéd :D )
2.) Nincs pénzem megvenni (de ha adsz 790e Ft-ot megőrzöm 10 évig :)

Nevetek mert
1.) Végre van új post a közlönyön!
2.) A gép még mindig csodás. :)

Remélem szerető gazdára lel az "Elnöki Szar".

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2010.05.03. 20:03:12

Szegény Erick hozzászólására adott reakciókat elnézve vszínű én sem leszek népszerű, de ebbe a kocsiba szerintem kár volt dönteni a lét. Baromi ronda, Európában soha sem ismert és elfogadott típusról van szó.

Rendszerváltás után hoztak mindenféle ilyen vackot külföldről a mindegy milyen kocsi, csak nyugati legyen típusú emberek.

Örülj ha elmegy...

Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, imádom a kocsikat gyakorlatilag mindegy milyen, de ez nem az amit nap mint nap látni szeretnék. 8-(((

@gergo: Ennyit a jó fényekről:

plastik.hu/2008/06/27/fenyo-balazs-photoshop-es-a-cloud-porn/

M.Islander 2010.05.03. 20:03:38

az angol hirdetés informatívabb: előre is gratula a gyerkőchöz!

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2010.05.03. 20:09:57

@klarky:

most nem arrol van szo, hogy csucsfenyeket es szaturaciot huzigaljuk PS-ben, hanem a lemeno nap szep fenyeket ad

azt meg semmilyen pluginnel nem fogod tudni visszaadni

Der_rosarote_Panther 2010.05.03. 20:12:51

790??? Pedig tőletek tudom, hogy minden restaurálás 3 millióba kerül.
Remélem, jó gazdája lesz, én szívesen vinném, de se tőkém, se garázsom... :-(
Gratula Kiskarottához! Dukai Reginával hoztátok össze? ;-)

sargarigo 2010.05.03. 20:25:39

Még ha alfa lenne....de japán,na mindegy azért szép dög.

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2010.05.03. 20:36:07

@gergo: "mi log a bal fenyszoro alatti muanyag izebol? mosofolyadek csove?"
- Igen.

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2010.05.03. 20:37:45

@The Good Boy: Ha közeli személyes viszonyban lennénk, ezzel nem hozakodtál volna elő. Elegánsabb is lett volna.

yippyupp 2010.05.03. 20:38:58

79.000-et adok érte, és egy érvényes eheti lottószelvényt. van esély, hogy nagyon jó üzletet kötsz.

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2010.05.03. 20:41:08

@Waxolo: Angolul jó sokan beszélnek ám, például én is, pedig magyar vagyok. Ezért érdemes hirdetni arrafelé, meg mert ami tényleg ritka, ott nem a kormány oldala a legfontosabb szempont, hanem inkább a restaurálás minősége és az alternatívák hozzáférhetősége.

sargarigo 2010.05.03. 20:41:34

Én adok érte 80.000-at és igy látatlanban a jövö havi fizetésemet.Lehet hogy jól jársz,lehet,hogy nem:-)))

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2010.05.03. 20:44:21

@Erick: Két ember nem csak abban különbözhet, hogy kinek mi tetszik, hanem például abban is, hogy a hányási kedvét mindenképpen oda kell-e írnia egy másik személy kedves tárgya alá, vagy pedig vissza tudja tartani az erre való késztetését. Nem vagyunk egyformák ebben sem.

bíp-bíp (törölt) 2010.05.03. 20:45:01

Csak egy hülye ad el egy ilyen autót miután beletolt egy csomó zsét, vagy egy hazúg, aki át akar kúrni valakit valamilyen hülye indokkal, hogy megszabaduljon egy nagyköbcentis benzintemetőtől.

jamiepapa 2010.05.03. 20:47:35

Őrület ez az autó,remélem jó kezekbe kerül.Ingyen adod.Remélem múzeumba kerül,ha már hozzám nem jöhet:))

sargarigo 2010.05.03. 20:48:21

@bíp-bíp: Azért van ám mikor az embernek teli lesz a töke,lényegtelen mennyi lét toltál eddig bele.
Van pár alfám,az egyik az komolyan baszakodik velem,halom lét költöttem rá eddig,minden szart kicseréltem már benne,és minden héten valami újat húz elő a kalapból.De csak ez az egy,a többi tud viselkedni.

bíp-bíp (törölt) 2010.05.03. 20:49:33

@Nínó Karotta: Egyetértek, de a fozás tőletek sem áll távol, a TC TV-s videok is jók voltak, pontosan ezért - bár én sose csíptem a wannabe stílusodat, szemben a Winklerrel, akinek viszont nem kevés van a jobbik fajtából.

bíp-bíp (törölt) 2010.05.03. 20:51:56

@sargarigo: Teszem hozzá: gyönyörű ez az autó, és az Alfák sem különbek. Értem én, hogy mit mondasz, és azt is, hogy ez az autó többet érdemel ;)

Ejoy 2010.05.03. 20:54:31

@gergo: menten becsinálok!!!!!

sargarigo 2010.05.03. 20:54:37

@bíp-bíp: Szivesen megvenném,elférne még egy otó a kertben,a virágoknak már úgy is mindegy,de nincs rá lém,ha meg megnyekken benne valami,akkor sepuku lesz belőlle.

yippyupp 2010.05.03. 20:56:25

@sargarigo: rámlicitálsz. legyen két lottószelvény : ) egyet veszek magamnak is, ha nyerek megadom érte akár a 666.000-et is.

Suttora 2010.05.03. 21:02:34

Ennyiért ajándék...

Beeni 2010.05.03. 21:04:37

fateromat lehet érdekelné, ő még az olyan, hogy órákig tud beszélni egy nissan praire-ről, közben csak egy összkerekes uzsonnás doboz... nálam ott bukott el, hogy nem bmw...:)

nincshajam 2010.05.03. 21:06:25

Gyööööönyörűűűű. Sajnos csatlakozom azokhoz, akik nem tudják megvenni, mert... :(

yippyupp 2010.05.03. 21:07:39

@Nínó Karotta: a kultúrált válaszadásodat megerősítve - gyönyörű a kocsi, és gyűjtöm rá a maradék 90%-ot.
@Eric: ruhád = kényszerzubbony-e?

makmarci 2010.05.03. 21:22:01

A legjobb üzlet még is csak az lenn, ha árulnánk Karotta privát számát az őrjöngő tinilányok veszett hadának ...

-de ugye nem vagyunk ilyenek...

Erick 2010.05.03. 21:25:33

@Nínó Karotta: Igazad van! Megkövetlek érte. A tetszése valaminek szubjektiv érzés..Nem lehordtam amúgy a géped,mert írtam ,h akinek ez bejön annak kánaán.. Sikereket az eladásban. Sztem a magyar emberek többségének a hazai suzukin kívül csak a német autók és csatolt társaik jönnek be..
Írjatok egy régi 635 csi vagy valami ilyen gépről és totál siker lesz

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2010.05.03. 21:26:20

Olvassa már át a fosozó brigád, hogy honnan indult ez a kocsi. Az a gáz, hogy nem BMW, vagy Merci? Miért fáj az valakinek, ha más egy japán autóban lát fantáziát? Ennyiért lehet venni F Astrát is, alig nyolcéveset, vegyetek azt. Őszintén szólva nem tudom, hogy az irigység, vagy a gyerekszoba hiánya hozza elő ezeket a kommenteket, de elég szomorú, hogy ezek mennek. Ha vendégségbe mentek, akkor ugye odaszartok a szőnyeg közepére?

Rav Antal 2010.05.03. 21:30:45

Due to moving house and expecting baby...
...he/she gains a joyride in the 260Z racer that the money would allow me to complete.

So are you moving to a 260Z or will it be your baby?

J3R1CH0 2010.05.03. 21:33:48

230000-em van félretéve a számlámon, sose volt még saját autóm.
Ezt most nagyon fogom bánni. Mondjuk egész életemben.
Hogy nincs rá keret, hogy nem kezdhetek ezzel....

De öröm volt olvasni és nézni :).

Bionic Bastard 2010.05.03. 21:34:41

Mese-autó! Nagyon pipec kis gép...old school, autó forma a régi szép időkből.

J3R1CH0 2010.05.03. 21:37:54

Jut eszembe a Saab 9.5 Aero BioPower azóta is nagy becsben van tartva, bár munkába nem azzal járok, mert féltem :D.

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2010.05.03. 21:49:27

Istencsászár autó ez az elnöki Datsun. Rendes autóforma, egyenes vonalak, de nem amerikaiasan Marfan-szindrómás, kecses, de nem európaiasan balfasz. Meg az a beltéééééér....

Kéne na, de nincs pénzem rá.

UltimateUbul 2010.05.03. 21:56:49

Híjjnye, csak ez a fene nagy alkatrész hiány tart vissza, meg hogy az összes mozgósítható rámenne. Ha járna mellé egy peckes mellű japcsi diákcsaj megvenném ;)
Arra meg kár hogy odakint rohadjon el, mert mintapéldánya a korai japcsi vasaknak, elég a felületi rohadás megindulásához hogy beborul az ég.
Különben valami egyedi vonzalmat érzek én is ezekhez a még echte japán, igazi sintóista fanatizmussal összehordott gépekhez. Nem csak az ilyenhez, a felültöltős videókhoz, kockakávás TV-khez,(Panasonic, Mitsubishi) első szériás Sony Walkmanekhez.

UltimateUbul 2010.05.03. 21:59:28

A mobile.de-n hirdesd, azt olvassák svájciak, Liechtensteiniek is, ott még vannak technokrata beütéses fanatikusok, az angolokkal az a baj hogy ha régi gépekről van szó nem látnak túl a saját szaros szigetükön meg a közvetlen környékén...

abc 2010.05.03. 22:01:04

Ez az autó eladhatatlan.
Az baj a hobbi dolgokkal, hogy csak az embernek saját magának fontos.
Senki nem fogja kifizetni a belerakott időt, pénzt mindenfélét, mert az a Te szívednek fontos nem neki.

Nagyon nehéz dolgok ezek.

Magam sosem adom el a cuccaimat, mert annyit úgysem adnának érte mint amit nekem ér, fikázást meg köszönöm nem kérem.
Így ha már nem férek el, inkább az enyészeté lesz.

roymakaay 2010.05.03. 22:12:01

Kedves kollegák és kedves Karotta!

Egy autó restaurálása, főleg ilyen szinten mindig nagy és elismerésre méltó teljesítmény, legyen szó bármilyen "fosról".
Ez az autó egy kincs, ritka, nemes darab, nem véletlenül választottad őt, és nem véletlenül választott ő téged.

Mindenkinek megvan a saját mániája, hóbortja, és azzal van a baj, aki a másikra fúj emiatt. Az irígység nagyúr.

Megmondom őszintén, remélem külföldre kerül, Hollandiát vagy valamelyik Skandináv országot képzelem el, mert ők megfizetnék az árát, és ha szerencséje van a hölgynek, akkor legalább egy olyan gondos tulajhoz kerül, mint a Ponton előző tulaja, vagy te magad. Ezért, ajánlom figyelmedbem a helyi aukciós oldalakat, nem csak az ebayt, hanem pl. a hollandok www.marktplaats.nl oldalát stb.

Talán egy másik ötlet: ha van valahogy kontaktod a motorpresse-nél, akkor talán egyszerűen be lehetne rakni az ams német kiadásába is.

Magam is néhány kedves ismerősöm figyelmébe fogom ajánlani.

Legyél rá büszke, szép munka, és ne hagyd, hogy az eladás miatti rossz hangulatodat még tovább rontsák a nem együttérző kollegák. Sőt, továbbmegyek, ne legyen rosszhangulatod, mert vége van, hanem legyél boldog, hogy egyáltalán volt!!

mindenjót! hajrá a z-vel!

rm

(Ha egy mód van rá, tartsd meg, jó lesz karotta-jr. 18. szülinapjára:) )

In Motion 2010.05.03. 22:16:02

Gyönyörű ez az autó. Sajnálnám használni. Néha elővenném, gurulnék vele kicsit, és élvezném. :)
Ennyiért bőven megéri.
Remélem elmegy, és szerető gazdája lesz.

2,5mach 2010.05.03. 22:16:38

@Nínó Karotta: sajnálom hogy eladod, de igazad van, ha nem használod inkább élvezze valaki más. 260z-hez sok sikert (meg purhabot)

Csikós Zsolt 2010.05.03. 22:28:26

@Tie:

Hüje. Én is eladok épp.

mlt3 (törölt) 2010.05.03. 22:31:44

@Csikós Zsolt: Pedig lenne hozza Kyotoban egy nullkilometeres cseremotor, csak el kene menni erte...

Csikós Zsolt 2010.05.03. 22:31:50

@roymakaay:

Ha van kontaktod a motorpressánél, be lehet rakni egyszerűen az ams német kiadásába is... Hííííhaaaaaahhííííííhíííí... Tizenkét évig dolgoztam ott, garantálom, hogy egy mikronnal nem vagy közelebb a budapesti kiadó bármelyik (mínusz vezérigazgatói, de az mindig német) székéből az ams hirdetőrovatához, mint egy kiskunlacházi pottyantós budiról. Nem olyan az a cég, ott hierarchia van. A magyar kollégák baromi ügyesek, hogy ennek ellenére ennyit ki tudnak hozni a szerény kis lehetőségekből. Ha a németeken múlna, rohadtul nem olyan lenne a lap. Hanem olvashatatlan. És hiteltelen.

akos696 · www.focusauto.hu 2010.05.03. 22:32:47

Nekem kimondottan tetszik, de jelen pillanatban csak a szokásos problémáim vannak: se helyem se pénzem (erre, most). Én a helyedben nem is adnám el. Hacsak nem kell annyira a pénz, vagy a hely, és nem akarod nézni, ahogy elporlad az utcán. Egyéb esetben nem értem az eladást, pláne nem ennyiért. Aki elviszi, szerintem 2x ennyit is megadna érte, qvázi, tuti, hogy nem napi mászkálósnak veszi meg valaki (remélem olyannak el sem adod), tehát hobbiautónak, és akinek van 8k-ja hobbiautóra, annak lesz ott több is (kivéve Csiki, bár ő is a készlet kiárusítása miatt remélt plusz pénzt a Ponton részletek visszatörlesztésére). Ha megmarad, akkor meg időszakos forgalomból kivonás után enni nem kér... A lényeg, hogy ennyi energia, idő és nem utolsósorban pénz ráfordítása után eladni apró pénzért.... hát nem tudom, szerintem nem helyes döntés. De ez csak az én véleményem. Apropó, mi van a fehér VFR 750f-el? Egyszer láttam róla valahol képeket, ill. beírtál valami benzinfolyást a VFR fórumra, azóta semmit sem tudok róla, pedig érdekelne, nékem is ilyen van. Na az például egy jó példa részemről. Sokkal jobb motor, mint amennyibe kerül. Valszeg nem is adom el, akkor sem, ha másik motort készülök majd venni. Ugyanis lassan már legenda lesz, a világ akkori (és jóval később is még) egyik legjobb és legszebb motorja. Ha addig nem töröm össze, akkor eredetiben marad meg, ebből is egyre ritkább lesz egy-egy eredeti példány. Nem is beszélve a hozzá fűződő tömérdek szép emlékről.

Bocs, ha hosszúra nyúltam.... ;)

Csikós Zsolt 2010.05.03. 22:35:24

Különben Gáborom, ha leszeded azt a csúnya kis plakettet az elejéről, teszel rá egy rendes, csillag alakú emblémát, és elviszed, mondjuk a sarkkörig, szerintem meg tudom beszélni Tibbyvel, hogy induljon az expedíció. Nem tudnék ellenállni...

Csikós Zsolt 2010.05.03. 22:36:47

@newnt55:

Igazad van. 43 évesen az ember már nem 3 helyre dolgozik. Hanem 5. Én csak tudom...

Tommi 2010.05.03. 22:40:16

@Csikós Zsolt: És melyiket adod el végül? Mert az még nem derült ki. - Legalábbis számomra.

roymakaay 2010.05.03. 22:40:59

@Csikós Zsolt:

Azt hiszem ezért írtam a talánt :) Egyébként rád gondoltam mint láncszem, sajnálom, hogy így van... :( a drukkolás akkor is marad!:)

csongiaparaszt 2010.05.03. 22:53:49

Vinném. De. Nálam már két gyerek van. És semmi garázs. Ja, és el kellene adni gyorsan az egy szem működő autónkat.
Lehet mégse kéne. Pedig milyen széééééép :(

Gábor a Jobbszélső 2010.05.03. 22:59:58

jó, hogy nem automata :-) automata váltóval okozott volna nekem pár álmatlan éjszakát.

joe1234 2010.05.03. 23:00:30

szép a verda de nem éri meg azt a pár ezer fontocskát de nekem a forint ás is sok

joe1234 2010.05.03. 23:04:10

de a másik datsun az csecse már most is, azt hamarabb eladnád akár otthon akar külföldön

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.05.03. 23:06:57

Hm, ennyi pénzért ingyen van, ez tény. Egy két hónap múlva össze is tudnék szedni rá, csak kár, hogy én teljesen mást szeretnék hobbiautónak, így hiába tetszik, sajnos nem vehetem meg, nem lenne több értelme, mint nálad hagyni. És nem, nem a jelvénnyel van a gond :-)

De az tényleg elgondolkodtató, hogy tkp miért is adod el? Amennyit buknál rajta, abból sok évre tudsz tisztességes tárolóhelyet bérelni neki, felbakolva várja majd a megfelelő pillanatot, amikor valamiért nem akarsz sietni. Ha a gyerek témát komolyan gondolod, ez a pillanat el is fog jönni nemsokára - nálam a harmadik érkezik, tudom, miért mondom ezt. De nézd csak meg a Csikóst, ha nem hiszed, ő sem a nyaktörő országúti száguldás oltárán áldoz. Oké, az Avantime is stílusos, de azért nem ennyire ;-p

fourgee 2010.05.03. 23:13:28

Nem lehetséges, hogy rossz oldalon van a kormány, azért nem kell senkinek ott? Brit rendszármú autóból összesen 4 félét láttam bal kormányosban: amerikai limuzin (fogalmam sincs milyen márkájúak voltak), Ford Mustang, valami utcai takarítógép és speciális, nagyméretű daru.

Fischer 2010.05.03. 23:57:30

nagyjából 3000 Euro.
hm...
csábító ajánlat...

The Good Boy 2010.05.04. 00:17:40

@Nínó Karotta: sorry! ne haragudj! így visszaolvasva és belegondolva az esetleges háttérbe, tényleg nem volt okos gondolat! Tiszta szívből sok sikert a leendő trónörökös "összerakásához"!

Kniight 2010.05.04. 01:12:27

@klarky: Nincs igazad, ez egy szép, egyedi, autó formájú autó.

Ez a második autó amit eladsz nagyon jó áron. Fáj a szívem értük. Remélem, az új gazdája is szeretni fogja és vigyáz majd reá. Eddig nem sikerült találkoznunk (mármint az autóval), de remélem még sikerülhet, nem tűnik el a messzeségben.

És remélem ha belekezdesz a hangyász kerékre állítására, akkor arról fognak posztok potyogni ide is.

ace911 2010.05.04. 07:57:35

jó kis telefonszám :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.04. 08:03:57

790? Egy 10-essel vettem többért 2001-ben az Escortot :D Pedig ez tutira többet ér, meg akkor is többet ért már.
Ennyiért szerintem simán jó!
Remélem valami értelmes ember veszi meg, aki nem csak széthajtja és hagyja a sorsára.

Marczijég · http://marczibanyi.hu 2010.05.04. 08:05:12

Engem érdekelne. Aktuális még? Ha igen, akkor mi a teendőm?

Sopánka76 2010.05.04. 08:18:06

kedves Karotta!

Abszolúte megértem az egész helyzetet.
Nekem csak 1db félighobby autóm van, és 4 gyerekem.
Ha tehetném, megvenném az Elnökit, hogy megmentsem, de nincs neki helye nálam.
És ahogy te sem, én sem használnám. Ha már eljutok autózni, akkor kilinccsel előre!

Sajnálom, sajnálom nagyon!

Sopánka76 2010.05.04. 08:24:33

790.000 Ft, az lófasz egy ilyen állapotú és jellegű vasért.
A törődést is érezni, amiben része volt.
Amúgy nekem se ez a stílusom, de attól még tisztelgek előtte, mert ha nem is egy közismert ikon, azért egy komoly vas. Aki meg belehány a topikba, szégyellje magát, hát ennyire nincs benne tapintat???

Azért annak örülök, hogy így talán a Z elkészül végre!
Drukkolok! Várjuk a híreket!

newnt55 2010.05.04. 08:25:13

@Csikós Zsolt: legyen 63 akkor :-)
Egy ilyen autót akkor sem adnék el, sok pénz és munka van benne. Persze az is igaz, hogy nem vitrinbe készült, ha nincs néha használatban akkor nem sok értelme van tartogatni. Talán jó kezekbe kerül.

mv3 2010.05.04. 08:37:53

Ez az autó ebben az állapotában egy ritka kincs, ami valóban akciós áron keresi a gazdáját. Körülbelül az a helyzet, mintha Claudia Schiffer fénykorában megtalálható lett volna az óbudai High Life-ba, facéran és nyitottan az új kapcsolatokra.

Egyébként pont a lényeg lett tökéletesen megfogalmazva, akkor van értelme bármilyen kocsi tartásának, ha a használati öröm is ott a kártyák között, nem csak a birtoklás kéjes érzése.

Amúgy miközben olvastam a kommenteket alig vártam, hogy azt lássam, valaki érdemben rámozdul, és nem kellene szaporítanom a futottak még hozzászólásokat, de azt mégis ide pötyögném, az egészben annak örül az önző Karotta-olvasó énem, hogy megindul a 260Z projekt, szinte látni vélem az új parázst izzani a Gábor szemüregében :o)

Hajrá!

Ui.: A Csikós Zsoltot ne terheljétek, mert egészen ritka agyi sérve lesz, inkább érveljünk amellett, hogy a Zöld Mercedest megmutassa a vidéki tájegységeinknek :o)

mv3 2010.05.04. 08:39:52

Van rajtam vagy 15 kg plusz, reggeli helyett inkább meg is nézem az indán a fotókat 8-)

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2010.05.04. 08:46:15

@The Good Boy:
Valószínű össze van már az a gyerek rakva, csak nincs még kész.
"expecting baby". Szóval már várják. Pelenkázó asztal, etetőszék, bébiétel lesz belőle. :-)

Liquid_Night 2010.05.04. 08:46:59

Vazzeg...én tegnap azt írtam h megveszem ezt és eladom amim van...és komolyan elkezdtem rajt agyalni, csak kedvtelésből autózok, garázs van, pénz fenntartani, befejezni van...sőt még ha félúton abba kell hagyni, tárolóhely is van ahova el lehet tenni lekonzerválva...még szakik is vannak, akik bár nem ismerik, de tehetségesek és érdekelné őket...

Egy ideje már álmodozom, hogy milyen jó lenne egy szép régi hajó, amivel lehet suhanni a naplementében, belesüppedve a fotelba, sofőrkesztyűvel a kormányon, és közben rápillantani arra az őskocka középkonzolra, éjjel a derengő fancy light a karosszérián...

Karotta leírta az angol hirdetésben hogy mennyit költött eddig rá...ez az autó gyönyörűen egyedi, és már a létezése is egy agyrém:)

t.o.d. 2010.05.04. 08:47:04

"Ördög Úr, lélek van eladó!" Kéne, de a céges érkezésével a saját pénztemetőmtől is meg kell válnom, pedig meg akartam tartani. :-(

Reméljük, eszébe jut egy Nissan-kereskedőnek megvenni, és a szalonban kiállítani. De félek nem. A magyar újautó-kereskedők jellemzően nem ilyenek.

GGG77 2010.05.04. 08:47:46

Hát ez vmi b@szott jól néz ki! Kéne, de természetesen nem lenne szívem az utcán tartani a Móricz környékén... :(

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2010.05.04. 08:50:23

Hé, ennek teljesen jó oldalon van a kormánya. Napi használatra nem igazán alkalmas? Vagy mi a baja?

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.05.04. 09:01:38

szerintem nagyon szép járgány. (biztos perverz vagyok, de nekem nagyon tetszik)

miért kéziváltós? s miért nem OT?

DiliQtya 2010.05.04. 09:01:57

Remélem szerető gazdára talál. Igazán remekbeszabott guruló lett.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.05.04. 09:09:22

@Csikós Zsolt:

Sosem értettem, hogy miképp fordulhat elő, hogy egy sajtóterméket külföldiek birtokolnak egy adott országban. Nálunk az összeset.

Ennek mi az oka? Miért kell német kiadó, meg igazgató egy tévére, újságra, akármire?

Ami még feltűnt:

Tudom, hogy általánosítás, mert nem konkrét nevekre megy a figyelés, de feltűnt, hogy sok kommentáradat azt a benyomást kelti bennem, hogy mindenki napi szinten jár német autópályán, 300e alatti gumigarnitúrát nem vesz, mert az gyilkosság,ha a fél éves X5-ös bőrkárpitját megszítta a nap, akkor lecseréli, ésatöbbi....

Itt meg az derül ki, hogy senkinek nincs mindössze 800e Ft-ja.

tlantos 2010.05.04. 09:14:11

A szentmihalyi uton egy citroen kereskedesben van valami irgalmatlan oreg auto.
A gablininak meg nem megy rosszul, igazan megvehetne. A reklamerteke tobb lenne, mint amibe kerul.

AndrewGL 2010.05.04. 09:14:19

Nagyon szép. Hasonlít a korabeli Crownra. Még a 2,8L sor6 is egyezik. Apropó, hányas évjárat? '81? '82?
Nissan HU-tól, vagy egy tehetősebb Nissan szalontól tényleg kedves gesztus lenne, ha megvenné, és kiállítaná. Egy szalonnak ez aprópénz. És igen, Hollandia elég nagy felvevőpiac a japán youngtimerekre manapság.

tlantos 2010.05.04. 09:15:04

Amugy naggyon szep.

kekfrankos 2010.05.04. 09:17:04

@Sopánka76: Nem kell négy gyerek, hogy ne tudd megvenni, elég két lány is :))

Autopeti 2010.05.04. 09:22:29

Komolyan impozáns jószág, főleg oldalról!

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 09:26:24

@Csikós Zsolt: Te meg az expediciok!!! :)))

Ne rohogtessel mar!
Meg a vegen nem ersz oda es meg ossze is torod amivel mentek. Minek ehhez plakettat csillagra cserelni?

Hulye barom...

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2010.05.04. 09:27:24

Nagyon jók a képek, szép az autó! "Éri a pénzt"

A CarAndClassic oldalon levő hirdetés számlálója tegnap még mintha valami 4-5 ezret mutatott volna, ma meg már 11 ezren is túl szaladgál :)

Flankerr 2010.05.04. 09:27:57

@AndrewGL: és mások: Egy szalonnak ez aprópénz, VOLT, két éve. Csak rá kell nézni az értékesítési adatokra. Sok márka magának ásta a sírját a 0% kezdővel és 10 év futamidővel, de attól még a jelen állás szerint a tavalyi 60.000 személyautó után idén 4 hónap után ott tartunk hogy 14300.. Nem védem se a márkakereskedőket, se a szalonokat, de az idő most kevésbé alkalmas erre.. Persze ettől függetlenül szép gesztus lenne legalább az importőrtől ha megvenné és kiállítani.

hozé bubó 2010.05.04. 09:33:18

hmm ez egy igen komoly angol oldal XD
www.carandclassic.co.uk/car/C129309/
1 szép állapotú skoda 120 a festői romániából XD

tlantos 2010.05.04. 09:44:54

Amugy ebay-re vele (esetleg segitunk kicsit felverni az arat :)

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 09:48:30

@KuKori: Ekkora orral ne ciganyozz mar!

Hulyen jon ki teljesen. Ugyanugy ahogy az is ,hogy egy balfek aki

A-bol, B-be nem jut el anelkul ,hogy ne okozna kaoszt meg anyagi karokat.. az ajanlkozik be "expediciokra".

Kicsit filozz el magadon potyoges helyett. Meglatod hasznal!

kipe · http://www.car-tarsak.blogspot.com/ 2010.05.04. 10:13:44

NE ETESD A TROLLT !

bakker, ezt nem hiszem el, hogy mindig van valaki aki bedől neki és leáll vele küszködni (...)

A leggyakoribb tanács, amit a trollokról hallhatsz: „don't feed the trolls” (ne etesd a trollokat!).

A trollnak a veszekedés, a zavar és a felfordulás a lételeme: ha vitába szállsz vele, csak a kedvére teszel. Ahogy a mondás tartja: ne kezdj birkózásba egy disznóval. Mindketten sárosak lesztek, de a disznó még élvezi is.

Az online közösségek tapasztalt veteránjai ezt a tanácsot gyakran haszontalannak tartják, mert a közösségben mindig akad legalább egy-két ember, aki beugrik a trollnak, és vitába száll vele. Ennek ellenére, ha nem szítod tovább a tüzet, legalább nem rontod tovább a helyzetet. Ha a vita gyalázkodássá vagy vandalizmussá fajul, akkor már könnyű megbirkózni vele – ezekre konkrét és jól bevált irányelvek vannak.

turbopedro 2010.05.04. 10:16:35

Jó nagy szoppancs így menni hagyni egy ótót.
Én is hasonló cipellő :)
Még egyszer le is kaptatok egy kútnál egyik kocsimmal. '80 T/A. two pimpmobiles
...mondjuk pont a trans am nem eladó ;)

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 10:23:04

@kipe: Itt senki nem vitazott te agyhalott!

Irtam ennek a csiklosnak es a masik magara vette.
Lehet ,hogy o is csak egy pina es ezert tette.
Ezenkivul meg engem ciganyoztak le.
Mas nem nagyon tortent...

Menj el egy agyi CT-re, az majd azt is kimutatja,hogy kozod nincs a veteran autokhoz es nem csak hulye vagy!

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 10:27:39

@kipe: Azon a 3-4 peldanyos hatalmas OT talalkozon amire max 100 latogato ment el...

tudod ahol a Domsodi is kifejtette ennek a nagyranott hulyenek autoskesztyuben, hogy milyen degeneralt a lepukkant tulsulyos csapataval egyutt...

ott is kint voltal okoskodni a "troll"-os kieseloadasoddal? :))

Kis beteg gomboc vagy, ezt sose feledd!

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 10:38:53

"Amikor bő hat éve Fastcar nekem ajándékozta az Elnöki Datsunt, a napnál világosabb volt, hogy soha nem fogom eladni."

Tehat amit ajandekba kaptal azert nem akarnak neked 1350.000 Huf. adni es mi most itt sajnalunk teged azert amiert megfogsz valni tole 790 ezerert.

Most mar ertem a sztorit.

Mikozben mar akkor is ilyen hatarozott gyerek voltal es tudtad azt vilagosabban a napnal ,hogy soha nem fogsz megvalni tole.

Te aztan tenyleg Karotta vagy.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.05.04. 10:46:19

@Domsjoi egestol olvad a ho!:

"Tehat amit ajandekba kaptal azert nem akarnak neked 1350.000 Huf. adni es mi most itt sajnalunk teged azert amiert megfogsz valni tole 790 ezerert."

Ha szereltél már életedben, akkor sejtheted, hogy a kért összegnél többe kerülhetett, akkor is, ha az alap ingyen volt.

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 10:52:44

@Csumpi Hálidéj:

Ugyan, dehogy szereltem.
Itt vannak sokkal nagyobb autos szakertok!

Ez mar a Domsjoi vagy ahogy a Csiklos szereti hangsulyozni:

A "sarkkori expedecional" is vilagosabb volt a napnal!!!:))

Mar akkor. Most meg plane! :)

Igaz ,repa???

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 10:55:34

De az is lehet ,hogy nem is napot akart irni hanem holdat.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.05.04. 11:01:26

@Domsjoi egestol olvad a ho!:

Na mondd el, mi a problémád! Én meghallgatlak.
Beszéld ki magadból!

G.Szabolcs 2010.05.04. 11:07:48

Lairom ujra mert ugytűnik Karotta elsiklott efelett:

Szevasztok

Azthiszem engem érdekelne az autó, de pont most vagyok benne egy BMW felujitásban amiben áll a pénzem...
Ha 2 hónap mulva meglesz, akkor látatlanban elhozom
de sajna addig nem tudok ujabb forrást felszabaditani (válófélben vagyok, aki ismeri az tudja ez mivel jár anyagilag)

Szóval ha minden jol megy nyáron elhozom, és igérem visszakapod egy-egy hétvgére ha mégis elkartok menni a hegyekbe kirándulni. :)

Még egy pár dolog

Mennyire eredeti allapotu? OT vizsga miatt kérdem.
Engem érdekelne az maradék kép is ami van a felujitásról.
Illteve meg kelenne beszélnünk egy hétvégi (bocs) találkozót a megtekintés miatt.
Elore is köszi.

VAn egy 12 hengeres Jaguar amiben éll egy kis pnzem, ha egy posztot irnátok rola, akkro talan gyorsabban menn az eladás es akkor azonnal eltudnék menni a kocsiért...

ez:
www.hasznaltauto.hu/auto/jaguar/xjs/jaguar_xjs_h.e._5.3_automata_v12-3768957

remélem megtudunk egyezni...
De be is szamítom a Datsunt:)
Bár kétlem, hogy neked arra XJS re szükséged volna:)

msmester 2010.05.04. 11:12:50

Tegnap olyan 40 körüli komment volt ehhez a poszthoz, ma délelőtt 153. Tegnap a kommentek döntő része, mondjuk 90 %-a szoros összefüggésben állt a témával, az eladó Elnökivel. Mára az ad hominem basztatások, egymás számlájára való jófejkedések és teljesen offtopic hozzászólások aránya mondjuk 50 %-ra emelkedett. Értem én, hogy választás volt, meg hogy a szabad komment a szólásszabadság szerves része, de nem csodálkoznék, ha ezután Karotta végképp abbahagyná a blogolást, de legalábbis letiltaná a kommenteket.

Oké, hogy a hírnév átka, mert Karotta végül mégiscsak egy "médiaszemélyiség", akármit is jelentsen ez. De ez egy autós hirdetés, tehát itt mondjuk _licitálni_ lehetne vagy javaslatokat tenni, hogy az autó túl olcsó vagy éppen túl drága, kérdezni, hogy mi van a donorokban vagy hogy működik a rádió.

Vagy csak én vagyok túl régi vágású?

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 11:13:30

@Csumpi Hálidéj: Ne etesd a trollt !:))

Nekem semmi bajom nincs beneztel valamit rettenetesen csunyan szerintem.

Az a jo a modern technika vilagaban ,hogy visszalehet nezni mindent. Elj a lehetoseggel es talan mindent erteni fogsz.
Amugy meg filozofalhatunk itt napestig a semmirol a vege ugyanaz marad: SEMMI.

Irok ra egy peldat amig visszalapozol es megfejted a semmit:)

Van egy matematikai kis trefas sztori amit hulyegyerekek szeretnek elovenni amikor semmirol akarnak okoskodni:

3 ferfi elmegy egy Motel-ba es kivesznek egy szobat.
Azt mondja nekik a recepcios ,hogy 30 dollar a szoba ara.
Mindenki elovesz egy tizest es kifizetik majd felmennek a szobara.
Idokozben a recepciosnak eszebejut ,hogy csak 25 dollar a szoba ara es emiatt felkuld a londinerrel 5 dollart.

A londiner a liftben utazva azon filozik ,hogy nem tudja hogyan adja majd vissza az 5 dollart 3 fele es emiatt lenyul belole kettot es 3-at pedig egyesevel mindharom vendegnek visszaad.

Tehat fejenkent nem tiz dollarba van nekik a szoba innentol hanem csak 9 dollarjukban.
3x9= 27 plusz a 2 dollar a londiner zsebeben, az 29 dollar.
Hol a hianyzo 1 dollar???

Nos ilyesfele sztorik szoktak itt is lenni. Nincs mirol beszelni mert tudjuk hol tunt el az 1 dollar.Ha 5-ot elosztunk 3 fele amit ugye a londiner nem tett meg az 1.6666667 dollar lett volna amit fejenkent megkellett volna kapniuk , csak ezt az osszeget penzben nem lehet kifizetni.

Erdekes ez a sztori is mikozben bele sem gondolunk abba ,hogy alapban nem lenne ez a feladvany ha a londiner siman visszavisz 5 dollart a vendegeknek es nem varial.
Plane azert ne varialjon mert nem kerte meg senki ra.
Arra meg plane nem , hogy amiatt mert egy dolgot megakar oldani ami nem is dolga neki, hogy panik helyzeteben lopassal megoldja a semmit.

Na ilyen a totalcar is es az osszes semmitmondo semmi benne.

Ajandekot ,nem tudok eladni 4450 font-ert.
Es ? Ki kert meg ra?

Ajandekot miota adunk el??

Es beszeljuk is meg???

nagyjabol ennyi. De problemam... az nincs. Ne aggodj.

Nektek annal tobb. De az mind semmi!!! sose feledjed:))

kipe · http://www.car-tarsak.blogspot.com/ 2010.05.04. 11:20:42

...te egy sajnálatra méltó beteg ember vagy, de ezt idáig is tudtuk (...)

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 11:22:33

@Domsjoi egestol olvad a ho!:

Az pedig ,hogy mindig is vilagosabb volt a napnal ,hogy nem adja el...

Haaat. Hazugsag! :)

Sosem tudta ,hogy nem adja el.
Csak magat kabitotta bo 6 evvel ezelott es ma ugy irja le:

Mar akkor is vilagos volt.
Nem ,hogy azkkor nem volt vilagos baratocskam , hanem sosem volt az. Ma meg mar konkretan nem az.
De ajandekot akkor sem illik eladni. Ritka nagy tahosagra vall:))

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 11:24:13

@kipe: Mondjuk az komoly,hogy meg te sajnalsz le engem.
De ezt szerintem mar akkor is megdumaltuk amikor te pontyok utan lihegtel amikor az meg ping pongozott a jeges uton a kamion elott.

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 11:43:35

@KuKori: Reakciodbol itelve:

Mar neked is vilagosabb a napnal:)))

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.05.04. 11:51:06

@Domsjoi egestol olvad a ho!: De azért ugye tudod, mit jelent a kifejezés, amit írtam? Magyarul netcigánynak hívják, amit angolul troll-nak neveznek ;)

Nindzsaa 2010.05.04. 11:51:24

@Domsjoi egestol olvad a ho!:Szia.szerintem te sokkal különb vagy annál hogy ilyen nyomik közé írj.Ezeket ugysem tudod jobb belátásra bírni,mert úgy hülyék ahogy.Jobb lenne talán,ha olyan helyen kommentelnél ahol meg is értik mit akarsz,és nem pocsékolnád tudásod ilyen semmiségekre mint ez az autós szennyoldal.Én sem tudtam értékelni amit irtál mert nem láttam tanulságosnak.:(

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 11:57:29

@KuKori: Csak ovatosan irogass ilyeneket , nehogy a vegen egy Olah cigany olvassa el a netcigany helyett.

Akkor aztan szep nagy mosolyod lesz:))

Te komoly angol tudassal rendelkezo Proll:)

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.05.04. 12:02:35

@Domsjoi egestol olvad a ho!:

Mesélj egy kicsit a hobbijaidról, a vágyaidról!

Engem érdekel!

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 12:07:35

@Csumpi Hálidéj: Az amit te szeretnel folytatni... az edgy masik oldalon divatos.

Tarskeresonek hivjak. Tarskereso azonos nemueknek.

De azert koszi a megtisztelo erdeklodesed!

Ui.: Hetero vagyok!

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.05.04. 12:10:34

@Domsjoi egestol olvad a ho!:

:D

Én is hetero vagyok, nincs ezzel gond.

Szoktam beszélni férfiakkal személyesen is, taperolás és bármiféle ferde felhang nélkül.

Ha mesélsz arról, amiről kérdeztelek, egyfelől én is, meg mások is jobban átérezhetik, hogy miért az a véleménye, ami.

Másfelől én is és mások is rájöhetünk, hogy valamit elrontottunk. Esetleg arra is, hogy mit.

Nindzsaa 2010.05.04. 12:10:40

Nagyon eltértünk a témától,pedig nekem tetszik ez az autó,csak munkanélküliként nem merem megvenni,mert a szomszédok kivizsgáltatnának az apekkel.

ábrus (törölt) 2010.05.04. 12:14:36

@Domsjoi egestol olvad a ho!:
:-)Látom pajtás veled komoly bajok vannak:-)

ábrus (törölt) 2010.05.04. 12:18:23

Az Elnöki pedig szép. Nekem kimondottan tetszik.:D

G.Szabolcs 2010.05.04. 12:26:30

karotta

remelem jelentkezel mert engem erdekel a kocsi...
gulyas(pötty)szabolcs(kukac)danubisoft(pötty)hu

FredAl 2010.05.04. 12:33:36

Megvenni nem akarom, nem Magyarországon élek.
De júliusban haza látogatok , akkor kibérelném 1 hónapra.
Adnék ezért 120eFt-t.
Faja a verda!

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.05.04. 12:42:43

@FredAl:

110-ért egy 9 személyes Nysát adok!

Kalandtúra, családilag.

Tommi 2010.05.04. 12:49:39

@G.Szabolcs: Vazze! Láttam az XJS-t az OT-expon! Gyönyörű!

ghostdog75 2010.05.04. 13:44:49

Szabi!
ez a Jaguár....nemvagyok egy angolos,de csudajól néz ki...
karottamobil detto.

szatyi 2010.05.04. 15:14:00

@Csumpi Hálidéj: Megy a Nysa? Ilyen régen volt már Sukoró?

ábrus (törölt) 2010.05.04. 15:41:24

@G.Szabolcs:

Asztaqrva de szép! Miért nincs még nekem ilyen Jaguárom?
(sajnos halványan dereng a válasz)

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2010.05.04. 15:47:20

@Domsjoi egestol olvad a ho!: Nem vagyok benne biztos, hogy nem érted, de azért kifejtem részletesen: amit ajándékba kaptam, az egy 7 éve a földbe süppedve rohadó, 23 éves rom volt. Amit árulok most, az egy évekig restaurált, lemezenként újjáépített youngtimer. A kettő értéke közti differenciát az a pár millió forint adja, amit el kell költeni arra, hogy az egyikből a másik legyen.

És nem azért nem kérek érte annyi milliót, amennyibe nekem került, mert egy link kis fasz vagyok, hanem azért, mert a presztízs nélküli veteránoknál ez így megy. Azért nem jajveszékelek rajta, mert tudom, hogy így megy, és már akkor is tudtam, amikor belekezdtem. Ezért sem terveztem eladni akkor. De most igen.

kismajom2 2010.05.04. 15:57:20

@G.Szabolcs: uhh az a Jaguár... úristen de szép! milyen BMW-n dolgozol, ha ilyen Jaguárt adsz el???

zsg? 2010.05.04. 17:40:29

Az a baj ezzel az amúgy szép és izgalmas életfázissal, hogy ilyen fájdalmasan racionális döntések sorát hozza ki az ember fiából. Aztán elérjük a 45-öt, a gyerek már szól, hogy "apu, ha értem jösz, a sarok mögött várjál meg, oké?", neked meg egyre jobban motoszkál a tudatodban az régi érzés. Kéne egy verda. És akkor kezded megint....

G.Szabolcs 2010.05.04. 17:56:15

@kismajom2:
A saját hétköznapi BMW-en amit összetörtem, mert szembe jött egy kib*szott árok... :)

@Nínó Karotta:
Most csak nem olvasod el az összes bejegyzést és az enyémeken átsiklasz, vagy nem érdekel az ajánlatom?
Nem gond, csak mond és nem erőltetem...

Amikor a 3000GT-met teszteltétek az segitett az eladásban :)
auto.indavideo.hu/video/Best_of_TotalCar_3_2005_julius_2_-_Best_of_TotalCar_3_2005_julius_2_-_Mitsubishi_3000GT_Best

Szoval ha most is elmenne ezárt(is) a Jagsi akkor azonnal rohannék azért a Datsunért.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.05.04. 18:12:07

@Domsjoi egestol olvad a ho!:
na, muti a konkurenciát, amiért érdemes lihegni! Vagy bármit.
Köszönöm.

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 19:24:35

@Nínó Karotta:

Ertek mar mindent, koszonom szepen!!!

Igaz, sosem erdekelt. :)

En a okos kockafeju Csiklos kommentjere irtam. Arra valaszolt valaki aki magaenak erezte irasomat. Ez nalatok itt igy szokas.

Aztan masodszor mar arra reagaltam, hogy leciganyoztak engem itt.
Eddig erted???
Eddig a pontig sem emlitettem meg a Datsun-odat,es utana sem.

Maximum annyit eszreveteleztem, hogy szerettek a semmirol temazgatni.
Meg vegig benazni fel Europat... , bocsanat: Sarkkorig :)

Azt ,hogy link kis fasz lennel, azt en sosem allitottam.
Szerintem inkabb egy kis kocsog vagy. De ezt ne vedd sertesnek mert csak a sxajat kis magan velemenyem.

Koszi a lehetoseget.
Szio!

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 19:28:49

@Domsjoi egestol olvad a ho!:

Ja, es meg valami...

ajandekot nem szokas eladni meg akkor sem ha mar 6 eve is 100%-osan tudtuk,hogy sosem valunk meg majd tole!

gnme 2010.05.04. 20:13:45

Gábor, dobjunk be valamit.

Mer'az meglátszik.

..nézzük csak, van itthon hm.. 1985 óta eltéve pálinkák.

tod ezek má' nem karcosak, finom lágy italúak aztán húsz perc múlva ahol állsz oda fekszel :)

..meg izé, van még borom. A múltkori nagybevásárlásból. Nem csinált. Tőkebor. Szerencsére kevéssé savas, meg lehet inni belőle két totálkáros bögrével, még akkor sem zavarja a gyomrot pogács anélkül

van kétféle pogácsám is,,, tepertyűs meg izé .. vajas

ma vettem tatán, hoztam a fogazott cuccot vissza

kó' hónap jöszz?

zippofcy6 2010.05.04. 20:33:57

Milyen restaurálás már ahol lehagyják a B oszlopot ??? Fogadok ki se lehet nyitni az ajtót !
Ráadásul 520as bömös difi sincs alatta. Akkor hogy rakom keresztbe a teszkó elötti körforgalomban??
Inkább veszek egy 635CSIt, aztán felkötöm a kipufogót, a többi hibára meg ott a duct tape meg a WD !
Már csak egy zsacsi szotyi kell meg borotvált tarkó és én leszek a jani !
Ha érdekel van óccóér kínai xenonom (olyan kék hogy már fehér) meg az aljára rózsaszín neonom. Kicsit kipofozzuk és rögtön elmegy.

(gyk: vicc volt :P )

Domsjoi: nem az ajándékot adja el, a kocsit ingyen adja oda. Azt a két millát adja el 800 ezerér amit munkadíjba kifizetett. Teccikérteni? :D

Amúgy én nem adnám el, vmi idióta majd szétrohasztja vagy beállítja egy raktárba és ott porlad el.

kamikazeee 2010.05.04. 20:41:43

Hello Karotta, nagyon tetszik az elnöki gép. Teljesen átérzem a problémádat, hiszen közel 3 éve én is belevágtam egy S12-es Silvia GP "roncs" restaurálásához és tuningolásához + egy pályaautó megépítéséhez. Sajnos a vállság engem is érintett, így ezek elkészülése újabb éve(ke)t is csúszhat. Ahogy az egyik forumozó írta, ezek a gépek csak saját magunknak érnek meg annyit, amennyit valójában rááldozunk. Ezt én is tudom, hiszen a 200 ezerért vásárolt roncsomra hiába költöttem rá eddig a vételár tízszeresét (valós adat!), 6-7 kilónál sosem fogok érte többet kapni... - még annak ellenére sem, hogy egyedi, 200SX verő típus lesz.
Amennyiben nem találnál komoly és fizetőképes érdeklődőt a gépre, én is tennék egy ajánlatott, bár a fent említett összeg töredékét tudom csak kápéban kifizetni, viszont a hátralékot japán Yen-ben törleszteném. (Avagy a japán kapcsolataim révén segíteném a maradék vágottszemű flottád további szépítgetését, fejllesztését.) Az autód napi használatban lenne - 2 x 15 km -, de ehhez mindenképp bírnia kell a 100 km/órás utazósebességet.

kamikazeee 2010.05.04. 21:55:15

Ha esetleg érdekel az ajánlatom, a Winkler › Zazi vonalon elindulva el tudsz majd érni.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.05.04. 23:31:33

@szatyi:
Megy már, csak megállni nem tud. A fékek még hátravannak.

www,ezerkecske.hu/blog

Ha érdekel...

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.05.04. 23:33:48

Helyesen:
www.ezerkecske.hu/blog

Eldöntöttem, hogy amíg ezen és a moszkvicson nincs minősítés, vagy minimum rendszám-forgalmi + szép állapot, addig nem gyűjtök be újabb vasat. Pedig igény lenne rá.
Így is görcsölő gyomorral nézegettem a datsun képeit......

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.05.04. 23:37:48

@gnme:

Hogy a picsába maradt meg nálad a pálinka '85 óta?

Én ha egy üveg pálinka lennék, nem érezném magam biztonságban melletted.

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2010.05.04. 23:44:48

@G.Szabolcs: Szia!

Nem siklottam el felette, csak a vételi ajánlatokra csak így este tudok válaszolni, sok volt a dolog. Az XJS értékesítésében nem tudok azon kívül közreműködni, minthogy ide linkelhetted a posztba a hirdetését, de drukkolok, mert így fotón nagyon szép, az biztos.

Köszönöm a szíves érdeklődést, a bolt nyitva áll, amint valaki megveszi, elkel, addig meg eladó. First come first served, ahogy az angol mondja.

mlt3 (törölt) 2010.05.05. 06:25:16

@Csumpi Hálidéj: "Itt meg az derül ki, hogy senkinek nincs mindössze 800e Ft-ja."

Konkretan mibol gondolod, hogy mindenki, akinek van 8 kiloja, az azt mindenkeppen erre akarja elkolteni? Nyilvan lesz, aki ebben lat fantaziat, es hajlando aldozni ra, de ez miert is altalanos elvaras?

mv3 2010.05.05. 08:54:12

Legszívesebben azt álmodnám, hogy van a totalcarnak egy akkora hangárja, mint a Top Gear stúdiója, ahol elférne az összes ilyen végigkövetett projektautó, az áruk meg természetesen nem hiányzik a családi költségvetésekből, mert még az automata kertkapú fogasléce is toblerone-ból van :o)

Marczijég · http://marczibanyi.hu 2010.05.05. 09:39:01

Amennyiben aktuális engem még mindig érdekel. Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, de ezen kívül nem találtam lehetőséget a jelentkezésre. Mi a teendőm?

kipe · http://www.car-tarsak.blogspot.com/ 2010.05.05. 10:15:59

@Marczijég:

mármint ez kerülte el a figyelmedet ?

"Érdeklődni a karottakukacmailponttotalcarponthu címen lehet."

BruceWillis 2010.05.05. 12:05:20

@Domsjoi egestol olvad a ho!:

Nem egészen ez a feladvány megfejtése, de nem etetem többé a netcigányokat, ne is kuncsorogj!

BruceWillis 2010.05.05. 12:08:10

@Nínó Karotta: Hagyjad Karotta! Primitívekkel ne vitatkozz, mert lehúznak a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal/saját fegyvereikkel.

Egyébként isteni a gép. Fájdalmasan szép ez a régi, japán elegancia.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2010.05.09. 09:29:35

Hát, gratulálok/sajnálom. A megfelelő aláhúzandó. Azt azért kicsit bánom, hogy sose láttam élőben se ezt, se a hacsit, a Z-t meg pláne.

BruceWillis 2010.05.10. 14:36:38

@megszaLott:

Nekem egy picit, de tényleg csak ippeghogy jobban tetszik az elnöki a diszkrét tuning nélkül.
süti beállítások módosítása