Először is, hogy egy tetszőleges fogalmatlan koncertmuzsikust idézzek a nagyszínpadról: Köszönöm, Bukarest, fantasztikus közönség vagytok!

Tényleg sose gondoltam volna, hogy ennyire szeretni fogjátok, hogy tönkreteszek egy ritka japán klasszikust egy bizonytalan kimenetelű, tervezhetetlen lefutású széjjeltuningolás kedvéért. Igyekszem majd rendszeres posztokkal és változatos kapcsolódó tudománydarabokkal viszonozni a kedves biztatást.

A nap jóhíre, hogy mégsem veszett el az RB motorhoz vásárolt olajteknő és Nissan Motorsport olaj- és vízpumpa. A másik jó hír, hogy az elmúlt három éjszaka végeztem a képek leválogatásával, így hamarosan el tudom kezdeni csorgatni az eddigi események anyagát. Fohászkodjunk együtt a mogyoródi RoTa-művekhez és az ingatlanközvetítők félkegyelmű védőszentjéhez, hogy tudjanak a 'Ring-menti művészek haladni a műanyagokkal addig is.

És most jöhet az első dilemma. Mint tudjátok, a Z eredeti orra valami történelem előtti konfliktusban megsemmisült. Az a nagy izé, amit viselt a helyén, eredetileg népmesei bábára készült, ezért vas, és rút. Azaz mennie kellett.

Ha viszont úgyis új orrot kap, teljes alkotói szabadsággal választhatjuk ki a nekünk tetsző fazont. A mellékelt hatalmas macskanyelv a szóba jöhető összes formát tartalmazza, ebből kellett kiválasztani azt, amit Robi és Tasi megmintáznak, némi lépésálló Austrotherm és gipsz felhasználásával.

Felülegerezésre elolvashatjátok a dizájnok forrásait. Mi rém sokat vitatkoztunk a lehetőségeken. Az biztos volt, hogy a lámpa fészkestül megmarad. Egyrészt azért, amiért S4tch olvasó is úgy aggódott, hogy a Z-hez annyira elválaszthatatlanul hozzátartozik a két mélyen ülő szeme. Másrészt azért, mert a Z-nek képesnek kell lennie közúton elmenni a versenypályáig. A közúton pedig beesteledik, és a köz nekimegy az embernek, ha az nem világít.

Tehát lámpa kell. A következő eldöntendő a hosszított ZG-orr vs eredeti rövid orr. Én hónapokig a ZG-re készültem. Sajnos ahhoz azonban semmim sincs, megrendelni meg egy vagyon. Ráadásul akkora első túlnyúlást okoz, amivel a mindennapokban pokol az együttélés, mert mindenhol odaveri az ember, aminél semmi sem őrjítőbb. És (tudálékoskodás alert) oda rak plusz súlyt, ahol a legtöbbet árt: messze előre, hogy kelletlen befordulást csináljon.

Miután ezt ilyen alaposan végiggondoltam, végül a lehető legtudományosabb döntést hoztam: felmentem a Totalcar szerkesztőségébe, és az akkor éppen jelenlévő szakértő kollégák jóízlésére bíztam a döntést. Így lesz a Hangyász új orra rövid és műanyag. Most kereshetek neki új becenevet. Nagy fába vágtam a fejszém, az hétszentség.

Na jó, soha a büdös életben nem tudtam titkot tartani.

Az egész bő egy éve kezdődött, amikor rájöttem, hogy Magyarországnak nincs szüksége egy újabb szépen restaurált Datsun Z-re, mert ezt a területet Szabó-Jilek kolléga akkurátusan lefedi áldott munkásságával. Ha tehát az old-timer kiállításokon megoldott az úrfelmutatás feladata, nekem oda kell elvinnem az evangyéliomot, ahová a veteránozás karnauba-szagú lehelete nem ér el. A versenypályára.

Első lépésként a sors összesodort egy csodálatos háborodottal, aki Skyline motort, Galant orrot és 100NX targatetőt kendácsolt a Nissan 200SX-ébe. Tőle megvettem a motort, ami a 280 lovas RB25DET Neo a Skyline R34 GTS-T Type M-ből, átépítve az RB26DETT twin turbo kipufogósorával és feltöltőivel. Meg a hozzá való váltót. És ünnepélyesen kiblogoltam, hogy elkezdődött. Lol!

Aztán úgy fél évre annyira benyelt a munka, hogy nem történt semmi, de februárban végre megembereltük magunkat, és Benyó Gyurinál beindítottuk a Z-t. 6 év ácsorgás után csodás volt újra járni hallani.

Egy hónapra rá japán autómodellek felett beszélgettünk Sipos “Managertoys” “Streetsta” Zolival, aki megemlítette, hogy egy bontóban látott egyszer egy garnitúra jó széles 14-es felnit, csak kurva ronda sárgák, és nincs rájuk gumi sehol a földön. Én sóhajtottam egy nagyot, hogy milyen jó lenne egy szép széles verseny-Z négy szép széles, korhű felnin.

Zoli másnap beállított a szerkesztőségbe a 4 Hayashi Street nevű kultikus japán versenyfelnivel, amiért visszament a kedvemért a bontóba, és megvette a saját pénzén. Akkor még ő se tudta, hogy pontosan mekkora kincset túrt ki nekem. Azóta sincs elképzelésem se, hogy miként hálálom meg. Valószínűleg életem végéig nála vásárolom majd a modellautókat a gyerekeimnek és a gyerekeim barátainak és a barátaim gyerekeinek.

Közben közeledett az első Initial Drifters driftedzés, és nekem nem volt kerekem, mert - mint törzsolvasóink tudják - ezeket ellopták a szerkesztőségi mélygarázsból tavaly. A Hayashik nem erre valók, és amúgy sem lehet 235-255 mm széles 14-es gumit kapni, szóval el kellett mennem vásárolni egy garnitúra driftre alkalmas felnit. Így kerültem egy duenes hirdetés nyomán egy márciusi estén Mogyoródra.

A kerekek egy műhelyben vártak, aminek a sarkában állt egy AE86 kasztni. A műhelyben két férfi dolgozott éppen: karosszériát készítettek műanyagból egy Honda Civic versenyautóra. Sose láttam ilyet élőben, így a felnikre ügyet sem vetve szóba elegyedtünk a kompozitok lelki életéről, és a japán versenyautók iránti irracionális vonzalomról. Tíz perc alatt kiderült, hogy mindhárman elmebetegek vagyunk, és ennél kevés boldogabb felismerés érhet férfiakat egy műhelyben. Másfél órányi sztorizás után muszáj volt kimennem a laptopomért, és megmutatni, hogy ha egyszer az életben karosszériát készíttethetnék műanyagból, az mi volna. Ez:

Ez egy Bob Sharp-féle Datsun 260Z versenyautó, az IMSA GTU sorozat 1975-ös bajnoki autója, egyben az egyik legszebb versenyautó evör. Sok embernek mutattam már meg ezeket a képeket, és a jellemző reakciók a “hmm, klassz”-tól az “aha”-ig terjedtek. Kevesen ejtik olyan hirtelen és olyan mélyre az állukat, ahogy azt én csináltam, amikor először megláttam az ebay-en, ahol eladásra hirdették egy kerek vagyonért, két éve. De a mogyoródi srácoké meg sem állt a finom gittporig, ami a padlót borította.

Volt pár másodperc csend, ameddig a képeket váltogattam. Aztán Tasi megszólalt:
- Jövő héten szerintem végzünk a Hondával. Akkor beguríthatod.

És az igazi történet itt indul.

A Z-ről mindig is azt tartották, hogy egy szépséges, nyúlánk kupé. Nyúlánk, mint hosszúkás, és nyúlánk, mint "ezt az orrkialakítást a Jaguartól nyúlánk." Amikor annak idején egy Napló forgatás kedvéért az Újlipótvárosban kavirnyásztunk vele, Winkler végig azon ajvékolt, hogy lehetetlen jobbkezes utcákban közlekedni, mert mire belátna az ember, hogy elsőbbséget adhasson, már le is tépte az orrát egy gyanútlan Hummer. Erre a problémára kínálja az új Hetes BMW a madárszemkamerát, és náluk is csak 6 hengernek kell a hely hosszában.

Szóval a Z hosszú, viszonylag nagy GT-nek néz ki, és Csikós kolléga is azt írta róla, hogy állandóan birkózni kell vele, amit jellemzően nagy és nehéz autókkal kell csinálni. Persze - mivel neki tényleg van szeme hozzá - ő azt is észrevette, hogy a Z valójában kicsi "...olyan picike élőben. Az új tesztautók között elveszett a garázsban, többen kis híján ráléptek, annyira alacsony."

Mivel a Hangyász titkos projektje meglehetősen erősen befolyásolni fogja a méretét és a súlyát is, utána kellett végre néznem, mi az igazság a sémi orrú klasszikus és a ronda kis kockajapán összevetésében. Ez:

Ez volna hát a sokkoló igazság: a Datsun Z egy huncut kis manó a kolosszális Corollához képest. Ez részben megmagyarázza, hogy miért nem lehetett mellete versenyt nyerni 9 éven át Amerikában.

Sajnos most többet  nem mondhatok, talán csak annyit, hogy egyszer majd fel fog ide kerülni újra ez a táblázat. Addig is jó éjszakát.

A Krahácsok megszállták az Oldtimer Expót. Ma este ünnepélyesen kiköltözött a Vasúttörténeti Parkba az Elnöki Datsun és a Hacsi. A Gloria rém mókás az igazi amerikai autók mellet, olyan, mint egy kisfiú az apukájának a ruháiban.

A Hacsi, a dárga Hacsi meg a girbegurba lemezeivel, hófal tépte kötényével úgy feszeng ott a kiglancolt Skodák közt, mint szipus az operabálon. Mindnennél aranyosabb.

És muszáj volt lefotóznom Walter Röhrl Pikes Peak Quattróját, mert az autó formájú de már szárnyas versenyautóknál semmi sem menőbb.

Mindenki jöjjön ki, pláne, hogy este 11-ig lehet, ami páratlanul és csodálatosan látogatóbarát gesztus, bár a világ minden kiállítása ilyen volna.

"Na mi van, meddig várjak még?"

Ez hagyta el épp a csajom száját, ami annak a biztos jele, hogy ma nem szivárogtathatok ki más izglamas részleteket, csak ezt a három képet. Tehát:

Diával tegnap kimentünk megnézni ezt:

Ahol már előrehaladott állapotban találtuk ezt:

Aztán hazafelé menet kifogyott a benzin ebből:

És még mindig járunk. Szerencsés ördög vagyok.

Vigyázzunk, ez sok éve volt, a jármű azóta már ELKELT

Ha ez itt most a Népszabadság halálozási rovata volna, most az lenne itt, fekete keretben, hogy fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy, és aztán jönne egy kis maszlag arról, hogy lapos sziluettjének emléke szívünkben örökké él".

De ahogy a halálban is az a klassz, hogy az embert utána megeszik és kikakálják a kukacok, és abból kinő a fű, amit megeszik a tehén, amit megeszik az ember unokája, aki aztán egy hidrogénautóval körbedrifteli a Szaturnusz valamelyik gyűrűjét, úgy az SX eladásában is klassz, hogy az értékesítés a Hangyász feltámasztásának és a K. Kocsiszín felépíésének oltárán hozott anyagi áldozat.

Az SX minden drága törzsolvasómnak régi ismerőse. Írtam róla típustörténetet, használttesztet, nagyrészt végigblogoltam az épülését, már amennyire egy kocabloggertől egy ilyen irtóztatóan hosszadalmas és millió elemű folyamat követése kitellett. Készült videó az utolsó teljesítménymérésől:

Készült fotógaléria élete két driftedzéséről, amik tulajdonképpen csak arról szóltak, hogy megtudjam, jó lett-e arra, amire készült: játszani is alkalmas utcai sportautónak.

Utazott (és elszenvedett passzív driftedzést) benne Orosz Péter, aki megírta pár Lambo és Pagani közé az amerikai magánblogjába. (Van ám neki hivatalos amerikai blogja is)

És most készült egy szórólap is, hogy valaki megvegye - nagyjából a ráköltött összeg harmadáért. A vételár (a lentieken kívül) az egyszer elkészülő 260Z első pályanapján való díszvendégi jelenlét jogát is tartalmazza.

Vigyázzunk, ez sok éve volt, a jármű azóta már ELKELT

Előzmény: Kombit kendácsoló kontárok

A minap kiírt Hacsiroku kombi virtuáltuning-pályázat első néhány jelöltje már befutott.

Ez volt az első. Ez nagyjából az a szintje a virtuáltuningnak, ami még nekem is menne. A művész simán elvágta az eredeti autót, és hátrahúzta az utaskabin végét. És nagyon szeretem az eredményt. Egyszerű, könnyed, tökéletesen illik az eredeti autó stílusához. Aztán jött ez:

Megdöbbentően természetesnek hat. Azonnal kéne, bár nem tudom, hogy reálisan mennyire lenne megvalósítható. És nagyon megnézném a huncut lépcsőzetes hátulját. Mindkettőből az a tanulság, hogy az ötlet egyáltalán nem rossz. És aztán az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha az ember levágná a kabin végét erről az autóról itt:

És ráhegesztené egy Hacsira?

Most, utólag jutott eszembe, hogy az első két pályamű által követett irányban az a fő különbség, hogy a fekete teteje enyhén emelkedik, a kéké lejt. Gazdasági válság idején az ember megbecsüli a monotonon növekvő görbéket, de esztétikai szempontból nem triviális a választás.

Kommentroll

Többen írták, hogy a második Hacsi kombi őket nagyon emlékezteti az 1986-89 között gyártott Honda Accord Aerodeckre. És igazuk is van. Meg is néztem, van-e ilyenből eladó. Van!

Jó volna látni egyet élőben, egy mérőszalaggal, hogy jó szabó módjára (ami egyébként a vezetéknevem anagrammája, ahogy az a másik is, a pajzán) méretet vegyek róla. Ha ugyanis közel esnek a főbb számok, lehet, hogy nem keresnék tovább. Akkor már csak kéne egyet találni egy bontóban, hogy ne kelljen megölni egy működőt, mert az szemétség.

És tényleg, valaki, aki szerint a fotosop nem egy norvég halleves, nem tudna esetleg készíteni egy látványtervet Aerodeck hátsóval és nem bukólámpás AE86 orral?

Van itt ahhoz is matéria:

Előzmény: Kombit kendácsoló kontárok

Őrület, Dansun jóvoltából már tudjuk is, milyen lenne az AE86 Levin Aerodeck:

Ilyen. Ez is kéne, de rögtön. Ideje keresni egy jó hegesztőgépet.

Az Indavideó élő vidószolgáltatásának nyilvános próbája Sasvári A. Józseffel, Fenyő Balázzsal, Tapsihapsival, Payskinnel, és így tovább. És persze a hallgatag Paniccal a hátam mögött, az Invaderek alatt. 

Összefoglaló: Az Indavideón mostantól lehet élőben közvetíteni. Ehhez webkamerára vagy számítógéphez csatlakoztatható rendes digitális kamerára, és internetre van szükség. Megy mobilnetes laptopokról is.

A közvetítést a http://indavideo.hu/broadcast oldalról lehet kezdeményezni, vagy bármelyik indás videóból a Válaszvideó nevű ikonra kattintva.

A közvetítést bárhányan nézhetik, és beágyazható bárhova. Azaz simán elmehetsz egy laptoppal egy étterembe, és beágyazhatod a gasztroblogodba, amint élőben megfulladsz a szalontüdőn.

Az alábbi ablakokban a kísérleti adás lementett változatai láthatók. Ha szépen felépített, rendszerezett, értékes tartalomra vágysz, ne nézd meg. Ez itt egy kísérlet dokumentuma. Eredetiben párhuzamosan futott több felhasználó adása, egy közös oldalon. Egymással is beszélgettünk, ezért egy videónak önmagában jó eséllyel nincs értelme.

Az aktuális és korábbi élő adásokat a http://indavideo.hu/live oldalon találhatod meg. A szolgáltatás mától működik, de még nincs kész. Ha kipróbálod, és megírod a tapasztalataid ide kommentben, vagy elküldöd emailben, vagy belemondod a kamerába, és elküldöd az adás linkjét, sokat segítesz nekünk.  

Szép dolog, hogy az ember fel akarja találni a Hacsiroku kombit, virtuáltuning pályázatot ír ki rá, aztán meg a megoldásról kiderül, hogy egykorú az emberrel magával. Mármint velem.

Hölgyeim és uraim: a Hacsiroku kombi

Bizony. A 2137-es Moszkvics maga a tökéletes AE86 kombi. Hasonló arányok, közeli gyártási idő, nagyon hasonló alapfelépítés. 

Mindkettő hosszában, elöl hordja a másfél liter körüli négyhengeres motorját. Mindkettő független felfüggesztésű elöl és merev hidas hátul. És - figyelem, innen tudjuk, hogy ez a frígy a mennyben köttetett - milliméterre azonos a tengelytáv. Azaz némi hegesztéssel és flexeléssel tökéletes transzplantációt lehetne végezni. Ha nem lenne ilyen drága, csábító ajánlat volna.

Sajnos mostanra mindkét autó túl nagy ritkaság ahhoz, hogy az ember összemókolja őket. De azért szép gondolat, nem?

Fenyő fotográfussal évek óta ábrándozunk arról, hogy mennyire fasza lenne időnkent úgynevezett létező dolgokkal foglalkozni. 

Például a Krahács Kocsiszínben hegeszteni klassz tárgyakat. Sajnos a kocsiszín ügye egyelőre vesztésre áll a gazdasági válság démonával vívott szkanderben, de a karbirkózásban pont az a jó, hogy szent akarattal egész alulról is lehet fordítani. Erre ősszel még visszatérünk.

Szóval, mindketten olyan területen dolgoztunk egész felnőtt életünkben, ahol a végeredmény egy csomó egyes meg nulla, a legjobb esetben ASCII karakterek és kigyújtott képpontok formájában, de van, hogy teljesen láthatatlanul. Ezért ebéd és esti sörözések alkalmával vissza-visszatérő téma a dugás, hogy kéne végre csinálni, úgyis mint készíteni valamit. (Itt közbe kell szúrnom uránbányász és mélyépítő olvasóim kedvéért, hogy tudom, hogy a szellemi munka, a gombok nyomkodása és a beszélgetés valójában alig kevésbé szánalmas munkapótlék, mint a rocksztárság. Nincs mit tenni, mindenki a másik boldogtalanságát irigyli.)

És amikor a fizikailag létező, kézzelfogható dolgok elkészítése kerül szóba, óhatatlanul megérkezünk közös kreatív képzetünk központi képéhez, a kusztom kombikészítéshez.

És akkor ezt most képzeljük el kombiban

Legyünk reálisak: személyautóknál összesen 3 karosszériaformának van joga létezni. A kupénak, mert szép. A kabriónak, mert nincs teteje. És a kombinak, mert egyedül annak van értelme. Könnyű megjegyezni, k-betűsök mind.

Balázs nagyjából 2 méter. A megbízható, racionális és tágas kocsikat szereti, képes és hajlandó lenne egy új középkategóriás autónyi pénzt elkölteni a számára tökéletes járműre, ha az létezne. Bár tagadja, de kedveli, ha egy autóban van valami enyhén érdekes, és érthetetlen módon vonzódik a német karakterű minőségérzethez.

Hosszú órák beszélgetései és számtalan átautonanizált éjszaka után arra jutottunk, hogy a számára tökéletes autó egy VW Phaeton Variant volna. Természetesen ilyen gépjármű sosem létezett, hiszen az emberiség nagyja számára egy tárgy rögtön kicsit kínossá válik, amint maradéktalanul célszerű lesz. Ezért a Phaetonból csak célszerűtlen limuzin készült.

Én egyszerűbb eset vagyok. Számomra a tökéletes autó a Corolla GT, még azelőtt, hogy valaki hozzám hasonlóan széttuningolná. Leszámítva, hogy nincs belőle kombi, ezért nem fér bele - például - kutya.

Nem kellett hozzá sok idő, hogy rájöjjünk, a közös reménytelen hobbicél adott: el kell készítenünk életünk ideálkombijait. A kihívás derekas: nem értünk hozzá, nincs tapasztalatunk, nincsenek eszközeink, sem helyünk. A Phaetonok még drágák, de a világválság le fogja húzni az árukat garázsom padlójáig, mire lesz garázsom. És különben is, a VW-vétel a Balázs baja.

A Hacsik is drágák, de azért más szinten, és nekem van egy amúgy is alapos lakatolást igénylő donorom. Szóval lassan el kell majd mennem táblalemezért valahova.

A munka jó nördhöz méltó alapossággal zajlik majd. Első körben megcsapoljuk a közösség agyát. Ennek érdekében megkértük Hammert, írjon ki virtuáltuning-pályázatot VW Phaeton Variant és Toyota Levin Wagon témakörben. A pályázatok elbírálásánal előny a realisztikus dizájn és a megvalósíthatóság, azaz a méretben és stílusban nagyjából passzoló, készen beszerezhető részegységek felhasználsa, de - mint minden remixnél - itt is az lenne a cél, hogy az új termék önmagában is esztétikai élmény legyen.

A győztes bármikor jöhet hegeszteni, amikor megvalósítjuk a dizájnját, vendégem annyi kör driftre, amennyit a gyomra kíván, és híressé tesszük a nemzetközi világhálón. Szívből remélem, hogy a pályázók jobban bánnak a fotosoppal, mint mi a fogyóelektródás hegesztővel és az angolkerékkel. A vállalás merész, de amikor Wrighték felszálltak, még feltalálva se volt a repülő. Ahhoz képest egy autóra dobozt hegeszteni csak a magunkfajta nyápic entellektüeleknek kihívás.