Minden autóversenyzői tűzálló overálban van egy titkos zseb. A titkos zsebben van egy vastag könyv. A vastag könyvben van sok száz benzinnel, olajjal, epével és könnyel átitatott oldal. Minden oldal telis-tele van írva apró betűkkel. A könyv címe: Kifogásaim Komplett Kalendáriuma. Ilyenek vannak benne, hogyaszondja: "a második gyorsra sajnos elgumiztuk magunkat", "annyit mentem szélárnyékban, hogy elmelegedett a fék", "egész hétvégén küzdöttünk a beállításokkal". Komoly versenyző az utcára se lép ki nélküle, nemhogy a pályára felhajtana. Az enyém is kéznél volt, amikor elvittem a Hangyászt a Laptimingba.

A Laptiming a legőszintébb nevű formátum idehaza: arról szól, hogy egy autó körbemegy egy versenypályán, és megmérik az idejét. Mértek már UAZ-tól Corvette-en, Mustangon, M5-ön , EVO-n, STI-n, GTR-en át R5-ös géposztályú gyári raliautókig mindent. 235 különböző autót eddig. De egyetlen olyat se, amiből az előélete során vidám facsemete nőtt volna az ég felé, mint a Hangyászból.

Az autókat Vida János és Walter Csaba, a műsort Bessenyey Zoltán vezeti, mindhárman kiváló autóversenyzők, sokszoros bajnokok. Egyikőjüktől sem féltem a Hangyászt, a szónak abban az értelmében, hogy tönkretennék. Annál jobban féltem tőlük abban az értelemben, hogy ezek az emberek profik, pláne hozzám képest, és olyan simán átlátnak egy vacak autón, mint Columbo az egyszeri feleséggyilkoson.  Ráadásul van egy csalhatatlan hazugságvizsgálójuk: a stopper. Szar autóval csak szar időt lehet menni, és 235 autó között nagyon pontosan el lehet helyezni valamit. Úgy is, hogy fájjon. 

#minekmentoda?

Sokan írtátok a videó alatt, hogy klassz, hogy elmentem egy konkurens műsorba vendégnek. Szerintem is klassz, pláne klassz, hogy hívtak. Egy picike ország szűkös elmegyógyintézetének osztálytársai vagyunk mind; ünnep minden nap, amikor még játszhatunk az autóinkkal. Mindenki, akivel ennek közösen lehet örülni, barát.  Ehhez jön, hogy én nagyon szeretek tanulni, itt pedig van kiktől; amit Csabi és Jani mond a teszt után, az mind olyan visszajelzés, amiért én lehetek hálás (miután kisírtam magam a sarokban).

De nyilván nem ez a legerősebb késztetés, hanem az izgulós-szorongós-reménykedős kíváncsiság az igazságra. Eddig csak én meséltem nektek a Hangyászról, minden sztoriban és köridőben benne voltam én. Az én ízlésem, az én atyai elfogultságom, az én bénaságom, az én lelkesedésem. Most pedig az jött, hogy kettő különböző szakember küldi majd szembe az autómat több száz másik verseny- és utcai sportautóval,  meg a rohadék, megvesztegethetetlen, kíméletlen stopperórával, és ami ebből kijön, az a dolgok mai állása szerint maga a nagybetűs frankó. Tizenhét éve van meg a Hangyász. Egy bő évtizeden át épült, és épült újra. Ha minden “sose lesz ebből semmi”-hez és “miért nem vettél inkább egy 350Z-t?”-hez mellékeltek volna egy fémszázast, mostanra színaranyból lenne még a garázskapum is. Kellett, hogy a külvilág is visszaigazolja, hogy az út vezetett-e valahova.

#kifogasmindigvan 

Amikor szóltak, hogy menni kéne a forgatásra, a Hangyász egyáltalán nem volt kész. Tavaly szeptember 24-én mentem vele először tesztre, addig nem ment egy métert se pályán az újjáépítés óta. A “teszt” kilenc (09) bejáratós kör volt a Hungaroringen, amelyből kiderült, hogy nincs rendesen fék, nem lehet gázfröccsöt adni a pedálrend miatt, és tekergetni kéne a futóművön. De ezekre mind nem volt idő, mert egyszer csak jelentkeztek BZ-ék, hogy vinni kell forgatni, így három nappal később ott cidriztem a Hangyász mellett Kakucson.

Muszáj volt az elején szabadkoznom, versenyautót így elvileg nem adunk át. Ez nem versenykész állapot, hanem inkább amolyan shakedown-szintű, vagyis egy beállítatlan, rohadt nyers, de nagyrészt üzembiztosnak remélt autó, amivel most kéne elkezdeni foglalkozni, hogy alaposan jó legyen. És - mivel a teljesítménymérésre és a Hungaroringre is lábon mentem előtte - maradtak rajta az utcai gumik. Tény, hogy a Michelin Pilot Sport Cup 2-nél feljebb nem nagyon van semmi az E-jeles utcai gumik közt, de azért pályán, versenyautón egy rendes slick nagyon más képet mutatott volna. És időt is.

Tehát  megérkezünk, beülök a srácok közé a szettbe. Mindenki kedves, de azért nem lepne meg, ha kiderülne, hogy egy morzsányi gyanakvó szánakozás is van valahol a fejükben. Fura is lenne, ha nem volna, kívülről ezt a sztorit nehéz másnak látni annál, hogy egy lelkes idióta a fejébe veszi, hogy majd versenyautót csinál egy porrá oxidálódott japán romhalmazból, aztán szenved vele  egy évtizeden át, magyarázza, hurcolja helyről helyre, szenved vele még, magyarázza még, de autó akkor se lesz ebből, amikor ő már a kényszerzubbonyban húzza rá az ellenkormányt. A Hangyász ránézésre is hitelesen hozza ezt az őrült ember lélekvesztője hangulatot, minden elemén van már valami használati nyom, néhol kopottas, repedt, itt-ott csak úgy le van mázolva valamivel, nem az a kimondott showcar. Aztán ez jön, tekintsd meg a videót: 

Spoiler (sőt, wing és diffúzor) alert - ne olvass tovább, ha nem láttad a videót, mert lelövöm a poént

Mit is mondhatnék. A vége 0:46.143 lett. Lapzártakor épp abszolút 8. idő a 235-ből. Ez a 45 éves, többszörösen meghalt néhai Nissan 260Z megverte az aktuális Nissan GTR-t. A Corvette Z06-ot, EVO-kat, STI-ket, M-es BMW-ket. Az 500 lovas Giulia QV-t, az 550 lovas, összkerekes Audi R8 V10 szupersportautót, a 600 lovas, összkerekes M5-öt. Nekem talán a legmeglepőbb, hogy a Porsche Cayman GT4-et is, ami egy őrülten csodálatos tárgy, nagyon szeretnék egyet. És hogy utcai gumin kettő tizedmásodpercre van a gyári Skoda Fabia R5 raliautótól. Az egy kurrens, VB-győztes, összkerekes, rajtprogramos-anti-lagos-szekiváltós-versenygumis démon. A Hangyász meg egy Datsun és egy mászóka összeépítve, egy szívó V6-tal az orrában, kézi váltóval, kettő hajtott hátsó kerékkel, rissz-rossz beállításokkal. De mekkora szíve van!

A szent szakmaiság kedvéért szögezzük le: a megvert autók közül némelyik egy másik, gyorsabb pályán akkora kúpot adna a Hangyásznak, hogy a sidepipe-okon folyna ki megolvadva. De ezzel együtt is engedélyt kérek boldogan hátradőlni a fotelkonstruktőri és fotelversenyzői fotelemben, és arra gondolni, hogy boldog vagyok.

One last thing

A Hangyász-projekt célja nem az volt, hogy a lehető leggyorsabb autót építsük meg. Nem különösebben erős a maga 331 lóerejével, nem is nagyon könnyű, szűk 1,2 tonna. Az a célja, hogy megtanítson engem, és ezeken a tartalmakon keresztül bárkit, hogy milyen az az út, ami a kertvégi dzsindzsásból a versenypályáig vezet. Ebben volt és lesz egy rakás buktató, felesleges kanyar, rossz döntés, hiba. A Hangyász-sagából nem tanulhatod meg a versenyautó-készítés legjobb vagy leghatékonyabb módját. Én se tanultam meg belőle. Egy dolgot tanulhatsz meg. Hogy ha van egy álmod, amire azt mondják:

"Ezen röhögünk évek óta :D"

"Szarból nem lehet várat építeni. Az autótervező mérnökök nem butapesti műhelyekben székelnek.
Ehelyett a roncs helyett amibe dézsával öntöd a pénzt inkább vettél volna egy TVR Cerberát. Vagy egy Honda NSXet. Vagy másik olyan autót amit HOZZÁÉRTŐK terveztek meg és gyártottak. Nem kisipari módszerekkel.
Homok mindenhol van, de tudod miért nincs házi kvarcóra? Ha nem most majd megtanulod :P "

...akkor jusson eszedbe, hogy bármit befejezel, amit nem hagysz félbe.

És még egy one even laster thing: bár idemásoltam két negatív hozzászólást, az igazság az, hogy életem legjobb közösségi élménye a Hangyász-blogolás. Több ezer kommentet kaptam az évek alatt (az semmi, de most látom: 3,133 millió oldalletöltés volt eddig, atyaég), benne elmondhatatlan mennyiségű megosztott tudással, ötlettel, észrevétellel, együttérzéssel, biztatással. Itt és ezen keresztül ismertem meg sokatokat, akik aztán annyi mindenben segítettetek, hogy nélkületek a szó szoros értelmében esélyem se lett volna eljutni idáig. Tudjátok kik vagytok, köszönöm nektek mind. Miattatok van szélsebes Hangyász, vagyis tőletek lett jó hely a világ.