Áramütés Ingolstadtban - Karotta Közlöny

KAROTTAKÖZLÖNY

Nínó Karotta élete és munkássága autóbuzériában és másutt

Áramütés Ingolstadtban

2018. augusztus 27. 23:36 Nínó Karotta

Ez a cikk 8 éve, 2010 decemberében készült az Autó Magazin számára. Annak apropóján túrtam ki, hogy ma megírtuk a Totalcarnál, hogy bemutatták az új Audi e-Tront. Ez pedig az előd, melynek ősbemutatójára annak idején elvittek a szupertitkos fejlesztőközpontba, ahol drámai lojalitásválságba sodortak: az exkluzív lehetőségért és bizalomért cserébe meg kellett írnom, hogy a kutatóközpont nyomasztó, a csúcsmodell pedig vacak. Külön szomorú, hogy a márkánál a következő években a drágán gyártható villanyautók helyett az olcsón elvégezhető emissziós csalás útját választották, ezért az igazgató jelenleg böriben ül. De, és igazából ez a lényeg, nézzétek, mekkorát ugrott nyolc év alatt a villanyos csúcs (közeli) technológia. Ezért téved nagyon, aki kiröhögi. És ezért teszi jól a világ, benne az Audival, ha végre őszintén elköteleződik felé. A cikket az Autó Magazin engedélyével közlöm, nagyon köszi!

audi_e-trons_18.jpg

Soha olyan mély szánalmat nem éreztem menő nagyvállalati dolgozók iránt, amilyet az Audi ingolstadti szakemberei láttán. Eddigre már komiszkenyérmorzsán és marharépán tengődő, elgyötört seregként kullogunk a 18 milliárd forintos beruházással épített alternatívhajtás-fejlesztőközpont fehér folyosóin. A lábam alatt vibrál a szürke linóleum, a fejem zúg a sok új tudománytól. Azt hiszem, nem érném meg a harmadik hónapot itt. Kimerültnek és ostobának, de végtelenül szerencsésnek érzem magam. Mert én hazamehetek innen. 

Láttam mar a padot, ahol kibelezve feküdt a Q5 Hybrid komplett hajtása; a benzinmotor, a villanymotor, az akksik. A kerekek helyén terhelő örvényfékek ültek, köztük kábelek kilométeres sodronyai kanyarogtak. Perverz tanulmányútnak tűnt egy terhes alien méhében. Láttam a termet, ahol tudnak sarkvidéki hideget és sivatagi hőséget csinálni, vagy reprodukálni a fullasztó légritkaságot az Andok tetejéről, a helyiséget, ahol eljátszanak szegény előszériás Audiknak minden kellemetlenséget, amit a bolygó tartogat. És mindenhol minden fehér, szürke, minden irtóztatóan, ridegen személytelen. A tudomány még soha nem volt ilyen nyomasztó. És fehér.
 
A motorvezérlés-fejlesztő részlegen végre meglátok egy mérnököt citromsárga pólóban, a színsokktól hunyorognom kell. Túl vagyok ötszáz méter mészszagú, sivár folyóson, fémdobozos, rideg géptermeken, ahol a komputerek sápatag bézsházainak is úgy örül az ember, mintha duruzsoló búboskemencét látna. Sehol egy poszter lángot okádó kipufogójú ur-quattrókról, sehol egy poszter a huncutul kacsintó Nina Hagenről, sehol egy poszter egy R8-ról a szentpétervári plasztikai sebészet előtt. Sehol egy poszter. Sehol egy képkeret gyerekkel, pettyes labdával, sehol egy nyomorult saját bögre Vorschprung durch Koffein felirattal, sehol semmi személyes. Ha Huxley, Orwell es Madách Imre is rajta lenne az Audi sajtólistáján, és velünk bolyonganának a jövő laborjában, mostanra kopottra veregették volna egymás vállát. 
 
Ehhez a keserves környezethez képest az őrült tudósnak látszó bácsi, aki az A1 e-tron projektvezetője, csodálatosan emberszerű. Szertartásos vállalati profizmussal üdvözöl a vezetőülésben, de télapós huncutság van a szemében. Megkéri, hogy kössem be magam, megmutatja, hogy merre van a D fokozat az automataváltón, és csendes villanyvonyítás mellett kigördülünk a hangárajtón.


audi_e-trons_10.jpg

Meg le se tapostam az első amperórát az A1 e-tron torkán, és máris tudom, hogy szeretem. Érzésre ez egy kész és tökéletes autó, egy befejezett mű. A hangulata, a minősége leginkább a Minit idézi, kevesebb bazári aranyossággal, maradandóbb minőségérzettel. Könnyedén, szépen megy, halk villanymotordal mellett, a kormánya komoly, pontos, a fék úgy lassít, hogy sehol se érezni, hogy épp a villanymotor tölti-e az akksit, vagy a városi levegőt fűtjük a fizikailag súrlódó féktárcsákkal. 
 
Míg a próbapályás cikázást élvezem, az arcomon érzem a mérnök tekintetét, annak a nagypapának a büszke kíváncsiságát, akinek az unokája épp leénekelte Eszenyi Enikő haját a Megasztárban. „Ez egy csodás autó” mondom, „sokkal jobb, mint az R8 e-tron”. „Tényleg?” kérdi ragyogva, aztán megmutatja, hogyan lehet a kormányon lévő váltófülekkel fokozatosan erősíttetni a motorféket, és vele a visszatáplálás erejét, mintha visszaváltogatna az ember egy igazi szekvenciális automataváltóval. Nagyon jópofa ötlet, segít egy analóg reflexet átültetni a digitális autóba, az ujjbeggyel lapozás ilyesmi az érintőképernyős mobilokon. Egyetértünk abban, hogy a füleket meg kéne cserélni, hogy úgy működjenek, mint a szupersportautókon: jobb fül fel, bal fül le, így éppen úgy lehetne erősödő generátorfékezéssel (vagy hogy az ördögbe fogjuk nevezni az ilyesmit) beesni féktávon a kanyarokba, mint egy Gallardo Superleggerával, hogy egy másik híres Audit idézzek.
audi_e-trons_13.jpg 

Az A1 magától sosem érdekelt volna. Egy tisztesen megépített kisautónak gondoltam, aminél a Mini vidám vezetési élménye és bohóckaraktere sokkal vonzóbb. De az e-tron pazar. Veszettül megy, overboost módban egyenesen meglepő, már majdnem túl sok, amit tud. Az állandó 61 ló ilyenkor felszökik 102-re, ráadásul jön vele alul 240 Nm nyomaték, ez annyi, amennyit a jó 2,5 literes benzinmotorok tudnak. Egy dodzsemben. Közben csak dünnyög kicsit, dallamosan, ártatlanul. És elmenne így 250 kilométert, mert az akksijait nemcsak konnektorból tudja tölteni, hanem a beépített kis benzinmotoros generátorával is, menet közben. Ami ráadásul - dobpergés, fanfárok - egy Wankel. Tudják, a csodálatos, egyszerűségében egzotikus bolygódugattyús motor, amit az NSU kezdett autóba szerelni bő 50 éve, és amiről a fél világ azt hitte, hogy idővel lenyomja majd a hagyományos Otto-féle benzinmotort. Aztán sorra elromlott az NSU-kban, egyes Citroënekben, pár motorbicikliben, míg végül csak a Mazda vonszolta hősiesen az RX-sorozatban a Wankel-motor olajszagú tetemét. Eddig. 
 
Az Audinál (és igazából az osztrák AVL-nél) fejlesztett törpe-Wankel elképesztően aranyos tárgy. Negyed liter a kamratérfogata, egy 20 lóerős generátort hajt, és állandó 5000-es fordulaton pörög. Állítólag ez a titka: azért tud végre boldogan élni, mert nem kell mindenhez értenie. Itt egyetlen dolga van, és azt remekül csinálja. Ha ő nem lenne, tisztán delejjel 50 km-t tudnánk ingázni a városban, és odahaza 3 óra alatt tankolhatnánk fel a konnektorból. Így meg ugye, a kis segédmotorral töltve negyed ezer kilométerünk van egyszerre. Az egy rendes városi autó. Az A1 annyira tetszett, hogy boldogan járnék vele minden nap. Csak nem lehet, mert nem tervezik árulni. Búcsúzkodáskor mondtam a mérnöknek, hogy az egyetlen bánatom, hogy a rövidke tesztút alatt nem ment a Wankel zsebmotor, az nagyon érdekelt volna. Éppen ezt akartam hallani - vigyorgott fülig érő szájjal – természetesen ment, majdnem végig. Csak nem hallani. Se érezni. Egyáltalán.


audi_e-trons_14.jpg 
Ennyire szuper a villanyautós jövő, ha nem szupersportautóban próbálja az ember. A nap főattrakciója ugyanis a mindennél súlyosabb R8 e-tron volt. Az autó, aminek a katalógusát olvasva hahotázva csapkod az ember: váháhá, 4500 Nm (az előző szám nem tartalmaz véletlenül eggyel több nullát a kelleténél), 4,8 másodperces gyorsulás 100-ra. 313 lóerő. 4 független elektromotor, ami a 4 kereket külön-külön hajtja, így egyszerre segít bekanyarodni, gyorsítani, energiát visszatáplálni és ügyelni a menetbiztonságra. 
 
A vezetőmérnök büszkén meséli, hogy az E-performance project house nevű 30 fős fejlesztőgárdán kívül 400 szakember robotol még az e-tronon, rengeteg állami és kutatóegyetemi segítség mellett, mert a villanyosság szent ügy. És azért pont egy villámgyors (nem szóvicc, eskü) sportkocsival kezdik a Faraday-fülkék forradalmát, mert így a kőgazdag vevők áttételesen a később a köznapi autókban is bevethető fejlesztőmunkát finanszírozzák. 


audi_e-trons_16.jpg

Az R8 e-tronból kiszedték a varázslatos 4,2-es V8-ast, az érzéki kéziváltót és a beste benzintankot, hogy beküldjenek a helyére egy 550 kilós akkumulátort.  Most valaki tegye fel a kezét, és tippelje meg, hogy hány liter benzin energiája ez a féltonnás tömb? Igen, a szemüveges okostojás ott hátul jól mondja: 5 liter. 5 nyomorult liter, két kövér kólásüveg. Az egyetlen szerencsénk, hogy amíg a benzinmotoros autó az energiatartalom 22%-ból csinál konkrét haladást, az e-tron 90%-ból. Az már majdnem olyan, mintha 20 liter benzinünk lenne.

A hegynyi akksi 42 KWh hasznos kapacitású, ennyit lehet rendesen kijárni belőle, ami az Audi szerint 250 km-es hatótávra lesz elég. A számtani levezetéssel senkit se fárasztanék, de azt leszögezhetjük, hogy az R8 e-tronnal lehet majd utazni és sietni, de semmiképp se egyszerre. De nem is baj. Az R8 e-tron ugyanis nem jó.


audi_e-trons_9.jpg 

Most vettem egy mély lélegzetet, mert az ember egy ilyen fontos technikai műremekre nem nagyon mondhatja, hogy vacak, különösen úgy, hogy a szerző saját elektromos munkásságának csúcsa a 11 éves korában üres unicumos üveg, zseblámpaizzó és zsebtelep kombinálásával készített olvasólámpa volt, amit arra használt, hogy lefekvés után illegalitásban, a takaró alatt zugolvashasson harci repülőkről és kutyanevelésről. Ugyanakkor fájó a kontraszt, hogy míg az A1 e-tron meglepően jó, jobb, mint az igazi, széria A1, addig az R8 e-tron egy suta, nehézkes erőatléta, egy elektromos Fekete László a benzines Bruce Lee R8-hoz képest. 
 
Igen, marhára gyorsul, miközben úgy búg, mint egy szerelmes villamos, csak a relék szenvedélyes kattogása hiányzik. Helyette nyekeg a kasztni, ami jellegzetes koncepcióautó-betegség, de ez nem egy koncepcióautó, hanem egy elemes R8. Az eredeti sportkocsi pengeéles kormányzása helyett valami fura elektromos irányzékot kapunk, ami hol a kerekek tempójával, hol a szögével fordít, de minden természetesség híján. Gyorsulni és lassulni nagyon tud, de ez ma így nem egy high-tech szupersportkocsi a jövőből, hanem egy atomkori muscle car. Az Audi is tudja, hogy nincs kész, nem véletlen, hogy nem kapható, és biztos vagyok benne, hogy amikor árulni kezdik, kiváló lesz. De addig még sok tikkasztó munkaóra vánszorog majd el a fakófehér falanszterben. 


audi_e-trons_15.jpg 

És végül az érdektelen hírek a létező tárgyakról. A nagyszerű, de nem kapható A1 és a rossz, de nem kapható R8 e-tron mellett kipróbálhattuk a Q5 Hybridet. A Q5 az Audi X-3-asa, és ebből készült most a hangulatában leginkább a Lexus RX 450h-hoz hasonló hibrid szabadidőautó. Kétliteres, turbós benzinmotor hajtja, ami eleve 211 ló és 350 Nm, ehhez tol még be  211 Nm-t és 45 lovat a villanymotor. A Q5 eszményi Greenpeace szolgálati autó: 5 aktivista belefér, és nem kell többé hólyaghurutot kapniuk a hideg talpfákhoz bilincselve, mert a Q5 simán visszatolja erőből az atomvonatot a nukleárishulladék-lerakóhoz. Halk, erős, pompás modern prémiumhibrid. 9 litert fogyasztott az életszerű tesztúton, ezt el is hiszem.  

Kora este a fejünkbe préselt sok tudománytól kábán álltunk egy elektromechanikus hátsó fék előtt, amit villanydrót mozgat, nem hidraulikafolyadék. Épp egy mérnök magyarázta, hogy miért lesz jó, amikor már nemcsak a gáz-, hanem a fékpedál is csak biteket küld, amikor a zsibbadt agyam nem bírta tovább, és megkérdeztem: fogok-e valaha villanyautóval driftelni? Az öltönyös ember olyan szigorúan nézett rám, hogy azt hittem, rögtön kivitet a laborból, 99,99%-os tisztaságú rézdróttal gúzsba kötve, Li-ion akksiról táplált elektromos nyakörvvel, ami gégesokkot ad, valahányszor az autósportra gondolok. De tévedtem. Simán azt mondta, súlyosan, kimérten, mint egy munkanélküli alkotmánybíró, hogy fogok. Azóta nyugodtan alszom.

audi_e-trons_11.jpg

Autó Magazin, 2010. december - 2011 január, a kiadó engedélyével

51 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Plumper_ 2018.08.28. 09:46:14

hatótáv egy feltöltéssel: 600 km
kiépített töltőhálózat
kiépített szervizhálózat
családnak való méretű, új elektromos autó ára: 4-8 millió Ft (csicsától függően)
***********
szóljatok nekem 10 év múlva, hogy halad a buli.

Nbl 2018.08.28. 10:52:01

Plusz arról se feledkezzünk meg, hogy ezek az árak amikkel most marketingelik a villanyautózást, fals képet mutatnak. Szóval ha az általad vázolt műszaki dolgok teljesültek, és az államnak már elkezd fájni a villanyautók terjedése miatt a benzin/dízelre kivetett jövedéki adó hiánya és ezért a villanyautókra is kivet valamiféle jövedéki adót, illetve a villamos hálózat megnövekedett terhelése miatt szükséges fejlesztések árát is ráterhelik a fogyasztókra, akkor lesz érdemes összevetni, h mennyivel is olcsóbb a villanyautózás a hagyományos üzemanyagokhoz képest.

Medgar 2018.08.28. 11:20:05

@Plumper_: +1: Ne kelljen órákig tölteni...

Plumper_ 2018.08.28. 11:24:14

@Medgar: naigen, de mondjuk otthon pár óra töltés is elég legyen, vagy éjszakai áramról, az olcsóbb.
és nem kell 10 nyelven beszélő, s*ggszőrt fésülő, koktélt felszolgáló kocsibeálló meg töltő.
az az autógyár lesz a nyerő, amelyik elektromos népautót* épít, és nem az, amelyik prémiumot.
(* hagyjuk a 2 személyes műanyag dobozokat)

hapsi 2018.08.28. 11:44:35

@Nbl: Véleményem szerint nem Magyarországra fejlesztik ezeket az autókat. Németországban ha süt a nap, és a szél is fújdogál, akkor nem tudnak mit kezdeni az árammal, felesleg keletkezik...

öt görög 2018.08.28. 12:00:23

Érdeklődés hiányában elmarad.

nemecsekerno_007 2018.08.28. 12:20:58

Meglátjuk mi lesz. Ha minden 3. autó elektromos lenne a világ lítiuma se lenne elég.

igazi hős 2018.08.28. 12:40:42

@Plumper_: "családnak való méretű, új elektromos autó ára: 4-8 millió Ft" Nem tudom, mit értesz "családnak való méretű" alatt, de egy rendesen felszerelt benzines Octáviát nehéz 7 millió alá bealkudni, ezért az áraidat nagyon távol érzem a reálistól. Ráadásul ha hozzáveszem, hogy egy plugin is 2-3 százezerrel, egy elektromos autó pedig legalább félmillióval olcsóbban üzemeltethető, mint egy benzines, ezért a valós ár inkább 10+ millió. De még ennyiért se lesz a közeli jövőben.

igazi hős 2018.08.28. 12:51:48

@Nbl: "a villamos hálózat megnövekedett terhelése miatt szükséges fejlesztések árát is ráterhelik a fogyasztókra" Nézd meg a villanyszámládat egyszer, benne van. Közel a fele a rendszerirányítási díj. Egyébként ha picit elgondolkozunk azon, hogy a mostani csúcs nettó 6,5 (bruttó 8) GW terhelést délután elbírja a hálózat, akkor éjszaka rohadt sok autót kéne ahhoz tölteni, hogy emiatt hálózatot kelljen fejleszteni. (Alsó hangon van 3 GW teljesítmény különbség, egy autó töltése 3-80 kW. Úgy is számolhatunk, hogy ha minden autót optimális időben töltünk, akkor egy nap kb. 150 GWh töltés áll rendelkezésre, hálózat fejlesztés nélkül. Tesla legnagyobb akkuja 100 kWh.)
Hálózatot azért kell Magyarországon fejleszteni, mert nyáron melegünk van és klímatizálunk.

vpbarna74 2018.08.28. 13:04:03

@igazi hős: Igaz, de ha nem éjszaka töltöm? Na meg azért kíváncsi lennék, amikor a Havanna lakótelepen elkezdenek töltögetni az emberkék...Nem kell majd közvill, mert majd világít az összes vezeték. Ennek a fejlesztésnek, ha sikeres szeretne lenni, akkor mindenkinek elérhetővé kellene tenni a villanyt. A másik meg az hogy órákig kell tölteni hogy teljesen fel legyen töltve. Budapest -Berlin 3nap :) Köszi!

kvp 2018.08.28. 13:08:17

Egy alap csak hatsokerekes hajtasu 3-as Tesla 9.6 millio forint, adok nelkul. Nem 10 ev mulva, hanem most. A magyar afatorvenyeket meg inkabb ne keverjuk ide. Toltohalozatnak specialis 240V-os legalabb 15A-es konnektor kell, ami amerikaban elegge specialis, nallunk ez az alap, meg a szamitogepem kapcsolos elosztoja is tudja. A gyorstoltohoz pedig kb. 400V-os haromfazisu rendszer kell, ami megfelel a magyar 380V-os ipari aramos csatlakozonak, amit siman bekotnek barkihez. Es ez a gyorstolto, ami a legtobb esetben nem kell.

Egyebkent lehet hogy kulonleges helyen lakom, de errefele meg az utcai parkolok nemelyikehez is vannak toltok (Budapest, XIII. kerulet), bar regisztralni kell hozzajuk. A mukahelyen pedig ket lengokabel jut 10 parkolohelyre. (bar inkabb csak a lombfuvohoz hasznalja oket a gondnok, mivel osszesen egy plug in hibrid van az egesz cegnel)

Ha valaki nagyon akarja mar most megengedheti maganak az elektromos autozast. Ha a vilag vegen lakik es nincs a tanyan aram sem, akkor persze kell a hibrid. A folyton autopalyazo hivatasos soforoknek pedig mindegy, nekik anyagilag jelenleg meg inkabb megeri egy dizeles, esetleg benzines ha nyugati varosokba is be akarnak hajtani a jovoben.

ps: Szerelohalozat: Teslakhoz van, nemet elektromosokhoz van, meg a japanokhoz is akad. Egy elektromos auto egyebkent viszonylag keves alkatreszt tartalmaz es azok se mennek nagyon tonkre, ellenben a legtobb dolog plug and play modon cserelheto. A Tesla nem nezi ugyan jo szemmel, de azert a cuccaik viszonylag keves fajta es szabvanyos szerszammal szedhetoek szet es rakhatoak ossze akar egy atlag haztaji muhelyben is. A 3-as Tesla mar raadasul onjaro alvazon ul, azaz a teljes hajtasrendszer 3 doboz (aksicsomag vezerles, motor). Koztuk meg csak 1-1 kabelkoteg megy. A nemetek meg le vannak maradva, meg a General Motorshoz kepest is. (pl. a GM-nek mar a 60-as evekben is volt mukodo hibrid hajtaslanca es most mar ra vannak kenyszeritve, hogy gyartsak is)

Pannon Puma 2018.08.28. 13:46:36

Városi futkozónak az Ignis helyett tök jó lenne egy ugyanekkora méretű tisztán elektromos. Csak az autógyárak nyilván a prémiummal kezdenek,mert a fejlesztés költségeit ott gyorsabban (észrevétlenebbül / fájdalommentesebben) be lehet hozni, mint egy "olcsó" kisautóval. Pedig ha akár egy megyeszékhelyet és vonzáskörzetét nézzük, mindenki jól járna egy általában kétszemélyes, de ha kell 4 (5) személyes kisautóval.

Plumper_ 2018.08.28. 14:22:58

@igazi hős: az alacsonyabb üzemeltetési költséget nem kell, hogy ráterheljék a vételárra, az adottság.
az elektromos autó hajtóműve sokkal egyszerűbb, mint a hagyományos társaiké, 100 éve létező alapelveket követ. az akkucsomag ára a kérdés.

Plumper_ 2018.08.28. 14:26:48

@Pannon Puma: nem járna jól mindenki a 2 személyes kis vackokkal. Nem lehet folyton csak a fejlett országokra gondolni, ahol 2. vagy 3. kocsinak jó lehet az elektromos hobbijármű, kvázi környezetkímélés okán. A világ kevésbé szerencsés felén az 1. autó viszi a családot, cuccot, mindent., mert csak 1 autót tudnak megvenni és fenntartani.

@gumicukor1: igen, 10 év. Mire lecseng az összes fejlesztési tévút, hype, divatvásárlói roham, adózási szabályok stb, és mindezek után esetleg majd lehet kapni értelmes méretű és normális árú elektromos autót.

csakférfi 2018.08.28. 14:29:24

@kvp:
"Mennyi időt vesz igénybe a Tesla feltöltése?

S.I.: Az autót ötféle módon tölthetjük fel: a leggyorsabb és ingyenes módja a Supercharger használata, amikor 120 kilowattos teljesítménnyel kb. 200 A erősségű egyenárammal töltjük 400 V feszültségen a járművet. Ebben az esetben durván 30 perc alatt tudjuk a Model S-t feltölteni (kb. 7-10%-os töltöttségi állapotról 80%-os töltöttségi állapotig). Ezt követi a sorban az új CHAdeMO átalakító, amit 149 ezer forintért lehet megrendelni, és amivel nagyjából 1 óra 20 perc alatt tölthetjük fel a Teslát a 80%-os szintig. A harmadik leggyorsabb módja (durván 3,5 óra) a töltésnek a váltóáramú, Type 2 szabványú csatlakozóval ellátott töltőoszlop és az autó fedélzeti 22 kilowattos inverterének a használata, amit a széria 11 kW-os helyett opcióként (1 250 eurós felárral) lehet a járműhöz megrendelni a konfigurálás során. Majd következik a sztenderd (gyárilag ezt adják a Teslához) 11 kilowattos teljesítményű töltőkábel, amivel 6-8 óra alatt lehet feltölteni az autót otthon 3 fázisról, vagy éppen egy ipari csatlakozónál vagy ELMŰ oszlopnál. Végül a leglassabb módja a töltésnek a 230 voltos töltőkábel használata, amivel gyakorlatilag a fali konnektorba bedugva, 30-36 óra alatt tudjuk feltölteni a járművünket. "

www.google.hu/amp/s/www.portfolio.hu/vallalatok/autoipar/elkepeszto-tesla-az-alomautorol-egy-magyar-tulajdonos-szemevel.210504.html%3famp

Van mév mit fejleszteni az elektromos hálózaton.
Meg a töltésen is.

eßemfaßom meg áll 2018.08.28. 14:31:29

"Németországban ha süt a nap, és a szél is fújdogál, akkor nem tudnak mit kezdeni az árammal, felesleg keletkezik... "

"éjszaka rohadt sok autót kéne ahhoz tölteni"

na most akkor éjszakánkánt tölti a jómunkásember az autóját fujjszénatomerőműről vagy vasárnaponként délben a felesleges zöldszeretjükingyennapszéláramból?

csakférfi 2018.08.28. 14:33:15

@Plumper_:
Biztos hogy a jövedéki adó kiesését majd fogja az állam behajtani az e-autósokon.
Mindazonáltal ez a jövő.
A robbanómotor meg a múlt.
:)

csakférfi 2018.08.28. 14:34:30

@eßemfaßom meg áll:
:)
Nem tán Te mondod meg mikor töltsünk e-autót!
:) :)

eßemfaßom meg áll 2018.08.28. 14:35:58

@gumicukor1: "Évről évre látványosan fejlődik az egész ágazat, kb minden aspektusa. "

mennyit fejlődőtt pl az aksi az elmúlt 5 évben? (azt nem veszem fejlődésnek, hogy a teslaba 6000 helyett 8000db 18650 li-ion aksit pakolnak így messzebre megy egy aksiszettel)

Plumper_ 2018.08.28. 14:50:40

@csakférfi: Erről az a véleményem, hogy csak együtt, közösen tudnánk rendesen megb@szni ezt a kormányt, de ez más tészta. Esetleg mi lenne, ha az alkoholos italokra tennének magasabb adót? Fellázadna az ország, ahol 2 millió alkoholista él. Jövő akkor lesz, ha a Föld legtöbb lakosának jó megoldást kínálnak. Különben megindul pár milliárd ember a jobb élet reményében, és őket nem állítja meg semmi.

eßemfaßom meg áll 2018.08.28. 14:51:09

@csakférfi: nem, csak fentebb az egyik zöld szerint ott a sok ingyenáramfelesleg, nincs semmi porbléma a zautótöltésel, a másik meg aszonygya, hogy ott van éjjel a sok kihasználatlan "sávszél", nem okoz semmi porblémát a villanyverdatöltés és meg itt vagyok a bizonytalanságban, hogy akkor most hogy is lesz töltve a sokmillió villanyautó

eßemfaßom meg áll 2018.08.28. 14:52:25

@csakférfi: "A robbanómotor meg a múlt." A robbanómotorban az a legrosszabb, hogy egyszerhasználatos, és terrorpistákon kívül nem sokan veszik hasznát.

Pannon Puma 2018.08.28. 14:56:16

@Plumper_: Nem is állítottam, hogy mindenki jól járna, de ha Európát nézed, akkor a kisautónak (az ignis pl. nem is igazán ez a kategória, sokan használják családinak) nagyon komoly létjogosultsága van - van ahol azért, mert elég az is (gyerekek kirepültek már, vagy első autónak, amikor még nincs gyerek), van ahol szűk a hely (hegyekben, történelmi városokban, de a Nagykörúton is optimálisabb, mint egy böhöm), és igen, van ahol azért, mert második, futkozóa autó. Most is nagyon sok "kisautót" gyártanak, az összes autógyár. Meg én aztlátom magam körül, hogy egy csomó embernek azért van nagyobb autója, mert abból egy régebbi típust meg tud venni. Viszont ha értelmes áron lenne kicsit kisebb, drágább, de olcsóbban fenntartható,akkor ezeknek egy része lehet, hogy lecserélődne.

Az biztos, hogy amíg nem oldják meg a töltést, addig már akár Olaszország, Németország is túl messze van, vagy köztes megállót kell beiktatni. Ez pedig akkor, amikor van szűk egy heted pl. nyaralásra, nem alternatíva. A napi munkábajárásra viszont már most is, bőven.

eßemfaßom meg áll 2018.08.28. 15:02:50

@kvp: "Egy alap csak hatsokerekes hajtasu 3-as Tesla 9.6 millio forint, adok nelkul. Nem 10 ev mulva, hanem most."

Ez annyira "most", hogy valamikor jövöre kezdik el a forgalmazását.

eßemfaßom meg áll 2018.08.28. 15:05:25

@Pannon Puma: Attól még baromság, hogy leirták már máshol is. Ha az üzemanyag "robbanással ég el" a belsőégésű motorban akkor baj van.

Pannon Puma 2018.08.28. 15:29:46

@eßemfaßom meg áll: szerintem meg kifejező. Minthogy sokkal több nem-szakember van, mint szakember, ez kb. olyan, mint a kockásfüzet vs. négyzetrácsos. Azt, hogy egy motorban "robban" valami, és az mozgat valamit, mindenki érti, el tudja képzelni. Hogy egy "sima" érégstől ez miért következne be, az már nehezebben vizualizálható. Rengeteg ilyen berögződés, félrefordítás van, nem kell ezeken leakadni. Pl. az okostelefon szerinted megállja a helyét? Mert rohadtul nem okos, csak egy számítógép, ami programokat futtat. Pont annyira okos, mint a laptop vagy a PC. Semennyire.

bomberman 2018.08.28. 16:08:52

@eßemfaßom meg áll: "mennyit fejlődőtt pl az aksi az elmúlt 5 évben?"
pl. ennyit:
Ren ZOE akkumulátor, a méret azonos, de 22 kWh helyett 41 kWh hasznos kapacitás. A súly különbség csupán 15 kg és majdnem dupla kapacitás.

csakférfi 2018.08.28. 16:11:18

@Pannon Puma:
Pontosítok...külső és belsőégésü motorok.
Jobb?
:)

@Plumper_:
Sorry.....más kormányok is meg fogják. Ehhez nem kell "orbánisztánban" élni.
Mindig az állampogár fizeti az államapparátus bérét.
Szívás!

@eßemfaßom meg áll:
Cdak "piszkáltalak"! Ne vedd zokon.
Értem a lényeget a töltéssel kapcsolatban. Vagy zöld...vagy co-val jár.
Minap olvastam hogy a lítium kinyerése is co-kibocsájtással jár. Bizonyos kémiai reakciók miatt.
Utána igaz hogy nem bocsájt ki co-t. De az ujrahasznosítása macetásabb mint az ólomé.
Ez van "jelen ismeteteink" birtokában.

csakférfi 2018.08.28. 16:24:15

@bomberman:

"Elektromos autók:

Hatótáv: Minden elektromos autónak van egy megadott elméleti maximális hatótávja. A régebbi modelleknél ez 140-220 kilométer.

Ami nagyon fontos, hogyan kell értelmezni ezt az értéket: száraz, szélmentes időben, 20 Celsius fokban, fűtés és hűtés nélkül sík terepen, 70 kilométer/óra sebességgel, vadonatúj akkumulátorral.

Ha 90 kilométer/óra sebességgel száguldunk, az érték máris 20%-kal alacsonyabb, 110 kilométer/óránál pedig radikálisan kisebb.

(A légellenállás miatt nő meg ilyen nagy mértékben a fogyasztás a sebesség növekedésével. Ez a benzines autóknál is így van, de ott ez fel sem tűnik, ott csak 1-2 literrel emelkedik a fogyasztás.)

A fűtés/hűtés és a nagy hideg lefelezheti a hatótávot.

Az autó akkumulátora folyamatosan öregszik, több modellnél 80 ezer kilométer után jellemzően már csak a 80%-a áll rendelkezésünkre, 200 ezer kilométer vagy 10 év után pedig már 50% sem, ilyenkor cserélni kell az akkumulátort, ha nem csak a városon belül akarjuk használni az autót."
..
..
Üzemanyag-költség: Sokan úgy számolnak, hogy az autó ennyi áramot vett fel, tehát 1,5 liter benzin árának megfelelő árammal megy.

Elfelejtik a 20-30% töltési veszteséget, igazából 2 liter lesz az a másfél. (Ugyanis ennyivel több áramot vesz fel az akkumulátor, mint amit el is tárol.)

Arról is megfeledkeznek, hogy az év négyötödében hűteni vagy fűteni kell az autót, ami majdnem megduplázza a fogyasztást egy hidegebb vagy melegebb napon, tehát inkább 2,5-3 liter lesz az a fogyasztás éves átlagban. (Már ha nem akarok mínusz 10 fokban vagy plusz 40 fokban elvezetni Győrbe és vissza. De nem akarok.)

Mivel egy Renault Clio méretű autóról beszélünk, ami városban 6-6,5 fél liter benzinnel gond nélkül elrohangál, tulajdonképpen csak 3 litert nyernék 100 kilométerenként az elektromos autóval (azt is csak a városban). Évi 10 ezer kilométernél az 300 liter benzin, azaz százezer forint évente.
...
kiszamolo.hu/hasznalt-elektromos-es-hibrid-autok-megeri-megvenni-oket/#more-106445

Van még mit fejlődni.

csakférfi 2018.08.28. 16:32:48

@Plumper_:
Mégvalami eszembejutott.
Az alkohol jövedéki adóját vagy a dohányét úgy tudod kikerülni .......ha meg sem veszed.
Vagy otthon megtermeled magadnak.
Az elektromos áram "otthontermelése" macerás.
Nem kel ki magról...meg az élesztőgombák sem erjesztik.
:)

bomberman 2018.08.28. 17:07:09

@csakférfi:

Ezt miért is írtad nekem?

Egy Hun Hunniából 2018.08.28. 17:21:44

@igazi hős: "De még ennyiért se lesz a közeli jövőben. "
Valóban NEM LESZ! Már van! :-D
Hyundai Ionic 3 féle kivitelben (Benzines, hibrid, tisztán elektromos) és USA-ban Tesla3.
Már a Nissan elektromosa is egyre bíztatóbb.
A többi q*rvadrága pöcsköszörű csak "hobbistáknak" való.
A legdrágább (Tesla Modell S) meg a többségnek sohasem lesz elérhető.

Egy Hun Hunniából 2018.08.28. 17:24:38

@csakférfi: A hozzászólásod felhúzott lábakkal olvastam! Hogy elkerüljön a hatalmas hantagolyód!
(Azért erősen látszik a villanyverda ellenességed, és a "színezés".)

csakférfi 2018.08.28. 17:27:12

@bomberman:
Merthogy "fejlődésről " beszélsz.
5 év alatt.
Hmmmmm.......
Azért nem olan nagy az a "fejlődés".
Ha azt linkelted volna behogy "30 év garancia és 100 szoros kapacitás az akksiknál.
Valamint aktatáska méret és súly.
Valljuk be ....nincs technológiai "áttörés" akksik terén.
Sajnos.

csakférfi 2018.08.28. 17:29:54

@Egy Hun Hunniából:
Nocsak!
Nem vagyok ellene az e-autónak.
Igazi magyar vagy.
Próbálsz belelátni más értelmet a mondandómba.
:)
Tévedsz!!
Nagyon is drukkolok......csak nem lila ködön ketesztül.

csakférfi 2018.08.28. 17:32:21

@Egy Hun Hunniából:
"A többi q*rvadrága pöcsköszörű csak "hobbistáknak" való.
A legdrágább (Tesla Modell S) meg a többségnek sohasem lesz elérhető."
Eztírtad.
Ez igaz.

Pannon Puma 2018.08.28. 18:41:47

@csakférfi: ismerem a korrekt elnevezést, de vagy nem olvastad a kommentem, vagy nem akarod érteni. Végülis nekem mindegy.

eßemfaßom meg áll 2018.08.28. 20:07:23

@bomberman: "Ren ZOE akkumulátor, a méret azonos, de 22 kWh helyett 41 kWh hasznos kapacitás. A súly különbség csupán 15 kg és majdnem dupla kapacitás. "

Ez így önmagában kb semmit nem jelent

kerszi 2018.08.28. 20:49:36

Ennyi fanyalgó pesszimistát!

Talán kéne adni annyi időt az elektromosnak, mint a belsőégésű motoroknak.
Jó, adjunk neki mondjuk ötöd annyi időt /20 évet/, és ha nem jönnek az eredmények
akkor temessük.

dukeekud 2018.08.28. 21:18:50

@csakférfi: "
Elfelejtik a 20-30% töltési veszteséget, igazából 2 liter lesz az a másfél. (Ugyanis ennyivel több áramot vesz fel az akkumulátor, mint amit el is tárol.)

Arról is megfeledkeznek, hogy az év négyötödében hűteni vagy fűteni kell az autót, ami majdnem megduplázza a fogyasztást""

A mind ketto durva tulzas. Egy elektromos auto fogyasztasa atlagos sebesegeknel 60-120 km/h korul, kb 20000-40000 Watt. Ha 20000 wattal futenel egy autoban az mar kemence lenne. A valosagban 1000 wattal barmilyen autot kifutesz, vagy hutesz, vagyis nagysagredileg max 5 % -al noveli a fogyasztast.

Es ugyszinten ha egy akkumlatornak 30 % lenne a vesztesege az toltes kozben kigyuladna. Gondold el, ha atlagos 22 kW-al toltod, akkor az azt jelentene, hogy 7kW-al melegitened az akkumlator csomagot. Biztos lehetsz benne, hogy itt is max 5 % koruli a veszteseg, meg gyorstoltesnel is.

ételizésítő 2018.08.28. 21:24:31

Az aksit próbáljátok már meg egy k-val.
Vagy ti kettővel mondjátok?

A magyar nyelv nem szereti az ilyen mássalhangzó-torlódást.

Arcade Macho 2018.08.28. 21:29:33

@Plumper_: az elmult egy evben 150 km volt a legnagyobb tav amit napkozben megtettem, ha a celallomason lett volna tolto akkor a 80 km -es hatotavu autoval siman ellennek...

ja nem, mit is beszelek hiszen a retek dizelek akar 1200 km -t is kepesek megtenni egyhuzamban, legyen az a sztenderd !!! es az utan az 1200 km megtetele utan AZONNAL autoba kell ulni, es tolni, azaz 10 perc alatt toltodjon is FEL !!!

szutyok dizelt autopalyan towing uzemmodban meg elegge sokaig nem fogja verni ez a technologia, viszont a dizelesek majd szepen le kell rakjak az autojukat Bp szelen, es ezert lesz jo ez az elektromos auto

Arcade Macho 2018.08.28. 21:37:58

"Az állandó 61 ló ilyenkor felszökik 102-re, ráadásul jön vele alul 240 Nm nyomaték, ez annyi, amennyit a jó 2,5 literes benzinmotorok tudnak."

ez a dizeles suketeles meg mindig divat?
megertem en a focvagen meg egyeb europai beltenyeszetre termelo masik gyar felfutatta ezt a mantrat hogy a nyomatekos a jo, de szagertoknek tudniuk kellene, hogy mire valo a nyomatekvalto

Arcade Macho 2018.08.28. 21:43:24

@eßemfaßom meg áll: "na most akkor éjszakánkánt tölti a jómunkásember az autóját fujjszénatomerőműről vagy vasárnaponként délben a felesleges zöldszeretjükingyennapszéláramból?"

ejszaka az atomrol
ott meg ahol a sotetzoldek megszivattak az apronepet ott ki fogjak epiteni a valodi okostoltoket azaz pl. szol az ember hogy o 3 nap mulva hasznalna, akkor toltse amikor a legolcsobb es akkor tenyleg a nappali extraszold arammal fogjak tolteni es az joval olcsobb lesz

Plumper_ 2018.08.28. 22:05:20

@Arcade Macho: nem vennék szutyok dízelt, de sok embernek az van, és választási vereségnél durvább dolgokra képesek, ha le kell rakniuk az autójukat.

Arcade Macho 2018.08.28. 22:15:27

@Plumper_: pedig ahogy egyre olcsobbak es elerhetoek lesznek az elektromos autok ugy egyre inkabb megfogalmazodik a kerdes, hogy mit erdemel az akinek lenne penze ra megis elgazositja a tobbieket...
azt legyszi ne mondd, hogy napi szinten ingazni apropenz lenne...

csakférfi 2018.08.29. 11:27:00

@dukeekud:
"középső képen volt a lényeg. A fogyasztásmérő szerint 8,761 kWh energia csordogált át a kábelen, miközben az autó szerint csak 7,1298 kWh volt a közlekedéshez felhasznált energia. A különbség 22,8 százalék! Olyan ez, mintha tankolásnál a benzin ötöde-negyede kicsorogna a betonra a töltőpisztoly mellett, de nekünk azt is ki kellene fizetnünk."

verde.444.hu/2015/07/17/mennyit-is-fogyaszt-valojaban-egy-villanyauto

Semmi kedvem vitázni.
Sajna nincs ilyen autóm. Vágyom rá ez kétségtelen.
A napokban láttam a Da Vincin egy filmet Tesláról.
Ő olyan autóról beszélt amiben nincs aksi....akksi....mégis elektromos.
Akkor nem érdekelt senkit.
Szóval macerás vitatkozni ezen. Lehet nem is "jó nyomon" járunk?
:)

Flankerr 2018.08.30. 20:07:27

Sok ilyen cikk kéne tőled :)

Az Opel Ampera bukása gyorsan kiölte a range-extender verziókat, ami nem is baj
süti beállítások módosítása