A normandiai partraszállással volt úgy, hogy még nem állt minden össze, meg ronda volt az idő, de el kellett indulni, különben egy komplett újabb holdfordulóig sauerkrautos bratvurstot szolgáltak volna fel a Montparnasse-on, ami mégiscsak tűrhetetlen. Ilyesmi történt az Elnökivel, én meg kicsit megvakultam.

Misi, a kiváló kárpitos ultimátumot intézett hozzánk: vagy kivisszük hozzá az Elnökit tegnap, vagy nem tudja befejezni az elutazása előtt. Ez azt jelentené, hogy nem lehetnénk ott 16-án Nickelsdorfban a Novarock fesztiválon a Datsuns koncerten. Ilyen opció márpedig nincs, mert Új-Zéland legjobb rockzenekara (ez olyan valószerűtlen titulus, mint a legjobban zsákoló pigmeus center) nem jön ide minden évben. És én Datsunsra Datsunnal megyek, ha a hátizsákomban kell cipelnem odáig, akkor is. Így hát riasztottam Indiánékat, hogy szereljenek rá kerekeket, belevágok. Csomád-Dunaharaszti, 66 Km. A sátán napján. 2006. 06. 06., oh, man.

A szerkesztőségi ebéd után elrohantam akksit, olajat és hűtővizet vásárolni. JF közben szerzett próbarendszámot. Lajcsi látszólag megoldotta a tudományos világot hónapok lázban tartó problémát a levegőt izzadó küllős felnikkel: körbeműanyagozta a belső karimát, most úgy fogja a levegőt, mint rotweiler a levesben főtt teniszlabdát.

Aztán beindítottuk. Selymes purrogás, vérmes felpörgés, csak alapjárat nem volt egyáltalán. Véletlenül van egy donorautó, működő karburátorral, így átszereltük abból. Miközben Indiánnal vállt vállnak vetve küzdöttünk egy benzincsővel, öreg Datsunom aggkori inkontinenciával rám spriccelt egy köpet benzint. Egyenesen a rémülettől tágra nyílt jobb pupillámba. 

Ha az ember épp megvakul a fél szemére, a kieső látóteret az agy irgalmatlan lábmunkával kompenzálja. Másfél másodperc alatt értem az udvarról a mosdóhoz, közben fejjel érintve az ajtófélfát és könyökkel a kilincset. Mivel a legfájdalmasabb inger elnyomja a többit, a másodrendű sérüléseket csak utóbb vettem észre. Drága olvasó, ez mindennél fontosabb: ha a jobb szemedet teleöntöd benzinnel, ne balra billentett fejjel hajolj a csap alá. Ilyenkor az egyik szemből kiöblített naftát átmosod a másikba, és közben olyan fojtogató dühöt érzel a saját életképtelen hülyeséged miatt, mint én. Látom-e még az Elnökit a bulváron cirkálni? Dereng-e még nekem a Fancy Light? Látom-e még valaha gyönyörű pinkedet, kedvesem?

Állítólag Wittgenstein szokott leszegett fejjel, szorosra hunyt szemmel elmélkedni, én ugyanezt csináltam, csak közben benzinszagú könnyek hullottak belőlem Tractatus helyett. Sok pislogás a csap alatt, pohárba merített szemgolyó, rideg frottírral dörgölés, és néhány perc riadt hunyorgás után újra láttam. És minden olyan volt, mint régen, csak több öröm volt saját szemmel tapasztalni. És akkor összeraktuk az autót, és járt. Én pedig a melldüllesztéstől ropogó szegycsonttal kigördültem az Indián-ranchról és elmentem tankolni.

Csurig töltöttem, mégpedig három okból:

• Meg kellett tudnom, mekkora az elnöki tank 
• Az ember nem éheztet egy évtizedek óta korgó prominensi gyomrot
• Minél jobban eloszlik a tankban az esetleg bent maradt régi trutymó, annál kevesebb bajt okoz

Az utolsó szempont az egyetlen szakmainak tűnő, és bár a logikája kikezdhető, arra nem számítottam, hogy 400 méterrel a kút után a Gloria megáll, és el sem indul többet. Aztán mégis elindul. Aztán újra a közútra érve megáll. Aztán elindul, aztán megáll. A hatodik ilyenre utolértek az Indiánék, de addigra pont megint ment, így konvojban elhajtottunk egészen az igazi Indián-lakásig, ami nem a ranch.

Itt Lajcsi a saját autójából feláldozott pár csőbilincset, hogy beiktathassunk egy frissen beszerzett benzinszűrőt (hogy ez hogy maradhatott ki, nem is értem), aztán több órás fejenállással átkábelezte a fél műszerfalat, hogy megjöjjön a hátsó világítás, és a kuplungpedál ne nyesse el a madzagot megint. És micsoda fények gyúltak! Minden lámpa hátul, plusz műszerfalvilágítás, plusz péniszhosszjelzők az első sarkokban, plusz a félméteres Fancy Light odabent. Boldog, boldog ember voltam.

Zoli, a villamosságszerelő-hifista végigkísért egészen Dunaharasztiig, de eddigre az elnökből előjött jobbik természete, és soha többet nem hagyott ki egyetlen ütemet sem. Menet közben lassan elfogyott a kuplung, de megjött a kilométeróra, így szinte jobb autóval érkeztem, mint amilyennel indultam.

A kárpitosnál mély megelégedéssel konstatáltam, hogy a Datsun nem fér be a garázsba. Legalábbis egy alapos átrendezésig nem. Akkor majd nyilván nálam sem fog. Nincs más hátra, lassan bele kell vágnom az öt kocsiállásos, csápos emelős családi ház alapjainak lerakásába. De vajon hogyan ás az ember mélygarázst egy kacsalábon forgó épület alá?