2017-ben Magyarországon semmi sincs lejjebb, mint a BMW-sség. A 45-ös bicepsz mellé hordott X6-ok. A matt fóliás, rokiparkolós Gran Coupék. A Soltvadkerten szilikonmellel mosatott, kínai xenonos, angel eye-os E36-ok. A facebookos alkatrészcsoportokban analfabétaként feladott hirdetések a kertvégi belezésekről. A dedós apróhirdetések alatti elkeserítő, alpári anyázások. A folklórba beégett, közmondásos közúti taplóság. A büntetés. Az átkiabálás. A soha nem indexelés. A dudálás. A Penny-parkolós tiltáson baszatás (aka "drift"). Tudom, te nem ilyen BMW-s vagy. Én se! Mi vagyunk a kétszázezer nem olyan BMW-s országa. Egy tragédia az egész. És én fejest ugrottam bele!

A márka is úgy áll háttal a saját múltjának, hogy összefacsarodik tőle a szív. A BMW azt jelentette: sportos szedán. Az extra szex kedvéért kupé vagy kabrió. Kutyásoknak kombi. A gyár innen négy új irányba mozdult el, sorrendben:

• a városi terepjárók
• az idomtalan, púpos hátú szerencsétlenségek
• a pusztítóan drága, elektromos furaságok
• az elsőkerék-hajtású családi egyterűek felé

Ezek mind jobb autók, mint bármikor korábban, például nehéz bennük meghalni, és lassan két gombnyomással levezetik magukat a póverfesztig úgy, hogy közben elég egy redbullvodkát akasztani a kormányra, hogy érezzék a törődést. Nem a BMW hülye, a világ változott meg. Annyi van csak, hogy ez nem az a Freude am Fahren, amire a legenda épült. A modern BMW vezetését az autó maga élvezi a legjobban.

Idehaza közben még él az áhitat, amivel emberek a hó végi párizsis kenyér kárára üzemben tartott autóikról úgy beszélnek, mintha a hármas BMW a Beérkezés Maga Wolna, nem pedig egy autó a német területi képviselőknek és tornatanároknak. A BMW valójában egy autó. Jellemzően jó autó, amit bőven van miért szeretni. De nem egy életcél, ami fontosabb, mint az érettségi. 

Minderről nem a BMW tehet, hanem én és Gyurcsány és Orbán. Én írok és majomkodom hőskölteményeket a maguk módján még mindig lenyűgöző M-ekről, faragom a lovasszobrot a Dicsőséges Bajor Odabaszónak.

Közben meg a normális emberek, akik nem a sajtóflottából kapják az alcantarával selymesre korrumpált újságíróseggük alá az autójukat, könyv, déligyümölcs és szélessávú internet vásárlása helyett javíttatják az örvénycsappantyút a rohadó sárvédőjű 18d-ben. Lelki szemeik előtt fehér gumifüst-kondenzcsíkokat húznak a kanyarok fölé, igazából fekete koromfüggönyt okádnak a szmogriadóba Anisits Ferenc mérges kísérteteként. Kopogó szilentjeiket szétlopott EU-s útfelújítások málló kátyúin szakítják szét újra meg újra. Ez a közös életünk.

Annyira mélyen vagyunk, testvéreim, hogy innen a béka segge is csak a Hubble űrteleszkópon át látszik. Ugyanakkor azonban picsába a károgással:

Vettem egy M3-ast, az élet császára vagyok!

- Mármint vettél egy Drezda külsőn is vállalhatatlanul ciki, 22 éves junior-stricivágent? És ebbe akarod tenni a gyerekedet minden nap? Elment-e az eszed esetleg?

Igen, az E36 M3 a gépjárműipari ciki-szingularitás maga, hogy autós metaforát mondjak, a rossz imázs Alfája és Ómegája. Az autó, melynek örök mottója a "Nem volt pénzem rendes M3-ra".

De most legyünk erősek, ne engedjük, hogy elhúzza tekintetünk az előd E30 M3 egzotikus értékrobbanása, vagy az utód E46 általános fölényes jósága. Szemléljük szegény kis E36-ot önmagában és a 2017-es autós jelenben.

Drága olvasók, barátaim, ágyszomszédaim a zárt osztályon, hozzátok fordulok! Tegye fel a kezét bárki, akárhol is olvassa, a munkahelyi gépen, odahaza, az angolvécé intimitásában, kigyulladó metrón, önvezető Teslában a dugóban, aki tud hirtelen mondani másik olyan autót, ami: 300 lóerő környékén jár egy becsületes, régi vágású szívó benzinmotorból, 1,4 tonna alatt megáll, elfogadható kéziváltón át a hátsó kerekeit hajtja, melyeket igény esetén egy sperrdifivel összezár, belefér egy gyerekülés gyerekkel, épp elég modern a mindennapi ingázáshoz, de nem vezet helyetted, és elég közönséges ahhoz, hogy merd is használni, ne naftalingolyók között úsztasd egy színültig Mike Sanders-zsírral teli bunkerben.

Bizony mondom néktek, nincs másik ilyen autó.

Az E36 M3 egyetlen igazi vetélytársa az utód E46, de szinte az se. Az E46 már most befektetési eszköz, vétek elkoptatni. Sokkal finomabb, és bő 15 évvel modernebbnek hat. Ha beleülsz, azt érzed, hogy egy menő, drága BMW. Az E36-ban azt érzed, hogy egy kedves, koros BMW. Öregbéemvé szaga van, az a legjobb.

Az E46-tal kezdődött az M-ek fennhéjázó korszaka, amikor elkezdtek feltűnőnek és drágának látszani akarni. A korai M-ek a diszkrécióról, a csak kevesek által észlelhető finom részletekről szóltak. Egy E28-on, E34-en jóanyám sose venne észre semmit. Az E30 M3 se vagizásból széles-szárnyas, hanem mert mindene úgy lett homológ a pályára. Az E36 a korai szégyenlős-célszerű vonal vége (a legvége talán az E39 M5), az E46 pedig a lifestyle M-ek eleje. Könnyebb is vágyni rá!

Szögezzük le: vegyél inkább E46-ot. És most nézzük, mi szól az E36 mellett?

Mínusz másfél mázsa

Ennyivel könnyebb az utódnál, lemértük. Gyengébb is, főleg a korai 3.0, de a motorerő ugye csak gyorsításkor érdekes, a tömeg meg mindig. Cserébe nyeklőbb is a karosszéria, és az NCAP a kegyelemből adott két csillagából is áthúzta az egyiket, amikor töréstesztelte.

Kevesebb egyedi kasztnielem

A járós autó, akár a folyami kavics, minden nap kopik egy kicsit. Mivel az M3-mmal néha a legjobb szándék mellett is rükiben jön ki az ember a körforgalomból, nyilván jobban kopik az átlagnál. Ilyenkor klassz, hogy nem széles a sárvédő, nem púpos a géptető, meg a többi.

Eltűnik a forgalomban

Ez lehet épp negatívum is, de én imádom.

Szépen öregszik. Mára. Talán. Némelyik.

Tényleg. Beleülsz, és mindene más világ már. Az illata, az anyagai, az üvegfelületei és oszlopai, a műszerei mind díszletek egy időutazáshoz. Az egyszerűen szép vonalai, a jó arányai, a könnyedsége kezd egyre szebbnek hatni megint. Cserébe egy hét téli kosszal már csak egy külvárosi lakótelepi parkolóban vállalható.

Olcsóbb

És ez feltehetően örökre így lesz. Viszont ezek is drágulnak már, pláne a szépek. Összességében körülbelül annyival olcsóbb az E46-nál, amennyit úgyis ráköltesz az első évben a karbantartásra. Ezen a téren ne legyenek illúzióid: vagy nem arra használod, amire van, vagy sokba kerül. Ezek 20-25 éves autók mostanra, az is szép, hogy egyáltalán túlélték idáig néhányan.

Nincs benne DSC

Ez a legeslegjobb. Ne érts félre, szuper dolog a menetbiztonsági elektronika. Viszont egy M3-mal járni rengeteg költség és kompromisszum, amit azokban az önfeledt pillanatkoban kapsz vissza, amikor a DSC csak útban volna. És nem lehet időben gombot nyomni minden pont jól belátható, hívogatóan csábító kanyar előtt. A gomb pont a spontaneitást, a meggondolatlan mókát veszi el. A másodperceket, amik miatt szereted ezt az autót (meg amikben összetöröd). Oké, cserében megmentheti az életed, szóval ez egy amolyan kompromisszum.

Hogy vagyunk egymással eddig?

Szuperül. Öt hónapja tart a viszony, azaz mostanra elfogyasztottam róla egy hátsó garnitúra Michelint, keletkeztek érdemi tapasztalataim, meg hát tekintélyes javítási és karbantartási jegyzékeim. Pláne tankolási! Ezekről szólnak majd a következő posztok, hogy felmérhesd, belevágnál-e hasonlóba, és megkönnyebbülhess, amiért nem tetted. És arról, hogy miket csinálok vele, hogy pont olyan legyen, amilyennek én szeretném. Szóval szinte fél éve megvan, és azóta minden reggel, amikor beindítom, és puhán dorombolni kezd az S50B30, a világ egy kicsit jobb hely lesz.

u.i.: Tudom ám, hogy csütörtök van. De a Mittwoch ugye a hét közepét jelenti, ami hét napra vetítve négy, ami hát a csütörtök, na. Most aszaltam volna a posztot még hat napig egy olcsó alliterációért?