2014-ben én voltam a világ legrosszabb versenydatsun-bloggere. Viszont versenyautóztam, amennyit bírtam. Csak írni nem győztem. Illetve győzni sem győztem. De majdnem! És sokszor. Mert a Hangyász elég menő. Bár nincs kész. Íme 2014 összefoglalva. És még alig van május!

A lényeg: a Hangyász bajnoki harmadik lett a Magyar Time Attack Race 2 kategóriájában. Sőt, az összes olyan versenyen, amin sikerült menni legalább egy úgy-ahogy gyors kört, dobogón végzett. Persze ez simán jöhetne abból, hogy a bajnokságban a tempófrászos mamám az ellenfél egy megbecsült, de kissé viseltes Kispók volánjánál, de nem. Az MTA bajnokságként is gyönyörűen fejlődik, 50-60 autós mezőnyök vannak, csudaszép versenyautókkal és egyre ügyesebb emberekkel. Akadnak rommá épített EVO-k, STI-k, sok a Porsche, van két Radical, F458 Stradale meg hasonlók. A Datsun jelenlegi legjobb hivatalos ideje a Hungaroringen 2.06 valamennyi, és mindkettőnkben maradt még tartalék. A dobogón egy Celica GT4 ST205 versenyautó (Szendrei "Szuti" József, jeles blogger) és egy kompresszoros, pályafutóműves, nagyon igényesre készített E46 M3 (Valló Zoli) szokott ácsorogni mellettem, mindkettejüktől szeretek kikapni, mert ügyesek nagyon.

Nagy a kísértés, hogy addig túrjak a képeim közt, amíg becsülettel megírhatnám a tavalyi év krónikáját, de rajtam kívül valószínűleg senkit sem érdekel, hogy mikor melyik csavar miatt szívtunk épp. Úgyhogy inkább csak azt írom le, ami véletlenül eszembe jut, picsába a részletekkel. Aztán majd idén!

Az év eleji első misztikus para a zombikormány volt, ami az istennek se akart rendesen visszatekeredni, hiába kérte az ember. Itt két lépésben javult a helyzet: egyrészt Pupp Balázs alaposan átnézte, kipucolta és átkente az első futómű GL-szemeit, amik kicsit szorultak. Másrészt végső elkeseredésemben megkértem, hogy vágjon még pár centinyi lukat a felső toronytetőbe, hogy még jobban hátra tudjuk dönteni a gólyalábat. Így lett 7 helyett úgy 12 foknyi csaphátradőlésünk (köznyelvileg utánfutásunk), Michael Jackson is megirigyelné.

helló, itt karotta lakás,

itt keressük tovább a rossz kormányzás megfejtését.  gondolkodtam a tapasztalatokon, és egyre az a pillanat járt a fejemben, amikor levontatták a jó Hangyászt a ringről, én ültem az álló motorú autóban, és tekergettem a volánt a vonókocsi mögött.  Az az érdekes, amit nem csináltam közben: nem nyögtem és nem szitkozódtam. Ami egyet jelent: nem volt nehéz. Miközben pedig egy szervótlan, slickes autóban ültem. Ergo akármi van, nem elég nekünk az a csaphátradőlés, avagy utánfutás, ami most 7,5 fok.
ha minden igaz, a toronyban nem nagyon van hely, hogy jobban hanyatt vágjuk a gólyalábat. Viszont nagyon kéne mégis. Megteszed, hogy ránézel majd legközelebb, és megállapítod, hogy nyiszálás, plazmavágás, reszelés, csavaráthelyezés, akármi segítségével tudunk-e nyerni hátrafelé 1-2 centit? sajnos milliméterek nem fognak segíteni rajtunk.

A tudomány azt mondja, hogy 10 fok feletti csaphátradőlés árthat az egyensúlynak kanyarban, annyira megbillenti az autót az élére forduló első kerék. Azt adja a jóisten, hogy egyszer teszteljünk annyit valahol nyugiban, hogy ez ki is derüljön. Egyelőre annyit tudunk, hogy az extrém utánfutással már visszaforog a kormány, ha érzékinek nem is nevezném. Nem kommunikál olyan cserfesen, mint egy iskoláslány ötös matekdoga után, pisztáciafagyi közben, de legalább van esély megfogni, ha hirtelen elmegy a hátulja kanyarban.

A hirtelen elmenő hátuljról van egy apró anekdotám. A Hangyász a születése óta olyan örömmel tolja maga elé a fenekét, hogy Nicki Minaj zokog miatta. Több oka is van rá:

1: Az erős, hirtelen harapó, darabosan adagolható teljesítményű motor egy farnehéz autó hátsó kerekeit ráncigálja, amiken véletlenül pont ugyanolyan gumik vannak, mint az első kerekeken. 24-es slickek, mert 17-esben kizárólag ilyenje van a Michelinnek - és jellemzően nem 330 lóerős, hátsókerekes versenyautók viselik őket, hanem kupás Cliók. A hasonló felépítésű Porsche 911-esek elöl 27, hátul 30 centis slickeken szoktak menni, ami nagyon más.

2: Szerencsétlen a rugóállandók viszonya: a pálya-Porschék elöl-hátul lényegesen keményebbek a Hangyásznál, de hátul főleg. A Hangyászban lévő rugóstagok 200SX-hez készültek, ami egy hagyományosan orrnehéz autó, a súlyeloszlása lényegében a fordítottja a 46/54-es Datsunnak. Rugót kéne cserélnem, főleg hátul, de azt meg nem győzné megfogni a hátsó lengéscsillapító. Azaz gólyalábat kéne cserélnem hátul, de arra nincs pénz most.

Itt jön a képbe Kiss Norbi, nagyjából ötszörös magyar túraautó-bajnok és kamion Európa-bajnok. Norbi követte a Hangyász-sagát, és tavaly a rémes Pannonia-ringi verseny után beleült. A verseny maga nekem elég komikusra sikerült: az első edzőkörben szétszakadt a bal féltengely.

Kétórás szaladgálással sikerült Győrben keríteni egy cseredarabot, (ezért éri meg létező autókból legózni össze, amit lehet (köszi, Csizi)). Pupp Balázs heroikus küzdelemmel a helyszínen ki is cserélte. Pont addigra lett kész, hogy minden edzés nélkül felhajtsak a pályára a Super Lap-re, ami izgi dolog egy általam nem különösebben jól ismert pályán. Végül harmadik lettem.

A verseny után történt, hogy Kiss Norbi beült a Hangyászba. Pont úgy kezelte a helyzetet, mintha új rabként dobták volna be a Csillag egyik barátságtalanabb cellájába; a biztonság kedvéért azonnal beverte mindenkinek az arcát. Minden sok volt, ami sok lehetett. Soha nem ültem senki mellett, aki ilyen tudományos tébollyal keresett meg minden határt, szigorúan felülről. Teljesen olyan volt, mintha megölni próbálták volna egymást a Hangyásszal, volt kör, amiben olyan keveset mentünk a pályán, mintha eleve legelni jöttünk volna ide a Rába-menti dombok közé. Gyorsan ki is szálltam, mert a 8-as kanyarban, ami egy gyors balos, a közepén egy huppanóval, leért a frissen fejlesztett diffúzor, és nem akartam, hogy letörjenek a szexi farokuszonyok. És azért, hogy lássam ezt a rettentő tusakodást kívülről. De főleg mert nyilvánvaló volt, hogy ha sikerül Norbinak egy körön át véletlenül végig az aszfalton maradni, akkor az nagyon gyors lesz. Végül addig ment, amíg ki nem fogyott a benzin. Azaz többet, mint én, mert mi ugye elszereltük az időt. De nem csak többet, hanem gyorsabbat is: egy köre lett gyorsabb, mint nekem, de az rögtön két másodperccel. Kettő másodperccel. Au.

Amikor csatakosan kiszállt a benzin nélkül fuldokló Hangyászból, azt mondta: elég harcos volt. És hogy amolyan régivágású. Azt nem említette, hogy _jó lett volna. Szidta a pontatlan váltót és a rettenetes, éles túlkormányzottságot. Azzal gyanúsított, hogy nagyon kemény a hátulja, pedig éppen nem. Akkor nézegette egy kicsit a gumit és a felnit, és megkérdezte: nem nagyon széles ide ez a felni? Hát, a dokumetáció szerint nem: 9 hüvelyk széles felni a hivatalosan ajánlott, ez pedig 9,5-ös, ami papíron még bőven jó. Norbi szerint viszont attól olyan kellemetlenül hirtelen a tapadásvesztés hátul. És épp most adott nekem két másodpercet. Szóval csendesen bólintottam, és elhatároztam, hogy legközelebb a keskenyebb felnit rakom hátra is.

A legközelebb a következő hungaroringi versenyt jelentette. Minden a szokott forgatókönyv szerint zajlott: az első menetben vittem egy utast, itt kiderült, hogy hülyül a gázbovden. Kijöttem, Balázs kicsit szerelt, visszamentem, hülyült a fék, kijöttem, leállítottam, és soha többet be sem indult. És valamikor közben mentem egy 2.06-ot, minden különösebb erölködés nélkül. És a feneke, az bizony jobban tapadt, mint korábban. Abszolút értelemben talán nincs több tapadás, de a minden figyelmeztetés nélküli hirtelen odakapás már nem jellemző. Ma is tanultunk valamit.

Mit adott hát nekünk a 2014-es év? Műszaki értelemben rettenetes mennyiségű szívást, részben piszlicsárét, részben kiforratlansági természetűt, részben tapasztalatlanságból fakadót. Halt meg benzinpumpa-relé, vezérműtengely-végi jeladó, minden lehetséges ponton benzincsövek, motor- és szervóolajcsövek, ezek fittingjei, a karterszellőztetés és annak lecsapatója, féltengely, elmúlt a VVT-kivezérlés, tökéletlen maradt a fék, és akadós, kellemetlen maradt a gáz. A kezdetben diszkréten elfekvő szívótorkok előbb felállva átmeredtek a géptető lukain, aztán ocsmány porszívóházakba bújtak, amitől rosszabb a hangja, de jobban megy. Mindezek közben viszont monoton határozottsggal fejlődött a Hangyász. Az év folyamán 11 másodpercet gyorsult a Hungaroringen, úgy, hogy alapvetően nem _más rajta semmi. Pupp Balázst nem vettem feleségül, mert túl magas hozzám, de okom lett volna rá: ha nem hajtja heroikus kitartással, váltott lábbal és éjjel-nappal a hétfejű motorsport-szopórollert, akkor a Hangyásznak több köze lenne a kukákhoz, mint a kupákhoz. 

A Z-t vezetni nehéz, fárasztó, néha elég ijesztő. Nincs még meg a bizalom, amit a sok közös mókakilométer hoz meg, és legfőképpen a tudat, hogy kibírja a következő kört is. Viszont voltak már varázslatos bonding-pillanataink, amikor én elhittem, hogy jó lesz, és jó is volt. Találtunk párszor közös ritmust, és minden gebasz dacára egyikünk se ölte meg a másikat. Az ennyi pénzből vehettél volna már egy... kezdetű mondatnak egyre kevesebb az értelme, a gyári állapotban ennyire gyors autók nagyon ritkák és nagyon drágák. Ráadásul nem is érdekelnek: én megrekedtem fejben ott, hogy ebből az autótetemből pár éve kinőtt egy facsemete. Most pedig lenyom egy új 911-est egy versenypályán. És nincs belőle több. És nincs kész. Jöhet 2015. (Jó, a második fele, de baszki, legalább már volt egy rendes Hangyász hétfő, és hol van még a karácsony!)