Két hónap telt el a két TC pályanap közt. Ez jó sok idő, de a versenyautó-építés munka. A munka pedig, mint az nyilvánvaló, légnemű, amennyiben állandóan kitölti a rendelkezésére álló teret. És ott nyomást képez. Lássuk, hogyan.

Először is a motor: Powered Áki beépítette a 12-es kompressziót biztosító dugattyúkat, a hengerenkénti pillangószelep szívócsövei pedig megkapták a nagyjából nyolc centis toldást. Ez egyben azt is jelentette, hogy ki kellett lukasztanunk a géptetőt, és a tüték ott merednek az égre az orrom előtt. Már a bejáratás alatt érezni lehetett, hogy az élet sokkal szebb lett, mint volt. A motor 5000 alatt lényegesen jobban húzott, végre megjött bele a jellegzetes "nagy motor kis autóban" hangulat, amihez főleg nyomaték kell. Már csak az volt a kérdés, hogy mi lesz odafönt, a piros zóna körül.

A pályán az is kiderült. Hű barátom, ez derék. Akkora tüdővel ordít, hogy Jerikó falai személyesen az Örökkévalónak írtak kérvényt, hogy szeretnék inkább vissza a sófárokat, vagy legalább a végítélet harsonáit. És hogy nyeli a levegőt végre! Ahhoz képest, hogy a múltkor a gyári teljesítmény alatt volt 40 lóerővel, most tiszta erőből spriccelő, 100% feletti nyitási idővel (azaz jóval a tervezett kapacitás fölött) hajtott injektorokkal kellett locsolni bele a benzint. És a 8000-es leszabályozáskor még ment fölfelé a töltetcsere hatásfokát mutató VE érték, azaz nemhogy nem fullad itt meg a drága VQ35, hanem még javában jön meg belé a lelkesedés.

PW Racing-nyelven "Remélem, ha a végleges progi felkerül a mostani játszós-járatós helyére, és Gábor engedi a rev limitet oda, ahova én szeretném, még karakteresebb és dinamikusabb lesz. Most 8000-en tilt, és bele is szaladt a limitbe sokszor tegnap. Addig emelném, amíg emelkedik a VE..." Amit Ákos az autó mellett, csöngő füllel, laptoppal a kézben úgy foglal össze, hogy

"Úgy beleforogna a 9000-be, mint a picsa."

Nos, ezen gondolkodom egyelőre. A nagyon sokat forgó motor csodálatos dolog, de a magas fordulat minden apró pontatlanságot bestiálisan felnagyít, és azért a Hangyász motorja eredetileg 6500-as fordulatra készült. Nincs úgy kiegyensúlyozva, mint egy rendes versenymotor. És ha odabent valami elszakadna, akkor bennem is. A pályanapi 8000-től szerencsére nem romlott el egyáltalán, és a frissen kicserélt benzincsöveiből (légy átkozott, Semperit) végre nem durrantott el egyet se.

Akárhogy is lesz végül, azért még esedékes egy jó injektorcsere, mert ezeket egyértelműen kinőttük. És aztán jöhet egy utolsó kör programozás a Dynoprojectnél, jó eséllyel etanollal. Áki nagyon javasolja, én pedig nem vitatkozom, és az általában bejön. A számszerű teljesítmény legfeljebb csak tudományos szempontból érdekel, a Hangyász már most szól és megy úgy, hogy nincs bennem hiányérzet egy csöpp se. Legszívesebben felfalná a zoknifiltereit is, olyan mohó. Itt a hangja a pályán:

Azt mondanám, a motorral kész vagyunk. Vagyis kész leszünk, ha megfejtjük, hogy miért mondja azt az olajnyomásmérő, hogy 3 barunk van alapjárat körül, és miért fekszik ki 8 barnál (!!nyolc!!!) négyezres fordulaton. Vajon a műszerben van a hiba, a pumpa szelepében, vagy igaz, amit rebesgetnek, hogy Bajnai Gordon áll a háttérben? Ha megtudom, megosztom. Nos, ennyit tehát a motorról. Hogy kurva jó, de majd szétveti az olaj. És akkor most jöhet a váltó.

A váltókar pozícióját a lehető legelőbbre lőttük be annak idején, de az is túl hátul volt. Mivel a hónom alatt ügyetlenül váltok, Ákos készített egy rudazatot, amivel a váltóbot most ott jön ki, ahová minden ergonómus álmodta volna. És bár a lemezek alatt látszólag ákombákom ágacskák alkotják, meglepően jó és pontos a gyakorlatban. Tipikusan az a dolog, amivel sok órányi pöcsölés, próbálgatás és káromkodás van, és semmi látványos eredmény. De a pályán ég és föld. A végre jó helyen lévő váltónak megnyestük a karját is, amitől rövidült az útja, és így közelebb lehetett hozni az eddig inkább az utas számára hozzáférhető kéziféket is, mert nincs útba a váltóbot. Ez az evolúció, nem a túróorr meg a ragacsos nyelv!

A motorból az erő a váltón és a kardánon át a differenciálműhöz megyen, ahhoz az alkatrészhez, ami meg akart ölni júniusban. Ákos kiszedte és elküldte Mészáros "köszibal!nt" Bálinthoz, aki az alábbi diagnózist küldte:

Mellékelve néhány kép a sperred nálam töltött vakációjáról...

Röviden... megmosakodott, átnéztem minden alkatrészt, minden oké. Méréshez gyorsan csináltam egy segédeszközt, majd kiderült, hogy alaphelyzetben 95 Nm-t zár. Az teljesen jó. Kihajtástengelyek összehasonlítgatása, méregetése, végül bedugása az üres sperrházba. Ha így tudnak pusziszkodni, akkor élesben is. Az lesz a legfőbb probléma.

Gondosan válasszátok ki a kihajtásokat, ha próbálgatjátok, mert a zégernek úgy kell megfognia, hogy érezhetően becuppan, kézzel nem lehet kihúzni, és még a luk mellett is marad hely, 0,5-1 mm ami esetleges erővel továbbnyomásra megszűnik, de utána visszaugrik, mert a zéger vissza pozicionálja. És az egyik felén süllyesztve van a sperrház, nagyobb átmérőre!

Vagyis tehát a difi belsejében összeérnek, összefeszülnek a féltengelyek. Hogy ez hogyan lehetséges, azt pontosan nem tudjuk, feltehetően az elmúlt évtized alkatrész-csereberéjébe csúszott valahol hiba. De a megfejtés adott. Mivel a Red Sunnál nem találtunk olyan kihajtást, ami méretben passzolna, a meglévő szett megy vissza Bálinthoz, hogy összebékítse önmagával. És ha már ott van, megkérem, hogy reszelje át a diffi zárásáért felelős vasakat úgy, hogy tolóüzemben (motorféknél) valamivel enyhébben zárjon, mint gyorsításnál, mert a kanyarbejárati alulkormányzottság senkinek sem hiányzik. Update: pár perce besétált egy ember a Red Sunhoz a megfelelő kihajtásokkal a hóna alatt. Csodálatos korban élünk! És akkor a motor és a hajtás kész is volna. De hogy fogunk megállni?

A fék ugyebár szörnyű volt a múltkor. A nyomáspontja akár a beton, szivárgás semi, ahogy a nagykönyv tartalmazza. Sajnos azonban meggondolatlanul vásároltam annak idején féknyerget előre, így egy olyanom lett, aminek a picike dugattyúi szervorásegítéshez passzolnának, de az én szervómat négyfejű combizomnak (musculus quadriceps femoris) és háromfejű lábikraizomnak (musculus triceps surae), vagyis együtt hétfejű fékizomnak hívják, és állapota leromlottnak mondható. Júniusban egyszerűen nem tudtam úgy tiporni a pedált, hogy érdemben lassítsa a Hangyászt.

A tapasztalatok után alázatosan felcsaptam a szakirodalmat, és készítettem egy nagy fékerő-számító excelt (kösz az átnézést, Bandi), amit majd később, egy részletes magyarázattal együtt közzé is fogok tenni. A lényeg az, hogy az eredeti cuccaimmal nagyjából 800 N pedálerő, azaz cca 80 kg kellett volna ahhoz, hogy 1,3 g körül tudjon lassulni a Hangyász. Azaz nehezített egylábas guggolást kellett volna csinálnom minden féktávon. Az nem jó.

Először felmerült, hogy szervósítunk, de kivitelezni mindenféle okból körülményes és nehézkes lett volna. Így aztán maradt a nyeregcsere. Vettem egy szett ugyanolyan Wilwoodot, amilyen az előző volt, csak 35 mm helyett 45 mm-es dugattyúkkal. Így már csak 55 kilóval kellene nyomnom a féket. Mivel ez még mindig marha sok, két dolgot lehetett volna csinálni: növelni a fékpedál áttételét, amit az én OBP pedálgépem nem tud, vagy csökkenteni a főfékhenger dugattyújának átmérőjét. Ilyenkor hosszabb úton jár a pedál, puhább is, de nagyobb az áttétel (olyan, mint bringán elöl a legkisebb lánckerékkel hajtani hátul a legnagyobbat, sokat kell tekerni, de nagyon könnyű).

A Red Sun, a Hangyász pesti szerelőbázisa napokat vívott a főfékhenger-cserével és a pedálbox tekergetésével, mert valami mindig vacak volt. Nehezen légtelenedett az első kör, aztán elszakadt egy hollander, aztán megszorult a fékerőeloszlást állító menetes szár, aztán lötyögött, aztán ferde volt, és így tovább. Aztán egyszerre szombat lett, és menni kellett. Már a közúton is egyértelmű volt, hogy a fék vacak maradt. Mélyen és bizonytalan nyomásponttal működött, elsőre főleg, rápumpálva valamivel jobban.

A fékerő rendben van, egyszer-egyszer meg is blokkoltam a kerekeket, amit korábban Herkules se tudott volna, de annyira esetleges és ijesztő az egész, hogy minden féktávban hagyni kellett egy rakás tartalékot. Ráadásul a mély nyomáspont miatt nem tudtam rendesen gázfröccsöt se adni, mert nem ért át a sarkam a gázra tisztességgel, ami rettenetesen rossz érzés, ha egyszer megszokta az ember.

A diagnózis az, hogy a 0,625-ös, vagyis cca 16 mm-es első főfékhenger egyszerűen nem tol elég folyadékot ahhoz, hogy elsőre rendesen felszorítsa a betéteket a tárcsához, és még oda is préselje őket. Vagyis csak az útjának a leges-legvégén. Fel kéne lépnünk 0,75-ösre. Csakhogy akkor meg megint szörnyen satuzni kéne a pedált. Ezért pedálgépet is kéne cserélni, egy standard függesztettre a mostani álló helyett, mert a függesztettek 6,2:1-hez áttételűek, szemben az én cuccom 5:1-ével. És akkor lenne fék, és működtetni is lehetne.

És milyen volt a futómű? Gyilkos. De az én bűnöm. Júniusban nagyon lelkes voltam tőle, és okkal. Keveset mentem vele akkor, és azt is programozással súlyosbítva, de nagyon ígéretesnek tűnt, még ha hangyányit orrtolós is volt az ízlésemnek. Úgy volt, hogy mostanra megérkezik a vastag, állítható hátsó kanyarstabilizátor, de - hála a Debil Tehermadárnak - megint hiába reménykedtem. Ezért, és mert pillanatnyilag jó ötletnek tűnt, megkértem a Red Sunt, hogy cseréljék meg az első (8 kg/mm) és a hátsó (6 kg/mm) rugókat. Ennek az okait itt most nem fejteném ki hosszan, elég az hozzá, hogy eleve finoman farnehéz a Datsun, ráadásul elöl racsing NSX kanyarstabilizátor van benne, hátul meg egy 200SX-be való gyári, ami ahhoz is vékony, hogy akasztót hajtogasson belőle az ember az ingének, és a pályaversenyre épített Z-k általában hátul keményebbek.

Pupp Balázs a Hangyászra fordított temérdek éjszakáinak egyikén el is végezte a cserét. Aztán a pályanap előtt még alaposan beállítottuk a gólyalábak magasságát, és mintaszerű, 50-50%-os átlókkal vághattam a Hungaroringnek. Az utolsó este elmentem összeérlelni a fékeket, megállapítottam, hogy mindenhogy rossz lesz, aztán elkezdtem azon idegeskedni, hogy valami nyomasztóan csattog az első futómű környékén. Kerekes Zsolttal, a Red Sun főnökével gurultunk pár karikát. Két gyanúsítottunk lett, a váltóház találkozása a kardánalagút zártszelvényével, és a Driftworks lengőkarok.

Alapos vizsgálat után kiderült, hogy az első keresztlengőkar állítható belső csuklójának anyái lazultak meg, amitől az egész kotyogni tudott. Ez a srácok által annyira ismert hiba, hogy a Red Sun saját versenyautóján inkább fixre hegesztették a menetet. Lehet, hogy nálam is ez lesz a megoldás végül. Másnap Powered Áki felfedezte, hogy ugyanezen a karon a külső gömbfej biztosító zégere kipottyant, és a lengőkar végén kalimpált. Összességében nem szereztem megnyugtató minőségi benyomást a Driftworks termékekről.

Szombat délelőtt, úton a Ringre még tartottunk egy futóműállítást Gödöllőn. A Hangyász végül délután, a Time Attack verseny mezőnyében tudta megtenni első tesztkilométereit a pályán, ami egy szerencsétlen marhaság volt a részemről, csak már túlságosan be voltam sózva. A motorról és a fékről már meséltem, de azt még nem említettem, hogyan akart megölni a futómű.

Ahogy az alábbi videón látható, a legelső kanyarban rögtön elrepült a hátulja, ami aztán soha többé nem akart a helyén maradni. Hátul annyira elveszett a tapadás, hogy a Hacsi legrosszabb pattogós korszakánál is egy nagyságrenddel rosszabb még. Ha hirtelen fordulsz, elpattog a háta. Ha túl nagy gázt adsz, elúszik a háta. Ha arra gondolsz, felengednéd kicsit a gázt, elrepül a háta, hogy csodálkozni sincs időd. Van elméletem: amikor megcseréltettem a rugókat, nem vettem figyelembe, hogy a lengéscsillapítókat nem cseréljük meg, és a hátsó gátlók egyszerűen nem tudják megfogni a kemény rugókat. Főleg húzófokozatban nem, ettől van az elképesztő megpördülési kedv gázelvétkor.

Nehezíti az egyszeri sofőr dolgát, hogy a kormány nem forog vissza. Súlytalanul könnyű a szervó, és ami ennél is rosszabb, nem jön vissza kanyar után az átkozott volán. Ez olyankor, amikor hirtelen kéne tekerni, mert épp kivágódik a hátulja, nagyon-nagyon rossz dolog. Biztos, hogy nem a geometriában van az oka, a csaphátradőlésünk, utánfutásunk a helyén. Powered Áki szerint a Nissan szervópumpa és a BMW kormánymű van rosszban egymással. Nyilván igaza van - úgy szokott lenni. Első körben a Red Sun felpróbál egy szervótlan, de egyébként azonos méretű BMW kormányművet. Ha azzal megjavul, akkor tudjuk az utat.

Ha esetleg ott voltál a pályanapon, és gondterheltnek láttad a fejem, az a fenti okokból volt. Nagyon szívesen visszacseréltettem volna a rugókat, de az túl nagy meló, és újra futóművet kellett volna utána állítani, ami vasárnap nem reális. Ezért inkább óvatossággal, és a gátlók tekergetésével igyekeztem csökkenteni a bestia vérszomját. Végül megpróbáltam összehozni néhány olyan kört, ami annyira tapintatos, hogy nincs benne nagy kapálózás. Ehhez nagyon korai féktávok, nagyon óvatos kanyarodás és nagy önuralom kellett. Ebből lett aztán a 2:17,5. Az milyen idő?

Ha úgy nézem, hogy Árvai Imre a Time Attack-et 1:58-cal nyerte meg egy eszement GTR-rel, akkor rossz. Ha azt nézem, hogy Porsche 911 Turbo is ment ennél lassabban, akkor jó. Én összességében nyugodt vagyok: E-jelű, "utcai" Michelin Pilot Sport Cup gumin, vezethetetlen futóművel, fék nélkül, az összeszokás minden reménye nélkül már bő két másodperccel gyorsabb, mint a Hacsi, ami gyengébb, de amit nagyon jól ismerek. Rengeteget kellett hagyni benne mindenhol, azt mondom, ami ilyen vacak körön, ilyen kiforratlanul ilyen gyors, azzal én vidám leszek. Aztán lassan ideje lesz felpróbálni a slickeket.

Végül muszáj megköszönnöm, hogy ekkora tömegben voltatok ennyire jó fejek. Először persze PW Racing Ákinak és Pupp Red Sun Balázsnak, akik mindketten életszerűtlen mennyiségben segítettek. A TC-nek mindenestül, az élen Pistával, amiért összegründolt egy olyan eseményt, ahol megeshet, hogy a Hangyász és az elnöki Gloria, két automotív unikornis egymás mellett pózol a paddockban. És főleg nektek, akik annyian voltatok, hogy sokszor mozdulni se lehetett a Datsun körül, és magának Mózesnek kellett integetnie, hogy ki tudjak tolatni a pályára. Mindennél jobb érzés, hogy ekkora szappanopera-sztárt sikerült építenünk, ígérem, hogy az őrületes segge és a mennydörgő hangszálai mellé hamarosan megjön belé az igazi tempó is. Vagy mégse, és akkor annál gazdagabban gyűlik majd itt az olvasnivaló. 

Mi van hátra?

Motor

• Magas olajnyomás megnyugtató rendezése
• Utolsó pár olajbilincs cseréje fittingre
• Fordulatszámmérő vezérlőjelének átalakítása
• Injektorcsere
• Etanol-álló szivacs a tankba
• Végső Programozás
• Airbox vagy rendes légszűrő megoldás
• Szellőzőlukakat a szelepfedélen bekötni tartályba

 Váltó

• Kifelejtett lötyögésgátló biszbaszokat vissza a rudazatba

Hajtás

• Komplett differenciálmű küldése Bál!ntnak, használható sperr kialakítása

Futómű

• Rugók visszacserélése
• Kormánymű cseréje/szervópumpa cseréje
• Jöjjön meg az átkozott hátsó stabilizátor végre

Kasztni

• Új pedálgép nagyobb első főfékhengerrel
• Erősebb gázvisszahúzó rugó
• Jobb csúszóablak kialakítása
• Kiszakadt jobb csomagtérfedél-zsanér visszaépítése
• Diffúzor kialakításának befejezése
• Hűtőnyílás mögötti takarólemez kialakítása

(Nagyon köszönöm a képeket Knerli Viktornak, Maszliknak, Rézmányi Balázsnak és mindenkinek, akit nem tudtam azonosítani)