Japán tébolyultak Angliában - Karotta Közlöny

KAROTTAKÖZLÖNY

Nínó Karotta élete és munkássága autóbuzériában és másutt

Japán tébolyultak Angliában

2006. július 10. 18:53 Nínó Karotta

Június végén Norbával kimentünk Angliába, az ottani driftbajnokság, a D1GP silverstone-i futamát megnézni. A brit drift technikailag messze a fejünk felett lebeg, komoly versenyautók futnak rengeteg pénzből. De miattuk mégse mentünk volna ki. Ez viszont Exhibition Race volt, ami annyit tesz, hogy a japán élmezőny 10 tagja átkelt a világon, hogy iskolaversenyt rendezzenek nekünk.

És hiába ügyesek az angolok, ez japán sport. Aki evett már tavaszi tekercset a sarki kínaiban, és evett gyozát a Daikicsiben, az tudja, hogy amire van professzionális japán megoldás, arra kár jobbat keresni. Szónokolni nincs miről: tekintsd meg a galériát, és töltsd le a 74 megás videót. Ez egyelőre csak az edzés, a verseny cuizo-csatáit, ahol a test-test elleni küzdelemben eldől a végső sorrend, majd a következő postban láthatod, 2007. augusztus 30-án, a 30. születésnapomon.

képgaléria

videó

Címkék: videó drift
2108 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tommi 2006.07.16. 14:25:55

Nyirád után Sümeg felé balra van egy egyenes út, ami kb 1 km hosszú. Haverom ott szokott gyakorolni.

omm 2006.07.16. 16:58:13

Közúton ne, gyerekek, van elég őrült nélkülünk is...valami elhagyott helyen inkább...

megmondó: jó neked, én kerek 4-et olvasgatok, abból csak három az autós...

Scheerti 2006.07.16. 18:41:24

Nyírád és Sümeg között? Nem vagyok ismerős arra pedig nincs messze. A legjobb hely a megőrülésre egy üres és kanyargós út vagy egy síkegyenes út. Szerencsére felénk van ilyen bőven. A balaton felvidékben az a jó,hogy tele van kanyargós utakkal ahol ész nélkül lehet jaszkarizni ,mert ugyse jön soha semmi. Meg van pár elhanyagolt reptér is ahol lehet ökörködni

Sopánka 2006.07.17. 07:44:48

jóhétfőt mindenkinek!
a gokart csak akkor csúszik, amikor túlkormányzom a szerencsétlent, akkor se sokáig, mert hamar lelassul, nem lehet kinntartani. De attól még nagyon jó. :)
"úgysem jön soha semmi szembe" --- ez "utolsó mondat"-nak sem utolsó... :)

Szupersportkocsikat én is csodálom, de nem kéne. Vonzódom a ritka autókhoz, de feltűnő ne legyen. No meg, azt már fenntartani se két fillér. Csak egy kellemes kis élményautóra vágyom, ami amúgy hétköznapra is jó. Ilyen meg van sok.

Forester jó, de ha már Subaru, én inkább Legacyt vennék. Nekem utazóautónak kellene, és az alacsonyabb kaszni, alacsonyabb tömegközéppont jobban tetszik.

omm 2006.07.17. 07:55:09

Legacy na ja...de asszem SUV-okról volt szó...akkor pedig Forester...

omm 2006.07.17. 09:15:16

vagy ezeröcsi :)))

Sopánka 2006.07.17. 10:48:16

ja én nem szeretem a SUV-okat. Akkor meg se szólaljak? ;-)

Tommi 2006.07.17. 11:22:27

Forester, Ezeröcsi egyre megy. Mindkettő félterepjáró. De imádom őket!

omm 2006.07.17. 12:28:03

Sopi: csak nyugodtan, én sem komálom őket...egyedüli kivétel a Forester a többi felőlem mehet a gázba...
sőt, mondhatni semmilyen keveréket nem szeretek...pedig mennyi van belőlük! hajjaj...

omm 2006.07.17. 13:47:53

elhiszem, hogy hétfő van, de valahogy meg vagytok ma lőve nem?

Tom 2006.07.17. 15:24:46

Szó sincs lövésről,de hát melózni is illik...

A következő kocsim kiválasztásánál a fő szempont az ülések magassága: ne úgy kelljen már kimászni.
Jöhet az a SUV !!

scheerti 2006.07.17. 15:45:01

Ne is mondjátok, az utóbbi 1 hétben ültem egy 33 as ültetett alfában amiből úgy kellett kimászni. Mondjuk hajnali négykor pár BETON( becherovka-tonik) után nemcsak a hasmagasság nehezítette meg a kiszállást:D

jan84 2006.07.17. 16:13:13

Beton az egyik legjobb pia :-D
ON

scheerti 2006.07.17. 16:29:33

Vicces ital az tuti, 60 000 bulizó között Veszprémben az utcazene fesztiválon,nemtudom az emberek miért nem jönnek el sokkal többen az utcazene fesztiválra Veszprémbe. Sokkal jobb mint a Művészetek Völgye ami egy agyonsztárolt szar ami arról szól hogy 4 kis falu 1 hét alatt próbálja lehúzni az oda látogatókat

scheerti 2006.07.17. 19:55:57

Kéne ide még pár ember akik szeretik a kocsikat és akkor nem lenne punnyadás. A Totalcaron is olvasnék pár sort Orosz Pétertől vagy Winklertől. Na még Winkler kéne ide és akkor beszélhetnénk a boxról meg az állatokról is:)

Megmondó 2006.07.17. 22:07:14

Van itt sok ember aki szereti a kocsikat, de ahogy van érintve a píz, mint olyan, te megőrülsz scheerti, és átmész a legveszedelmesebb kisnyugdíjasba.Igy mi trécselni nem tudunk :) Pedig egy autó teljes értékét nagyban meghatározza az ára, no de mind1.
Ha kíváncsiak vagytok nagyon, elmondom hogy kell egy autót nagyon szépen kikozmetikázni :D (ja, és scheerti, nem azért értek az autókhoz, mert mosófiú vagyok..:D) ha van rá igény írok, ha nincs nem. Eccerű

Danee 2006.07.17. 23:10:39

Én is megveszek a kocsikért, de sajnos utálok írni.:) Meg idöm sincs nagyon.

Sopánka 2006.07.18. 07:39:16

hát már hogyne lennénk kíváncsiak! Mesélj!
a pénz meg úgyis érintve van. Ha pl. lenne 20 millióm, vennék egyet az új Marcos-ból. Álomszép!!!

scheerti 2006.07.18. 07:56:10

Ha lenne 20 millióm ,feltenném mi9ndet a rulettasztalon a pirosra. Ha bejön akkor kiköltöznék Kubába, ha nem jön be akkor sincs baj mert könnyen jött könnyen megy:)

Tommi 2006.07.18. 08:04:38

Ha 20 millám lenne, lekötném egy évre a bankban, vagy 2re. Aztán, mikkor eleget gyarapodott, vennék egy TVR Tuscan-t.

scheerti 2006.07.18. 08:05:51

Trécseljél csak, senki nem tart vissza, nem tudom megint minek kellett belémkötnöd, mikor a kutya nem szólt hozzád. Ennyire szeretsz kötözködni vagy csak az én pofámat nem bírod? Ha ennyi feszültség gyülemlik fel benned vegyél boxzsákot, vagy kössél bele valakibe az utcán,vagy akármit csak engem hagyjál békén mert utálok szájkaratézni, főleg veled.

Megmondó 2006.07.18. 09:50:38

Tényleg ne haragudj rám scheerti, de olyan sok szubjektív véleményt teszel ide minden belátás nélkül, hogy az tetszik. A 20milliós téttel még kevés lennél Kubában, mert az csak duplán fizet. Ha piros lett volna, az csak 40milla. 36x-osan fizet, ha számot találsz "telibe". MIndjárt összeszedem gondolataim, és akkor lesznek itt tiszta autók ! :D

scheerti 2006.07.18. 10:09:31

40 milla nem elég Kubában?

Megmondó 2006.07.18. 10:31:19

Scheerti, gondolom mikor írtad, nem gondoltál bele ha mindent fel is teszel a pirosra, akkor az cak dupla, nem pedig a nagy szorzó... Elég. Ahogy 20millió is :)

omm 2006.07.18. 10:39:49

Szervusztok...
tegnap kereszteződés...zöld..egyes be...kisasszony Poloval előttem satufék a közepén....én bele...Mazda törik...neki áll feljebb...rendőrök ki...hiba az enyém...természetesen...nem tartottam be a távolságot...
az, hogy neki azért kellett fékeznie, hogy a piroson átjövő tetű busz ne menjen neki nem érdekelt senkit...persze busz azonnyomban el...
fényszóró, motorháztető, lökhárító, sárvédő+abs elszállt, centrálzár elment...mostanáig rohangáltam a biztosító után...franc tudja mennyi kár...
ennyit a jövő heti nyaralásról...

Megmondó 2006.07.18. 11:38:07

Én azt hallottam egyszer, vagy lehet hogy álmondtam, hogy a szerelők akik le vannak vagy épp nincsenek leszerződve egy biztosítóval, szívesen adnak magasabb értékről számlát. Ilyen esetben egy 400e munkára a biztosítóktól "jómagyar" szokásként 1,2m is megkapható. Onnantól csak a szerelővel kell alkudozni. Ilyesmiről hall az ember jártában-keltében, hogy mik vannak... :) Ezért tart ott a világ ahol tart :D

scheerti 2006.07.18. 11:39:30

Omm!
Sajnálom,hogy ez történt veled, de aha valaki látta a busz rendszámát akkor esetleg lehetne tenni valamit.
Megmondó: de belegondoltam,de a dupla is bőven elég,sőt arra nem gondoltam hogy a szám 36* os szoró dee arra esélyed sincs

Megmondó 2006.07.18. 11:52:08

Nekem már volt párszor esélyem arra. Rulettben szemben és az előző körben dobott szám szomszédait érdemes tenni. Szerintem. Nekem már sokszor jött be "telibe" tett szám. Jó érzés. Aki meg ennyitől függő lesz, az egy gyökér.

Tom 2006.07.18. 12:35:47

Max együttérzésem omm !!Keress egy belevaló szerelőt,akinek vastagon fog a cerkája !

20 millából 8 a bankba törlesztésre,a maradékból talán futná a zafira opc-re és még egy super seven replika kit is beleférne.

omm 2006.07.18. 14:54:11

fújhatom a busz rendszámát, mert a jegyzőkönyvben szó sem volt a buszról, nekem pedig nem volt kedvem a szervvel leállni vitázni...két-három hét múlva kész lesz a verda és előzetes infók alapján megúszom olyan 40 000 Ft-ból...a kár amúgy olyan 450 ezer forint, átszámolva...
szerelőt nem volt gond, mert pont a márkaszerviz előtt történt és sikerrel belevettük a könnyes fényszórót és az abs-t is...remélhetőleg elismerik...

sok pénzből pedig asszem először egy ezeröcsi driftre...aztán egy Impreza WRX kombiban (előző verzió)...a maradékon pedig benzin (amíg még van)...

scheerti 2006.07.18. 15:13:04

ha elfogy a benzin veszek egy "zöccséges merdzsót", jó kis szívódízelt, aztán kopogtatok mindenhol sütőolajért. Már látom is magam elött: végigmegyek az utcán és kijönnek az emberek,mert azt hiszik ,hogy lángos árulnak a szag miatt. Emlékszem 15 éves koromban nem volt otthon benzinbe keverékolaj, a kétütemű német csettegő meg meghalt volna tiszta benzintől ugyhogy adtam neki,jó kis étolajat egy csepp hidtraulikaolajjal keverve. Olyan füstöt húztam végig az utcán hogy mindenki azt hitte hogy kigyulladt a motorom.

Omm! 450 000? bazz a kurvasok, le kell húzni a nőt minél jobban,hogy megtanulja hol fékezzen. Nagy hiba volt nem beleírni a buszt.Én biztos leálltam volna veszekedni a rendőrrel, bár Szlovákiában Magyarként nemsok értelme lett volna.

omm 2006.07.18. 15:33:39

főleg úgy nem, hogy azzal indított, hogy az én hibám...ami abból a szempontből igaz is, hogy közel voltam:(((

nem volt értelme vitázni...
sok? hmmm....japó márkaszervíz

Sopánka 2006.07.18. 16:17:44

omm: sajnálom én is... sajnos ez eléggé védhetetlen helyzet...

> olyan sok szubjektív véleményt teszel ide minden belátás nélkül
Hát ha nem szubjektív, akkor nem is vélemény. :)
Tegye csak, mind ezt teszzük!

Megmondó 2006.07.18. 16:35:38

Sopánka: értem amit mondasz, de meg nem értem :) Jódolog a vélemény, de csak a tények ismeretében "ütős". No mind1. A buszt szeritnem felesleges lett volna belevenni, mert ha egy 767es is száll le az útra, annak köze nincs a te követési távolságodhoz. Abból max annyi lett volna, hogy a buszost bátják h a piroson átjött. Köze nincs egymáshoz jogilag a 2 dolognak.

scheerti 2006.07.18. 19:03:31

A vélemény szerintem olyan mint a segglyuk, mindenkinek van se senki nem kiváncsi a másikéra. A busznak köze nincs a követési távolsághoz,de mint balesetokozás miatt az ő biztosítója fizetett volna, legalábbis én így gondolom. DE NEM VAGYOK KRESZ-TUDÓS, Utálom azokat akik feszítenek hogy mennyire ismerik( ismeretségi körömben jópáran, főeg csajok)de 15 kilómétert nem vezettek le még egyben. Nálam marad a paraszt módszer ha belémjön pofánvágom ha belemegyek elnézést kérek:)

Tommi 2006.07.18. 21:07:56

Scheerti: milyen igazad van!
omm: ez nem túl jó helyzet.

scheerti 2006.07.18. 21:17:43

Ezért mondtam hogy nem fogok olyan kocsit venni amin nincs hátul vonóhorog, az eleje meg ha törik ugyse tudsz mit csinálni kivéva ha van gallytörőd. Inkább a vonóhorgot egye meg valaki hátulról mint a lökhárítót, mert az nekem nem tetszene igazából. Jó persze nem arról van szó hogy vészfékezéskor valaki belédcsúszik mert az előfordul mint OMM esetében is, hanem arról hogy elbambul és nem figyel valaki és amiatt koccan a mutatvány az már dühítöbb tud lenni.

Megmondó 2006.07.18. 21:20:14

Nem azért hogy csakazértis ellenkezzek, de a köv távolság szerintem sajna az egyik leggyakrabban be nem tartott szabály, és a ráfutásos balesetek mind ezek. Az omm előtt haladó autó fékezésének okozója lehetett volna egy nyúl, egy őz, egy kidőlő fa, egy jégborda, egy kátyú, stb stb... Mindenképp 100% hogy omm a hibás. És akkor is ezt mondanám ha én vagyok omm :)

scheerti 2006.07.18. 21:30:40

Nincs hibás vagy nem hibás. Ezért hívják balesetnek illetve koccanásnak. És akkor mi van ha egy csaj( csak példa hölgyeim már ha van nő olvasó) véletlen a lámpánál egyes helyett rückverc-be teszi be a kocsiját és belémjön? akkor ki bizonyítja hogy ez így volt és nem te mentél bele?

Tom 2006.07.18. 22:19:43

Mennyivel mentél 1-esben Omm,hogy ilyen sok minden tört ? Vagy túl jó a gyúrődőzónád ?
Nem lehet hogy rx8-ad van :-DDD ???

Megmondó 2006.07.19. 00:35:28

"Nincs hibás vagy nem hibás. Ezért hívják balesetnek illetve koccanásnak".. He???? Hogy mi? Ezt most komolyan gondolod?
Kérlek Scheerti velem ne próbálj vitatkozni, annyi esélyed van mint Szálasinak a főtárgyaláson :D Ez a hülye feltételezés most minek kell? Ilyet... Méghogy nincs hibás, meg ezt hívják balesetnek. Hát vazze.. Most ocsudok :)
Akkor nézzük a feltételezést: a tolató a hibás. Mert látták a szemtanúk oszt' jónapot. Ezt közlik a rendőrrel, az pedig okos lesz. Ha nincs szemtanú, akkor mondjuk megy a kárszakértőhöz az eset. Ő biztos látott ilyet. Ha én megtudom állapítani, akkor ő is. Látszik ha vki beletolat vkibe, és fordítva. És ő meg főleg ért hozzá. Vagy 200-al tolat ? :DDDD

scheerti 2006.07.19. 06:28:01

Már kivel szemben van annyi esélyem? Veled? Nekem csak egy név vagy ugyanúgy mint a többi ,meg betűk összevisszasága, ennyi. Láttál te már szándékosan balesetet okozni valakit? Csak a piásoknak vagy drogos sofőröknek adnék börtönbüntetést, +10 évig jogsi a fiókba, ha így is közlekedik akkor kocsielvétel és letöltendő börtönbüntetés. Az ilyen koccanásoknál tehát személyi sérüléssel nem járó baleseteknél nem keresnék felelőst rendezzék el a károsultak egymás között meg a biztosítóikkal. Végülis most is ez van ELMÉLETILEG. De ha törik egy Tesco ködlámpa a kocsi elejéről akkor mindegyik kipattan és nekiáll orditozni a másikkal rendőrért ordítva ahelyett,hogy szépen félreállnának és elintéznék egymás közt.

Sopánka 2006.07.19. 07:27:44

sajnálom scheerti, de szerintem is hülyeséget írtál. Talán van olyan nagyon ritka kivétel, amikor nem lehet megállapítani, hogy ki a hibás (valószínűleg mindkettő), de ha mindenki betartja a KRESZ-t és mindig a látás- és útviszonyoknak megfelelően vezet, akkor nagyon ritka a baleset, tényleg csak a kátyú meg a szarvas marad.

Megmondó 2006.07.19. 07:33:24

Ez még ahhoz képest istenes is, hogy te saját bevallásod szerint kiszállsz, oszt' mindenkit agyonversz vagy mit írtál.. :)
Mind1, én veled nem szállok vitába, Mesterem azt mondta, hogy erődet soha pincéreken, kapusokon gyakorold, vagy pazarold. Sajnos ide soroltalak ezennel téged is, már sokadjára.
Más: Valószínűleg ha omm elismerte, akkor nem azért volt ott a rendőr. Ha nem ismerte el akkor egy fütyi,mert a táváolság az távolság. A rendőr ott lehet forgalomirányítási szempontból is, és véletlenül is. Nem feltétlenül a felek hívják ki.

Más2: vhorog lassú ütközésnél ok, de nagyobbnál veszélyes a saját autódra nézve, mert az alvázhoz van rögzítve. És ha vhorog megy nagy erőkkel beljebb, alváz is mehet beljebb...

scheerti 2006.07.19. 07:45:44

Mondtam már,hogy ez egy vélemény,lehet egyetérteni,vagy nem egyetérteni.Nekem meg azt tanították,hogy kétféle vélemény van: 1, az enyém 2, a hibás. Pont szarok rá,hogy milyen kategóriába sorolsz,nemtudom te milyen übermenschnek képzeled mígad hogy te mindenkit de főleg engem oltogatsz. Még nem verte be senki a fejed igaz? Nem kivánom,hogy egy hozzám hasonlóval összeakadj,mert én is azt vallom,hogy az okoskodókon csak a felrúgás segít.

omm 2006.07.19. 08:28:58

De jó újra otthon lenni! Igazán nem érdemes szívatni egymást, természetesen én voltam a hibás, nem tartottam be a távolságot. Itt szlov.-ban létezik egy fogalom ami a balesetben résztvevő és azt közvetve okozót érinti, nem tudom odaát tifelétek hogy hívják, na jelen esetben ez volt a busz...

Magyar létemre nam álltam le vitázni a rendőrrel, még akkor sem amikor a 2000-es helyi bírságot a képembe vágta, nem érdemes, úgyis korrupt mind (legalábbis nálunk), úgyhogy jó tanács: magyar ember dél-szlovákián kívül ne karambolozzon...és ez komoly...(az összeget bátran szorozhatjátok 6-al vagy 6,3-mal az árfolyam szerint)

A 75 ezer koronás kár nagyon-nagyon könnyen összejött, szemre nem tippeltem volna többet 10-15-nél, de mikor felnyitottuk a gyűrt és középen megtört motorháztetőt, akkor kiderült, hogy az első keresztmerevítő, amin a hűtő és a lámpakonzolok vannak, kissé banán lett, nem nagyon, csak éppen látszik...(mellesleg a motorháztető zárja nyomta be)

Nem, sajna nem RX8-asom van (akkor sírna a pofám igazán), de a gép gyűrődőzónája bizony gyűrődött is, de valszeg elöl minden verda "puhább", mint hátul...a sebesség pedig nem volt magas, hiszen a légzsák sem durrant a pofámba...

Eggyel több ok arra, hogy megszerezzem a Tatrát:)))

Megmondó 2006.07.19. 08:53:00

Scheerti, ne haragudj, hogy magamhoz képest téged egy buta földművesnek titulálnálak, ha megengedném magamnak azt a luxust, hogy ilyen csúnyákat mondjak :) Te fityó kipuffot babrálsz, és pont ennyit is látsz a világból. Ami nem lenne baj, csak olyanokat állítasz, amit egy fityóbabráló nem tudhat, mert akkor nem fityója lenne:)Vagy most baj hogy többet tudok mint te ezekről a dolgokról?
übermensch? Nohát legyen... :D

Tommi 2006.07.19. 09:07:07

Miért kell egymást fikáznotok?
Az meg miért baj, ha fityót babrál?
Megmondó neked milyen autód van?
Ha elmondod, utána mondd neki, hogy "Te fityó kipuffot babrálsz, és pont ennyit is látsz a világból". Mert szerintem te sem Impreza WRX-ben ülsz nap mint nap. Bár messziről jött ember, azt mond amit akar...

scheerti 2006.07.19. 09:28:22

Így van! Én is mondhatnám,hogy CLK mercim van, meg hogy mellette hétvégi aóm egy porsche, nem vágyom sokra, és inkább babrálom a fityó kipufogóját mint hogy ilyen nagyarcú seggfej legyek mint te vagy. Ez a fórum eddig nem a kivagyiságról szólt, itt mindenki örült ha van egy kettesgolfja vagy ilyesmi nem épp fényezett kocsija. Jah elhiszem,hogy elegáns öltönyös csávó vagy Akármilyen kocsiban, csak ne felejtsd el a :KÖSZI APU! matricát a hátuljáról. ennyit rólad, iszonyatosan nagy arcod van,remélem egyszer valami "buta földműves" visszavesz belőle egy bevásárlóközpont parkolójában.

Grami 2006.07.19. 10:17:56

:DD

scheerti pajti ne huzd föl magad nem ér annyit..

Inkább azt áruljátok el hogy jártok márka vagy típustalikra, és ha igen hova, és ha nem akkor melyikre mennétek el itthon és a kül földjén? :)

riszpekt )

omm 2006.07.19. 10:47:42

így-így, csak píszeljünk le szépen...mindenki mondja el a magáét, nem kell gatyavitézkedni...Megmondó: erőteljesen emlékeztetsz egy ismerősömre...hmmm...csak nem?
mindekinek megvan a saját bütykölnivalója, véleménye stb...hagyjuk kibontakozni jó?

Grami: én legszívesebben a KAROTTA BLOGTALÁLKOZÓRA mennék már el:)))

scheerti 2006.07.19. 10:50:50

Grami !

Dehogy húzom fel magam, ilyen embereken nem húzom fel magam, csak sok-sok ilyen embert ismerek mint megmondó aki kurvára kivagyi meg übermájer a sok pénzével aztán belekeveredik valami olyan ügybe ami mindent megfordít és a nagy arc szépen lelapul.

Megmondó 2006.07.19. 10:50:59

Omm: biztos hogy nem.
Scheerti: nem sértőbb a buta paraszt kifejezés rád nézve mint rám az okoskodó bölcsész. A diplománál feleslegesebb dolgot keveset csináltam életemben. Nem kaptam semmit otthonról, és itt sem vagánykodok hogy mim van vagy nincs.
Ezért szeretem ezt a világot. Mert mindenki magából indul ki. És a te tipusod nem hiszi hog ugyanannyiból mint ő, lehet ügyesebb is az ember.Na de hagyjuk is ezt.
A full és olcsó autókozmetika részt majd ma elkezdem pötyögni,hogy közhasznú legyek.

scheerti 2006.07.19. 11:01:10

Megmondó ha most itt lennél biztos nem buta parasztoznál le, több száz vagy ezer kilométer távolságból könnyű mindenkit fikázni.

omm 2006.07.19. 11:01:55

na ne már...idáig jutottunk? parasztozás? bölcsészkedés?
hagyjátok már a francba...inkább drukoljunk, hogy a Karotta írjon valamit...

full és olcsó autókozmetika? konkrétabban?

Megmondó 2006.07.19. 11:39:00

Scheerti: hiába szeretnéd kivetíteni ezt a helyzetet mindenkire. Rajtad kivül senkit nem fikázok. Az meg hogy ki izmos vagy erős vagy stb, ez ma mind le van fosva mint a kilométerkő. A sikeresesség egyik értékmérője a pénz lett.Mert kivácsni lennék ahogy bántod a belédkoccanó 760Li tulajt :D

omm: leírom hogy "hogy legyen autód szép és jó olcsón" részt, csak még Scheerti leköt :)

omm 2006.07.19. 11:47:29

megvárom....de ne szívassátok egymást...Scheerti ha szereti a Fiatot csinálja...megértem és riszpekt neki a türelemért...és a te véleményed is egy másik szemszög, azt is megértem...ennyi

scheerti 2006.07.19. 11:49:36

Hidd el,hogy felrúgom azt is mint a szarosvödröt,mert nem érdekel a kocsija és ami a legjobb: nem érdekelnek a következmények. Nem érdekel a pénzed, én elégedett vagyok a fityóbabrálással is, és mint már mondtam,sokkal jobb kipufogótt babrálni mint okoskodni orrba-szájba,mindenféle alap nélkül.Talán kicsit régebb óta járok ide mint te, engem kinéztél magadnak,oké, volt már ilyen máskor is, nem zavar csak jobb lenne ha élőbe mondogatnád, lehet,hogy utána nem kéne egy darabig ide irogatnod

Megmondó 2006.07.19. 12:06:51

Omm: igen. Én is így vélem.
Scheerti: még a kutyában, macskában,stb. is van belátás, és ez pont egy emberből hiányozzon? Ez hiba. Nem érdekelnek a következmények? Na majd ha család lesz akkor ezt újra kell gondolnod.Ha meg van, akkor egy felelőtlen ember vagy.LÁttam egyébként hasonló esetet. Erős volt és elszánt az illető. Csak nem tudta hogy a másik félnek van ott ismerőse ahol ő dolgozott. Még vagy 1napig :D Szóval ezek a dolgok bonyolultabbak annál hogy baromi nagy elszántsággal jól gyere ki belőlük.

omm 2006.07.19. 12:42:56

látom ti ketten jól elvagytok egymással...akkor hát a többiektől is kérdem...milyen verdátok van? de semmi sarkítás ám!:))

Megmondó 2006.07.19. 12:46:36

Omm, én szívesen bepötyögöm amit tudok arról amit egy autómosás és kozmetika és stb hogyan legyen eladható egy autó, de félek ha írok vmit, akkor Scheerti lefog rám csapni, hogy bezzeg ezt ő régen tudta. Ennek fényében ugy fogok írni, mintha 14 éves gyereknek magyaráznám a "hogyan legyen szebb az ótóm" részt :)

omm 2006.07.19. 12:58:12

nézd, komolyan nem tudom, mennyit konyítasz az autókhoz én asszem egy kicsit, habár nem vagyok (sajna) szerelő...
autómosás? hmmm...az ÉN tapasztalatom az, hogy ahány gépi mosóban voltam idáig ott szemre jó volt, de közelről bizony karcos és a viasz foltos és korántsem alapos...spec. ha van időm akkor Sonax samponnal és viasszal negyon frankón felpolírozom, természetesen nem tűző napon...
na, akkor hízik a mellem, mert az én munkám van benne és SOKKAL szebb bármilyen gépi mosásnál...

ha van valmi jó tipped, akkor szívesen fogadom és már tényleg ne anyázzatok annyit...

ja, még egy kérdés...a minap elcsesztem valamit és a beltéri műanyagokra szánt cucc után bizony foltosak maradtak az elemek...na azt mivel lehet eltüntetni?

scheerti: ja és tényleg, hogy áll a 131-es?

scheerti 2006.07.19. 13:01:39

Írd csak addig sincs veszekedés. Na igen kirugatni valakit iggazán elegáns húzás, sose tennék ilyet.Nem a kocsijuk miatt tisztelem az embereket, nem fogok belemenni az árokba mert a hülye szembejövőnek 30 millás kocsija van. Ha elkopik a pénzed majd kiderül kik az igazi barátok és akkor is tele leszel e ismerőssel meg haverral mint akkor amikor még ki volt tömve a zsebed.

scheerti 2006.07.19. 13:22:18

a 131 -es Field-é nem az enyém, ne keverjük össze,mert vele nincs kedvem összeveszni:)

omm 2006.07.19. 13:26:04

legmélyebb bocs tőled ás Fieldtől is...
te mivel gurulsz?

scheerti 2006.07.19. 13:33:01

Fiat Uno. És nem azért mert csak erre van pénzem hanem mert jobban szeretem mint sok ujabb autót amit még meg tudnék fizetni. Ha nem sajnálnám ráragasztanék egy matricát ,hogy: Én egy 20 éves autó vagyok és szarok a 3 év garanciára meg a 100 000 kilóméterre! Lehet ,hogy sokat kell bütykölni meg minden de én így szeretem ahogy van, és ha lenne 20 millám akkor vennék új autót természetesen. Második autónak,mert nekem ez a kedvencem.

Megmondó 2006.07.19. 13:43:40

Szerelő én sem vagyok. Én a másik vagyok :D Na de mind1.
A beltéri műanyagokat soha semmivel nem kell ápolni meg bántani, elég ha újkori módon fényesek, illetve tompán csillognak,stb.. Ja, és a nagy melegben a szilikon tartalmú cuccok "felgőzölődnek" a szélvédőre belülről (ért. szerűen), és akkor azt fogod tologatni télen, mint én a nikotint szoktam :D
Hát, ha a píz a lényeg, akkor sunlichtos (vagy ami most van mosogatószer) meleg vízzel lemosod amit kell, és viszlát. Ez elég gyatra, viszont pont annyit érsz el, mint ha műanyag ápolót fújnál a koszos felületre. Először azt le kell nagyon tisztítani. Folyt köv..úl hosszu lesz a hozzászólásom...

omm 2006.07.19. 13:49:04

scheerti: milyen Uno? barátnőmnek agyalok kis kocsin városba, és ez is benne volt a képben ezres Fire motorral, neki elég...

na ja, de mivel tisztítsam le? sunlichtos vízzel? és főleg mivel vakarjam le a retket? kefével v. ronggyal? és mi a helyzet a kárpitokkal? főleg a tetőn érdekel, mert egyszer véres ujjal bekapcsoltam a világítást és azóta sem merek nekimenni a tetőkárpitnak kefével, mert marha finom és félek, hogy felbojhosodik, mint gagyi flanellgatya a hawaii strandon

Megmondó 2006.07.19. 13:57:37

Irom én folyamatosan, csak kell közbeírás, mert ha jól tom nem lehet 2hozzászólás egymás után ugyanattól az embertől.
A lényeg: minőségi terméket a tesco-stb helyeken nem kap az ember. Kivéve a motormosáshoz a Brigáciol(800ft/liter), és a metálra való turtle wax. A legjobb ápoló termékek a Maxolen gyártja, és a Riwax, de ezeket csak kereskedők,stb vehetik meg, nem tudom lehet-e kapni kereskedelmi forgalomban. A lényeg a jó zsíreltávolítás. Lehet ez akármilyen szer, csak oldja a xart. Mivel nem tudom kapható-e kereskedelmi forg.ban, ezért menj be egy újautó szalonba, és ott a legértelmesebb mosóst kérdezd meg, de 90% h vételre is ajánlani fog 1flakonnal. Ők tudják mi a jó, és olcsók is :D Folyt köv. ez, meg a tetőkárpit.

omm 2006.07.19. 14:03:06

akkor metálra turtle vax? a sonax nem jó? csak mert van belőle még egy fél liter (viaszból), öntsem a f@szba?

Tommi 2006.07.19. 14:03:53

scheertinek igaza van. Miért törjem össze az imádott autómat, ha a sávomban szembejövőnek Mercije van?
Én egy Samara-t bütykölgetek, de ha 20 millám lenne, akkor is csak egy Saab 9000 Aero-t vennék, 1-2 millából motor- és turbógenerál + átvezetékelés, esetleg lakatolás és újrafényezés, a maradékot meg betenném a bankba.

omm 2006.07.19. 14:08:07

viszont a gond az, hogy ex-kommunista korrupt európában a mercist nem úgy bünteti a rendőr, mint téged vagy engem...sajna...ez itt a nagy gond...

scheerti 2006.07.19. 14:16:45

Omm!

F.I.R.E. motort ne! Az istenért se, főlehg ne 900 as vagy 1000 est. Akkotr jobban jársz a régebbi 1.1 essel az 55 ló és nagyon egyben van motorikusan. A Fire motorokkal csak a gond van meglátásom szerint.

Uno típushibák( az olasz,nem a lengyel uno): Generátort érdemes cserélni ahogy megveszed ( 5000 bontóból), aztán önindítót is érdemes bele venni, én a 127 es Fiatét szoktam javasolni bele,mert teljesen típusazonos és sokkal megbízhatóbb. Ha az alváz rendessen van ápolva akkor gyakorlatilag nem rohad. Jóhogy elég városba de úton is aláztam már vele suzukikat is.

omm 2006.07.19. 14:24:07

én az újabb csíklámpásra gondoltam...abból volt 1.4 injektoros is nem? sajna a többségük csak Fire motorral van szerelve...1.1-est mikortól gyártották meddig?

Megmondó 2006.07.19. 14:25:06

Dehogyis öntsd ki. A sonax is jó. Ezek egyébként másod vagy 3.vonalbeli termékek az autóápolásban, az igazán jó termékek nem ilyenek. Tudod, mint a patikában. Az a minőségi és hasznos, amin nincs mosolygó amerikai család, fehér fogakkal,stb. Autóápolás is ez.Amelyik a fehér tubus gagyi felirattal, és ugyannyi mint az ismert, akkor az a jó. Általában drágább.. Kivéve a Prevent. Na az csak a Trabantra jó.
Omm: milyen idős az autód? Meg milyen tipus,stb? Mert ha ráfér egy nagypolír, akkor kezdjük azzal a mesét... a viasz a legvége a dolgoknak.
Inkább ezt nézd+: ww.maxolen.hu Nem tom mi számít reklámnak, ha azt mondom ez a legjobb, akkor az nem reklám, hanem így is van...
Tényleg furcsán hangzik, de a Clean-All nevű terméke különböző higításban mindenre! jó. Na én azzal szoktam a műszerfalat is,s stb.
Figyelmedbe ajánlom a kiszereléseket. 25l, meg 1literes koncentrátumok. Na innen tudtam anno hogy ipari felhasználásra van szánva, tehát nem gagyi... Majd mesélem tovább a hogyant.

scheerti 2006.07.19. 14:28:29

Az újabb csíklámpásból határozottan az 1.4 est ajánlanám,dízelt semmiképp, öreg olasz dízelt nagyon ne vegyél, és Tipo-t se. Mert szar, abból csak a gran tourismo a jó de olyat gondolom nem akarsz. 600 000 körül tudnék ajánlani neked egy VW Polo-t, annál jobb nőnek nem kell,nagyon jól megy és keveset kell rákölteni.

omm 2006.07.19. 14:46:02

a szipacs csak az, hogy szlovákiában igencsak lelakottak az Uno-k, de egy 1.4-ben benne leszek, karácsonykor van a szülnapja, akkorra megkapja:)), habár tudom, hogy Cinquecentora fáj a foga, de aban félteném...és ragaszkodik a Fiathoz...meg én is...sosem felejtem a kispolákot:))) ő a mai napig arra esküszik (női szemmel)


Preventre ráfáztam én is, azt itt is árulják...
A gép (ami jelenleg szervízben áll törve...sznip...) 323-as F Mazda 97-ből elég szép sötétkék metállal, a lakk mindenütt jó, kivéve ahol lepattant kolléganőm tolatásának köszönhetően...az igazi gondom a tetőkérpittal van...ja és a tetőcsomagtartó sínek mentén a sok gépi mosástól (előző tulaj) bizony karcos a fényezés...na azt mivel lehet lenyalni?
sajna nem férk hozzá ipari cuccokhoz, úgyhogy ha tudsz akkor kereskedelemben kapható dolgot mondj...

Megmondó 2006.07.19. 14:55:19

Na ez nehezíti a dolgot.. Mindegy. A tetőkárpit a bukólámpásban és te verziódban is nagyon finomak, sűrű,stb. Szóval a kefe szóba nem jöhet. Egy jó sűrű "szövésű" szivacsot nézz, de azt boltban, szóval ne a "jó lesz ez a kocsinak" szivacs legyen:) Na arra vmi jobb minőségű (tehát NEM! benzinkúton vett) kárpittisztítót raksz. Ja, a legjobb vmelyik kárpittiszttító, ami szobaszőnyeghez van. Na azt belemasszírozod, de ugy, hogy a tetőkárpit és a gumikéder stb illesztéseknél is szép legyen! Aztán mivel béreltél egy vizes porszívót erre a napra:), ezért azzal kiszívod a felesleges vizet. A többi megszárad 1 nap alatt.. Valszeg foltosan fog először megszáradni, de az cak azért van, mert először mindig bambáskodik az ember. Szóval az autókápritnál a legjobb a szőnyegtakarító, amit nem shelels vgay hasonló flakonban adnak. Na az volt a legrossazbb, amit ki is löktem full tele, ez a shelles káprittisztító. Csak azt ne. Folyt köv.

Sopánka 2006.07.19. 14:55:44

nekem egy Wartburgom volt kb. két évig (353W), aztán befizettem részletre egy Hunyadit (Accent). Még 3 évig fizetgetem. Nagyon fasza, ezeröcsi, 90 LE, megy mint a barom, csak keresztbe nem igazán. :)

Érdekes, Tipóra eddig nem hallottam panaszokat, van aki kifejezetten arra esküszik!

Ha tényleg lenne 20millám, akkor asszem Lexus IS200-at vennék (nem a legújabbat!), kombit, 3literes mocival, meg egy lakást majd a gyerekeknek.

scheerti 2006.07.19. 15:21:38

Omm!

Igazat kell adnom Megmondóak! Ha motort akarsz tisztítani akkor brigéciol a legjobb,hidd el úgy lehozza az olajsarat mint semmi más( tapasztalatból beszélek) a többi cucchoz nem értek igazán.
Sopának én sok Fiatot vezettem,elhiheted,hogy a Tipoból max benzinest vennék de akkor is inkább Uno. A Tipo dízel nyáron nagyon jó. Nyáron. Télen rémálom ha garázsban tartod akkor is. Az ocsmány digitális kilóméterórát ha megsüti a nap semmit nem látsz és olyan hihetetlenül csal,hogy az hihetetlen.

MÁS: Van egy haverom, neki van egy 33 alfája 1712 ccm 132 LE gyári tuni ngos svájcból, 10 litert eszik, de a srác 100 qas benzint tesz bele meg valami adalékot és állítja hogy 2 literrel csökkent a fogyasztás és gyorsabban megy. Így se olcsóbb neki mert a 100 as 20 forinttal drágább,ha jobban is megy akkor megéri. Én nem javasoltam neki mert ismerem az amcsi adalékokat amik igencsak megkurtítják a motor élettartamát. Nektek mi a véleményetek? Jót tesz az adalék?

omm 2006.07.19. 15:42:45

motort most nem...csak kárpit+tetőkarc idegesít...de kösz a tippet mindenkinek

omm 2006.07.19. 16:01:37

na húzom a bélt haza...hideg söröcske stb.
holnapig off

Tommi 2006.07.19. 19:49:14

Apám az ő Samara-jába mindig tesz STP "oktánszámnövelő olajadalék"-ot. De sztem felesleges.

Megmondó 2006.07.19. 20:13:55

Omm, ez nem tanács, ez már továbbképzés :D
Na szóval, mielőtt letakarítod a tetőkárpitot, csavarhúzóval kiszeded a 2 napellenzőt, és beviszed a fürdőszobéba.Anyagára nem emlékszem, ha kemény akkor mehet körömkefe, ha puha anyag,akkor ne. A lényeg, hogy mehet folyó melg csapvíz alatt. Utána nem tűző napon, de meleg levegős helyen ott hagyod, és estére meg is szárad. Előtte persze lengesd ki belőle a felesleges vizet. A szellőzőrostályokat fújd ki palackos levegővel, vagy ha van, akkor üresen járó festékpisztollyal. A többit később.

#75 2006.07.19. 20:54:34

Miért, a 150 lóerős 20éves corollát hol lehet kihasználni?

scheerti 2006.07.19. 21:17:20

150 lóerőt mindenhol,úton,városban autópályán,driftversenyeken, szerintem 150 ló ideális.

Omm!

Vegyél a barátnődnek 1.3 i.e. Uno-t ha nincs széthajtva csak ajánlani tudom,mert nagyon jó,erős és 320-as BMW-knek nincs esélyük rövidtávon. Ha viszont szét van hajtva akkor rengeteg vele a szívás, de azt el kell ismerni,hogy egy átlagos Uno-nál sokkal masszívabb a kaszztnija meg a futóműve is. Nem gyenge kiskocsi 105 LE, nem is túl sok,nem is kevés,pont ideális. Fogyasztás 8-8,5 liter, de ha belegondolsz ennyit egy szétkopott 1.1 es is megzabál. Turbós kocsit venni mindenképp lutri,de ha haverom anyja eljárt vele mindennap 10 évig anélkül hogy olajcserén és fogyó kopó dolgokon kívül cserélni kellett volna valamit akkor a barátnőd is el tudna.Egy olyan gép 210-et megy:D Élveznéd a hétvégéket vele:)

Megmondó 2006.07.19. 23:37:58

Aztán ugyanígy leszerelhető a régebbi tipusokban a "bőr" kapaszkodó is. a clint csak óvatosan, és szerintem csak kivlüről. Én kivül-belül csak vizes viledával szoktam törölni, még clinnel sem. Karcot eltüntetni régen a LackReiger (vagy vmi ilyesmi)vel lehetett, ez egy fém dobbozos Turtle termék volt, és jó volt, mert a rongy olyan színű lett, mint az ótó. Csak már nincs sehol , de te hátha találsz. Na azzal végigmész1x, majd sima waxxal 2x. Aztán veszel színpasztát, ha még megvan a karc, és azzal is rámész. De erős légy ám, mert pl. a Simoniz színpasztája olajos, és nagyooooon nehezen jön le. viszont cserébe a karcokat beszínezi és feltölti. Csak kb kell hogy jó legyen a színpaszta színe, tehát egy fekete ótóra jó a zöld színpaszta is...

Tom 2006.07.20. 00:59:15

Omm nekem bevált a metálra való viasz.Ez több fokozatban van,az újautófényviasztól az erősen koptatóig.Tescoban vettem,német,és a tetőmön a faág karcolást,ami csak felületi volt,harmadszori mosásra-viaszolásra frankón befedte.Múszerfalra mosogatószeres víz szivaccsal,Családban volt Uno 1.4i és megkímélve !Na de : benzinbeöntőcső a tankig szétrohadva,benzinszivattyú,motor-futómútartó hid eltőrve és ezek tök olcsó dolgok -)))

omm 2006.07.20. 08:21:13

Szervusztok!
Na akkor összegezve úgy látom, hogy a belsőt sunlichtos meleg vízzel...a tetőkárpitot pedig finom Vanishes szivaccsal fogom átnyalni...a karcra pedig asszem láttam itt nálunk azt a bizonyos Turtle Wax-os trutyit...köszi mindenkinek a segítséget...az Uno-t is feljegyeztem, szóval csak ne Fire motort és minél újabbat, ha lehet...oké, megjegyezve...

Ja, lakktapasztalat: az ún korrektorceruza nekem nagyon nem jött be, hiába volt ugyanolyan színe, mint az autónak teljesen rossz volt...nem is takart, ahol meg takart ott világos volt...fakjú Tesco...soha többet

amúgy mizu?

Megmondó 2006.07.20. 08:59:35

Háj. Nincsenek kiülve az ülések? Vagy kicsit elszöszösödve az egyéb kárpitok? :) azon is segítünk, ha kell.
Uno jó,Tipo nem. Nézd meg a totalcar.hun a népítélet rovatban hogy mit írnak róluk. Ha feltaláltam a spanyol viaszt, akkor bocs.

omm 2006.07.20. 09:35:52

Hál'Istennek az ülések olyanok, mint amikor lejöttek a szalagról és a kárpitok is rendben vannak, igyekszam árnyékban parkolni ha nem megy akkor takarom a szélvédőt...egyedül a kalaptartó volt kicsit szöszös, de végigmentem rajta a Gilette Mach3-mal és az is frankó már...Ha kész lesz a verda majd megpróbálom a Turtle Wax-os megoldást és jelzek...

Tipo semmiképp, remélem sikerül jó Uno-t találnom...azzal még elbírnék szerelési téren...

scheerti 2006.07.20. 09:38:53

Hogyne bírnál el. Nem bonyolult arról meg nem beszélve hogy egy jobban megtermett ember simán kikapja a motort a helyéről egyedül vagy max egy kis segítséggel

omm 2006.07.20. 09:58:05

augusztusban több, mint valószínű, hogy megyek Pécsre egy kis időre...amolyan pótnyaralás, ha már az eredeti elúszik a törés miatt, esetleg ha valamelyikőtök a környékről van szóljon...lesz nálam egy-két jéghideg Pilsner...

ZupaRicsi 2006.07.20. 10:16:36

Tegnap voltam barátnőmmel moziban, valami női filmen. Előtte volt a Fast and Furious 3 reklámja... Angol szöveg, magyar felirat, és lefordították a driftet!

drifting = karcolás

No comment...

scheerti 2006.07.20. 11:32:22

jaja. ezek ilyen dolgok. Karcolás:) Láttam driftrőkl szóló műsort, ott farolásnak fordították.

omm 2006.07.20. 11:45:40

én figyelmeztettelek benneteket, hogy NE NÉZZÉTEK MEG azt a sz@rt...már az első két rész is gagyi volt, de ez mindenen túltesz...

ha komolyan jó autós filmet akartok látni, akkor ott a kitűnő Le Mans Steve McQuennel, aki tényleg nagggyon nagy arc volt és maga vezette a gépeket a versenyeken...na, az film...aztán ott a Bullit, amiben az autós jelenet az egyik legjobb a világon...

a frankó királyság pedig a Claude Lelouch által rendezett rövidfilm a Rendez-Vous, ahol Jacques Lafitte (a nyomottabb arcúak még tudják, hogy ő volt az egyik legjobb F1-es versenyző, amikor még a Forma-1 Forma-1 volt) kavar át a hajnali Párizson egy 275 GTB-vel. Érdekessége, hogy a hangot utólag vették fel és az egy 300SL Gullwing hangja.
itt a cím, tényleg megéri, nem semmi:

http://auto.gtspirit.com/2006/02/28/short-movie-rendez-vous/

omm 2006.07.20. 11:53:06

ja, 1976-ban...legjobb ha nagyobb mértebn látjátok, ott jönnek ki igazán a dolgok

bl 2006.07.20. 13:02:56

ki kíváncsi erre? szánalmas...

omm 2006.07.20. 13:12:09

na most konkrétabban mire gondolsz?

scheerti 2006.07.20. 13:18:53

szerintem nagyon állat,néha azt se tudni merre akar kanyarodni, de én azt nézem ,hogy hogyan félretakarodnak előle, Itt csinálná meg ez mondjuk Pesten( tudom hogy a kátyuk miatt fizikai képtelenség)

omm 2006.07.20. 13:24:13

ja, és ha belegondolsz, hogy se ABS se semmi kütyü + itt-ott vizes volt az út...szerintem nagyon jó...ennyit a Fast and Furious-féle "profi" filmekről...

ja, és majd elfelejtettem, EZ az igazi keménység, Ari Vatanen 1988-ban egy Peugeot 405 T16-al a Pikes Peak-en, a címe Climb Dance, aranypálmás film a cannes-i fesztiválon...ajánlom figyelembe ahogy egy kézzel árnyékolva nyomja fel a hegynek és 14 000 lábnyi szakadék van alatta, gyönyörű:

http://www.ifilm.com/ifilmdetail/2674471?htv=12

scheerti 2006.07.20. 13:53:53

ezt láttam anno, biztos tök egyszerű egy 600 lóerős kocsival keresztbe felfelé menni egy szerpentinen,úgy hogy az ember szemébe süt a nap:)

oPal 2006.07.20. 14:13:59

FF3 kritikán aluli inkább :)

omm: csak szépülést a Mazdicseknek, meg majd üdv Pécsett :) Az enyém megint darabokban.

omm 2006.07.20. 14:25:33

scheerti: én csak néztem és majd beszartam...

oPal: Ott vagy vagy valahol a környéken? Mi az, hogy darabokban a gép? Milyen és miért?

Sopánka 2006.07.20. 16:23:20

Ferrari rendezvous: lehet, hogy autós szempontból profi, de látvány szempontból szerintem kevés. Szégyen ide, szégyen oda, én bizony borzasztóan élveztem a 2F2F-t. Jó, a Climb Dance szintén odaver, de egészen más kategória, nem szeretném összehasonlítani. De ha már így összegyűjtitek, vegyük föl a listára a Getaway In Stockholm című remekművet, a Ferrarihoz hasonló, de van az elején egy kis autóbemutató is, ott lehet igazán élvezni a különböző autócsodák hangjait. Nem mondom, a Ferrari hangjától én is elélvezek, meg a Pontiac Le Mans is nagyon durcás!

omm! augusztusban tervezünk Nyimbe menni! Ez Siófok mellett van! Ha Pécs felé menet épp nem messze mész el, összehozhatunk egy találkozót!

És igen, 150 ló az tökéletes. Különösen, ha a nyomaték elég széles tartományban ott van!

Sopánka 2006.07.20. 17:42:49

Uno, Tipo a Népítéletben: hát mindkettő elég vegyes ítéleteket kapott, 1 ponttól 10-ig mindent.
Összesítésben Uno 6.0 pont, Tipo 7.1. Az összeset végigolvasva lesz igazán árnyalt a kép, lehet hogy egyszer megteszem, de most ennyi időm sajnos nincs.

Megmondó 2006.07.20. 19:18:02

Sajnos a Népítéletben az a baj, hogy az emberek leginkább saját magukról, illetve vezetési és autóvásárlási szokásaikról adnak beszámolót. Amikor a régi(96-03) 5ös bmw-t leluxusszedánozzák, meg így maffiózó meg ugy gengszter autó,amugy meg egy elaggott xar a kategóriájában, a maiakhoz viszonyítva. Kivéve a legutolsó darabok. De már eltértem a tárgytól. Szóval szerintem csak a negatív ítéletet vedd számításba, és csak azokat olvasd el. Abban sem negatív minden,ők is írnak jót. a 10pontosokat nem kell figyelembe venni.

scheerti 2006.07.20. 19:31:00

Az ilyen kopasz "neszójjábemertszéttéplek" emberek 99%-a sima vállalkozó askiknek van max 1-2 olyan ismerősük akiktől meg kell ijedni. Nekem egy jó barátom mindíg azt mondja,hogy jó nagy ember jó nagyot esik.
ezt a kis történetet a minap kaptam,nemtom mennyire igaz:

"Egyik ismerősöm munkatársa hétfői élményei, saját szemével látta. Munka után megy haza busszal, valahol az Astoria környéke. Buszsáv, amibe félig belelóg járdáról egy egyébként tök szabálytalanul parkoló BMW. A vezető benne, dagadt, tetkós, kopasz, ki-ha-én-nem 'csög. Szerencsétlen buszos összevissza centiz, hogy a balra levő forgalom, és a bömös közt elférjen, 'csög emberünk persze csak figyel a tükörből, nem mozdulna semmi pénzért. Buszos valahogy elvési a résen a járgányt, és amikor a kipufogó a bömö mellé ér, üres+nagygáz= embertelen füstfelleg, be a nyitott ablakon a paréj arcába. Na több se kell az idiótának: letolatás, busz elé vágás, kiszállás, ajtót kinyitja a busz lökhárítója alatt levő "rejtett" gombbal. Felszáll, elkezdi a "hülye köccsőőőg,... stb." dumát, a sofőr mondjuk magára zárta az ajtót. Ebben a pillanatban a nyitott első ajtón 2 cigó lepattan a buszról, be a bömösbe, és pápá! Elvitték a f..szkalap autóját! A f..szkalap csak hápogott, telefonját kezdte rémülten nyomkodni, mire a buszos megadja a kegyelemdöfést: "Most akkor marad, vagy leszáll?" Senki nem mert röhögni, de állítólag minden ember arcáról földöntúli öröm sugárzott."

scheerti 2006.07.20. 19:38:53


Ez is egy olyan sztori ami jó lenne ha igaz lenne

Egy mikrobusz haladt Budapesten az Andrássy úton a Hősök tere felől a belváros felé. A sofőr nem nagyon ismerte a járást errefelé, mert folyamatosan balra indexelt, arra akart kanyarodni, amit ezen a szakaszon jó hosszan nem lehet. Leste az utcákat, és elég lassan haladt a belső sávban. Mögötte egy batár-nagy fekete BMW sötötített üvegekkel nagyon hamar megunta a lassú tempót, és huzamos dudálásal próbálta a furgont jobb belátásra
bírni.A sokadik dudaszóra kinyúlt egy kéz a mikrobuszból és jól bemutatott a bömbinek. Erre a BMW kurva gyorsan megelőzte, keresztben eléállt, és kiugrált belőle
négy tipikusan nagy darab cigány. Az egyik a furgonhoz lépett, feltépte a sofőr ajtaját, majd hanyatt bukfencezett. A sofőr a szép rúgás után ki is szállt, és
sebtében megverte a többi hármat is.
A mutatvány elég nagy népszerűségre tett szert az Andrássy út közönsége körében. Az rendezvény fénypontjaként egy szakadt kanárisárga kiskocsiból kikiabált egy pasas a levitézlett "gengsztereknek":
- Látod, cigány? Ezért kellett volna megtanulnod olvasni!
A mikrobusz oldalára ugyanis ez volt írva jó nagy betűkkel: Fehérorosz Karateválogatott
A válogatott ki se szállt, csak röhögött a kocsiban. A sofőr intézte az egészet, bár lehet, hogy ő is versenyző volt.
(valami ifjúsági karate európabajnokság volt Pesten azidőtájt)

scheerti 2006.07.20. 19:48:20



Budapest egyik szűk, egyirányú sikátor-utcája.
Jobboldalt autók parkolnak, baloldalt megállni tilos táblák nagy mennyiségben. Érthető is, hogy nem lehet megállni baloldalt, hiszen így is alig két méter széles az úttest, a járda is van vagy ötven centi, garázsbehajtók mindenhol, szóval nem kell magyarázni. Fekete színű, fekete ablakú BMW felbukkan, majd megáll baloldalt, járdán marad 25 centi, az úton max. egy Trabant fér el normálisan. Kiszáll a kocsiból négy izomkövér, tar, baromállat, biztos ismered a fajtáját. Kocsik centizgetve araszolnak el a szabadon hagyott szűk helyen. Egyszer csak érkezik egy szebb napokat látott, terepgumis, rozsdás, ponyvás Ifa, persze vagy fél méter kéne még, hogy elférjen. Dudál egy rövidet, majd vár. Nem történik semmi. Dudál hosszabbat, vár, semmi. Dudál több hosszút, semmit. Közben már két kocsi áll mögötte, dudálnak azok is. Kisvártatva szirénázva
érkezik egy mentő, persze az is bejött a csőbe, meg kell állnia. A mentő
után még három autó, visszafordulni se tud, meg hát amúgy is egyirányú. A mentő sorfőrje előresiet, szólna az Ifáshoz, de látja, hogy a helyzet reménytelen. Indulna vissza a mentőhöz, de ekkor kihajol az ablakon az Ifa sofőrje, és így szól a mentőshöz: ( folyt köv)

scheerti 2006.07.20. 19:57:20

http://www.vicckiraly.hu/index.php?parent=3&news=3

inkább így mert bemásolgatni túl sok lenne, akit érdekel olvassa tovább.

Tom 2006.07.21. 00:04:23

A sztorik jók és szerintem nem is hihetetlenek:-))

oPal: szétkaptad az rx7-et?Azt hittem összefelé rakod-DDD

omm 2006.07.21. 08:02:12

Sopánka: én is láttam egy Getaway in Stockholm nevű rövidfilmet, abban egy fekete 993-as Turbo nyomja a zsarukat, az az?
Ha pedig arra fogok menni, akkor idejében megtudod...írok előre, mikor indulok stb. mellesleg olyan aug 11 környékén mennék...

A sztorik tényleg királyak, csak sajna kevés errefelé az Ifás csapat és a Fehérorosz Karateválogatott...lenne mit takarítaniuk itt is...

oPal: akkor most mi van az RX7-el?

Sopánka 2006.07.21. 11:28:06

nem, ebben négy autót mutatnak be az elején: van ott egy fapados, de jó erős Pontiac Le Mans, egy (talán F430? nem értek hozzájuk) Ferrari, egy BMW M5 meg egy Dodge RAM. De aztán a száguldozásban már csak egy fehér C5 (?) Corvette látszik, meg egy másik Ferrari, ha jól emlékszem, de nem bírtam végignézni. A zsarukat csak hallani lehet, látni nem.

oPal, az RX7-ről beszélsz, vagy ez egy másik autó?

omm 2006.07.21. 11:54:19

oPal: na ne csigázz már!

akkor az más...én a fekete porschest láttam...az is jó volt:))

Megmondó 2006.07.21. 12:35:20

A getövéjnek nincs véletlenül több része? mert én mintha ugy emlékeznék hogy de :)

omm 2006.07.21. 13:39:46

az eddigiek alapján min. kettő van:)))

Tommi 2006.07.21. 14:06:08

scheerti: ezekkel a történetekkel felnyomtad a kamatlábat (ha szabad egy kis Starsky & Hutch-ot belevinni a mindennapi életbe).
A Vatanen-videót én is láttam. Elég komoly.
Meg a www.ingyenfilmek.hu -n van egy videó egy srácról, aki Linz egyik metróvonalán végigmegy egy kettes Golf-fal.
Link: http://www.ingyenfilmek.hu/Files/videok/f212.php

omm 2006.07.21. 14:28:40

maga a film érdekes...Tommi... a hiba csak abban van, hogy addig minden cool amíg a saját életeddel játszol, de ez a srác már inkább egyszerűen hülye volt...
písz

Tommi 2006.07.21. 14:35:05

Nekem attól még tetszett. De én is hülyeségnek tartom.

omm 2006.07.21. 14:38:59

én sem láttam még ehhez hasonlót, csak ott az a bibi...de amúgy érdekes

scheerti 2006.07.21. 14:40:44

Einfach Genial, én se tudom másképp mondani,tényleg jól nyomta.
Omm! Ez se balesetveszélyesebb mint az Andrássy-n jaszkarizni, vagy 200-al végiglibbenni egykeréken egy mocival.
A karateválogATOTTAS SZTORI IGAZ.

Van még egy jó történetem, ami szintén megtörtént.

Budapesten van egy főiskola a neve IBS. 2000 euro egy szemeszterre a tandíj a diákszálló havi 150 000 FT. Szóval kurvagazdagok járnak oda de kinézik maguk közül azt aki feszít a pénzével. Egy srác első nap egy zsír új 0 kilóméteres CLK-val ment suliba, a többi diák ráragasztott egy cetlit a következő felirattal:
CIKI APUCI ÚJ KOCSIJÁVAL SULIBA JÖNNI.

Másnap elegáns Bentley görült be a parkolóba a hátsó ablakában egy nyomtatott felirat:
EZ APUCI ÚJ KOCSIJA:)

Megmondó 2006.07.21. 14:46:27

Sőt, szerintem minden évben van getövéj 2002től, az idei még talán nincs meg. Én így tudom. No mind1. A történeted scheerti biztos hogy nem igaz. Urban legend.

scheerti 2006.07.21. 14:51:24

Én is ezt hittem először de több fórumon olvastam hogy igaz, az IBS sztorit egy ott tanuló diáktól hallottam, tehát igaz ELVILEG. De ezeknek a sztoriknak az a lényege,hogy szórakoztassák az embereket,és szerintem viccesek is, ne menjünk bele az ihgaz-hamis vitába.

scheerti 2006.07.21. 14:56:35


Nem tudjuk, a fenti történetek igazak-e vagy sem. Találtunk azonban egy tévéinterjút, melyben egy azóta szintén meggyilkolt másik vállalkozó, a „Balaton császáraként” is ismert Szlávy Bulcsú mesél magáról egy hasonló sztorit. Bizonyítéknak ezt sem neveznénk, de jelzi, hogy e történetek terjesztői nem feltétlenül vállalkozók nevét rettegve suttogó szimpla polgárok között keresendők.

Szlávy 1997. január 6-án, fél évvel halála előtt volt a Nap TV vendége. Az egyik riporter megkérdezte Szlávytól, hogy igaz-e az a legenda, miszerint egyszer ellopták az autóját, mire ő betelefonált az egyik kereskedelmi rádióba, bemondta a rendszámot, s azt is, hogy az az ő autója, majd a tettesek pár perccel később visszaadták a gépkocsit. Szlávy erre a riporterrel közölte: a kocsi a titkáráé volt, de neki is benne maradt néhány irata (papírok, dokumentumok, fényképek és egy ellene folytatott büntetőeljárással kapcsolatos iratok.)

„Bent hagytam a kocsijában, mert elmentünk ebédelni, és hát igen, feladtunk a rádióban egy ilyen hirdetést, hogy hozzák vissza. Sőt, azt mondtam a rádióba, hogy a kocsit megtarthatja a tolvaj, csak a mappát hozza vissza, mert az nekem fontos, mivel személyes dolgok, levelek és egyebek voltak benne. Erre a mappát visszahozták a kocsival együtt” – mesélte Szlávy, majd arra a kérdésre, hogy nem félelemből vitték-e vissza az autóját, azt felelte: „Mondjuk az nem lenne baj, hogy ha mindenki vissza tudná szerezni így az autóját.” (Forrás: Nap TV 1997. január 6.)
ezt hívom urban legendnek,mert Szlávy kiverette volna belőlük a szartis, itt a parton rettegték Szlávyt és soha senki nem merte volna meglopni

omm 2006.07.21. 15:10:20

igaz vagy sem azért gerjeszteni nem kell egymást megint...

Rat 2006.07.21. 17:01:42

Srácok,ha ti minden nap reggeltől-estig ide írogattok,akkor mikor foglalkoztok valójában az autókkal?:-)

Megmondó 2006.07.21. 18:18:13

www.urbanlegends.hu itt vannak jók. És van mellette magyarázat is. Érdemes nézni néha, mert nagyon régen frissül.

Rat: pénteken és hétfőn még a fű sem nő. Ez most a pénteki... :D

Tommi 2006.07.22. 11:09:04

innentől egy hétig off.
ne írjatok sokat, mert nem akarok sokat olvasni jövő héten:)

Tom 2006.07.23. 06:30:34

Ez még csak a 240!A600-ig még sokat kelll írni!

scheerti 2006.07.23. 15:28:07

nem a 600 ra megyünk. Asszem 636 volt a legtöbb, vél az 1000. És már az elején mondtam hogyha tényleg csak 2007 ben fog írni akkor az 1000. kommentet szeretném elkérni,mert addigra szerintem összejön 1000 de ha valamivéletlen folytán mégis 2006-ban írna annak még jobban örülnék mint az 1000. kommentnek

Bujtor Zsigmond 2006.07.23. 16:45:40

ÁÁÁHHHHHH
Azok az állatok a Braniacba most robbantottak fel egy 8x-es Corolla kupét!!!!!
Gyilkosok!!!!!!

scheerti 2006.07.23. 17:36:59

jah. láttam. Kerestem az egyik legismertebb német autokereső oldalon AE 86 ost de 0 azaz nulla darab van belőle németországbané. a keresés rovatban viszont 8 db hirdetés van. Úgy látszik oda is eljutott a Corolla GT driftképességének a híre.

omm 2006.07.24. 08:33:09

akik ismerik azok már régen tudják, hogy a szürke külső komoly gépet takar...
mellesleg ha van időtök keressetek rá az Isuzu Gemini GTi 16V-re, arról sem sokan tudják micsoda, pedig 950 kiló és 115 lovat ad egy 1600-as motorból...jó gép...a GTi-t 88-90-ben gyártották

Tom 2006.07.24. 10:45:57

Olvastam a Geminiről tesztet,még régen.Fasza gép,a belső is tetszik,pedig a korában nemigen volt elfogadott a kormánymagassággal állítódó kapcsolótömb.A kor formaterve nagyon bejön nekem,Ma meg?Chris Bangle...New Edge....a németek erőlködnek...a koreaiak ámokfutnak..az olaszoknál meg már nem fér a hútőpajzs a kocsira-)))

Megmondó 2006.07.24. 11:08:37

Ez egy nagyon jó reklámfilm a geminivel 90es évek környékén. Érdemes megnézni. Meg a zenéje is jó :)

http://video.google.com/videoplay?docid=3688185030664621355&q=isuzu+gemini

omm 2006.07.24. 11:54:36

Bangle féle Fiat Coupe viszont szép

Sopánka 2006.07.24. 12:16:48

Isuzu Gemini?
Hmm, akkor 550ezerért akár még jó vétel is lehet! Külsőleg egész szép!

http://www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=556340&command=ugras&screenwidth=1024

scheerti 2006.07.24. 12:39:42

Jah lehet, és ha elromlik akkor honnan veszel bele alkatrészt? A fekete nem is nézett ki rosszul. Azt írja hogy 1485 kg. Most vagy benézett valamit vagy nemtom mi van.

omm 2006.07.24. 14:50:58

a háromajtós GTI tuti, hogy 950 kiló...ofic. helyen néztem utána...
és az alkatrészekkel sem kellene nagy bajnak lennie...sok japó elkatrész csereszabatos és a bontóban is találsz, sedan verziót biztos...
az emberek nem is tudják milyen aránylag ritka a háromajtós GTi...8000-et gyártottak belőle...mondom nektek, nem rossz gép...

ja, és az Isuzu Piazza még szebb...de az még ritkább

Sopánka 2006.07.24. 16:38:04

ez a "súly" mező a legtöbb esetben a maximálisan leterhelt összsúlyt jelenti. Így tud egy Ford Sierra is 1700 kg lenni. :)
Az emberek elég, ha azt tudják, hogy Isuzu Gemini. Ez már önmagában elég ritka Magyarországon. De a képek alapján ez is egy elég jó bankrablóautó, senki nem mondaná meg, milyen autóval menekültek. :)

Azért a "nem kellene nagy bajnak lennie" nekem még nem elég nagy bátorítás. Annyira jól nem állok én se, hogy 550ezerért megveszem, oszt az első alkatrészcsere esedékességénél repül a bontóba... :)

omm 2006.07.24. 16:53:31

nana, arról nem volt szó, hogy meg is veszed:)))
de a nem kéne nagy bajnak lennie-t az előző tulaj vetületében értsd...ha ő legalább tisztában vele milyen a kocsija és rendben is tartotta...esetleg tud egy-két forrást, ahonnan szerzi a cuccokat, akkor tényleg nem lehet nagy baj...
ráfázni pedig rá lehet akármivel...mindenesetre érdekes egy autó

Megmondó 2006.07.24. 20:19:00

Szerintem biztos tud anyagforrást, mert a hirdetési képen 3 isuzu is állt egy ház előtt, aminek ha jól emlékszem, egy autószerelős vagy hasonló cégér volt a ház mellett. (tudomnem ok a nyelvtani rész, de ez van:)

scheerti 2006.07.25. 08:36:19

Olvassátok el a mai szentigét a Totalcar-on. Nem kicsit durva ez az ellenőrzés:) Ismerek pár olyan autóst akiknek ott helyben lekapnák a rendszámot,mert fékük nincs,kézifék nem is volt, a terepjárós haveromnak kicsit talán túlmenne a CO-érték mert oldalt van neki kivezetve 2 db 90-es vascső( made by me) kipufogó gyanánt, a küszöbben 20 000 betoldás és hegesztés, a padlólemezen akkora lyuk,hogy egy 5-6 éves gyerek gond nélkül befér rajta( ki is). Sőt a gyári UAZ motort egy icipicit még fel is furták,hadd zabáljon. Egy komolyabb gázfröccs annyi benzinbe kerül mint egy Renault Twingónak a Budapest-Siófok :)Szerintem nem hülyeség ez az ellenőrzés a fékek szempontjából asemmiképp,csak gondoljatok bele,ha megállítják karottát az sx 200-al, És a gyári értékek párszorosát produkálja a majdnem dupla akkora teljesítmény miatt. Ilyenkor mi van?

omm 2006.07.25. 09:43:58

lényegében én is kvittelem az ilyen ellenőrzéseket, mert annyira nem direktíve a lenyúlásra megy ki a dolog és mint mindenkinek, nekem is érdekem, hogy ne barmolja össze az autómat valami igénytelen barom, aki nem figyel a sajátjára...
hát igen az sx-el esetleg lehetnek gondok, de nem hiszem, hogy Karotta elkövette volna azt a hibát, amit az ún "kipufogótunerek" zöme, hogy "ki a kataléizátort oszt hadd menjen"...nem viccből találták fel a sportkatalizátorokat sem...ha okosan csinálod, akkor nem lehet olyan nagy eltérésed a gyári értéktől sem...habár ki tudja...

scheerti 2006.07.25. 09:54:30

de laza 110 lóerővel erősebb mint gyárilag volt, szerintem sportkatalizátor ide vagy oda,ott eltérnek az adatok egy csöppet, de addig nincs gond míg el tudja intézni rá a műszakit.

Megmondó 2006.07.25. 11:06:42

Vajon ma van olyan ember Mo.-on, aki nem tud, vagy valakije nem tud műszakit intézni ?? :D ÉS ez most jó, vagy nem jó ?

scheerti 2006.07.25. 11:12:31

Van olyan ember,mert pl tőlem is kérdezte már pár ,hogy nem tudok e valakit aki bevállalja ezt a kockázatot. És nem lelakott trabik meg wartburgok voltak hanem motorcserés kocsik, a lényeg az volt hogy a motorháztető alá ne kukkantson be senki,mert ugyan a másik motorról is van papír, csak nincs átiratva.

Sopánka 2006.07.25. 11:23:38

:)
amikor még volt a családban IFA, no ott sem kellett az autó a zöldkártyához... :)
A mai hivatalnokok mellett jó, hogy mindenkinek van.
Bizonyos, amúgy teljesen veszélytelen dolgokat nem lehetne különben elintézni.
Nem tudom például, hogy ha majd a MkIII Sierrám elejét kicserélem MkI-re (az jobban tetszik, az MkIII-as DOHC motorjához viszont ragaszkodom), akkor vajon az nem okoz-e problémát?

omm 2006.07.25. 11:28:08

na most akkor emisszióról vagy műszakiról beszélünk?

az igazat megvallva én sem voltam még a büdös életben műszakin és nem azért, mert félek, hogy nem menne át...ÉN törődök a verdával, mert nem akarok benne megdögleni...csak nincs kedvem teletankolni a zsebét valami lenyúlós f@sznak csak hogy átengedje a hibátlan kocsit...inkább fizetek a havernak...és az vesse rám az első követ, aki még ezt nem csinálta...

scheerti 2006.07.25. 11:40:26

Omm!

Én még nem csináltam! Úgy értem nem fizettem érte, a vizsgadíjon kívül semmit. Olajcsere apám kocsiján szalonban 30 000 otthon 11 000 és 1 óra alatt kész az egész. Nevezzetek szarrágónak de 19 000 forintért aláfekszem a kocsinak.

Sopánka 2006.07.25. 12:14:53

na jó. Személyesen én magam még sosem csináltam, és ha nem kényszerülök rá, nem is fogom.

19ezerért én is aláfekszem a kocsinak. Van, aki meg az izzócserét sem maga csinálja (mondjuk egy citroenen nem is két perc!), és ha defektet kap, hívja a sárga angyalt.

Adamo 2006.07.25. 12:23:13

"gondoljatok bele,ha megállítják karottát az sx 200-al, És a gyári értékek párszorosát produkálja a majdnem dupla akkora teljesítmény miatt. Ilyenkor mi van? "
Az SX - jó chippel!!! - katalizátor nélkül is teljesíti a zöldkártya feltételeit. Tök hivatalosan, pénz és ismerős nélkül is.

omm 2006.07.25. 12:32:49

de én most csak magát a műszaki vizsgát pedzegetem...természetes, hogy én is magamnak csinálok mindent, amit csak lehet...és nem csak műszaki előtt...én csak simán a műszakit végző "szakemberek" zsebéről beszélek...
a haver elintézi a kártyát anélkül, hogy azon kéne reszketnem, hogy a tetű szaki mennyit akaszt le rólam, hogy kiadja...

az meg, hogy milyen emberre akadsz a műszakin szerencse kérdése...

Megmondó 2006.07.25. 13:58:02

Scheerti, akkor mégsincs olyan ember, mert azok is megtaláltak téged, és te tudtál,nem?
Én voltam már KPM vizsgán is, na az egy nagy móka. PLusz kellett fizetni 8e ft-ot, de én voltam az 1.(!!) autó reggel 7kor. A 10.autó éjfélkor!! állt oda. Nekem megérte, hogy nem ugy beszéltek velem mint a kutyával, meg át is ment a kocsi :) én szeretem ezt a balkáni hangulatot. Teccik, mert legalább lehet emberekkel kontaktusban lenni. Jómóka.

omm 2006.07.25. 14:45:38

felétek igen...de itt elég, ha megnézik a személyidet és gondban vannak a neved elolvasásával...

scheerti 2006.07.25. 15:07:03

Leműszakiztatni mindent le lehet. Ismerősömnek van egy BMW 520i-je 1992 es, van neki valami nyolcvanvalahányas 520 asa is,mert annak a műszakijával és rendszámával teker az 520i vel is. Sokszor megállították, minden rendben volt. Ha nem nézik a motorszámot nincs gond. Csak balesete ne legyen vele mer' akkor ciki van.

omm 2006.07.25. 15:33:00

ja, így is lehet, de én szeretek megbízni a gépben és inkább rendeben tartom, mégha sokba kerül is

Megmondó 2006.07.25. 23:09:11

Szerintem azért sokan ugymond rendben tartják az autójukat, ahogy azt kell (term. van kivétel, hiszen az mindig van), mert anélkül nem megy az autó. Soha nem értettem, hogy a haszn autón miért van kiírva, hogy rendszeresen szervízelt. Hát még jó, mert egyébként nem megy szerencsétlen autó. Persze ez alatt 8éves koru autóig értem...Nem egy 30éves zsiga. Szóval egy elhanyagolt autó nekem max egy olajcserét,szíjat, és egyéb futóműalk. értek, de ezt is csak sok km-nél. Láttam már pár autót életemben, de olyan vészesen ocsmányat soha.(olyan embertől nem vettem autót, aki lepukkant, tahó persze...)
Szerintem summa: átlagos használó, átlagos állapot... De az átlagos is fennmarad az úton, könnyedén. nekem ez a véleményem

omm 2006.07.26. 08:36:35

és aminek a legjobban örülök: végre volt hír a szerk. Ladáról...már megijedtem, hogy csak pillanatnyi fellángolás volt, aztán megy a szemétbe...nagy kár lenne érte, habár az is kár volt, hogy nem hagyták meg eredeti állapotában...mindenesetre megvan, megy és ez a fő...

omm 2006.07.26. 11:46:19

egy a nyolcezerből, bagóért:

http://www.autovia.sk/auto_isuzu-geminy_222929.htm

scheerti 2006.07.26. 12:35:18

35 000 Sk mennyi Forintnak felel meg? Bár én inkább most nem mennék Szlovákiába ha mennék akkor se hangoztatnám túlzottan,hogy honnan jöttem, mert ha ennek az alkoholista állatnak van pár hülye kápója vagy bérence akkor csúnyán megszívják a magyarok! De vissza tudnánk vágni ha Csurka Pista bácsit ( aki egyébként kiváló drámaíró és színműíró-fordító valamint esztéta)ültetnénk a külügyminisztei székbe. 3 napon belül hadban állnánk Romániával Erdély miatt,A Szlovákokkal,mert ugye ha két hülye találkozik akkor... Na megint eltértem a tárgytól. Mennyi is az Omm?

omm 2006.07.26. 12:45:20

aktuális árfolyam szerint...franc tudja...de ha beszorzod héttel, akkor vastagon belefér (245 e)...

mellesleg szarban lennék személy szerint, mert ha behívnának akkor a szlov. hadseregben kéne lőnöm a magyarokat?! enyhe skizo, mi?
annyira azért nem vészes a helyzet, vagyunk még itt elegen...

scheerti 2006.07.26. 13:20:30

Nem hát,de nagyon nem vicces amit ez a majom művel. Fasznak kell szítania a feszültséget EU-n belül minek kavarni, ha háborút akar Akkor menjen izraelbe marháskodni. 245 000tényleg nem tűnik soknak. mindjárt megnézem a németeknél mennyiért vesztegetik.

scheerti 2006.07.26. 13:25:54

http://mobile.de/SIDGMfPTzSATzn5Jt6mayEhpQ-t-vaNexlCsAsCsK%F3P%F3R~BmSB11Iindex_cgiJ1153916483A1Iindex_cgiD1100CCarW-t-vctpLtt~BmPA1A1B20A3%81S-t-vCaMiMkPRQuSeUnVb_X_Y_x_y~BSRA6D1100A4E11900I100000000BGNCPKWA0HinPublicA2A0A0A0/cgi-bin/da.pl?bereich=pkw&sr_qual=GN&top=1&id=11111111139227743&

itt egy 70 000 ért. Rallizni elfogadnám bármikor.

meg van egy 100 ért de arról nincs kép. Hát komolyan mondom az a feket jobb állapotban van így műszaki meg rendszám nélkül mint egy két magyar fele ennyi idős autó.

Sopánka 2006.07.26. 13:56:17

350 Euró, az inkább 96.000 Ft jelenleg.
De annyiért én is elfogadnám!

Háború meg köszi nekem se kell, inkább drifteljünk, mintsem egymást lőjük bazzeg.

scheerti 2006.07.26. 14:00:01

ha akarod lealkudom neked 70 000-re:). Onnan simán vennék ilyen versenyautó alapot.

omm 2006.07.27. 08:26:54

De azért írhatna ez a Karotta fiú már valamit....

Sopánka 2006.07.27. 08:50:27

jóreggelt neked is! :)

omm 2006.07.27. 09:29:37

jó reggel? nna, azt máshogy képzelem:)))

scheerti 2006.07.27. 10:26:46

Ha 600 ig megint nem lesz semmi ,ismét dobok egy levelet karottának, én már úgyis rutinos vagyok benne:)

omm 2006.07.27. 10:53:24

muszáj addig várni?

Sopánka 2006.07.27. 15:53:54

sztem tudja ő anélkül is... :(
Remélem, a szeptemberi kecskeméti versenyen már őt is a nevezők között láthatjuk!!

omm 2006.07.28. 09:22:53

és reméljük, hogy sokat is gyakorolt, azért akármilyen profkó a drift nem megy csak úgy elsőre:)))

scheerti 2006.07.28. 10:49:44

Engem nem különösebben érdekelt a drift eleinte,azt gondoltam ez is megint bvalami külföldről átvett szar,de akkor kezdett el érdekelni amikor láttam,hogy a magyarok is egész ügyesen csinálják. Ha lenne alattuk technika biztos még jobbak lennének. Mondtam már a haveroknak hogy télen befektetünk valami műszaki néélküli hátsókerekes dögbe( Lada 1500 mondjuk) és a közeli repteret (amit a kutya se használ,max szemetet odahordani) fellocsoljuk és egy jeges pályán megpróbálkozunk csuszkálni kicsit. A Balatonon is csináltuk már de onnan elhajtottak:) A jeges úton biztos könnyebben el lehet rakni keresztbe a kocsit,meg a gumi se kopik,gyakoroljuk is jégen való csapatást, tiszta haszon:)

omm 2006.07.28. 11:17:15

szórakozni nem rossz, de a komoly dologhoz komoly kápé is kell

scheerti 2006.07.28. 11:45:16

hát igen. Ahhoz kell, meg a japók pénzért csinálják versenyszerűen, vannak frankó kis egyesületek. De már ebből a bemutatóra járásból a világban is simán megélnek, Ha meg már öregnek érzik magukat ehhez ,akkor majd képviselhetik a spotot egy magasabb szinten. A reptér locsolását is meg tudjuk oldani ugyanis a helyi tűzoltóegyesületnbek van egy németországból 1 euróért vett( komolyan) 35 éve gyönyörűszép állapotban lévő Mercedes tűzoltóautója. Egyszer szívesen mennék is vele....:)

omm 2006.07.28. 15:40:57

akkor már indulok is...csak szerzek egy ezeröcsit

scheerti 2006.07.28. 16:53:28

Gyere bátran. A rendőrök nem szzólnak ha nincs műszaki inkább ők is beállnak pár kanyarra a Suzuki vitarával:)
Haveromék csináltak gyorsulást, kihíták a rendőröket a közelben lakók, a rendőrök kijöttek a hármas golffal és végigverték az 1600 ccm alatti autók zömét. Asszem egy pöckölt Honda civic-et nem tudtak csak leverni:)

Tom 2006.07.28. 22:20:14

Scheerti légyszi küldj azokból a belevaló rendőrökből felénk is!Ide nemigen jutott az intelligenséből!

FreeStyler 2006.07.29. 00:17:31

ha valakit érdekelnének az Isuzu ritkaságok, itt vannak az autóim: http://isuzu.uw.hu/Isuzu_kepek/mycars/mycars.html

üdv Tamás

Free 2006.07.29. 00:40:22

Scheerti, voltam kinn Frankenthalban még 2004 szeptemberében megnézni a fekete Geminit, akkor még 1200-t kért érte az arab... a bibi csak annyi h, motor szétdöntve, elektonika + vákuum renszer széttúrva, belső kárpit berohasztva...

más, a szlovákot is voltam megnézni, azoknak is az elektronikája és a vákuum rendszere van szétdőlve; kb mégegyszer annyit kellene belerakni, h működőképes legyen a verda.
viszont 1500-2000 között ki lehet fogni még egy két valóban megkímélt gépet első tulajtól.
De a Gemini igazából ügyesség versenyre, szlalomra jó. Driftelni a Piazzával lehet komolyan ;)

ps. a Piazza önsúlya 1260-1350kg között mozog felszereltségtől függően, ki is javítom a hirdetésben :D

Tom 2006.07.29. 07:39:17

Megdobnál a Piazzával Free?
Egyébként elismerésem,szépek a verdáid.

scheerti 2006.07.29. 10:20:18

Jah,hát nem tudtam ,hogy arab árulja:) Akkor más a helyzet, de én megnéztem a németeknél is több helyen,hogy van e de csak ezt a pár db-ot láttam. Volt mégegy de az nem gti volt hanem valami 75 lóerős változat.

Tommi 2006.07.29. 18:11:05

Nah ismét itt. A Gemini GTi nem rossz darab. Van egy 1995-ös autómotor magazinom, abban pont tesztelik. De ott 125 LE-snek írják.
És egy Swift GTi-hez mit szólnátok?

scheerti 2006.07.29. 18:16:05

Magyarországon LEHETLEN jó állapotú Swift GTI-t találni. Mindet széttaposták, a golf gti-hez hasonlóan fiatalok vették meg akiknek nem sok pénzük volt, használták 2-3 évig aztán továbbadták, de addig gyilkolták mint a barom. Nem rossz gép, én elfogadnék egyet,egy jó állapotút

scheerti 2006.07.30. 09:34:06

http://cix688-2.uw.hu/

Ez kéem egy állat. Itt a példa,hogy párezer forintból,hogyan lehet hatalmas tömeget magad köré csalni:)

Tommi 2006.07.30. 13:35:16

Scheerti! Ha hétvégén nem írogat senki, akkor nem lesz meg az 1000 hozzászólás...

scheerti 2006.07.30. 15:18:10

akkor írjatok. 1000 nem lesz. 600 után küldöm a levelet megint karottának. Látom nem jó a link amit betettem, sajnálom a You Tube nem egy kiforrott rendszer még. Vagy csak én vagyok béna.

Talán így:

http://vicclap.hu/link/1231/

Farkas Árpád 2006.07.30. 16:08:07

300! Jupié...

Tom 2006.07.30. 23:17:14

Jó volt,nekem ment a link.
Kösz Scheerti az érdekességeket.
Talán a Trabi az, amivel mindenkinek volt sztorija.EZ az átalakítás nálunk is megvolt régen,de hátsó kerék nélkül,mert úgy szépen szikrázik-)))
Ja,és ezért jó a fronthajtás!

Sopánka 2006.07.31. 07:18:29

Hmmm... :) ez tetszett!
Az is egy jó buli, amikor két Wartburg elejét ragasztották össze, egymásnak háttal ül a két sofőr, oszt lehet szórakozni! :) Van valakinek hosszabb felvétele róla? Egyszer láttam csak valahol egy pár másodperc erejéig!

Drift: asszem komolyan én sem akarom űzni, sok idő az, és pénzben is jelentős, elég komolyan megviseli az autót a dolog. De a hátul hajtott autó fara akkor is sodródik kifelé, amikor még messze nem csúszik. Már az is élmény!

omm 2006.07.31. 08:27:58

Free: komoly respect a gépekhez, elmehetnének hozzád a Karottáék egyszer forgatni...
a Piazza tényleg nagyon szép gép, már régen tetszik...
Swift GTi? na nee, azért annyira nem zsebtorpedó, mint gondolnád...driftre pedig abszolúte ramaty...

istenem, meddig megyünk el megint? ezerig?

scheerti 2006.07.31. 09:31:42

1 hónap és új post. Elvileg.

Suzuki gti csak gyári kéne,az is csak ökörködni. Nekem a VW sirocco-k tetszenek meg a corrado-k

omm 2006.07.31. 09:56:03

Corradoban ritka a szét nem gányolt darab, Sciroccoban méginkább...pedig jó darab mindkettő, igaz elsőkerekes...akkor meg már inkább Golf GTI...vagy egy über Manta...sperrdifivel...

Máté 2006.07.31. 10:05:07

Sopánka!
A totalcar 75. adásában volt olyan Wartburg.

Mókus Örs 2006.07.31. 10:14:58

2007.augusztus 30.?!?!?!?
Vazze az több mint egy év!
Akkor boldog szülinapot(29)!
Érted

scheerti 2006.07.31. 16:28:20

Omm!

Minden sportos autóból nehéz nem szétgányolt meg agyonhajtott darabot találni Magyarországon.

Free 2006.08.01. 00:02:12

egy kis érdekesség... Giugiaro tervezte 1974ben a VW Sciroccot, 1981ben De Lorean féle DMC12-t és nem meglepetés előtte 1979ben az Isuzu Piazzát is :)
egymásmellé rakva ezteket az autókat eléggé szembetűnő a hasonlóság

scheerti 2006.08.01. 07:28:50

A Vr6-os Corrado azért nagyon kéne... Hiába elsőkerekes nekem attól még bejön...

omm 2006.08.01. 08:25:16

Nem csak Mo.-n nehéz nem széthajtott sportos gépet találni, itt sem jobb a helyzet...Corrado VR6 az bizony szép lehet, ha lenne benzinkutam nekem is kéne:))) Na nem szívatlak, tisztán teoretikusan jó lenne, de jelenlegi helyzetemben az ész döntene...sajna...
Mellesleg autóm még mindig nincs, a szervízben még bele sem kezdtek és mire kész lesz valszeg át sem engednek majd a szlovák határőrök mert azt hiszik, hogy most megyek és magyar létemre lejáratom az ő fantasztikus szlovákiájukat...

scheerti 2006.08.01. 08:54:21

Persze, a realitás mindenkivel twingo-t vetetne, amcsiknál is benzinválság van,keresik a kisebb autókat. Most már szóbajöhetnek a 4000 köbcenti alatti benzinesek is.:)

omm 2006.08.01. 10:08:40

twingo? na neeeeee!
akkor inkább Charade turbo, asszem Gti

scheerti 2006.08.01. 10:20:12

twingo-t a fogyasztás miatt mondom. 6 literrel elkegyeg. Charade turbo jól megy,vezettem már olyat.

Sopánka 2006.08.01. 10:20:22

mondom én, hogy Sierra! A 2.0 DOHC nem eszik sokat, simán beéri 8 lityó alatt! És azért az egész jól megy.

Tommi 2006.08.01. 10:21:04

omm: egy betűt tévedtél: GTti = Charade Turbo
Na mondjuk nekem az sem kellene. 1000 cm3-is motor és 101 LE. Sztem hamar meghalna.
A Swift GTi kéne viszont nagyon is! Egyik haveromnak volt egy. Legyorsult vele egy Astra GSi 2.0 16V-t, pedig mégcsak nem is a 115 lovas japán belpiacos GTi volt, hanem az alap 105 lovas.
Corrado VR6? Hát nem tudom...

omm 2006.08.01. 10:52:26

ja, bocs, az az GTti...amolyan Abarth módra, kis moci nagy erő...
istenem, azok a régi szép idők...

scheerti 2006.08.01. 11:03:03

Egy Abarth Puntot vagy Stilo-t is elfogadnék. (Abarth stílusút)
De ha már apró motor nagy lóerő akkor a kedvenc

Fiat Uno 1.3 i.e. 1300 ccm 105 LE, 800 kg.

omm 2006.08.01. 12:03:04

Abarth Stilo??? Szégyen, hogy rárakták az Abarth logót...2400-ből mindössze 177 ló?? Az nem Abarthoz méltó...
inkább az Uno Turbo-ra tehették volna

scheerti 2006.08.01. 12:40:21

Lehet jó kocsikat venni, olaszt, japánt, németet. CSAK VIGYÁZNI KELL,hogy mit sóznak rád a kedves kereskedők. Haveromnak van igaza, ő azt mondja,hogy vesz egy 95-96 os asztrát 1 milla alatt 100 lovasat, gond nincs vele, ha mégis akkor alkatrész van hozzá rengeteg. Sok van belőle így ki lehet fogni wegy jó állapotút. Igaza van, mert az is elvisz mindenhova és legalább megbízható, ha törik akkor nem 1 millánál kezdődik a javittatás

Tommi 2006.08.01. 12:40:22

Ha már sportos Fiat, akkor Uno Turbo, Punto I GT Turbo, vagy Punto II HGT!

scheerti 2006.08.01. 13:34:52

Tudom,hogy ez most nem bvág ide, de nincs valakinek magyar nyelvű felirata a Fast and... tokyo drifthez? lejött a film de nincs feliratom

scheerti 2006.08.01. 14:55:17

időközben megoldódott a probléma,szóval már nem kell

omm 2006.08.01. 15:07:24

Istenem, hát mégiscsak megnézed azt a szemetet? A Nissan motoros Mustangra még ma is felriadok rémálmaimban...

scheerti 2006.08.01. 15:45:53

valami azt súgja,hogy lesz 4. rész is. A végén Vin Diesel? nem gyenge.

Zsomat 2006.08.01. 16:38:11

Az olcsó Opel, témához annyit, hogy az ISUZU motoros 1.5D E-kadett sem rossz vétel, csak abból is nagyon nehéz jó állapotút találni. Nekem másfél évig tartott.
Jókat írtok itt srácok! Csak így tovább!

Grami 2006.08.01. 17:13:43

És itt jón a "régi jó öreg vas" kategóriába Grami gépe, a KR-es motorkódú Golf II GTi egy híjján 140 pacival.. 7,93-at fogyasztott vegyesben.. volt mikor békésen döcögtem, volt mikor Imprezával kekeckedtem :)

omm 2006.08.01. 17:58:40

Na, hát télleg...Grami, mit kellett csinálni a géppel? Ez az, amit most vettél?
Holnapig off...

u.i. a negyedik részt már biztosan nem fogom megnézni...ezt nem lehet überelni...

scheerti 2006.08.01. 19:42:28

Én általában csípem az új dolgokat de V8 helyére egy agyonvezetékezett Nismo Sor 6-ot rakni?????? Ez nálam túllépi a határt,mert a Mustang pont a nyers erőről szólt és közel se erről, szerintem nagyon benézték ezt:)

Sopánka 2006.08.02. 07:25:11

Hát Istenem, mindig vannak, akiknek nem tetszik, amit a mérnökök kitaláltak, és a nép éltet. Ő nem akar olyan lenni, mint a többi 10ezer mustangos.

omm 2006.08.02. 12:27:28

az egész film egy nagy röhej...

scheerti 2006.08.02. 15:34:37

http://automarkt.auto.de./ext_item_info.php?products_id=2909482&cPath=1&manufacturers_id=259&products_model=skyline&pfrom=1000&products_bodytypecode_id=%2C20%2C21%2C22%2C23%2C24%2C25%2C26%2C27&products_previouslydamagedindicator=0&sorting=products_price&tracking=259;Skyline%20R33%20GTS%202%2C5i;27;48369;15900.0000;45899

jutányos áron van,nem veszi meg valaki?:)

omm 2006.08.02. 15:42:43

már töröm is a perselyt:)))
aztán a sztrádán hazafelé a pofámat:)))
jó bolt...

Grami 2006.08.02. 17:03:53

omm köszönöm kérdésed, jól van, egyben van, állapota stabil, csak a "Nyaralás végre" projekt miatt őszre és tavaszra tolódott a "Rendbekapom" project. Mi a helyzet a mazdával?

Jó lesz ez a GTi, megfordult a fejemben hogy idővel magam szerelem.. Kaszni 90%-os motor 90%-os váltó 80%-os, futómű,felni,gumik egész jók, nem lesz horribilis összeg.

De mint autóbuzi, 100ezertől 500ezerig bármi megtörténhet ;P

scheerti 2006.08.02. 19:19:30

http://www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=675395&command=ugras&screenwidth=1024

Ez pár év múlva sokat fog érni... Persze ha valaki megveszi( bagóért) és kipofozza kicsit. Bocsi ha sok kocsit linkelek de szerintem ezek nem rosszak. Ez az egyetlen interneten hirdetett AE 86-OS

scheerti 2006.08.02. 19:41:28

Örülnék ha valami hozzáértő venné meg akinél még évekig élhetne és nem valami szélestalpú gányoló amelyik az első oszlopra felcsavarodik vele. Ritka ahhoz,hogy roncstelepre kerüljön, ahhoz meg még ritkább hogy szétgyilkolják.

Free 2006.08.02. 19:46:21

sajna nincs több helyem egzotikus ritkaságok számára ;S

Sopánka 2006.08.03. 06:59:42

sajnos csak jövőre indul az autó projekt, pedig különben meggondolnám...

scheerti 2006.08.03. 07:48:46

Elküldtem karottának a linket és rákérdeztem a post ügyre is. Várom a válaszát.Ha ír valamit megosztom veletek is.

omm 2006.08.03. 09:10:07

Grami: ha nem féltem volna én is GTI-t vettem volna, sajna nem találtam olyan darabot, amihez még nem nyúltak...érdeklődésedet köszönöm, a Mazda már két hete áll a szrvíz udvarán, még bele sem kezdtek...ennyi idő alatt már magam is rendbehoztam volna...remélem a "nyaralás eleje" projekt idejére rendbe jön...és ha jó lesz, kap frankó Denso gyertyákat és Splitfire gyertyakábeleket:)))

Azért a hirdetett Corolláért ténylag nagy kár lenne, habár ahogy elnézem, lenne vele mit csinálni, hogy eredeti állapotába kerüljön...

Imádkozunk Karottáért

Tom (ae86) 2006.08.03. 10:47:10

scheerti. Az nem ae86, tuti. Azt az AE86-ost, amire gondolsz 1983 és 1987 között gyártották. Azonkívül olyan ae86-ost nem érdemes megvenni, amit 140-ért adnak, hacsak nem vagy nagyon megszállott sok idővel és pénzzel. Hidd el nekem, én 5 éve vettem 340-ért nagyon jó állapotban és így se kevés pénzbe került rendberakni és még nincs vége (bár már "csak" egy kis kárpitozás kéne, meg egy full fényezés)

scheerti 2006.08.03. 11:12:33

Bocs,én csak corolla GT-t láttam, annyira nem értek hozzá de attól még ez is jó nem? Vagy ilyet nem is érdemes venni?

Más: aki egy picit tud németül az nézze meg Magyarország szégyenét,Bende Adrienn-t. Kiváncsi vagyok mennyit kellett szopnia ,hogy bejusson oda,mert nem az eszéért kapta az tuti.

http://www.missuniverse.com/delegates/2006/files/HU-closeup.html

Tom (ae86) 2006.08.03. 11:24:38

Lehet jó, csak alkatrészt nem biztos, hogy tudsz szerezni hozzá, főleg karosszériaelemekre gondolok. Azonkívül nekem soknak tűnik az a 135LE, bár nem ismerem a típust. Egyébként aki ae86-ot akar venni jól nézze meg mit ajánlanak. Mostanában több sr5-öst is hirdettek ae86-nak, 150-400e-ért. Pedig csak külsőre hasonlítanak. 8 szelepes motor, -30LE, no sperr, hátul dobfék stb. a különbségek az sr5 és az ae86 között.

scheerti 2006.08.03. 11:36:39

Nem valószínű hogy venni fogok hacsit, de ha mégis akkor ezeket szem elött tartom. Én is csak a 137 LE-ből gondoltam,hogy hacsi meg a GT-ből.

omm 2006.08.03. 12:02:30

ezeröcsi a magyar ember toyotája:)))

omm 2006.08.04. 09:29:51

pénteki pangás?

scheerti 2006.08.04. 09:47:40

ugyan. Általános.

omm 2006.08.04. 10:16:13

chuck norrist el kéne küldeni karottához...
lehet, hogy már volt is..
azért nem ír karotta

Sopánka 2006.08.04. 10:36:20

jóvanna, későn keltem, legénybúcsú volt öcsémnek, vagy mi a p***a.

omm 2006.08.04. 10:38:09

az megbocsájtható:)))
gratula az öcsinek!

gépeitek hogy vannak?

Grami 2006.08.04. 11:07:43

Hát váltókulisszacsere, akad az 1 + az 5, négy új gumi, mert hozzáértőkém eső/rally gumit vett rá, felnirendberakás, jobb oldali küszöb csere, fólia (összebarmolás kicserélése), kéen bele köd és tolatólámpa hogy ne szekszuáljanak meg a rendőrök, tömítők cseréje, kipuff dob csere, és nem ártana bele egy magnó és némi hangfal.. amugy kösz szépen, minden szép és jó :)

U.I. a tündérkének: mínusz 2L/100km, és + 30 LE köszi!

scheerti 2006.08.04. 11:55:05

Grami!

A Golfok is hajlamosak arra amire a sok öreg autó,leégnek ha gányolás van. Javaslom,hogy a ködlámpát meg ilyenekt inkább valami hozzáértővel köttesd be. Nekem is van egy ismerősöm aki porráégette a Fiat Uno-ját a rádió rossz brekötése miatt.

Petike 2006.08.04. 13:57:21

Most néztem meg a Tokió Driftet és azt mondom nem rossz fil de NEM tudtak bele rakni egyetlegy AE86ot sem pedig az elfért volna benne

scheerti 2006.08.04. 15:09:18


Szia!

Ez ugyan nem AE86, hanem az elődje (mondtam, hogy a tulajokon kívül senki se tudja azonosítani), de azért köszönöm az éberséget.

Post lesz, a jövő augusztust öniróniának szántam, mert nem vagyok elégedett a saját frissítési gyakoriságommal. Köszönöm a türelmet.

NK

Ezt írta Gábor az imént, tehát a postkérdés megoldva....

Sopánka 2006.08.04. 16:03:21

AE86 elődje? vagyis AE85? azért az se rossz, nem?

scheerti 2006.08.04. 16:47:09

A típusjelzést nem vágom de a lényeg,hogy lesz post hamarosan...
Kicsit megnyugodtam,hogy visszaírt mert ez azt jelenti,hogy nem találkozott Chuck Norris-al:)

omm 2006.08.04. 17:12:07

egyszerűen mázlija volt, chuck norris mindenről tud..
hétfőig off, legyetek jók, úton vigyázzatok

Tommi 2006.08.04. 18:12:44

Én is megnéztem a Toyota-t. Sztem érdemesebb lenne egy ilyet felújítani, mert még öregebb és ritkább, mint a hacsi.

Éljen Karotta!

Field 2006.08.06. 18:15:37

A Charade Turbohoz hozzászólva,ne hidd,hogy szétdől a kis motor,egyik volt barátnőméknek az volt a 3. kocsijuk,az anyja járt vele,és a motor most épp a 2. karosszériát fogyasztja,mert az első elrohadt,miközben úgy megy,mint a barom.Én elfogadnám,ha hozzámvágnák.

omm 2006.08.07. 08:39:49

Sziasztok!
A múlt héten ültem az őj Hyundai Santa Fében, srácok, csak annyit mondok, hogy érdemes lesz odafigyelni a koreaikara, mert, habár nem vagyok SUV-fan, az egy tényleg nagyon jól összerakott és szép darab.

Duster 2006.08.07. 10:10:09

Ezt láttátok a legújabb TotalCar cikkben?
"Andrea 37 éves [...] a KRESZ-t mégsem tartja be, ugyanis nem igazán ismeri. Nem találja elég érdekesnek." Andreát addig ütném, míg mozog, aztán még kicsit. Még akkor is, ha elől hagyta a didkókat, pedig még érdekesnek is tartottam őket. Basszus, egy ilyen ember miért ül autóba? Én holnaptól nem fogom befizetni a villanyszámlát, mert nem tartom elég érdekes olvasnivalónak. Csak míg a villanyt ki lehet kapcsolni, az ilyen hülyéket addig nem míg meg nem ölnek valakit az úton. Ehhh... Karotta, írj nekünk valamit amitől jó kedvünk lesz! Köszi előre is!

Sopánka 2006.08.07. 10:12:17

nem ezt mondom én is? :)
Már most érdemes odafigyelni a koreaiakra! Az új Kia Rió is félelmetesen jól össze van rakva! Emellett meg 1.5-ös dízel, 11 s alatt van százon, és simán 6L alatt fogyaszt városban!

Megnéztem én is a Tokyo Drift-et, de nem voltam oda tőle. Kevés benne az autó, valahogy erőtlenek a jelenetek, a történet meg még annál is gagyibb. De az is lehet, hogy én lettem igényesebb a 2F2F óta. Az még tetszett. Igaz, azt láttam először.

omm 2006.08.07. 10:17:06

hét igen, csak remélem Andrea nem valamelyik TC-s srác barátnője...nem szeretnék megsérteni senkit, de pont egy Andrea fajta miatt van a kocsim még mindig szervízben...ejnye-bejnye

scheerti 2006.08.07. 10:19:43

Hát igen erre szokták azt mondani,hogy túl nagy autóért nyálazott répát...A kishölgy valószínüleg bugyi nélkül vizsgázott és azért nem is köti be magát mert még nem volt komolyabb balesete. Majd ha egy terepes IFA beugrik a pici pofijába és egy életre elcsúfítja az arcát úgy hogy élete végéig csak húslevest tud enni szívószállal akkor meggondolja magát. Jó az a Honda nem vitás,meg biztonságos is de aki hülye az ráb@szhat abban is. A fiatalasszony kísértetiesen hasonlít egy barátom édesanyjára aki szintén terepjáróval játsza ugyanezt, és ha a műkörmöstől jön akkor a kormányt se fogja meg előszeretettel. Ha jön a rendőr akkor meg bután néz...

Duster 2006.08.07. 10:24:50

Ehhh... Beszéljünk vidámabb dolgokról! Néztétek az F1-et tegnap? Nagyon élveztem, nekem nagyon tetszett.

Máté 2006.08.07. 11:32:36

NemszeretemazF1et...:)

Field 2006.08.07. 11:58:53

Jó volt az F1,de hova tűnt Damon Hill?

scheerti 2006.08.07. 12:04:39

Esküszöm nem szerettem Schumachert régebben, jó volt mindenki csak ő ne.. De újabban ahogy ez az Alonso gyerek kezd elszállni magától meg mindenkinek arcoskodni és mutogatni egyre szimpatikusabb Schumi és nagyon sajnáltam,hogy egy rossz taktika miatt esett ki..

Duster 2006.08.07. 12:32:35

Scheerti: Nem te vagy az egyetlen! A környezetemben sokan nyilatkoznak hasonlóan.

omm 2006.08.07. 14:22:16

http://ujszo.com/clanok.asp?vyd=20060807&cl=165133

ez a véleményem a futamról, ide írok a sportról általában

omm 2006.08.07. 15:04:55

Csak úgy bele az éterbe dobom a témát:
Subaru SVX

sokat fog még érni

Sopánka 2006.08.07. 15:29:39

bevallom férfiasan, fütyülök a F1-re. Még a WTCC érdekelne, de azt se érek rá nézni. Ha már szakítok rá időt, akkor inkább összehozom a sierrát és megyek driftelni. Úgy vagyok ezzel, mint a pornóval: nem nézni kell, hanem csinálni. Október 17-én nyílt nap lesz a Hungaroringen. Ha jöttök, ott találkozunk!

omm 2006.08.07. 17:45:34

ej, de mennék

Sopánka 2006.08.08. 12:18:37

ki tart vissza? :)

néztem ezt a Subaru SVX-et, hát sajnos nem az én autóm. Én nem vágyom luxusra és kényelemre az autóban. Ha már sportkocsi, akkor hátsó hajtás és intenzív vezetési élmény legyen. De a kasznija tetszik! Pont ez hiányzik egy csomó sportkocsiból, hogy nincs rendes hátsó ülése!

scheerti 2006.08.08. 17:14:36

Subaru SVX? Nem rossz. Én elfogadnék egyet,tetszik, így képről

Tom 2006.08.08. 20:01:07

És az Év Autója izgat valakit?

omm 2006.08.09. 08:41:03

ki tart vissza? most a változatosság kedvéért a biztosító, amelyik frankón visszatartja a szervíztől a pénzt..én meg ülök a seggemen és a nyaralásról álmodom, míg el nem kezd hullani a hó...

az Év Autójáról osztom azt a nézetet, hogy semmi objektivitás nincs benne és a nemzeti lobbicsoportok erős befolyása érvényesül...főleg az utóbbi években...és különben is, mi az, hogy az Év Autója? Hogy a büdös francba lehet egyáltalán egy kalpba tenni az M6-os BMW-t a Dacia Logannel???

hülyeség az egész...arra jó csak, hogy a hátsó szélvédőre nyomhassa az aki a legjobban ny@lt

SVX nem biztos, hogy sportkocsi...hozzám a GT kategória pl. sokkal közelebb áll

omm 2006.08.09. 08:58:15

mondtam én, hogy kutyavilág lesz itt a választások után...égetik is a zászlót a gyökerek rendesen...
üdvözlünk európában 2006-ban...
szégyen

scheerti 2006.08.09. 09:02:14

Az év autója szerintem is ökörség. Mindenkinek más jön be, és teljesen más kategóriák vannak. Nem lehet egy darabot kiválasztani a sok kategóriából...

Sopánka 2006.08.09. 09:28:37

akkor a Miss Universe választás is ökörség? Ugyanaz pepitában.

igen, igen, az SVX inkább túraautó, asszem a népítélkezők is ezt írták. Na akkor ez a bajom vele. :)

scheerti 2006.08.09. 09:29:04

Omm!

Nem kell vele foglalkozni ,egy ideig nézi az EU tétlenül aztán kap a Szlovák kormány egy ultimátumot és elhajtják ezt a szélsőséges baromállatot.

scheerti 2006.08.09. 09:39:40

Sopánka!

Remélem tudsz egy picit németül. Ha nem akkor szívesen lefordítom miket is mondott a Miss Universe magyar résztvevője Bende Adrienn....

http://www.missuniverse.com/delegates/2006/files/HU-closeup.html

Tommi 2006.08.09. 10:15:10

SVX? Van egy Ajkán. Elefántcsont-fehér, fekete tetővel. Kúrva jól néz ki. De én inkább valami elérhetőbb autón gondolkodnék. A Charade GTti-re meg azt mondom, hogy néztem egyet 35000 (nem vicc) km-el. Egyik haver vette végül is meg. 2 hét után eltört mindkét vezértengely = mehetett a kukába a motor.

Ezt a rendszert most a Volvo dobta be: a 4.4-es V8-cal szerelt S80-nak nem lehet felfúrni a hengereit, mert olyan vékony a hengerfal! Egy Volvoban! Azt mondják elmegy 300000 km-t és kuka a motor... Szégyen.

omm 2006.08.09. 10:39:03

asszem, ezt hívják "terevezett elhasználódásnak":)))
üdvözlünk a fogyasztói társadalomban:)))

mellesleg, találkoztál már olyan Volvo tulajjal aki fúratná az S80 hnengerfejeit?

scheerti 2006.08.09. 11:01:03

Omm!

Nem véletlen járják be a fél világot a régi 30 éves Mercedesek. Németországban elmennek vele 100 000 vagy 200 000 km-t aztán a török elviszi ki magával olcsón ő használjA 500 000 ig aztán viszi tovább az arabokhoz... Hidd el nekem azokat még az örökkévalóságnak tervezték.

omm 2006.08.09. 11:30:49

ja, igen, akkor még nem ismerték az alábbi fogalmat:)))

sajnos ma már mindennel így van...cipőtől a hajóig:(((

Sopánka 2006.08.09. 12:09:31

scheerti!
sajnos linux alatt dolgozom és nem jön be a videó.
mit mondott a csaj?

omm 2006.08.09. 12:12:18

Sopi: elég annyi, hogy a kislány nagyot akart villantani a németével de kib@szottul nem jött neki össze...szegénykémnek...
tipikus SUV-s cumigép...

scheerti 2006.08.09. 12:25:32

Jaja, nem jött neki össze. Kb nyagyon beégett a világ elött.

omm 2006.08.09. 12:32:46

ez a nap már nem lehet sz@r: megvan a verda, megyek érte, ráadásul csak a minimális önrészt kell fizetnem, ami nevetséges 5000 korona...istenem, újra hallom a kicsikém hangját:)))

aki autóbuzi és volt már hosszabb ideig autó nélkül az ismerheti az érzést...

Tommi 2006.08.09. 12:41:11

tudom, hogy betervezett elavulás. deakkoris! Ha egy Lada Samara elmegy 600000 km-t, mert egyik haveré elment (lótifuti munkája van a srácnak), akkor miért kell egy s80 motorját 300000 után kukába dobni?

omm 2006.08.09. 13:44:32

hogy megvedd a következőt:)))

azt a lada motort pedig még akkor fejlesztették, amikor még a lent említett fogalom ismeretlen volt

Tommi 2006.08.09. 13:51:25

Az igaz omm, de a lent említett fogalom nem helyes.

omm 2006.08.09. 14:40:01

na, akkor javíts ki...nem ismerem a helyes terminus technicust sajna...de valami hasonló lehet

Tom 2006.08.09. 16:03:37

Úgy,ahogy Omm mondja:hogy megvedd a következőt.
Ezért van évenkénti "ráncfelvarrás",tervezett élettartamú motorok.Ezt tudja mindenki,de lám mégis megy az üzlet,lásd újautó eladási statisztikák.
Azért az Év autóit az esetek nagyobb részében reálisan választják.Hogy minek azt én sem értem.
Ellenpélda: Ford Scorpio,a jó példa : FIAT 124 !!!

Field 2006.08.09. 17:13:48

Ha lenne negyed milkám,szívesen elindulnék a magyar dakaron.Talán egyszer.131es driftel a homokban..

Tom 2006.08.09. 17:21:04

Csaknem driftel már a 131-es Field?Összeállt a gép?

scheerti 2006.08.09. 17:31:17

Field negyed millából nem sokáig mennél...Sacc/kb -ra számolgattunk tavaly haverokkal,hogy egy Olyan Niva megépítése mint Villám Gézáé volt az 3-4 milla, és még így se bírta végig a Bamako-t.És ebben nincs benne a pótalkatrész a szállás, a teherautó ami utánad jön. Jah és a versenyzők 90% -a otthagyja a kocsiját, vagy eladja,vagy csak simán otthagyja mert hazahozatni durván sokba kerül. Abba gondolj bele ,hogy a 131 eshez nincs alkatrész itthon, akkor a halál f@szán esélytelen vagy ha valami elromlik. 5 milla alatt nem érdemes nekiállni...

Field 2006.08.09. 19:44:28

Na mindegy,csak néztem a képeket,ezerötös lada,négyütemű trabi..
AMúgy még nem állt össze a 131..de majd szólok.

Tommi 2006.08.09. 19:44:38

Field! Mekkora motor van a 131-esedben?

A "fogalom nem helyes", az nem nyelvtanilag nem helyes, hanem maga a szókapcsolat értelme.

scheerti 2006.08.09. 20:32:37

aPersze,mert Ladához lehet kapni mindenhol cuccot. A trabit meg a Ladát nem sajnálja otthagyni az ember Bamakoban, gondolom nem azért dolgoztál a 131 -en hogy utána otthagyd a fenébe.. Marhasok pénzbe van az üzemanyag, a kaja,a szállás, a pótalkatrész, a kísérőautó( ha kell). Mondjuk Villám Géza sikeresen kinyírt egy olyan Nivát, ami az igazi dakaron is simán végigment volna,ergo vele menni nem egy életbiztosítás. Én 3 millió forint alatt nem is állnék neki ilyesminek,mert ugye vissza is kell jönni repülővel ami nem a legolcsóbb onnan. A Sláger rádió akarta indítani a Bochkorékat tavaly de valamiért mégse jött nekik össze...

Field 2006.08.09. 21:28:54

Francba,mindenhez milliók kellenek..
Tommi! 1,6 TC

Máté 2006.08.09. 21:31:17

Remélem a következő postban lesz szó az sx-ről

scheerti 2006.08.10. 07:34:04

Én is olvasnék róla valamit... De a saját blogomon tapasztalom,hogy nem sok ám az a 2 hónap, ha neked kell írnod, úgy elmegy mint a huzat... Meg ha írhatnékom van autós témában kiélem itt.

omm 2006.08.10. 08:03:01

Szervusztok!

Látom simán átcsúsztunk a 400-on, mint Pistikén a babfőzelék.
Na, Karotta, írj már valamit...Nyáron alig hallunk rólad.

Field 2006.08.10. 11:45:55

Megtaláltam új szerelmem..:
http://www.da-motorsport.com/projeler/evolutionm3/index.htm

scheerti 2006.08.10. 12:05:11

Nem vagyok jó angolos de hajól láttaM AKKOR EGY SOR6-OS bmw MOTORT TUNINGOLNAK 1000 LÓ FÖLÉ? 32000 dollárért nem rossz ajánlat. Boldogságos dolog lehet egy 10-12 éves M3-as ból beinteni a Ferrariknak:)

omm 2006.08.10. 12:14:54

nem akarok ünneprontó lenni, de hány kilómétert bír ki egy ilyen motor? 1000-1500?

szép és jó dolog a motortuning, és anno a Porsche is tudott 1500 lovat 1500 köbcentiből...
de első a jó alap, aztán a józan ész...

scheerti 2006.08.10. 12:21:16

A Saab tuningos emberkék autója 3 éve bírja az 500 lovat,igaz,hogy az gyárilag feltöltött motornak épült. Szerintem sokat bírnak ezek, csak vigyázni kell rájuk. Látszik,hogy rendes dugattyúkat és hajtókarokat építenek bele,szerintem simán jó ez így. Én inkább amiatt aggódnék,hogy egy 1000 lóerős hátsókerekes autót,hogyan tartsak az úton. Meg gondolom van garancia is rá...

omm 2006.08.10. 12:35:12

M3-mat én biztos nem bántanám...de az én vagyok:)))

Field 2006.08.10. 12:36:11

Én végigolvastam az egészet,mit használnak és hogyan,és biztos vagyok benne,hogy odafigyeléssel ezek a kocsik ugyanúgy bírják,mint gyári társaik.Jó,persze a bolba én se ezzel mennék.
Amúgy meg kínálnak hozzá futóműtuningot is,meg féket.Az tartja az úton.Láttam videót egy ilyen BMWről,félelmetes..

scheerti 2006.08.10. 12:37:41

Bazz most olvasom az Indexen,hogy meghalt az a szegény lány akit felgyújtottak. Én egy órát kérnék csak A GYILKOSÁVAL együtt egy zárt szobában, utána nem lenne gondja azzal,hogy hogyan fogyassza az ebédjét,mert csak levest ehetne szívószállal. Én nem vagyok híve a halálbüntetésnek,sőt tudom ,hogy az EU-ban tilos is,de ilyenkor azért nem ártana ha "menekülés közben" négyszer hátbalőnék a rendőrök. Biztos,hogy a rendőrök között is akadna rá jelentkező. Én az ilyet kikötném egy fához és 300 méterről kilőném mint egy veszett kutyát... Bocsi, csak kicsit ideg leszek ha ilyen szemétládák megusszák büntetlenül...

omm 2006.08.10. 14:55:35

cask annyit, hogy megérdemelné
szomorú

Duster 2006.08.10. 16:05:42

scheerti: Ja, ahogy mondod. Én rábíznám a kiscsaj családjára a jótét lelket.

Jó pár hozzászólással ezelőtt szóba hoztad a zöldséges Merciket. A nyáron voltunk - egy napra - Albániában. Huhhh... A főút földút, az autók 99%-ka - nem túlzás - W123. Mindenféle minőségben, a guruló szemétdombtól a tipp-topp-ig. Állítólag jól bírják azokat az utakat. Már ha azokat útnak lehet nevezni. Amúgy ijesztő hely, rengetegen lézengenek tétlenül az utcán. Érdekes volt, de egy nap elég is volt. Szóval tényleg kibírnak azok a kocsik mindent. Sohasem ültem még ilyen régi Merciben, de mostmár kipróbálnám, hogy milyen azt a hajókormányt tekergetni!

omm 2006.08.10. 16:23:38

Duster: jó, hidd el
elfelejtesz sietni és nem is érdekel...próbáltam

scheerti 2006.08.10. 16:31:01

No gyorsulás, no para:) És az egy kis átalakítással simán elmegy még a legmocskosabb gázolajjal is, amit a német "paraszt"( ott ez nem sértés) sajnál beleönteni a 40 éves traktorjába azt beleöntheti a mercibe mert az mindennel elmegy... Egy párszáz eurós motorfelújítás és olyan mint újkorában. Nem véletlen veszik a 'brazilok' is előszeretettel újabban a Zsiguli helyett...

omm 2006.08.10. 16:36:21

ez is igaz, de a W123-as nem is akara a gyorsulásról szólni...:)))

egy autó, ami nem játszik mást, mint ami...

scheerti 2006.08.10. 17:11:09

Abból kell a jó kis automata váltós,hogy még lomhább legyen,de a fasza kis minőség állandó, én egy kicsit újabb dízel merciben ültem, az is dízel volt,automata váltós,de olyan szépen ketyegett 80-90 nél,hogy nem is volt szívem tovább nyomni,pedig bírta volna még, a futóműve is kényelmesen puha de érződik rajta,hogy azért össze van rakva,meg is áll mert a fékek jól teljesítik a dolgukat.

Field!

Ha választanom kéne, én tuti egy merci dízellel indulnék,automata váltóssal,nem is kell sajnálni meg van is hozzá alkatrész a világ minden táján...

omm 2006.08.10. 17:30:15

na, akkor holnapig off...

Field 2006.08.10. 20:48:33

Van benne ráció.Én csinálnék egy kocka ladát.

scheerti 2006.08.11. 08:42:26

Olvassátok el a mai cikket. Kicsit vicces,ahogy Bódis Kálmán A Pagani és a Koenigsegg közé helyezi a versenyautóját. Mit ne mondjak ,bátor ember...

omm 2006.08.11. 10:24:06

scheerti: még nem olvastam végig, de vigyázz, a Noble is így kezdte és ma már igencsak komolyan veszik, miután több tesztben is sz@rnak verte a Porschékat és Ferrarikat. Pedig a nagyja sima szériaalkatrész a Fordtól, igaz a 3 literes V6-hoz raktak két turbót.
Ráadásul az egy igazi driver's car, semmi elektronika vagy hasonlók, csak kőkemény technika.

Utcánkban gyártják a K1 Attack kocsikat, http://www.k1-attack.cz/ -erre kattintsatok. Ez egy cseh-szlovák cég, sajna külföldön jobban ismerik, mint itthon és Magyarországon, pedig már több helyen is felvetettem, hogy el lehetne intézni egy "gyárlátogatást"...ja, és aránylag olcsók...és kit-car formában is kapható...

szóval, a magyar gyártóból is lehet még komoly dolog...én drukkolok nekik

scheerti 2006.08.11. 10:52:42

Nem is arról van szó,de azért kicsit merész dolog egy Porsche alapjaira épült versenyautót egy utcai Paganihoz hasonlítani. Azt nyilatkozza a tag,hogy versenypályára szánja,ott biztos jól meg is állja a helyét. Ennyi erővel a suzuki kupa is Magyar mert nemhinném,hogy máshol van swift kupa...

Megmondó 2006.08.11. 10:54:08

Na itt vagyok újra, és megint más a véleményem, és sorry Scheerti, de megint a Tiédtől különbözik ;) Szerintem is bűnös a gyerek, de nem azért amit tett. Az egy dolog. Az büntetendő, de azért mert megöli vki vagy egy életre börtönbe zárja, attól már nem lesz jobb. Az igazi rothadás, fertő, fekély ezeknek a kölyköknek a nevelésében van... Freud azt mondta, hogy a felnőttkor a gyerekkor kipihenésére való :) Szóval én is egyetértek,de nem bántanám a gyilkost, az megint más persze ha érintve lennék... Nevelni kell a gyereket, mert ilyet fog tenni. A szülő hibája főleg.

A ződséges Merciről meg annyit, hogy azért avul ma hamar egy autó, mert 20e-ként van olaj cserélve, és ma a szonszéd kajáldáig autóval megy az nép. Többet megyünk ma, mint 20éve. De persze az avultatás is benne van, de a ződséges mercit sem kell annyira tisztelni.

scheerti 2006.08.11. 10:59:54

Már épp kezdtelek hiányolni... Figyrelj ismerek pár embert akiket szinte az utca nevelt fel, vagy még az se és nem gyujtanak fel 18 éves lányokat... Lehet mindent a szülőkre fogni és akkor is kikötném egy oszlophoz egy mező közepére és megmondanám neki,hogy ki fogom nyírni9 és hagynám,hogy 45-50 percig várja a halált. Tudom,hogy szörnyen hangzik de gondoljatok bele mit érezhetett asz a szegény lány és mit érezhetnek a szülei....

omm 2006.08.11. 11:16:03

hát szervusz újra kérlek alásan...
vam benne valami, persze, hogy a szülők is hibásak, viszont el kell ismerned, hogy ha lenne halálbüntetés, akkor az ilyan barmok talán jobban meggondolnák mielőtt gyufát vesznek a kezükbe, vagy más életére törnek...

viszont tisztelni szerintem mindent kell, amit 30 éve gyártottak és még ma is működik...

scheerti 2006.08.11. 12:05:57

Én is tisztelem az életet, de egy elütött kutya miatt nagyobb lelkiismeretfurdalásom lenne,mint egy ilyen szemétláda után...

omm 2006.08.11. 12:07:58

ezzel is egyetértek

Duster 2006.08.11. 12:15:24

Még az első pár hír valamelyikében azt írta az Index a figuráról, hogy "régebben" - 15 éves, mikor lehetett az a régebben? - öreg néniket ütött le, akik pénzt vettek ki az ATM-ből. Ezek után szabadon rohangál egy ilyen mocsok?

Hogy autókról is beszéljünk: A W123-ra meghoztátok a kedvem, mostmár nagyon fúrja az oldalam. Kamaszkorom álomautóját az E30-cast is mostanában tudtam csak kipróbálni. Nagyon viharvert volt szegény csatamén, de az is élmény volt.

scheerti 2006.08.11. 12:25:16

Ki lehet fogni a merciből is olyat ami nagyon egyben van. Érdemes legalább kipróbálni. Én Bmw-t amit vezzettem az brutális volt. 325i,2700 köbcentire fúrt motorral, egyéb kis finomságokkal. kb 230 LE volt.Az is már a torokvérzésnél tartott,de elég csak belegondolni,hogy milyen gép lehetett amikor tizenpár éve feltuningolták ilyenre. Azóta asszem a motorját kiberhelték, a kasztni meg szépen csrendesen rohad egy udvarban...

Duster:Az ilyen kis genyót az első esetnél kéne megbüntetni,de nem ilyen kis felfüggesztettel vagy pénzbüntivel vagy ilyesmi. 3hónap "szakmai gyakorlat" az útépítésen, napi 12 órában, 40 fok melegben. Így meg majd felmentik mert "roma"

omm 2006.08.11. 12:30:25

azért annyival nem fogja megúszni nyugi...mindegy milyen nemzetiségű...egyformán bűn mindenkinek

scheerti 2006.08.11. 12:37:14

Hidd el nekem ,hogy enyhítő körülmény a mai Magyarországon, az is ,hogy fiatalkorú,gondolom azért majd feldobja a haverját is,mert az tuti,hogy ezt egy 15 éves cigánygyerek nem egyedül csinálta. Ha felnyomja a társát az is enyhítő körülmény, aztán kap 5 évet ahol majd kitanítják,hogy legközelebb hogyan kell.. Az a lány meg szenvedett 3 hosszú hetet élet és halál között pár ilyen utolsó szarházi miatt. Lehet itt Freud-dal takarózni meg elmegyógyintézetbe záratni meg minden apróság, de én az ilyet azonnali hatállyal kivégezném,hogy ne szívja a többi ember elől a levegőt... Az nem kérdés,hogyha kijön nem fog rendes életet élni,mert egy ilyet senki nem felejt el.. Jobb lenne neki is ha kivégeznék,bár ez a legutolsó szempont ami engem érdekelne...

omm 2006.08.11. 13:22:01

inkább a merci

Megmondó 2006.08.11. 14:04:27

Természetesen igazatok van, és bűnhődjön,stb... Ez igaz. De szerintem jogosabb volna ilyen esetben (is) a halálbüntetés, nem a sitten az análbüntetés:) Mert az ott eltöltött végtelen napok (ha sok év) nem fogja belátásra bírni, csak még állatabb lesz. Az ilyet a Hammurappi törvény szerint fogat fogért stb szerint kéne lelőni, és igy tiszta.Bár örök végtelen rabság még rosszabb mint a halál.Szerintem rendet tartani csak rendőrállamban lehet, én igényelném is, mert tudok kulturáltan élni. Vagy teljes anarchia, és akkor az erősebb kutya baxik elven.. De ez így a kettő között édes kevés.
Más: régi autó jó, régi autó szép, kivéve a keleti modellek, mert azok eredetileg nyugati modellek voltak :)

scheerti 2006.08.11. 14:11:03

A rendőrállam pont nem kéne, így is eleget van baszogatva a becsületes ember is mindenféle ökörségért. Az ilyeneket kéne valami elzárt helyen tartani...

A keleti kocsiknak is van egyfajta feelingje.Nem mindegyik másolat.A trabant se az,a wartburg se az... Elismerem,hogy a szovjet nagyautókat az amcsiktól lopták egy az egyben,de az orosz vas másképp dolgozik mint az amcsi.

Megmondó 2006.08.11. 14:30:58

Szerintem a rendőrállam azért jó, mert ha én tudok indexelni sávváltásnál, akkor más is tudjon. Ha én lakott területen(egy panel mellett főleg, szóval sok emebr) letudom halkítani az autózenét éjjel, akkor más is letudja. Tolerancia, na az nincs manapság. A rendőrállam egy kifejezés csak. Akkor azt mondom jó a nagytestvér, ha békén hagyja a dugás témakörét :)
Az ilyeneket nem büntetni kell, hanem bünhődtetni. Szerintem nem ua. Én szavazok a gyorsan ítélő bíróságra.

Autó: keleti kocsik szeretetében sajnos van egy ilyen "szegények vagyunk, ez a mi kutyánk autója, kölyke", stb szerretet, term. itt is akinek nem inge, az ne vegye magára. Szóval azért mert csak azt lehetett szeretni régen, nem feltétlenül lesz az jó is...

scheerti 2006.08.11. 14:41:45

Ez rám pont nem vonatkozik,mert nekem nemigazán vannak emlékeim azokból az időkből. Tolerancia ttényleg nem sok van,de ha pl egy ilyen "zenélős" kis galerihez odamész,hogy ugyan halkítsák már le,örülhetsz ha nem törik be a fejed. De szerintem felesleges "oktatni" a többieket a közlekedésre vagy a viselkedésre mert általában a jóakarókat verik össze. Én inkább rádudálok, anyázok neki egyet, ő visszaanyáz, ennyi. De ha te odamész és megmagyarázod neki tuti lecsap...

omm 2006.08.11. 15:38:46

ó srácok, köcsögök mindenütt vannak, azokkal nem csinálsz semmit...a másik dolog az, hogy a rendőrt is semmibe veszik, ráadásul meg van kötve a keze, kevés a pénze, hát persze, hogy nem fogja vásárra vinni a bőrét, főleg úgy nem, hogy utána még neki kelljen tisztára magyaráznia magát...nem beszélve arról, hogy az aránylag gyatra fizetés mellé egy kis mellékes még jól jön neki is...és sajna ők is csak emberek és rá lehetnek szorulva...
ezért igyekszem én megvédeni magam...

régi autó téma: igen, voltak itt a keleti blokkban is szép darabok, természetesen nagyon ocsmány hulladékok is...érdekes megfigyelni, hogy főleg a korábbi évjáratok voltak tényleg szépek...50-60-as évek, Tatra 603, Skoda Felicia, Púpos Wartburg stb...

scheerti 2006.08.11. 15:53:40

Az meg a másik,hogy a zsaruk nem fognak kimenni ilyen miatt, sőt az endurósok miatt se mennek ki akik a lakótelepen játszák a: KINEK AZ APJA VESZ HANGOSABB MOTORT? című népszerű játékot... Ezért mondom,hogy jobb inkább egy dudálással és egy anyád' -al lerendezni az egészet ,mert ha nekiállsz okoskodni nekik, akkor vagy ott helyben bezuzzák a koponyádat, ha meg erősebb vagy akkor akkor nincs gond,egészen addig amíg nem egy hurkanyakú állat ugrik elő a másik kocsiból. Az meg a másik,hogy engem nem zavar ha ő összetöri magát szóval minek tanítgassam?

Megmondó 2006.08.11. 16:28:00

Igaz is, meg nem is a dolog. Ugy gondoltam, hogy a rendet nem nekem vagy neked kéne betartatni, hanem a hatóseggeknek, azaz nem 50kilós rendőr kéne, hanem olyan, aki bekötve vezet és nem cigizik, és nem jópofizik, hanem maga a megtestesült törvény.
Másik: én már álltam párszor szemben suhancokkal, tahókkal, rómaiakkal,de soha nem ütött meg eddig senki. Tudom is hogy miért. Azért, mert tájékoztattam, ha nekem fájni fog, akkor az életét nyomorítom meg. És belátták, hogy azért mert vki egyedül van és nem nagydarab, attól még simán lehet egy állat. Szóval én most is teljes nyugalommal szólok vissza (ismétlem nem oda, hanem vissza !!) 5fős keménylegénycsapatnak :) a szem a lélek tükre. mennyire igaz !

scheerti 2006.08.11. 16:48:11

Ja ez mondjuk kisvárosban működik, de ha 5 fő ottvan,rendszámot nem látsz,nem tudod kideríteni,hogy kicsodák akkor mi lesz? Láttam pár olyan szituációt amikor már az ép érvek elfogytak és maradt az ökölharc, menő üzletember földön fekszik,mint késöbb kiderült arccsontja szilánkosan zúzódott,tahó odamegy hozzá és annyit mondd,hogy: ' ha beszósz a yardra öcsém élve eláslak' 2 hét mulva találkoztam nyomozó ismerősömmel,meséli hogy az üzletember feljelentést tett,de nem tudta megerősíteni,mert 3 nap mulva "ismeretlenek" úgy helybenhagyták,hogy épp nem tud beszélni...

omm 2006.08.11. 16:53:12

le kell tudni rendezni a dolgokat, ennyi az egész...
hétfőig off, legytek jók és csak óvatosan

Megmondó 2006.08.11. 17:50:21

Természtesen ez is előfordulhat, de erre rá lehet húzni Galilei mondását, miszerint: elveimért ha a tűzig nem is, de e a lángokig elmegyek". :) Tudom hogy van egy behatárolt köre, pontosan úgy, ahogy mondtad, hogy pl Pesten az ember járjon ugy, mint a hímestojáson,stb. Annyi, hogy én személy szerint mondjuk asszony előtt inkább halok hősi halált, mint élek megalázva. Ezen csak egy dolog változtat, egy (vagy több:) gyerek.

scheerti 2006.08.11. 18:17:51

De azzal nem alázod meg magad ha nem mész bele egy értelmetlen konfliktusba. Én mindíg azt mondom,hogy sose tudod kinek szólsz be vagy ki szól be neked éppen. Ismeretségi körömben van egy srác akit egy 15 éves kis pöcs veretett meg csúnyán egybenyakú kopaszállatokkal csak azért mert: " hülyén nézett". Nem éri meg az asszony elött se menőzni mert ő inkább(szerintem) az ép arcodat szereti és nincs kedve napokig a kórházba,majd a rendőrségre tanuskodni járni egy rosszul sikerült fenyítés miatt. Pesten tényleg úgy kell járni,mint a hímes tojáson,de itt a Balaton parton is figyelni kell. Egyszer összeakadtam egy kopasz fazonnal,( kb 16 voltam) csak annyit tudtunk,hogy pesti és " vigyázni kell vele". Összevissza pozőrködött,hogy kikkel spanol pesten,mekkora királyokkal. Buli végére kiderült,hogy radiátorokat forgalmaz:) Mi meg azt hittük,hogy tényleg komoly ember:)

Duster 2006.08.11. 22:14:29

A radiátoros kopasz sztori az állat... 8-) Régi keleti verda: Jó tíz éve volt szerencsém kipróbálni egy Csajkát! Véres volt a torka, de akkor is olyan hangja volt, mint egy csatahajónak. Az a gurgulázás! Aztán jó sora lett. Talpra állították és ment ki ausztriába egy gyűjtőhöz. Valahol meg is vannak a képek, nagyon tré minőségben, VHS-ről digizve. Meg is keresem a hétvégén!

Megmondó 2006.08.12. 10:22:10

A radiátor forgalmazó gangsta nagyon jó sztori :)) No mindegy, hagyjuk is, mert erről beszélgetni nem élőben nem lehet, mert kb 500 leírt mondatból lehet megismerni a másik véleményének a felét :) No mind1.
Más: Ausztriából ha jön egy vevő egy magyar veteránra, akkor azt ő megveheti ugy, hogy nem megy rá a megspórolt pénze az ottani regisztrációra ?? Szóval lehet kint is hirdetni hazai veteránt ?

scheerti 2006.08.12. 11:06:11

Szerintem érdemes megpróbálni reális áron,mert az ottani veteránosoknak még úgy is jobban megéri mintha otthon veszi meg. Sőt ahogy az ismerős karosszériás mester meséli, ide jönnek veteránt felújittatni,mert a fogorvoshoz hasonlóan ez itt jóval olcsóbb, és ha van megbízható ember akkor jobb munkát is csinál a magyar feleannyiért mint az osztrák.

Duster 2006.08.12. 15:13:07

Fogalmam sincs. Ez az eset 92-93-ban volt. A Csajkát egy autókereskedésben látta meg annak a cégnek az osztrák tulaja, amikor itt volt. A kocsi nem veteránnak volt vizsgáztatva, hanem hétköznapi vizsgával rendelkezett. Az előző tulaj limuzinok bérbeadásával foglalkozott és azért vette a kocsit, hogy azt is beállítja a flottába. Aztán - gondolom - rájött, hogy talpra állítani, belül is limuzinként elfogadható állapotba hozni olyan pénz, amit soha nem termelt volna ki az autó. A kereskedésbe amikor először bementünk, másfél milliót mondtak rá. Hagytam a pofának egy névjegyet, hogy OK, ha komolyan gondolja majd a dolgot, hívjon fel. Két hét múlva felhívott, hogy 800e. Odamentünk egy osztrák kollégával és vittünk fél milliót - a főnök egymisiért már elhozta volna. Megnézegettük, megmutattuk a félmisit. El is hoztuk. Aztán hónapokig állt a cég udvarán, mert igyekeztünk felhajtani olyan valakit, aki talpra tudta volna állítani motorikusan. Végül lett egy szaki, aki pártgarázsban volt szerelő. Sokat dolgozott az autóval, de kifogástalan lett, tényleg. Aztán kiment ausztriába. De addigra én már eljöttem a cégtől, nem tudom mi lett a történet vége. De itthon nem volt veterán minősítése, az biztos. Kint valószínűleg lett.

Megmondó 2006.08.12. 15:21:31

Azért kérdezem főleg, mert pont a motorikus részre gyakorlatilag lenne alkatrész, szinte bármilyen, újonnan gyártott, csak a szerelés lenne amihez ember kell.
Szeretnék olyannal foglalkozni, ami szép is és pénzt is hozz. Szóval ami jó a léleknek, meg a zsebnek. A baj főleg az, ahogy nézegettem az itthoni árakat, hogy ami kint menne, mert rikta, az itthon is rikta, bár ha akad, akkor tényleg olcsón. Már csak egy alapot kéne találnom, és össze is raknám, de nem akarok pénzt olyan dologba ölni, amin nincs haszon.
Mit lenne érdemes építeni kintieknek ?

scheerti 2006.08.12. 16:13:19

Az itteni karosszériásokhoz főleg régi Porschékat hoznak,meg Jaguarokat. Arról pl fogalmam sincs,hogy az osztráknak mi kell..Szerintem érdemes drágában gondolkodni mert akinek van pénze az úgyis megveszi, akinek nincs az neki se áll...

Tommi 2006.08.14. 00:24:32

hááát... veteránautó... az megint egy húzós vállalkozás.

Field! Az 1.6 TC hány ló?

omm 2006.08.14. 07:41:17

na hogy vagyunk ezen az utálatos hétfő reggelen?

omm 2006.08.14. 07:56:23

látom, hogy ennek min. 500 lesz a vége

Field 2006.08.14. 07:59:35

Hát,ezt sajnos nem tudom pontosan megmondani.
Gyárilag 97,de az enyém most valahol 120 körül lehet..

scheerti 2006.08.14. 08:06:08

120 Ló? Gondolom akkor a motort is meg kellett berhelni rendesen( könnyített lendkerék, miegymás...) mert egyszerű cicatuninggal nemigaz7án lehet még huszonpár lóerőt előcsalni... Gondolom gazdaságos lesz a fogyasztása:)

omm 2006.08.14. 08:22:34

lehet, nem is annyira kell azt berhelni, amennyire gondolsz...a jó régivágású karbis mocikat sokkal könyebb bütykölni, olcsóbb módszerekkel is elég szép eredményt érhetsz el...(dugattyúk, hejtókar és főleg egy komolyabb fokozású bütyköstengely)
ha tévedek Field, javíts ki...

scheerti 2006.08.14. 08:35:26

Amiket eddig leírtál azok tök olcsó dolgok ám:)

Tommi 2006.08.14. 09:37:27

olcsó dolgok... A mai világban semmi sem olcsó.

Egyik haveromnak volt egy 2107-es Ladája és beletette a komplett VFTS tuningkitet az 1.7-re felfúrt motorba. Eredmény: 180 ló a főtengelyen, 165 ló a kerekeknél (hiteles értékek, láttam a papírt róluk). Viszont a 45 literes tank tartalmát megette 100-on, és a kompresszió miatt 98-asnál kisebb oktánszámú benzint nem lehetett tankolni bele. Ja, és az egész tuningkit belekerült másfél milliójába, a Lada meg 500000-be, mert nagyon jó állapotban volt és 96-os évjáratú.

omm 2006.08.14. 10:53:45

na, jó, jó...aránylag olcsóbbak az újabb gépek ugyanilyen cuccainál...főleg ha ismersz egy-két motorszakit, akik le is tudják gyártani ha kell...

scheerti 2006.08.14. 11:41:21

Tommi!

45 litert százon? Az kedves:) Annyit a Viper se eszik, de gondolom versenyezni nem akart a LADÁVAL.Az olcsóságot iróniának szántam, a hajtókarok meg a dugattyúk biztos nem filléres dolgok főleg ha valamiféle tuningolt cuccok. Jó,persze,hogy vannak "ismerősök" akik tök jól megcsinálják. Úgy konkrétan engem az érdekelne,hogy mennyi ment bele a motorba vagy inkább az,hogy mennyi ment volna bele egy idegennek aki nem ismeri a szerelőt.

Field 2006.08.14. 12:18:48

Az enyém is 98assakl fog menni,de nem megyek vele annyit,hogy érezhető legyen az árbeli külömbség.
Annyira nem kell belenyúlni,ez a motor csak a furatban külömbözik a 2000estől,az meg gyárilag 115 ló..
Rengeteg tartalék van ezekben a blokkokban.Tudok olyanról,ami 160 ló,és még akkor a Volumex kompresszort rá sem rakta a srác..
Abban igazad van,hogy azért a lendkerék és a vezérműtengely könnyített..
A fogyasztása nem fog változni,csak ha nyomom neki.Ami többletet a tuning okoz,azt régen azért nyelte el,mert szét volt kopva a motor..
Abban igazad van,hogy

omm 2006.08.14. 12:41:50

ha generálozod a motort, akkor amúgy is belenyomsz pénzt, akkor pedig inkább hozzáobsz egy keveset és veszel olyat, ami a teljesítménynek is jót tesz...
pl. egy jobb gyertyakábellel és gyertyákkal is érezhető eredményt kapsz és akkor a fejhez és a tengelyhez még hozzá sem nyúltál.

scheerti 2006.08.14. 13:02:21

Persze,hogy van bennük tartalék, lehet,hogy a mostaniakból nem tudnál már annyit kihozni,legalábbis én bátortalanabb lennék egy új VW motor felhúzásánál mint egy régi konstrukciónál. Volumex kompresszor? Erről a megoldásról még nem hallottam:)

omm 2006.08.14. 14:55:04

A Volumex egy az Abarth által kifejlesztett kompesszor, ha jól tudom az benne a trükk, hogy magas fordulatszámtartományban is elegendő nyomást ad, többet, mint a Roots-féle.

scheerti 2006.08.14. 18:13:07

Omm!

Nem nagyon vagyok járatos a kompresszorok terén, sőt a feltöltött motorok terén sem:)

Tom 2006.08.14. 20:19:42

Kompresszort meg csak könnyebb utólag rászerkeszteni akármilyen mocira.Persze ez hozza magával a karbi változtatását is,,többek közt.
A régi vasakkal meg akármit csinálsz ,csak jobb lesz,Lada-Trabi-Skoda után mondom ezt.

scheerti 2006.08.14. 20:50:51

És mibe kerül egy ilyen kompresszor. Tudom,hogy ami a merciken van az kb 1.1 milla. Gondolom ez azért nem kerül annyiba.

omm 2006.08.15. 09:27:33

hmmm...na erről viszont nekem nincs halványlila fingom sem...abban biztos vagyok azonban, hogy nem merci ára lesz, mégha ugyanaz is lenne a csillag dobja rá az ára felét:)))
viszont a rászerkesztés sem olyan egyszerű, hiszen a kompresszor a motortól kapja a hajtást, általában szíjon keresztül, ez egyben a legnagyobb hibája is, hiszen redukálja a teljesítményét, közben azonban növeli is..faramuci helyzet:)))

mellesleg mi itt egészen jól elvagyunk, Karotta elvtárs azonban valahogy megint mellőz minket...

scheerti 2006.08.15. 10:18:28

Általában szíj hajtja valóban, valahol láttam ilyen elektromos turbo-t (LOL). 12 Volt-os és állítólag 5 lóerőt ad pluszban. Talán Field tud egy árat mondani erre. Egyik ismerősömnek volt az a merész ötlete,hogy próba szinten kéne az öreg Volkswagen Golfjára egy teherautó turbóját felaprikálni. Nem tudom mi lett belőle,mert rég nem beszéltem vele. Szerintem nemigazán lehet rápakolni egy hatalmas turbo-t....

omm 2006.08.15. 10:47:46

véletlenül van hasonló tapasztalatom, egyik barátom a 90-es Alfa 2.4 td-re rakta rá egy Liaz turbóját, amíg ment király volt, aztán a fej nem bírta nyomást és ment a motor a kukába...ha okosabb, nincs semmi gond...

scheerti 2006.08.15. 10:55:36

Hát jah, mondjuk egy ilyen bontott turbot gondolom olcsón meg lehet venni. Hány lóerős volt az Alfa?

Máté 2006.08.15. 11:24:34

Igen a kamrás motorok nem nagyon bírják a tartós nagy nyomást. Ha már raksz rá turbót akkor intercooler is kéne rá. Különben elég hamar bedobja a türit a hf.

scheerti 2006.08.15. 11:35:42

intercoolert is lehet valahonnan bányászni:D

Free 2006.08.15. 11:43:22

sziasztok!
ez egy kicsit off lesz,
tudtok valakit aki spéci gumicsöveket gyárt? gondolok itt intercooler és vízcsövekre
SOS kellene valami okosság, mert egy melóval eléggé elakadtam... nincs csövem a turbó meg az intercooler közé :S

omm 2006.08.15. 11:48:15

nem tudom, milyen erős lett, mérni nem volt idő, de ment, mint a hülye, igaz rajzolta az aszfaltot korommal rendesen:)))

Free: szerintem nézz utána a korábbi írásokban, mintha Karotta említett volna vmi spéci műhelyt az SX kapcsán, ott biztosan tudnak neked segíteni...

scheerti 2006.08.16. 09:41:24

Olvassátok el a ralis cikket. Szomoru de ez van. A nagyobb nevű versenyzőkkel szépen le van zsírozva,hogy ki milyen pályán megy. Aztán a kizárásokról ne beszéljünk. "ASi"-t évek óta szopatják minden elképzelhető módon ahol csak lehet. Nem bírta a sok WRC-s majom elviselni,hogy egy gyengébb autóval lazán végigverte a mezőnyt,így sokszor kizáraztták. Szerintem még foci vb ( nem EB!) is elöbb lesz itt mint rali vb futam.

omm 2006.08.16. 09:59:20

korrupció...hahá...nincs új a nap alatt...
aki csak örömből és buliból csinálja az dögöljön meg, erről van szó
szomorú

scheerti 2006.08.16. 20:22:24

Lehet,hogy kéne karottának írni vagy valami,hátha lenne eredménye. Nem szeretem b@szogatni ilyennel de úgy olvasnék valamit az sx 200 ról....

omm 2006.08.17. 08:38:02

Kedves Gábor!
Mi még kitartunk...:))
Ennyi elég?

Máté 2006.08.17. 12:42:29

Szerintem is kellene írni vmit neki mert multkor is utána írt nemsokára.

asphalt_ 2006.08.17. 17:42:33

Karotta azanyád ménemírszmáá...? Há nemússágíró vagy?

scheerti 2006.08.17. 18:51:28

Nemhinném,hogy az anyázással sokat érsz el.

scheerti 2006.08.17. 21:07:17

ÚJ post Híján a régieket olvasgatom( azok is jók. A biciklis témánál rengeteg ember volt, de komolyan,meg minden témához írtak ezren,most meg tslán vagyunk 10 en akik,nem csak fél percig nézik az oldalt... Az viszont tény,hogy a régi olvasószámhoz képest,nagyon meggyérültünk...Fasza kis családias légkör lett itt:)

Sopánka 2006.08.18. 07:50:26

hali!
látom, itt még jó a buli! :)
én még kb. egy hónapig szabin vagyok, nem naon leszek, de nektek jó hogyhívjákolást addig is!

Máté 2006.08.18. 12:17:24

De nagy itt a csönd. Omm, miért nem írtál ma még semmit?

Máté 2006.08.18. 12:49:49

És Scheerti?

scheerti 2006.08.18. 14:10:08

Én itt vagyok csak post nincs amiről még nem nyújtuk le az utolsó bőrt is...

scheerti 2006.08.18. 14:56:16

*nyúztuk

Duster 2006.08.18. 15:49:14

Költözik a szerkesztőség, Karottának gyanítom mindenre lesz ideje, csak blogolni nem. Sajnos, teszem hozzá. Amúgy tényleg, jó kis "béke szigete" lett itt, élvezem is nagyon, csak nehogy idekapjanak azok a balfékek, akik a Homárt vágják tönkre...

scheerti 2006.08.18. 17:32:22

Az kizárt:) Amíg nem tudják a címet nincs gond. Bár én nem olvasom A Homárt,de gondolom nem fognak ide áttelepedni. Ha meg igen akkor meg szivjanak gázt...

Máté 2006.08.19. 08:04:52

Ti szoktátok olvasni a belsőséget? A totalcar autós blogját?

493 2006.08.19. 11:04:56

basszuss...493

ali 2006.08.19. 13:09:15

لقوات خاصة شرقى لبنان فى الوقت الذى تناشد فيه الأمم المتحدة الأوروبيين المساهمة فى قوة حفظ السلام فى لبنان خاصة وأن شعبية حزب الله تعززت أكثر بعد تقديمه تعويضات بلغت 12 ألف دولار للمواطنين

Tommi 2006.08.19. 14:16:39

A ralis cikk tényleg szomorú. Hihetetlen, hogy nem lehetne normális ralikat csinálni. Minden verseny ugyanazon az útvonalon zajlik szinte. Hát hogy akarnak itt VB-t rendezni?

A kompresszor vs turbó-ra visszatérve: A kompresszor szerintem jobb megoldás, mert nehezebb tönkretenni.

marci 2006.08.20. 08:13:38

Nezitek a MOTOGP futamokat? Szerintem az egyik
legerdekesebb, legizgalmasabb motorsport...Foleg
az 500-as kategoria...

scheerti 2006.08.20. 19:01:39

http://video.google.com/videoplay?docid=-6933030243990164610&q=sierra%20cossie

Nem szeretném szomszédomnak...

marci 2006.08.20. 20:29:19

nekem egy hasonló szomszédom van, először
még mókás dolognak tartottuk, még szórakoztunk is rajta... de már a tökünk tele van vele...

500 2006.08.20. 20:46:55

TADADADÁÁÁM: 500!!!

scheerti 2006.08.20. 22:13:22

500!

637 nél szól. Asszem annyi volt itt a rekord, de van egy sanda gyanúm,hogy simán áttörünk rajta ez alkalommal.

Farkas Árpád 2006.08.21. 01:13:21

Már rég figyelem az állást, bazíroztam az 500.-ra. Most nem jött össze... De sebaj, lesz még itt rekord!

Tommi 2006.08.21. 07:40:02

De még mekkora rekord lesz!

Kellene valami téma, mert így unalom van csak.

Nem tud valaki 2-es Golfhoz működőképes kormányszervót olcsón?

marci 2006.08.21. 11:50:03

kormanyszervot nem igazan tudok,
de talaltam nalunk (szlovakia) egy egesz
jo golf 2 gti-t... a kepeken nagyon jol nez ki:
http://www.vw-club.cz/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=10507

Duster 2006.08.21. 11:51:32

Megvagytok egészben, srácok? Remélem senkit nem vitt el az orkán!

marci 2006.08.21. 12:07:16

na megegyszer a link..
talan most sikerul:

[link]http://www.vw-club.cz/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=10507[/link]

scheerti 2006.08.21. 13:22:35

Hát gyerekek, én motorral akartam menni a tüzijátékra az erdőn keresztül a borospincénkhez.( Király kilátás az egész Balcsira) de amikor láttam,hogy mázsás ágakat minden gond nélkül csavar le a fáról akkor inkább meggondoltam magam...

Grami 2006.08.22. 10:59:27

Hello ujra itt!

Hogy vagytok, tart még a lelkesedés?
Görögországban ugy gondoltam hogy koptatom autók iránti vonzalmam és csak pihenek.. na ez olyan apró dolgok miatt nem jött össze, hogy minden 3. autóban 1,5 milla tuning van, és esténként van mikor 20 is jön egymás után.. szóval nem igen jött ez össze:) Láttam egy Modena-t egy Murciélago-t és egy 911 Turbo-t, mind3 Dubai-i rendszámmal.. eljöttek oda autóval, csak azért, hogy menjenek pár kört.. én meg lassan éhenhalok mert kikapcsolódásra elment a malacpersely tartalma (Megmondó nemröhög) és jöhet a gyűjtés :)
Azért mókuskerék GTi-t venni, mert ha rendberakom, már bőven nem éri meg eladni. Már ott bukó van, hogy elintézem a paírokat és elviszem egy megbízható szerelőhöz és kicserél "ezt azt" mosolyogva hogy milyen kendáccsal közlekedtem eddig.. egy szerény példa: kartergáz elvezető cső: zöld, kerti locsolócső :P Háh, mondtam hogy ne is mondja hanem csak csinálja és mondja hogy mennyi.. az autó újjáéledt 100 ezresből, de vicces hogy most ér annyit amennyiért el tudom adni, ez a pont az mikor dönteni kéne: ha most eladom megkapom érte az árát, mert rendben van. Ha elkezdem a nagy művet, a váltógomb cseréje után már csak mínuszban lehetek, ugyhogy tavaszra gyűjtök egy kis lét és körbenézek, tanulgatok, szerelgetek magamnak (elkezdem), és majd akkor döntök. 1 milláért mit vennétek? Mert mire ez 1 milla lesz, addigra ez is pöpec lesz, csak kérdés hogy abból már lehetne újabbat is..
Más. Hová költözik a szerkesztőség?
Akkor scheerti a Balatoni arc, akinek Fiat-ja van, Field a Miskolci, akinek a narancs Fiat és omm a Mazdás figura? Ki a pécsi? :D (tudom gyóccer)
Megmondó biztos nem egy portás valahol, vagy pizzásfiu, mert nem ugy fogalmaz :)

Karottának is nyár van, pihenni kéne, ötleteket gyűjteni, meg asszony, meg meló és ugye ezek sok időt igényelnek, főleg együtt :)

scheerti 2006.08.22. 12:25:51

Kis kiigazítás: Balaton-Északi part. Ezt hangsúlyoznom kell mert a pestieknek Balaton=Siófok-zamárdi-Lelle. Pedig Balatonfüred,Alsóőrs,Csopak is nagyon szép:)

Hogy 1 milláért mit? Repülőjegyet Ausztráliába:)

marci 2006.08.22. 16:23:27

Hogy egy kicsit felhozzam a temat...
1,5 millaert mit vennetek??? :-)

tobb sajna nem fog osszejonni...

Tom (ae86) 2006.08.22. 20:17:14

1,5 milla?
Így hirtelen, Toyota Celica, Mitsubishi Eclipse vagy ha család is van Honda Accord.

Tommi 2006.08.22. 23:23:22

1,5 milla. Ha nincs családod, akkor Integra Type-R. Ha van, akkor Accord szerintem is.

Tom 2006.08.23. 06:19:19

Japánpárti vagyok.
Úgyhogy Suzukit vegyél -DDD !

marci 2006.08.23. 07:51:25

Itt a nagy kérdés, hogy melyik a jobb választás... Accord, ami futott min.200 ezer km-t, vagy egy egyszerűbb autó (Punto, Clio, 206) 60-70 ezer km körül...

Tom (ae86) 2006.08.23. 08:05:38

Én inkább megbízok egy 200e-ret futott Accordban, mint bármilyen olasz vagy francia gépben.
Legalábbis eddig ez a tapasztalatom. Bár azt elismerem, hogy az elmúlt 6-7 évben készült fent említett országokban gyártott autókkal nincs tapasztalatom.
Azonkívül, ha család is van (arra írtam az Accordot) akkor a Punto, Clio, 206 trió elég szűkös, szerintem, de már régebben is írtam, hogy én elfogult vagyok a japán autókkal kapcsolatban (a Suzukit nem számítom ide). Az elmúlt 15 év tapasztalata alapján a japán gépekkel van a legkevesebb gond (persze van kivétel).

Tom(ae86) 2006.08.23. 08:12:02

Egyébként tök mindegy, hogy egy autóban hány km van. Ismerek olyan embert, aki egy tankot is hazavágna 10e km alatt. Az állapot nem a futott km-től függ, hanem az előző tulajoktól.

Egyébként a Type R-el is egyetértek, nagyon jó autó, bár a 1.5 millába nem nagyon fér bele.

scheerti 2006.08.23. 08:59:41

Ebben van valami, a tankot nem is nehéz hazavágni annyira:) Ismerősöm 5 milliós(!) Mégane kombijában a következők romlottak el:
-jobb oldali ülés lötyög
- utasoldali légzsák a kijelző szerint rossz
-indítókártya halott, ( nem mindíg müxik)
- az egyik ajtó nem záródik rendesen
- az eletromos műszerek többsége már cserélve lett
-A jobb első kerékfelfüggesztés sem egy életbiztosítás( ez egy padka volt,de akkoris)

Az autó Júliusban volt 1 éves és van benne 17 000 km.

Citroen c4 est vett egy másik ismerősöm apja, az a kocsi egy rémálom, jó kis ruszki módszer szerint szervizelik. Nem jó a visszajelző? Kikötjük bazze'. Egyszer lerobbantak valahol vele, az autó megállt. Nem indult el, nem tudták mi van, kiderült nem volt benne benzin, a mutató negyednél volt a fed.számgép meg azt írta ki,hiogy 100 km-t mehet még vele....

scheerti 2006.08.23. 09:08:42

Én egyébként úgy gondolom,hogy 200 000 felett ( ha nem csak 1-2 évre veszed) inkább nem veszem meg, jó az mondjuk nem vitás,hogy nem lehet összehasonlítani egy 200 000 km-t futott Accordot meg egy Swiftet. 200 000-et futott turbós autót meg se szabad nézni idehaza. A swift is jó kocsi ha ujan veszed vagy fiatalon,de azért 10 éves suzukira nem költenék.
Családoknak jó az accord,de ha az asszony vásárolni akar menni akkor jobb a Clio, láttam már családi parkolóba( AMI KURVASZÉLES) beállni anyukát audival a tecskónál, hát egy élmény volt:) A németeknél vannak külön női parkolók amik majd 1 méterrel szélesebbek:)

marci 2006.08.23. 09:13:49

C4 egy rémálom, ezt csak megerősíteni tudom...
Egy ismerősömet az elmúlt 9 hónapban, háromszor hagyta cserben úgy, hogy ott maradt az út mellett... Az egyik esetben gázpedált kellett cserélni!! A másik két esetben is valamilyen elektomos probléma volt a háttérben. Pedig még 20ezer km se nincs benne...

scheerti 2006.08.23. 10:16:33

Szoktak hozzánk járni német ismerősök. Mindegyiküknek BMW-je vagy Audija van. Egyszer mentek hazafelé egy 530 D-vel és az osztrák autópályán szépen kijelezte,hogy le kéne húzodni mert gáz van, lehúzódtak,kocsi megállt,ott is maradt, tréleren vitték el. A vicces az volt,hogy az autóval két BMW fejlesztőmérnök ment és ők se tudták,hogy mi van ilyenkor:) Tehát azokkal is szarság van, meg merciről is hallottam már hogy,nem jó az elektromos rendszere. Nem vennék francia kocsit, sőt most olaszt se nagyon,inkább németet vagy japánt. 1,5 milláért Audi 80 1.9 TDI-t, családnak kombit.

Tommi 2006.08.23. 10:49:43

Olvastátok Karotta cikkjét a TC-n? Egy A8 tulaj képzelt naplója a címe.
Röhögés garantált!

scheerti 2006.08.23. 11:19:35

JAH ÉN OLVASTAM, NEM ROSSZ. éS ELÉGGÉ IGAZ IS

scheerti 2006.08.23. 16:16:21

Abban van igazság,hogy a merciket, audikat úgy lapátolják össze minden szemétből, amikor máshova viszed műszakiztatni akkor meg nézel mint a birka,hogy ez mi is:D De ebben általában benne van a vevő is... A 47-es kart viszont szűken lehet összehozni hirtelen, az enyém kis jóindulattal 43-as:) Az egyik srác bement Novemberben a konditerembe, napi 1,5-2 órát edzett azt is rendszertelenül, amikor kezdte nyomott 80 kilóval, abba majdnem bele is szakadt tavaszra 180 nál tartott. Biztos nem a kalcium tablettától van:)De mindenki tudja,hogy szurja a a seggét,mert 3 lépcsőfokot lép és ömlik róla az izzadtság és úgy liheg mint Lassie fénykorában... Naposinhuszárok rulez:D

20 milláért W116-W126-W140 szerintem+ egy Daewo Tico 2006.08.23. 17:54:14

Véleményem szerint gonosz módon moderálják ezt a fórumot, holott inkább az A8-as cikket kellene. (Kíváncsi vagyok megjelenik-e ez a hozzászólás.)

scheerti 2006.08.23. 18:06:18

eddig semmit nem moderáltak itt. Be lehetett írni,hogy pina sőt ha akarok még bombareceptet is teszek bele. Kissé paranoid vagy szerintem, Karotta nem moderálja ezt a blogot...

a kimoderált (#525) 2006.08.23. 18:58:28

Délelőtt munkahelyről írtam egy hozzászólást, amiben az szerepelt hogy "elgurult a gyógyszered", ami lehet, hogy erős kifejezés de semmivel sem rosszabb, mint az A8as cikk helyenkénti hangvétele. Namármost ez a hozzászólás nem jelent meg.

scheerti 2006.08.23. 19:07:59

Én meg most írtam karottának egy e-mailt,hogy gratuláljak a cikkhez,mert kurvára nagy volt. Engem sosem moderáltak itt,pedig akkor is írtam mikor még karotta minden egyes(!) kommentet maga nézett át és engedélyezte.Szerintem a gépeddel volt kánya vagy nemtudom,de itt nem moderál senki, egymást moderáljuk ha úgy áll a dolog.

karotta 2006.08.23. 19:21:21

itt aztán semmi sincs moderálva

Sosperec 2006.08.23. 22:08:12

#437 - scheerti:

A Trabant technikara tenyleg nem koppintas, de a design egyertelmuen a Peugeot 404 kicsinyitve.

Amugy meg rohadjon meg minden radiotolvaj. Folnyomtak a kispolszkimat, kiszedtek a radiot, meg a hangfalakat...

grafoman 2006.08.24. 02:10:39

marha nagy az a8 as napló.

biggrat

scheerti 2006.08.24. 06:35:44

Sosperec!

Lehet,hogy a design-t onnan lopták,de nemhinném,hogy mindent a nyugati kocsikról újítottak a keleti gépekbe.

Ha a polskidból a hangszórókat is elvitték akkor valami fiatal tuningmajmok lehettek, az autórádiókat manapság megrendelésre lopják. Nekem is mondták már a "barazilok",hogy "olyát hozok amilyen kell főnököm, megmutatod melyikbe van másnapra tied"( sic!) De ha nekem kell ilyesmi akkor nem a brazilokkal lopatok,(mert én nekik pénzt nem adok) hanem beszélek haverommal aki németországban tevékenykedik és a roncstelepen totálkáros autóból kiszedi nekem a rádiót vagy a hangszórókat.Persze fizetni kell érte, de ott legalább tudom,hogy nem úgy tépték ki hanem rendesen szerelték ki... Javaslom ti se vegyetek ilyen cuccot,mert valószínüleg a cigány vissza fogja lopni a kocsidból ha másnak is ilyen kell...

Sosperec 2006.08.24. 10:32:10

Sheerti:

nem azt mondtam, hogy mindent, de a design az pont francia szokeveny. Amugy szerintem az egyik legszebb auto a 404. Olyan kell. Nagyon.

A kocsiban a radio egy Kenwood KRC477 volt, boltban er kb. 10ezret. Nem is az erteket sajnalom, hanem hogy az aposomtol kaptam. A hangszorok meg Auchan fele dobozok voltak, azt meg csoporttarsamtol kaptam. Azok mondjuk latszottak, es eleg feltunoek voltak. A legrosszabb az egeszben, hogy valaki beleult az en automba.

Mindegy, legalabb az eredeti lengyel sportulesek megmaradtak...

scheerti 2006.08.24. 10:57:53

Jah hát ez sajnos csak így megy. Ezért kell lev. előlaposat venni, akkor nem piszkálják az amatőrök. A profi meg nem nyul le egy olyat ami boltban 10 000. Számtalanszor láttam már kalaptartóra rögzített piacos erősítőt amn rajt van,hogy 2*1500 Watt. (LOL)
A bénák meg nem tudják,hogy ez max 2*15 Wattos és betörik érte az ablakot...

Sosperec 2006.08.24. 11:08:13

Sej, ha lenne 750 ruppom...
http://www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=739206&command=ugras&screenwidth=1280

Bar ezt helyrerantani se lenne rossz, csak kicsit borzaszto draga:
http://www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=693212&command=ugras&screenwidth=1280

Inkabb megyek, megveszem ezt:
http://www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=635231&command=ugras&screenwidth=1280

Miert van az, hogy a noknek nem lehet megmagyarazni, hogy ezek az autokszepek es jok? Ugyanigy a 240-es Volvo szeria is gyonyoru, csak nem latjak...

Duster 2006.08.24. 12:43:07

Karotta for prezident! Az A8 anyagon hülyére röhögtem magam! Jöhet a BMW-s, taxis, BKV buszvezetős, stb.

Tommi 2006.08.24. 13:50:13

Hát simán! Kellenek az ilyenek, mert ezek nélkül nem élet az élet...

Viszont én nekem nem kellene 404-es Peugeot, hanem inkább 504-es! Abból is leginkább Coupé, bár egy szedán sem lenne azért rossz.

Farkas Árpád 2006.08.24. 14:18:39

Ha Karotta ide írta volna az A8-as tulaj egy napját, egy évre ki lennénk szolgálva... De nem tette, így lehet, hogy inkább még várnunk kell egy évet.

Duster 2006.08.24. 15:55:59

Őszintén érdekelne, hogy mi motiválhatta Karottát!

scheerti 2006.08.24. 20:01:08

Nem is a maffiozók járnak audival:)

BMW: Hurkanyakú kopaszerős állatok
Mercedes: Brazilok
Audi: elkényeztetett suttyók

Ezt több emberrel beszéltük meg:)

Tommi 2006.08.24. 20:23:58

Ez sem maffiózó volt... Hanem "autókereskedő" :)

scheerti 2006.08.24. 20:32:56

Miért az nem ugyanaz? :)

Tommi 2006.08.25. 07:03:12

scheerti, szerinted miért tettem idézőjelet? :)

Tom 2006.08.25. 09:48:13

Nem tudom,hogy az 528-as -kimoderált- min sértődhetett meg,az A8-as napló jó és találó,a hangvétele em sértő,nem tartalmaz durva szavakat sem,még bőven a "toleranciaküszöb" alatt van !

Valószinú egy ilyen fasz került Karottánk útjába,szó szerint.
Csak lenne durvább verdám,letolnám az ilyeneket az útról a gecibe -a sakálcaros Zil jöhet- .
Ugye nem vagyok agresszív ?

Grami 2006.08.25. 10:26:34

Én könyörögtem apunak hogy tartsuk meg a 3 tonnás Roburt, azzal megoldottam volna a kérdést, ki se kéne szállnom.. tiszta úriember lehetnék.. ettől fosztottak meg :)

Snike 2006.08.26. 02:58:17

#535 - 24/08/06, 11:08 - Sosperec

A Peugeot 404-ről másolták a Trabant 601-et.

Tom 2006.08.26. 11:32:50

Csak a motorját kicsinyítették le furcsa módszerrel .-DD

zolizozó 2006.08.27. 18:54:09

a karottába szerelmes vagyok. úgy dugnám...

omm 2006.08.27. 20:49:28

Szervusztok barátaim!
Tegnap érkeztem meg az úgymond nyaralásomról, természetesen rengeteg élménnyel gazdagodván. Hehe.
Nos, ha van cérnátok olvassátok: több részes lesz.
Először is nagy respect az öregeknek, akik mai napig kitartottak a blog mellett, komolyan mondom a jó sörön kívül EZ még nagyon hiányzott.
Barátnőmmel és a Mazdával lenyomtam pontosan 1800 kilómétert itt a környéken. Pontosabban lejazzeltem:

omm 2006.08.27. 20:54:41

Pozsony-Pécs: -hát gyerekek, az itteni utak sem valami híresek, de komolyan nem irigyellek titeket. Székesfehérvár felé mentem, NEM sztrádán, de kihordtam volna négy gyereket, mire odéartem, nem beszélve arról, hogy a jelen rohadt politikai helyzetnek köszönhetően többen is hülye szlováknak néztek (amíg profin be nem anyáztam nekik), a max. az volt, mikor az előttünk vánszorgó kisteherből a tapló egy másfél literes palackot vágott a szélvédőbe, pont a barátnőm orra elé. Nagy mázli, hogy nem tört be, asszem, ott helyben agyonvertam volna a kis ásóval, ami ilyenkor a csomiban feszít. Az vesse rám az első követ aki másként tett volna.
Nos, az út nem is lenne ANNYIRA horror, de ROHADT SZŰK! Komolyan mondom, simán előztem volna többször is, de egyszerűen egy kamion vagy busz mellett képtelenség elférni. De sebaj! Pécs nagyon frankó hely, ezúttal is üdvözlet az ottaniaknak, jó emberek és örültem, hogy nálatok is kapni Pilseni sört. Az jó.

Ott voltam négy napig, aztán, mivelhogy Olaszországba készültünk, átvágtam Horvátország egy részén, majd keresztül Szlovénián. Nna. Tavaly ott nyaraltam és esküszöm, hogy amilyen kicsi ország (Szlovénia) annyira király a sztrádájuk. A sok okos magyarországi és szlovák seggfej oda mehetne tanulni utat építeni. Nem tudom, hogyan csinálták, de nagyon király. Két és fél óra alatt úgy átvágsz az országon, hogy nem fáradsz el, nem vagy összetörve és az idegeid is rendben vannak, mert általában CIVILIZÁLTAN közlekednek az emberek. Ha nem lennének a fizetőkapuk, még királyabb lenne. Horvátosrszág ehhez képest lepratelep. Ott is voltam, tudom, mit állítok.

omm 2006.08.27. 20:59:42

Olaszország frankó volt, Lignano-ban áztattam a tököm négy napig, nem beszélve arról, hogy mannyi gyönyörű gépet láttam. Az egyetlen dolog, amitől összeszorult a gyomrom az a naftagőz volt. Esküszöm nektek, MINDENKI dízellel jár. Megértem én őket, de akkor is a szívem a benziné. Alfa GT-k, Brerák, Merga, Audi, Bömös rothadásig és mind-mind naftaszagú. Kár, de úgy látszik ez a trend.
Vissza, Szlovákiába aztán Ausztrián keresztül jöttünk, de nem ám a szokásos úton. Udinétől Villachig a 13-as főúton mentem végig, ami egy hihetetlenül élvezetes és jóminőségű hegyi út, óriási jókat lehetett rajta kanyarodni, mert kb. akkora széles volt, mint nálunk a háromsávos sztráda. Mindenkinek ajánlom, nem beszélve a környzetről, frankó.
Aztán Ausztriűra már kicsit elfáradtam, így rááltam a sztrádára (matrica 7.60) és könnyedén végignyomtam teljesen pozsonyig, sógoréknál is minden működik, a forgalom halad, nem vágnak be, nem anyáznak, a gyors kint, lassabb bent, ennyi. Így is lehet.
Mellesleg halkan megyjegyzem: SEHOL, az 1800 kilométer alatt nem láttam egyetlen igazoltató rendőrt, vagy netán félreállított kocsisort, ahol az autósok várják a büntetésüket, és SEHOL nem láttam egyetlen egy balesetet sem. Kellemesen csalódtam az olaszokban is, akikről a sok barom azt híreszteli, hogy milyen bunkón vezetnek, nos nem. Előzékenyek, ha látják, hogy messziről vagy, hagynak átmenni záróvonalakon, beengednek és közben minden oké, mosolygás, Scusi és Grazie mindenütt. Príma.

omm 2006.08.27. 21:05:20

Bocs. Ez 549-nél kezdődik.

Aztán mikor átértem a határon rájöttem immáron sokadszor az igazszágra, hogy sír a pofánk mindig az utak miatt, de be kell látnunk, hogy a nagy többség sajnos nem tud vezetni. És nem is fog tudni sokáig. Nagy kár, sokan sokat kupálódhatnának még.
Örülök, hogy volt türelmetek végigolvasni és jó megint veletek lenni:)))

Ja, aki még egyszer azt írja, hogy a 323-as Mazda sokat fogyaszt annak édesanyját csókoltatom. 101 liter 1802 kilométeren sok??? Megpakolva, hegyi szerpentinnel együtt? Szerintem nem.
Na legyetek jók, megyek TC-t olvasni, sokmindenről lemaradtam.
Omm

Tom 2006.08.27. 22:33:02

Üdv újra itt Omm!
Ugye , hogy felesleges a magyar utakra gyors és nagyteljesítményű autót tartani ?
Ja ,és nem is közlekedtél még Budapesten ? Érdemes kipróbálni !

Field 2006.08.28. 11:44:10

A Pesti közlekedés zsír.Tegnap az egyik mellékutcában a nép rakott arréb egy parkoló corsát,hogy a troli be tudjon kanyarodni:)

scheerti 2006.08.28. 12:27:58

4 nap internet nélkül. És mennyire nem hiányzott...

scheerti 2006.08.28. 18:06:27

Karottának Boldog születésnapot. Előre is...

Tommi 2006.08.28. 20:26:09

omm, meg tudlak érteni, hogy örülsz a jó minőségű utaknak és az olaszok előzékenységének, mert ezek a sorok, amiket írtál, engem is felvidítottak. :)

Riszpekt!

scheerti 2006.08.28. 21:11:59

felénk is szarok az utak,de megszokni egyszerűbb mint tenni valamit ellene.

omm 2006.08.28. 22:55:51

megszokni sajna egyszerűbb, csak aztán idővel annyira beidegződik az emberbe, hogy elfelejt normálisan közlekedni. szerintem a balesetek nagy százaléka is csak azért történik, mert egyszerűen annyira emberfelettien kell koncentrálnod egy rossz úton, hogy totálisan belefáradsz...magamon tapasztaltam, lehet, nem így ven, de ezt éreztem...
gépszerelmeitek hogy vannak? GTI, 132, Uno stb.?

scheerti 2006.08.29. 06:51:16

Az enyém még megvan:) Bazz ezt a tévét se kapcsolom be többet reggel. Megint magyarverések Szlovákiában, ha továbbb hergeli egymást ez a két hülye ország akkor mind a ketten megszívjuk,mert az EU a fejünkre koppint. Mindenesetre nem szívesen hagynám ott a kocsimat "nagymagyarországos" H matricával ( nem olyan csak láttam már olyat...)

sanyizoli 2006.08.29. 10:54:47

Tényleg gáz ami most megy... most hétvégén is volt valami magyarverés. Kormányszinten persze mindenki elhatárolódik és jó pofát vág egymáshoz. Ha a nép többsége nem így gondolkozik, akkor határozottabban kéne fellépniük a kisebbség védelmében. Mindkét oldalon. Így meg csak elmérgesedik a helyzet.

Karotta komolyan gondolja hogy legközelebb 2007 nyarán kíván írni, vagy csak egy elnézte a dátumot?

Tommi 2006.08.29. 10:55:34

A Samara is él még... Hétvégén meghajtom. Addig meg hadd pihenjen...

scheerti 2006.08.29. 11:44:49

Karotta nem gondolja komolyan, ez afféle önirónia,mert nem elégedett a frissítési gyakoriságával. Legalábbis ezt írta nekem két hete e-mailben. De mostmár asszem szólok neki,hogy kéne írni "etwas".

Tommi 2006.08.29. 12:22:43

Sztem holnap ír...

omm 2006.08.29. 13:31:32

Igazából a primitív Slota-párti bunkók keverik a szart itt is. De tényleg nem lesz ez így jó. Le van ejtve...majd feloszlik a kormány és kész...

De Karotta tényleg írhatna már úgymond ETWAST-t...

Joe 2006.08.29. 15:25:39

Lelkes Karotta blog olvasóként kigúvadt véreres szemmel számolom a napokat következő post-ig. Egy kicsit sajnálom, hogy ilyen ritkán jön új írás dehát gondolom a forgatják az őszi totalcar-okat. Most fényezhetném a blogot de minek... egyszerűen sarkonálló pénzértsze
rető néni jó. Magam is járművek (vagy valami hasonlók) épitésének szentelem, eddig 3 bicikli, egy balsa fa modelautés egy sűrítettlevegős rakéta szárad a lelkemen. Legujabb "projectautóm" egy balsa-alumínium alvázas (mint a Corvette C5 két réteg alu között egy préselt réteg balsa) 9,6 voltos aksival hajtott gép lesz remélhetőleg a tél folyamán épül. A részletes tervek kész vannak, az alkatrészek 50%-a megvan. Szóval ez van, szívessen foglalkoznék már igazi kocsival de ilyen az élet. Tudom, hogy senkit nem érdekel de azért leírtam. Tetszik hogy a blog részletessen ír a technikai finomségokról, és az autókról. Csak így tovább.

Tommi 2006.08.29. 15:39:13

Én most modellautó(ka)t akarok átépíteni. Már keresem az alapot.

scheerti 2006.08.29. 16:45:37

Jómagam saját izlés szerint szeretnék valami olcsó Enduro jellegű motort összedobni. Az alapon én is gondolkodom de Ausztriából és Németországból fillérekért lehet valami roncsot szerezni amit át lehet építeni...

Zora 2006.08.29. 19:29:24

Jééézus már 569 hozzászólás? Nemsemmi, rég volt blog komment. Gyertek el a drift versenyre Kecsóra 9-én, ott lesz Karotta is, valószínűleg pontozó bíróként... www.drifter.hu

scheerti 2006.08.29. 20:09:39

Én szívesen mennék. Terveztek valahol a Dunántúlon is versenyt esetleg? Az mégjobban érdekelne...

Zora 2006.08.29. 21:35:42

Pontosan merre gondolod?

scheerti 2006.08.29. 21:37:42

Győr mondjuk? Vagy akár Budapest? Kecskemét eléggé messze van sajnos..

Máté 2006.08.30. 09:34:35

Boldog születésnapot Gábor!

Joe (de nem az órisgorilla) 2006.08.30. 12:27:13

Boldog születésnapot Gábornak!
Mint már azt jeleztem lelkes olvasó vagyok de azt továbra sem tudom miből ered ez a művésznév.
Valaki szakítson rám néhány karaktert és legyenszíves mondja el ha lehet. Előre is köszönöm. Tudja valaki , hogy hogy néz ki belülrűl egy golyós diferenciálmű? (modellekben használt) Ha valaki tudja és le is gépelné az nagyon sokat segítene.

GodRat 2006.08.30. 12:40:07

Boldog szülinapot előre is Karotta!! én szept 3-án leszek 23 :))
Kecsón indulsz a Driften szept 9-én?? A TC adásában + sem említetted hogy lesz egyáltalán, szégyeld magad!!

Tommi 2006.08.30. 13:10:14

Boldog Születésnapot Karotta!

Joe! Ezt a nevet, ha jól tudom, Gábor a TC szerkesztőségi tagjaitól kapta.

Olvastátok Jack cikkét a TC-n? Az autósok érdekvédelme a téma.

omm 2006.08.30. 17:52:44

Szervusztok srácok!
Először is hepi börszdéj Karottának (csak nem a répájáról kapta a nevét?), aztán pedig annyit, hogy jack cikke a TC-n tényleg jó. Én kívülállóként a mai napig próbálom megérteni a magyarországi hivatali szarakodást, a mindenféle adót stb. stb. kevés sikerrel. Nem irigyellek benneteket és sokszor nem is értem a szarakodást. Mifelénk ennyire nagy szívatás nincs, ezért is több ismerősöm mondta már, hogy itt fogja bejelenteni a köv. autóját, aztán a sok retkesnyakú jogszabályalkotó nézhet majd nagyot.
Uff.

Synit 2006.08.30. 18:31:51

Isten éltessen Karotta!
Hmm... A következő post tényleg pont egy év mulva lesz?

scheerti 2006.08.30. 19:15:57

Synit. Nem egy év mulva lesz!

Sopánka 2006.08.30. 19:25:44

boldog születésnapot, Répa Kartárs!
más most nem jut az eszembe.

Tom 2006.08.30. 23:00:37

Boldog szülnapot Gábor!
Akkor jöhet az új post!

scheerti 2006.08.31. 07:06:15

Írtam Gábornak e-mailt,megköszöntöttem a nevünkben elvileg lesz post,nyugi...

sanyizoli 2006.08.31. 09:01:18

Isten éltessen Karotta! Csak így utólag, mert tegnap szabin voltam :P Számoljuk a napokat, már csak 364 van hátra... hehe.

Az érdekvédelmis cikk engem is elgondolkodtatott, például hogy mi lenne ha megint bicajjal járnék, mint ifjabb éveimben. Év elején váltottam egy dízel Polora, de már ez is sokba van. Jut eszembe: nem tudjátok mi a hátránya ha valaki a külföldről behozott kocsijával külföldi rendszámmal közlekedik? Mármint tartósan, úgy értem. Megbüntetik?

scheerti 2006.08.31. 09:26:29

Nem büntetik,miért büntetnék? Kell egy engedélyt kérni a rendőrségtől azt hiszem. Egy imserősöm is ezt csinálja, külföldi kocsikkal jár kb 1 évig aztán úgyis rommátöri őket (nő). Nem para csak akkor oda kell fizetni a biztosítást meg ilyenek. Van egy srác itt nálunk aki Csehországból hozott egy Octavia RS-t nevetséges pénzért kevesebb biztosítást fizet mint itthon,szóval megéri...

Tommi 2006.08.31. 10:40:27

kíváncsi vagyok, mi lesz az új postban. Gondolom csak a kecskeméti driftnap után lesz, úgyhogy valószínüleg az lesz benne szőröstül-bőröstül. :)

scheerti 2006.08.31. 10:50:19


Szia!

Nagyon köszönöm. Szurkolásra sajnos nem lesz mód, mert ismét bíró leszek, arra nagyobb a kereslet, versenyz"o akad elég :)
Érik már a blog újraélesztése, de nem a napokban lesz. Állandóan csinálni kell valamit, egyszer"uen nem maradt rá id"o. De nem felejtettem el, ígérem. És nem várom meg vele a harmincat, pedig már az se olyan sok id"o.

Minden jót,
NK

REz Gábor újabb szentigéje...

sanyizoli 2006.08.31. 11:52:56

Köszi az infót scheerti. Lehet hogy egyszer még én is élek ezzel a lehetőséggel...

Joe 2006.08.31. 14:04:04

Hi mindenki!
Keressetek rá a Wikipédián a Slyline motorjára (RB26DETT) és ott szinte minden le van írva róla. Gondolom nem csak engem érdekel a legenda...
Én Pl. itt láttam hogy van belőle 3(!) literes is (RB30DET)

omm 2006.08.31. 17:35:34

na ez szép volt karottától...

scheerti 2006.08.31. 17:44:25

Jah:) Én tartom vele a kapcsolatot a blog miatt:)

Zora 2006.08.31. 19:10:48

Elsőkézből tudom, hamarosan új post következik!

Scheerti, a gond elsősorban mindig a pálya lehetőségekkel adódik, így nincs sok lehetőségünk vállogatni. Szerencsére a jövőben azért épülnek itt-ott oktató és versenypályák és a kivitelezés előtt nekünk is lesz módunk némileg beleszólni a dolgokba. Pont most próbáljuk feléleszteni a taszári repteret szept. 16-án. Ha megfelelő érdeklődés mutatkozik, akkor jövőre ott is lehet bajnoki futam. A carstylingon tudtok bővebben olvasni a rendezvényről. Mi három autóval képviseljük a Drift Szövetséget...

scheerti 2006.08.31. 20:26:24


Persze mindig adódnak problémák,gondolom mennyi munka lehet leszervezni egy ilyen versenyt... Gondolom nem ajánlgatják fel a reptereket csak úgy,meg a pálya bérletét se tejfölös lángosért osztogatják. Teljesen átérzem a helyzeteteket, nálunk gyorsulási versenyek vannak, aztán a helyi sajtóban megjelentek cikkek,hogy életveszélyes meg minden és a szervező srácnak elege lett az illegalitásból és megpróbálta legalizáltatni a dolgot és tárgyalt a közeli reptér ügyvezetőjével,hogy lehetne ott a verseny a jövőben. Gyakorlatilag kinevették a srácot. Azóta is az utcán megy a verseny de kezd ciki lenni,hogy egyre többen jönnek és nem tud senki felelősséget vállalni a hülyékért...

A posttal kapcsolatban. Nekem délelött azt írta Karotta,hogy lesz vmikor de most túl sok a dolga.Remélem neked lesz igazad és lesz új post.

Tommi 2006.08.31. 20:42:52

Scheerti, hol laksz?

Nem jut eszembe semmi érdekes, dobjatok valami témát. Ha lesz post, legalább lesz miről dumálni.

omm 2006.08.31. 21:01:21

érdekeset? most hirtelen nem jut semmi eszembe, illetve még mindig a dízel Alfa Brera jár a fejemben...micsoda rémálom...egy Brera...és dízel...jaj, Istenem, mi jöhet még? és éppen cask hajszálon múlt, hogy nem lett dízel Lamborghini is...na akkor beledőltem volna a kaszába az tuti

Field 2006.08.31. 22:25:52

Pedig hát forza Italia..

omm 2006.08.31. 22:31:41

külön-külön a motor is és az autó is nagyon jók...de együtt??? az a halálom

Field 2006.08.31. 22:36:26

http://www.flickr.com/photos/michaelwardphotos/206472961/

Sopánka 2006.09.01. 07:18:55

no és a dízel Impreza, az mi? :-(
"Józan", "racionális" . Hát jah. :)

Érdekes, miért nem tetszik az embereknek az új Impreza arca? Nekem bejön! Zapatinának részvétem, igazán szépet alkotott, és egyedit, de úgy látszik, valami baj a többi emberrel van!

Tommi 2006.09.01. 09:07:06

Én azt mondom,hogy az első generációs Impreza volt szép, meg a másodikból a "békaszemű", meg most a harmadik. Viszont ha tényleg lesz 5 ajtós(!) Impreza, akkor... Úristen...

scheerti 2006.09.01. 09:26:27

Balaton felvidéken lakom, Füredtől nem messze.

Én szeretem a dízeleket, kisteherekben vagy Audikban tök jó,de sportautóba nem való az tény. Olasz dízelt,( főleg öreget) ne vegyen senki az rémálom. Olyan a hangja egy öreg dízel Uno-nak mint valami szüreti mulatságon a kereplőnek:) Emlékszem mikor egy dízel Tipo elött ujságpapírt égettünk télen,hogy elinduljon. Van egy ismerősöm egy dízel 1.6 os Golfja van, nem egy erőgép, de ő 150-200 forintért veszi a gázolajat valami kamionostól évek óta. Ha belegondoltok megéri, de élményautózáshoz benzines kell.

Nekem mindegy lenne,hogy milyen Impreza sak legyen egy. Gondoljatok bele,hogy az előző Octavia-t ki akarták dobni 1.2 es motorral. Az mi? Akkor már inkább a dízel abból is.

Megmondó 2006.09.01. 21:21:45

Trabant

Tom 2006.09.02. 07:46:47

Minden autót a hozzávaló motorral!

A Trabi úgy volt jó ahogy.

Az elvetemültekre is kell gondolni,akiknek 1000-es Suzi,1.2-es Cordoba kell.A 123-as Merciből is volt 70 ló körüli ugye?És annak is megvolt a maga használói köre :-DD


Megmondó 2006.09.02. 10:47:32

Majdnem :) A trabit azért írtam be, mert láttam hogy a 600. hozzászólás már megvolt,stb. Akkor a 601. helyre csak egy dolog kerülhet, ami igazán odaillő. ÉS ez volt a trabant :)
Gyenge autókról csak annyit, ha itthon lehetne kapni 400köbcentis, 400hónapra hitelezhető autót, azt is sokan megvennék. Ez van.

Tommi 2006.09.04. 07:17:32

1 hónap, egy köbcenti... Megmondó, ugye ezt te sem gondolod komolyan... 400 hónap az 33 év és 4 hónap...

omm 2006.09.04. 09:58:00

nem kell mindent szó szerint venni...mikor lesz post?

Grami 2006.09.04. 10:07:17

Üdv!
ONtopic:
Igaz szimulátorokkal, de kipróbáltam, hogy mit érthet egész pontosan Karotta a "minek ide 600 ló"-n. Az rendben van hogy élményautózás, kigyorsítás, beteszed a kanyarba.. de a Kicsi/könnyü-alacsony-gyors képletet agyontechnikázott 30 millás autókkal lehet ugyan felülmúlni, de a ficsúroknak ez külön betegség. Elindultam úgy egy Merci SLK-val, ahogy bevásárolnék.. hát.. mint mondjak, halál. :) Aztán ugy, ahogy érzem, wrumm-wrumm, gáz, kuplung fel, visít, és itt jön a meglepi: egészséges kilövés helyett szinkronban villog az ABS, meg a Traction Control és okos szoftverek hada dolgozik bájtaikat megfeszítve csak azon, hogy egészségesen elinduljak. Egy sportautóval. Ahogy szeretnék. Lehet hogy én néztem be, de nem az az élvezet, hogy ÉN + a váltó + a kuplung + kormány + 4 kerék váljunk annyira eggyé, hogy maximum tapadás mellett, éppenhogy meg-megnyikkanva érjétek el a lehető legjobb gyorsulást ? Kanyarban az éppenhogy megnyikkanó kerekekkel nem darabosan kapkodva a kormányt (visszahárom ééés kanyarból ki) íven tartva (nem fékgázfékgázfékfékgááz) élményautózzak ?
Ezekről a dolgokról érdekelne a véleményeteg az új postig, ami remélhetőleg nemsokára felkerül.

omm 2006.09.04. 11:36:35

asszem valami hasonlón agyalt a Hammond abban a Top Gear-ben, amit tegnap vettem és olvastam, a téma az új 911 Turbo tesztnél került be a képbe és én személy szerint tökéletesen igazat adtam neki...
furcsállta, de később rájött, hogy azzal az autóval az intelligens négykerékhajtással és nyomatékelosztással egyszerűen nem lehet állat módra, burnoutolva elindulni és keresztberakni is igen nehéz, viszont pontosan ennek köszönhetően nagyon gyors ...tisztán a sebesség számít, az élmény másodlagos (na jó-jó, azért az is ott van), végső következtetésként levonta, hogy élményautónak jobb a Maserati GT, vagy 350Z, viszont a 911 T a leggyorsabb...amikor erről megkérdzte Walter Röhrlt (nyomottabb fejűek tudják ki az) ő is azt mondta:
-Izzadni akarsz? Ott a 911 GT3. - Azt akarod, hogy átlagos sofőr is tudjon hasítani? Ott a Turbo.

Nem tudom elég érthető voltam-e (így hétfőn) de valahol ott lehet a kutya elásva. Ezért autóbb autók nekem az M-mek, mint az AMG-k (természetesen azokat sem kicsinlyem le).

scheerti 2006.09.04. 12:20:33

Az M-ek se olyanok mint voltak. Egy 10 éves M-es még meg tud ölni, egy mai már nem biztos.Én a Lotusban hiszek nagyon.Ők értenek az élményautózáshoz az tuti. Egy Super Seven elég lenne,annál nagyobb élmny autóban nem kell.

omm 2006.09.04. 12:32:18

na természetesen ebbe ne menjünk bele, mert flekkből lehetne több élményautót felsorolni, ami izgatóbb az M-nél, de most tisztán a mindennaposan is használható élményautókról beszélek, Caterham, Elise, Radical stb. kilőve...az más kategória...
n

oPal 2006.09.04. 18:49:15

Üdv indenki :) látom megint fórumosabbá válnak a commentek :)

Élményautó? :D

Ott az rx-7 :D minek 20 milliós M-et vagy AMG-t venni? :) nekem pl a német tankok eleve nem gyertek be :) (de belém se gyertek pliiiz :D)

Megmondó 2006.09.04. 19:37:25

Tommi: majdnem komolyan gondolom. Ma kapható már 120 hónapos, azaz 10éves hitelkonstrukció. Azért mert te nem látod ezeket az embereket, ezek léteznek. Olyan is előfordul, hogy egy autóvásárló azért veszi az egyik autót a másik helyet, mert a havi törlesztője 800ft-tal (azaz nyolcszáz) forinttal kevesebb mint a másiknak. Vagy ugy érdeklődik valaki, hogy mindegy milyen autó, csak 0%-tól lehessen elvinni.
Van, aki egyből telefonban! azt kérdezi mennyi a fogyasztása, és amikor megmondod hogy 7liter, akkor teszi is le..
Igen, a 400hónap 400kbcm erős volt, de közel sem annyira mint azt gondolod! Szegények az emberek sajnos.

Tommi 2006.09.04. 20:01:59

Az addig oké is, hogy szegények az emberek. De mondjuk, ha ilyeneket művelnek, akkor örülök is, hogy nem veszem észre őket...

Egyébként meg mondjuk én sosem vennék teljesen új autót...

scheerti 2006.09.04. 20:16:34

Én is ismerek olyan embert aki 10 évig törleszti a 206-os peugeot-ot. Kevés olyan kocsi van ami vegyes fogasztásban kevesebbet fogyaszt mint 7 liter. A dízel 1500 ös Accenteket árulják úgy,hogy vegyesbe fogyaszt 3,8 litert. Na ez kamu. Az is simán benyel 6-7 litert. És olyan a hangja mint egy öreg Deutz traktornak. Jah sajnos az embereknek kevés a pénzük. Egyik haverom vett egy új swiftet a másik ugyanannyiért egy használt kombi focus-t. A swiftbe jóformán semmi nem fér be a Focus meg nagyon patent. Igaza volt a Focus-os havernak mikor azt mondta,hogy nem fontosabb neki,hogy Új legyen minthogy praktikus és megbízható legyen.

Megmondó 2006.09.04. 23:31:26

Az autó egy jó tétel szerintem az emberiség jelenlegi és stb és népek és gondolkodásmód vizsgálatára. Az autó a háton vihető ház funkcióját is betölti egyben. Hiszen nem lehet arról fényképeket mutogatni vagy mesélni hogy a konyhabútorom két és fél milliós magasfényú olasz stb carrarai márványos csoda stb-stb, mert az gáz. De az autó az egyetlen titokban elfogadott értékmérő, ami azt mutatja, hogy mennyire vagy sikeres az élet tök felesleges és földi hívság stb területein.Talmi csillogás az élet. Na ezért látom én ugy, hogy szinte mindenki az autójáért dolgozik, mert a háza ráomlik,mert csempét stb nem vesz,de az új autó kell. Az emberek 90%-a egy sima agyatlan idióta sajnos. Én nem okolom a multikat. Okos emberek "verik" át a hülyéket. A társasásjátékokban is az okos nyert, és a hülye bukott. Sajnos piacgazdaság van.(ja, és nem is verik át. mert lehet ami csoporté pl a tészkó, azok 16órát dolgoztak évekig hogy övék lehessen, és nem féltek.Gratulálok nekik.)

omm 2006.09.05. 07:58:39

Ebben pl. egyetértek, csak kifelejtetted azokat az embereket, akik tényleg csak A-ból B-be akarnak jutni autójukkal és nem villantani. Viszont igazad van abban, hogy a többség agyatlan idióta, nos, ilyen agyatlan idiótákat én is át tudnék vágni. Elég egy lógó belű bélnamerci, felpolírozom és máris kész a "presztízs" és a "társadalmi pozíció" látszata. Aztán otthon, a panelban majd verem a fejem a falba, ha téli gumikat kell vennem rá...ez a többség.
Ráadásul ezeknek a "szakértőknek" CSAK a BMW, Audi, Mercedes triumvirátus az AUTÓ, a Lexusról meg azt sem tudják eszik-e vagy isszák...

Tom 2006.09.05. 08:09:49

Scheerti !
A Swift nem praktikus és megbízható ???A fél házfelújításra való anyagot alfuvaroztam vele !!! 4 méteres esőcsatorna,lambéria,első ülésig rakva téglával,stb.
A haver 1,4-es Focus kombit vett,annyiért mint én az új Suzit ( ezért is írok mindig,mikor suzukigyalázás van),és neki már vastagon rozsdás a csomagtérajtó,(4 éves) a motort is kicsinyli,meg persze a kereskedő át is verte.
Ez csak a tiédre egy jó ellenpélda.
Én új autót azért vettem,mert már meguntam,hogy lestrapált szarokat KELLET életben tartani,muszájból szerelni,háromból egyet legózni.

omm 2006.09.05. 08:17:52

ha lestrapált szart vezsel, magadra vess...használtat tudni kell venni...a csomagtérajtó meg valszeg azért rozsdált, mert már törött volt a verda...abban viszont igazad van, hogy az új autó az új autó...

scheerti 2006.09.05. 09:11:32

Teljesen új autót nem vennék. Ahogy kihozod a szalonból buksz rajta 10%-ot. Aki kereskedőtől vesz kocsit, az vagy nagyon tudja,hogy mit csinál vagy nagyon hülye. Én ha most kéne venni tuti,hogy nem újat vennék hanem 1-2 éveset tulajdonostól. Én is tudom nagyon jól,hogy milyen gányolás megy a használautósoknál. Az egyik ismerősönek kellett 4 alufelni a kocsijára. Bement a kereskedésbe, leügyezte egy sráccal,hogy kell neki és az egyik alufelnis modellről simán lekapta a kerekeket és szívbaj nélkül feldobta rá a lemezfelnit dísztárcsával. Az autó ára ugyanaz maradt csak nyomtatott egy másik papírt amin nem volt rajt,hogy alufelnivel. Ahogy karotta is írta az ilyen "KARCMENTES" Audi-k,BMW-k,Mercik 70%-a törött két autóból összegányolt szar, a meglepi akkor van,ha elviszik műszakira őket vagy épp eredetvizsgára. Egyik ismerősömék vettek egy Oplet kereskedésből. 3 hónap mulva a kereskedőnél több szabálytalanságot találtak és visszaellenőrizték az összes eladott kocsit. Hát bizony ki is derült,hogy az Opelt úgy lopták Ausztriából. Ilyenkor gáz van, az eljárás végéig se pénz se autó.

omm 2006.09.05. 09:44:16

az új autó új autó ezt írtam és állítom most is...a másik dolog az, hogy amennyiért újat veszek, azért kapok egy számmal komolyabbat is 1-2 évesen...pedig szívesen venném én újat is, de sosem lesz rá pénzem...

Grami 2006.09.05. 11:07:01

Mindenki pénztárcájához és funkcióinak megfelelően válasszon, és nem lesz mutogatás. Ha vkinek ez boldogság hogy lekettesgolfoz, akkor ahogy érzi. Nekem jó, ganét is lehet vele hordani, ha arról van szó, de X összegért mindenből csilli-villi lesz. Enyémbe is befér 600 ló, elektromos még a jövő hét is, és még kevesebből, mintha megvenném A luxusautót. Szóval ha lentről nézem, ő a szánalmas :) Vett egy autót mint én, csak az Ő kifizetett 2,5 millát a jelért az orrán. Én meg elnyaralom, stb azt a pénzt..

Toyota, Mitshubishi, Honda. Asszem mindent elmondtam
az autógyártásról ami nem klasszikus és nem extrém :)

Megmondó 2006.09.05. 19:07:10

Hol volt itt Suzuki gyalázás ?? Én szeretem a Zsuzdit, az egyik legjobb ár-érték arányú autó itthon. Remélem senki nem vette magára amit írtam, higgye el mindenki, hogy az emberi butaságot még az internetezők körében sincs értelme keresni. Az aki ezen a lapon, vagy csak általában a neten mozog, már az életképesebbek táborát gyarapítja. Ha nézeget értelmes oldalakat is a focin és a pornón kivül, akkor már rég a maradék 10% k.va jó százalékban van. Ugy érzem, még nem láttatok elég igazán buta tahó embert :)

Tommi 2006.09.05. 21:42:07

Egyik ismerősöm bement az egyik francia (PSA konszern) márkakereskedésbe, hogy ő turbódízel kombit szeretne venni készpénzre. Körberöhögték. Mert kp-re akart autót venni... Szégyen...

omm 2006.09.06. 09:56:32

Tommi: és ez sajnos nem egyedi eset...

Megmondó: szlovákiában élek. elég ennyi? elhiheted, hogy én aztán iagazán tudom, hogyan néznek ki a buta tahó emberek:)))

mellesleg hosszú idő után olcsóbb lett a benzin...legalább ennyi

scheerti 2006.09.06. 12:06:55

http://blog.tomcatpolo.hu/

Ha túl alacsony lenne a vérnyomásotok akkor olvashatjátok egy kicsit. Én kb 5 napot tudtam visszaolvasni és ott hagytam úgy abba,hogy ennek mentőautó kell és kényszerzubbony. Ez csak a buta tahó emberekről jutott eszembe.

omm 2006.09.06. 12:31:01

ez egy köcsög

Tom 2006.09.06. 12:36:59

A megtévesztő,áligazságokat hirdető demagógiára mindíg is lesz vevő.Sajna nem mindenki tudja józanul felmérni ennek a hosszú távú következményeit.Pedig akár már most is érdemes lenne körülnézni.
Nem is pazarolnék erre több betüt,scak parttalan vitát,másramutogatást vizionálok.

scheerti 2006.09.06. 13:33:04

Szerintem minden egyetértünk ( legalábbis remélem) abban,hogy ez a ember nem teljesen ép agyilag. Én is csak azért olfvastam ,mert egy fórumon közltek tőle egy írást Faludy György halálával kapcsolatban.

omm 2006.09.06. 13:41:15

Isten nyugosztalja Gyuri bácsit, de javaslom térjünk vissza az autókhoz, mert elfórumosodunk mi is...
Mi a helyzet nálatok pl. a génkezelt kategóriákról? SUV, SAV. stb. stb. Porsche terepjáró (?) X1, X3, X5. Q7?
Én hányok tőlük, de sajna eziránt van kereslet a piacon, főleg azok között, akik nem tudják, milyen autót is akarnak. Családi kombi helyett vesznek egy öszvért (mint az ML vagy X5 esetleg Santa Fé) amolyan jó' van az úgy alapon.

Tommi 2006.09.06. 14:02:18

omm: tudom, hogy nem egyedi eset, ezért szégyen.

Nekem az új SUV-ok közül csak a Q7 meg a Tribeca tetszik. És ha lenne rá pénzem, valamelyiket meg is venném. De mivel nincs, így csak álmodozom... :)

zoli 2006.09.06. 14:24:29

omm: én is szlovákiaban élek, első autóm beszerzésén dolgozom, szerinted hol erdemes szetnezni? Melyik bazarok megbizhatoak, Darex, AAAAuto,... ? Sajnos tul sok penzem nincs, 250ezerig gondolkodom...

Tobbiektol pedig bocsi, hogy kicsit OFFolom a témat...

omm 2006.09.06. 14:32:09

hmm..tetű nagy garázsod lehet Tommi a Q7-re:)))
De a Tribeca eleje szerintem tényleg el lett fuserálva, szubjektív vélemény, de nekem valamilyen Ssangyongra hajaz...

Tommi 2006.09.06. 15:13:11

omm: Nincs nagy garázsom, de Q7-em és pénzem sincs... Van egy Lada Samara-m és annyi...

omm 2006.09.06. 15:13:26

Zoll: honnan vagy pontosan? Megbeszélhetjük. Kb. fél éve vettem én is a Mazdát és elhiheted, hogy Pozsonyban és környékén minden bazárt végigjártam. Kissé szakmába vág a dolog és egyet bizton állíthatok: megbízható bazár nincs. De nem kell csüggedni. A legnyomorultabb és legszarabb egyértelműen a Darex, leeresztett gumik, poros autók, inkáb emlékeztet roncstelepre, ráadásul valszag sikerülne belenyúlnod egy frankón csórt gépbe.
Végülis az AAA-nál kötöttem ki, ahol egy délután alatt nyélbe ütötük a dolgot, alkudni lehet, minden frankó és tisztaság és rend van. Szerintem az a legjobb. Ja, és nemzetközi eredetiségvizsgát is kapsz. Ha több infó kell, szívesen segítek.

Többiektől én is bocs

omm 2006.09.06. 15:21:36

Tommi: akkor megnyugodhatsz...a Samara oda is elvisz, ahová a Q7 nem. Respect

scheerti 2006.09.06. 15:52:41

Az biztos, Hozzánk jött egy Samarás srác, felpakoltunk rá 6 mázsa szőlőt, és lazán kihuzta a tengelyig érő sárban,ugyanezt a 15 éves merci nem tudta. Azért vicces volt,hogy az én Uno-m meg a Samara ment el ott ahol a pajero-s faszi azt mondta,hogy kösz nem:)

Grami 2006.09.06. 16:52:15

Jaja scheerti :)

Csak az sem mindegy hogy a porig ültetett GTi vagy a Country megy el ott, mind2 II-es Golf :)

omm: nyaralás hogy sikerült?
Tommi: a Q7 árából vegyél házat meg 2 jó autót :)
Megmondó: te milyen autót vennél 400e HUF-ért, mint huszonéves fiatal? Azt tudom hogy 4 kereket a merdzsóra gumival, ha ficsur lennél, de hátha nem :)

Color 2006.09.06. 17:00:09

Kecskemétre ki jön?

Tom 2006.09.06. 17:03:26

Akkor az milyen Pajero volt?Slickgumis?

scheerti 2006.09.06. 17:20:16

A tulaja sajnálta a micsut,mi meg nem sajnáltuk a gépeket. Jó,igaz is,hogy azon egy festés kerül annyiba mint az Uno.

Tommi 2006.09.06. 20:25:12

omm: Köszi!

Grami: Ha valaki megdob 14 millával, akkor lesz egy Samara-m, meg egy Saab 9000 Aero-m...

400000-ből ki mit venne... Hát én nem tudom... Szerintem félre tenném a pénzt inkább...

omm 2006.09.07. 07:56:37

Grami: nyaralást olvasd olyan 490 körül...
400 000? Vagy spórolnék hozzá még egy kicsit, vagy a Mazdára költeném...(csak a barátnőm ne olvassa):))

zoli 2006.09.07. 09:44:49

omm: ujvari vagyok. Neked milyen Mazdad van?
Igazabol en is a japanokhoz huzok, 250be
talan beleferne egy kis szerencsevel a 323as mazda, vagy egy Almera, esetleg regebbi Civic.

omm 2006.09.07. 10:21:01

zoli: 97-es F, 250-be sokminden belefér, nagy valószínűséggel még egy 6-os is 2 literes dízellel, kombiban...rengeteg lehetőséged van, csak vigyázz a lepusztult "prémium" márkákra...

scheerti 2006.09.07. 10:40:08

Most mondta Winkler a Slágerwen,hogy átbaszás volt az,hogy jövő héten új totalcar lesz ,mert igazából csak jövő tavasszal lesz új adás. Fasza mi?

Grami 2006.09.07. 11:05:59

Én Megmondót kérdeztem, mit venne, de köszi a hsz-eket :) ÉN már döntöttem a GTi mellett, ugyhogy ez csak költői kérdés, neem ez megfelel.

1 milláért már ugyis van bőven választék, az egy más tészta, de minden forint-nál van olyan hogy "még egy kicsit hozzátesze, és..." hát ez is nagyon jól tudom, de fontos hogy mennyibe kerül a fentartás. A japó alkatrészeket sem lehet kapni szaré-húgyé úgytudom :D

omm 2006.09.07. 11:26:38

Grami: valszeg nem a legolcsóbb, igaz, nemrég volt egy törésem, de nincs viszonyítási alapom, mondjuk egy komplett reflektor (motoros állítású) 14 700 szlovák korona volt, lehet, hogy sok, de elég bonyolult felépítése van neki, franc tudja...a motorháztető feleannyiba került fényezéssel együtt...némi kis elégtétel volt, hogy a kárfelvevő "haver" lett és belevett olyan dolgokat is, amit nem kellett volna, hehe, legalább ennyit nyertem a biztosítón...és higyjétek el, tényleg megbízható egy autó ez...
ja, utólag bezserelt riasztót SENKINEK nem ajánlom, tegnap nagyon-nagyot szívtam vele...

scheerti: hát az elég durva szemétség lenne

scheerti 2006.09.07. 11:52:12

Hát ez pedig így lesz. Új adás csak jövőre lesz addig kreatív szüneten van a totalcar. De legalább lesz uj post,ha karotta ráér:)

Szerintem utólag semmiféle utángyártott küüt nem szabad tenni a kocsiba,se riasztót se kp zárat se el. ablakemelőt. Az ilyen hamisítványokkal csak a szívás van, ha kapsz miatta egy zárlatot akkor el kell gondolkodni,hogy megérte e?

omm 2006.09.07. 12:03:01

hát amekkorát szívtam vele...
ha akkor ott van az a gyökér aki az esővízelvezető csatorna KÖZEPÉRE rakta a riasztó vezérlőegységét, akkor nagyon-nagyon összetöröm a barmát, az biztos...

Tommi 2006.09.07. 14:00:48

omm: hát ez tényleg szívás... Mennyiért vetted a Mazdát?

scheerti: kérdezd meg légyszíves Karottát, hogy igaz-e amit a Winkler mondott! Nagyon remélem, hogy csak szívat minket mert megőrülök, ha tényleg nem lesz új adás...

omm 2006.09.07. 15:07:57

Tommi: 180-ról indítottak, aztán lealkudtam 169-re + egy MP3-as autórádió, amit elajándékoztam (Roadstar volt)...(minden szlovák pénz)

scheerti: te, ez nem rossz ötlet, megkérdezhetnéd...mellesleg régebben nem hanyagolták ennyire a nézőket, újabban némi lanyhulást vélek felfedezni az adásban

scheerti 2006.09.07. 16:02:35

megkérdeztem. Válasz várhtó valamikor. Úgy látszik én lettem a közvetítő köztetek és karotta között:)

Bujtor Zsigmond 2006.09.07. 16:04:54

Én megyek kecskemétre, viszek végre normális kamerát is, aztán majd valahogy töltöm fel a videókat.
Sajnálom, hogy Thökölnél dolgoznom kellett, de most majd bepótolom.
Mindenkinek jó szórakozást, főleg annak aki jön :-).

Bujtor Zsigmond 2006.09.07. 16:12:49

Addig is tanulok magyart, hogy ne égjen pofám :-D

omm 2006.09.07. 16:24:54

scheerti: ez már rádszáradt

scheerti 2006.09.07. 17:34:27

Válasz van, adás nincs. Azaz idén már nem lesz. Kreatív szabadságon lesznek. Majd jövőre.

Grami 2006.09.07. 17:50:05

scheerti: tenk jú for jor kóóperésn! :D

Hát emberek, akkor.. ki kéri at 1000-et? :)
Ha vmi nagyon jót és főleg sok jót találnak ki jövőre, én nem bánom annyira, addig megnézem az első adástól az utolsóig, legalább képben leszek mindennel.. no persze hogy jól esne új részeket nézni, de ha ők ugy érzik hogy kell a szünet.. van olyan hogy egyszerüen nem akarnak szart csinálni, és kicsi szünet.. mindenki összeszedi magát, és új dolgokkal, megéret gondolatokkal fresh start. Még mindig inkább ez, minthogy ellaposodjon teljesen összedobott adásokkal, és van, de gagyi.

scheerti 2006.09.07. 18:08:32

jah és így lehet,hogy lesz új post is valamikor.

Tommi 2006.09.07. 20:22:01

tényleg köszi scheerti...

Az ezrediket egyébként már scheerti lefoglalta vmikor 3-4 hónapja :)

kellene vmi témát feldobni...

scheerti 2006.09.07. 22:05:42

Átadom valakinek szívesen, én ami érdekel azt megkérdezem Karottától, így nemnagyon számít,hogy első vagyok vagy épp 1000. Post majd lesz valamikor addig no para. Most lesz majd ideje írni elméletileg(!). Azért kicsit sajnálom,hogy nem lesz új adás. Nme űrűn nézek tv-t de a BBC-n megy asszem a Top Gear. Na olyan műsor kéne ide is, a Bochkorék szerint is meg szerintem is. Én is elnézném,hogy" sztárok " versenyeznek egymással. De amíg itt a "Sztár" egyet jelent a műszájú és műmellű Kelemen Annaával meg a Jennifer Lopez slágereket éneklő Pokrivtsák( vagy mi?!) Mónikával addig szerintem ezt a dolgot jegelhetjük. A focistákat meg majd akkor ismerem el sztárnak ha külföldön látok valakin Dárdai mezt. Az a vicces,hogy Veszprémben lakik cirka 100 000 ember, és van egy kézilabdacsapata ami végigveri a világ legjobbjainak nagy részét, és ha én felveszek egy Carlos Pérez mezt akkor megtapsolnak Spanyolországban, meg mindenhol. Majd ha itt tart a foci akkor legyen az,hogy a tévében"sztárok" versenyezzenek autókkal egy pályán ahogy Angliában.

Megmondó 2006.09.07. 22:06:28

Grami. 400e pénzből nem is olyan kicsi a választék. Ennyi pénzből is megvan az a szerencséje az embernek, hogy válogathat. Ha 400 az átlagár, akkor "csak" ki kell várni és utána kell menni a jó vételnek. Ennyiért ha nagyon sportolni akar az ember, akkor jó pl egy 87es évj gti zsuzsi (suzuki:), vagy 94ből utolsó szériásként egy bukólámpa. Abból viszont csak az erősebb 1.9Doch motor, mert az megy is. Szóval csak japán. Csíklámpás Civic is van ennyiért, bár 3ajtóval és leharcolva. Ennyi idős autóknál már nem a küllem számít, hanem a belső, bár gondolom nem mondtam nagy ujdonságot. Ja, és csak japán. Semmi xar duma, tényleg csak az a jó autó ilyen idősen ennyiért. Hamarabb rohadnak szét, mint a motorral lenne bármi is.
Szigorúan magánvéleményem: az hogy nem karbantartott autó, igazán nem létezik. Mert ha az ember nem cseréli a dógokat,akkor nem megy alatta az autó. Szóval valahol minden autó karban van tartva. Szeritnem csak az ár dominál, állapot nem. Egy nagyszervíz egy olcsó és jó (nem zárja ki egymást!) szerelőnél Unixnál szerzett alkatrészekkel (50e felett 20% kedv.), és még mindig olcsóbb mint a csili-vili zervízkönyves ugyanez. Szerintem :)

omm 2006.09.08. 08:17:53

ha nem lesz műsor, akkor nem lesz műsor...post, reméljük lesz...
az viszont igaz, hogy 400-ból könnyű mellényúlni és hiába van japán autóm nem vagyok elkötelezett japánpárti, amit Megmondó írt viszont, az igaz...olyan gyorsan vesztik értéküket a japán autók, hogy ennyi pénzből simán nyúlhatsz egy jót, akár bukólámpást is...mifelénk ezen a szinten mozognak a tojás 626-osok is...

Sopánka 2006.09.08. 12:58:27

400ért én is japánt vennék, ha csak közlekedésre kell (A -> B). Sőt, lehetőleg dízelt. Öcsém most szerzett ingyen (!) egy 17 éves Corolla 1.8D-t, 500ezer kilométerrel. S ha komoly baja lesz? Kihajítja és vesz egy másikat. Igaz, ilyet nem nagyon, mert jól karban volt tartva. (Nem is bírt volna ennyit menni, ha nem.)

Én sem vagyok japánpárti, mindent szeretek, ami szép és jó, de a racionális választás idős olcsó autók esetén a japán. Vagy egy Hyundai se rossz, bár az azért nem az a minőség. De egy 94-es Accent 1.5-ös mocival talán kijön 400ból, nem eszik sokat, és megy, mint a golyó!

Vagy ha nem olyan fontos az olcsó fenntarthatóság, viszont kell a hely meg a megbízhatóság meg a biztonság, egy régi Volvó is jó választás! Kolléga 450-ért vett egy '89-es 240-est, és nagyon boldog vele. Nem egy élményautó, inkább öreguras vezetésre sarkall. De aki szereti, ha van körülötte anyag, annak jó.

A bukólámpás 323F, na igen, az a kedvencem volt akkoriban, és még ma is megcsodálom!

Sopánka 2006.09.08. 13:04:28

tomcat-et hadd védjem meg, szerintem nagyon hasznos egy ilyen provokátor! Persze, nem egészen komplett, de pont ez a jó, hogy igenis felhívja a figyelmet egy csomó visszásságra! Én csak bátorítani tudom.

omm 2006.09.08. 13:38:30

hát spec. nekem szlovákiai magyarként mostanában elegem van a provokátorokból...már hányok a nacionalizmustól...de szarjuk le a politikát...
Volvo? Ó, régi álmom, hogy öregkoromra egy disznó 740 TD-vel bajárom Európát. A kár az, hogy addigra olyat már csak múzeumban látok...
bukós mazda igen! a gond az, hogy nekem már kicsi volt, pedig ment, mint a hülye...azért is lett köv. generációs...

Tommi 2006.09.08. 13:55:36

omm: Abból a 323F-ből, ami neked van egyik haveromnak volt egy a 2.0 V6-os motorral. Az egy álom volt...

Volvo 740/760 940/960: nagy disznók, de gyönyörűek.

omm 2006.09.08. 14:09:36

hja a V6-os...titkon reméltem, hogy találok én is, de itt egyszerűen nem volt, nagyon bántam, de ritka...és még olcsóbb is lett volna...

scheerti 2006.09.08. 16:06:37

Németországban van dögivel,csak ugye a sok szívás,hogy töröttként hozod be stb. Nekem is tetszenek a 323-asok. Ha japán autót kéne vennem akkor vagy 323 ast vennék vagy civic-et. Ez a kétt autó az ami nagyon el lett találva. Ha meg élvezni akarom a vezetést és nem félek a szívásoktól akkor Alfa. Haveromnak van egy 33as alfája 1700 köbcentis 130 lóerős, olyan mint egy vaddisznó.Szinte minden cserélve lett benne,de még kéri az új cuccokat. Ha az a kocsi egyszer összeáll( ha összáll) akkor nagyon pöpec gép lesz.

omm 2006.09.08. 16:46:33

ja, és boxermotoros, az sem semmi

Karesz 2006.09.09. 11:06:42

Nekem a "Volvo" szóra azonnal a 760 ugrik be... gyerekkori beidegződés. :)

Field 2006.09.09. 15:40:40

Visszakaptam az ajtóimat festőtől.Juppííí

Tommi 2006.09.09. 22:15:07

Field: Milyen színű lesz/lett a 131-es?

scheerti: egyik haveromnak volt egy sötétkék 33 1,7-je. A legerősebb 137 lovas fajta. Hajtotta is rendesen...

Field 2006.09.10. 01:32:42

Élénknarancssárga

Tommi 2006.09.10. 09:18:49

Field: Walter Röhrl Arancia Racing? Vagy csak olyasmi?

Field 2006.09.10. 12:59:34

http://petrany.atw.hu/narancs.JPG
Szerintem annál élénkebb..

Sopánka 2006.09.11. 08:09:10

omm! most akkor melyik a boxermotoros?
Boxermotor (is) az (egyik) álmom!!!

omm 2006.09.11. 08:23:57

én úgy tudom, hogy az 1.5-ös boxer és megnövelt űrtartalommal lett belőle 1.7-es. Aki jobban ért a 33-ashoz, javítson ki.

Tommi 2006.09.11. 14:28:19

Field: Tényleg élénkebb.

omm: jól tudod.

omm 2006.09.11. 15:06:11

kösz:)) nem csalódtam magamban...és nem vagyok beképzelt :))))

omm 2006.09.11. 18:04:08

gyenge ma a termés, hétfő van vagy mi?

Ivan 2006.09.11. 19:55:24

Mintha Karotta elhanyagolná a blogját.

Tommi 2006.09.11. 22:01:05

Zavarjátok össze a világot: Mosolyogjatok hétfőn is :)

omm 2006.09.12. 08:28:17

Engem inkább a világ zavar össze hétfőn : )))

egy ember aki leírta a véleményét 2006.09.12. 09:33:25

Vót valaki Kecskeméten a driftversenyen? Bocsi ha már kitárgyaltátok, lusta vagyok visszolvasni.

-műsorvezető folyamatos dumája (önmagát ismételte) már idegesítő volt, ha néha műszaki hiba miatt elhallgatott a hangfal akkor a körülöttem ülők (a célegyenessel szemben ültem a "boxutca" bejáratánál) üdvrivalgásba törtek ki és mindenhonnan hál' istennek és jó ez a csönd felkiáltásokat lehetett hallani. Szal a következő futamra elég annyi kommentár, hogy amikor indul egy versenyző akkor elmondja az autóról és a sofőrről a legfontosabb infókat.
Talán ez volt az egyetlen komoly negatívum, leszámítva a másfélórás csúszást, fölösleges volt a felvezető kör, nem a verseny előtt kell megismerni a pályát.

scheerti 2006.09.12. 09:36:39

Orosz Péter este azt írta nekem,hogy nézzek be reggel a Totalcar-ba mert ritkaságról olvashatok. Erre ott egy Thalia:D

okoskodó 2006.09.12. 10:30:14

De miért vesznek emberek Thaliát? 2.3 millából pl lehet kapni egy egész pofás használt Focust, ami ugye azért nem egy kategória.

omm 2006.09.12. 10:31:41

mert annyira ronda

scheerti 2006.09.12. 11:22:27

okoskodó,szívemből szóltál. A focus nemcsak,hogy nem ronda de még jó is. Thalia meg nincs 2,3 milláért. Valamilyen extrát mindenki kér bele.

Tom 2006.09.12. 12:53:45

Tudjátok már miért: Mert új és könnyebb hozzájutni.Már beszéltünk is erről régebben...

omm 2006.09.12. 13:49:16

Istenem, csak nem meglesz az 1000?

okoskodó 2006.09.12. 14:12:04

Okoskodom még egy kicsit. Magyar nép szereti a kicsi motorral szerelt autókat. No nem az 1.2es 3hengeres Fabiara és társaira gondolok, hanem azokra akik megveszik az A4-et navival és bőrüléssel 1.6 os motorral. Ha gyártanák 1.4essel akkor az is fogyna.
Tom: sztem te is tudod mennyire nem éri meg új autót venni, főleg pl. egy Kalost 100 havi részletre meg ilyesmi.

omm 2006.09.12. 14:24:51

ja, a kis motor-kis fogyasztás hibába már én is beleestem egyszer, azóta soha...
azt hiszik az ostobák, hogy az 1.2-es Fabia majd keveset fogyaszt nekik, holott az önsúlya ugyanaz, mint az 1.9 TDI-nek...aztán ha haladni akarnak, halálra pörgetik és csodálkoznak, hogy jééé...városban 10...

Tommi 2006.09.12. 14:34:04

Ezért vettem két 1300-as Samara után 1500-öst. :)

omm 2006.09.12. 14:43:35

igazából csak a nagyon kicsi és könnyű autókat érdemes kis motorral szerelni...olyan röhej ez, mint az 1.4-es Octavia...

simoo 2006.09.12. 15:04:26

#684

na ott a ritkaság...

:)

scheerti 2006.09.12. 16:21:34

Szerinted sejtettem ezt?

omm 2006.09.12. 16:31:34

Török Renault...vedd meg na...:)))

G 2006.09.12. 20:35:08

Emberek! Cél az 1000!

Tommi 2006.09.12. 22:17:24

Nem tudom mivan Karottával, de remélem él még...

Tom 2006.09.12. 22:28:11

Megvoltak a TC-on a ritkaságok?Egy ilyen 250GT
nekem is kell!!! Driftelni...
Kiváncsi vagyok,hogy mit tudhat a 2000-es V12-es.

omm 2006.09.13. 07:50:55

Tom: ezt inkább ne írtad volna..nagyobb taplóságot nem is csinálhatnál...bocs

scheerti 2006.09.13. 09:10:50

nekem csak villogni kéne meg mutogatni a többi újgazdag pöcsnek:)

Omm 2006.09.13. 09:55:02

Oké srácok, ott a TC-n az igazi limuzin...imádom és gyönyörű...az utolsó kép pedig önmagáért beszél

Tom 2006.09.13. 12:09:16

Miért Omm?Te csak a vitrinben nézegetnéd?

scheerti 2006.09.13. 12:10:29

Nekem is kéne, egy tisztességes benzinmotorral,nem ezzel a hibrid izével. Az elektromos hajtás zsákutca,( remélem) a megoldás a hidrogénhajtás lenne és ha a nagy olajcégek érdekeit nem sértené ez a dolog akkor már 15-20 éve hidrogénnel mennének az autók. Amíg ez nem következik be addig gyártom tovább az összeesküvés elméleteket...

omm 2006.09.13. 12:29:52

nem, de hogy nem driftelném szét az biztos...ki a ringre, nyitott napra aztán hajrá, persze óvatosan

scheerti 2006.09.13. 13:19:23

1 milliárdos autóval driftelni? Szép gondolat:D Mondtam már, ha azon csinálsz egy kis sérülést akkor kifizeted a javításért egy Enzo árát.

Tommi 2006.09.13. 14:41:00

Tom: ez szerintem is taplóság volt.
Én vitrinben nézegetném :) és néha mennék vele egy kört.

scheerti 2006.09.13. 14:59:26

Már miért lett volna taplóság? Taplóság akkor lenne ha valóban lenne neki egy és megcsinálná vele. De az igazán nagy taplóság az lenne ha birtokolna egyet és nem mutatná meg.

Joe 2006.09.13. 15:53:05

Ha nem jön új post akkor én... Kiteszek háttérnek egy Ssangyong Rodiust. Egyébként azok a Ferrarik na azok autók! Mindegyik egy darab a tervezője lelkéből Ez az ami már kiveszett a mai gépekből.

Grami 2006.09.13. 16:42:27

.. az én kedvencem a rövid tengelytávú Ferrari 250 GT SWB totál brutál gyönyörűségességes istencsászár :)

Hát.. egy 850 millás autóval driftelni Tom, ne haragudj, no comment :( No gyerekszoba?
Vegyél egy 2,8-as benyás régi vmit és hajtsd szét azt...

scheerti 2006.09.13. 18:28:49

Akárhogyis, én akármelyik ott látott autó replikáját is elfogadnám.

Megmondó 2006.09.13. 19:33:57

Hát szervusz okoskodó. Te jártál itt elébb is már, vagy te is megküzdesz a félelmetes őslakókkal ? :) Amit írsz jó,de nyílt kapukat döngetsz. MIndenki tudja hogy nem jó új autót venni, egy kissé cizelláld (finomítsd, eredeti jelentése: finoman erezett,stb) a véleményed, és aszondom ok :D
Más: azé nem jó ferkákról beszélni, mert nagyon durván nem tartozik az autó kategóriába. Az ferka.Nem annyira drága (használtan) mint gondolják,de annyira nem autó... :)

Tommi 2006.09.13. 21:57:47

Imádom a Ferrarikat!
10 milla körül lehet már kapni egész jókat...

Tom 2006.09.13. 23:12:43

Ez csak vicc volt,kár azért ennyire nekem ugrani...

De azért hétköznapra egy Scaglietti jó: melóba járni,a család is belefér.

Hétvégére,ünneplősnek meg egy ilyen régi gyönyörűség,megérinteni-cirógatni az itáliai varázslómesterek kézzel-vérrel-verítékkel
domborított alulemezeit,beleülni csak az érzésért,mint egy időgépbe,ami elvisz az ősépítőanyagokból guruló csodát álmodók korába,odabújva a motorhoz,annak minden dobbanását-rezdülését mintegy extázisban átérezni.....................

ALKOTTAK,varázsoltak a mesterek......és kihaltak.

MastaDoC 2006.09.13. 23:13:04

Lusta autósról hallottam már,
és lusta tévésről is,
nade lusta bloggert???????????

A pofám lefakad (L'art)

Sopánka 2006.09.14. 08:11:48

hmmm, 718, ez már mindenen túl van.

Nincs valami olcsóbb autó, aminek a hangja hasonlít a Ferrariéhoz? Az a hang....... pedig csak filmről hallottam, de úgy is megigézett. Mégiscsak kellene szerezni egy Rover 2600-as V8-as motort, és azt szerelni a Sierrába. Alig 150 kg-os motorblokk, igazán elbírja. Valaki találkozott már Rover 2600-zal? Most láttam egy 89-es katalógusban, szép is, jó is, nagy is, és hátul hajt. Biztos jó lehet!

Bár lenne egy Ferrarim! Eladnám, és az árából megvalósítanám nagy ötleteimet!

scheerti 2006.09.14. 08:12:52

Scaglietti melóba járni? Egyre jobb.

Megmondó: neked sem kellett küzdeni, ha valaki nem hülye abba nem köt bele senki. Lásd: Okoskodó...

Karotta írni fog hamarosan,nem kell gerjeszteni magatokat, az úgyis pont annyit ér mint a szarnak egy pofon.

omm 2006.09.14. 08:15:02

Tegnap kipróbáltam Megmondó eljárását a műanyagok tisztítására (tisztítószeres víz és körömkefe) és mondhatom, gúvadt a szemem, hogy mennyi mocsok jött le mindenhonnan. Én meg azt hittem, tiszta a verda...Gratula, jó tipp volt.

scheerti 2006.09.14. 08:39:00

Omm!

Tudsz valamit a mohó hiénáról? 3 hónapja nincs már,most Akkor megszüntették vagy mi a f...?

Megmondó 2006.09.14. 08:43:14

Scheerti: természetesen így van, de én meg szeretem a vitát, annyira hasznos hogy csak na.

Omm: a kefétől jobb egyes műanyag felületeken a szivacs, mert nagyobb a szálak sűrűsége, és stb. Szóval még azzal is nézd meg. :) MEg sterimobbal takarítsd ki az ülésket, meg az aljzatkárpitot. Na akkor lesz az autó olyan mintha új lenne...

scheerti 2006.09.14. 08:52:29

Sterivel? Azzal biztos tisztább lesz:) Egyszer lemostam a vért haverom terepjárójáról ( csak vadásztunk:) Na az szépen lekapott mindent,még a festéket is,dehát annak a terepjárónak tökmindegy volt:D

omm 2006.09.14. 10:18:36

a kárpiton túl vagyok, az itt kapható sima mezei szőnyegtisztító csodát művelt, tényleg szemmel látható volt a különbség...

igen, éppen tegnap gondoltam a hiénára, írok is a Petinek, se limerick se semmi

omm 2006.09.14. 10:45:01

Hiéna: szeptember 30. (hivatalos)

omm 2006.09.14. 11:12:02

mondtam, ugye, hogy koreára érdemes lesz figyelni. lásd. Epica-teszt a TC-n.

Tommi 2006.09.14. 13:37:01

Halad Korea, mint a világháborúban... Az Epica tetszetős szerintem és a TC tesztje alpján még együtt is lehetne vele élni... :)

Megmondó 2006.09.14. 17:41:35

Értelemszerűen a sterimó (tudom nem igy kell leirni, de igy a kényelmes) csak ott használható, ami még ép felület. Szóval egy 15éves telibe fújt 3színű Aro-n ne próbálkozzon az ember. Igen, megmarhatja az ülést, a kárpitot, ha túl közel tartod. Ki kell egy olyan helyen próbálni, ami nem látszik. Meg távol kell tartani. Bár ez is csak fellazítja a koszt, de nem szedi ki. Utána kell kárpittisztító gép (vizes porszívó), na ezután lesz tiszta a kárpit.

scheerti 2006.09.14. 18:15:36

igen? 15 éves koporr Aro? Nekünk ipari Kärcher Sterink van, az egy az egyben lekaparja a festést mindenről. Az ülést meg úgy tépné szét mint kölyökkutya a lábtörtlőt. Az a vicces,hogy a EUR 750 es téglás raklapot úgy szétvágtam vele mint a szart.Igaz kellett hozzá 10 perc de megérte:) Megmondó hozd el a kocsid én lemosom szívesen vele. Ha 1 méter távolságból nem kapja le a festést meghívlak egy Heineken bulihordóra:D De ha az nem jönne be akkor van egy VW motoros szivattyú is a tüzoltó haveromnál ami olyan erővel nyomja a vizet,hogy 20 méterről sikerült vele betörni az ablakot...

Addorjan 2006.09.14. 18:45:58

A drift rendezvényes véleményre válaszolnék:
A felvezető kört már egyszer el akartuk törölni, de az kell, be kell melegedni a gumiknak és a sofőrnek is. plána ha a két futamon más gumival megy - és ált. ez van - , akkor meg kell ismernie az újonnan feltett pár gumit.
Speaker: Nehéz ám 6 órán keresztül kommentálni... Szerintem jó volt most, és igaz ami igaz kicsit sokat ismételte önmagát.

Tommi 2006.09.14. 21:08:55

scheerti: komoly lehet az a kärcher... Remélem az Uno-t nem azzal mosod! :)

Megmondó 2006.09.14. 23:38:11

Hát, akkor lássuk a medvét :( Úgy látom, hogy scheerti csak nem nyugszik :D Hozzáértésemet megkérdőjelezve érzem. Hát, szégyen vagy nem szégyen, de nekem egy használtautó kereskedésem van. Ez van, sorry. Mindenki utálja a fajtát, sajnos, és van is miért, pedig lehet ezt normálisan is űzni, A8 és injekció nélkül :)
Tehát az autóápolás stb kategóriában maradhatok hozzáértő anélkül hogy az ipari sterit említenéd, ami nemhogy gázolajjal megy, meg 90 fokos forróvíz, hanem tényleg szétk#r mindent maga körül ? :D Mert ez kb olyan példa volt tőled, mintha én azt mondtam volna, hogy tudok olyan hitelt neked, aminél a THM fele! annyi mint általában? És ha a hitelkötő visszaadja a kötött hitelérték 4%át azonnal neked?(nekem is marad pár %)Sőt, ha nagyon kell még bele lehet venni sok olyan opciót amit amugy nagyon nem?Igen, ilyen is van, de nem ez a jellemző hitel, ahogy a te általad említett sterimo sem általános felhasználásra készült, hanem mondjuk egy vágóhídra, ipari környezetbe,stb...
A prémium hitelt sem a 97es Astrára kötik. Nem illik verébre ágyúval lőni. Szóval a ser maradjon a hűtőben. ;)

scheerti 2006.09.15. 06:40:19

Namost. Verébre nem ágyuval lövünk hanem kiváló 631 es Slavia tipusu légfegyverrel:) A hiteles dolgokat jobban értem mint hinnéd,mert én sem 4 elemit végeztem... A Steri ipari felhasználára készült,valóban. Nos én nem kérdőjelezem meg a hozzáértésedet. Nekem is van használtautókereskedő haverom. Ő se maffiozó csak adót nemnagyon fizet. És van ilyen A8-as kopaszerős ismerősöm is pár,de ők nem használtautókban utaznak:)

Grami 2006.09.15. 10:40:20

Á nagy barátság van szövődőben, kertipartyra hívjatok meg lécci :)

Namost jó ez a drift, de mennyi is egy repülőtér bérlete pl fél v egész napra? :)
Mert ha összejönnénk 10-en v 20an akkor elérhetőbb lene, akár blogtali formájában, mint mondjuk ha kimegyek a Józsival me a ladájával és csapatunk egyett 2 kanna benzinnel, csak hát ugye hitelből nem bérel az ember a haverjával drifthelyet 1 napra! :D

scheerti 2006.09.15. 11:15:08

Grami!
Félre ne értsd,nincs nekem Megmondóval semmi bajom. Ezért jó itt a mocskos vidéken lakni,mert nem kell pályát bérelni. Van itt egy régi ruszki bázis amit mindenki Kis-Moszkvaként ismer, na annak olyan reptere volt,hogy a teherszállító gépek simán le tudtak szállni. Erre a területre most biztonsági őrök vigyáznak de 2-3 üveg sörért le se szarják ha ott rodeózni akarsz. Az mondjuk más kérdés,hogy ott egy fél város utcákkal mindennel teljesen kiürítve,mert a ruszkik amikor leléptek mindent faszán otthagytak, csak az atomrakétafejeket vitték magukkal( nem vicc). Szóval ott lejhetett még pár éve ökörködni rendesen,azóta nem tudom ott vannak e még a biztonsági őrök akik benne voltak a bartelügyletekben.

Tommi 2006.09.15. 14:04:51

scheerti: Szentkirályszabadján is ilyen a reptér/laktanya helye... De az őröket nem ismerem.

Grami 2006.09.15. 14:13:42

Nahát, beindult a szekér! Hely akkor akad, mert még is jó lenne egy talit összehozni, én is szeretem tudni hogy kivel beszélgetek. Megmondót én is komálom, hát tesók nem leszünk, de attól még jókat ír, érvek, ellenérvek, én meg tanulok belőlük.
Az idő eléggé beleszólhat, de ha lesz egy 20-22 fokos hétvége, az bőven elég. Mindenki tudja hogy nehéz összehozni pl 20 ember, arról meg álmodni sem merek hogy Karotta kimerészkedik híveihez, de ki tudja, gondol egyet és kedvet kap.. mindamellett hogy 1000 dolga van.
Ha most elkezdjük szervezni, tavaszra pont oké lesz :D

scheerti 2006.09.15. 14:24:34

Szentkirályszabadja esélytelen, mert azt már megvették. Ott lett volna gyorsulási verseny is csak aztán kiröhögték a srácot aki szervezni akarta. A ruszki lőtér nem tudom milyen állapotban van, beton volt elvileg de ahhoz 17 éve nem nyult senki, már pár éve is méteres gaz volt,nem tudom most hogy nézhet ki és azt sem hogy kik a biztonsági őrök. De aki itt a Bakonyban nem talál magának driftelésre alkalmas utat az süllyedjen el...

Field 2006.09.15. 16:53:57

A bakonyról nekem is vannak szép emlékeim,bár én nem drifteltem,hanem egy Terrano 2,7 Turbodiesellel dagasztottam a sarat..

scheerti 2006.09.15. 17:23:54

Pedig azért megszivatnak a motoros rendőrök. Imádom a kis "krosszmotoros-rendőröket" akik mindenbe beleugatnak,hogy én mit csinálhatok az erdőben és mit nem. Na jah,elég jó jattot adnak a külföldi vendégvadászok nekik ha távoltartanak minket a vadászplaccuktól. Kis naív rendőrbácsik,még mindig azt hiszik,hogy 50 évesen egy 250-es szoftenduroval utolérhetnek egy olyan társaságot akikre nem jellemző,hogy meg szoktak nekik állni:)Tulajdonképpen mi állatvédők vagyunk,mert nem engedjük,hogy lejöjjék a részeg német vadászok a vadakat:) Erről csak a szervet kéne meggyőzni. Olyan helyen is beugatnak ahol 25 évig krosszpálya volt. Autókkal meg be sem tudnak oda jönni ahol mi megyünk, egyszer egy rendőrségi Astra ment haverom után aki egy 550 es krosszmocival volt:) 4-en ültek benne, abból két rendőrcsaj. Gondolom a kisköcsögök feszíteni akartak a csajoknak,hogy megcsípjük ezt a hülyegyereket aztán jól megbüntetjük. Össze is jött volna ha a haver megállt volna. Csak nem akart fizetni 50 000 et és bevezette a rendőröket egy mocsárba. Az Astra olyan mocskos lwett,hogy biztos megdícsérték őket érte. Haverom megállt 200 méterrel feljebb, leállította motort,levette a sisakot,elszívott egy cigit és torkaszakadtábólröhögött a marhákon:) Az egyik haver aki szintén látta, esküszik,hogy az egyik lehúzott ablakon becsapódott az egyik rendőr arcába egy jó adag sár:)

Duster 2006.09.15. 17:28:03

Azon tűnődtem, hogy mi lehet Karottával és Winkler úrral, hogy a TC-re is egyre ritkábban írnak. Ti tudtok valamit?

scheerti 2006.09.15. 17:56:54

Winkler urat igazából nem Winklernek hívják de ez most teljesen mellékes. Nos ő főszerkesztő ami kurvasok melóval jár,szerintem nemsok ideje marad tesztelgetni. Karotta meg ma írt egy tökéletesen használhatatlan autóról,amit teljesen felesleges a mi útjainkon tönkretenni,de azért szép. Azért a német autópályán megnézném,hogy mit tud a gép,illetve azt,hogy mennyi idő alatt kenne fel engem a szalagkorlátra...

Megmondó 2006.09.15. 18:56:04

Igaza van scheertinek ! Nekem sincs semmi bajom vele. Én itt kedvelek mindenkit láttatlanban is, stb. Az meg ha 2 ember összeszólalkozik, az mindenképp építő hatású, én azt igen kedvelem.
Ha kérdésetek van autóértékesítés, vagy ápolás, takarítás kérdésben, abban meg szívesen segítek, és ezt most nem ugy mondom h milyen faxa gyerek vagyok, hanem ugy, hogy nagyon szeretem a használtautókat, és szeretem ha pl egy 10 éves autó tiszta, stb, szóval tényleg nemes cél vezérel, mikor azt mondom hogy: ha tudok segítek ! :) (ja, és nagyon sokat tudok gépelni, amit már néha magam sem értek néha, ez van )

Máté 2006.09.15. 19:50:40

Ez beszarás, most olvasom, hogy még ismétlések se lesznek:(((

Farkas Árpád 2006.09.15. 19:59:29

Scheerti! Igazából hogy hívják Winkler urat?

scheerti 2006.09.15. 20:08:00

Kulcsár Szabolcs a becsületes neve. De psssszt. Ne mondd el senkinek:)

Duster 2006.09.15. 20:30:35

Scheerti!

Pontosan tudom, hogy "Winkler úr" igazából Szabolcs, meg azt is tudom, hogy miért, ráadásul olyat is ismerek jól, aki egy punk zenekarban játszott vele anno a közös szülővárosunkban, bezony! Mi több pontosan tudom, hogy egy főszerkesztő mit csinál, meg mennyit, meg hogy attól azért még szokott jutni ideje cikkeket is írni, mert az elmúlt 9 évben minden főnökömnek "főszerkesztő" volt a névjegyére írva. Csak más műfajban dolgozom, mint ők.

Azt is láttam, hogy Karotta írt. Örültem is neki. Mindössze arra szerettem volna utalni, hogy két kedvenc szerzőm írásai megritkultak mostanság. Ennek meg oka kell legyen. Arra nem lehet ráfogni, hogy széttévézik magukat. Oké, "Nem Winkler úr" ökölvívásban is érdekelt média ügyileg, de... Mi fortyoghat a titkos katlanban?

scheerti 2006.09.15. 20:41:48

A tv2 levette őket műsorról csak ezt így nem lehet kimondani,mert megsértődnek rájuk. Ezt én elmondhatom de ők nem. Gondolom visszaesett a nézettség egy picit és ez nem tetszett a góréknak. Én sem értem,hogy egy 4 éve futó egyedi műsort ami nem építkezik egyetlen platformra sem miért vesznek le ilyen hirtelen a képernyőröl. Gondolom jövőre bohóckodniuk kell mindenkivel,hogy maradhassanak a tévében. Ha másik csatornán menne tovább esetleg engem az sem zavarna,mert a Viasat3-on ugyanúgy meg tudnám nézni,vagy akár a Sport1-en.

A szombathelyi Kutyahús zenekarra gondolsz?:)

Duster 2006.09.15. 22:17:21

Scheerti:
Bingó! 8-)
Amúgy teljesen egyetértek. A Top Gear után a TotalCar az egyetlen fogyasztható autós műsor a számomra, hiányozni fog, ha a TV2 kinyírja. 8-(

Tommi 2006.09.15. 22:54:41

scheerti: A Sport1-en ne legyen, mert nem fogom tudni nézni. Meg az amúgy is az RTL Klub-é...

De mondjuk Bazsó és Winkler urat sem értem, hogy miért kell ennyit ismételniük, ha tudják, hogy sokkal jobban bírják őket, mint az "Autómániásokat" az RTL-en. Azok meg nyáron is friss műsort csinálnak.

A Top Gear-t egyébként nem ismerem, viszont a Viasat3-mon megy a Fifth Gear. Na az sem rossz műsor. Szeretném, ha nem az lenne, mint a legtöbb adón, hogy van egy egyedi műsor pár évig, aztán elsüllyesztik... Alvin és a Mókusok énekelték meg ezt a helyzetet igazán jól: "Minden a pénzről szól..."
Csak ennyi a mondanivalóm ebben a témában, nem több...

Duster 2006.09.15. 23:07:32

Tommi!
A 5th Gear a Top Gear light. A Top Gear tele van olyanoktól, amitől az ember be kell pössentsen a röhögéstől! Pl. motorral buszt átugrani nem kunszt! Hány motort lehet átugrani egy busszal? Közben kőkeményen megmondós, egyedi hangulatú és beszólós. Nézd meg a http://www.topgear.com/ -ot és nézd meg a videókat!

scheerti 2006.09.16. 06:42:16

Jah és ott teszteltek már Koenigsegg-et, Pagani-t, mindent amit el tudtok képzelni...

Farkas Árpád 2006.09.16. 13:41:39

Hű, ez a Kulcsár Szabolcs dolog elég mélyen érintett. Nyilván nem vagyok akkora rajongó, mint ti, de azért szeretem a Totalcart, és figyelem is. De úgy látszik, nem eléggé. Valakit éveken át figyelsz és kedvelsz egy bizonyos néven, aztán egyszer csak kiderül, hogy tök más a neve. Nem is lenne ezzel baj, ha mondjuk Bogyókának hívná magát. De a Winkler olyan életszerű. Nem tudjátok, hogy miért pont ezt a nevet választotta, és miért nem az igazit használja? Szerintem a Kulcsár Szabolcs semmivel sem rosszabb a Winkler Róbertnél.

Duster 2006.09.16. 15:00:07

De. Azért, mert a papája is szakmabéli és nem akart a "papa kicsi fiának" elkönyvelve lenni mindenhol. De hogy miért pont Winkler, arról ő tudna nyilatkozni.

scheerti 2006.09.16. 15:32:48

Én már a Totalcar-os dolog elött is hallottam Winklerről. Nem tudom tudod e,hogy kiváló természetfilmek szövegét írta? Azt gondolom sejtitek,hogy a srác kicsit multifunkciós. Ért a zenéhez,a kocsikhoz,az állatokhoz,a bokszhoz,mindenhez. Hogyha csúnya szóval akarnám illetni akkor azt mondanám : multikulti:)Ja és nagy Megasztár rajongó,mondjuk ez az egy dolog amiben nem értek vele egyet.Szerintem mi se vagyunk akkora rajongók mint gondolnád csak mi jobb téma nem lévén elbulvárosodtunk. Mondjuk ez nem előnyös de úgy gondolom nem árultam el nagy titkot ezzel,mert a fél ország tudja

Farkas Árpád 2006.09.16. 16:49:15

Egyrészt köszi a választ, másrészt a "multikulti" dolog már nekem is feltűnt. Pl.: a könyvesboltokban még most is lehet látni a pár éve megjelent kutya-utónév könyvét.

Field 2006.09.16. 19:43:08

A műsor amúgy eddig is méltánytalanul(pofátlanul) kevés pénzt kapott a tv2től..

Karesz 2006.09.16. 22:58:54

Szerintem a TC egy kis költségvetésből összehozott Top Gear. Az tuti, hogy ezerszer jobban SZERETIK CSINÁLNI, mint Gyulai az Autómániát. Azután ugyanis az ember már csak azért ül autóba, hogy a zárt garázsban a motor álomba ringassa... Remélem, hogy a srácok találnak olyan csatornát, ami rendesebb körülményeket biztosít, és főleg normális, nem egy ilyen elcseszett műsoridőt. Addig meg kitartás, érjük be az írott anyaggal...

Farkas Árpád 2006.09.17. 02:38:52

Duster! Írtad, hogy a papája is szakmabeli... Csak nem Kulcsár István?

Duster 2006.09.17. 10:27:42

Árpi: Megfogtál, nem emlékszem. 8-(

Tommi 2006.09.17. 11:32:44

Nem tudom én sem, hogy az apját, hogy hívják, de azt tudom, hogy a Vas népe kultúrrovatát szerkesztette. A Winkler meg a Magyar naarancsnál is dolgozott...

Winkler?? 2006.09.17. 16:06:47

"Ért a ....a bokszhoz...." na ezt az egyet szerintem hanyagolhatná! főleg amikor az érdekli két menet között hogy ott ül az akárkicsoda az akármilyen sorozatból

Ivan 2006.09.17. 18:03:43

A TC-nek a TV2 csak műsoridőt ad. A műsor gyártását Sváby úr cége intézi.
Nem tudom hogy a TV2-nél hogyan megy, de máshol bevett gyakorlat, hogy megveszed a műsoridőt, aztán gyártasz egy műsort, amihez a kapcsolódó reklámok lóvéját zsebreteheted. Talán a TC is így működik. Bár nem tudom.

Farkas Árpád 2006.09.17. 19:01:08

Kár, hogy idén már nem lesz új adás. De az még nagyobb kár lenne, ha csak úgy engednék tovább, ha mindenféle hülyeségeket kéne beletenni. Nagyon remélem, hogy jövőre is ugyanolyan jó lesz a TC, mint eddig, vagy netán még jobb is...

Megmondó 2006.09.17. 22:59:36

Sajnos szerintem(!) vége a műsornak. Nem igazán tudok részleteket ezzel kapcsolatban, mert nincs időm tévét nézni, még az autós műsorokat sem, régen néztem. De minden rétegműsor előbb vagy utóbb a végre van ítélve, mert a paraszt nem érti. Neki az kell, hogy el legyen mondva hogy egyponthatos a golf, és milyen konzervatívan golfos a vonala, ahogy 20éve, és hogy jó. Már csak a törlesztőt kéne kiírni a kép aljára, és mindenki nézné.. Ez van, tahó a nép, mint az állat :) Szomorú.
Más: mit szóltok az "elkúrtuk" dologhoz? Én nem szavaztam senkire, szóval engem nem érhet a politizélés vádja, de ez mindenképp mókás volt. Szerintem szervezett kiszivárgás volt ez. Vélemények ? (vagy inkább ilyen témát nem, mert vki nem bírja idegileg ? )

Tom 2006.09.18. 06:44:58

De ugye nem lepődtél meg rajtuk? Mást vártál? Hiszen egyikük sem államférfi,csak csupán mocskos politikus.
Egyébként itt nem szoktunk politizálni :))

A TC helyett meg nézem a Gyulait,és csendesen beledőlök a csavarhúzómba...

omm 2006.09.18. 08:15:00

fuh, rendesen megszaladtatok srácok, nálink péntek ünnep volt, ráadásul nem is voltam gépközelben, úgyhogy csak kulcsszavakban:

a VITA élteti a társalgást, az jó, főleg akkor, ha még jó a tanács is (lásd. autóbelső-pucolás)

a TC-ért nagy kár, kicsit még haragudtam is rájuk amíg rá nem jöttem, hogy egy újabb "eltüntetés" folyik szépen csendben.

a Gyulaitól nekem egyszerűen felmegy a pumpám, nem beszélve a vérszegény kislányról...száraz, szmorú, érdektelen...ja, és a zene is szar...én is dőlök a kaszába

találkozó nem lenne rossz, azt hiszem már régen volt róla szó, szívesen meghívnálak titeket ide, szlovákiába, de a zűrös helyzetre való tekintettel nem hiszem, hogy jól éreznétek magatokat. én sem. de ha tudtok valamit Mo.-n, szívesen elmennék...

omm 2006.09.18. 14:01:56

érdekes: az egyik népitéletben valami kissrác annyira imádta a 318-as BMW-jét, hogy 250-el is ment vele...na ne etess pubi...

Tommi 2006.09.18. 14:43:27

A Gyulait "nézem", mert nincs más, illetve azt sem nézem, csak 5th Gear-t meg utána a Simpson családot. Azok legalább marhák :)

Megmondó 2006.09.18. 22:36:31

Nem értem, hogy mi ez az érdektelenség mindenhol és mindenkor. Teszem azt rajtunk 10emberen kivül olvassa még ezt az izét mondjuk 100ember, de ez csak egy nagyon óvatos becslés volt. ÉS senki be nem ír. csak egy pontot, vagy egy vesszőt, vagy bármit.... Ez a baj. Ált isktől egyetemig arra nevelik a népet, hogy tanulj és kussolj, mert ha rosszat mondasz az nagyon gáz. Megvan az eredménye, 100ból 1 ember ha ki tudja fejezni magát, és esetleg tud kérni is. Utálom a bexari magyar fajtát ( sajna én is itt születtem:). Szóval aki olvassa és nem ír be, az ne is olvassa, mert nem tesz hozzá, és én így unatkozom, ami nem jó !..:) Szóval névtelenek, írjatok már vmit ha az kapcsolódik autóhoz.

Sopánka 2006.09.19. 07:45:34

jah, hagyományos magyar nevelés: gyereknek kuss a neve... :(((
Nemcsak bexari: nagyon általános a "szarik rája"-mentalitás is. Fejétől bűzlik a hal, a politikus ugyanúgy a saját pecsenyéjét sütögeti, mint a kisember.
S mi van Amerikában, a lenézett és szidott Amerikában? Arra nevelik a srácokat, hogy próbálkozzál, igyekezzél, legyél sikeres. A zéhán a diákok nemhogy nem lesnek egymásról, de vigyáznak, hogy nehogy a másik meglássa, mit ír, mert már ott is verseny van. Igyekeznie kell: valaki sok pénzt fizetett azért, hogy ő ott üljön az egyetemen, hát megbecsüli.
Persze, kultúra meg hagyomány az kevesebb van arrafelé, nem mondom én, hogy ők jobbak nálunk, de tény, hogy van mit tanulnunk tőlük.

omm 2006.09.19. 08:28:26

Sopi: és ha belegondolsz, valahogy így van ez az autóikkal is. Szeretem azokat az írásokat, amik fikázzák az európának gyártott ami kocsikat. Aki egy kicsit gondolkodik az tudja, hogy az USA piac felvevőképessége komolyabb, mint az európaié, így nincs mit csodálkozni, hogy saját maguknak gyártják a verdáikat. És a nagy mese, hogy a hollywoodi sztárok Priussal és Insight-tal járnak, na persze. Ha előadásra vagy premierre mennek. Amúgy meg a garázsban virít a Viper meg a Hummer.

scheerti 2006.09.19. 10:06:17

Hát gyerekek ez tetszett! Úgy égett a Skoda mint a benzines rongy, a rendőrök meg nézték. Szép kis vandáslkodás volt,bazzeg szívesen megnéztem volna közelebbről is ezeket az állatokat. Ha szétvernek mindent akkor a Feri lelép? Egy faszt. Csak szét akartak valamit baszni.

Karesz 2006.09.19. 10:09:30

"Külsős" beküldhet cikket a totalcarnak? Ha igen, kinek/hová?

omm 2006.09.19. 10:18:51

Ezen már agyaltam én is, mert némiképp szakmabeli lennék, csak most nagy a pangás. És lusta is vagyok.

Tommi 2006.09.19. 14:16:31

scheerti: Milyen Skoda égett és hol?
omm: Hogyhogy szakmabeli? Milyen végzettséged van?

scheerti 2006.09.19. 14:18:39

Tommi!

Az MTV elötti autók égtek mint a rongy. Felgyujtották a böszmék mindet,ahelyett,hogy ezt a Gyurcsányt elhajtanák.

omm 2006.09.19. 14:30:19

Hajjaj, a végzettségnek semmi köze nincs ahhoz, hogy itt-ott írogatok én is. Abszolút más szalmában vagyok, mint amiről papírom van, és így a jó:)))

omm 2006.09.19. 14:37:36

de ezt a rohadt billentyűzetet nagyon nehezem szokom...

omm 2006.09.19. 14:42:49

bocs, ezt a rohadt új billentyűzetet, méghogy ergonómikus! lófaszt

Duster 2006.09.19. 15:49:35

Omm!

Csak nem MS Natural idegbaj 4000? 8-]

omm 2006.09.19. 16:15:16

ajjaj, az lenne az agybaj ha PC-n kellene működnöm...nem...ez a Mac-es ekvivalense...ugyanolyan fos

Duster 2006.09.19. 19:09:41

A hiba bennünk van, egyikünk sem polip!

Morth 2006.09.19. 20:07:20

Re: #770 - 18/09/06, 22:36 - Megmondó

Sziasztok!

Sajnos igazat kell adnom Neked/Nektek, mert eddig Én is csak olvasni szoktam a blogot... Ez nem pusztán abból fakad, hogy ne lenne véleményem vagy nem merném közzé tenni. Sokszor másokéhoz nagyon hasonló, szinte szó szerint azonos véleményem van, így nem éreztem szükségét, hogy hozzászóljak. A TV-s TotalCar-t viszont Én is gyászolom, most hogy bizonytalanná vált a következő széria sorsa.

Tommi 2006.09.19. 21:08:03

omm: értelek :)
scheerti: én csak hallomásból tudom a híreket, szóval nem tudtam, hogy az MTV-s skodákat gyújtották fel.
Egyébként ha van köztetek biciklis: Elmarad a Critical Mass pénteken, emiatt a tűntetés miatt, de ez még nem reális hír... péntekig változhat.

scheerti 2006.09.19. 21:27:41

Bizony,hogy gyujtogattak,meg rendőrt vertek, a rendőrNŐK(!) meg tinilányokat ütöttek gumibotokkal. Ez van. Sajnálom azokat akik megsérültek vagy felgyujtották az autójukat. Azt azért remélem,hogy egyik barom sem kezd el lövöldözni,mert minden nagyobb forradalom úgy kezdődik,hogy valamelyik barom lő egyet.

Mitől is vált bizonytalanná a következő széria sorsa? Ígéretet kaptak a srácok,hogy mehet tovább 2007-ben a műsor. Jó, valóban volt már olyan,hogy beígértek valamit,jegelték egy picit és soha nem folytatták. Lásd Csaó Darwin,stb...( nem hiányzik)Szóval lehet,hogy nem lesz már Totalcar a tv-ben,de én remélem,hogy Sváby úr nem hagyja ennyiben a dolgot.

Karesz 2006.09.19. 21:58:10

Az origo.hu-n mintha olyat írtak volna, hogy a srácok novemberben tárgyalnak a tv2vel, és akkor dől el, hogy lesz-e tovább. A Csaló Darwin meg nem fog hiányozni... :P :)

Tommi 2006.09.19. 23:13:35

Remélem lesz TC, mert megőrülök, ha nem lesz. Bazsó meg Winkler megmondanak mindent az autóról, nem olyanok, mint a Gyulai, aki mindenre azt mondja hogy jó...

Egyébként a bicikliseknek: Most már BIZTOS, hogy elmarad a Critical Mass.

omm 2006.09.20. 09:53:18

izmosat írt a Winkli a rendősrségről a TC-n...olvasandó

scheerti 2006.09.20. 10:15:43

jah de most megsértődni van idejük a legkevésbé. Hajnalban megint elkenték a szájukat a BLAHÁN.98 ember őrizetben 60 rendőr a kórházban. Ha ez így megy még három-négy napig szépen elfogynak a tapasztaltabb rohamrendőrök aztán 50 kilós rendőrkislányok fognak "vigyázni a rendre"

omm 2006.09.20. 11:46:05

Hát gyerekek nem semmi ami nálatok most történik. A sok baromarcút elitélem de Fletónak tényleg el kellene gondolkodnia magán, úgy látom, az őszinteség meglepő nálatok is...

Tommi 2006.09.20. 14:25:39

Winkler úr cikke és a történtek is erős dolgok...
Sajnálom Winkli haverját is. Remélem megkerülnek a dolgai.
És azt is nagyon remélem, hogy megoldódik a politikai helyzet is.

scheerti 2006.09.20. 14:45:56

Inkább csak vége lesz mert ez megoldódni nemigen fog... A cuccok sosem lesznrek meg ezt borítékolom neked. Hiába van videofelvétel,közvetlen bizonyíték hiányában,nem tehetnek semmit és nem is akarnak. Szarnak azok bele,hogy tőled mit lopnak el,főleg ha nem vagy cimbora. Elöbb kerülnek meg a dolgaid ha a másik oldalon játszol. Haverom kocsijáról lelopták a 4 felnit. Tudta,hogy a rendőr nem téma, ezért felhívta egy közös ismerősünket aki elég ismeretes az ilyen dolgokban. Ez volt este 9 kor. Reggel ötkor a bezárt kerítésen belül voltak a kerekek a haver udvarában. Ugyanez megvotl mással is csak ott rádiót loptak a cigusok. Az a vicces,hogy olyan városban lopták el ahol 5-6 olyan hely van ahol be is szerelik nekik a trabantjukba ( két 18 éves cigus volt)és pont az egyik ilyen hely tulajának a sógoráét nyulták le. Persze körbetelefonált a srác,hogyha valaki ilyet visz papír nélkül akkor szóljanak. 4-5 nap mulva jött is a telefon,hogy helyzet van. El is kapták a gyereket a társát meg utána. Jókora verés,olyan lila foltok voltak a cigányokon mint a Milka tehénen (amiről köztudott,hogy azért lila mert szorítja a nyakát a csengő).A rendőröknek be se lett jelentve az egész.

Tommi 2006.09.20. 15:18:40

Ez kb olyan, mint unokanagybátyám esete. Kilopták a rádiót az autójából. Van ugyanígy egy seftes ismerőse. Szólt neki, hogy ha ilyen és ilyen szonit visznek neki, akkor telefonáljon. 3 napon belül visszakapta a saját rádióját. Naná, hogy ő sem szólt rendőröknek...

omm 2006.09.20. 15:39:20

ennyit a szolgálunk és védünkről..de kit???

scheerti 2006.09.20. 18:46:53

Omm!

A kormányt szolgálják és magukat védik:)

Tommi 2006.09.20. 21:22:47

Emberek! Jelentem: zavargásoktól mentes tűntetés volt itt Ajkán!

scheerti 2006.09.21. 07:02:14

Ajkai vagy?

Tommi 2006.09.21. 07:09:33

Igen, ajkai vagyok.

scheerti 2006.09.21. 07:23:04

Aham. Voltam ott párszor....

omm 2006.09.21. 07:50:30

Kezd bennem mocorogni a gyanú, hogy Karotta komolyan gondolta azt a 2007. augusztus 30.-at....
Ja, mielőtt elfelejtem, tegnap ültem a Kia Cee'd-ben, hmmm...csak figyeljetek oda rá. Nem csúnya dizájn és egy 1.4-es 109 lóerős moci, de az igazi durranás az 1.6-os CRDi-lesz, 116 lóval, és a belseje sem csúnya, csak itt-ott karcos műanyag. Jó...

Zsomat 2006.09.21. 09:46:46

No! Megmondó úgy is kérte, hogy írjunk, ha olvasunk, mindegy mit, csak autó legyen.
Meg tudja valaki mondani, kb. mennyibe van egy Turbo felújítása? Eddig 40-től 200e HUF-ig hallottam már mindent. Tapasztalat vkitől?

omm 2006.09.21. 10:01:52

nem mondtak hülyeséget, 40-től 200-ig, az ár természetesen a turbótól függ, a japán turbók (IHI, Mitsubishi stb.) felújítása költséges, de az sem mindegy, hogy mi vele a gond, csapágyazni kell-e vagy rotort cserélni, így elég nehéz megmondani...szerintem informálódj neten, vagy keresd vissza a 200 SX kapcsán felmerült szakikat

omm 2006.09.21. 10:32:12

most olvasom a TopGear.com-on, hogy Hammond komoly balesetet szenvedett, mikor a RAF bázisán egy sugárhajtóműves autót hajtott...állítólag az állapota már stabil

Zsomat 2006.09.21. 11:25:08

Köszi omm!

Nincs még túl rossz állapotban, igyekszem vigyázni rá, nem pörgetem hidegen, visszahűtöm, stb. A motorolajból viszont egy adagot minden reggel beküld az égéstérbe, legalábbis az indításnál távozó alapos füstpamacs alapján erre gyanakszom. No meg ha lebontom a sűrített levegős csövet, a csatlakozásnál olajos üledék van. Valószínűleg csapágycsere lesz - remélem - csak.
Azzal kicsit elszomorítottál, hogy a japó turbók drágábbak, ez Isuzu motoron van, hogy konkrétanmilyen gyártmány, még nem tudom.

scheerti 2006.09.21. 11:39:43

A lényeg,hogy bontott turbo-t ne vegyél még véletlenül se,mert azzal megszívhatod.

Zsomat 2006.09.21. 11:47:53

Ok! Mondjuk 15 éves turbós autót is elég nagy lutri volt venni, de eddig csak a vízcsövek pukkantak néha. Így lettem magyar autóklub tag, mert a semmi közepén vasárnap nemvolt más lehetőségem :-( Hál' Isten hengerfejes nem lett. Tényleg! Nem tud vki 1.5TDI kadettot bontásra, és/vagy osztrák papírokkal? Lehet, hogy nem volna hülyeség bespájzolni egy-két kütyüből. Nem olyan csodás masina, mint ami nektek van, de most nekem nagyon jól jön. Meg megy. :-)

omm 2006.09.21. 11:58:31

Zsomat: ne keseredj el, az európaiaké is csak kicsivel olcsóbb, és egy jó szaki nem cseréli ki feltétlenül az egészet. Az Isuzuban valszeg Isuzu turbó is van, ráadásul elég sok európai gyártó is használja őket, pl. Opel. Hmmm...átereszti az olajat? Nem biztos, hogy csapágy lesz az, lehet csak egy sima tömítés...mindenesetre ne hajtsd a géped, mert ha az berág, akkor bizony nem úszod meg olcsón.

Ez a link segíthet:
http://www.turbolader.net/en/katalog/isuzu_turbocharger.htm

omm 2006.09.21. 12:06:14

hmm...esetleg 1.5-ös Corsáé is passzol (hat)...ebben az esetben nem lesz annyira drága...azt hittem Trooperhez kell, Kadetthez egyszerűbb a dolog...ja, és egész jó autó, főleg ha kombi

Zsomat 2006.09.21. 12:25:21

Ehh... a Trooper kicsit nagyobb falat lenne. Az 1.5 Corsa OK, már utánajártam, bár azokból inkább a szívót vették, de így sem rossz alkatrészforrás, mondjuk hengerfejnek. Maga az autó meg valóban jó, habár nem kombi, 4 ajtós. Viszont bátyó 1.6D -jéhez hasonlítva versenyautó, bár ez megeszi autópályán az 5,8-at stabil 130-cal Győr-Kecskemét között. Egyébként meg 5,1-5,4 között változik. Direkt ezért vettem. Bár a szívem egy 626-hoz húzna inkább.

omm 2006.09.21. 12:31:07

ja, szerintem ha neten rendelsz egy új turbót, az sem vágna agyon...elég elterjedt a motor...
626-ossal is nagyon kell vigyázni, hiába japán...sajna a tulajok azt hiszik, ha japó a kocsijuk akkor EGYÁLTALÁN nem kell velük törődniük, hiszen japán vazze...aztán szép lassan rájönnek, hogy mi mennyibe kerül és leanyázzák a ferdeszeműeket...japán autónak ugyanúgy kijár törődés, mint bármely másnak, aztán tovább is tart...ennyi a titok

scheerti 2006.09.21. 12:59:16

A japánt is szét lehet baszni semmi perc alatt. De az tény,hogy jó autókat csinálnak... Vülis a BMW-k is bírják a strapát csak azok meg benzintemetők,én nem ismerem a japán öreg dízeleket csak azt tudom,hogy olasz dízelt ami idősebb nem szabad megvenni...

omm 2006.09.21. 13:24:37

az 1.5 TD Kadettben is a motor bírja tovább, mint a karosszéria...nagyon vigyázz a rozsdára...főleg a vízelvezető csatornákat ne hagyd eltömődni...

Zsomat 2006.09.21. 13:34:38

A Kadett féle "rozsdabogja effektust" már nagyon jól ismerem. Pubertás a szegényke, jönnek rajta a gugák így 15 évesen, szépen sorban. Hátsó sárvédőív, ajtók alja és természetesen a vízelvezetők szépen. Még nem vészes a helyzet, bár látszik hogy már volt javítva, meg hogy törve is volt. Ja! Komplett zár szett is kéne, mert az bal ajtó más kulccsal nyílik, mint ahogy az autó indul, a jobb zár pedig totál beállt, csak belülről nyitható. Ezt leszámítva, már csak kompletten újrakábelezni, meg a kipufugót pótolni kéne rajta, mert az igencsak fogy.

Tommi 2006.09.21. 14:35:37

Zsomat: Ez nem lesz egyszerű kör...

Nem tudtok jó műanyagost itt a Dunántúlon? Szegény Samara-nak egyre jobban repedezik a műszerfala.

Zsomat 2006.09.21. 14:56:10

Tommi: Igen, tudom. Viszont anno mikor megvettem, úgy gondolotam, hogy ha 2x, 3x ilyen drága autót vennék is, ezeket a kötelező köröket ugyanígy megfutnám. Csak ehhez - a turbót és a motor egyéb részeit leszámítva - aprópénzen lehet alkatrészt venni. De ennyit egyszerre???

scheerti 2006.09.21. 16:12:02

vegyél egyet párszáz euróért ausztriából, csak azt hozod el ami kell a többit otthagyod, annyit fizetsz amennyit elhozol. Sokan csinálják...

Zsomat 2006.09.22. 10:01:08

Az lesz, csak innen Békés megye DK sarkából nem olyan egyszerű átugrani, habár relatív sokat járok Szhely környékén. Nemrég voltam Németországban, onnan viszont már kipucolták az összes dízelt, vagy ha van is, nagyon lerobbant állapotban. Inkább az 1.6i-t lehet már csak találni.
A ti járgányaitokkal mi újság?

scheerti 2006.09.22. 10:58:42

óóóó amíg jó idő van addig motorozom.

Zsomat 2006.09.22. 12:58:02

Motor? Hmm... engem nem vonz valahogy, de lehet hogy egyszer ki kéne próbálni :-)
Turbo: Mire jó, ha az ember egy olyan gépgyártó cégnél dolgozik, ahol gyártanak turbokat is? Könnyebben talál szerelőt hozzá. Aszonta a kolléga, hogy 20-25 körül javítja, csak vigyem neki oda kézben. Majd meglátjuk.
Többiek?

Tommi 2006.09.22. 13:16:38

Zsomat: Ha ennyiből megúszod, az szuper.

A Samara él és virul... Arra most egy ideig nem kell költenem, csak akkor, ha találok egy normális műanyagost, akivel megcsináltatom a műszerfalat, vagy újat csináltatok. Holnap vagy holnapután kimosom a légszűrőt és menni fogy mint a rakéta :)

Karesz 2006.09.22. 18:37:52

Gyerekek, én nem úgy nézem, h Karotta nagyon sietne az új posttal. Komolyan gondolná a 2007-et? A Karotta Közlöny ezennel átalakulhatna Karotta Közönnyé... :)

scheerti 2006.09.22. 19:20:53

Nem írt mostanában, 1000 komment után írok neki egy mail-t,hogy él e még vagy esetleg agyonnyomták a tüntetők:)

Tommi 2006.09.22. 23:03:05

Szerintem Karotta nem volt tüntetni...

Farkas Árpád 2006.09.23. 17:48:37

Én már drukkolok magunknak, hogy elérjük az ezret...

ForgottenSoldier 2006.09.23. 19:02:29

Karotta! Tartozol a köznek egy újabb posttal!!!

scheerti 2006.09.23. 20:07:44

majd írok neki de szerintem ti ne basztassátok levelekkel mert törli a blogot a fenébe és akkor még ennyi se lesz. Majd ír ha úgy gondolja. Szerintem is legyen már meg az 1000.

Megmondó 2006.09.24. 08:51:58

Idéznék,nem pontosan: "egy országban a bevándorlókat leginkább a már régebben bevándoroltak utálják, mert úgy érzik, hogy a növekvő számuk az általuk eddig megszerzett privilégiumokat csökkenti.." Valahogy ez jutott eszembe, amikor olvastam scheertitől,hogy: "de szerintem ti ne basztassátok". Na ez lefordítva annyit tesz, hogy majd én írok neki, én szoktam, nehogy már más is!!! :) csodálatos az emberi elme, és a társadalmi és egyéb viszonyok.
Scheerti, tudod hogy nem a személyed ellen irányulok, de ez megint olyan volt, amit nem tudtam volna karakter nélkül hagyni.

scheerti 2006.09.24. 11:16:38

Gondolom. Írjatok neki bátran,megnézzük lesz e eredménye. Én örülnék neki,ha lenne új post,szóval nem para ha más is ír neki, csak ne a "ménemírszmábazzeg?" stílusban. Summázva: írjatok neki bátran, csak ne bunkón és akkor lehet,hogy még írni is fog egyszer... Megmondó olvass csak utána valamelyik régebbi postnál,hogy mi volt az eredménye annak amikor nekiálltak iwiw-en irogatni neki,hogy miért nem ír már. Az eredmény: Töröltette magát. Azóta megint fenn van wiw-en, tegyetek belátásotok szerint.

Tommi 2006.09.24. 13:55:09

Nekem mindegy, hogy ír-e avagy sem. Jó itt a légkör. Majd elbeszélgetünk...

Elek 2006.09.24. 15:36:59

Sziasztok.

Segítség kéne nekem motoros témában.Kinéztem magamnak Németországban egy 125 ös suzuki choppert. Be szeretném hozni és 50 esként szeretném használni. Hogy tudnám ezt megoldani? Nem akarom levizsgáztatni,mert nincs sajna jogsim rá,meg a vizsgáztatás elég körülményes és drága is. Ha levizsgáztatnám az 40-50000 lenne, plusz a regisztrációs adó ami megintcsak ennyi lenne, és akkor sincs semmi megoldva mert jogosítványom nincs rá. Sok hirdetésben látom itt hogy 50 esként használva. Elvileg a rendőr nem veszi észre,hogy 125 ös mert a henger külső mérete még nem feltűnő egy 125 ös esetén. A segédmotorokon meg nincs ugye rendszám meg semmi és azt tudnám vezetni a B kategóriás jogsimmal is. Kérlek benneteket,hogy aki tud valamit a témában,vagy van hasonló tapasztalata az ossza meg velem. Köszönöm szépen.

Tom 2006.09.24. 22:10:26

Párszázzal lejjebb Scheertit kértük,hogy írjon levelet Karottánknak,és ő beletörődött,rászáradt.


50/125-tel kapcsolatban meg valami eljövendő rendőri beszigorításról hallottam :-P

Sopánka 2006.09.25. 07:42:51

sajnos motorokhoz nem értek :(
a hunyadi köszöni szépen, sikeresen átesett a 3éves 45ezres szervízen, (ahhoz képest) egész olcsón, és gond nélkül pörög tovább, megy mint a golyó. Viszont júliusban nullára ment egy lengéscsillapító. Nem tudom, ez mennyire gyakori, szerencsére garanciális volt, huh. Várom már a telet, szeretnék csúszkálni!
A sierra is közelebb került a megvalósításhoz, kész a tetőtér első menete: leszigeteltem, tetőfóliával, most várja a következő adag pízt, hogy mehessen rá a lambéria. Addig villanyt meg vizet intézek.

Mehetne a TC tévé csak interneten is, én eddig mindet csak letöltve láttam, csak gondolom úgy nem érné meg nekik. Pedig fizetnék is érte! írjunk nekik? Kíváncsi vagyok:
- hányan néznék meg?
- mennyibe kerül egy műsor?
Mondjuk kb. max. 500 Ft-ot érne meg nekem egy adás. Lehet, hogy olcsójános vagyok, de kevés az időm, és a pénzem legnagyobb része nem szórakozásra kell.

omm 2006.09.25. 08:47:13

Szervusztok!

Köz megvagyok, ma, mivel hétfő van, kissé idegesen, főleg azután, hogy munkába jövet fura súrlódó hangott adott ki a jobb első kerék/tárcsa/akármi. Mivel az autó 4 napig állt, remélem csak valami kezdődő oxidáció a tárcsán, ami szép lassan elmúlik. De azért aggaszt, mert pénteken Csehországba kéne mennem.
Ezer simán meglesz.

Sopánka 2006.09.25. 08:52:17

szia omm! drukkolunk!

A rendőrös cikkre jött egy válasz egy rendőrtől.
Kiábrándító.
És megint csak a "szarik rája"-mentalitás megnyilvánulása. :(

omm 2006.09.25. 10:12:13

hmm...azért meg lehet érteni...nálunk sem arról híres a rendőri szakma, hogy túl van honorálva

Elek 2006.09.25. 11:55:37

Milyen rendőri beszigorításról? A mostani motorom is németből van igaz ez tényleg 50-es és el is hiszik róla,hogy annyi,de arról a suzukiról nem biztos,hogy elhiszik a rendőrök,hogy tényleg segédmotor,mert elég nagytestű és sajnos a henger sem burkolt. Olvastam a vámszakértőt a totalcaron,hogy mennyi lenne a forgalombahelyezés,meg a műszakiztatás. Hát a motor 97-es ugyhogy valószínüleg már le sem tudnám vizsgáztatni,pedig kitűnő a műszaki állapota.

Zsomat 2006.09.25. 12:13:19

Omm, szívből kívánom, hogy ne járj úgy, mint én: elmelegedett a JE fék, mert befogott és folyamatosan súrlódott. De ez csak tegnap derült ki, amikor ellenőrzés céljából levettük a kereket és láttuk a szorulást, szétszedtük. A fékpofa mint a rétestészta, úgy porladt szét. Utólag kicsit betojtam. :-(

omm 2006.09.25. 13:40:46

hmmm...szerintem nem ott lesz a gond, mert nem folyamatos a súrlódás, sőt, van egy sanda gyanúm, hogy a kopásjelző szarakodik, mert már érett a tárcsa+betétcsere, érdekes módon múlt héten gondoltam rá, hogy két hét múlva megcsináltatom, erre tessék...remélem addig még bírja valahogy...
beégetni pedig nem hiszem, hogy sikerült volna, igaz nem vagyok az úton tetű, de a fékeket kímélem, ha lehet...

Tommi 2006.09.25. 14:16:39

omm: Hajrá és sok szerencsét.

omm 2006.09.25. 14:32:33

köszi...
és csak remélem, hogy jövőre lesz TC, eléggé elszomorít a dolog, nem szeretnék autómániát bámulni egész évben...

hmmm....a motordologhoz csak annyit, hogy nem olyan hülye a rendőr, amilyennek kinéz, egy 80-asról még elhinné hogy 50, de 125, az már durva. Én így fáztam rá, ott virít a pincében egy 150-es Aprilia Red Rose, papírok nélkül, ráadásul jogsim sincs rá, úgyhogy csak nagyon-nagyon ritkán merek ráülni, pedig szép gép. De nem tudnám beadni, hogy 50, így most spórolok a nagymotorjogsira...

Zsomat 2006.09.25. 14:45:36

Na jah, persze nem is gondoltam egy kategóriába sorolni egy '91-es Kadétot egy 323-mal. Isten ments! Nagyon távol állnak egymástól. Sajnos, mert el tudnám viselni egy mazda megbízhatóságát, opel alkatrészárakkal.

scheerti 2006.09.25. 14:47:56

Haveromnak volt egy 300-as Suzukija amiről simán elhitte volna a rendőr,hogy 50-es. Csak az volt a feltűnő,hogy a hengerfejet 8 csavar tartotta de külső átmérőre nem volt sokkal nagyobb egy 50-esnél. Omm nem tudom Szlovákiában,hogy megy de itt papírok nélkül kurva körülményes levizsgáztatni egy motort.

omm 2006.09.25. 15:11:10

Zsomat: na most te frankón félreértettél, bocs, esküszöm nem személyesnek szántam...mindössze annyit akartam burkoltam közölni, hogy én bizony nem mindig tartom be a sebességhatárt, de nem is vagyok az a hülye, aki egyik pirostól a másikig padló-satu alapon közlekedik...
mellesleg tényleg nagyon-nagyon ritkán sértenék meg autótulajt, mert mindegyikben van valami jó és szép és én aztán végigjártam a szamárlétrát kezdve a kispolszkival...
és mellesleg az autó megbízhatósága a(z előző) tulajnál kezdődik...sajnos...

scheerti: mit gondolsz, eddig miért nem csináltattam meg:))) burokratikus szélmalomharc

scheerti 2006.09.25. 15:21:20

Ha már motor akkor 600 as legyen és nincs rendőrgond:) Városban elkapnek esetleg de egy enduroval sosem kap el országúton. Be a mezőre aztán hadd nyelje a port a birka.

omm 2006.09.25. 15:32:53

hát ja, de azért sajnálom, hogy szinte lehetetlen üzembe helyezni egy kifogástalan állapotú motort, csak azért, mert 10 éves, marhára sajnálom, mert itt a városban bizony sokkal több hasznát venném, mint az autómnak

Tommi 2006.09.25. 20:33:54

omm: Szlovákia melyik részén laksz? Lehet, hogy kérdeztem már. Ha kérdeztem, akkor is mondd meg légyszíves, mert nem emlékszem. :)

TC-t akarok!

omm 2006.09.26. 08:23:55

Tommi: immáron ötödik éve élek Pozsonyban...és most frankón szívok, hogy a fékek kibírják az elkövetkező két hetet:))

Zsomat 2006.09.26. 09:49:21

Omm, no para. És kívánom, hogy ne legyen gondod az autóddal. No mondjuk ezt mindenkinek kívánom. :-)

omm 2006.09.26. 10:01:34

a verdával nincs gond...gond a dellával van:)))

Zsomat 2006.09.26. 11:11:11

Ja! Tényleg :-) Enyémbe is lehetne már szervókormánytól kezdve bármi, elvileg minden lehetséges. Mondjuk egy villanyablakot tényleg kéne kukázni valahonnan.

omm 2006.09.26. 12:13:09

fúúúú...nem akarlak elijeszteni, Zsomi, de az utólag beszerelt villanyablakokról csak rosszat hallottam...ha mindenáron kell, inkább szerezz egy bontott villanyos ajtót, a csatlakozók tuti meglesznek...így csináltam én is a régi Ibizámmal és működött simán a dolog...

scheerti 2006.09.26. 13:11:36

ha nem gányolják hanem rendesen megcsinálják akkor semmi probléma nincs velük....

Tommi 2006.09.26. 13:59:31

Gyerekek! Ez szörnyű... Szegény Samara-nak már megint szarakodik az önindítója, a tartalék, meg még mindig javításon van. :(

omm: sok szerencsét!
scheerti: hogy van a Fityó?

omm 2006.09.26. 14:12:19

Tommi: nem a műanyag bizbasz kopik a rotorban? azt elég korán elvágja a másik fémfogaskerék...ha ott a gond, akkor simán próbálj fémet szerezni helyette...esetleg
szerencsére szükségem lesz, mert pénzem az még nincs, pedig nem vészes a dolog, komplett tárcsa (komolyabb) + betétek 3300 Sk, csak erre most egyszerűen nincs...autósok tudhatják milyen az...úgy látom most, kb. négy-öt hónap után kezdem megszívni az előző tulaj gondatlanságát...

scheerti: az igaz, de hol találsz olyat, aki a 15 éves autódba tisztességesen beszerel bármit is?...sajna a szervizek hozzáállása csapnivaló az öregebb járgányokhoz, a barmoknak ami nem új, arra nem kell vigyázni...én is így szívtam a híres "tuningcéggel"....

Zsomat 2006.09.26. 14:31:41

Köszi a jó tanácsokat! Azt a vill. ablak kukázást meg komolyan gondoltam. A környék jobb bontóit már fejből sorolom. Csak azt nem értem, miért nem adják ingyen?
Ja! Azt tudja valaki, hogy mire jó az, ha az első vontatószemet levágják, és a helyre egy előre meredő csövet hegesztenek, benne keresztben két lukkal? Vmi különleges célt szolgálna?

omm 2006.09.26. 15:35:09

Zsomi: nem tudom hol láttad az installációt, de valszeg egyszerűen elrohadt a vonóhorog hegesztése és "frankón" megoldották:)))

Máté 2006.09.26. 17:59:13

Én már több új autón is láttam ezt a megoldást amit Zsomi mondott, de fogalmam nincs, hogy mi benne a jó.

scheerti 2006.09.26. 18:24:44

vontatórud installáció ugyhiszem.

Nos az én kocsim pihen,amíg tartja magát az indián nyár addig motorozok ahova csak lehet.

Megmondó 2006.09.26. 18:51:10

Scheertinek igaza lehet, valszeg tényleg vontatórúd. A Fedőneve: Donnie Brascoban láttam először ilyet, és tetszett. Szóval biztos az.

scheerti 2006.09.26. 19:02:29

Megmondó bajod van,hogy igazat adsz nekem? Vagy dobtál egy tequilát a demalgonra?

Tommi 2006.09.26. 19:18:48

Seduxen+Sör és kész... :)

omm: már rég ki lett cserélve fémre mindkét önindítóban az a bizbasz rotorban, mert az ismerős autószerelő, akihez hordom a járgányt, tudott szerezni és meg is csinálta. Úgyhogy nem tudom mi lehet a gond...

omm 2006.09.27. 08:46:08

Tommi: hmm...és mik a jelek? köszörül de nem pöccen, vagy csak kattan, de nem forog?

Zsomat avagy Zsomi :-) 2006.09.27. 08:49:30

Ok, vontatórúd bekötési lehetőség, de miért van az én kadettom elején ilyen?
A samarához sok kitartást, otthon fater is szenved a munka célokra fenntartott 1.6-os kocka ladával. Néha jó, néha meg csattog rendesen.

omm 2006.09.27. 09:12:39

ez egy nagy kérdés...fingom sincs...Kadetten olyat még nem láttam

scheerti 2006.09.27. 09:21:57

Én az Uno-ba 127 es önindítót szereltem, az az egyetlen megbizható típus, igaz,hogy másik kulccsal indul mint amivel nyílik de ennyi belefér. Még jó,hogy az olaszoknál minden kompatibilis mindennel:)

Sopánka 2006.09.27. 09:30:52

hű, 127-es... kimondtad a varázsszót! a 127-es az álmom volt néhány évvel ezelőtt... csak aztán kicsi lett volna, így warbi lett helyette... de egy 127-es fityó az nekem akkor is legenda...

scheerti 2006.09.27. 09:44:01

A 127-es jó de olyan szinten rohad,hogy azt nem lehet leírni. A motorja elmegy de a kasztni az nem a legjobb.

omm 2006.09.27. 09:44:51

ja, volt egy MKII-esem és egy 1050-es 75 lovas MKIII-asom is...azt a mai napig hiányolom...nagyon komoly büntető volt (olyan 140-ig)

Sopánka 2006.09.27. 11:26:46

egy volt kollégának volt MkIII 1.3-as SPORT, na az ment 180-at... :-o

omm 2006.09.27. 11:50:28

annyira sosem volt szívem ölni

Tommi 2006.09.27. 14:25:23

omm: beindul, azzal nincs gond. Csak indulás után egy kicsit még "visszaköszörül", miután elengedem a kulcsot. Szóval ez valami megmagyarázhatatlan parajelenség, vagy tudja a fene...

omm 2006.09.27. 14:54:31

hmmm...érdekes, faternak a Seat Leon ugyanezt csinálta és kiderült, hogy valami kis megszakító műanyagszar időztése volt a rossz...mire erre rájöttek kétszer cserélték a nálunk felvidéken starternek hívott önindítót...

scheerti 2006.09.27. 19:51:39

Én ha valami kell a kocsiba akkor körbekérdezek,hogy milyen Fiat alkatrészt tegyek bele ami nem szarik be. Általában minden kompatibilis mindennel. Elromlott pár éve a gázteleszkóp ami a csomagtartóajtót tartotta. Kérdeztem,hogy mi a megoldás. Erre megkérdezik,hogy mennyit akarsz rákölteni,mondom nem sokat. Mondja a haver,hogy ő egy laposvasat tett a végéhez és azzal támasztotta fel:D Más seprűnyelet ajánlott. Aztán sikerült egy újabb gázteleszkópot venni kőkemény 2300 forintért:D

Tommi 2006.09.27. 21:07:52

"Kupánvágó" csomagtérajtó a Samara-mon is volt már. Kapanyéllel támasztottam ki :) Aztán haverom hozott a rendőrségtől 6 db vadonatúj teleszkópot :) Ráadásul teljesen ingyen.

scheerti 2006.09.27. 21:17:59

Nálam egy 1 méteres colos cső van,de az más okokból,hátha valami idiótának vitaminhiánya lesz és akkor meg tudom kinálni H-vitaminnal. ( horganyzott acél) Régebben baseball ütő volt de az túl egyértelmű ha ügy lesz belőle:) Jah meg az ajtóban van a kerékkulcs végső esetre ha nem jutnék hátra a csomagtartóhoz:)

Megmondó 2006.09.28. 00:07:06

Scheerti: a tények makacs dolgok :D Bezony a leírás alapján egyet kell(!) értenem veled, miszerint a kolléga által megrajzolt tárgy bizony nagy valószínűséggel egy vonatórúd :)
Mai (húdenagyonfontosblabla:) tanács: ha rohad egy kicsit az ablaktörlőlapát fém része, vagy az alap felni, háztartási boltban kapsz 140ft!/l áron sósavat, azt permetező kis kézi műanyagba be( figyelem, megeszi a műanyag belsőt, 1-2x használatossá válik) , és bepermetezni a felnit, majd kicsi csiszolás, majd a tökéletes faust márkájú selyem matt tipusú festékkel megszórni. A korhadó ablaktörlő lapát alá pedig berakni egy kartonlapot, és fújni. Mint az új.
Aki pedig olcsó csillogást akar a külső vagy belső(inkább a külsőre!) műanyagokra, az pedig szerezzen sok gépipari helyen fellelhető tejszerű formaleválasztót. Szilikontól jobb, értelmes szertől olcsóbb.
Az abszolút csillogás netovábbja: a Prontó bútorápoló. Viaszos, gyors. Keveset felszórsz, elkened. Egy flakon nagyon soká elég.
Ja, és a madár, darázs, légy stb guánót minél hamarabb tüntessétek el, mert mar. Nagyon.
Ha nincs gépi polírozód, de xarnak karcolódott kocsid az van, akkor 2000es vízpapír, vagy a kereskedelmi forgalomban nem kapható 2500as. Az mindenre jó, sok vízzel term.
Figyelmeztetés: először mindig próba, nem feltűnő helyen!

Sopánka 2006.09.28. 08:01:34

flexszel szabad polírozni, amolyan puha szőröstárcsával, vagy nem ajánlod? túl nagy a fordulatszám? Inkább fúróra szerelhetőt használjunk? vagy inkább azt se? kézzel, puha ronggyal a legjobb? használtál-e már valami karceltüntető szert? mit ajánlsz? és ha a márkaszervíz nem tud javítófestéket adni, te hová mennél? pici karcokról van csak szó, nem ment le a fémig, csak épp kifehéredett, kilátszik az alapozó.

scheerti 2006.09.28. 08:53:07

inkább újíts egy polírozót. Ha már mindenképp szükségmegoldás kell akkor lehet venni kompresszorra szerelhetőt, az jobb mert ott valamilyen szinten szabályozhatod a fordulatot. De természetesen a legjobb a polirozó,tényleg szép lesz tőle a kocsi.

"s faust márkájú selyem matt tipusú festékkel megszórni" Az se rossz,de ha alufelnitek van azt is vlehet poliroztatni ,olyan lesz 2-3 óra csiszolás után,hogy a légy hátast dob rajta,de azt is figyelembe kell venni,hogy utána nem lesz rajt az a réteg ami megvédi a sótól ,meg minden szennyeződéstől. De mutatósabb lesz az tuti.

omm 2006.09.28. 09:51:46

hmmm, ha már témánál vagyunk, ja szervusztok,
megmondó: rögtön másnap, ahogy meglett a kocsi, egy okos kislánynak a cégparkolóban sikerült nekitolatnia és meghúzta a lökhárítót de csak éppen annyira, hogy egy ceruzavstagságú és hosszú részen lepattant a műanyaglökőről a festék...na most, vettem ún. korrektorcerkát, na az egy nagy kalap szar...nem lehetett vele semmit csinálni...kicsit zavar, nem tudom, hogyan lehetne eltüntetni...

Zsomi 2006.09.28. 10:55:36

Kupánvágós csomagtér ajtóhoz annyit, hogy a 4 ajtós Kadettban két szál rugó van befeszítve, klasszikus megoldás, pont mint egy kocka ladában. Csak akkor van gát, ha az egyik hiányzik - mint esetemben -, mert akkor cseszhetem, hogy nem gázrugós, befigyel a seprűnyél. :-)

omm 2006.09.28. 11:30:10

rugót telepen biztosan találsz

Tommi 2006.09.28. 15:37:07

A Samara Sedanon is hasonló a megoldás, mint a Kadett Sedanon. De én át szeretném alakítani Fabia Sedan rendszerűre, mert ott nem nyúlik be a zsanér a csomagtérbe.

Megmondó 2006.09.28. 18:33:20

Scheertinek megint (sajnos:)) igaza van. Polírgép a legjobb, a nagyfordulatszámot el kell feledni, mert a melegedés hatására esetleg a festéket is megcsavarhatja. Szóval azt ne. Marad a kézi polír. Egy alapos mosás,bő hab, stb. Aztán kátrányoldás, azt is alaposan. Aztán felkensz egy kevés polírpasztát, és körkörösen,stb. Megszárad, lehozod egy puha ronggyal. Erre jó a turtle wax, de az nagyon az elején van a dolgoknak. Ami kézzel is használható, nem kell hozzá a gép, az még talán a középpolír. 3m a jó. 4e ft/liter. Ami a tescoban pl kapható, na az mind az autóápolás legalja pl, tisztelet a kivételnek. A korrektor ceruza tényleg semmit nem ér, hagyd. Kicsit polírozd meg a karcolt felületet, majd az autód színével minél inkább megegyező ugynevezett színpasztát kell venni. Ez van pl fekete,. sötétzöld, stb kb 10féle színben. De jó a világosra a sötét, a sötétre a világos színpaszta, a lényeg, hogy az alapszín egyezzen. Na azt szépen beledolgozod a karcolásba, és ha elég ügyes vagy, lesz belőle egy hajszálkarc. Mivel a festékanyag miatt színes ez a paszta, ezért ez egy hosszu ideig benne is fog maradni a karcban. A felületre keveset használj, mert kevés is elég, nehezen jön le a sok. Mindjárt folyt köv és esetleges hibákl helyesbítése.

Megmondó 2006.09.28. 18:47:29

Ja, a másik kérdésre a válasz. A márkakereskedések minden kiegészítőt méreg drágán árulnak, és még nagyon xarok is. Menj be egy olyan festékboltba, aminek a cégérén ki van írva pl hogy Standox. Na ott lesz autófesték. Aztán márkától függően megkeresed a gyári színét (szöveg és egy sok jegyű szám) vhol a karosszériára ragasztott lapon, és azt bemondod a festékesnek. ő erre (ha minőségi a bolt) előhoz minimum 3 és max 10 árnyalatot, ami között semmi különbség nem észlelhető. Kimész a napfényre a makulátlanul tiszta autódhoz, és rápróbálod a színt. Ezt fényezendő elemnél nem szabad eljátszani, ott a mester válassza ki, mert egy hibajavításnál nem gond 3 árnyalat kül, de egy fényezésnél nagy gáz. 1dl kikevernek max 2500ft-ért, a festéktől függően.(persze helytől is, stb függő az ár, kb ennyi)
A festéket pedig felviszed a hibára, de nem ecsettel, vagy fültisztítóval, egyik sem jó. Kapható még festékjavító naaaagyon kicsi "ecset" (egy 5mm átmérőjű szőrpamacs egy műanyagxar végén) HA ez nincs, akkor nagyon óvatosan fogpiszkáló. Vagy makettező és airbrushművészek által használt szupervékony és hajló csoda ecset. Na azzal lekened a hibát. Inkább karcfeltöltés legyen mint lefestés !!!! Ha kész, óvatosan lepolírozod gynegén, és megnézed az eredményt. Szükség szerint ismétlés ;) (a polírozásnál a fehér pontok nem számítanak, mert az csak a nagyon apró repedésekbe stb jutó polírpor. Le kell azt mosni onnan, és akkor látható, sikerült-e a karceltüntetés.

scheerti 2006.09.28. 18:53:03

Úgy emlékszem lehet kölcsönözni is polírozógépet párezer forintért. Eladás elött mindenképp megéri polírozni az autót,persze nem túl mélyen és elég sok polírfolyadékkal,persze elötte le kell rendesen mosni a kocsit,mert ha poros akkor brutálisan bele lehet karcolni a port. Flexet semmiféleképp nem ajánlok,mert azzal képtelenség polírozni és még veszélyes is.

Tommi 2006.09.28. 21:02:54

A Samara nyáron lett utoljára polírozva, de most nem is tervezem. Majd a tél után, ha eltűntetem a rozsdafoltokat... stb... Majd ha lesz egy kis pénzem, veszek normális javítófestéket is, meg kijavíttatom a jobb hátsó sárvédőt, mert van rajta egy mm-es horpadás. A karcolást kijavítottam, mert volt Fiat-piros festékem, azzal lekentem. Igaz, hogy 2 árnyalattal sötétebb, de nem feltűnő.

scheerti 2006.09.28. 21:30:18

Rosso Corsa? Elvileg az a Fiat piros. Legalábbis az enyém az.

Field 2006.09.28. 21:55:05

Apám kombi Temprájának a csomagtartójával is vigyázni kell..

omm 2006.09.29. 08:06:00

hát köszike a jótanácsokat, remélem megérti majd a szlovák eladó, mit is akarok (na nem mintha ÉN nem tudnám elmondani), biztosan kipróbálom majd, de először a fékek...ma indulok csehországba, Istenem, de jó sört fogok inni, nem beszélve a kajákról:)))
Tesco cuccokkal már én is befürödtem párszor, legutóbb az ún. műszerfaltisztítóval, ami rettentesen fos volt, mert a kezelt felület totálisan bemattult tőle, pedig nem csináltam tűző napon...aztán eljátszottam a Megmondó-féle trükköt és, ha jól emlékszem, hárpm flakon dobtam ki, mire meglett a jó...hmm...most nem ugrik be a márka, de majd utánajárok...

Sopánka 2006.09.29. 08:39:43

kösssz Megmondó! :)

Sopánka 2006.09.29. 08:59:20

még mindig megvan ez az Isuzu Gemini GTI!
biztos azért, mert 655.ezret kérnek érte!
de ha jövő ilyenkor is meglesz még, lehet hogy elcsábulok!
http://www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=556340&command=ugras&screenwidth=1024

omm 2006.09.29. 09:09:22

hmm...csábító...és az új kuplung sokat nyom a latban...115 lóhoz 960 kiló...nem rossz

Duster 2006.09.29. 09:12:18

Srácok!
Mi a fenyő az a diszkéder? "Az eredeti műanyag díszkéderek helyére saját anyagból készítenek újakat." Ke?

omm 2006.09.29. 09:29:11

asszem azok a műanyag tiplik, amik a kárpitot rögzítik magához az ajtó konstrukciójához pattintásos módszerrel, ha nem tévedek...

Zsomi 2006.09.29. 10:20:30

Aha! Így hívják azokat a kis rohadásokat eredetileg, amiket mi bolhának hívunk? Bátyó szerzett valahonnan egy marékkal, azóta nem zörög (annyira) az ajtókárpit. :-)

omm 2006.09.29. 10:23:45

de ebben nem vagyok ám biztos!!!

viszont abban biztos vagyok, hogy ha kimentek a Ringre a FIA GT-re, akkor nem semmi élménnyel lesztek gazdagabbak...tavaly láttam és HALLOTTAM őket brünnben...
KOMOLYAN ajánlom a Saleeen hangját, mikor letiltásig forgatja a 7 literes v8-at...olyat még garantáltan nem hallottatok...aki szereti az autókat, annak kötelező...

omm 2006.09.29. 10:30:24

és MEKKORA lesz megint a Palik arcaaaaaaaa

omm 2006.09.29. 11:11:19

na kié lesz a 900?
új rekord
sajna

Sopánka 2006.09.29. 11:32:34

hát nem tudom, nekem nem kell :)
ez a FIA GT engem is felpaprikázott! lehet, hogy kimegyek?

omm 2006.09.29. 11:43:44

nem bánod meg, higyj nekem!
majd rakok fel képeket a megolvadt Viper műanyag küszöbről a kipufogó körül...jövő héten...többet is

Duster 2006.09.29. 13:05:39

Omm, Zsomi: KÖSZI! 8-)

Tommi 2006.09.29. 14:04:26

most meg kínai nagydíj is lesz...
FIA GT... hát nem tudom... ha be tudnék lopózni, mennék...

Sosperec 2006.09.29. 14:08:59

A diszkeder nem a bolha, hanem ami az ulesek elenel van. Ugy nez ki, mint egy kabeletol megfosztott szigeteles, erosen muanyag.

omm 2006.09.29. 14:40:29

ezer bocs, mondom, hogy nem voltam biztos magamban:((...a régi skodákban volt gyönyörű fényes-fekete diszketer:))
szerencsére a kínai nagydíj kora reggel van és a GT-t ha teheted NE HAGYD KI! igazat fogsz nekem adni, nem mindennapi élmény...ha mázlid van, akkor ott lesz a Murciélago GT-R is, ami nem a legjobb, de a látványért megéri a mattfekete karosszéria

Zsomi 2006.09.29. 14:57:30

Jaaa! Hogy dísz kéder akar lenni. Most már ezt is tudjuk. Egyszer 3 hétig gondolkodtunk azon a családban, hogy mi az a pácsó??? Nos? Lehet tippelni. Annyit segítek, hogy nem autóval kapcsolatos.
A Ringre én is szívesen kimennék, ha nem most menne műtőbe a talicska. Jó szórakozást mindenkinek!

scheerti 2006.09.29. 15:56:57

A szakszavak nem az erősségeim:D

omm 2006.09.29. 16:14:49

passz...ami a pácsóról eszembe jut, azt inkább nem írom ide:)))

asphalt_ 2006.09.29. 18:14:46

pác-só

Zsomi 2006.09.29. 20:10:24

BINGO! asphalt_, kéred a nyereményed, egy nem működő kadett-órát? Vafy esetleg egy rágóval összeragasztott, torzító középső tükröt? Sajnos jobb nyereményeket nem tudok felajánlani. A kupac többi része használhatalan. :-D

scheerti 2006.09.29. 20:33:31

Jajj gyerekek. Aki megmondja nekem,hogy mi az a nyeles dózer azt meghívom egy sörre:) Ha már a szakkifejezéseknél tartunk:)

Tommi 2006.09.29. 23:03:56

Nyeles dózer = KAPA!
De javíts ki, ha tévedek :)

Karesz 2006.09.30. 11:27:44

Kapa sport! :))

scheerti 2006.09.30. 18:50:31

Lapát:)

De elfogadom,mert nem kicsit vagyok fáradt:)Milyen sört szeretsz. Remélem nem olyat mint én ,mert én a rekeszeset szeretem:)

Tommi 2006.10.01. 14:07:55

Rekeszes? Jöhet! Egyébként Heineken.

scheerti 2006.10.01. 18:31:39

Gyerekek, vezettem egy múzeális korú Deutz traktort,nem semmi gépezet. 40 éves de látszik,hogy össze van rakva,amúgy nem vagyok paraszt de ezt nem tudtam kihagyni:)

omm 2006.10.02. 08:18:23

na, voltatok a GT-n?
jó reggelt!

Sopánka 2006.10.02. 09:17:19

áh, közben meghívtak vendégségbe, és inkább oda mentünk. A gyerekek még kicsik, úgyse élvezték volna. Majd még megyünk sok ilyenre, ha Berci nagyobb lesz. Még csak a jövő héten lesz egy éves.

omm 2006.10.02. 09:27:02

sosincs elég korán elkezdeni :))))
Gratula Bercinek előre is!

Sopánka 2006.10.02. 12:47:33

kösz :)
látom, gyakran forgatod ezt az oldalt! :)

amúgy jóhétfőt! :)

Tommi 2006.10.02. 14:37:00

Olvastátok az összehasonlító tesztet a TC-n? Honda Civic VTi vs. BMW E46 323i.
Nektek melyik kellene jobban?
Nekem a VTi :)

omm 2006.10.02. 15:17:03

attól függ, mire?
Sopi: kösz, megvan:(((

Karesz 2006.10.02. 18:24:40

Egyértelműen a Honda... bár a külső tuningot asszem lekukáznám róla.

Megmondó 2006.10.02. 19:31:52

Omm bizony megragadta a kérdés torkát, és adott neki. Nekem mostmár a BMW. A cikkben az a sor a válasz, hogy míg 200nál a Civicben örvénylik a világ, és reszket, addig a BMWben.. Szóval ezért. Halkabb. Nyugodtabb.

scheerti 2006.10.02. 19:42:33

Nekem is BMW. Ha már választani kell japán és német között akkor a német.

Sopánka 2006.10.03. 07:30:07

Hát ha ugyanannyiért lehetne kapni a kettőt, akkor egyértelműen BMW, csak a hátsó hajtás és a kellemes 245 Nm nyomatékzuhatag miatt, ráadásul mindez elég széles tartományban a rendelkezésre áll. A hétköznapokban ez többet ér, mint a VTEC. Mikor pörgetném én 6000 fölé? Az nagyon feltűnő, nem lehet állandóan pörgetni, azt ember nem bírja.
Pedig különben japánautópárti vagyok... Ha már japán, akkor a Mitsubishi motorok állnak közel a szívemhez.
A barátom, akivel október 17-én a Ringre mentünk volna autós napra, lemondta. Egyedül nincs kedvem elmenni. Nem jön valaki véletlenül?

Zsomat 2006.10.03. 07:43:28

Hajh... A BMW nekem is a befutó. Hétvégén volt szerencsém kipróbálni egy 323-ast, igaz '87-ből, de ezek után egy újabb darab nagyon jó lehet.
A cikket sajna nem tudom elolvasni, mert a céges neten le van tiltva a TC :-(

omm 2006.10.03. 08:27:09

ha már mindenki állást foglalt, akkor én is, imigyen:
1. éjszaka pirostól-pirosig gyorsulni és szamurájkodni egyértelműen a Civic...
2. nappal pedig sztrádán és hegyi szerpentinen nyomulni a bömbi...
társadalommegosztó kérdés...mi meg lassan araszolunk az 1000 felé...

Tommi 2006.10.03. 14:26:33

Legyen is csak 1000. Leagalább Karotta észreveszi, hogy egy kicsit elhanyagolt bennünket.
Egyébként 100 % hogy Civic VTi-t vennék, ha annyi pénzem lenne...

omm 2006.10.03. 14:40:26

én igazából a TV műsor miatt aggódom

Zsomi 2006.10.03. 14:56:03

Van vmi új hír a műsorral kapcsolatban, vagy még mindig a kreatív szünet az aktuális?

scheerti 2006.10.03. 18:20:09

Zsomi!

A kreatív szünet jó lenne,csak az a gáz,hogy itt nem erről van szó hanem valami sokkal mocskosabb dologról. Sajna az van,hogy amit levesznek műsorról azt ritkán teszik vissza ha nincs elég nagy nézői kérés,hogy heklyezzék vissza a műsorra. Úgy gondolom,olyan 30-70 000 e-mail segítene a helyzeten,persze csak akkor ha karottáék akarják egyáltalán folytatni...

Tommi 2006.10.03. 20:20:55

Nyújtsunk be petíciót a TC-ért!

scheerti 2006.10.03. 20:41:36

A napokban találkoztam egy haverral aki autószerelő és egy 2-es Golffal jött. A következő párbeszéd zajlott le.

- Jó a verdád.
- Ja ,de nem az enyém csak túl gyenge a tulajnak és akar rá egy kis tuningot.
-Hány lovas? 130-140?
-Majdnem:)
-Mégis mennyi?
-260 volt a legutóbbi méréskor
-He?
-Ja, nem mondtam,hogy 2.8 as motor van benne?
-És minek neki bele még tuning.
-Nem tudom,de a főnököm BMW-jét úgy hagyta ott mintha állna.


Nem volt több kérdésem a kocsival kapcsolatban.

Field 2006.10.03. 23:15:18

BMW.
Még mindig nem hiszek az elsőkerékhajtásban.

Apu 2006.10.04. 00:18:12

Na mi a Datsuns koncert van máá!?!
He?

omm 2006.10.04. 08:57:37

scheerti: azért az már kicsit durva:))) nem szeretnék vele komolyat bukni...

a petíció érdekes ötlet, csak nem tudom, hogy a pénzfejű vezetőségnél elérnénk-e vele valamit...meg kéne kérdeni a Karottáékat, hogy akarják-e vagy sem...

scheerti 2006.10.04. 09:57:09

Erre csak a Kossuth téri tüntetőket tudom felhozni példaként. Benyújtottak 1000 petíciót. Elértek valamit? Nem. Pedig ők olyan helyre nyújtották be ahol arra teszik le az öltönyös tolvajok az esküt,hogy a KÖZT szolgálják.Egy kereskedelmi csatornánál gyakorlatilag esélytelen,hogy egy levett műsor visszakerüljön a helyére szezonban. Azt csak rengeteg levéllel meg ilyen ökörségekkel lehetne elérni aminek megint semmi értelme ,mert gyakorlatilag szarnak a fejedre ott is ha ők mégsem úgy gondolják. Most várni kell tavaszig aztán meglátjuk mi lesz,de ez szerintem egy akkora csúsztatás mint a ház. Tavasszal is szépen el lesz felejtve és akkor meg kapunk egy: "már nem aktuális a tv" választ...

omm 2006.10.04. 11:05:29

hmmm...akkor szarnak bombázzuk emilekkel a TV2-t...nem vagyok agresszív barom, de ez az egyetlen műsor, amit nézni lehetett...

scheerti 2006.10.04. 11:32:45

Legalábbis szerintem nincs értelme,mert az e-mailozás pont annyi mint a szarnak egy pofon. legtöbet el se olvassák. Ha a tv2 nem is esetleg egy másik tv átvenné őket. Totalcar nem lehetne szerintema címe,de végülis az mindegy is.

omm 2006.10.04. 11:45:08

mindegy, ne kapkodjuk el, hátha elsül a kapanyél is...

omm 2006.10.04. 12:01:01

érdemes rákattintani Colin McRae blogjára, ha már szó volt róla a TC-n. leírja az X-Games-es bukfencét az Imprezával, szó szerint írja: "Életem leggyorsabb bukfence volt, kb 1.5 másodperc. Az átfordulás felénél (tehát mikor fejen állt!) toltam egy egyest, hogy utána mindjárt mehessek tovább"...

hát, ez a különbség a halandók és Colin McRae között...
respect

Tommi 2006.10.04. 15:36:23

Az szép lehetett... Colin tényleg nagy ász, de őt is elfelejtették.

omm 2006.10.04. 15:52:29

remélem, most tud majd bizonyítani

Grami 2006.10.05. 10:06:00

Helló arcok!

Tanácstalan vok, mert elmúlóban van a GTi lelkesedés, pont az 1millióértmilyenjóautótvehetnékmár dolog miatt. Végignézettem pár szerelővel és lakatossal a kocsit, és bizony kijött, hogy 380-ért vettem, és 670ezret kéne még ráköltenem hogy rendbehozatnám, semmi tuning, semmi extra, csak rendben lenne rajta minden. És át is lépném a mágikus 1millás határt.. ami azt is jelenti hogy ráköltöttem a kocsira még plussz 2x az árát. Ti mit tennétek?

TC-vel kapcsolatban: Remélem én is hogy lesz műsor, mert az a 10-15 ember mit fog csinálni, ha megszünne? Egy 700 Ft-os autósujságot?

Aggaszt az is hogy 1milláért már csudajó járgányok vannak amik nem 20 évesek..

omm 2006.10.05. 10:28:58

Grami figyelj!
Totálisan megértelek, mert ezt már kétszer végigcsináltam én is. A lényeg az, hogy ne add fel és csináld végig amit ekezdtél. Én sem dúskálok a lében, de fokozatosan megcsináltam mindent és az autó úgy a szívemhez nőzz, hogy könnyes szemmel adtam el. Többért, mint amit ráköltöttem. A GTI sosem olcsó mulatság, és hidd el, hogy sokkal többre becsülnek a VW-hez értők, ha van egy EREDETI, nem szénné tuningolt GTI-d. Sokat fog még az érni.
Javasolnám neked, hogy apránként csináld a dolgot, azzal kezdd ami a legégetőbb. Tudom, vérzik az ember szíve, ha nem tud egyszerre mindent megtenni, de ez van...csináld végig és ne add fel! A verda meghálálja, hidd el...

Sopánka 2006.10.05. 13:07:58

lehet, hogy kevesebbet fog érni a GTI-d, mint amennyiért vetted, de A TE SZEMEDBEN többet fog érni, mint bármi, amit 1millióért veszel, és szintén rákölthetsz pár százezret, hogy rendben legyen. Ha én megveszem a Sierrát, amit néhol már 50ezerért is lehet kapni, és ráköltök fél millát, hogy igazán élményautó legyen (gátlók, rugók, kipufogó, direktszűrő, sperrdifi, rövidáttételű kormánymű), az sem befektetésnek megy. Mások szemében őrültség, nekem viszont 1millióból van egy olyan kb. porsche924(s)-nek megfelelő élményt nyújtó autóm, ami mellesleg családi autónak is jó. És nem is egy feltűnő darab. Csak aztán vigyázni kell rá, mert ha valami barom összetöri nekem, nincs az a biztosító, ami megtérítené az engem ért kárt.

Tommi 2006.10.05. 14:04:37

Engem is mindenki leszól, hogy miért Samara-t vettem, miért nem valami normális (=nyugati) autót. Azért, mert egy Samaraból fél milláért már 95-98-ast kapok, de ha nyugati autót vennék, akkor csak egy 20 éves lepukkant valamit vehetnék és rá kellene költenem mégegyszer annyit. Meg az alkatrészek is drágábbak. Elnézést a nyíltságomért, de nagyjából így van.

omm 2006.10.05. 14:13:27

építs és alkoss, ez a lényeg...GTI, Sierra vagy Samara, tökmindegy

scheerti 2006.10.05. 15:59:26

Kiváncsi vagyok van e élet 1000 után:)

Sosperec 2006.10.05. 19:58:01

Omm: A sorba vegyuk be meg a '94-es Alfa 33-at is... :) Ma jott el a szerelotol, vegre igazi auto valtotta le a kisposzot! :)))
Orulok, mint allat.

Tommi 2006.10.05. 19:58:04

scheerti: már most sincs nagy élet...

Megmondó 2006.10.06. 00:35:59

Na... :) Grami, akkor halld az én szavam is.:D Sajnos a kenyeret meg a tejet nem adják ingyen a boltban, ezért ne vedd meg a GTI-t,stb.
1 milláért rengeteg autó van. De azt tudnod kell, hogy egy 1millás autónak az átlagára ennyi, azaz 750ért is lehet venni egy kis szerencsével. Csak nem az első helyen kell megvenned,félni a pofátlan alkutól,stb. Ha ügyesen választasz és adsz el később, 2év amortizációját is megusztad, ami az árat illeti. Nekem volt olyan kocsi, hogy 3éve vettem, és még ma is megvenném, igaz mostmár kevés hasznom lenne rajta, de azért 3év!... Szóval ha jól választasz....

A másik érv, hogy ha azt akarod izélgetni azt a GTI-t, akkor tedd azt. De csak ha tényleg teljes szívből akarod. Ha nem, akkor 1. verzió.

Ui: semmit nem fognak később megfizetni rajta. Sem a felnit, sem a gátlót, SEMMIT ! Ami számít: kpzár, szervó, szín, klíma, el abl,vonóhorog.(lehet kihagytam vmit, fáradt vagyok) Ami ezen kívül van, azt nem fizetik meg, még fél árban sem. MAx(és nagyon max) könnyebben adod el, az ugyanilyen paraméterű alap autóhoz képest. De tuningolt autót még a fiatal sem akar venni, mert fel van háborodva, hogy lehet hogy előtte széthajtották ! :) halllottam 21éves vevőtől, hogy "biztos vmi fiatalé volt, aki megölte az autót"... :D Szóval óvatosan a tuninggal szerintem.

scheerti 2006.10.06. 07:18:01

Karotta üzeni,hogy még nem adta fel a blogolást teljesen,és még akármi is lehet:) Ja és köszöni,hogy kitartunk:)

Megmondó szomorúan ugyan de egyetértek veled. 20 éves autót nem érdemes felújítani,mert nem veszi senki figyelembe,hogy mennyit költött rá az ember. Úgyis csak azt szajkózza mindenki,hogy "dehát a másik negyedannyiba kerül". Ismerem én is a Megmondó által vázolt típust aki félévente cseréli a kuplungtárcsákat a kocsiján,de azon aggódik,hogy az előző tulaj,hogy vezethette.

Sopánka 2006.10.06. 08:17:52

jóreggelt!
Elbukott a regadó! Olvastátok?
Lehet, hogy újra érdemes lesz a mobile.de-n keresni használtautót!

scheerti