Sorsdöntő nap: ma visszük az Elnökit szélvédőműtétre. A hátsó üveg kivágását ugyanis nem mertük vállalni, ha ezt eltörjük, vége az autónak. Ilyen agyonhajlított szélvédőt nem nagyon gyártanának le nekünk, pótolni pedig nyilvánvalóan lehetetlen, hiszen a hozzáférhető alkatrészforrások szerint a Gloria egyáltalán nem létező autó. A szakemberek csak kacagnak az aggodalmunkon, és mire aggódni kezdenénk, már ki is kapják a maradék ablakokat. Vissza a műhelybe Indiánhoz. Leszedjük a hatalmas krómlapot a küszöbökről. Alatta semmit sem találtunk. Szó szerint semmit: küszöböt se. Azaz a közepe megvan, csak eleje és vége nincs. Rohadt oxigén. Másik nagy pillanat: első ízben tesszük emelőre. Rusnya egy nagy dög ez, centire fér be a műhelybe. Az alja olyan amilyen, mindent felületi rozsda borít, de semmi feltűnő újabb borzalom nem kerül elő. Leengedem a kuplung munkahengert, a hidraulikafolyadékot a bal cipőmbe csorgatom. Annyira megdöbbenek a hülyeségemen, hogy ki sem ugrom alóla, csak egykedvűen káromkodom, ahogy csordogál.