Mielőtt bármit leírnék, le kell szögeznem, hogy az a 27 másodperces videó, amin a Hangyász motorját hallhatod forgatás közben, életem főműve. Illetve Ákos főműve. Semmiképp ne hagyd ki, van láng, lobogó falinaptár, és olyan hang, hogy ezredszer visszanézve is nyihogok tőle.
Megjegyezni se tudtam, hány éjszaka maradt ki PWRacing Ákinál az elmúlt héten a Hangyász miatt. Két hete úgy tűnt, közel a vég: egy látszólag összerakott, járó motorú autó körül ugrándoztam, az elégetlen benzin facsarta (khm) könnyekkel a szememben. De mind tudtuk, hogy igazából messze még a kavicságy. Lássuk a részfeladatokat.
Meg kellett oldani, hogy a hengerenkénti pillangókat a jobb lábam vezérelje, ne kézzel kelljen átnyúlni a szélvédőn menet közben. Azaz kellett egy gázbovden. Aminek az áttételezését össze kellett lőni a pedál és a fojtószelepek között. Hogy pont akkor nyíljanak sarkig a pillangók, amikor felkoppan a végálláson a pedál. (Ez fontos ám, különben a görcsösen padlózó láb tönkreteszi az ITB-ket egy idő után). És persze felengedve zárjanak be. És lenyomásra nyíljanak ki. Magától értetődőnek tűnik, de messze nem az. Aztán össze kellett szinkronizálni halálpontosan a hat pillangót.
Hogy egyszerű volt-e a szerelés? Nem. Sem a motornál, ahol a bowden végződik, sem a pedálnál. És ha már a pedálnál tartunk, az OBP márkájú pedálbox egyszerűen siralmas, borzalmas. A pedálokat kézzel lehet hajtogatni, szűk, mint az istennyila, látszik, hogy Super7-be tervezték a britek, balettcipős kislányoknak. Hiába állította be az Ákos a pedálok szintjét úgy, ahogy kértem, ha a kuplung és a fék rendes magasságon van, képtelenség átfordulni sarokkal a gázra, azt pedig még utcai autóban is gyűlölöm, versenyautóban pedig egy métert se megyek úgy, hogy nem lehet gázfröccsöt adni. Még szerencse, hogy a pedál lapját oda lehet hajlítani, ahol már jó.
De legalább minden be van kötve, lehet kuplungolni - klassz, rövid úton jár, férfias erővel, érződik, hogy az ACT szerkezetben van rugóerő rendesen. A fékről ma még nem tudunk semmit, csak azt, hogy elvileg fog, és tekergethető a fékerő szabadon. És hogy légtelenítés közben Ákosunk kézzel elgörbítette a pedált. Elképesztő. Lecserélni akkora meló lenne (minden fékcsövet, gázbowdent, kuplunghidraulikát, főhengereket, olajtartályokat átrakni), hogy reálisabb pár odahegesztett acélcsíkkal I-profilúvá alakítani, megerősítgetni. Ettől mondjuk még nem fog elférni a lábam, de az az én bajom, minek növesztettem 41-esre, mint a jeti.
Szóval működnek a pedálok. Működik a kormány is: a Nissan 350Z pumpa látszólag szépen együttműködik a BMW kormányművel. A kormányszöggel sincs baj, inkább a határolással: most akkorát fordulhat a kerék, hogy beleér a lengőkarba, kell ütköző. Powered Áki közben készített egy új közdarabot a kormányoszlopba, hogy csökkentse a csuklók törését. Az ezt illusztráló fotón a mutatóujjam utolsó két perce látható, életlenül, így nem tenném most ide.
Kialakította továbbá a vízkört, benne egy csodálatos S-betűvel, ami körbetáncolja a kormányszervó-tartályt, és egy szintén kézzel gyártott toldóval, amibe beleépítette a vízhőfokmérők szenzorait. Hosszú perceken át mesélte, hogy hányféleképp kellett végigpróbálni a vízvezetékezést, mire rendesen keringett a közeg. Ez van akkor, ha az ember vesz egy korai 350Z motort, aztán rámókoltatja a Pathfinder hátsó vízcsöveit, mert állítólag jó, aztán belül átalakítja a járatokat a kései 350Z rendszerére, és végül az egészet beteszi egy Datsunba. Nyilván mindent újra fel kellett találni. És akkor még nem beszéltünk a fűtésről, amihez a picike ventilátorral egybeépített radiátorka szintén Angliából jött. Arra nem esküdnék meg, hogy a Hangyászről győzi majd letolni a párát, de egy felhúzott laptopra procihűtőnek tán beválhat még.
Olajügyben is volt fejlemény: véglegesedett az Accusump bekötése. A Mester ugyan rám ijesztett, hogy nem jó, de aztán közös erővel megfejtettük, hogy csak az egyik szelep néz ki nyitva úgy, mint ami zárva van. Azóta faszán működik, kipróbáltuk, jó 5 másodpercnyi túlélőidőt biztosít, ha elvész az olajnyomás. Remélem, sose lesz dolga, de jó, hogy van.
Milyen folyadék is van még? Ja, fel kellett tölteni az erőátvitelt olajjal, összesen majd' 5 literrel. És még több is elkelt volna, ha már meglenne a difihez az olajhűtő, ami még a Driftgarage-Adorjánék-Baksa Bermuda-háromszögben veszett el. A pótlásáról már intézkedtem, de Missile Performance Karesz, akitől kapok hűtőt és szivattyút, még nem tudta odaadni.
Ha már erőátvitel, a szombati autózást azért nem vállaltuk, mert egyelőre nincs rükverc. A BMW váltókulissza
mozgásteréhez képest a Nissan váltóban túl messze esik a hatos melletti rüki, így tolatni csak szó szerint lehet, hogy "Hé, tolj már meg hátra, légy szíves". Miközben odabent ülve, transzban kattogtattam a fokozatokat az (elsőre egy kicsit túl hosszúra kért váltóboton lévő) Datsun fa váltógomb segítségével, Áki felvázolt valami elképzelést, ami a Hewland és a bovden szavakat tartalmazta, de egyáltalán nem értettem. Állítólag lesz megoldás.
Ennyit a mechanikáról. Ami a villamosságot illeti, minden működik, kivéve az általam nem biztosított normális ablaktörlőkacsolót, melyből azonban már utazik felénk a pótlás. Egyébként minden van, leszámítva a működő Stack fordulatszámmérőt, mert azon lapzártáig nem sikerült úrrá lenni, demo módban kalimpál, mintha bizony nem lenne annyival érdekesebb, hogy hogyan harap a 8000-be a VQ-motor.
Még a helyére kell rögzíteni az akksit, fel kell címkézni a kábeleket, aztán gyártani egy szép kapcsolási rajzot, hogy jövőre is tudjam, hogy miért indexelek ablaktörléskor. Aztán szétszedni az egész műszerfalat, leflokkoltatni és visszatenni. Úgy, hogy ennek a szerelhető rögzítése ma még nem megoldható. Csinálni valahogy világítást, miközben a vacak műanyagok miatt az első lámpák felfogatása se nagyon egyszerű.
Ja, és halott a diódahíd a generátoron, szóval azt fel kell újíttatni. Szegény Ákos bonthat le megint mindent az útból. Nem csodálom, hogy időnként vágyódva gondol a Hangyász felé repülő, a levegőben pajkosan szaltózó gyufaszálra.
Húú, és mennyi mindent elfelejtettem még. Például az Ákos által teddyhengerrel pompásan matt feketére festett bukócsöveket. A londoni buszok ajtajáról származó bőrhevedereket, amik a csomagtérfedél biztonsági rögzítői, ha a zsanér ki akarna szakadni az üvegszálból. Az általam múlt hétvégén készített bőr ajtónyitót és -behúzót.
Mi van még hátra a menéshez? Nos, a fentieken kívül kell néhány új tőcsavar a kerékagyakba, mert kettő mindenestül hiányzik, de a meglévőkre se mind jut anya, ami újabb Bermuda-talány. Aztán fel kell tekerni a futóművet bő 10 centi magasra, ami főleg hátul jelent nagy emelést. Megoldani, hogy ne forduljon túl az első kerék. Kéne továbbá egy kanyarstabilizátor előre, mert a tervezett E30 sajnos nem fér el rendesen mégse. Olyan kéne, aminek nincs hasa, azaz lényegében kétdimenziós, egy síkban van. Ha van ilyenre ötleted, pláne állíthatóban, kommentálj, tanácstalanok vagyunk.
Aztán zárhatóvá kell tenni az utasoldali ajtót, amihez most hozta meg a posta a 38 éves zárat. Kivágni a géptető közepén egy nagyjából 50x50 centis lukat, mert a légszűrők nem férnének el.
És akkor jöhet majd a futómű-beállítás. Meg a motorvezérlő programozgatása. Mert álltában eléggé szépen üzemel már. Ezekről mind lesz szó hosszan, a szokásos felszínes, áltudomáyos lol jegyében. Az érdekel még nagyon, hogy Powered Áki mit varázsol majd ki végül a VEMS-ből, aminek ő az egyik legnagyobb guruja kerek e világon. És hogy mit mutat a kiabálós VQ a fékpadon. Meg nyilván van még 53 olyan dolog, amit kifelejtettem, és ami miatt Ákos majd jól kiröhög.
Aztán lesz egy évünk bemenni 2:05 alá a Hungaroringen, mert 2014-re állítólag átépül. Nem állítom, hogy könnyű lesz. Szerencsére a múlt heti Égéstér óta, amin beszélgettünk másfél órát Michelisz Norbival, már tudom, hogy a személyében van egy elég ügyes pilótajelöltem, ha nekem nem adná ki. Mondjuk ő 2:00 alát mondott, de ő nem látott még engem futóművet tervezni.
Zárszóként nézzük meg ismét együtt a videót, mert úgy se hiszi el az ember, amit hall. Legalábbis én nem. Ez volt az álmom, a dohogva, régimódin alapjáró, de irtózatosan harapó, eszelősen forgó motor. Nagyon örülök neki. Nagyon.
josip 2012.12.03. 03:56:15
2, Álat!
3, Ááááááálat!
TeZe 2012.12.03. 06:28:16
Másodszor ez a pedálgép eléggé szarul hangzik, és ugyan tudom, hogy költségstop van a projektben olyan termékeknél, amik már adottak, be vannak szerelve, de azért az Evoklub fórumán pont most árul egy srác egy BNIB Tilton pedálgépet 160 ezerért. Én szóltam.
Stabrúd ügyben meg a Ground Control E36 M3-hoz való hátsója tűnik ilyen 2 dimenziósan laposnak:
www.ground-control-store.com/products/description.php/II=768/CA=231
Ha jól láttam egy fórumtpoikban, akkor az Adorján már rendelt ilyet és épített be egy E36-osba korábban, értekezz vele..
www.powerfanatics.com/gallery/albums/userpics/10878/db.jpg
Zé
TeZe 2012.12.03. 06:41:49
www.whiteline.com.au/product_detail4.php?part_number=BMF63Z
www.whiteline.com.au/product_detail4.php?part_number=BMR12Z
Meg a Civic Type R hátsója:
www.whiteline.com.au/product_detail4.php?part_number=BHR87Z&sans_vehicle=1
Meg a Genesis Coupé hátsója:
www.whiteline.com.au/product_detail4.php?part_number=BHR88XZ&sans_vehicle=1
;)
Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.12.03. 08:24:17
Tombo 2012.12.03. 09:23:28
Flankerr 2012.12.03. 09:30:03
tocibacsi 2012.12.03. 10:20:18
Spica · http://lucrezia.blog.hu 2012.12.03. 10:25:35
ODIV 2012.12.03. 10:31:19
1kutya 2012.12.03. 10:38:30
szilvássy dénes 2012.12.03. 10:42:51
95%-ban adom a projektet.pár dolgot már hetek óta nézegetek,de sehogy sem tudok megbarátkozni velük:
-réz fékcső!!!!ennél még az ate acél fékcső is 10x jobb nem beszélve az ebbe az autóba való verseny teflon fékcsőröl!!!
-fakormány
-h-kapcsolású váltónál pont 15cm-rel rövidebb váltókar kéne ez így ducato-s lesz.
-a 3 középműszertől semmit nem fogsz látni
félre ne értsd amúgy nagyon adom
Rocko- 2012.12.03. 11:00:50
"Ettől mondjuk még nem fog elférni a lábam, de az az én bajom, minek növesztettem 41-esre, mint a jeti."
az nem is olyan nagy. üdv, innen, a világ 49,5-ebbik végéről. :)
Pavel_ · http://www.bpracing.hu 2012.12.03. 11:15:18
bono92 2012.12.03. 11:23:53
betm3n 2012.12.03. 11:28:34
www.ebay.de/itm/H-R-Stabilisator-Seat-Leon-Typ-1M-2WD-ohne-Cupra-R-1999-Stabi-kit-Stabi-Kit-/150953047642?pt=DE_Autoteile&hash=item232580b65a
elnézést a fleabay linkért, ez volt gyorsban.
amugy régebbi S3, TT, vagy RS Octavia is ilyesmit használ hátul, és nem csak a H&R hanem a Neuspeed, a Whiteline vagy az Eibach is csinál ilyet.
Persze a legolcsóbb az Golf R32 gyári 19mm-ese, mert az sokszor van bontottban is. Persze az nem állítható úgy tudom.
És ami szép, ezek kb 5 tizedenként vannak átmérőben...
Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.12.03. 11:28:36
Nyiri 2012.12.03. 11:35:06
betm3n 2012.12.03. 11:35:39
Szkotti 2012.12.03. 12:00:38
Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.12.03. 12:46:02
A váltóbot hosszát én adtam meg tévesen, már átbeszéltük, és pont ott lesz a gomb teteje, ahol most az alja, úgy már jó lesz.
A három középső műszer nem takar semmit, azok a gyári műszerfalban is ugyanott vannak, és a miénk még lejjebb is van pár centivel, min a gyári.
Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.12.03. 12:47:21
Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.12.03. 12:49:58
Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.12.03. 12:52:26
dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.12.03. 13:41:45
Díszléc nem lesz rajta? Ahhoz hozzá tudnék szólni! Ha-ha!
rolls 2012.12.03. 14:01:11
: ))
Ja! Menősködik ezekkel a homasita cuccokkal!?! -Meg a pedálok is! Én, pédául simán megoldottam a teszkóból!
(na jó, - nagy duzzogva, -gratulááááálók !!!)
: ))
vikk007 2012.12.03. 14:02:05
Gomulka Béla 2012.12.03. 14:17:23
BartiS2 2012.12.03. 14:20:40
vikk007 2012.12.03. 14:20:58
Tie · http://polisztirol.blog.hu 2012.12.03. 14:43:23
Tie · http://polisztirol.blog.hu 2012.12.03. 14:50:36
extreme4x4.co.uk/acatalog/antirollbars4L.jpg
szilvássy dénes 2012.12.03. 14:56:35
betm3n 2012.12.03. 15:02:40
ez alapján a belső távolság 1048 mm
nem tudom a BMW elsője mennyi, de ez azért lehet kicsit keskenyebb, mint kellene.
a Neuspeed csinál 23-asat (a H&R csak 22-eset) a Whiteline meg 24-eset (link: http://www.ebay.co.uk/itm/WHITELINE-24MM-REAR-ANTI-ROLL-BAR-BWR22XZ-ARB-GOLF-4-BORA-A3-TT-LEON-OCTAVIA-/120869771719?pt=UK_CarsParts_Vehicles_CarParts_SM&fits=Car+Make%3ASeat|Model%3ALeon&hash=item1c246659c7)
az Eibach meg 25-öset: (link? www.ebay.co.uk/itm/Seat-Leon-00-05-FR-Eibach-Anti-Roll-Bar-Kit-E40-85-005-01-11-/400340720046?pt=UK_CarsParts_Vehicles_CarParts_SM&hash=item5d362a99ae)
whale 2012.12.03. 15:27:05
visszakettopadlogaz (törölt) 2012.12.03. 15:52:22
Blád__ 2012.12.03. 16:07:16
Bonusz: ha mindenféle "ismerős" nélkül oldod meg....
PS: Piros rendszám nem ér'
ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.12.03. 16:32:30
zöldi 2012.12.03. 16:46:58
Már tudom, ki fog BMW 40i hajtásláncot építeni a Daciámba :D
Tie · http://polisztirol.blog.hu 2012.12.03. 17:07:00
Az egyszerű, fejjel lefelé kell beszerelni, oszt meg is van. ;)
AtoszMester 2012.12.03. 17:42:11
téjézé 2012.12.03. 17:52:02
Olyan hangja van, hogy én is csak azt tudom mondani hogy: Háááhááá!!! :D
Remélem hamar megoldódnak a pöcsölős apróságok, és nyugodtan töltitek a karácsonyt, Powered Áki leleményességével és munkatempójával ez kivitelezhetőnek is látszik!
Alig bírom kivárni, hogy élőben láthassam valahol ezt a szépséges szörnyeteget!
TaaT 2012.12.03. 18:06:20
nagyonnagyon 2012.12.03. 18:10:44
Olyan ez mint a házépítés, már teljesen olyan mintha kész lenne és még mindig kell 87 apró és kevésbé apró dolog ami nem árt ha jól együttműködik. Jó látni a kiegyensúlyozott haladást. Bravó és szorítok !!
Töci 2012.12.03. 18:32:58
Ez aztán tényleg filléres árú, mondjuk nem is nippon gyártmány :-))))
villanysanyi 2012.12.03. 18:57:33
EddieCivic4g 2012.12.03. 19:18:54
Nem is értem, minek a fordulatszámmérő, van az alapjárat, meg 8ezer, azt kész:)
lanciabacci 2012.12.03. 19:38:27
kzolee 2012.12.03. 19:43:19
...vajó!
Tilton pedálgép miért nem játszott?
Suttora 2012.12.03. 19:44:01
Matyi21 2012.12.03. 19:48:58
sok sikert amúgy
2012.12.03. 19:49:19
Tonti-10 2012.12.03. 19:50:07
Van egy porshce 944S stabrúd a garázsban, szívesen felajánlom e nemes célra :) Nagyon szép a gép és örülök, hogy alakul...
A stab akár holnap is gazdát cserélhet itt van budapesten.
Lallyy 2012.12.03. 19:53:31
Csikós Zsolt 2012.12.03. 20:29:00
zeddez 2012.12.03. 20:36:54
ChPh 2012.12.03. 20:40:54
barnapapa 2012.12.03. 20:48:30
Mert megérdemled 2012.12.03. 21:08:45
@zeddez: LOL!!!!
Kérdésem Karottához: Az ajtó fényezése csak szimplán besárgult, vagy ez így volt tervezve? Egyébként nagyon harmonikusak a kocsi arányai.
Vizibolha 2012.12.03. 21:22:12
Ovecskin 2012.12.03. 21:22:31
Csikós Zsolt 2012.12.03. 21:24:59
Ha Karotta engedi... A Hacsirokut már odaadta :)
ChPh 2012.12.03. 22:05:08
Sam8888 2012.12.03. 22:28:04
Az E21 első stabrúdja 2D-s. Ha jól tudom áll is egy Ákiék udvarában, azt le tudjátok mérni. Tartalék meg van nálam vagy 2... :D
www.realoem.com/bmw/diagrams/m/g/0.png
protézisesh 2012.12.03. 22:28:39
Gábor Rágyanszky 2012.12.03. 22:36:48
Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.12.03. 22:37:50
Gábor Rágyanszky 2012.12.03. 22:38:04
tmolni 2012.12.03. 23:21:36
szép a hangja, jöhet a koncert:
www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=vz5_TLoV68s
Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.12.03. 23:38:16
Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.12.03. 23:40:44
nem kéne... 2012.12.03. 23:48:28
elektrokémiai korrózió miatt nem szeretik csak, más gond nincs vele.
fakormány. kinek mi.
h váltó. nem az a lényeg, hogy a teteje milyen hosszú, hanem hogy a forgáspontja hol van a teljes hosszhoz képest. az úgy elég vidéki shortshifter, hogy megvágjuk a tetejét.
a három középműszer helyén meg a gyári héjban is műszer volt, mért ne látna ki tőle?
1.1.1.2/bmi/i445.photobucket.com/albums/qq174/irishlad11/1974%20Datsun%20260Z/DSC05997.jpg
nem kéne... 2012.12.03. 23:53:29
csik, szerintem te ezt a szélvédőkeretet vezetted legfeljebb.
:)))
nem kéne... 2012.12.03. 23:55:01
az a színe.
a többi a nyers üvegszál.
Opel P1 · http://www.pbcomputer.hu/ 2012.12.04. 04:49:47
visszakettopadlogaz (törölt) 2012.12.04. 04:52:17
szálka 2012.12.04. 08:56:00
esetleg őket megkérdezheted kovary.racing.hu/torsenracing/index-hu.php?mode=auto&auto_alkatresz=stabrud
Lazlo Nardin · http://lazlonardin.blog.hu/ 2012.12.04. 10:27:59
2-More 2012.12.04. 10:46:40
Pedálboxban, hát igen. Mert a britek az überkirályak, meg a daemon tweaks. Kivéve ha kinai fost árulnak, nem mondom hogy egy Wilwood vagy AP pedálboxon nem a nevet kell megfizetni 50%ban, de ami gyanúsan óssó', az szar is.
Elektronikában, érdemes kicsit levelezni a Stack-el, csodákat tudnak produkálni az elektronikáikkal, kezdve hőfok/nyomásjeladóikkal, amik forditva működnek, mint a legtöbb ami a piacon van.
2-More 2012.12.04. 10:55:47
Slippery Slick a menetlabilizátor 2012.12.04. 11:10:53
Ma reggel Katika egyszeruen nem pippantott le, de ez a 27mp megoldotta ezt a problémát.
Hálás koszonetem!
lanciabacci 2012.12.04. 11:21:14
és még az üveg sincs benne - nem is értem miről beszél :)
ccvv 2012.12.04. 12:03:30
Azt mondjuk elsőre nem értettem, hogy miért áll egy rózsaszín, jobb térdben amputált, kis növésű, petyhüdt hasú életlen marslakó a 4. képen a tüte mögött, de aztán elkezdtem kapiskálni...
protézisesh 2012.12.04. 12:11:24
Amúgy valaki homályosítson fel, miért jó a hosszban állítható stabrúd? Mert ugye az egy torziós rugó, vagyis a CSAVARODÁSSAL szembeni ellenállása az, ami megakadályozza az egyik oldali kerék túlzott ki/berugózását, így csökkenti az oldaldőlést. Ha egyszer sikerült jól lehajlítani (=jó helyen illeszkedjen a kasznihoz meg a lengőkarokhoz is), akkor mit állítasz rajta?
A menet közben bowdennel állítást még csak-csak el tudom képzelni (oldja a két oldalt egymáshoz képest), de hosszot hol akartok állítani?
Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.12.04. 12:59:52
Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.12.04. 13:01:56
Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.12.04. 13:03:12
Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.12.04. 13:05:05
Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.12.04. 13:06:41
Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.12.04. 13:18:26
www.allfordmustangs.com/forums/attachments/2005-2010-mustang-gt-tech/23757d1171050695-2005-mustang-gt-adjustable-sway-bar-adjustments-rear-comp2.jpg
A bonyolult és elegáns pedig a késes, ezt írták fent is, ilyen van a komoly pályaautókban. Itt maga a stabrúd egy egyszerű cső, a végén ricnivel. A ricniknél fogva tekeri a csövet a két kés, ami két vastag rugólap. Ezeknek az elfordítása szabályozza, hogy mennyire hajlanak el, azaz mennyire merevek, mennyi erőt visznek át magára a stabrúdcsőre. A leírás béna, de a képek mindent megmagyaráznak.
www.racetek-engineering.com/images/RearBladeBar.jpg
Bajor 2012.12.04. 14:15:23
www.youtube.com/watch?v=4vWdyoD-ko8
petke33 2012.12.04. 14:19:56
protézisesh 2012.12.04. 14:36:07
A másodikhoz még hasonlót sem láttam. Újabb kérdés: miért kell menet közben állítgatni? Hogy a magas rázókőre is fel tudj menni két kerékre állás nélkül, meg a hosszú és gyors ívekben se érjen le a splitter sarka?
Szkotti 2012.12.04. 14:58:10
Az autó építésének folyamata is lényeges Bazsó úr számára.
Azt' mondjál már pár komolyabb/kiforrottabb autót ami szerinted ennél kevesebbe van.
Kupás Swift nem ér.
SZPTRSZB 2012.12.04. 15:28:05
TeZe 2012.12.04. 16:47:49
Ronin_ 2012.12.04. 19:34:41
De azért kíváncsi leszek, hány másodperccel fog elverni téged Michelisz Norbi ezzel az autóval a Hungaroringen;-)
Sopánka76 2012.12.05. 09:28:23
petke33 2012.12.05. 13:07:32
paladinn 2012.12.05. 14:18:32
TaaT 2012.12.05. 15:14:02
protézisesh 2012.12.06. 08:44:45
@Nínó Karotta: Most néztem a speedhunteres képeket. és meg kell állapítanom: az OT-expora összerakott kasznin sokkal szebben állt a hátsó sárvédő, szebb íve volt, mint a mostaninak.
Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.12.06. 17:21:38
paladinn 2012.12.07. 08:35:58
paladinn 2012.12.07. 08:36:52
Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.12.07. 12:46:23
TaaT 2012.12.07. 12:52:19
25.media.tumblr.com/tumblr_lfv2s6cZKJ1qeqth3o1_500.jpg
@paladinn: wow, olajszűrőről hallottál-e már? :D
paladinn 2012.12.07. 14:01:12
"
TaaT 2012.12.07. 16:15:30
paladinn 2012.12.08. 15:29:45
TaaT 2012.12.08. 20:53:02
paladinn 2012.12.11. 08:47:45
tocibacsi 2012.12.11. 10:19:16
SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2012.12.11. 21:43:25
nawakusi 2012.12.12. 17:51:29
www.facebook.com/photo.php?fbid=10151958866897366&set=a.184632767365.127497.161568662365&type=1&theater
pedaz 2012.12.12. 21:07:01
herrfricc 2012.12.12. 21:17:53