Hangyász hétfő 30: FAIL - Karotta Közlöny

KAROTTAKÖZLÖNY

Nínó Karotta élete és munkássága autóbuzériában és másutt

Hangyász hétfő 30: FAIL

2012. augusztus 30. 04:10 Nínó Karotta

Sorsszerűen ma, a 35. születésnapomon, Augusztus 30-án, a 30. Hangyász hétfőben jelenthetem be, hogy a projekt ebek harmincadjára jutott.

IMG 364928016

Ahogy többször is ígértem itt korábban, az nem volt kérdés, hogy ezen a napon elhozom-e a Datsunt az Adorján-Hexer Művektől, csak az volt a kérdés, hogy hány darabban. Nos, nem volt kedvem összeszámolni, annyiban. Miszlikben. És nem is pont ma, hanem még a múlt héten.

Nagyon szeretném idemásolni az elmúlt kerek év levelezését, a megállapodást, a nem haladás miatti dörgedelmeket, a fogadkozásokat, a többször módosított kereteket, az új lendületet ígérő nekibuzdulásokat, és legfőképpen azt az eposzi terjedelmű, Unicum-keserű szakítólevelet, amit tíz napja küldtem el végül. Életem egyik legnyomorultabb estéje volt. De nem másolok ide semmit, mert nem illik.

Nem írok le mást, csak a tényt, hogy nem készült el, nem annyiért, és nem elég jól. Egy év alatt nemhogy menetkész nem lett, de még a vázszerkezet és a futómű sincs befejezve. Az idő és a bizalom elfogyott. A Hangyász a létező legrosszabb pillanatban jött el, meztelenül, csonkán, még a motorja is darabokban, de amikor az ember nem bízik többé a partnerében, akkor szakít.

525546 377428162290279 1184874222 n

A srácok javára kell írnom, hogy úriemberként váltunk el. Semmit sem tagadtak, nem volt ízléstelen egymásra mutogatás, emelt hang, nem repültek nehéz tárgyak. Volt vitánk, de rendeztük, minden fél elégedetlenül és megnyúlt arccal állt fel az asztal mellől, mindenki egyértelműen rosszul járt, de ez most már mind mindegy. Ezúton is köszönöm, amit elvégeztek. Egy darabig még mindenkinek szar kedve lesz, aztán tíz év múlva majd érteni fogjuk, hogy miért lett így, és mit tanultunk belőle.

De mi lesz a Hangyásszal? El fog készülni. Őrületesen gyönyörű lesz, eleinte valószínűleg elég rossz, de idővel elég jó. Végül nagyon jó. A készülése és a fejlődése során ad majd még több tonna tudományt mindannyiunknak. Fogunk röhögni, hogy micsoda baromságokat gondoltam/számoltam/csináltunk eddig, fogunk találgatni, hogy épp miért olyan, amilyen, elemezni motorvezérlő-logot, versenypályás telemetriát, futómű-geometriát, hőmérsékleteket, anyagösszetételeket, állandókat és változókat, és a végére úgy leszünk mind szemüveges okostojások, hogy közben végig versenyző- és szerelőoverallos nagymenőnek álmodtuk magunkat.

549731 419303091449469 390434140 n (1)

Hol fog elkészülni? Ki fogja csinálni? Ezeket ma még nem tudom megmondani. De az biztos, hogy hallani fogtok róla, mert továbbra is szent célom, hogy minél többen tanuljunk a pénzemen. Csináltam egy kis belső számadást: csak az utolsó évben félmillió oldalt olvastatok a Hangyászról, nagyjából 100.000 magyar és 30.000 külföldi megtekintés keletkezett a videókból, plusz egy rakás ember olvasott róla angolul, őket meg se számoltam. Valószínűleg helytálló állítás, hogy a Hangyász Magyarország leghíresebb nem létező versenyautója. Eredmény a javából!

hajtogatos hangyasz.png

Hajnal van, és már egy csomóan kérdezitek mindeféle elektronikus formában, Facebooktól emailig, hogy mi van már, hol a diadalmas beszámoló. Nos, barátaim, ezt a történetet előbb az életnek kell megírnia, és csak utána jövök én. És így, hogy hivatalosan is közelebb vagyok már a negyvenhez, mint a harminchoz, megengedhetem magamnak, hogy érzelgős vén faszt játsszak, és elmondjam, hogy marha jól esik, hogy ennyien követitek a Hangyászt és drukkoltok. Hogy megcsináljátok magatoknak mecsboxból, kivágós-hajtogatós papírból, lerajzoljátok tollal, adtok kölcsön szerszámot és tudást, segítetek számolni, gondolkodni és költözködni, és általánosan jó fejek vagytok. Így aztán az a legkevesebb, hogy én meg a végére járok, és addig nem nyugszom, amíg rendes, működő versenyautót nem építünk belőle. Ha ehhez a pokol kénköves tornácán kell csápos emelőt állíttatnom, akkor is. Lucifer, remélem, van nyomatékkulcsod.

312 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tschangow 2012.08.30. 05:50:46

Boldogabb szülinapot a nap folyamán ;)

Poita not Peter! 2012.08.30. 06:57:37

mindegy, ne is bosszantsd magad, mi neked szurkolunk!

Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként 2012.08.30. 07:04:36

Hogy egy viszonylag ismert, nem túl közkedvelt rádiós gyakran használt fordulatát citáljam:

Örülök a postnak, sajnálom az apropót.

és a helyzet komolyságához választottam új nicket a következő hónapokra :D

lipi88 2012.08.30. 07:43:06

Eloszor is Boldog Szulinapot! Eltessen ma kicsit az ahogy az autos mediabol kinove kicsit tobb lettel mint a totalcaros Karotta es nekem ugy tunik azt csinalod amihez kedved van, es azt altalaban eleg jol. Nyalifali off.
A hangyasz egy olyan volumenu prodzsekt amit magyarorszagon nem hiszem hogy keszitettek volna eddig fizetesert vagy szerzodesre. Ahhoz kepest jol halad. Ha az eddig elkeszult dolgok viszonylag fedik azt amit szerettel volna akkor buszke lehetsz magadra. Az a helyzet, hogy nem sok motivaciot ad az amikor tudja a kedves mester ember hogy orszag vilag elott publikalva leszen a munkaja es miszlikre lesz szedve minden egyes csavar varrat, stb. Viszont en ugy erzem hogy nem sokra vagy a vegetol es hogy talan most at kellene venned a napi feladatokra koncentralast es neked kellene elvinned a motort Bejohoz, a futomuvet esetleg vmi muszaki egyetemes sracoknak feldobni, hogy merjek ki es ellenorizzek a kezdetektol hogy vajh hasznalhato e ez igy. Mert az a helyzet hogy egy ilyen volumenu prodzsekt szemelyes mozgato rugo nelkul elhal. Vagy mint esetedben nagyon lelassul. Az elkeszult dolgok eddig jonak tunnek, remelem jok is, es hamarosan uvoltve fog gumifustot okadni a hatso szellozo szuperslowmo-ba. ;)
Remelem sikerul hamarosan egyenesbe hozni a hangyaszt mert tenyleg oriasi fa a mi kis magyar fejszenknek es jo lenne ha a vegere sikersztori kerekedne belole.

protézisesh 2012.08.30. 08:34:29

Boldog születésnapot - a történtek ellenére. Én ugyan tudtam róla (ajánlkoztam önkéntes olvasói átvevőnek, pont van ma 1 szabad órár pöstön), amikor Karotta pár szóban tájékoztatott. Arról nem, hogy mindez épp a szülinapjára esik, ami - érzelemmmentes szikla férfi lelkünk ellenére is - külön pofon az élettől. :(

A jó oldala az, hogy így tovább lesz olvasni valónk. A jó hobbinak nincs vége. Egyszerű lenne rakni a zsét élére, aztán venni egy készet, de amint ott a garázsban a kész, mit csinálsz? Nekem is van ilyen projektem (mármint több évre elnyúló), a napi kudarcok letörnek, a napi részsikerek feldobnak, de a végén rájössz: az út a cél (mégha ez olyan közhelyes is, mint Coelho). Amint "elkészül" két héten belül úgyis szétszeded, mert valami eszedbe jutott. És ez így jó.

Szóval fel a fejjel!

@lipi88:
"A hangyasz egy olyan volumenu prodzsekt amit magyarorszagon nem hiszem hogy keszitettek volna eddig fizetesert vagy szerzodesre."
Dehogynem. Számtalan versenyautóépítő műhely van, amikor Kincsesék H-csoportos turbós Ladát építettek, vagy az RX-7ből faragtak pályaautót, vagy Cserkutiék amikor megalkották a kupa-Astrát, hogy csak két szerzőt említsek.

Nem ismerem Adorjánékat, biztos jófejek meg minden, csak ez olyan magyarosch, hogy ha valamit nem töröttből kell újjáépíteni, vagy szabványfeladatot megoldani (fékbetétcsere), akkor húzzák a szájukat. Pedig a képlet egyszerű: kispajtás, az óradíjunk 5000Ft (példa!), ebben benne van a flexkorong meg az elektróda, aztán annyit vágunk-hegesztünk, amennyit mondasz.

Csak egyszerűbb a példabeli ötezerért kicserélni egy alsó lengőkart, mint flexelni-hegeszteni-GONDOLKOZNI egy órát.

Lassan nyílhatna egy feketelista élén a fogalommá vált vmaxzsoltival, amire felkerülhetnének a bárók, meg a többiek is, akikbe beletört a bicskátok. A másik véglet meg Kareszék-Csabiék vonala, ahonnét szobrok jönnek elő. Érdekes lenne amúgy a kemény forintokat is összenézni, hogy vajh drágább-e dezső élesztése, mint a hangyászás... (anyag nélkül persze, mert az más sztori).

2-More 2012.08.30. 08:35:15

Sokra van a végétől. Nagyon sokra. Aki benne volt vagy van bármilyen jellegű autószét-össze projektben, az tudja hogy ekkora falatot nem elég leharapni, meg is kell tudni rágni és utána le is kell tudni nyelni.

Ezt pedig igy, ezen a módon sajnos nem lehet, tetszik e vagy sem. A pénz/szakértelem/türelem varázshármasból ideig-óráig lehet csak pótolni egyikkel a másika(ka)t, de a végtelenségig nem, és kompromisszumokat KELL vállalni.

Az, hogy ez a vas ennyi idő alatt elkészüljön egyáltalán nemhogy verseny, de járóképesre, ez egy utópia volt már az elején, és ezt nem görénykedésből mondom, az első vasam 20 évesen kompletten ment a vasba miután 300k kirepült az ablakon, az 2002ben suli mellett nem volt kevés pénz. A jelenlegi mókám meg ötödik éve épülget úgy, hogy még mindig heti több órás seggelés igényel, pedig az igazán komoly meg érdekes része még el se kezdődött, és az én picsám se gyengén viszket ha körülnézek hogy más mire jutott ennyi idő alatt. Ja. Csak lóvéban a három meg ötszöröséből, meg akkora hátszéllel hogy a titanikot is elvinné vitorlával, úgyhogy én se szégyenkezek, meg itt se kell.

Itt ugye annyiban gáz az, hogy amolyan hirös ember a user, és azért itt amellett hogy marha jól esik a drukk, azért egy ilyen sztori relative marha nagy felelősség is, mert azért itt nem kevés ember tépte a száját, osztott-szorzott, számolgatott, segitett, diszkontárazott, nyomott be olyan infókat aminek a megszerzése olykor több napi seggelés a net előtt, olykor meg évek tapasztalata van a mérleg egyik oldalán, a másik pedig, én birom a TC portált is, meg az itteni dumákat, de azért valljuk be, hogy a bukott projektek csontvázai meg ott vannak a mérleg másik oldalán egy égig érő kupacban.

Én azt mondom, ha már ennyi lóvé, energia, meló, idő bele lett ölve, itt arról beszélni se lehet, hogy menni fog, megcsináljuk, majd máshol, majd egyszer, ez az alap, hogy itt már nem lehet abbahagyni. Az egy megint más kérdés, hogy ha az ember szembe hugyozik a széllel, akkor ahhoz fel kell öltözni rendesen.

acélváz 2012.08.30. 08:41:42

-Boldog szülinapot!
-Sajnálom!

-Mennyire van kész a váz? Ha kell tudok benne segíteni!
-De egyéb dolgokban is!

Még mindig hajrá!(és egy két hét múlva jöhetsz velünk kakucsra!)

Pistonless 2012.08.30. 09:17:27

Isten éltessen Sokáig !

A többire meg ne is gondolj,, sokan járunk a te cipődben, és NAGYON hálásak, vagyunk, hogy segítesz kitaposni azt az utat amin már oly sokan eltévedtek/elvéreztel/visszafordultak !

Köszi Karotta ! Hajrá !

Dr. Sick Fuck 2012.08.30. 09:27:36

Boldog hepidörzdéjt!

Roppant nagy móka volt olvasni a blogot, ezt a bejegyzést pedig sokkal inkább érdemes egy kevéssé jól sikerült közjátékként felfogni, mint tényleges fináléként.

Jó lesz az a Datsun, meg szívszakasztóan szép is, csak legfeljebb nem ma, hanem majd holnapután. Kivárjuk türelemmel.

fattyla 2012.08.30. 09:39:34

Hajra Karotta!!! es Boldogat!

Lazlo Nardin · http://lazlonardin.blog.hu/ 2012.08.30. 09:49:12

Isten éltessen!

A sok külföldi blogot/oldalt bújva, az elmebeteg épített autókat nézve szomorú, hogy nem tudja senki készre elkészíteni a kis országunkban. Mindenesetre sok sikert, pénzt és kitartást a továbbiakhoz!

(Annál jobban esik az étel, minél tovább éhezteti magát az ember. Bízzunk benne, hogy ez a hangyász esetében is így lesz.)

fujita 2012.08.30. 09:49:25

hát.. szóhoz sem jutok, ez odabaszott rendesen

Flankerr 2012.08.30. 09:51:47

Én is Boldog Születésnapot kívánok neked!
Szavatartó ember vagy, ezért (is) minden tiszteletem a tiéd, mert tudom, milyen lelkierő kell hozzá időnként.

A projekthez, a létező legnagyobb kibicként, viszont 10 éve hűséges olvasódként, hallgatódként a következőket tenném hozzá:
Legkésőbb a Gantt diagramm felvázolásakor az egyik félnek (legfőképp Adorjánéknak) jelezni, és főleg látni! kellett volna, hogy ennyi így ebbe a keretbe nem fog beleférni. Vagy kitoljuk az időt, vagy csökkentjük az elkészülendő listát. biztos vagyok benne, hogy rengeteg tapasztalatot gyűjtöttél a dolgok menedzselésével kapcsolatban.
Én azt mondanám, megérte. Nekem, olvasónak a számos minőségi poszt, a betekintés a tervezésbe (kipufogó!), megvalósításba. Neked meg a tapasztalat, a fizikai munka, a negatív mellett pozitív élmények. És hogy a folytatást nem nulláról kezded. Remélem ,hogy a "belengetett", de ki nem fejtett motor probléma nem lesz végzetes.
Becsülöm a kitartásod, és hogy ezek után is még szeretnél Datsun pályaautót építe(tt)ni. Ez pont az a fanatizmus, ami sugárzik az írásaidból, szavaidból, videóidból.

Én csak annyit kérek, hogy továbbra is írj ide a blogra rendszeresen, bármiről..:)

mennyi?husz! 2012.08.30. 09:53:02

BSZ trendien. Kar erte. Amugy gondoltam nem lesz kesz ez mert nem ugy nezett ke a legutolso postnal ami kilincsel elore esik ki a garazsbol a kovetkezon. Gyak. egy komplett autot kezdtel el legyartattni de meg ott is evekig tart ez ahol a penz nem szamit es tucatnyi mernok ember, majd robot dolgozik rajta.

blory 2012.08.30. 09:55:09

Honnan van ennyi energiad hogy hajnali 4:10-kor posztot írsz, mikor pihensz te ?
Amugy kitartast a projekthez, remelem s kivanom hogy a kovetkezo szulinapra meglegyen.
Udv

... ... 2012.08.30. 10:04:57

shit happens... amúgy még valami gyakrabban írj!!! vagy tegyél webkamerát a hangyász mellé !!! és ne add fel!!!

Havária 2012.08.30. 10:05:23

Boldog szülinapot! Ennek ellenére. Vagy épp ezért. :)

.com 2012.08.30. 10:10:01

Igerem, megvarjuk, hogy ne csak treleren mozogjon a gep
Boldogat!

vancello · http://vancello.hu 2012.08.30. 10:10:24

Boldogabb születésnapot!

Pont attól lesz különleges és értékes ez az autó, hogy nem lehet besétálni egy akármilyen műhelybe, letenni a pénzt és megvárni, míg elkészül. Ha így volna, minden gazdag hülyegyerek ilyen autóval járna.
Már rég el kellett volna hozni, előre látható volt a kudarc. Tanulj a leckéből, és inkább azonnal költöztesd, ha csak a csíráját is látod hasonlónak.
Amúgy meg úgyis kész lesz, tudom én. :D

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2012.08.30. 10:24:15

Boldogot!

Majd elkészül! Amíg pedig darabokban van, addig ez az ország legfaszább félkész versenyautója...

SwedishRunner 2012.08.30. 10:26:23

Tudtam, hogy ez fog történni, de hát shit happens. Jó hogy el lett vive ettől az Adorjántól,

F1DO 2012.08.30. 10:37:04

Nekem is az jut eszembe minderről, hogy baszki, nincs az országban egy műhely, egy banda, aki megtudna csinálni egy ilyen autóépítést?

Gondolkozom, hogy külföldön miért tud látványosan menni ez, miből van ott több mint itt? Pénzből - biztos, szakértelemből - nem tudom, ez az adott emberektől függ, elhivatottságból és hogy maguk a szerelők is 'fűtve az elhivatottságtól' végezzék a munkát? - ez is hiányozhat vastagon.

Pedig azért nem semmi hír, reklám értéke lenne, ha ilyen széles közönség előtt nekiállnának rendesen és 'na most akkor dolgozuk meg az elejétől a végéig' módon végigvernék, megcsinálnák ezt a projectet..

Persze melyik az a vállalkozás, amelyik x embert rá tudna állítani kizárólag, külön egy ilyen munkára..

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.08.30. 10:38:32

Azért isten éltessen sokáig! És jól csinálod:

- ha valami nem megy, azt nem kell erőltetni. Ha nem ment több, mint egy évig jó eséllyel még 2 évig sem fog menni.
- ha valamiben hisz az ember, azt igazad van, nem szabad feladni soha. Tarts ki és vidd véghez az álmod!

Minden jót!

Hurri Kán 2012.08.30. 10:40:56

Elég érthetetlen hozzáállás a műhely részéről, nem fogták fel, mekkora reklámértékkel bírt volna, ha rendesen megcsinálják ezt az autót? Aztán meg sírnak, hogy nincs munka. Mondjuk az ilyet nem tudom sajnálni, ha tönkremegy.

Rocko- 2012.08.30. 10:44:31

"a Hangyász Magyarország leghíresebb nem létező versenyautója. Eredmény a javából!"
:))))
el fog ez készülni, abban nincsen hiba. viszont az időzítés nem volt jó, gondolom nem véletlenül volt a mai nap a határidő, Hangyásszal szerettél volna ünnepleni.
ellenben biztos vagyok benne hogy ez az (őőő, minek nevezzelek? kudarc? félresikerült deadline?) esemény csak motiválni fog a projekt jó megoldásában.

AUTÓNEPPER · http://autonepper.blog.hu 2012.08.30. 10:45:09

@mennyi?husz!: BSZ azt azt jelenti,hogy beszoptad vagy azt hogy boldog szülinapot?

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.08.30. 10:52:41

@2-More: "...én birom a TC portált is, meg az itteni dumákat, de azért valljuk be, hogy a bukott projektek csontvázai meg ott vannak a mérleg másik oldalán egy égig érő kupacban."

Nem szerettem volna "ünneprontó" lenni, de az valóban így van.

Ahhoz képest, h ott mindenkinek benzin folyik az ereiben nagyon sok verda lett felkapva, majd eltüntetve... Kár értük, persze, h mi volt az igazi ok (pénz, türelem, szakértelem, realitásérzék hiánya) azt csak az tudja, aki bedobta a törülközőt.

Remélem, h ez, a Ponton, meg a Bímer azért előbb utóbb elkészül. Mondjuk a Pontonban biztos vagyok...

Hajrá Gábor továbbra is!

Wendriner Tódor Emánuel 2012.08.30. 11:17:21

@protézisesh: Szivembol szoltal. Vajon van-e valami sorsszeru a (sajnos) sok felbemaradt, pauzalodott vagy elfelejtodott prozseban? Nem baszogatasbol mondom, tenyleg erdekelne, mi van Winkler es Arpi motorjaival, a patkany-Nagypolakkal, stb.

Z o z ó 2012.08.30. 11:29:57

Boldog Születésnapot!

A hangyászt pedig továbbra is várjuk,mind a cikkeket róla, mind azt hogy lássunk vele "élőben" csapatni:)

Hajrá;)

(de ma ne hangyássz, tessék ünnepelni:D)

mennyi?husz! 2012.08.30. 11:31:44

@AUTÓNEPPER: Ha nem szulinapja lenne akkor lehetne az is, bar ez meg nem jutott eszembe a BSZ-rol.

Lowtyo 2012.08.30. 11:33:17

még 26 perc hátra van papa! ne temesd idejekorán!
és persze isten éltessen sokáig!

h4z4rd 2012.08.30. 11:38:20

Isten éltessen és tartson meg ilyen kitartónak!

Részemről a megtiszteltetés, hogy a te pénzeden tanulhatok.
Bárhonnan nézzük, a történet már rég túlmutat az újságíráson, tagadhatatlanul nemes gesztus, hogy mindezt megosztod.

Várom a folytatást.

Rocko- 2012.08.30. 11:45:09

@Lowtyo: :D

@gyvy: az a baj hogy enyiből nehéz kitalálni mi is történt. lehet túlvállalták magukat, lehet linkek voltak, lehet csak közben derült ki hogy megakad a tudomány.
nehéz kérdés.

Lomha 8V 2012.08.30. 11:52:07

Én szurkolok, az biztos. Előbb-utóbb úgyis elkészül, és akkor majd tele lesz vele jútúb, álmainkban mi is építünk egy ilyet és ellened száguldozunk, szinte érezzük majd a füstjét, a versenybenzin illatát. Aztán az álomkép eltűnik és ott lesz a Hangyász, teljes valójában. És alig várjuk, hogy beinduljon és pár lépésre tőle majd érezni lehet, hogy remeg a beton. És akkor nagyon büszkék leszünk, mert ez a miénk. De főleg a tiéd. Hajrá...

2-More 2012.08.30. 11:56:01

@F1DO: Én inkább tudod mit nem értek? Megjárt nem egy TCs vagy TC közeli vas nem egy szerelőt már. Sokak komoly munkát végeztek, sokan komolynak gondolták magukat vagy mások őket. De a legtöbbje az szájhagyomány útján terjedő, vagy legjobb esetben puki egypálcás blogokra röffentő, nagyközönség számára nem is létező figurák. Namost, akármelyik TCs vagy TC közeli vason ha egy esetvonás is történt az éppen soros szaki sufnyijában, azonnal cimoldalas cikk született legalább a TCn, de sokszor a zindexen is.

Namost kérdem én, megéri? Gondolom egyik se ingyen dolgozott, a két szép szemért, vagy a reklámért, de azt, hogy akárcsak az index valami szélsőbb kisöccsén megjelenjen valakiről egy cikk, olykor kemény zsugákat kell leosztani a megfelelő zsebekbe. Mondhatnék neveket, de minek, követem az egész roncsgyűjtést az SX megvásárlása óta már úgy online, meg akad pár közös ismerős akitől szintén csurran-cseppen infó, igy nem értem, hogy éri meg egyes szakiknak akik közt volt olyan aki már megbocsásson az ég de amugy szarból nem evett eleget, egy relative ismert embert megnyúlni lóvére, elbaszni az idejét, amit akart azt meg vagy nem megcsinálni, vagy legalábbis szarul?

Hurri Kán 2012.08.30. 12:00:35

@Rocko-:
Akár túlvállalják magukat, akár linkek, egyik sem a megrendelő hibája.

Hurri Kán 2012.08.30. 12:02:27

@Rocko-:
Természetesen egy ilyen projektnél jöhetnek közbe előre nem várt, ill. nem látható dolgok (ahogy egy lakásfelújításnál is), no de erről megint csak lehet tájékoztatni a megrendelőt, és kitalálni a hogyantovábbot. Nekem úgy tűnik, itt is amolyan RedBarons-os volt a vállalkozó hozzáállása.

szatyi 2012.08.30. 12:33:45

Bolgod születésnapot, és kívánom, hogy találj már egy olyan brigádot, ahol csak negyedannyi kitartás és céltudatosság van, mint benned!

Amúgy meg nagyon furcsa ez az egész. Magyar iparban dolgozó emberként is nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy milyen arcot vágna a kedves, mondjuk német megrendelő, ha a vállalási határidő lejártával azt találnánk mondani neki, hogy nem lett kész amire szerződtünk, sőt, nem is tudjuk hogy mikorra és mennyiért lehetne ezt befejezni.
Bár, most hogy így leírtam, a következő alkalommal, amikor időre és jó minőségben készen vagyunk lehet, hogy mégiscsak kipróbálom és videóra veszem a reakciót.

Tizenkettő 2012.08.30. 12:50:48

Hát emlékezetessé tették a szülinapod. Sajnálom.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2012.08.30. 12:58:27

Tudod, Gábesz, te mérhetetlenül kedves ember vagy. Nem véletlen, hogy megszületett a Karottai Kedvesség kifejezés. Ezt a posztot csak te tudtad így megírni. Nekünk, egyszerű halandóknak marad az ordítva káromkodás, tettleges bántalmazás.
Füled érjen bokáig!

gonosz999 2012.08.30. 13:07:30

Helló Gábor!
Először Boldog szülinapot.
Ne csüggedj, innen már csak fölfelé van ....
Majd a Szlovákia ringen találkozol az olvasok egy jó részével és jó kis buli lesz.
Remélem én is ott leszek végre mert a tavasziról lemaradtam :-(
Üdv.

gonosz999 2012.08.30. 13:08:27

Ja és ha valami segítség kell az építésben csak szólj

Poita not Peter! 2012.08.30. 13:13:57

nem azért de külföldön is vannak igazi hentesek akiket az ember legszivesebben péklapáttal verne orrba. Például a híres driftworks akitől Gábor is rendelt egy-két dolgot a futóműhöz. Ajánlom a linkben szereplő futóműátalakítást az ellenségeimnek:www.driftworks.com/2012/07/jzx110-mark2-build-part-1-welding-and-bashing/
Így itthon is pikk-pakk elkészülne a hangyász de minek?

gonosz999 2012.08.30. 13:25:12

@Poita not Peter!: Helló !

Ez egy állat.
A linkre gondoltam.
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Rocko- 2012.08.30. 13:29:48

@gyvy: hát őő, szerintem nem láttunk bele olyan mélyen a dolgokba hogy kiderüljön miért alakultak így a dolgok.

E9Matyi 2012.08.30. 13:32:23

Úgy vélem pont az ilyen kudarcok és csalódások tudják apránként kioltani azt a bizonyos szikrát a szemünkben.
Ha az ember megtervez, kigondol valamit és a megvalósítását komoly pénzekért másra kell, hogy bízza, szerintem jogos elvárás, hogy a szakember a lehető legjobb tudása szerint végezze azt el. Legalábbis annak kéne, hogy legyen, mert a gyakorlat itthon (tisztelet annak az iszonyat kevés kivételnek) nem ezt mutatja.
Tökéletes úgysem lesz, ha a szaki elkövet 1-2 apróbb hibát, bőven megbocsátható, kijavítható, de ha figyelmetlenségből, belesz@romságból, igénytelenségből lesz más a végeredmény, mint amit szerettünk volna, az már baj. Főleg akkor teszi tönkre az embert, ha egy adott munkafázis végén derül ki és már nem lehet/ nem éri meg/ nincs rá idő, hogy visszabontsuk, kijavítsuk. A határidő lesz@romsága is szerintem ide köthető és nincs nagyon rá mentség, főleg 1 éves projektnél.

A legfontosabb szerintem, hogy most pár napig tereld el teljesen a gondolataid, egyáltalán ne foglalkozz a Hangyásszal, a Blog-al, a Facebook-al, így talán a projekt iránti lelkesedés csökkenése nem lesz maradandó.
Ha pedig feltöltődtél, a lehetőségekhez képest pörgesd fel a befejezést, hogy mielőbb elkészüljön és tudj vele karikázni, fejlődni. A használat, , ahogy írtad is, idővel feledteti a sok építés okozta szenvedést és bosszúságot.

Drukkolok, hogy tudj neki még úgy örülni, ahogy eddig és hogy mielőbb "elkészüljön"!
Az aszfalt és a gatyám szárának remegését már én is nagyon várom! :)
Nem jelentkezek utasnak. Megelégszem a látvánnyal, a hangokkal és a beszámolókkal.

A lelkizés meg nem ciki, inkább erény! Adorjánék, valószínűleg nem fetrengenek most lelkifuriban a történtek miatt, maximum a bevétel hiányzó része bosszantja őket. (de ne nekem legyen igazam. utólag elnézést, hogy ismeretség nélkül merek ilyet mondani.)

Kitartást, és boldog szülinapot!

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2012.08.30. 13:57:18

Boldog szülinapot! The Show Must Go On!

Disz/zit 2012.08.30. 14:07:57

Boldog szülinapot Karotta!

Sajnálom hogy immár sokadjára bukod a dolgot, de csak azzal tudlak vigasztalni, hogy a távol keleti autó napja "távolról" kel fel. Remélem ahogy az idő halad egyre közeledik a hangyász napfelkeltéje.

lanciabacci 2012.08.30. 14:29:41

Boldog szülinapot! No para, van szép feleséged, vagány kiskarottád, nemzetközi sikereid, lesz majd (olyan) Hangyászod is. És még csak most vagy 35? :)

Olyan embert keress, aki látott már ilyet, de nem a pénzzel kezdi és hajlandó lenne megcsinálni pusztán csak azért is, mert hisz benne és akarja. Sajnos jellegzetes balkáni adottságként nálunk minden érzelmi alapon dől el, még az iparosmunka is (egyébként nem gondolom magam okosabbnak, legfeljebb tapasztaltabbnak a magyar kisiparban). Ezért is ajánlgattam a Felvidéket anno, ahol még ipari tapasztalatok is akadnak.

Kitartás és ne hagyd hogy elmenjen a kedved. A hajók és az autók is nőből vannak, néha makrancosak, de jellemzően megérik.

ZYLO 2012.08.30. 15:26:53

Sejtettük ezt mindannyian (téged is beleértve), csak reméltük, hogy nem így lesz.

De csak idő kérdése a cél, és majd akkor együtt örülünk veled.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2012.08.30. 15:38:33

@streetsta: Milyen igazad van! Ha ez egy hevesebb menedzser típusú illetővel fordulna elő, tuti, hogy az okostelefonja élével vágna eret az elkövetőn(vagy inkább el nem követőn). Túl kedves vagy, Karotta, azabaj. Következő szerelőhöz tessék pitbullnak maszkírozni az orosz fekete terriert, izompólót húzni és aranyozott WC-láncot nyakba akasztani, hátha segít! :)

Gilan 2012.08.30. 15:46:29

Kedves Gábor!

Kisebben ugyan, de hasonló tortúrában vagyok egy baromi egyszerű 50ccm-es motorkerékpárral. Több műhely, több szakítás, egyre rosszabbá kendácsolás sok pénzért. Fogadkozás, jópofizás, szakmai igénytelenségek és a végén mindíg nekem kell nagyvonalúnak lenni és diplomatikus mosollyal az arcomon, odébb trélerezni a motyót egy vastagabb fajta számlával a zsebemben.

Amit mondani akarok, hogy szerintem jól tetted, hogy elhoztad, bármennyire is fájdalmas emberileg, anyagilag és a projekt egészét nézve. Mert mindig ott motoszkál az emberben, hogy ha már eddig elkínlódta a projektet, akkor talán majd most, talán már tényleg átbillen a holtponton a folyamat. De nem, ez nem fog átbillenni és bizony elvész a rengeteg pénz ami beleborult. De kicsit hátralépve, fél év múlva, bizonnyosságod lesz abban, hogy ugyanolyan értelmetlenül belement volna még ugyannyi.

Azt is tudom, hogy nem kérdés, hogy kész lesz. Mert végig fogod csinálni. Mert ez már túl van azon a ponton, ahol abba lehet hagyni. Már túl sokat álmodtad magad a kormány mögé, már túl sokszor kattant a fantáziádban a váltó egy sodrós kanyar előtt, te már hallottad üvölteni a kipufogót a fejedben. Autó lesz ebből. Nem is akármilyen.

Boldog szülinapot!

Typoon 2012.08.30. 17:13:59

Boldog Szülinapot!
A motorral mi a baj? A váz használhatónak tűnik?
Még szerencse, hogy ott a hűséges AE86. Hétvégén csapass vele egyet, aztán jövő héten újra nekivágsz a hangyásznak.

dhrbikes 2012.08.30. 17:17:39

Sajnálom, hogy így alakult, de most még gyorsan told át valakihez, aki tud karosszériázni, összerakja neked a cuccot, meg egy másik valakit, aki a mechanikát összepakolja. Erre a két feladatra tudok ajánlani két rutinos embert, Bp-től nem messze, kis saját műhelyekben dolgoznak, nagyon lelkiismeretesen. Nyilván nem lesz tökéletes, mert nem versenyautó építők de amúgy sem lett volna az. Ha kell telefonszám, privátban írj, megadom, egy telefont megér.

Kurama 2012.08.30. 17:20:39

Boldog Szülinapot! És NEM keserédes hangon, nem-nem hanem tényleg boldogot és eszedbe ne jusson elkenődni, mert... ez már nagyon idekívánkozott. FAIL, igen, itt volt az ideje hogy le legyen vonva a következtetés,

mert vég nélkül nem jöhetett új kezdet ;3

Szetintem ez a szakítás nagyszerű ajándék,

abból amit itt lehetett olvasni, az égéstérben hallani, érezni a hangodon abból már jó ideje tisztán lejött hogy egy görccsé válik a rutin a műhelybemenéssel és ott a muszály(j?)-kézi-irányítással, a reménnyel hogy a mesteremberek kivitelezni fognak, de sajnos vagy empátia vagy rászánt idő nélkül ez nem lehetséges. A legjobb ami történhetett veled hogy megint húztál egy vonalat, hogy rendben, akkor ebből most elég volt köszönjük, nincs harag csak akkor mennék már, és jöhet a tiszta lap.

Szóval mégegyszer boldog szülinapot ;)

Akinek pedig fizetsz, az azt és akkora és olyan minőségben csinálja érte amire szerződött. Ez ilyen egyszerű. Ha nem az történik, akkor pedig 1-2-3, pápá.

conmorientes 2012.08.30. 17:59:57

A Kutya fáját Ninó !

Az a helyzet hogy kevés dolognak drukkoltam annyira az utóbbi fél évben mint ennek a mérhetelen lelkesedéssel kezdődő projektnek.

Azt sem rejtettem véka alá, hogy kevés esélyét látom az általad szabott formájú és idejű megvalósulásnak, de még az utolsó posztnál is reménykedtem.

Erre most jött ez és le vagyok sújtva.

Az okok ködösek, de nem is kell velünk mindezt megosztanod, hiszen a szórakoztatás lényege hogy a néző a színfalak mögötti verítékes gyakorlásból mit se sejtsen, bár nekem mint szorgos nézőnek ebben az esetben vannak erős sejtéseim.

Summa summarum, egyoldalú feljaánlásomat is ezzel a lendülettel buktam meg. Úgy vélem és ki merem mondani, hogy a projekt itt és most alapvetően megfeneklett, amit rendkívül sajnálok.

Ettől függetlenül "Erőt egészséget" kívánok, és remélem a sorozatos újautó drift bemutatók ismertségéből kamatoztatsz magadnak annyi ihletet és tartalékot, hogy a hangyász egyszer befejezdhess.

Optimista módon nem hagyom magaamnak a R.I.P elrebegését.

Rák Attantam 2012.08.30. 18:01:05

Erre szokta bátyám mondani, hogy: Mindegy ki csinálja, csak "szakember" kezébe NE kerüljön!

c 2012.08.30. 18:01:57

Addig kell faragni, amíg egy E30-as BMW nem lesz belőle. :)

dodi777 2012.08.30. 18:02:40

Tudnék valakit aki össze tudja rakni.Ferjáncznak volt anno a szerelője.Láttam már munkáját,profi.

gazserm 2012.08.30. 18:14:39

Először is nagyon Boldog Szülinapot!

Nagyon vártam ezt a napot, kár hogy ilyen lett, de kitartás, biztos vagyok benne hogy el fog készülni, és nagyon f*sza lesz!! A kommenteket olvasva az jutott eszembe hogy kellene toborozni egy olvasói építőgárdát, velük elkészülne:) A cikkeket továbbra is várjuk, mert nagyon színvonalasak, jó stílusúak, az egész TC-n a kedvenc olvasmányaim voltak, mert azt éreztem belőlük, hogy nem csak én vagyok ilyen elvetemült, hogy hasonló projekteket forgatok a fejembe, már így 18 évesen:) HAJRÁ! KITARTÁS!

Pas de probleme 2012.08.30. 18:17:41

Boldog szülinapot, és fel a fejjel!
Rémes sztori, de remélem, sikerül befejezni. És akkor megnézhetjük élőben. Nem vagyok mérnök, úgyhogy eleve csak rémülten tudom nézni, amibe belekezdtél. Már csak ezért is drukkolok tovább.
Hajrá Karotta, Hajrá Hangyász!

lipi88 2012.08.30. 18:23:12

@protézisesh: Ne feledd hogy ez maganpenzbol epulo maganauto amit nem szponzormosott tizezresekbol keszit egy profi muhely. Ne keverd ossze barmilyen profi autoversenyzo autojaval, mert sok szempontbol nem lehet egylapon emliteni egyikkel sem.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2012.08.30. 18:26:05

Nagyon büszke vagyok Andris barátom munkájára, ezért nézzétek el nekem, hogy csinálom neki a reklámot - nem a saját lovamat dicsérem. Szóval, ha valakit érdekel, akkor itt egy "hogyan készült" post a "Kishangyászról":

matchboxmemories.blogspot.hu/2012/08/atalakitas-hot-wheels-datsun-240z.html

nyikk 2012.08.30. 18:27:19

Azt lehet tudni, hogy valójában miért nem készült a verda?Kedvük ment el a szakiknak(miért?), vagy tudásuk volt kevés, avagy mi egyéb hiányzott a győzelemhez?

Fox888 2012.08.30. 18:29:36

Isten éltessen! És ez a lényeg a többi csak körítés.

Hexer 2012.08.30. 18:33:38

@lipi88: @protézisesh: @acélváz:

Long story short...a kaszni es futomu jelenelgi allapota (tudjuk mibol indult ki) kevesebb mint 600.000-be kerult + alapanyag. Realisan valahol 1200-1500 ora felett van egyeni munka benne, nincs az a diakmunkas aki ennyiert barmit is elvalalna, fogent nem azt hogy rekalm helyett fikazast kap.

Sajnos meg igy is draga a tulajnak, meg lassan keszul. Ebbol se megleni se muhely fentartani nem lehet.

Osszegzes:
Eltoltve: 600.000
Belerakva: 1200-1500 munkaora (~500 Ft/ora)
Vegeredmeny: tul dragan es lassan dolgozunk...

Ps: 2 kormanyosszekoto, 1 kormanyoszlop es 1 db elso futomucsavar hianyzik a kvazi versenykesz futomuhoz, a kasznihoz egy tabla alulemez padlonak...elso hutotarto - orrtarto keret atalakitasa...

pizo 2012.08.30. 18:45:20

@Hexer: Mindkét irányban van rálátásom, vállalkozó vagyok Mo-n, illetve terveztem és építettem autót is, meg veteránozom is. Tehát ne vedd sértésnek ha megkérdezem, hogy akkor miért vállaltátok el ennyiért?

Még én is írtam ide pár dolgot, én egy egyedi első futómű geometria tervezését (a szilárdsági pedig még egy külön téma) nem vállalnék el 300 000 nettó alatt (számlával), mert mindenestől rámegy kb. 60 óra munka, és a fix költségeimet nézve a nettó 5 000 Ft-os óradíj éppen csak a nullszaldóhoz elegendő a cégemben egy szerény 100 000 nettós fizetés mellett, közel 100%-os kapacitáskihasználást feltételezve. A Magyar Mérnöki Kamara által tervezési óradíjként nettó 12 000 - 25 000 Ft/óra van ajánlva. Ez csak úgy információként mindenkinek.

Karottának: Boldog Születésnapot, és Fel a fejjel!

Zoli

zeddez 2012.08.30. 18:48:33

nekem vhogy abbol kezd elegem lenni hogy itthon minden baszomlassan keszul meg nyugateuropai arszinvonalon meg szarul
nevetseges hogy nem lehet kapni egy olajatereszto csavart turbohoz hanem az internetrol kell japanbol megrendelni mert legyartani keptelenseg ugy, hogy jo legyen
meg egy 4 hengeres motor 2.5 honapig keszul a gepmuhelyben
egy szelephezagallitas 8 napig tart
stb...

lipi88 2012.08.30. 18:52:28

Meg egy dolog ami erdekes a kulfoldi prodzsektekben. Nagyon ritka amikor olyan auto elkeszul ami nem ugy indul mint prodzsekt hogy minden alkatresz meg van veve mielott meg publikalva lenne a dolog. Szinte csak es kizarolag olyanokrol tudok ahol a tulajdonos egyben alkoto is volt legalabb 75-80%-ban. Peldaul:

www.s2forum.com/forum/showthread.php?t=26537

A csavo egymaga osszerakta az egeszet, csak a specialis munkak keszultek mas muhelyekben. Regelni szukseges az oldalra.

dhrbikes 2012.08.30. 18:54:31

@Hexer: Tényleg miért vállaltátok el akkor? Mondhattátok volna, hogy nincs "reklám" keretetek, hogy a valós ráfordítás 1/3-áért megcsináljátok. És akkor Gábor keresett volna mást. Nyilván megláttatok benne valami jó ötletet, és nyomott áron gondoltátok, hogy megcsináljátok, csak a lóvé meg nyilván mindenkinek kell, abból él mindenki, így el-elfelejtődött az autó. Szerintem itt mindenki nagyot hibázott, nem kizárólag a ti hibátok, de ettől még mindenkinek rossz érzése maradt, pedig lehetett volna belőle valami jó is.

Adam-69 2012.08.30. 18:54:44

Van a családomban aki versenyautót épit,évek óta.Úgy kezdik hogy 50000 Euro az asztalra.Két év múlva lehet tesztelni.

a8zoli 2012.08.30. 18:59:04

Boldog születésnapot ! kitartás , majdcsak elkészül 1x ;)

Gubo77 2012.08.30. 19:01:13

Ez a 600000Ft + reklám nem nagyon jött be. Ha valaki 1500 munkaóra alatt (ez 8 órával kb. 39-40 munkahét) ennyit képes összehozni, az sajnálatos.
Erre szoktam azt mondani, hogy lehet sokallni egy márkaszerviz rezsióradíját, mondani, hogy fele ennyit kér a szaki a faluvégen, csak ne tessék elfelejteni, hogy a (normális) márkaszerviz fele idő alatt el is végzi a feladatot. Rutinból, célszerszámok támogatásával, nem összebarmolva a technikát.
A 12000-25000 Ft-os mérnöki óradíj nem kevés, ellenben munka címszóval nem is a Catia Helpjét olvasgatják...

Andrew460T 2012.08.30. 19:01:35

Isten Éltessen Karotta!

Bár részben meghiúsult a Hangyász projekt, ne add fel semmiképp, gondolj át újra minden lépést, hogy hogyan mit és merre!

Ma pedig ha már születésnapod van, menj el bulizni, rúgj be jól vagy csak szimplán ünnepelj a családoddal!:)

mv3 2012.08.30. 19:01:49

Sosem hittem benne, hogy a "teher alatt nő a pálma" kifejezés egy egészségesen motíváló buzdítás, miközben nyilvánvaló, hogy vannak típusok, akik ilyen körülmények között jobban teljesítenek.
De az ilyen jellegű hobbiszereteten alapuló munkákba -nagy naívan- én mindig belelátom a közös örömöt, az összetartást, a projekt idejére már-már a baráti összecsiszolódást.
Sajnálom, hogy nem így alakult.
Továbbra is nagyon díjazom a kitartásod, abszolút teljes és leterhelt lehente a napod a hangyász nélkül is, de tökös vagy és simán viszed a plusz projektet :)
Ha nem itt, majd máshol és másokkal, ha így nehezebben is, de talán még nagyobb örömmel fogod birtokba venni a gépet, ha elkészül!

Boldog születésnapot kívánok és remek egészséget!

Hexer 2012.08.30. 19:15:02

@pizo: nagyon jol latod, az arat nem en alkudtam ki, latatlanul, utolag kiderult hogy az egesz autot darabokba kell szetvagni, elso hatso full szar, hatso meg csak vegyes fos, motort nem lehet belerakni, utanna vartuk az ujjabb otleteket, hogy meg mi kell az autoba...

@dhrbikes: En azert valatam el mert az autok, technika, motorok az eletem, hobbim, szabadidom, mindenem.
Engem ebbol az autobol nem a penz erdekelt, hanem az, hogy egy jo versenyauto keszuljon belolle. Igy belefer ha 1000 ft kozul jon valami jatekpenz...de hogy a fele se.

Ps.: Aki eddig hozzanyult ehez az autohoz megegette magat, es kifejezetten rossz reklam volt, kivancsi vagyok ki valaja el hasonlo penzert a folytatast :)

Pps.: Boldog szulinapot Gabor, csak lesz egyszer auto ebbol...

pizo 2012.08.30. 19:16:02

@zeddez: Azért, mert a jó munkához egyrészt tényleg idő kell, másrészt hogy megéljen, mindenki túlvállaja magát, hogy a nyomott árakból (mivel többet az alacsony fizetések miatt nem tud kérni) hogy mégis valahogy megéljen.

Példa: én iü. szakértőként egy személyes kárfelvételt kárkori forgalmi értékkel, javítási költségbecsléssel, fényképekkel, 8 szabványos oldalon megírva, 3 példányban kinyomtatva és CD-n is átadva a megrendelőnek 25000 nettóért csinálok, rámegy min. 4 óra. Ugyanez Németországban a német bejegyzett szakértőnél 800-1200 euró nettó! Ugyanazt az Eurotax és Audatex programot használja, mint én (csak persze német adatbázissal), benzin, villanyáram kb. hasonló, adóteher jóval alacsonyabb. A német szakértő megcsinál havi 12-15-őt igen kényelmesen, figyelmesen, és igen jól megél (mondjuk 12000 euró nettó havi bevétel. Én megcsinálok (ha van munka) havi 40-et, kapkodva, szaladgálva, és sehol sem tartok...

Amíg az árak (nyersanyag, ipari termék, energiahordozó, stb.) és az adóterhek a nyugat-európaiak felett vannak, a bérek pedig 1/5 - 1/10-e, addig ebben nem lesz változás...

Zoli

tattoo1 2012.08.30. 19:21:14

Jo kis brigad...A Csikos zold mercije kesz van de meg vannak hibai,a Winkler amerikai vasa mar a kukaba, a Bogaraserol is reg hallotunk,valszeg az is ladakban...es ezekbol nem tanulva Te probalsz auto epitettni :D...Magyarorszagon nincs aki megcsinalja...Ezert ilyen az orszag...mindenki tervez-tanacsol,de nincs aki dolgozzon...Itt nemetorszagba a fonokom ezen rohog,hogy "keleten" mindenki aktataskaval es nevjegy kartyaval rohangal es mindenki "manager":D
BOLDOG SZULINAPOT!!!!
Ha beakarod fejeztetni,gyujts es nezz nemetorszagban, az autok orszagaban egy rendes szerelot!

yeti 2012.08.30. 19:22:48

Remélem hamarosan bukod a Magyarország leghíresebb nem létező versenyautójának tulajdonosa címet.
Addig is boldog születésnapot.

Adam-69 2012.08.30. 19:24:08

@c: Na de olyan már van.

Rodolfo63 2012.08.30. 19:26:39

örülnék azért egy részletesebb leírásnak, hogy milyen állapotban van a projekt, mi az, ami már ki van pipálva, és mik vannak még hátra

giriz 2012.08.30. 19:35:48

Na jól van Karotta, valld be hogy ez már válóok volt otthon és ezzel a lépéssel megmentetted a házasságodat.

Drága úri huncutság volt ez de tanulhattál belőle egy életre.

Fel a fejjel!

Ui: Valaki nem dobná meg Karottát egy rendes pályásítható BMW -vel?

pizo 2012.08.30. 19:36:55

@tattoo1:
"Ha beakarod fejeztetni,gyujts es nezz nemetorszagban, az autok orszagaban egy rendes szerelot!"

Ja, a német árakért. Ha én csak a harmadát megkapnám a német mérnöki díjnak, már boldog lennék. És már fentebb leírtam, hogy miért úgy állnak a dolgok, ahogy. Volt már olyan, hogy kértek egy munkára árajánlatot, megadtam, erre az illető sokallotta, annyit ajánlott, amennyiből a költségeim sem jöttek volna ki. Néha persze elvállal az ember ilyet üzletpolitikai okokból, de nem lehet abból rendszert csinálni, hogy a munkád ellenértéke a költségeidet sem fedezi, az adókról és a fizetésedről nem is beszélve.
Egyik szakértő kolléga 3 éve a 25 000 Ft-os árat letörve 11 000-ért kezdte vállalni a munkákat, feleségemnek akkor mondtam, hogy gazdasági bűnöző, mert a többieket tönkreteszi, ennyiért az a munka nem lehet nyereséges. Tavasz óta NAV felszámolás alatt áll (akit érdekel nevet és cégnevet mailben küldök, megtörtént eset).
Szóval a sörhasú német főnöködnek is arcára fagyna a mosoly, ha hirtelen mindent munkát negyedáron tudna csak kiszámlázni változatlan költségek mellett.

Zoli

LacUS 2012.08.30. 19:49:22

Először is Boldog Szülinapot! :) Egy ilyen projektet szerintem itthon,ha nincs pénzed egy ezzel foglalkozó céget megbízni,úgy hogy ezt akarom, a pénzt a végén rendezzük,de x hó,y napján jövök indítani akkor bizony a saját magának kell megcsinálnia.Én eleve úgy kezdtem a saját alfámnak, hogy amit lehet én csinálok. Eddig 3 munka ment külső szakihoz, a motor összefűzés és gépmunka Bejó gépműhely, nem volt meglepetés, évek óta ismerem őket, a vállalt időpontban és áron vettem át a cuccaimat, a bukócsövezés V-sportracing, a megbeszélt 3 hét helyett 4 hónapig állt ott a kocsi ígérgetés és a csövek közti merevítők ki is maradtak szóval nem voltam elégedett, a fényezést Tápiószecsőn Endre csinálta, a megbeszélt időre kész lett a megbeszélt áron és egy utólag kiderült hibát azonnal javított szintén elégedett voltam.
Az autó viszont ennek ellenére nincs kész, mert ugye az embernek általában saját magára nincs elég ideje :)
Én úgy látom Karotta kemény mint Wolverine :) és végig nyomja ezt a projektet, kívánok hozzá kitartást, és ha egy segítő kéz (nem értek semmihez) hiányzik, szívesen segítek ha tudok miben. :)

Üdv:
LacUS

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.08.30. 20:08:19

Ilyenkor kell alaposan bebaszcsizni.

Széltoló01 2012.08.30. 20:16:18

Példaértékűen stílusos elválás és az a tény, hogy nem linkeltél be levelezést. A szülinapok jönnek- mennek az szót sem érdemel:-)

cyd 2012.08.30. 20:21:53

Én nem ajánlanám fel a segítségemet, mert a szakértelmemet max. arra használhatnád, hogy láss egy mocskosul nagy számot egy papíron mögötte az általad választott devizanemmel. Fájó lenne.
Szóval én csak lelkiekben támogatlak, meg egyébként is '77 augusztusa mocsok jó időpont volt a születésre, én már csak tudom :)
Boldogabbat ;)

Sixday 2012.08.30. 20:21:58

@Hexer: Azért ment bele ennyi munkaóra mert fogadok hogy ilyet még ti sem csináltatok és most tanuljátok. Aki már csinált ilyet valószínűleg ennyi munkaórából rég készlenne.
Szóval ne csak a pénzt meg a munkaórát vegyük bele az egyenletbe mert ez így egy kurvanagy ferdítés, hanem azt is hogy ennyi idő alatt mi készült el, úgy meg már kicsit más a helyzet.

m.o.p. 2012.08.30. 20:23:59

Hogyne lenne nyomatékkulcsom, itt vár a csápos mellett.
Boldog szülinapot! Muhhahhaaaaaa
U.i.: A kén már nem divat, most Justin Bieber zenéjére táncol Snooki. Remélem nem csalódsz majd! ;)

De komolyan, ennél már csak jobb lesz! Mikor kifut a boxutcából, ez a nap is csak egy lesz a sok közül, de nem is fogsz rá emlékezni. Hajrá!

Tomchy 2012.08.30. 20:24:09

Boldog Szülinapot Karotta!

Egyet se búsulj, majd találsz más csapatot, akik végre meghegesztik azt a pár vasat, ami még hiányzik. :O)

Szolgálati közlemény: Ha valakit a papírmodell teljes változata érdekelne, dobjon egy privát mailt, talán tudok segíteni! ;O)

motor77sport 2012.08.30. 20:29:43

Esetleg egy profi versenyautó építő műhely nem tudna vele kezdeni valamit? Igen biztos drágább lenne, de kész is lenne egyszer.
A fene gondolta hogy csak 8 nappal vagyok öregebb. :)

dzolee 2012.08.30. 20:47:41

Én is besorolok a Boldog Szülinapot Kívánók táborába!Isten éltessen Kedves Gáborunk!Karotta mester, és minden hangyász ősattya!Egyébként meg kitartás és összeáll ez valahol-valamikor!

Malachi 2012.08.30. 20:53:46

Isten éltessen nagyon sokáig!

És sajnálom ezt az átmeneti buktát. Minden példaértékű, amit csinálsz, a hozzáállásod, a lelkesedésed és az eddigi eredményeid is. Szerintem. Tanulópénz, ja, hát az is kell. Pár hónapos eltéréssel épp egyidősek vagyunk, és az a tapasztalatom, hogy ebben a korban kapja az ember az igazán nagy pofonokat az élettől. Optimális esetben.

Hát, fel a fejjel, menni kell tovább. Maradok továbbra is őszinte tisztelőd.

Tommi · http://matchboxmemories.blogspot.com 2012.08.30. 20:55:51

Boldog születésnapot, Karotta!

Biztos vagyok benne, hogy meg fogod találni a megfelelő szakembergárdát, akivel végre elkészül A Hangyász. Jövő ilyenkorra már túl leszel az első versenykörön. ;-)

streetsta · http://managertoys.hu/ 2012.08.30. 21:02:23

@Hexer: Engem nem köt a Karottai Kedvesség, bár azért igyekszem úriember maradni, de ezek után egy pillanatig sem gondolom, hogy óvatoskodnom kellene.
Elmész te a picsába, kedves barátom. Ezt akár négyszemközt is elmondom. Hogy miért is? Azért, mert letettetek egy ajánlatot, hogy ennyiért vállaljátok. Megnéztétek, felmértétek. Mert ti szakemberek vagytok. De persze mindenki tévedhet, menet közben mondhatja, bocs, itt még sajnos vannak olyan dolgok, amikről nem volt szó. Ilyesmi azonban nem történt. Talán emlékszel, bő három hónapja is beszéltetek a dologról (amikor reménytelenül nem történt lófasz sem , nem hogy érdemi haladás), akkor valahogy nem az volt a szituáció, hogy nektek ez nem éri meg, mert milyen sok munka. Sokáig készült, persze, konkrétan azért, mert basztatok csinálni. Azt is minek. Csillagvirág, az első futómű felső pontja között -saját bevallásotok szerint is- 10 milliméter (a kedvetekért 1 centi) eltérés van. Mert ti szakemberek vagytok.
Az a lakatosipari ámokfutás, amit a csövek illesztésével, hegesztésével elkövettetek, minősíthetetlen. A bal kezemmel, a seggemből kihúzva különbet taknyolok. Mert ti szakemberek vagytok. Ezen az sem segít, hogy elődötök is olyan gusztustalan kókányolást engedett meg magának pénzért végzett munka címén, hogy az nekem fáj.
Sok munkátok volt vele? Persze, ha valamit nem tudsz megcsinálni, először meg kell tanulni. És ti olyan szerencsések vagytok, hogy az átbaszott megbízótok fizeti a ti tanulópénzeteket.
Kurvára illett volna nem megszólalnod, ha már egyszer Karotta volt olyan nagyvonalú, amilyen volt. Kicsit hevesebb vérmérsékletű ember a nyakatok köré tekeri a flex zsinórját. Vagy a műhely sarkába, a mocsokba bebaszott 350Z blokk alkatrészeit tolta le volna egyenként a torkotokon.
A mindenféle határidők be nem tartását már igazán nem is emlegetném, meg azt sem, hogy miután nem sikerült elvégeznetek azt a munkát, amit ti magatok vállaltatok adott határidőre, még benyögtök egy közel fél millás igényt.
Kibaszottul szégyelljed magad.

sz4sz4 2012.08.30. 21:06:25

Boldog születésnapot!

aFx 2012.08.30. 21:10:11

Boldog Születésnapot!

Ezt úgy hívják tanulópénz. Pár év és sok-sok tudás mulva már nevetni fogsz a problémáidon... de az idő.

Más problem domainen (számítógép) anno megéltem ezt, bár oda hála égnek nem kellett szerelő. Címszavakban: A harmadik házba fért be a brutálisan túlméretezett hűtés -akkoriban három házba fért be a piacon, csak ugye erről nem tudtam mert egy maroknyi volt az országban-, alaplapcsere volt, vinyócsere volt, videokártya hűtését szoftveresen bizergálva két hetet bírtam és cserélve lett, csak ventire kb annyi ment amennyiből egy belépő laptop kijön (és van két doboznyi felhasználatlan a polcon)... és akkor ez még csak egy szerencsétlen számítógép volt, ami kb azzal a céllal épült, hogy teljes terhelés alatt maradjon halk /budapesten ez kussbant jelent/ valós 350-450Wos áramfelvétel mellett, jó hőfokokkal, szénné húzva is. egy hasonló tudású boutique builder ötödéből. végülis harmadnál megállt a projekt, egy évvel(!) később, párszáz hozzászólással egy szakmai fórumon nulláról indulva.

cserébe jelenleg ránézek egy házra/hűtőre és kb ennyiből meg tudom állapítani, hogy mire lehet tőle számítani. pedig én csak halkságot szerettem volna, meg teljesítményt, olcsón...:D

streetsta · http://managertoys.hu/ 2012.08.30. 21:12:19

@pizo: Neked ezekben teljesen igazad van. Mindenki tudja, mennyiből lehet egy munkát elvégezni, illetve, hogy el tudja-e végezni. Ezek alapján ad árat.
Az a baj, hogy amennyire most látom, az elvégzett munka tetemes részére jó érzésű szakember azt mondaná, tessék újracsinálni. Ilyenkor vajon ki fizeti a kármentést?

Abfangjaeger 2012.08.30. 21:14:59

Hol is kezdjem? Jó vagy rossz?

Legyen a "főzelék": tanult kollégámat idézve: "Az van elvégezve, amit Te magad megcsinálsz." Sajnos a jelenlegi magyarországi szerelő/gépműhely helyzetet belülről ismerve azt mondom, igaza van. Kétféleképpen lehet ma itthon eredményt elérni maszekoknál:

1.; Csikós módszer: ismered, mint a rossz pénzt, kipróbált, már felmutatott valamit/letett az asztalra.

2.; Acélpofa (adamantium), teljes körű számonkérés, szükség esetén ordítás és asztalverés.

Nekem is csúsznak a projektjeim, mert csak magamban bízok. Csinálom magamnak a lakásban a vízszerelést, festek, falat bontok, vakolok. Úgy látom, Te is csak hasonlóan fogsz előre jutni. Minden esetre kasznismunkára javaslom az egri Csabit. A blokkot talán kezelésbe venné egy viszi úriember, nem tragacsozná le. :-D

Desszert: Boldog születésnapot! Van egy alapod, talán sokat már nem kell beleborítani a karosszériába. Sok villany nem lesz, talán Novoth úr bedrótozza, blokk beleugrik és hajrá! Én szurkolok Neked és a Hangyásznak!

Castigliano (törölt) 2012.08.30. 21:20:31

Boldog születésnapot! Előbb-utóbb el fog készülni, ne add fel! Jut eszembe, Gloriáról tudsz valamit? Kíváncsi lennék, hogy még mindig jó állapotban van-e.
Streetsta írásával teljesen egyet értek, szerintem még elég szolidan fogalmazta meg a dolgokat.

Sundance- · http://oravilag.blog.hu 2012.08.30. 21:21:06

@Hexer:

1500 munkaóra????? :O

2 ember, napi 8 órát (nem cigi, nem kaja közben!), heti 5 munkanapon, 4.6 hónapig CSAK ezt faragta?

És ezt sikerült?
Hát srácok...... Nyissatok inkább masszázsszalont.....

bervas · http://mt10.blog.hu 2012.08.30. 21:22:55

Boldog születésnapot!

Ez a nyár már elbaltázódott, de sebaj, jön az ősz meg a tél, és az sokkal hosszabb, többet lehet építeni.

Veterán motor felújítós meg fogaskerék gyártós ámokfutásomból azt megtanultam, hogy amilyen az ember meg a műhely állapot, olyan lesz a munka minősége. Ahol enni lehetett a padlóról, és a szaki bácsi két perc rajznézés után módosítást javasolt, ott elsőre jó lett a cucc. Ahol kicsit trehányság volt a műhelyben, és a bácsi a fejét vakarva mondta, hogy nem biztos, hogy sikerül, ott olcsóbb volt (fele-harmada), de nem is lett olyan jó.

Ha bírod még lelkileg, szerintem pihentesd kicsit a dolgokat, gyűjts a perselymalacba, keress fel 5-10-20 lakatost, és válassz olyat, aki németnek/osztráknak épít, és van fényképpel illusztrált referencia dossziéja. Emellett keress váztervező mérnököt. A mérnök számoljon és adja a rajzokat, a lakatos hegesszen és ellenőrizzen, te meg konzultálj velük és kövesd a munkát. Így lesz a leggyorsabb, úgy érzem.

aFx 2012.08.30. 21:27:24

@aFx: ja igen, az a domain azért mérföldekkel kisebb volt tudásra. ennek ellenére ott is voltak vicces pillanatok, pár helyen ott is egyetemen felszedhető tudás kellett (digit/architektúra főleg, de elektronika/fizika is). másképp nézve viszont semmiség egy futóműbeállításhoz képest.

bervas · http://mt10.blog.hu 2012.08.30. 21:31:53

Még annyit, hogy a legközelebbi mester kiválasztásakor talán vigyél magaddal egy Nagyon Gonosz Embert (motordoki, mittomén...) mert ide kevés a hit és a jóindulat. Nemeket kell mondani, lerázni a szépszavú piócákat.

Judy Epokit 2012.08.30. 21:32:44

Karotta boldog születésnapot. A poszt rettentően korrekt volt. Tisztelet érte.

@streetsta: Amikor Hexer kommentjét olvastam ez jutott eszembe:

youtu.be/0eXIOK2vOhM

karlmann 2012.08.30. 21:35:05

Kedves Karotta, először is Isten éltessen! Másodszor, jól döntöttél, nem tehettél mást. Sajnos meg kell mondjam, számomra nyilvánvaló volt, hogy ez fog történni. Miért? Mert felismerem rajtad a tüneteket. Én is ilyen voltam és bíztam vakon az iparosokban. De én dolgoztam olyan területeken, ahol sok ilyen esettel találkoztam és megtanultam, hogy a bizalommal rengetegen visszaélnek.

Nem oktatni akarlak, nincs semmi értelme, mert megváltozni nem fogsz, én se tudtam. De egy dolgot megtehetsz, mert ez nem nehéz. Figyelj oda jobban és ha úgy érzed, hogy valami nem egyenes, akkor tegyél próbát és az majd igazolni fog, ne aggódj. Ha így lesz, akkor viszont azonnal lépj és keress mást. Ugyanúgy elegánsan, korrektül, mint most, de ellentmondást nem tűrően.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2012.08.30. 21:38:19

@Judy Epokit: Bárcsak összesen ennyi jutott volna nekem is eszembe. De én sajnosláttam is a kész művet. Amibe szarul van behegesztve a lézervágott torony (nem csak 10 milliméter magasságkülönbség van, de a gólyalábat sem lehet benne rendesen állítani), ami...áhh, hagyjuk. Az érdeklődők számára Karotta tarthatna egy horror-tárlatvezetést. Tragédia. Az elszámolás meg kész komédia.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.08.30. 21:41:14

@Hexer: Bocs, de ez azért messze van a majdnem késztől, és még messzebb a jótól. Tényleg, hadd kérdezzem meg, hány csővázas versenyautót építettetek? Szerintem frankón bevállaltatok valamit, amiről halvány fogalmatok sem volt. Ahogy a képeket elnéztem, közelről sem láttatok még csővázas autót

Nincs az a statikus, aki ehhez a mutatványhoz a nevét adná, vagyis az általatok elkövetett teljesítményből nehezen lesz versenyautó. (Annak látszó kiállítás tárgy is csak talán.)

pizo 2012.08.30. 21:45:41

@streetsta: Hát normál, számlás, garanciátvállaló esetben az,aki elkövette...

Zoli

protézisesh 2012.08.30. 21:47:54

@Sundance-: Höhö, nagy igazság... :-)

pizo 2012.08.30. 21:48:58

@streetsta: Ennyire rossz lett? Mert akkor valóban egy forintot nem ér a munka. Futóműnél már 30' eltérés okozhat utcai autónál is gondokat (saját autón jól megtapasztalva), nemhogy 10 milliméterek egy versenyautónál. Ha ez tényleg így van, megint lehet az egészet elölről kezdeni.

Sajnálom Gábort.

Zoli

GRX 2012.08.30. 21:51:44

Boldog Születésnapot Karotta!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2012.08.30. 21:53:38

@Hexer: Szerintem ez messze van a majdnem késztől, és még messzebb a jótól? Egyáltalán csináltatok Ti már valaha csővázas autót? Mert nekem úgy tűnik, hogy nagy felbontású képen sem láttatok ilyent. (Nem, én sem tudok csővázas autót csinálni, de a) nem vállalom el, b) viszont láttam építés közben ilyent, és tudom, mekkora feladat.)

Nincs az a statikus, aki az általatok elvégzett munkához a nevét adná, vagyis így ebből nem mostanában lesz versenyautó. (Kiállítási tárgy is csak talán...)

streetsta · http://managertoys.hu/ 2012.08.30. 21:55:10

@pizo: Nem csináltam fotókat, de bármikor lehet pótolni. Sírva fakadnál.
Tudod, ha én ezt magamnak, saját szórakoztatásomra csinálom (és még egyszer mondom, ez mindkét kóklerre vonatkozik, aki elkezdte az építést, meg aki folytatta), a hibák felett talán szemet hunyok. De ezért a kókányolásért pénzt elkérni... Pofa kell, na.

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2012.08.30. 21:55:38

@Hexer: Nem vagyok autós, de még így is gáz, amit írsz. Ember, ha ezt előre nem tudtátok, akkor pancserok vagytok. Ha tudtátok és nem mondtátok, akkor meg szélhámosok. Ennyi. vagy netán közben derült ki, hogy nem csak egy olajcserére állt be Karotta hozzátok?

Suttora 2012.08.30. 21:59:47

Innen szép a győzelem :)

ommm 2012.08.30. 22:07:25

@Hexer: Figyelj, ne rontsuk ezt el, ezt inkább ne, mindenkinek jobb lesz úgy. Mindkét oldal tudja, mi és hogyan történt, ne fárasszuk az olvasót méltóságon aluli hsz-ekkel. Vállalások és vég(?)eredmény ez a lényeg.
Köszi Karotta nevében is.

mercurius 2012.08.30. 22:08:20

mivel az egymilliókilencszázhatvanhétezernyolcszányolcvanharmadik kommentelő vagyok, elolvasni valszeg nem fogod. Azért elmondom, hogy bár egyetlen fityingem sincs a projektben, és személyesen Veled még sosem találkoztam, valamiért, mint a fanatizált hívők, hittem benne, hogy ha szorgalmasan olvasok hangyászhétfőkeddszerdákat, akkor elkészül. Ha kicsikét csúszva, de valahol majd meglátogathatom, és meghallgatom, hogy éppen olyan-é a hangja, mint amilyet akkor képzeltem hozzá, amikor a vasúttörténeti parkban élőben láttam.
Egy erős kézfogás már akkor járt volna érte, most sem érzem másként.
Boldog Szülinapot, és születésnapodra boldogságot, és K I T A R T Á S T, valamint kiapadhatatlan pénztárcát kívánok.

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2012.08.30. 22:09:33

Na, végigolvastam. Karottának vödör szart a születésnapjára. Ráfér. Az viszont konkrétan gyomorforgató, ahogy a "mester" magyarázza a bizonyítványát és még egy vigyor szmájlit is betesz, hogy ez mekkora rossz ómen ez az autó és bezzeg mindenki csak szív vele. Ú

Ha már Karotta volt oly kegyes és akár csak egy fillért is fizetett, elhozta a vasat és maximálisan korrektül eljárva csöndben volt a balhét illetően, akkor azt gondolom, hogy a kókleréknak is hasonlóak kussban kellett volna maradni.

És még valamit megsúgok ennek a kendács brigádnak. Olyan nincs, hogy ne a megrendelőnek legyen igaza, és annál rosszabb reklámot, mint hogy még te jössz ide pofázni, senki se tudott volna abszolválni. Örülj, hogy Karotta jámbor állat, te fusér!

fortyfive_ 2012.08.30. 22:12:44

@sixday: Hexer nem hogy ilyet, semmit mást sem csinált. Én még 2008-ban elzavartam a garázsomból.

Suttora 2012.08.30. 22:13:30

Amíg nem adod fel, legyőzhetetlen vagy :)

fortyfive_ 2012.08.30. 22:21:40

@streetsta: Jaj, muszáj erre is reagálnom! szívemből szóltál!!! Hányszor és hányszor jártam már én is így meg szakemberek tömkelegével!

Én a rengeteg hasonló csalódásból azt a következtetést tudtam levonni, h ha az ember ilyenre adja a fejét, akkor nincs más út, mint saját garázs, csápos, és muszáj kitanulni a "szakmát".

nagyonnagyon 2012.08.30. 22:25:09

2010. május :
"Az iparosoktól féltelek én, hogy megmérgezi a kapcsolatod ezzel a járgánnyal. Itt a kitartás, türelem, diplomáciai érzék lesz a győztes trió.
Vidéken lakunk és került hozzánk pár két és négylábú a gyerekek miatt. Egy lesántult és csak kúszni mászni tudó kisliba fölött kupaktanácsot tartott a család hogy megszabadítsuk-e a szenvedéstől. Ránk nézett és valami olyasmi volt a szemében hogy "csak egy kis segítség kell és igazi fenevad leszek". Azóta totyog, alakul és lehengerlő személyiség.. remélem a Hangyász is így tesz majd !"
Jelentem a liba jelenleg is él és virul. Gyors, fordulékony és strapabíró, most a hangyászon a sor és mivel szerintem vannak tárgyak amik akarnak lenni valamik, neked csak segítened kell neki... mostanában mikor a barátnőm panaszkodik a magyar átlagcsaládi problemantikák miatt, frankhitel, válság, kétgyerek stb miatt azt szoktam mondani:" mié' anyád azt mondta könnyű lesz? " ;) hajrá !!

streetsta · http://managertoys.hu/ 2012.08.30. 22:33:45

@fortyfive_: Ez sajnos alapigazság, de szerencsére vannak kivételek, akikre rá lehet bízni a munkát. Remélem összejön, és Karotta talál valakit, aki kihúzza a szarból.

latyusa 2012.08.30. 22:33:55

Boldog Születésnapot Gábor!
Egy mindenkiért, mindenki egyért!
EZ valóban tanulópénz volt, de Karottánk pénze!
Mindenki arra költi, amire akarja.
Karotta, mint itt a blogon sokan,(köztük én is) hisz az álmaiban, jó ember, én is annak tartom magam.
Gyermekkorom óta rajongok az autókért.
ÉN ingyen is megépíteném a hangyászt, de sajnos nem értek eléggé az autóépítéshez, se műhelyem se megfelelő szerszámom sincs hozzá.
A saját autóimat is szakemberekre bízom.
Inkább dolgozom, és kifizetem a szakértelmüket.
Kis hazánkban sok elme született.
Sokan külföldön dolgoznak PÉNZÉRT, mert a szakértelmet, meg kell fizetni.
Ezúton szeretném megköszönni e blog olvasói nevében, hogy Karotta megosztja velünk is azt a pénzt, amit a hangyászra költ, tudás, és tapasztalat útján e blogon keresztül.
Kitartást kívánok, minden nap új reményeket adjon, mert nem volt eredménytelen az eddigi munka, és idő, mert mindenki tanult belőle.
MAX RESPEKT!

fortyfive_ 2012.08.30. 22:42:21

@streetsta: én 10 éve keresem a kivételt! nem sikerült megtalálnom és jó pár helyen megfordultam már. Esetleg, ha van ilyen és tényleg, szívesen ismerkednék! :D

latyusa 2012.08.30. 22:43:35

Ja és a kommentemmel nem akarok megbántani senkit, mert én egy csavart sem húztam meg a hangyászon, pénzem sincs benne, tehát semmi közöm az ügyhöz, csak szeretem olvasni a blogot.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2012.08.30. 22:45:39

@fortyfive_: Bizonyos területekre vannak emberek. Például Csikóséknak veteránra ott a Csabi.

mike gorgon 2012.08.30. 22:48:29

Pont ma, pont ugyanez: februárban leegyeztetett, azóta hetente trackelt és ketszer mar csúsztatott átadási időpont is meghiúsult. Kb 15 szerelönel próbálkoztam mar régi autot javittatni, abból kb 13' eljes és totális katasztrófa volt (mint ahogy az a hangyásszal is történt). Ha ez készen lesz végre, feladom a hobbit, megoldhatatlan itthon ugyanis. Ráadásul én érzem szarul magam, hogy egy használhatatlan kocsi miatt bánkódom, miközben más meg éhezik. Boldog szülit azért.

2-More 2012.08.30. 22:56:33

@pizo: "Egyik szakértő kolléga 3 éve a 25 000 Ft-os árat letörve 11 000-ért kezdte vállalni a munkákat, feleségemnek akkor mondtam, hogy gazdasági bűnöző, mert a többieket tönkreteszi, ennyiért az a munka nem lehet nyereséges. Tavasz óta NAV felszámolás alatt áll (akit érdekel nevet és cégnevet mailben küldök, megtörtént eset)."

Fejlettebb nyugati kultúrákban ezt pl büntetik. Hogy én is meséljek, jó 15 éve volt egy fénymásolással foglalkozó cégünk. Nagyon nem akarom bő lére engedni, a lényeg, akkoriban olyan 12 forint / oldal körül másoltunk, és a fos papir kezdődött olyan 500 körül, a jobbja meg 800-1000 forint per csomag magasságában. Gyk egy csomag 500 lap. Azután nem sokkal huztuk le a redőnyt, amikor ránknyitott egy cég aki 6 azaz HAT forintért csinálta ugyanezt. Lehet számolni. Ha normális papirra nyomod, 2 forint az alapanyagár. Számlaadás után marad eleve 10 forintod per lap, lejön az alapanyagár, az 8, lejön a festék, az a másik legalább 2, az már csak 6. És még se villany, se járulék, se semmi. És ez 15 éve volt. Most van olyan cég, ahol 3 azaz HÁROM forintért másolnak. Ha azt a felettébb objektiv képet nézem hogy 15 év alatt nem drágult a papir, a tonert, a gépet, az áramot, a helyet hozzá azt lopják? Vagy hogy csinálja?

És van még egypár ilyen és hasonló sztorim.

Hogy ontopik is legyek, én érdemben a normalitás innenső oldalán nem tudok hozzászólni. Akik möhöznek hogy vigye szakműhelybe meg versenyautókészitőkhöz, csak mondom, hogy persze, lehetett volna a Gáléknál kezdeni, csővázban tizeniksz éve már nagyot alkottak, kérdés, hogy megvan e a párnacihában egy jobb helyen lévő pesti apartman ára? Már a vázra, mert mikor utoljára biztositási lapját láttam komoly versenyautónak, akkor 40 gurtni felett volt egy S1600 és 100 felett egy WRC. Jó, persze, az homológ, meg papiros, meg gyári tekknika, de akkor is.

Az a baj hogy ezen a ponton, súlyos több millió elverése és egy csomó minden feláldozása után már nagyon nehéz bármi olyat mondani, aminek súlya van. De egy valami biztos, ezt igy, ebben a formában tovább csinálni nem lehet. Vagy nyelni kell egyet, betolni a vasba az egészet, amit lehet kiárulni, és restart, ez eléggé súlyos anyagi és erkölcsi áldozat, és szétbassza az embert agyilag, de ha reálisan felméri az ember dolgot, bizonyos szempontból bizony ez a könnyebik út. Persze azt én se szeretem. De házhoz menni a faszért szintén nem. Ha viszont ezt a több ember által összebarmolt, autóra lassan alig emlékeztető valamit akarnám mindeképpen lábra állitani, akkor elkezdenék nagyon komolyan utána menni annak, hogy kitől lehetne valami szponzori vagy repimegoldásképpen segitséget kérni legalább elméletben, mert kifizetni azt nem lehet, hogy egy ilyen vasat bármelyik komoly versenyautóépitő elvállaljon, főleg ebben a formájában. Vagy ha ez nem megy, akkor saját kútfőből odaállni valaki mellé, aki tud hegeszteni, akármit, akár fűtéscsövet is, nem kell hogy értsen hozzá, és mondani neki hogy ezt ide varr babám, ezt oda, ezt amoda szeretném. Ez meg kikúrt sok időbe fog kerülni, baromi sok mindent meg kell tanulni hozzá, és kb soha az életben nem fog elkészülni igy se.

Mindenesetre, egy biztos, ezt a dolgot profi segitség nélkül nem nem szabad, nem lehet folytatni, akárki akármit mond, ez akkora fában olyan pici fejsze, hogy nagyon.

fortyfive_ 2012.08.30. 22:56:58

@streetsta: nem baj, amíg nincs meg az ember, addig kénytelen vagyok magam szorgalmasan képezni! :) előbb-utóbb nem is lesz arra a szakira szükség! ;)

latyusa 2012.08.30. 22:57:17

@mike gorgon: Soha ne add fel. Csak az álmaink miatt érdemes élni. Hinni egy szebb holnapban. Ha feladod, utána minden reggel szarul ébredsz.

Luighi 2012.08.30. 22:57:21

@Adam-69: 15 mihály egy lehet(?) nevesincs versenygépért? Annyiba már rendszámozható Ariel Atom is belefér...
S2000 (+turbo) ből meg akár 3-4db stb ;-D

2-More 2012.08.30. 23:03:32

@Luighi: Vagy 15 jobbkormányos skyline, vagy 50 darab ezres swift, hülyeséggel nálam is tele a padlás. Azt már én is elvertem egy felszereltebb új kompakt árát az idén 22 éves szaromra.

Zeush 2012.08.30. 23:04:09

Boldog Szülinapot Karotta!

Soha ne add fel, jó kis gép lesz ez, és köszi, hogy megosztod velünk a tapasztalataidat!

Sajnálom, hogy ilyen szülinapod van :(

Az Erő legyen veled!

- Szerzet - 2012.08.30. 23:06:53

Mennyivel könnyebb írni egy autóról, mint elkészíteni.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2012.08.30. 23:07:23

Ejj de sajnálom :(

De drukkolok, ha mással nem is tudok segíteni. És füled érjen bokáig, ne az orrod!

latyusa 2012.08.30. 23:10:15

@2-More: Egyetértek. Csak segítséggel. És valóban vannak, akik éheznek. Magyarországon is 2012-ben. De erről nem Karotta tehet. A gyermekvállalás pedig nem ebbe a blogba való téma.

hofi601 2012.08.30. 23:13:16

Boldog Szülinapot!
Vegyél egy nagy levegőt, gondolj egy nagy számra, szorozd meg kettővel, és keress egy olyan műhelyt, ahol homológ versenyautókat készítenek fel, legalább valamelyik országos bajnokságba. Van azért több olyan csapat is, akik képesek a feladatra, több autót is építenek, szervizelnek folyamatosan, és nem nagyon szokott autójuk műszaki hiba miatt kiesni. Az olyan műhelyt, ahol mindenhez értenek (csőváz, futómű, motor, kipufogó), és mindent maguk csinálnak, inkább kerüld el, olyan nincs, hogy 2-3-4-5 ember mindenhez értsen olyan szinten, ahogy azt egy versenyautó megkívánja.
Remélem hallunk még a hangyász felől. :)

mike gorgon 2012.08.30. 23:14:06

@ Hexer: a kibaszott karosszériásnak és a kárpitosnak is volt mindig valami kifogása, hogy miért csúsztak egyenként 2-2 hónapot. Mindig csak annyit kértem, hogy képzeljék már magukat a helyembe, mire mindegyik belátta, hogy igazam van. Itt is csak ugyanezt tudom mondani: próbálja már a kurva nagy fantáziájával egy pillanatra magát Karotta helyébe képzelni. Itt van a "mester", megállapodnak valamiben, ő betartaná, azt, amire egyedül köteles (mármint fizetne), a másik - aki meg szintén egy felnőtt ember - meg gyakorlatilag semmit nem tart be abból, amit vállalt - és ami a legjobb - a végén (de szigorúan a végén) még neki áll feljebb, hogy ő ilyennel tképpen nem is foglalkozik, meg ennyi pénzért ne várjon senki sokat, meg hogy nem miatta nem lesz kész, más is elbaszott dolgokat a projekten. Őszintén kívánom maguknak a mihamarabbi éhenhalást. Felnőtt emberek és ezt művelik.

2-More 2012.08.30. 23:19:46

@latyusa: Hmm...Nekem nem rémlik hogy emlegettem volna éhezőket, bár speciel nekem is szokott égni a pofám ha csövest látok, miközben azon töröm a fejem hogy mennyi lóvét öntök bele idén melyik lomomba. Múltkor pl pont megtalált egy cimbora a lámpánál, én is fedél nélkül voltam, és eldiskuráltunk arról hogy nehéz e megszokni a jobbkormányt. Érdekes mód fel se merült a lóvékérdés, csak elbeszélgettünk egy lámpaváltásnyit mint két ember.

A gyerekvállalásban, megint nem emlékszem hogy emlegettem volna, jóllehet erről is megvan a magam véleménye, valóban valszeg a kutyát se érdekel.

Úgyhogy ne turkájjá a fejemben he' :D

latyusa 2012.08.30. 23:20:29

@mike gorgon: Megértelek. Magyarország, én így szeretlek. :S

latyusa 2012.08.30. 23:24:58

@2-More: Bocs, csak az első mondat szólt neked, utána mike gordonnak válaszoltam, csak egy kommentben. :D

2-More 2012.08.30. 23:28:26

@mike gorgon: Mondjuk a partvonalról mindenki okos, én is, de valóban érdekes, hogy ha elvállalok valamit, akkor miért nem csinálom. És itt most álljunk meg egy pillanatra. Egy ilyen sztori kiált azért, hogy belefossanak a ventillátorba. Erre aki azt mondja, hogy 574.450,45 forint lesz, és nem több, az hülye. Erre senki nem tud konkrét árat mondani. Akármi beütne. Viszont lehet informálni az úgymond "vevőt", pfujj de nem szeretem ezt a szót. Megrendelőt. A tulajt. Azt, aki fizet. Mindegy. Szóval, hogy figyelj dzsepettó, gáz van. Fos a futód. Új kell, ennyivel meg ennyivel dobja meg. Figyelj bontani kell a motort, csináljuk? Ennyi meg ennyi is lehet, meg a duplája is. Saját szakmámból kiindulva, odabaxnak egy számitógépet hogy mibaja möster, mennyi lösz? Annyi, amennyi, 'ázz, majd kiderül. Lehet hogy 500 forint, lehet hogy a tápkábelt lehet csak megtartani. Majd kiderül, menet közben. Csak ahhoz csinálni kell, és közben elkérni az árát, mert ingyen csak az olyan hülyék dolgoznak mint én. És van akinek már igy túl a harmincon már kurvára nem szivesen. Viszont maszatolni, nem csinálni, utána meg nem tudni elkérni az árat a semmiért, miközben azért dolgozott meg agyalt rajta az ember, mert azt túlzás állitani hogy csak a port gyűjtötte, az az igazi gáz.

latyusa 2012.08.30. 23:30:13

Tyű! Mindjárt péntek. Alvászavarom van? :D

=Daniken= 2012.08.30. 23:34:14

Gábor!

boldog szülinapot kívánok.
sajnos itthon tényleg az van amit vki már írt, a magyar "szakemberek" a már kész vackokat tákolgatják, máshoz nem értenek.sajnálom, szerintem Te már láttad a kocsit a fa alatt.nem baj, majd lesz olyan is, ott a család, az a legfontosabb.;-)Még egyszer boldog szülinapot, a többi most nem fontos.

yenoee 2012.08.30. 23:38:20

Sajnálom. Remélem azért elkészül majd egyszer. Az előzményt (évek) és az itteni kommenteket olvasgatva úgy tűnik, harmadszor kéne elkezdeni a legelejéről. Ez azért elég kemény. DE ha így volna, ezt a csővázat csak meg kellene terveztetni rendesen. Az is szívás, de legalább azonnal látszik, kb. mekkora. És ha netán újabb hetven méter cső megy a rosszvasba, a tervező fején is el lehet görbíteni pár szálat.
Kívánom neked, hogy a Hangyászhoz találj olyan őrülteket, akiknek a beszédében rendszer, a munkájukban pedig minőség van.
Boldogabbat!

latyusa 2012.08.30. 23:40:32

@2-More: Magyar mentalitásnak hívják a jelenséget. Mindenki ért mindenhez. A legtöbb magyar orvosnak, vagy futballistának születik. Ezért nem szeretem a focit. 1. A nézőtérről mindenki nagyon okos. Sőt még verekedés árán is kitart az igaza mellett. 2. Mit mond a reklám? Fáj a fejed? vegyél be egy fájdalomcsillapítót. Véletlenül se vizsgáltasd ki magad, hogy mitől fáj. Mert sokan az emberi hülyeségből gazdagodtak meg. Full legálisan!

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.08.30. 23:42:54

Marha rendesek vagytok, mindenkinek köszönöm a biztatást. Keresem már a folytatás lehetőségét, lesz megoldás.

SZPTRSZB 2012.08.30. 23:43:58

Először is boldog felező bulit, tudományos kutatások szerint ugyanis neked mától hivatalosan is az élet című bakelit "B" oldala forog. Másodszor ez biza azt is jelenti, hogy sorsfordulóhoz értél tehát az ibolyántúli szopások mélységi mámorából ébredve új korszak kezdődik a hangyásznak és neked is. Jó erőt és egészséget, türelmes családot kívánok a következő 35 -re.

latyusa 2012.08.30. 23:47:36

Befejezem a kommentelést, mert nagyon eltértem a hangyásztól, amit nem kellene. Első a család! Utána a hobbi. És még egyszer sok Boldog Születésnapot Karotta, és kitartást!

latyusa 2012.08.30. 23:49:47

Látom még ébren vagy Gábor!
Hideg vizet ne igyál! :D

2-More 2012.08.30. 23:52:45

@latyusa: Lószart, a kötetlen ellazulásból jönnek a legjobb gondolatok, attól hogy görcsöl az ember mint tacskó a barackmagtól, nem mindig lehet előre jutni. Avagy ahogy a költő mondja, az élet olyan mint a motor. Ha nem megy, be kell rúgni.

Grifter 2012.08.30. 23:57:40

Amíg valaki helyettem szopik, maximális támogatásomról tudom biztosítani !

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2012.08.30. 23:59:15

@2-More, nem akarod ezt magánban tolni? Mert hogy amit írsz, egyrészt akkora, mint egy kétajtós szekrény, és biztos így is van, ahogy írod, és nem gurítasz, de azért lásd be, a stílus az ember, és a tiéd kihívásokkal küzd. Egyébiránt ahhoz a szakihoz, aki nem képes látatlanban akár egy számítógépről megmondani, hogy mi lesz a javítás ára, nem adom be a cuccot javítani. Ilyen egyszerű. Ruppótlan sufniszervíz ne rajtam akarja az éves lemaradását behozni. A majd meglátjuk, az a legrosszabb duma.

2-More 2012.08.31. 00:00:32

@latyusa: Franc se tudja...mindenestre, nyugovóra térek én is, egyrészt mert le is trollosodtam szépecskén közben és a gondolatrendőrség is beröffent, fölöslegesen meg nem möhözöm banra magam, másrészt meg ha egyszer én is be akarom fejezni valamelyik vasat, hasznos ha nem kúratom ki magam a munkahelyemről se :D

Ló éjt emberek, részemről mára ennyi.

latyusa 2012.08.31. 00:03:13

@2-More: Valamiből erőt kell meríteni az élethez. Annyira nem fejlett még a technológia, hogy életerőt adjon egy ember egy másiknak. De szerencsére így nem is tud vele visszaélni senki.

2-More 2012.08.31. 00:03:21

@Hegyi Zsolt: Á, még egy szakértő. Na ezt majd holnap apuci.... de a szó amit keresel, nem a stilus, hanem hibafeltárásnak hivják. Urambocsá a várható költségek felmérésének. És jobb helyeken már ezért önmagában cseng a kassza.

superfrog 2012.08.31. 00:46:48

Hát előrebocsájtanám, hogy sajnálom Karottát, meg ezt a tipikus magyar sztorit is. de valószínüleg innentől kezdve amit mondok az kb senkinek sem lesz szimpatikus. vállalom, és köpködhettek. de komolyan kérdezem, ha valakit érdekelnek csak egy picit is versenyautók, nem tudakolja meg, kb milyen árak vannak?! és nem elég hogy nem teszi meg, de még csak nem is egy 18 éves gyerek, hanem felnőtt ember. hab a tortán hogy abból él hogy autós témákban "otthon van".... helybe ment a lószerszámért sajnos. amikor egy "A"-s trabant összerakása kb 8-10 éve volt 1,5 millió forint. és az ugye nem csővázas téma !
nem tudom mit képzeltek 600 000 forintért, de komolyan!?
persze ez nem mentesíti az elkövetőket, mert vagy valamit megcsinálok profin félkészre, mert kevés rá a pénz, vagy nem csinálom sehogy. de az hogy azért csináltam meg szarul mert olcsó, hát az is a szakmai igénytelenésg iskolapéldája !
hát boldog szülinapot kívánok !! és a helyedben elgondolkodnék azon, van elég pénzem erre, vagy csak egy szép álom ez. én alaphangon 6-10 millióra saccolnám ezt a témát hogy guruljon. határ meg a csillagos ég.

BBSTi 2012.08.31. 01:01:31

Először is Boldog szülinapot Karotta!
Másodszor, így legyen ötösöm a lottón, ugyanis pár hónappal ezelőtt, nagyjából amikor az a nagy diagramm-gyártásos poszt volt, leírtam, hogy nekem kezd gyanús lenni az a két fickó, akiknél a Hangyász van. Felfedezni véltem rajtuk az "elVmaxZsoltisodás" jeleit... Igazam lett, a sunyi embereket hamar fel lehet ismerni a ködös dumájukról :D
@streetsta: Király hozzászólás :DD
@Hexer: tényleg elmehettek a picsába...

Slippery Slick a menetlabilizátor 2012.08.31. 01:33:35

Az álmokhoz nem vezet út a foldon járva.

expert-mérnök 2012.08.31. 01:39:50

@Hexer: A helyesírásban sem ártana precízebbnek lenni!
(és akkor még nagyon finom és udvarias voltam)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.08.31. 01:43:05

Én már csak így utólag tudok sajnos boldog születésnapot kívánni (vagy vegyük úgy, hogy a 36.-ra előre).

Kis magyar valóság megint csak. Az okos ember nem csak a saját kárából tanul. Végigtekintve közvetlen környezeteden, hány TC-s verda került kukába az elmúlt hónapokban/években?

Úgy értem, szép teljesítmény, hogy egyáltalán idáig eljutott a gép. Ha nem jársz utána folyamatosan, valószínűleg megrekedt volna a "szétvágtuk, az egyik csövet behajlítottuk, de túl sok vele a gond, majd ha ráérünk, nekiugrunk" fázisnál.

Szép dolog nagyokat álmodni, de az álmokat igen sokszor a valósághoz kell méretezni.

Örülj most annak, hogy ott a család, és ha más nem, a te gyerkőcödnek lesz a legkúlabb otthoni mászókája széles e Földön.

Az én képzeletemben így nézett volna ki a Z:
www.youtube.com/watch?v=Y0Npyb9oR0Y&feature=related

munkafázisban ezt művelte volna:
www.youtube.com/watch?v=LbWF6bghJPI

TC-s napokon meg esetleg ezt is:
www.youtube.com/watch?v=o7C-WryGOIU&feature=relmfu

Kellemes családi reggelit az asztal körül!

MrKiraly 2012.08.31. 01:48:50

Boldog Szulinapot!

Kitartast a project-hez, es mielobbi viszontlatast a mar kesz Datsunnal. Menni fog! En bizom benned:) Csodalom a szivossagodat, en valszeg mar egy masik Datsun beszerzesen morfondiroznek. A legjobbakat kivanom.

expert-mérnök 2012.08.31. 01:58:07

@Nínó Karotta: Nem vagyok boldog attól, hogy igazam lett, de a tényszerűség és az esetleges tanulságok levonása végett, ismét:

expert-mérnök 2012.05.22. 10:37:08
Karotta!

Röviden és tömören:

1)"Továbbra is szentül hiszem, hogy a Hangyász jó helyen van."

Ez már csak udvariaskodás és önámítás! - ezt te is tudod!

2) "De van három ötletem." - a problémát jól látod...de az is látszik, mennyire visszafogtad magad...valójában mást gondolsz, mint amit leírtál!!! :)))

3) Ez már így egy csapdahelyzet - már benne vagy!!!!

4) Ott hibáztál, hogy ebbe a helyzetbe bele sem lett volna szabad kerülni.

Sokkal körültekintőbben kellett volna eljárnod a műhely kiválasztásánál!!!

5) Innentől ez már kvázi kényszerpálya és KÁRMENTÉS!

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2012.08.31. 06:48:06

Kár :( De remélem tényleg elkészül, ez nagyon durva cucc lesz... :)

Sopánka76 2012.08.31. 06:48:52

"Alig harmincöt, nem vagyok öreg!" ;)
Egy kalappal!

Szopásokon keresztül jutsz a megoldáshoz! Én sem adnám itt föl a helyedben, Gábor! És a leírtak alapján ez nem lesz "elölről kezdés"! Ha mást nem, azt megtanultad, hogy ne csináld! Egyszer még készen lesz!

Slope 2012.08.31. 07:03:10

Rövid az élet hosszas bosszankodásra és mérgelődésre, különösen annak tükrében, hogy az élet számos területén sok sikert értél el, országosan népszerű és elismert vagy.

Érjen bokáig!

Remélem sok örömöt lelünk még a jövőbeli munkáidban, legyen az tv, net, podcast, rovarról keresztelt autó építése :).

jojoka 2012.08.31. 07:49:38

@streetsta:
A Karottának üzenem, hogy olyan szervizt keressen, ahol kizárólag elmebetegek egyének dolgoznak. Más nem fogja elvállalni. Illetve el fogja, csak nem csinálja meg.
Idehaza úgy kell autót a szervizbe vinni, hogy kedves szerelő ezt és ezt csináld meg. Ekkorra. Ha nincs kész akkor szevasz, ha rossz lesz akkor is szevasz.
Egy egyszerű F Astra szervizeltetésének megoldása is komoly probléma idehaza. Én az enyémet (amikor volt) konkrétan 4 szerelőhöz hordtam. Tudtam melyik mit tud és a baj szerint választottam szerelőt.

Csubakka Mrozsek · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.08.31. 07:53:10

buék !

a vashoz meg kitartást, eccer csak kész lesz !

novothauto · http://novothauto.hu 2012.08.31. 07:56:47

@ommm: Szia Pista!
Szerintem erre a munkára aki határidőt vállal, az vagy hazudik, vagy hülye. Ők is ott követték el a legnagyobb hibát, hogy időt mondtak, viszont úgy tűnik, hogy ott alakult eddig legtöbbet az autó. Most azt az eddigiekből már nem tudom eldönteni, hogy amit megcsináltak, az jó-e, hisz nem értek hozzá, és az elmondottak sem világítanak rá egyértelműen.

Gábor! Sok boldog születésnapot! Szerintem vegyél ki itt a Gyömrőin egy műhelyt, és hazafelé menet minden nap barkácsolsz egy kicsit :)

soma zoli · http://www.streetlegal.hu 2012.08.31. 08:14:33

az a gond (tegnap este olvastam el a kommenteket, ha azóta le lett írva, akkor elnézést a duplikációért), hogy itthon úgy vállalnak el munkákat, hogy nincs egy munkalap, amin rögzítve vannak a vállalások, határidők, kötbérek és az alá van írva mindkét fél által. a lényeg, hogy nyoma se legyen a munkának, még csak véletlen se kelljen azután adót fizetni (persze ezekkel a járulékos költségekkel drágább lenne, de végülis ha ez kell, hogy valami el is készüljön, akkor lehet összességében mégiscsak olcsóbb lenne a végén).
mi a cégnél szoftvert fejlesztünk, az nem megy mutyiban és ha elcsúszunk akkor nem mondhatjuk, hogy nem lett kész, kell még pénz vagy idő, nem mondhatjuk mert az elején nem ezt vállaltuk. ilyenkor jönnek a 10-12 órázások, meg a hétvégézések, következőre meg majd úgy lesz elvállalva, megtervezve a project (remélhetőleg :)) hogy ne szívassuk magunkat.

az is érthetetlen, hogy ha egy műhely ekkora ingyenreklámot kapna, akkor miért nem fektet be pluszmunkat, hogy megcsinálja azt amit vállalt. majd visszahozza az elmaradt hasznot azokon a lámákon, akiknek nincs ekkora nyilvánosságuk. de így nem lesz ezekből boyd coddington, mert a napi rutin mellett (javított géptető fényezés, fékbetét csere) ha beesik egy érdekesebb (nem rutin) meló, akkor azt rosszul mérik fel, és ezután nem hajlandóak megfizetni a tanulópénzt, amivel következőre nem nyúlnak mellé (a mgrendelővel akarják megfizettetni a saját tanulópénzüket)

és persze a megrendelőnek ha azt mondják, hogy 200ezer, akkor nem fog arra gondolni, hogy ez ennyiből nem fog kijönni. mert ha a megrendelő fel tudja mérni reálisan a munka nagyságát, akkor ebben dolgozik és megcsinálja a saját műhelyében, egyébként ha meg tehenekkel foglalkozik egy gazdaságban, akkor miért is ne hinné el, hogy ez valóban 200ezer.

protézisesh 2012.08.31. 08:35:41

@superfrog: @novothauto: Nem értitek a lényeget. Nem az a gond, hogy sok v kevés a 600k, vagy hogy határidőket mondtak.

Két baj van:
1.) hitegettek
2.) kurvára nem csináltak semmit. gyengébbek kedvéért emlékeztetném a nagyérdeműt, hogy ez itten a HH30, vagyis soksok hónapon keresztül azt láttuk, hogy vágnak, flexelnek, meg Karotta odaTART vasakat, ahol majd elvileg lenniük kellene. Csúnyán hangzik amit mondok, de az a lakatosmunka, ami ebben a csővázban benne van, az egy FŰTÉSSZERELŐNEK maximum 3 napi csőgyártás-hegesztés. Tudom, abban nincs benne a kitalálás, de ha háromnaponta összerakja, aztán a látott eredmény miatt szétvágja, már akkor is lenne egy tizenhetedik verzió, amibe csak bele kell ülni aztán lábán mehet a műanyagoshoz...

Szerintem annyira Karotta is van nagyfiú, hogy sejtette: ez több lesz egy fékbetétcserénél, így sem PONTOS időt, sem PONTOS költséget nem lehet mellé fűzni. És gondolom el sem hozta volna az autót, ha HÉTRŐL HÉTRE látja, hogy megint van előrelépés, fejlődés.

Ezzel szemben (a posztokat követve) az volt, hogy a kocsin 1-2 hétig gyűlt a por, aztán ha Karotta - magához képest brutalo-agresszíven - az asztalra csapott, akkor a következő két hétben becsíptettek (nem véglegesre, csak fűzővarrattal) egykét csövet, amit a következő héten ki is vettek (ajtó-X, műszerfal mögötti cső, stb...).

NA EZ AZ A SUNYI LEHÚZÓS NINCSKEDVEMHOZZÁDENEMMEREM/TUDOM/AKAROMMEGMONDANI tempó, ami az igazi semmirevaló "mesterek" sajátja. És ha valami, akkor ez ÖNMAGÁBAN indok arra, hogy FIZETÉS NÉLKÜL elhozd a cuccot. Karotta ehhez képest úriember volt.

Itt nem az a kérdés, hogy 600ból meg lehet-e csinálni? A kérdés az, hogy ha valaki elvállalja 600ért, aztán utóbb rájön, hogy mégse megy, akkor 2 lehetőség van:
fogak összeszorítva, aztán csinálni

VAGY

leültetni a megrendelőt, észérvekkel alátámasztva, hogy ez így nem fog menni és újratárgyalni a feltételeket, vagy befejezni az együttműködést.

A szomorú az, hogy ezt annak kellene kezdeményeznie, aki beleszorul az ügybe, nem a megrendelőnek. Karotta pedig 2x is megtette (gant-diagram, szakítás).

KAROTTA!

Az építőipar teljesen halott, víz-gáz-fűtésszerelők hordái állnak munka nélkül. Egy GÁZvezetékre minősített szaki tud rendesen hegeszteni is meg hajlítani is vascsövet. Én a helyedben keresnék egy ilyent, aztán (ahogy valaki fentebb írta), naponta elmondanám neki, hogy ma ide hegessz be egy csövet, aztán meg oda, stb. Akkor naponta haladna az ügy, és látnád, hoyg alakul.

Ahogy eddig levettem, az észmunkát úgyis te csináltad, te számoltál kormánygeometriát, anyámtyúkját. Ha meg megvan a vasváz, a belső lemezeket te is fel tudod szegecselni, a külseje meg úgyis műanyag lesz.

Olcsóbb is lenne, meg haladnál is.

ZenÉsz 2012.08.31. 08:45:10

@Hexer: Ha tényleg "csak" ennyi hiányzik a készhez, akkor miért nem raktátok már gyorsan össze?

Jó ellenpélda a sokak által írt negatív tapasztalattal szemben:
Kasztnishoz vittem az autómat teljes lakatolásra, fényezésre (23 éves Rx7 Mazda, volt vele dolog). A szaki mondott egy árat, és elkészülési időpontot. Az autó annyiért, és akkorra készen lett. Mentem érte, látom, hogy a szélvédő a régi kissé kopott helyett teljesen új. Rákérdeztem, hogy hát ez meg mi a csuda. Ők sem értik hogyan, de a fényezés után már kint az udvaron állt az autó, amikor másnap reggelre meg volt repedve. Gyorsan felhajtottak egy újat, és ki is cserélték (természetesen a saját költségükön). Nem is akartak róla szólni, mert szégyelték, hogy náluk ilyesmi történt...

haggyadaszt 2012.08.31. 09:04:44

Ideje volt már a szakításnak, rossz volt nézni ezt az agonizálást.

domeq 2012.08.31. 09:17:03

Kár érte. Jó lett volna megnézni a pályanapon.
Kitartást, egyszer kész lesz :)

zaki82 2012.08.31. 09:18:17

abban tudok segiteni, h kihez ne vidd semmi penzert. ha a beszta laszlo nevet hallod fuss, ahogy a labad birja es ne nezz hatra...

valamint sajnalom, h akikkel te dolgoztattal azok is linknek bizonyultak es csak a hitegetesre futotta...

tudok jo szerelot es karosszeria lakatost, irj riplaj ha erdekel es a totalcar-os mail-edre kuldom az infot.
valamint keres: ha talalsz olyan profit aki tenyleg megcsinalja amit iger, jol jonne a szama... :)

dirige 2012.08.31. 09:36:19

Ilyen buliba olyan teamek mennek bele, akik 50-60 éve ilyesmivel foglalkoznak. Nem lett volna szabad így nekivágni! Én most is visszavennék a célokból: először kell építeni egy jó Datsunt, aztán, ha már az sikerült, ki lehet tűzni egy új, nehezebben elérhető célt. Aki már járt hasonló cipőben - én igen - és szembe tud nézni magával, az belátja: az ilyen projektet a tulajnál a látomás és a hit viszi előre. Nagy a baj, ha e kettő elfogy. Nálad elfogyott. Ahhoz, hogy visszatérjen - és amit rendkívül erősen remélek, mert minden autóbolondot a társamnak tekintek - új cél kell. Reális és viszonylag jól ütemezhető, hogy azok a hétfők 80%-ban az új etap megvalósulásáról szóljanak és ne a kérdéskre kérdések, válaszok nélküli hónapokból, évekből.
Én is datsunos vagyok, de kicsiben. Én is gondolkodtam azon, hogy a Sunnyba beépítek egy Z-t. De, nem most. Előbb kiélvezem az A14 motort a frissen felrakott Weberrel és a Z-felnikkel. Aztán majd meglátjuk, hogy Z-belsőt kap-e vagy csak egy 1.6-os twincam-mocit.
Pihi, új cél és fel a fejjel!

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.08.31. 09:52:37

@Hexer: @Gubo77: @superfrog: @protézisesh: @novothauto: Kizárólag a jegyzőkönyv kedvéért szeretném leszögezni, hogy a Hexer által írt "600 lett elköltve" a valóságban azt jelenti, hogy 1,1 millió forintot vettek át mindösszesen az eddig elvégzett munkára, azaz a majdnem befejezett csővázra és a majdnem befejezett futóműre. Ebből az összegből az elhozatal napján prezentált elszámolással kimutattak egy bő félmilliós saját költséget, nyilván így jön ki a 6K. Ezt az egészet akkor is értékaránytalannak érezném, ha nem úgy alakulnak a határidők és az egyebek, ahogy. De kérem, hogy ne pénzezzünk és károgjunk utólag, se mi, érintettek, se más. Legközelebb mindenki okosabban csinálja, ezt meg felejtsük el. Nem adta ki, van ilyen.

novothauto · http://novothauto.hu 2012.08.31. 09:53:34

@protézisesh: Eszembe sem jutott őket védeni, csak néhányan azt hiszik, hogy autót építeni annyi, mint megnézni a Discoverin egy ilyen jellegű sorozat egy részét.

Boszasztóan kommunikáltak a srácok, másrészt kell tudni azt mondani, hogy nem megy, ha nem megy.

Egyszerűen nem látom, hogy ennek hol lesz a vége, és hol tart most? Alatta a futómű? Az végleges?

novothauto · http://novothauto.hu 2012.08.31. 09:58:14

@Nínó Karotta: Ha semelyik pontja nincs kész az autónak, akkor nincs részeredmény sem, ha jól értem. Akkor viszont én sem értem, hogy mire fizettél. Ha a következő mesternek más lesz az elképzelése, újra szét kell vágni?

2-More 2012.08.31. 10:10:12

@novothauto: Pedig eccerű. 500k volt a saját költség, effektive anyagköltség. A másik 600k a munkadij, ami nettó 1000 óra feletti munkaidő mellett nem reális, a mekiben keresel kb ekkora órabért, illetve olyan gettó munkahelyeken ahol az utóbbi pár évben magam is megfordultam.

atis123 2012.08.31. 10:38:28

No hát ennél boldogabb születésnapokat! De továbbra is drukkolunk nagyon.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2012.08.31. 10:51:27

@2-More: Nem stimmel a matek. Nem te rontasz, hibás számokat adtak meg a feladathoz, így nem csoda, ha rossz a végeredmény. Hidd el, ez az elszámolás több sebből is vérzik. De tartsuk tiszteletben Karotta kérését, szakadjunk le a pénzezésről.

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2012.08.31. 10:54:45

A pénz-munka-haladás körhöz egyet még. Olvasom, hogy hogyan matekolnak itt a kommentelők, meg hogy mennyiből jön ki reálisan egy ilyen autó, és a többi és a többi. Szerintem ez alapvetően érdektelen és értelmetlen szócséplés.

1. Karotta kitalált egy projektet. Szeretne csapatni a Datsunnal kilinccsel előre. Ez az ő álma.
2. Karotta egy netes újság mértékadó újságírója, amely újság nem a baba-mama rovattal, hanem autókkal foglalkozik. Ismertsége hazai pályán nagy. Neki is, újságnak is. Ez az ő nem pénzbeni értéke
3. Karottának volt a projektre valamennyi pénze is.

Namost ebből a háromból áll össze a matekfeladat. Megrendelő álma, pénze és eszmei értéke. Ehhez jön a szaki. A szaki ezt mind mérlegre teszi és kalkulál.

1. Álom megvalósítható-e. Bármennyiből, akármennyiből.
2. Én, a szaki meg tudom-e ezt csinálni.
3. Megrendelő pénze és eszmei értéke fedezi-e a projektet.

Ezek ismeretében vagy azt mondom, hogy Karotta, hozz még egy táska pénzt, vagy azt, hogy ennyiből legfeljebb egy dummy jön össze, vagy azt, hogy én ezt nem tudom megcsinálni. Ha viszont mérlegeltem, hogy mit ad ki dolog, akkor onnantól kuss van és dolgozom. Pénzért, hírnévért, dicsőségért, szakmai kihívásért, vagy csak mert barátkozni akarok Karottával. Mindegy. Egyet nem lehet: a projekt felénél azt mondani, hogy á, ez szar, és különben is picsányi újság balfasz írójának a lófasz a seggébe. Na ezt nem.

2-More 2012.08.31. 11:06:38

@streetsta: Én is azt mondom hogy nem kerek a sztori.

@Hegyi Zsolt: Na papi, most hogy te is megébredtél, térjünk csak vissza erre a látatlanba bevállalom sztorira. Mert ugye amit most irsz a végére, az ugyanaz, amit én is mondtam.

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2012.08.31. 11:06:58

Először is boldog születésnapot, és remélem mihamarabb elkészül a hangyász.
Másodszor, szar olvasni, ahogy valaki összezördül a szerelőjével. Nekem az összes szerelőm baráton, és végtelenül türelmes vagyok velük, iszunk együtt, igaz még sose kellett semmi határidőre elkészüljön. Nem is szabok soha, lehet sürgetni a dolgot másképp is.

Gubo77 2012.08.31. 11:08:32

Egy kis vidámság a tegnapi trauma után.

www.youtube.com/watch?v=33roteGGPzs

"- Gondolkodtál-e már, hogy túl adj rajta még MOST?
- Gondolkodtál-e már, hogy túl adj rajta de GYORSAN?"

Gubo77 2012.08.31. 11:10:54

Bocsánat, "túladj". De olyan szépen hangsúlyozzák, hogy ez van a fejemben.
Szóljon tehát minden kedves autóbuzinak, aki hasonlón töri a fejét. Magamat is beleértve. ;-)

novothauto · http://novothauto.hu 2012.08.31. 11:11:29

@2-More: Átlag havi 28 napot dolgozom, 12 órát. Kb 550 forintra jön ki az órabérem, ha leosztom. Ebből az következik, hogy van hova fejlődnöm, mert én választottam a specializálódást. Nem mondhatom, hogy a köcsög ügyfél minek jön a rejtetthibás szarjával, és nem fizettethetek meg 40 órát, amit ráfordítottam, mert ha jobb lennék, hamarabb megtaláltam volna a hibát. Ha nem találtam meg, akkor meg buktam adott esetben a 40 órát.

Ez ennyire egyszerű, majd később lehet, hogy a mekiben kötök ki.

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2012.08.31. 11:20:28

@2-More: azt hittem, érthetően fogalmaztam. Szerintem fuss neki még egyszer, a tegnap esti trollköröd után ugyanis nem érzek lényegi változást a stílusodban, én meg vagyok annyira öreg, hogy megválogassam, ki az, akivel szabadidőmben szájkaratézzak.

pizo 2012.08.31. 11:24:39

@novothauto: Alkalmazottként, vagy vállalkozóként? Mert utóbbiként a havi 184800 Ft-os bevétel az semmi (voltam már ilyen helyzetben, nem vidám). Tehát tapasztalatból mondom.

Üdv. Zoli

2-More 2012.08.31. 11:31:22

@novothauto: Én majd 4 évet húztam le szervizvezetőként, és az én órabérem is 600 forintra jött ki. Mellette a svarcomban még ennyire se jön ki a dolog. De azt azért lássuk be, hogy nonszensz az hogy x évi tanulás, csilliárd óra befektetett munka után, több százezer vagy több milliós felszereléssel és tenger szopással annyit keresünk mint egy sziasegithetek.

@Hegyi Zsolt: Aha. Szóval fogalmazás van, fogalom meg nincs arról mivel jár látatlanban nagy bonyolultságú elektronikus vagy mechanikus szerkezetekről itéletet vagy véleményt mondani. Hát ehhez nem öregnek kell lenni....

De sebaj. Ha te jobban érzed magad ettől, legyen, én meg attól, hogy nem ugatok ész nélkül bele a világba hogy mit lehet mennyiért megcsinálni ha nem látom át. Igaz ehhez nekem is meg kellett égetni egy párszor. Azóta pedig nem azt mondom a nagy k betűs ügyfélnek amit szeretne hallani hanem ami a tény, és nem azt kapja amit szeretne hanem azt amire szüksége van, és ez nem csak az én érdekem hanem az övé is, pláne hosszú távon. Érdekes mód a különlegesen hülyéket leszámitva még senki nem panaszkodott.

novothauto · http://novothauto.hu 2012.08.31. 12:08:15

@2-More: Világos, én is szeretnék jól megélni a munkámból. Éppen ezért az ilyen 40 órás szopásokból építkezem, vagyis tanulok, tehát több leszek. És ha bejön az, hogy mindent erre tettem föl, akkor fasza lesz.

Itt a Hangyász esetében én azt tartom kifogásolhatónak főleg, hogy nincs olyan pontja - ahogy az írásból kiveszem - ami kész. legalább lenne alatta egy kész futómű, vagy mittudomén.

Arról nem beszélve, hogy ez tizedáron végezve is megtérülő befektetés lett volna a beleölt munkát tekintve, mert ha kész, és működőképes, csőstől ment volna a fizetőképes hobbista autót építtetni.

lanyi 2012.08.31. 12:08:15

@Hexer:

Kókány Alajos kisiparos.:)

Valaki más 2012.08.31. 12:09:40

Isten éltessen, a továbbiakhoz pedig sok kitartást!

whale 2012.08.31. 12:15:21

@Nínó Karotta:
BASSZA MEG! BASSZA MEG! Annyira örültem volna, ha nem lett volna igazam! Félkomolyan-félhülyén óverhólinoztam itt, de titokban reméltem, hogy a végére egy járóképes, vállalható, de nyilván nem kész versenyautó lesz az eredmény. De ez...áááááá, picsába.

zsg? 2012.08.31. 12:19:24

Sajnos ebben az országban a ilyen projektek általában ide futnak ki. Aki épített már házat, pláne passzív(nak szánt) házat, az is tudna mesélni. Aki épített már rali autót, az is tudna mesélni. Az elején mindig úgy kezdődik, hogy "építtetek egy autót", majd a közepétől általában ennek a helyére lép az "építek egy autót" fordulat. És a projekt tulajdonosának garázsában elkezdenek szaporodni a csápos emelők, oszciloszkópok, asztali fűrészgépek, stb.

Aki túlvan már pár ilyen sztorin, az néhány dolgot meg tud erősíteni:

1) Tapasztalat1: Az ilyen típusú kóklert minél hamarabb hagyod ott, annál kevesebbet veszítesz. Elvállalja, majd hiteget, csúszik, újabb pénzeket kér, nem halad, megint pénzt kér, közben látványosan kókányol: soha nem fog elkészülni, sose lesz vége, nemhogy jó vége. És mire visszakapod a félregányolt szart, már csak azt bánod, miért nem hagytad ott hat hónappal ezelőtt. Akkor legalább azt nem baszta volna el, ami anyagot odahordtál.

2) Tapasztalat2: a kapott minőség és a vevő finomkodása között nincs korreláció. Ha jó és tisztességes a szakember, jó minőséget kapsz akkor is, ha nem az angol királyi családból érkeztél (prosztó vagy).

3)Tapasztalat3: a vevő finomkodása és a gányolás mértéke között egyértelmű a korreláció. Minél óvatoskodóbb és kedvesebb a vevő, annál inkább hajlamos a gányolásra a kókler.

4) Összegzés: A projekt igenis befejezhető. Túl az első összeomláson, túl a másodikon, túl a pszichiáteren: igenis van még élet. Csak rajtad múlik, hogy úgy ítéled-e meg: megéri. Ha igen, akkor végig tudod csinálni, minden kókler erősíteni fog. Csak egyet meg kell tanulnod: a kedvességet félretenni és érzelemmentesen követelni.

Sok kitartást, sok sikert!

Szacsi 2012.08.31. 12:21:33

@Hexer: Na most ezért nagyon nagy kár volt!!! Nem akarok belemenni a munkaóra, a fizetség, az elvállat feladat meg a szakértelmetek egymáshoz való viszonyába, megtették ezt többen is helyettem, sokuk véleményét osztom is.
DE!
Amiért kár volt az egyáltalán ez a hozzáállás " fogent nem azt hogy rekalm helyett fikazast kap."

Fika??? EZ???? te most vagy nem vagy józan ítélőképességed tudatába, vagy olyan mimózalelkű vagy mint egy csecsemőkorától apácazárdában nevelkedő elsőáldozó kislány.
Szerintem Karotta oly' mértékben volt diplomatikus, hogy erre Henry Kissinger is megemelné a kalapját. A tényeket ennél jobban, higgadtabban vázolni nem igazán lehetett volna. Persze írhatott volna csak annyit, egyetlen mondatban: lecserélem a brigádot. És akkor 250 kommentből 240 azt firtatná, hogy miért, de mivel az emberek nem teljesen hülyék az elkészült (?) ...izé... keletkezett állapotot és a határidőt látva nem lett volna nagy matek összerakni, hogy bizony nem sikerült minden a úgy ahogy kellett volna.

Szóval qrva nagy kár volt indulatból és sértettségből ideböfögni, ráadásul úgy hogy nyilvánvalóan gránitfába vágtátok a balsafakardotokat, most meg itt pocskondiázol. Először talán fel kéne tudni mérni a képességeidet, megállapodni rendesen, csak azután elvállalni valamit és ha elvállaltad, akkor azt tartani. Ha meg időközben felmerülnek problémák akkor azokat vagy közösen módosítani vagy felállni, hogy "bocs ba+, ezt így nem tudjuk bármennyire szeretnénk is" és akkor még megmaradhatnál úriembernek. (Ha jól emlékszem Sabc valami ilyet élt Winkler tepsijével át és lám, neki nem is telt ki a becsülete).
Persze hőbörögni meg a másikra ujjal mutogatni mindig sokkal, de sokkal egyszerűbb.

@streetsta: Ha ez így van akkor végképp nem értem a "mestert" és még nagyobb tiszteletem Karotta magatartásáét mert ezt ilyen higgadtan nem tudtam volna lekezelni.

Karotta!
Boldog(abb) szülinapot, és ne feledd jön még télre tavasz, 35 is csak egy évig maradsz ;) Kitartást a hangyászhoz a nagy számok törvénye alapján egyszer megleled az embered.

whale 2012.08.31. 12:23:36

@streetsta: Ez már régen nem a pénzről szól elsősorban. Hanem arról, hogy ebben az elqrt észak-balkáni lavórban hogy a picsába létezhet az, hogy LÁTATLANBAN és ELŐRE tudod, hogy átqrnak és szopni fox??? Teljesen mindegy, miről van szó és teljesen mindegy, hogy ki mondja, a kormánytól kezdve a csőhegesztőig.
Hogyan létezhet az, hogy ennyire életképtelen, élősködő parazitaként próbálunk meg létezni mi, itt mindannyian? Hol és mikor baszódott el ez az egész ennyire?!?!?

2-More 2012.08.31. 12:37:31

@novothauto: Én ugyanigy látom, csak néha nem az a gond hogy nyakig állsz a szarban, hanem hogy lötyögtetik is, meg beledobálnak ezt azt.

A megtérülésre, azt én se értem de irtam már. Hónapokon keresztül csak magasztalva lett hogy hogy haladnak, milyen szép, milyen jó, egy rossz szót nem szólt senki. Ingyenreklám meg megvolt. De még ha nem is lett volna, a NEGATIV reklám akkor se kellhet senkinek.

A fizetőképes hobbista, mint olyan, kipusztult faj ma magyarországon, a fizetgetőképes is erősen megcsappant, és romlik az állománya a belterj miatt. Viszont szaporodik a melldöngető, illetve a kókányoló, miközben a maguknak barkácsoló elmebetegek lassan a föld alá húzódnak.

Tarkin kormányzó 2012.08.31. 12:38:01

Volt Magyarországon egy hasonlóan szívből jövő projekt. Őszintén bízom benne, hogy ez nem olyan véget fog érni.

R.I.P. HA-UTI

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2012.08.31. 12:38:52

@2-More: Figyelj, nekem ne! Én is ebből élek.

Pepejoe 2012.08.31. 12:40:09

@ZenÉsz:
Üdv!

Hol találhatóak ezek a lakatos-autószerelő egyének...?

2-More 2012.08.31. 12:50:20

@Hegyi Zsolt: Akkor adok egy asus laptopot látatlanban mondd meg mi baja van, adj egy árajánlatot, és ha nem tudod megcsinálni annyiért és akkorra, akkor rossz hiredet keltem, fenyegetődzni fogok, beperellek és felbérelek egy csövest aki egész nap az ajtód előtt fog koldulni szendvicsembertáblával, hogy itt nem tudták megcsinálni a méltóságos ügyfél, azaz az ÉN kedvenc ismim laposát. Na?

Remélem érezhető a finom irónia. Továbbra is ott topogunk helyben, hogy aki látatlanban bármire forintra kikalkulált árajánlatot ad, nemhogy egy ilyen volumenű, többszörös szopóágakkal tarkitott világfára, az vagy hülye, vagy jós.

pizo 2012.08.31. 13:18:27

@novothauto: Hmmm... becsüllek, mert mint volt gépjárműelektronikai-oktató jól tudom mivel jár ezen kacifántos hibák feltárása.

Zoli

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.08.31. 13:44:54

Következőt kellene, lehet: elhozni a kvázi-autót Angliába, pl.

Mert:

Ha egy ilyen körözgetne mondjuk Castle Combe-on valamelyik pályanapon, szinte garantált, hogy egy képen rajta lenne az Autosport magazinban. Mert egyrészt brutálisan jól néz ki (ráadásul az olasznak hitt magyar trikolórra biztos felkapnák fejüket), másrészről pedig van mögötte sztori. Ha emellé be tudod csatolni csak a GT86 videót ha kérdezősködnek, garantált a siker. Másrészről ha nyomsz egy videót, ahol mondjuk Michelisz Norbival körözgettek, mindenki elismerően fog csettinteni (amikor nyert idén a Hungaroringen, fél oldalas fotó volt a kocsijáról a két oldalas cikken az Autosportban, egyszerűen azzal a címmel, hogy "The Mighty Magyar").

Ezzel simán meg tudsz fogni egy jó sztorit valamelyik magazinban (csomó japán autós, meg rengeteg autóépítős magazin van), és szinte biztos, hogy lenne olyan műhely, amelyik ingyen (ill. anyagáron) befejezi neked a kocsit, csak tapaszd oda a matricájukat a kocsi oldalára és menj vele időnként pályanapokra.

Én még az udvarunkat is felajánlom, itt addig tárolhatod a gépet ponyva alatt ameddig csak akarod!

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2012.08.31. 13:45:33

@2-More: az a baj, hogy bután csúsztatsz. Nem kéne neked politikusnak menni? Adok szép narancssárga nyakkendőt is hozzá neked. Jől fog állni, hamar beleszoksz, szóvivő is lehet belőled. A te világodban kétféle szaki létezik, az egyik a majom, aki látatlanban mond árat, és bebukja, a másik meg aki folyamatosan srófolja fel azt, ahogy épp a kedve tartja és ahogy a családi kassza megkívánja. Ahogy fentebb írtad, te ez a második vagy. Én meg ismerek egy harmadik típust is. Aki bevizsgálja, kalkulál, és így ad árat, amit aztán ha törik, ha szakad, tart, mert ért a szakmájához, tehát bevizsgálásnál tudja, mi az a hibakeresés, és van becsülete, vagyis ha valamit elnézett, akkor nem próbálja az ügyfélre kenni. Na, jó szórakozást.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.08.31. 13:46:37

@Gábor (Gee Halen): Sőt, körbe is kérdezősködök itt Bristolban, megpróbálom körbemutogatni a kocsit meg a profilodat.

fujita 2012.08.31. 13:48:56

előre elnézést, ha bánt valakit, szóljatok, leszedem

www.youtube.com/watch?v=_mgWafqKapA

protézisesh 2012.08.31. 14:06:55

@fujita: háháhááááá... :-D

elmebeteg vagy!

2-More 2012.08.31. 14:07:30

@Hegyi Zsolt: A buta csúsztatás az az, amit irtál "öregem". A sztahanovista bullshitedet pedig, ahogy a munkám megitélését is, szerintem hanyagolhatod.

2-More 2012.08.31. 14:08:46

@Hegyi Zsolt: Itt aki bután csúsztat, az nem én vagyok, nem is szólva a szthanovista süketelésről és a személyeskedésről. Öregem.

Tizenkettő 2012.08.31. 14:15:59

Én arra lennék kíváncsi lesz-e egyáltalán valaki aki elvállalja, hogy befejezi.

Tizenkettő 2012.08.31. 14:18:02

Ha tényleg ilyen brutál méret eltérések vannak mint amit streetsta említett. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az egészet lehet előröl kezdeni. És ki tudja még mi rossz ami csak később fog kiderülni.

traxx 2012.08.31. 14:32:51

Sajna ez a mai valóság. A tapasztalat, hogy minden szakmában ez van. Amikor a pénzt kell felvenni, akkor mindenki igér fűt-fát, amikor dolgozni kell meg jobb esetben a látható dolgok úgy-ahogy meg vannak csinálva(ami nem látszik, az meg mindegy). És amikor szóváteszed, megsértődik

streetsta · http://managertoys.hu/ 2012.08.31. 15:03:20

@fujita: A könnyeimet törölgetem, kösz!

Hexer 2012.08.31. 15:06:14

Erdekes ez a 10mm, anno 4 honapja mertunk mi ennyit es szoltunk Gabornak, hogy mi a helyzet. Akkor abban maradtunk hogy ne javitsuk ki mert igy is tagabb tartomanyban lehet allitani az elso futomuvet mint kellene (dolest -1 tol +5.5 fokig allithato (+/-30mm csak a toronyban), valoszinu +2 es 3.5 fok kozt lesz a jo beallitas).
Megjegyzem az e30 m3 gyarbol ugy jott ki hogy az elso futomuben 1 fok tures van dolesre, utanfutasra, nem allithato, ez 12mm-nek felel meg.

Toronyba nem lehet berakni a toronycsapagyat...tuttomal ugy toltatok fel a trelerre hogy benne volt.

Motort nem azert kellet szetszedni mert mi nem ragasztotuk le, sajnos mar igy erkezett a muhelybe.

Amiben hibaztunk az a hatarido, ebbol mindneki levonja a tanulnivalot.

Vegszokent, varom a kovetkezo hangyasz hetfot es remelem jovo nyaron ott lesz az egyik hungaroringi nyiltnapon, mert ha mas nem, en tudom, hogy sok energiank van benne.

stig70 2012.08.31. 15:06:51

Én minősített hegesztő és csőszerelő vagyok, ezt a munkát
fele ennyi idő alatt is már meg kellet volna "enni"! Sajnálom
Karottát hogy rossz lóra rakott.

TakacsLajos1 · http://kozpontiszelloztetes.hu 2012.08.31. 15:12:28

Végig olvastam a posztokat, bár eddig nem szóltam hozzá.

Elszomorított a dolog, viszont minden tiszteletem a kitartásodhoz és hogy valóban meg tudtad a szakítási vonalat húzni, és ezt be i tartottad!

Le a kalapppal, és sok sikert kívánok hozzá, én biztos továbbra is szorítani fogok, és ha elkészül akkor biztos meg is fogom nézni valami kiállításon, persze mielőtt valami pályanapon össze nem töröd :)
(bárcsak az első kavicságyas afférnál tartanál már...)

Ambrus Gergely [SG] 2012.08.31. 15:23:41

@Hexer:
Szia!
Ladát tudnál nekem csinálni?
Olyat szeretnék, hogy kivágni a tűzfalat, és a motort hátratenni amennyire csak lehet, hogy elérjük az 50-50-es súlyelosztást.
Az autó súlypontját a lehető legalacsonyabbra szeretném tenni, és olyan páylafutóművet akarok, hogy többlengőkaros hátsó futómű, elöl is állítható, dőlésszög, utánfutás, összetartás, stb.
Szóval csak a kasztni lenne gyári.
Az autó alját leburkolni telejsen, hátul lenne egy diffúzor, meg egy nagy szárny, és 2.0 turbo motor lenne benne olyan 300 lóerővel.
Megoldható?

Ambrus Gergely [SG] 2012.08.31. 15:25:56

Persze fizetni nem tudok, csak 150 ezer ft zsebpénzem van, de az szerintem elég motiváció, hogy a világ legjobb ladája a miénk lesz, és majd ha kész viszlek egy kört a ringen.
na benne vagy?

Szyszke 2012.08.31. 15:46:30

Ebből Zs-power lesz! Kérdezd meg Szántó Nikit, meg volt-e elégedve a munkájával.

pizo 2012.08.31. 16:02:44

@Hexer: Most akkor mi ez a 10 mm? Mert nem értem. Ha az eltérés valamelyik koordinátengely irányában a két oldal között, akkor az borzalmas. Ha nem az, akkor mi?

Zoli

streetsta · http://managertoys.hu/ 2012.08.31. 16:09:44

@Ambrus Gergely [SG]: Figxelj, barátodék most nagyon el vannak foglalva, de én megcsinálom ennyiért. Múltkor Obiban vettem egy pálcás hegesztőgépet, flexem a Tescóból lett, innen nyert ügyünk van. Bármit megígérek, mindent megmagyarázok. Ja, és mire a csövek bent lesznek, az addigra kofizetett öt kilódon felül már csak másil kettőt kell adnod, mikor feltolod a sánta kasztnit a trélerre. Én sajnos majd nem fogok tudni segíteni, az már tényleg nem fér bele ebbe a pénzbe. De nem lesz harag, remélni fogom, hogy majd nem kényszeredetten mosolygunk egymásra versenyeken. Így jó lesz?

Ambrus Gergely [SG] 2012.08.31. 20:38:13

@streetsta:
Tökéletees!
Végre találtam egy megbízható szakembert!

superfrog 2012.09.01. 01:58:14

Hát látom az észrevételem fele el lett olvasva, nem tudom a másik felével mi a helyzet. pontosan leírtam, hogy ez egy tipikus magyar történet, átb@szás, sunnyogás stb.
engem pont így át tudnának verni, ha mondjuk harangöntés lenne a téma. de hát könyörgöm, ha valaki ebben a témában otthon van azt hogy tudják a saját terepén így erdőbe vinni?!
ha jól tévedek egy ford focus wrc kasztnizása valami 800 munkaóra. és az nem csőváz hanem "csak" heftelgetnek egy kasztnit.(és azon nincs alvázvédő eltávolítása meg ilyenek, mert nyers, szalagról kiemelt kasztni)
én alapvetően két dolgot tudnék tanácsolni
1 a műhelynek kell olyannak lenni, hogy elhiggyem, meg tudják oldani
2 referenciák bizonyítsák, hogy el tudják végezni

legjobb ha mindkettő megvan. én csak neten találtam egy hatvani céget, nem ismerem őket, semmit nem csináltattam velük, ismerősök sem, de a netes anyag alapján megérnének egy misét. lehet el sem vállalnak csővázat, de én megérdeklődném. hja hogy ott lehet az 1.1 milla is kevés?! (nem tudom, csak mondom) akkor megint oda jutottam el ( igen úgy látom hogy csak én egyedül) hogy az álmodozót az győzi meg, aki azt mondja amit ő hallani akar. olcsón jót de gyorsan. na kérem ez a 3 tulajdonság sosem kerül 1 kalapba........
és megerősíteném, azért mert valaki belesik ebbe a csapdába, ez még nem mentesíti azt, aki átverte !

dodi777 2012.09.01. 08:10:18

@Nínó Karotta: Tényleg tudnék valakit akivel szerintem érdemes lenne beszélned!Egy régi barátom műhelyében épít jelenleg autókat,bátran ajánlom!Ha érdekel szivesen összehozlak vele.akos19770826@gmail.com

sakalk · http://kislakas.blog.hu/ 2012.09.01. 08:19:35

Kitartást a prodzsekt befejezéséhez, illetve szerencsét is. Azt hiszem, egy ilyen Neverending story után sok szerencse is kell...

Turboá 2012.09.01. 14:06:18

Megkértek, hogy olvassam el ezt a linket amit emailon küldtek.
Van itt minden pimpelés, meg tapír, csőszerelő, meg tehetséges videó, sértődés, meg naivitás- önámítás, álmodozás stb. Kész szappanopera.

Az autóépítés Matematika, fizika és kémia.
Nem pedig azt hittem, reménykedtem, szerettem volna, ábrándozok, legkésőbbi határidő,azon túli "visszaszámlálás" (kész elmeroggyantság) stb.
A megrendelők fejében óriási a tájékozatlanság, fogalmuk sincs sokszor ,hogy mit is akarnak , nem beszélve arról, hogy az mibe is kerül.
A gyakorlatlan vállalók pedig ehhez képest is felkészületlenebbek.
Ezeket általánosságban mondom, tapasztalatból.
Nem ismerlek téged Karotta, de ha megengeded nekem azt a megállapítást,( akkor köszönöm), hogy ha ez a versenyautó 10 millió forint alatt elkészül akkor téged átbasztak.
Mert vagy szándékosan nincs benne az energia, vagy tudatlanságból ,de az egyre megy, élvezni nem fogod.

Nem kívánok megbántani senkit, csak azt akarom, hogy ez a sok "hozzáértő" kommentező ennek tudatában próbáljon véleményt alkotni, próbálja elhinni, hogy ez nem holmi egyszerű feladat, és főleg nem érzelmi kérdés.
"Az olcsó munka midig szar." nincs kivétel.

Castigliano (törölt) 2012.09.01. 16:28:43

Amikor ezt a képet megláttam, akkor gondoltam először, hogy innen azonnal el kellene hozni a kocsit.
img2.indafoto.hu/3/3/423_2cbca44843a864533ec05b321ae1f9d1/15898293_b60c460b35a2fec3846f9d8d94d82c7a_m.jpg

pizo 2012.09.01. 17:51:35

@Turboá: Igazad van. Veteránozok, vettem az egyik gömbölyű Wartburgomat, gyári állapot, fényezés, rozsdamentes, törésmentes csak éppen 30 évet állt száraz garázsban (hagyaték, 83000 km van benne). De szinte olyan, mintha most jött volna ki a gyárból. Azért eddig rá kellett költeni (én csinálom, tehát csak anyagár van) a fékre közel 70000 Ft-ot (fékpofák, összes munkahenger, fékcsövek, kézifékkötél. fékfolyadék), új gumik + felnik színterezése együtt közel 100000 / 5 db./, akkumulátor 15000, vízpumpaalkatrészek és hengerfejtömítés + hengerfejsíkolás 20000, gyújtásalkatrészek (pedig volt több dolog itthon is) 4000, hűtő és fűtőtest profi tisztíttatása és nyomáspróbája 7000, hűtés-fűtés csövei (gyári) 4000, fagyálló, váltóolaj 3000. Ez eddig 223000 Ft! Futóműre, féltengelyre éppen csak ránéztem, kell majd min. 2 gömbfej, féltengely-gumiharangok, pedáltengely perselyezése, ez lesz kb. 10000, kell még pár gumialkatrész kb. 25000. Szóval csak egy vizsgára felkészítés és némi kozmetika lesz 258000 Ft. És gyak. semmit sem csináltunk, az autó előtte is ment, fékezett, kormányzott, csak éppen voltak gondjai. Ennek a kis munkának a költségét vessük össze azzal, ami itt történt. Ja ugye, a hűtőtisztításon kívül munkadíj nem volt, avval lenne min. 300000.
Félreértés ne essék, nem védem a műhelyt, csak a tisztánlátás miatt írtam ezt le.

Zoli

35up (törölt) 2012.09.01. 18:54:32

@Nínó Karotta: "Nem adta ki, van ilyen."

Nem az a baj, hogy nem adta ki, hanem hogy eddig soha nem adta meg ki. Szamontartani sem lehet, hanyadik szerelonel van mar az auto. A Gloriaval ugyanez volt, evekig ment a takolas jelentosebb eredmeny nelkul, mig vegul el lett adva. Nyilvan nem tisztem igenytelen munkat vegzo, igergeto trogereket mentegetni, de magadban is korulnezhetnel egy kicsit, hogy mivel vonzod be ezeket.
En ezekkel kezdenem:

1) Fejezd be a haverkodast a szerelokkel, te a megbizo vagy, nem az ivocimbora. A havernak mindent meg lehet magyarazni.
2) Meg csak veletlenul se ejtsd ki a szadon az "ingyenreklam", "promocio" vagy "referencia" szavakat, mert erre az orrodra csapja az ajtot minden epelmeju mesterember.
3) Tajekozodj, hogy mi mibe kerul, es fizess piaci arakat, munkalappal, szamlaval. (Az itt emlitett 1.1M legfeljebb egy tokeletes allapotu utcai auto felpimpelesere eleg, de nem autoepitesre.)

Akarki is beszelte be neked az "elmenyauto gombokbol" c. hulyeseget, surgosen felejtsd el, mert majdnem 10 eve megy mar ez az eredmeny nelkuli, onszopatasos szerencsetlenkedes, lassan en erzem kinosan magamat a szamitogep elott, amikor olvasom.
Nem rossz szandekkal mondom, de szedd mar ossze magadat, mert olyan ez az egesz, mint egy Buster Keaton film.

fandrew 2012.09.01. 22:06:36

@35up: látom a Hachi kimaradt.

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2012.09.01. 23:14:22

@35up: Engedj meg néhány óvatos korrekciót.

A Gloria elkészült, méghozzá nagyon szépre. Ezután valóban eladtam, mert megette a Hangyász. totalcar.hu/tesztek/2010/06/20/tudatmodosito_taxi

A Hacsi 6 éve pályázik rendületlenül. Egy rommá rozsdált, mindenhol törött borzalomból lett olyan hobbiautó belőle, ami 2:20-akat megy a Hringen (E-s gumin) naphosszat. Most kezdte el újra kínozni a rohadás, de egyébként tökéletes.

Az árakkal kapcsolatos észrevételeket egyáltalán nem értem. Soha, sehova nem írtam le, hogy hány forintból készül-készült a Hangyász. Ha elmesélem, hogy a költségvetésében benne van 2 autó, 1 motor és ezek mellet egy tisztes új Dacia Dusterre való, az nyilván senkit nem lep meg, aki látott már ilyesmit. A fenti kommentekben emlegetett milliós összeg mindössze a csövek és a lakatolás díja, úgy hogy utóbbi is csak szerkezeti, hiszen a külső héj műanyag.

Ugyanígy nem értem, hogy ki találta ki ezt a reklámért dolgozás vonalat. Az kétségtelen, hogy hetente szerepelni a legnagyobb magyar autós szájton, plusz rendszeresen pár külföldin, az elég jelentős reklám. De senkitől sem kértem, hogy ezért dolgozzon. Mindenki azért dolgozik, amiben megállapodtunk. Az ár nominálisan ebből a szempontból mindegy is, mert a teljesítést a vállaláshoz kell mérni. Egyáltalán nem érdekel, hogy valaki egy kiégett villanykörtéért vagy egy raklap aranyrúdért vállal valamit. Ha nem érzem reálisnak, vagy nem tudom kifizetni, akkor nem kérem. Az érdekel, hogy ha egyszer elfogadtuk egymás feltételeit, tartsuk magunkat hozzájuk.

whale 2012.09.02. 00:27:37

@35up: Nem figyelsz és fogalmatlanul osztod az eszet. Karottának ez az első projektje, amibe beletörni látszik a bicskája. Gloria nagyon szép lett, a Hacsi is hasít, a Z talán túl nagy falat minden szempontból.
Én mindenesetre szurkolok. A végén úgy is az lesz , hogy megtanul hegeszteni és olyan autót épít magának, amilyet akar...:))

whale 2012.09.02. 00:29:43

@Nínó Karotta: Így-így. De ez itt nem Japán, sajnos.:) De még csak nem is Ausztria...

tükörfúró 2012.09.02. 13:37:58

@Turboá: Ákos, minden tiszteletem mellett, az utóbbi időben már beteges méreteket öltött, hogy mindent a pénz felől néztek.
Igen, a Ti műfajotokban így így épült fel a dolog mostanra, ilyen a nemzetközi mezőny, csak vagyonokért jönnek a tizedmásodpercek és a siker, de a pályaverseny, pláne a drift (ami sokak szerint egy majomkodás és nem is sport!!..) egyszerűen más kategória, másról szól, teljesen eltérő dimenziók közt is lehet értelmesen foglalkozni vele.
Itt egy használható nagyméretű "gokartszerűséget" kellett építeni, csak nagyobban, egy autó laza dimenziók közt értelmezett "alapjaira".
Igényel némi szerteágazó szakismeretet, de összeségében minden lépése és eleme előre tervezhető, szomolható, mérhető, kézbentartható, anyagilag és idpben is kikalkulálható.
A probléma nem itt van, mert ha adott formában "kész" lesz (lett volna), de nem az igazi, lehetne nevetni és levonni a tanulságokat, igy viszont csak a keserű csalódás maradt...remélem csak átmenetileg és nem örökre.

Turboá 2012.09.02. 16:19:08

@tükörfúró:

Először is nem Ákos, az egy másik cég.
Másodszor pedig a leírtak irányadóak, a speciális kívánságok párhuzamán.
Nem beszélve az általánosságról amit jeleztem.
Harmadszor pedig igen pénz. Sajnos nem lehet finggal menni az űrbe. De ha csak szimplán be akarunk szarni ahhoz semmi sem kell ,fel sem kell kelni az ágyból.

Legyen az bármi az életben, ha az egy nagy falat, ritka, egyedi, akkor az nagyon drága, drágább mint a többi, nehezen elérhető, nehezen megcsinálható reprodukálható, sok időigényű..stb.
A lényeg, hogy sem a megrendelő, sem a vállaló nincs tisztában a feladat nehézségeivel,(ami még hozzáállással csak-csak orvosolható), de leginkáb az időigénnyel.
Erre mi van, a vállaó határidő adásba megy bele, mely egy klasszikus munkánál elfogadott, mi több elvárt.
A megbízót pedig ez nyugtatja meg.

Nyugtassa meg egy alkoholista fűtésszerelővel elvégeztetni szándékozó csőhegesztés esetében.
De ne egy , speciális autóépítés esetében. Ha egy ilyen munkára valaki határidőt ad akkor lehet csak igazán nyugtalan a megbízó, mert akkor bizony vagy nem ért hozzá a vállaló, vagy egyértelműen túlígér a munka megszerzése érdekében.

Drift:
ma Magyarországon egy ütőképes, dobogóra esélyes driftautó ugyanúgy közelebb a 10 millióhoz mint a feléhez.
Ja vagy bóhockdoni akarunk? Mert ez a datsun kúrvára nem úgy néz ki?

Ha ezt a kocsit belátható időn belül a megbízó használni szeretné,örömét szeretné lelni benne, akkor profin álljon hozzá.
vagy tolja a pénzt mint a vadállat egy profi műhelybe, vagy kezdjen neki kitanulni a szakmát és készítse el saját maga.
Minkét esetben a készülési idő belátható, csak nem ugyanaz.:)

expert-mérnök 2012.09.03. 01:11:45

@Nínó Karotta:

"Az ár nominálisan ebből a szempontból mindegy is..."

Teljesen igazad van!

Teljességgel érthetetlen, hogy lehet erre utólag hivatkozni a nem teljesítés tekintetében?!

expert-mérnök 2012.09.03. 01:20:24

@Turboá:

"Ha egy ilyen munkára valaki határidőt ad akkor lehet csak igazán nyugtalan a megbízó..."

Hogyan??? Megbízást, megrendelést..határidő nélkül???
Ezt mégis hogyan képzeled?
Te melyik bolygóról jöttél?

Ez annyira abszurd és nevetséges, hogy nem is szükséges részletekbe bocsátkozni!

pizo 2012.09.03. 08:43:28

@tükörfúró: "Igényel némi szerteágazó szakismeretet"

Aha. Gépjármű-tervező mérnök az alapvégzettségem, a Szöcske Könnyű Terepjáró Jármű (belsoseg.blog.hu/2007/10/04/klub_szocske) részben az én munkám. De pl. váztervezésről csak halvány fogalmaim vannak (azt egyik kolléga csinálta), kipufogórendszer-méretezésről szintúgy. És akkor ott van még a gyártástechnológia, ami megint egy külön mérnöki terület.

Szóval aki ma Mo-n mindenhez ért a futómű geometriai-szilárdsági méretezésétől a sebességváltó fogaskerekek áttételi arányszámának a kiszámításától (járműdinamika) azok legyártásáig, a csőváz méretezésétől a az adhéziós görbék, kanyarstabilitás, lengéskényelem kiszámításáig egyaránt és magas szinten, az szerintem kissé túloz. Ha pedig tényleg ért hozzá, akkor vagy v-melyik autógyárban dolgozik vagyonokért, vagy maga épít autót szintén vagyonokért.
De hogy ide nem ír, az biztos.

Zoli

2-More 2012.09.03. 08:46:39

@expert-mérnök: Nem, abszurd és nevetséges az, hogy TUDTAK rá határidőt adni. Egy egyedi, nemlétező, menet közben többször változó, több tucatnyi meglévő és látható és másik több tucatnyi, a vállalás pillanatában nem látható és később kiderülő, súlyosabbnál súlyosabb problémákkal súlytott VALAMI legyártására aki tud pontos, nem túligért, hanem PONTOS végárat és időt adni, az ahogy a kollega irja fentebb, az csak az igazán aggasztó.

Én nem akarok senki zsebében turkálni, nem ok nélkül nincsenek gondolom itt se árak, én se irok már fel mindent évek óta, de azért a fejemben van még egy-két infó mikor kezdtem a dolgot. Itt amit a csőkeretre tudunk egzakt infó, az cirka 1 milla. Évekkel ezelőtt, olyan 3-5 éve, mondtak nekem nem külföldi, nem itthoni ultraprofi, csak simán jó és neves műhelyben egy sima FIA jellegű, ilyen-olyan kitámasztású bukócsőre 140 forintot. Úgyhogy, hogy én adom a kikapart, kilakatolt, rendbe rakott bódét, ők adják a csövet és a papirt. Kinntről egy sima csavaros, 6 pontos bármilyen európai cső, Heigo, OMP 500 EUR, egy angol CustomCages ugyanennyi fontban, egy japán Cusco meg olyan 400k yen.

Csak az összehasonlitás végett, ha nekem belógatnak egy komplett csővázas verdára 1 gurtnit, úgy, hogy maga a bódé szét van pudvásodva, és úgy kell kitalálni hogy a sosemvolt motor és futómű hogy fog elférni, úgy kell megálmodni a futót nulláról, röpködnek a 10-20 ezer forintos G szemek meg suhan bele méterszám a cső meg táblaszám a lemez, izzanak a lézerek, stb stb stb, minimum elgondolkodtató hogy miért éri meg, vagy mennyi idő alatt lesz kész. Én nem védem Adorjánékat, egyikőjük se senkim, nem ismerem, csak a magam példájából kiindulva, ha az ember olcsón vagy a saját tárcájához képest olcsón akar valamit, az mindig kompromisszumokkal jár.

Én még mindig azt mondom, nem a határidő folyamatos csúszása, vagy az ilyen-olyan okokból való nemcsinálás a fő problémám ebben az ügyben, hanem a kommunikáció hiánya.

Amiben itt ugyanis sokan tévednek, az a megbizó-megrendelő kontra szaki felállás. Ez ugyanis nem az. Ez egy ismerős-ismerős vagy urambocsá haver-haver felállás, és ott a probléma mindig az hogy mennyire haver az ember a szakival.

Turboá 2012.09.03. 09:23:24

@expert-mérnök:
Nem is fogok.
De én bizony itt élek Magyarországon és bizony ezzel foglakozom.
Ja és pont az ilyen hozzáállás miatt nem is nagyon van Magyar ügyfelem, aki van ,az pedig tudomásul veszi a feltételeimet vagy ballaghat. Ez egy viszonylag zárt kör, és ha nem muszáj akkor nem kezdek idegenekkel. Ugyanis azok pont ilyen akadékos, tudatlan, önámító marhák, akiknek ha felvázolom mi van ,hanyattröpülnek a műhelyből.

Tudod ki vállal határidőt egy ilyenre , az amatőr. És tudod ki kér konzekvensen ugyanezt, az ametőr haverja a malőr.
Vak vezet világtalant.
Mellesleg az előttem szóló kollega már leírta, biztos látott már kutyán nadrágot.:)

expert-mérnök 2012.09.03. 10:17:34

@2-More:

"nem az ilyen-olyan okokból való nemcsinálás >>> határidő folyamatos csúszása a fő problémám ebben az ügyben"

Pedig igen, ez a fő probléma!!!!!

"hanem a kommunikáció hiánya"

Pont ez a baj...ha a kivitelező azt képzeli, hogy kommunikációval pótolható az egyéb képességek hiánya, illetve elfedhető, elmaszatolható a határidő be nem tartása, megmagyarázgató a gyatra minőség...stb.

PEDIG NEM!!!

expert-mérnök 2012.09.03. 10:31:26

@Turboá:

1) félreértettél

Én nem kívántam részletekbe bocsátkozni a
"megbízást, megrendelést..határidő nélkül" témakörben
mert meg vagyok győződve, hogy az teljességgel abszurd és nevetséges - elfogadhatatlan.

2) aki a "megbízást, megrendelést..határidő nélkül" normálisnak tartja az valószínűleg az előző rendszerben szocializálódott...vagy olyan monopolhelyzetben van, hogy ezt megteheti - de az még abban az esetnem sem etikus!

(egyébként a monopolhelyzetben lévők előbb-utóbb versenytársakat kapnak és a monopolhelyzetük előbb-utóbb megtörik - a piacgazdaság már csak ilyen...)

powered 2012.09.03. 10:35:47

@Turboá:

Véleményem szerint a képlet végtelenül egyszerű. A hangyász jelen állásában pontosan megmondani azt, hogy milyen összegből áll talpra, és mikor, felelőtlenség. Az aki készített már hasonlót, az pontosan tudja hány változó lehet a képletben, így a kérdésekre nehéz precíz választ adni. Korrekt módon talán így lehet megválaszolni:

" kérlek mondd meg mennyibe fog kerülni az hogy a hangyász elkészüljön! "

" Gábor! Ha erre a kérdésre most kell válaszoljak, akkor valaki biztosan be lesz csapva! Vagy te, mert olyan magas összeget kell mondanom, amibe biztosan belefér, vagy én mert alákalkulálok, így ráfizetek a dologra. Azt tudom garantálni, hogy minden munkafázis költségét előre egyeztetjük, és azt semmiképpen sem lépjük túl"

" Mikorra készülhet el a hangyász? "

" Nehéz megmondani, de azt tudom garantálni, hogy folyamatosan, és becsülettel dolgozunk rajta, és senki kedvéért nem tesszük félre. Kis csodával akár idén. "

2-More 2012.09.03. 10:45:21

@expert-mérnök: Itt van rögtön powered koma irománya, ami teljesen korrektül lefedi a problémakört. Kommunikáció, kelen esetben annak a hiánya. Komcsizni viszont igazán kár.

Megint mondom, ez nem egy megrendelő-kivitelező konstelláció. Mert ha az lenne, akkor az árban hibádzik egy nulla, az időben meg szintén. Ugyanis egy ilyen volumenű történet igazán komolyan véve csak a tervezési idő és az elvégzendő munka felmérése hetekben mérhető.

Amikor eltévedtem innen az egyedifényezés oldalra, ott láttam meg egy EPP néven futó csóka sztoriját. A fickó "csak" egy Cobra replika kitcart "szerel" össze. Azaz kis túlzással mondhatjuk "legózás". Jó 5 éve, túl a 10 millán. Jó reggelt.

Turboá 2012.09.03. 10:50:15

@expert-mérnök:
aham! Igy már oké minden, félre értettem. Amúgymeg igen monopol helyzet. Az ügyfelek egymásnak adják-mondják a megbízható helyeket. Egy komoly megrendelő örül ha be tudják ütemezni egy lelkiismeretes helyre, arról meg ne is álmodjon, hogy még határidőt is kap egy egyedi megrendelésre.:)

expert-mérnök 2012.09.03. 10:51:21

@powered:

1)...csakhogy a rendelkezésre álló információk alapján nem ilyen megállapodás született...

2)ha az általad írt feltételek elhangzottak volna a kivitelező részéről - még az megbízás létrejötte előtt - akkor a meghízónak módjában állt volna eldönteni, hogy ilyen megfoghatatlan - "gumifeltételek" mellet is megköti a megállapodást...

De mivel ilyenek nem voltak...az eredeti megállapodás feltétekei érvényesek.

@2-More, @Turboá:, powered ti mégis...hol éltek???

Turboá 2012.09.03. 10:53:51

No ,csak volt értelme beírni, mert már egy jóideje tapasztalt, használható, valóban realista hozzászolások születnek.
Én evvel léptem is, amit szerettem volna azt elértem:)

2-More 2012.09.03. 10:56:26

@expert-mérnök: Te hol élsz bobby? Tényleg egy előző rencerben? Vagy ha ennyire ütöd a vasat hogy megbizás, megegyezés, megrendelő, megcsip, akkor szerinted egy ilyen sztori irásos vállalással, kötbérrel, valós, nem mekis órabérrel, számlával, garanciával vagy szavatossággal, papirokkal, tokkal-vonóval mégis mennyibe állt volna meg? Annyiban, amennyit Karotta ki tud vagy akar fizetni? Szerinted miért ilyen műhelyekben szereltet akkor? Na?

Turboá 2012.09.03. 11:02:34

@expert-mérnök:

baszki csak nem birok elhúzni.
Most szórakozol? Ezt viccesen kérdezed, vagy komolyan?
Ne komolytalankodj már!:)

Pont azért nem született Ákos által írt megállapodás, mert az üzletfelek midkét részről amatőrök voltak munkavállalás fronton.

expert-mérnök 2012.09.03. 11:04:45

@Turboá:

"No ,csak volt értelme beírni, mert már egy jóideje tapasztalt, használható, valóban realista hozzászolások születnek."

szvsz: SZÜRREALISTA!!!

expert-mérnök 2012.09.03. 11:23:09

@Turboá:

Abszolút komolyan!

"...nem született Ákos által írt megállapodás..."

A szóban kötött megállapodásra is érvényes!!!

egyébként jellemző: a kivitelezők azt képzelik...ha nem írtak alá semmit akkor rájuk nem is vonatkozik semmi...

ez a mentalitás annyira tipikus.....sajnos!

DÖBBENET!

2-More 2012.09.03. 11:23:41

@expert-mérnök: Ilyenkor kedvem lenne megkérdezni hogy mivel is foglalkozol és hol, de ilyen nick mögül minek.........

Sajnos munkámból fakadóan én is napi szinten kommunikálok nem kis vállalatok nem alacsony pozicióiban lévő emberekkel. Elmondom, az érdemi munkához képest a szájtépés és a cidri hogy levédjem magam hogy ne tudjanak megszopatni vagy én saját magamat, kb a 10x időben és energiában. Röhej. Na pont ezért mondom amit mondok.

@Turboá: Ne addódj, én is kb ugyanigy vagyok, kb olyan ez mint a cigi vagy a pia, tudod hogy csak ártasz vele magadnak de mégis :D

2-More 2012.09.03. 11:24:47

@expert-mérnök: Édesapám te hol élsz, egy török piac mellett? Jóhogy a ráutaló magatartás nem kötelez már. És ha az elsőszülöttet kérik teljes joggal, vagy a kebelkamatot? Töprengj már el mit beszélsz.

Ricsi234 2012.09.03. 12:07:34

Határidőt ilyen volumenű dolognál vállalni napra pontosan lehetetlen .....akárki akármit mond.. ilyet mi is csak úgy tudnánk vállalni hogy pl 1 év múlva ESÉLYES hogy kész lesz nem az hogy BIZTOSAN(+-2hónap). @Turboá -t egy másik fórumról ismerem (nem nevezem meg mert nem tudom hogy szabad e) ő aztán igazán tudja mi merre mennyi és hogy, autóépítés terén. Ő vissza tudja igazolni azt is hogy mi 2010 októberében kezdtünk el egy nagy volumenű projektet ..megkockáztatom hogy nagyobb mint a hangyász .egy autó nagyságú asztalon kezdtük el összelegózni a 0-ról az egészet..adtunk magunknak egy határidőt (2012 Soltvadkert BMW tali) ami sajna nem jött össze mert minden ellenünk szólt ...de inkább jó legyen mint tákolás így leadtuk a határidőket kész lesz amikor kész lesz(persze ez saját részre készül).

És most egy másik oldalon lévő hozzászólásomat másolnám be ide :

"Mivel ez a projekt nagyon hasonlít a miénkre .....ismerős a helyzet...hiba mindkét oldalon van ... hexeréknél véleményem szerint az hogy elválalták egy "internet betyár" határidejét. Karottával semmi bajom de érződik hogy az internetről ismerte meg a villáskulcsot. Továbbá ha eredmény kell ezen a téren akkor az tuti hogy a pénzt önteni kell bele. És sajnos ami papiron 10 óra az a valóságban 15-16 ...... Ez a projekt már akkor halott volt mikor az első szerelőtől elhozták.....Ha annyira határidőzni akar akkor 5-10 embert ugrasszon rá napi 10 órában és számoljon azzal hogy nem 5 ezer forint lesz. "

Ezek után megkövezhettek...nem fog érdekelni kimegyek a műhelybe és szerezem tovább a tapasztalatokat ti meg tanuljatok az internetről esztergagépen libát tömni......

JDM Style 2012.09.03. 12:49:30

Idő hiányában nem olvastam vissza a bejegyzéseket, de ha nem készült konkrét, papírra vetett terv az egész autóról (emlékeim szerint nem készült), úgy baromi nehéz nemhogy beköltségelni, hanem ütemezést kitalálni és tartani (is). Majd kialakul nem vállalok el semmit.

JDM Style 2012.09.03. 12:50:05

"Majd kialakul nem vállalok el semmit." az úgy lenne, hogy Majd kialakul alapon nem vállalok el semmit.

erik3_6 2012.09.03. 13:10:21

@Turboá:

Szia!

Nem tudom mennyire követted ennek az autónak az épülését. Tudtommal (ha esetleg mégse így lenne Gábor kijavít) nem volt határidő, a határidő illetve a számláló akkor került elindításra mikor Gábor azt látta hétről-hétre hogy az autója félre van tolva és nem történik rajta semmi változás, illetve hogy mikor bejelentette hogy látogatásra érkezik akkor gyorsan 1-2óra alatt ide oda be lett pontozgatva egy két csődarab felszigetelőszallagozva egy futoműalkatrész stb... Ezek az előző írásokból és videókból ki is derül. Hiperintenzív Április mikor szintén semmi nem történt és társai után szerette volna ha az ő autója is készül (gondolom azt látta hogy más autók amik kicsi falatok készülnek, gondolom ezeken pénz is volt) ezért lett határidő. Aki csak egy picit is csinált bármi építést is tudta hogy ezt a határidőt lehetetlen betartani, illetve egy esetben lehetett volna ha vagy csak ezt csinálják vagy többen.
Ti hol tartanátok ezzel az építéssel 9 hónap után???

Sose vállalok e olyat amit nem tudok teljesíteni. Olyat sem vállalok el amihez nem értek. Illetve azt se szoktam ami tuti nem éri meg.

Erik

2-More 2012.09.03. 14:22:13

www.mat.fi/n_index.php?nav=gallery_view&gallery=chassisproject&g=13

Ahogy a nagyok csinálják. Érdemes a régi B csoportos Celicák meg Quattrok restaurációját is átnézni, tanulságos.

Turboá 2012.09.03. 14:44:17

@erik3_6:

Értem.
És el is hiszem, mert simán el is tudom képzelni.
általánosságban írtam pár sort a tapasztalataimról munkavállalás terén.

Az emberek azt hiszik ha pénzük van vehetnek időt feltételek nélkül is.Mikor rájönnek mennyibe is kerül ,már nem is hiszik, hogy van pénzük.
A baj az, hogy nehezen jönnek rá. Egyik szerelőtől a másikig hurcolják az álmaikat, és ugyanaz az a lemez.
Az álom már csak ilyen.

Mérnök úr,tudja mit? Maradjon abban a hitben amiben van.
Már így is többet fordítottam erre a témára mint amennyi lett volna rá.

powered,2 more,ricsi, stb. látszik, hogy ki az aki ismeri a témakört.

nick: 2012.09.03. 23:52:43

@streetsta: +1

ez ritka nagy trógerség volt az úgymond "kivitelezőktől"
sajnálom Karottát, nem ezt érdemelte volna :-(

aki meg az ilyen erkölcshiányos bandát védi, az nyilván nem véletlen
ugye-ugye, kilóg ilyenkor a hasonszőr?!...

gy.k.: ha elvállalsz vmit adott összegért adott időre, akkor onnantól nincs apelláta: megcsinálod annyiért és akkorra, amennyiért és amikorra megígérted - ellenkező esetben leszel az ún. "tróger" (a pejoratív értelmében a szónak, amit sajnos idehaza igen gyakran vagyunk kénytelenek alkalmazni a hasonszőrűek tömegére)

persze itt még csak nem is erről volt szó - ui. folyamatosan jól látható volt, hogy munka a gépen nem, vagy csak alig haladt, dacára BÁRMINEK, amivel Karotta próbálkozott - és EZ volt a fő baj, ami még az előzőnél is nagyobb trógerség... :-S

viszont ha már részletek - amellett, hogy csodálattal adózom Karotta végtelen türelmének és úriemberi viselkedésének - én pl. nagyon szívesen látnám a mekkmesteruraktól a tételes IDŐelszámolást

- persze csak ha lenne merszük bemutatni ország-világ színe előtt a fentebb citált 1200-1500 körülinek mondott munkaórát, amit állítólag kizárólag ERRE az autóra fordítottak... :-P
(nagyon mulatságos lenne)

persze nem muszáj - nyilván - sőt, ki lehet majd találni tetszőleges mondvacsinált indokokat, hogy miért nem
és akár még engem is lehet majd személyemben becsmérelni

...csak mindez a tételes időelszámolás nélkül mit sem ér - sőt, igen kontraproduktív, ui. egyedül azt teszi mindenki számára egyértelművé, hogy mit is folytattak le ekkora nyilvánosság előtt

(már ha vki nem követte volna az eseményeket, és nem látta volna hétről-hétre a meglepően sokszor konstans NULLA előrehaladást - mindenféle fogadkozás, könyörgés és megegyezés ELLENÉRE is)

na tessék, kavics a tóban - hajrá! ;-)

protézisesh 2012.09.04. 09:43:39

@Turboá: "powered,2 more,ricsi, stb. látszik, hogy ki az aki ismeri a témakört."

mármint melyiket, veled együtt? A nagy habos dumás szélhámosságot? a Vémaxzsoltiságot, báróék tempóját?

Szar duma az, hogy "hagyd itt, meg hagyj itt jó sok pénzt (de maradjon otthon is, mert még drágább lesz), aztán majd valamikorra valamit csinálunk belőle". Mert szerinted/szerintetek a "profi autóépítés" ezt jelenti.

MINDEN szakmára érvényes, hogy:
- vannak könnyebben és vannak nehezebben definiálható feladatok
- ezek határidőzése és költségtervezése is arányosan bonyolultabb
- a világ számtalan pontján nekiállnak ilyeneknek is 600 oldalas szerződések nélkül
- rendes mesteremberek azokat is befejezik (csikós autói, pl.) a trógerek meg osztják az észt, hogy miért is nem LEHET megcsinálni...

Ha figyelemmel követted volna a blog alakulását (ez pl 2010 júniusból való, karotta.blog.hu/2010/06/22/hangyasz_a_homokozoban vagyis már két évvel ezelőtt is volt egy kibelezett, homokszórt kaszni) tudhatnád, hogy a baj nem a pénzhiány, illetve Karotta soha nem időt akart venni. A baj az, hogy kibaszott hetek-hónapok teltek el, amikor leginkább a "keresd meg a különbséget a képek között" -jellegű "haladást" lehetett csak felfedezni.

Azt gondolom (bár én nem Karotta vagyok), hogy ha hétről hétre van haladás, amihez elszámolás is kapcsolódik (figyi, elb@sztunk 40 munkaórát a toronycsapágy fészkének kialakítására, ez xeFt anyag és yeFt munkadíj), akkor senkit nem ér SEM CSALÓDÁS SEM MEGLEPETÉS. Akkor, és csakis akkor jogos a megállás, ha ezután a megrendelő azt mondja: kiürült a párnaciha, tegyétek félre míg felszívom magam.

De itt nem ez zajlott! Senki nem kér számon egy lebontott és költségelt építési tervet. Az üres, buta hitegetést szidjuk, meg a tifajtátokat, aki csak azzal bír hőzöngeni, hogy tízmillióalattmitvársz?

Semmire való alakok vagytok, akik vélhetően jól megéltek ebből a szürkezónában mozgásból és ahelyett, hoyg befognátok a pofátokat, még osztjátok is itt a nagy eszet... :( Szégyen.

2-More 2012.09.04. 10:18:04

@protézisesh: Ha értelmeznéd is amit irsz, nem pedig ugyanezt az utópista szart erőltetnéd amit itt többen a fogyatékkal élők közül, nevezetesen hogy amit akkor ostobán bevállaltál betarthatatlan baromságot, az szent és sérthetetlen, és nem leszarnád hogy más mit próbál elmagyarázni, hidd el könnyebb lenne. Ezt ugyanis senki nem vitatta.

Senki nem a trógerságot, a munka nem elvégzését, az adott szó nem betartását védte. Se én, se a másik két felemlegetett személy. Arról volt szó, hogy aki ezt igy elvállalta, az hülye, és nem is csoda hogy nem tudták megcsinálni, mert ezt igy nem is lehet. Illetve, arról, hogy aki ezt a vállalást készpénznek vette, szintén érthetne annyira hozzá, hogy tudja, hol lóg ki az emlegetett lóláb.

Csikós autóit, meg egy csomó mást kár idevenni. Ott jól dokumentált, gyári állapot visszaállitását megcélzó, gyári alkatrészekből, javitóelemekből lezongorázható projektekről beszélünk, itt pedig a jól-rosszul hozzáértő megrendelő által megálmodott VALAMI nulláról történő megvalósitása. Aminél ugye lehet, hogy azt amit a megrendelő szeretne, fizikailag nem is lehet.

A baj amugy pontosan a pénzhiány. Mert ha nem az lenne, akkor nem kötött volna ki eddig ott az autó, ahol. Az, hogy ez a hiány mekkora pontosan, nem az én tisztem eldönteni, de hogy az a pénz nincs meg, ami ahhoz kéne, hogy leadja a bódét egy komoly helyre, irjon egy papirt, kérjen egy számlát, és egy adott időre menjen a kulcsért, az 100%.

Neveket hogy kik voltak eddig trógerek, kár emlegetni, én nyugodtan tudnék legalább másik három brigádot, de minek.

A világ számtalan pontján nekiállnak 600 oldalak nélkül ilyen projektnek, igen. ÖNMAGUKNAK. Nem megrendelőnek, vevőnek, pénzért. Gondolod, hogy van olyan komoly hely, ahol a megrendelő álmai alapján legyártanak valamit, amiért utána felelősséget kell vállalni, hogy nem szakad ki a lengőkar a user fejébe, meg nem áll bele a műszerfalmerevités? Nézted te az előző linkemet a Makela brigádjáról? Szerinted mi pénzért csinálnak azok hasonlót? Nem 10 milláért, elmondom.

Az üres, buta hitegetést szidtam én is, de csöndben hozzáteszem, aki megeszi ezt a hitegetést, a szotyiért épülő csodákat, álmokat, az micsoda? Nem akarnék támadó hangnemet megütni, vagy a gondolatrendőrséget magamra rántani, de akinek választott szakmája ÉS a hobbija egybe esik, az képben lehetne annyira a témában, még ha nem is ért hozzá a kétkezi oldalát tekintve, hogy mit lehet és mit nem és mennyiért.

Ennek ékes példája a motor. Tegye fel a kezét az, aki venne egy komplett motort külföldről, majd miután jó egy éve kiderült, hogy a karter be van horpadva, még akkor sem bontatná meg, hanem a kitűzött határidő utolsó hetén derülne ki hogy bazmeg van, és ott a nagy lepkézés? Senki? Köszönöm.

És egy végszó: az hogy én mire való alak vagyok, azt ne te döntsd el látatlanban, ha kérhetem. Nekem nem ez a szakmám, nem ebből élek, sőt, mégcsak az elméleti vagy gyakorlati oldalához sem értek különösebben mélyen. De legalább azt tudom, hogy mennyire hiányos a tudásom, és nem vagyok lusta utána menni a dolgoknak, vagy nem szégyellek informálódni több helyről is. Kicsit ahhoz tudnám ezt hasonlitani, mintha technikai emberként a garay piacnál a dakota 20 ezerért árult csuda digitális kameráját megvenném (dikk mester, há' csák áz ákkúlya ván lémerélülvé), és utána otthon kamilláznék hogy nézdmár ez csak egy műanyag dummy. Én is hasonló cipőben járok, nekem még ennyi anyagi lehetőségem és segitségem sincs mit neki, van viszont kemény valagam, meg van türelmem. Pedig én se kevés melóval és lóvéval állok a magam mókájában, nem kevés utánajárással, és csinálom ezt ötödik éve, úgy, hogy tudom hogy idén SEM lesz a dolog ráforditva a célegyenesre, és akkor sem verem magam a földhöz, mert szarból várat épiteni, pláne hamar, nem lehet.

Turboá 2012.09.04. 10:33:30

@protézisesh:
Tudod mi a szégyen,? az hogy hülye vagy!
Senki nem védte ebben az esetben az építőket.
Általánosságban beszéltem a degradáló filléres kommentekre reagáltam.
2éve készül?
Azóta megcsináltunk néhány autót. Tudod ebben a szakmában az elvégzett munka minősít.
A konkrét ügyben pedig amatőr a megrendelő,amatőr a szolgáltató munkavállaló fronton.
Ezen a tényen semmi sem változtat. A kérdés ,hogy miért is?
Lehet,hogy azért mert rendre egyik fél sem ebből él.
Amikor leírtam, hogy akkor aggódjon egy ilyen melóval megbízó amikor határidőt ígér neki valaki ,azt úgy kell érteni, hogy vagy nem ért hozzá, vagy kibaszott nagy számot mond. Mindkét esetben van miért.
Nyilván értesz hozzá és hasonló fronton nyomod. Láttál már fán baglyot is eleget, sőt mi több meg is tudsz élni belőle. Vagy talán nincs munkád? Vagy valamelyik cégnél szolga vagy? Akár hogy is lehet, el vagy keseredve rendesen.:)

streetsta · http://managertoys.hu/ 2012.09.04. 12:06:49

Akkor egy picikét vegyünk már vissza mindannyian. Az marhára nincs rendben, ha egymást hülyézitek.
Összefoglalnám nagyon röviden: Lehet fix határidőt mondani, de ahhoz nagy összeg párosul. Oké. Két kiegészítés kell csak hozzá: az összeg nagysága relatív dolog. Onnantól, hogy valaki egy maga által megállapított összeg mellé tsz egy vállalási határidőt, szerintem az egy vállalás. Ne nekem, a megrendelőnek kelljen eldönteni, hogy az reális vagy sem. Azért vállalta el a szakember. A másik, hogy ne feledjük, itt most nem azon megy a pörgés, hogy miért nem készültek el azok a dolgok, amik az eredeti megállapodásban szerepeltek, még tavaly akármeddig. A helyzet az, hogy azok a dolgok még most sincsenek kész. Tehát nem az eredeti határidők számonkérése történik, hanem az, hogy mégis mi a retekért nem készült hosszú ideig SEMMI. Egyszer sem merült fel, hogy itt napi szinten kellene egy tervet tartani. Valakik félreértettek valamit.
Lehetne azt, hogy pusztán csak azért, mert kommentelőként nem értetek egyet, ne hülyézzétek egymást?

metalex 2012.09.04. 12:24:29

@Nínó Karotta:
Nekem az jutott az eszembe, hogy kellene csinálni egy városi nyílt napot. Szerezzetek egy fél parkolót, vagy valami hangárt, bármit ahová befér pár ember.
De inkább sok.
Csinálni kell egy bandázós szobatot, vagy vasárnapot. Ki kell vinni oda az autót, meg kell mutatni az embereknek. Odamehet mindenki aki érez magában annyi kvalitást és szembesülhet a mostani állapotokkal, valamint könnyebben el tudja dönteni, hogy el tudja vállani vagy sem, ill. akarja-e vagy sem. Valamint a rengeteg kommentelő is megnézhetné a mostani állapotot.
Igaz, hogy a kommenteket írók és a blogot követők nem mindegyike szakmabéli és profi, de mindenkinek lehet egy jó ötlete és észrevétele, ettől függetlenül.
( említeném itt példaképp Castigliano 2012.09.01. 16:28:43 hozzászólását ezzel a képpel :
img2.indafoto.hu/3/3/423_2cbca44843a864533ec05b321ae1f9d1/15898293_b60c460b35a2fec3846f9d8d94d82c7a_m.jpg
"
Amikor ezt a képet megláttam, akkor gondoltam először, hogy innen azonnal el kellene hozni a kocsit.") -nem tudom szakmabéli-e, de rajta kívül mindenki átsiklott a képek felett, az aktuális Hangyászhátfő során. Pedíg ez iszonyat baki, de csak ő vette észre.
Aztán lehetne egy kis szendvics, sok KV és cigi. Szépen összeülnének az emberek, összedugnák a kobakjukat és ki lehetne találni az irányt.
Ja, ebben az autóban nincs 1200-1500 munkaóra, csak, hogy én is kötekedjek egy kicsit. Ennek, annyi befektetett munkaórából már rég készen kelett volna lennie, még ha tanítási órában/45perc, amit beletoltak.
Ezt a bemutatót nem lenne akkora 'truváj' összehozni, nem kell szétszervezni, legyen majdnem spontán jellegű a dolog- sütit mindenki hozzon magával - jöhetnek a fotelfizikusok és az elméleti szakemberek is, símán kisülhet belőle valami jó.
Ja, meg lehetne gyűjteni egy-két robotot, vagy ingyenrabszolgát, aki szívesen segítene, szabadidejében, önként, nem pénzésr vagy reklámért.(én is megyek :-)
Kitartás Karotta, fog ez nemsokára menni !

2-More 2012.09.04. 12:45:45

@streetsta: Ez is kóser amit mondasz, de annyival azért kiegésziteném: ha egy totál laikus ember beviszi a kocsiját, és azt mondja, ekkora ilyet szeretnék ennyiért, ez meg is áll amit mondasz. A gond itt annyi, hogy nem egy totál laikus a megrendelő. Ráadásul már minimum 3x megégette magát különféle műhelyekben, ettől kisebb volumenű munkákkal is. A dolog pikantériája még annyi, hogy egyfajta ismerősi viszony is fennáll, ami atomra megbonyolitja a dolgot.

De hogy teljesen világos legyen: nemrég pont neked javasolt valami rettentő hozzáértő egy Pace szárazkartert a Sierrába az olajellöttyenési gondra. Ha holnap megkeresel mondjuk engem, és én aszondom, figyelj pajti, tudok egy százasért egy komplett szárazkarteres, istenfasza Cossie motort faragni a vasadba 2 hónap alatt, te benyalnád?

Teljesen mindegy, hogy ki mit vállalt mikorra és mennyiért, ha az teljesen vagy legalábbis erősen sejthetően irreális az eddigi tapasztalatok és az addigi munkáik függvényében. És ebben, megint mondom, nem totál laikusként, hanem munkájából is és szendvedélyéből is fakadóan valamilyen szinten hozzáértő ember esetén a helyzet nem fekete-fehér.

Megint mondom, nem a kivitelező eddig trógerkodását védem, mert az védhetetlen, pusztán néhány sötét sarkot próbálok megvilágitani.

2-More 2012.09.04. 12:48:24

@metalex: Pont hogy nem, mert én jegyeztem meg hogy ez minden, csak nem jó bekötési pont egy biztonsági övnek.

Ötletelős szombatra csak annyit, hogy ez itt nem amerika, itt inkább az egymás anyjának megbszása szokott lenni 1 forintért. Szerinted ha a sok "okost" összengednék IRL, mi lenne abból? Szerinted ott hány ráérő foteltudós és hány komoly vagy kevésbé komoly szaki lenne? Ez itt nem chip foose 5 nap alatt épitsünk valamit showja.

Ricsi234 2012.09.04. 13:58:34

@Turboá: Úgy látom mégsem hagy nyugodni a sok internet huszár :D Hagyd rájuk, egy fecske nem csinál nyarat....Mi tudjuk hogy te profi módon ki tudsz termelni 1-2 év alatt akár 8 autót is minden féle témában (veterán, tüsszögő stb). Ha jól tudom a hangyász kb 2 éve indult el a mostanra keserves úton. Mi két éve egy dosszié A4-es papírból indultunk mostanra már csak a csiszolás, festés és összerakás van hátra(max 2 ember de inkább 1 munkájával csak és kevesebb mint napi 8 órában(megjegyzem nem feketén másnak hanem saját részre munka után)

Ha nekünk nem hisznek ebben a témában akkor fel szabad húzni egy garázst telelőni szerszámmal, gépekkel és meg lehet mutatni hogy is van a konzervnyitás..........

protézisesh 2012.09.04. 14:16:15

@streetsta: te (úgy) érted, miről beszélek.

@Turboá: @2-More: Ti nem értitek, miről beszélek. Vagy nem akarjátok. Mindegy.

2-More 2012.09.04. 14:23:15

@protézisesh: Forditva, anyuci, forditva. Az a baj hogy te is meg a pajtások is fentebb a cseh 2-t meg a sci-fi channelt nézitek.

protézisesh 2012.09.04. 15:11:15

@2-More: Miért irreális elvárás az, hogy:
- hétről hétre legyen érdemi változás egy projekten, amin DOLGOZNAK (nem csak a megrendelőt hitegetik)
- ha bonyolódik a helyzet, akkor arról időben és ELŐRE szóljanak, nem pedig két évnyi gaznövesztés után magyarázzák, hogy ez "irreális elvárás volt" és "úgy nem is lehet"

Csupán ennyi a gond, nem önmagában az a tény, hogy nem készült el az autó. A viccesnek szánt dumád ellenére a világ kulturáltabb felén ez működik, Magyarországon (és főleg Bpesten és vonzáskörzetében) meg legtöbbször nem.

Szóval lehet bátran csekettőzni, (bár én gyerekkoromban is ORF-et néztem...), attól még remélem, hogy kikopnak azok a "szolgáltatók", akiktől csak a "hagyja itt aztán majd meglátjuk"-féle ajánlattétel és a "hátbonyolultabblett"-típusú határidőbe(nem)tartás telik.

2-More 2012.09.04. 15:28:38

@protézisesh: Az a jó, hogy folyamatosan ugyanazt a fingot fűrészeled te is, és nem érted meg, hogy nem erről volt szó, hogy ez irreális elvárás e, vagy se, tróger dolog e hogy nem csinálták vagy se. És abban, hogy ennyi a gond, nem az elkészülte/nem elkészülte, asszem én is kifejtettem már, hogy a kommunikáció nekem is a gondom, nem maga a tény hogy nem készült el.

A világ kultúrált felével kapcsolatban azt nem értitek meg, hogy ott nincs haver, ismerős, sógor, koma, pajti, cimbi, csak a vaskos számla van egy ilyen projektnél. Azt kéne megértetni, ha mutyi józseg és társa btnél akarom a csodát mert a tárcám azt birja el, akkor nem kell csodálkozni ha szar (is) van a palacsintában. Főleg kvázi hozzáértőként.

Nálam nem volt ORF, pedig jobb filmek mentek rajta csomószor mint a SAT1en meg az RTL7en, ami viszont volt. A SkyOne ellenben odabaszott.

Kikopni akkor fognak az ilyen szolgáltók, nem mintha baj lenne azzal, hogy valamit fel kell mérni és nem ex-has benyögni egy árat amit vagy lehet vagy nem tartani, ha lesz egy olyan réteg aki meg is birja fizetni. De azt mégegyszer, ezredjére mondom, látatlanban, komoly felmérés nélkül ilyesmit, de még ettől egyszerübb dolgot sem vállal el senki, vagy annyiért, amennyit az átlagember max a monopolyban lát.

Turboá 2012.09.04. 15:30:03

@Ricsi234:

Azért annyira nem megy. De 1-2 autó ,nagyobb volumenű projekt igen.
Protézises,
Igen, pontos elszámolás, naprakész fotósorozat az elvégzett munkáról, internetes publikus hozzáférés, vállalt teljesítmény esetében pados mérés hiteles helyről .
Kb ezek árán dolgozok külföldre is , úgy hogy a megrendelőt sosem láttam.

Itt nem ez volt a kérdés,hogy hogyan lehet ezt normálisan csinálni.Hanem a ledegradáló (fűtésszerelő), olcsó ( nehogymár párszázból ne lehetne megcsináli) hozzászólásokra reagáltam, az egyedi vállalások esetében lévő határidőigényről.
Beszélgethetünk normálisan is de akkor úgy is kell hozzáállni.
Hidd el, és higgye el mindenki, ez egy nagy feladat, sok pénz, és csak profi hozzáállású emberek tudhják megcsinálni még határidők nélkül is.
A két általam is ismert fenti szerelő egyébként jól képzett, és alapos is, de ez nem jelenti azt, hogy rutinosak munkavállalás terén ,emberileg nem ismerem őket annyira.

Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként 2012.09.04. 20:19:41

@Nínó Karotta: igazából jobban szeretem, ha kommentek helyett postokat írsz. Tudom hogy gáz, de személy szerint örülnék olyan hangyászHÉTFŐnek is, ami - a te stílusodban - annyit tartalmaz, hogy az előző héten kétszer gondoltam a hangyászra, de ezt inkább egy vérfürdővel vezettem le egy xboxon.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2012.09.04. 20:38:43

@2-More: Természetesen nem nyalnám be. De ha azt mondanád (a számok csak példaként vannak felsorolva, ne abba karoljunk bele), hogy figyelj, a szárazkarteres megoldást én is meg tudnám csinálni, igaz, most csak az olajteknőt kell kidobnunk, a helyébe meg a szárazkarterhez való "alját" legyártani. Csináltam már ilyet, láttam mit szopsz a többi kóklerral, én rendes vagyok, hozzad ide, megcsinálom, lehet, hogy elhiszem.
Van, amire van rálátása az embernek, van amire nincs. Aki kívülről nézi, hogy te mit csinálsz, azt hiheti, én azt kértem tőled, tervezzed meg és gyártsad le a TELJES szárazkarteres rendszert, egy olyan autóra, amit még sosem láttál előtte. Miközben mi tudjuk, csak és kizárólag az olajteknő helyére csavarozandó alu/pléhdarab a feladatod. Ráadásul már azt is nyolc hónapja be kellet volna fejezned.
Lehet, hogy magának a teknőnek a kivitelezése, a furatok elhelyezése olyan meló, amit nagyon alapos számítások és próbálgatások nélkül nem lehet kivitelezni, márpedig ez ennyi és ennyi óra melót igényel. De ezt én nem tudhatom, hiszen nem ezzel foglalkozom. Te viszont azt állítottad, kurvára értesz hozzá, megcsinálod, mint a kisangyal, holnapra. De senki nem szólt, hogy két hét után sem történt semmi, meg két hónap után sem. Csak majd egy év után veszi rossz néven az ember, hogy még mindig lófasz sincs kész.
Ne kérjétek számon Karottán a hozzáértést. Frászt akart ő futóművet tervezni, meg rajzolni. Csak azok, akik kijelentették, simán megoldják, nem tudták megoldani. Karotta nem szerelő, nincs a háta mögött több ilyen projekt.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2012.09.04. 20:48:52

@Turboá: Csináltam pár képet a Hangyászról, de Karotta kérésére (akire Kőbájker csak annyit mondott, te egy Buddha vagy, bazmeg) azokat nem mutogatom. De van egy másik kép, ami már a neten van, hát azt a posztot linkelném ide, amiben látható: egyedifenyezes.blog.hu/2012/08/12/hangyasz_erkezes_fenyezes
A "Kukucs :)" felirat alatti képet nézzed meg jobban, ahol a tigrincs átnéz a ketrecen. Különösen az "X" és az ív találkozására figyelj. Na, ha az után is azt mondod, jól képzett és alapos szakemberek műve, akkor nincs miről beszélnünk.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.09.04. 21:28:09

Most már olvasnék valamit arról, hogy min agyalsz az autóval kapcsolatban :)

2-More 2012.09.05. 00:19:06

@streetsta: Miért, az X összekötése az jobb? Elfogyott volna a pálca?

Számonkérésben, én nem kértem számon senkin semmit, csak értetlenkedtem, hogy ha valakinek ehhez szakmájából fakadóan muszáj lenne legalább elméleti szinten valamennyit értenie a dologhoz, akkor hogy lehet ennyire bevezetni az erdőbe, főleg úgy, hogy már előtte is járt szopóniában. Vagy akkor ennyire nem ismer korlátokat, amik persze mind ledönthetőek, csak milyen áron.

protézisesh 2012.09.05. 09:26:20

@streetsta: höhö, aztán hogy le lettem ugatva, mikor azt mondtam (még a festetlen hegesztéseknél), hogy ez a varrat kerítésre való, nem bukócsőre. Bár lehet, hogy azt is 2-more kolléga ellenvéleményezte, nem emlékszem...

@Tudok én türelmes is lenni, ha írsz időnként: +1

Turboá 2012.09.05. 17:33:28

@streetsta:

megnéztem, elég ratyin néz ki.
Anyagfolytonossági hiáy, felületes beolvadás. Ezek rossz beállítás, vagy alacsony teljesítményű gép jellemzői első ránézésre. Evvel eggyütt ha csúnya is amire kell arra elég, leszakadni nem fog.

Ettől függetlenül továbbra is mondom, hogy nem képzetlen szakemberek.
Ha valamelyik csinálta akkor inkább adta volna ki feladatként egy hegesztőnek.
Az amatőrség munkafronton a gyakorlatlanságból fakad. A gyakolatlanság ellenére lehet elméletileg képzett valaki.
Nem kívánom ragozni.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2012.09.05. 17:40:06

@Turboá: Oké, attól, hogy valaki ilyesmit ad ki a kezéből, valóban lehet képzett. Csak éppen egy képzett, de nem jó szakember. Értelek, stimmel. De az, hogy alaposak lennének, a mellékelt ábra szerint nem állja meg a helyét.
És hát, ezen a szinten még az isiben illik túllépni, ahol még te fizetsz a taníttatásodért, nem pedig a kedves ügyfél pénzén (kárára) kell megtanulni hegeszteni.

tschangow 2012.09.05. 18:27:15

@Turboá: Véleményem szerint itt csak sima túlvállalás történt. Az embernek érdemes azt csinálnia, amihez ért, amihez pedig nem, azt vagy meg kell tanulni másnál, vagy alázattal megpróbálni önerőből.

No itt meg lett próbálva önerőből, alázat nélkül. Egy ilyen projektet már illik előtervezni, részletesen, valamilyen virtuális formában megépítve. Fix árat és időpontot persze ezután is necces adni. Karottát védve megjegyezném, hogy neki egy kész autó kell, lehetőleg belátható forrásból és épeszű időkereten belül megvalósítva.
Itt is csak akkor akadt meg az együttműködés, amikor a felhasznált idő és anyagi javak messze-messze-messze meghaladták a felmutatott eredményt.

Remélhetőleg a vállalást végző személyzet is tanult valamit, és mélyen legbelül tisztán látja a helyzetet. Mert ha így van, akkor valami értelme csak volt.

hofi601 2012.09.06. 16:23:43

@tschangow: Te hogy állsz a projekteddel?

tschangow 2012.09.06. 17:02:13

@hofi601: Szaporodnak szépen, már-már osztódnak ;))) 4-en vannak épp

hofi601 2012.09.06. 21:49:12

@tschangow: És ebből mennyit szeretnél feltámasztani? Van olyan, ami használós/kész? Vagy még mindig a felhalmozási fázisban jársz? :)