T-amp az autóban - Karotta Közlöny

KAROTTAKÖZLÖNY

Nínó Karotta élete és munkássága autóbuzériában és másutt

T-amp az autóban

2005. július 13. 16:29 Nínó Karotta

Betettem a T-ampot természetes környezetébe, az autóba. Mivel eleve 12-13 voltos működésre tervezték, simán rá lehetne kötni az SX villanyos rendszerére. Én viszont bele akarom próbálni több autóba is, ezért vettem hozzá egy szivargyújtós adaptert, és azzal hajtom. A jelet a Kenwood KDC9080 első RCA-kimenetéről kapja RCA-minijack átalakítóval, a hangszórók pedig a gyári szélessávú papírborzalmak. És szól. A körülményekhez képest meglepően jól, ráadásul. A nyitott kipufogót túlüvölteni reménytelen, a motor 204 000 watt, a T-amp 6 watt, ugye. De a T-ampnak tere és hangulata van, több is, mint a gyári fejegységnek. Az előző T-ampos postom hozzászólásai között felmerült, hogy van olyan ember, aki szerint ez egy zenehallgatásra alkalmatlan borzalom, aminek a lelkét adó IC ráadásul nem is hifire van. Az utóbbi szempont teljesen értelmetlen, a high-end világ kurva drága erősítői közt is egy csomó megy tankba és radarba szánt elektroncsövekkel, mégse okoskodik senki, hogy akkor azon zene már nem szólhat. És valóban nem való a T-amp olyan embernek, aki kizárólag olyan cuccokat hallgat, aminek a nevét 7 ember ismeri a földön, és azok is csak egymással állnak szóba. A kirekesztő hifizmus hülyeség, tényleg. Ez egy 39 dolláros tárgy, ami nálam hetek óta elsődleges zeneforrás otthon, és jó. Nem hájendelni és csúcshifizni jó, arra jó, hogy 8000 forintért erősített jelet ad olyan embereknek, akik eddig számítógépbe dugott szánalmas aktív hangszórokon hallgattak MP3-at. És ezen a szinten hatalmas előrelépés minden általam ismert készülékhez képest. Autóban meg végképp pompásnak ígérkezik, mert autóhifiben még kevesebben áldoznak különálló erősítőre. Mostanra viszont már az alapszintű 10 dolláros kínai fejegységeken is szokott lenni RCA kimenet, és az ilyen vackok beépített erősítő IC-inél messze jobb a T-amp. Amplifier for the masses.
Címkék: gíkdom
10 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

whoa 2005.07.14. 01:30:15

eme misztikus T-amp belsejébe nem néztetek még bele? :-)

whoa 2005.07.14. 10:55:53

óóó! naddon köszönöm! ;-)

ScoobyZoli 2005.07.14. 16:36:25

Nagyon tetszik a T-amp, kár hogy itthon még nem lehet kapni. Karotta van rá esély, hogy a Totalcar webshopban a többi termék között ott lesz a T-amp is??? Szerintem lenne rá érdeklődés, egy vevőt már biztosan tudok...

scoobyZoli 2005.07.16. 23:22:43

Helló Karotta! A hozzászólásoknál van egy kis gond. Már másodszor fordul elő, hogy a nevem alatt nem az én kommentem jelenik meg. Pl. a juli 13-ai T-amp az autóban c. bejegyzésben ezt irtam: ,,Nagyon tetszik a T-amp, kár hogy itthon még nem lehet kapni...'', de az oldal Whoa nevű olvasónak tulajdonitja a ,,szerzeményt'' Ha lehet légyszi javitsd Köszi

Okoska 2005.07.20. 16:03:05

scoobyZoli! Bocs az okoskodásért, de bizonyára már Te is észrevetted, hogy a neved alatt sosem* a Te kommented jelenik meg, miután itt a kommnetek a userek nevei fölött jelennek meg... :)) * Kivéve azon ritka eseteket, amikor két hozzászólásod követi egymást (lásd feljebb).

Amati 2005.08.29. 08:08:40

Na akkor annyit még a T-amp-hoz hogy ha hiszitek ha nem az ún. audiofil világ is oda van tőle, és 400 ezres erősítők hangjához méri a T-ampot. Sőt átépítik rendes szobai erősítővé, ehez tartozó csatlakozókkal, és el vannak ájulva tőle. http://www.tnt-audio.com/what.html

olaszautóimádó 2005.08.29. 21:53:33

Helló! Valaki le tudná írni pontosabban, hogy a T-amp milyen felhasználási lehetőségeket rejt? Számítógéphez lehet kötni? A kimenőteljesítménye mennyi (rms)? Előre is köszi a válaszokat. Csak így tovább Totalcar!!!!!

Flipper 2005.11.15. 07:13:31

Hello! Mi a hétvégén teszteltük a T-amp-ot egy NAD 3020-aserősítővel, Forrásként pedig egy Rotel és egy CA CD játékost használtunk; az eredmény hihetetlen volt, közel azonos teljesítményt nyújtott..

benyoo 2006.11.29. 20:23:59

Hol lehet ilyet kapni? (t-amp)
süti beállítások módosítása