Szoptatás - Karotta Közlöny

KAROTTAKÖZLÖNY

Nínó Karotta élete és munkássága autóbuzériában és másutt

Szoptatás

2005. június 29. 18:36 Nínó Karotta

A T-amp többet érdemel, ezért a kísérletezés folytatódik. Tegnap elmentem a Conradba, és vásároltam neki tápot. Nem bírván a robbanásig dagadó gíkvénámmal, kapott egy 15 voltig használható kapcsolóüzeműt és egy 12 voltos stabilat is. Ez volt a két legdrágább alkalmas készülék, 8500 és 12500 Ft körül. Olcsó cuccal 3000 forintért is megszabadulhatunk az elemektől. A T-amp elemről és magányosan üt a legnagyobbat. Nem így szól a legjobban, de így a legmegdöbbentőbb, hogy a szerencsétlen mégis zenélésre bírja a nagy Mission-öket. Nappal végre feltekerhettem a hangerőt, és kiderült, hogy a 40%, amin tegnap próbáltam, egyben az ésszerű maximum is. Itt van már hangerő, és még minden szép tiszta. Felette politikussá alakul, ködösít, mindent kicsit összemos, aztán elkezd torzítani. A kapcsolóüzemű (olcsóbbik) táppal, 12 volttal etetve jobb, mint elemmel, de nem letaglózó a különbség. 13,5 volt mellett viszont (ennyi a befogadható maximum) érezhetően megerősödik, 60%-ig tekerve is tiszta még, és hangosan beszólja a meglehetősen nagy szobát, két érzéketlen, házimozira optimalizált hangszórón át. Remek kis cucc. De jaj: így már 19.000 forintot hallgatok, az meg már jelentékenyebb összeg. A stabiltápnak eddig 5 perce volt bizonyítani, ez alatt – nahát – ez tűnik a legjobbnak. Hagymázos látomásom támadt, egy pillanatig azt vizionáltam, hogy megjön a csajom, és meglátja, amint egyik kezemben füstölő hegyű forrasztópákával épp zoknit tömök a hangfal reflexnyílásába. Az ilyen jelenet sötétebb árnyékot vet a párkapcsolatra, mintha egy sofőrsapkás Freddy Mercury-imitátort látott volna az ágyékom előtt térdelni. De nem jött meg. A bi-amping (a mély- és magassugárzók külön hajtása a két erősítőről) első kísérlete elvetélt: elemmel és eltérő típusú és hosszúságú drótokkal rosszabb volt az eredmény, mint a magányos erősítővel. A kérdés további körüljárása a mai házi feladat, de itt már kegyetlenebb leszek; a két táp és a két erősítő együtt 45.000 forintnyi érték, ennyiért pedig már majdnem adnak rendes erősítőket is. Vettem továbbá egy autóba berheléshez használható szivargyújtó-adaptert, így hamarosan autóhifi-ügyben is lesznek tapasztalatok.
Címkék: gíkdom
7 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

will 2005.06.29. 19:02:46

Nem lesz kicsit drága a kabát ehhez a gombcsavargatós teszthez? :)

Mathias 2005.06.29. 19:36:42

Azért a 90dB érzékenységű dobozaid nem annyira érzéketlenek. Bigdewilnek a (másik topicba írt) a dobozai a gyár szerint 86dB-esek, ha jól rémlik. Szóval nálad esetleg pont azért szólhat szépen, mert érzékenyek a dobozaid, ő valószínűleg azért hallotta szarnak, mert már rég a torzitás határán túl hallgatta.:) Egyébként hogy akarod megoldani a Bi-ampot? Egy Y kábellel? Karotta: igen, 2 Y RCA-elosztóval. Én meg hirtelen nem találtam sehol a 703-as érzékenységét, de pont 86 dB rémlett. Eszerint rosszul.

//Laci 2005.06.29. 22:12:43

Te aztán egy elvetemült ember vagy:D

topeti 2005.06.30. 02:13:10

Lám-lám, Karotta felfedezte a T-ampot :) Azért nem tudom mit szólna egy 86-87 dB érzékenységű hangdobozhoz a T-amp. Oda lehet már kevés lenne. Karotta, milyen interconnect-ed van a SACD és az erősítő közt? Az az 1590 Ft-os aranyozott végű, vagy valami márkás komoly is van a tarsolyban? NAD 3020 (menő manó) erősítőt miben múlja felül szerinted, hogy hallod? Üdv, Péter Karotta: a T-Amp interconnectje az aranyozott csatlakozós RCA-Jack kábelke, amit a Saturnban vettem. A NAD-ot Audio Note AN-V hajtotta. Tisztaságban, térben és dinamikában is jobb a 3020-nál, erőben és headroomban gyengébb. De persze csalás az egész, szegény NAD egy többször javított vénség már.

mb 2005.06.30. 09:53:17

a linkeles egesz jol megy ;)

egeresz 2005.08.11. 13:31:46

Hello, nem ertem, miert a sztereo magasat hajtod az egyikkel es a sztereo melyet hajtod a masikkal; miert nem a jobbot hajtod az egyikkal (ch1: magas, ch2: mely) es a balt a masikkal? varhatoan egyszerubb kabelezes, es varhatoan jobb csatornaszeparalas. Persze, ha van rajta ballance a mely-magas beallitashoz.

IstvĂĄn78 2005.09.25. 00:14:08

Sziasztok! keresek olyan leirĂĄsokat ami kapcsolĂł ĂźzemĂź tĂĄpegysĂŠg tervezĂŠsĂŠt mĂŠretĂŠt mĂźkĂśdĂŠsĂŠt taglalja rĂŠszletesen ill.KapcsolĂł ĂźzemĂź heggesztĂś tĂĄp (65Volt 160Amper) tervezĂŠsĂŠben ill ĂŠpitĂŠsĂŠben segitsĂŠget nyujthat nekem! A segitsĂŠget elĂśre is kĂśszĂśnom ĂŠs kĂŠrlek tovĂĄbbits erre mailre egy linket vagy ha van konkrĂŠt javaslatod 5leted stb...minden ĂŠrdekel ami ezzel kapcsolatos!istvangyolai@gmail.com
süti beállítások módosítása