Update: Oké, Nanushkától és Herczeg Zoltántól nem szégyen kikapni, ők mégiscsak értenek hozzá, de az ég szerelmére, Ákos nem győzheti le Mario Andrettit, Emerson Fittipaldit, Ayrton Sennát és Colin Chapmant egyszerre. Vegyük dúsabbra a keveréket, véreim, vagy az autós lobbi megint alulmarad. Ma egy elvesztett cipőverseny, holnap kerékpársávok a Hungaroringen!
Mint megtudtam, csak akkor lehet a cipőt lájkolni, ha a Pumát előlájkolja az ember, mert úgy jut be az albumba.

Két hónapja a Playboy újságírója szegezte nekünk a kérdést, hogy boldogulnánk-e egymás nélkül, mármint a Winkler meg én. Persze, mondtuk mindketten, hozzátéve, hogy együtt azért valahogy jobb móka szokott kisülni belőle. Én viszont a magányos élet első zátonyán megfeneklettem. A párosunk hagyományos szereposztása szerint (Kisköcsög & Tahó, jó rendőr & rossz rendőr, stb) én vagyok a kompromisszumkész majom, ő pedig a nyers, elutasító majom. Illusztrálom ezt egy példával.

Sziasztok, Primula Hedvig vagyok a Hüppellkopp és Geberle ügynökségétől. Jövő héten lesz egy jótékonysági rendezvény, amit támogatunk. Igyekszünk megmozdítani a magyar celebvilág legmeghatározóbb arcait, és mivel ti 8 éve szerepeltetek a tévében, rátok is gondoltunk. Felkérnénk benneteket, hogy az üzbég szövőnők tizenharmadik havi nyugdíjáért rendezett partin nyaljátok le a verítéket a Rippel-fivérek hónaljáról.
– Nos, ez minden kétséget kizáróan pompás ötlet – mondom én –, mindazonáltal aznap, amikor lesz, úgy értem, mármint mostanában tudvalevőleg fokozottan nagy rajtunk a nyomás, mert temérdek a dolog, és bármennyire is megtisztelő a felkérésetek, a dolgok mai állása szerint az a helyzet, hogy feltehetőleg...
– NEM. – segít ki ilyenkor készséggel Róbert. Én még mormogok, ahogy a tehetetlenség kibuktatja az utolsó pár szótagot a záródófélben lévő számból, aztán bárgyún mosolygok, és fészkelődöm egy kicsit. Viszont megússzuk.

Azonban az Ezeröcsi megszűnése óta visszatértünk a rendes irodistaléthez, és mivel irodáink máshol vannak, így elérhetetlen távolságba került tőlem a NEM-nuki hamvassárga indítógombja. Így állhat elő az a helyzet, hogy a poszt folytatásában mindjárt feltűnik egy cipő. Történt ugyanis, hogy a minap felhívott egy úr, akinek a nevét önvédelemből Huszárnak értettem, pedig Kufár, és megkérdezte, hogy nem lenne-e kedvem tervezni egy cipőt a magyar művészélet más kiválóságaival közösen.
–  Nos, ez kétségtelenül rendkívül megtisztelő, és okvetlenül mindazonáltal tudvalevőleg – pislogtam rémülten körbe, de Mr. NO egészen máshol volt. Magamra maradtam.  – Óh, szóval én nem nagyon értek az ilyen dizájndologhoz, meg ugye színtévesztő is vagyok...
– Ott lesz Ákos is. És Molnár Ferenc Caramel. És Nanushka.
– Ejha, ez igazán felettébb előkelő, mármint ők mind igen kiemelkedő művészek, ugyanakkor, hogy is mondjam, nekem nem áll jól az ilyesmi.
– Amiatt ne aggódj, van stylist, aki segít a tervezésben...
– Mármint nem a cipő, hanem ez a bohóckodás a Puskás Petikkel.
– Puskás Peti nem lesz ott, de ott lesz Ákos, Caramel, Nanushka, Herczeg Zoli, Király Viktor...
– Mit is mondtál, mikor van? Ó, sajnos aznap pont egész napos házon kívüli megbeszélésünk van – sóhajtok megkönnyebbülve, mert a naptár szerint tényleg.
– Biztos? Hát, akkor nagyon sajnálom.
– Én is. De nagyra értékelem, hogy egyáltalán felmerültem egy ilyen illusztris társaságban. És köszönöm.

Félreértés ne essék, minden tiszteletem a kiváló művészeké,

de rajtunk az ilyen nagyvilági elfoglaltságok úgy állnak, mint tehénen a harisnyakötő. Nem drogozunk és gyorsulunk esténként Stohl Bucival (természetesen ő se csinál ilyet, ez csak egy extrém fantáziakép), nem csipdessük szederjesre a spicces Sugarbird-lányok fenekét egy Story-gálán (bár álmodozunk róla). Nincsenek híres barátaim,  nem történik velem semmi érdekes, nem hízom, fogyok vagy kopaszodom, nem nézek farkasszemet a halállal egy veszedelmes konditermi gombafertőzés miatt. Szóval megúsztam, úgy tűnt. Ám egy héttel később újra csengett a telefon. Kiderült, hogy egy másik nagyszerű művésznek se volt jó az eredeti időpont, így kimondottan a mi kettőnk kedvéért tartanak egy megismételt foglalkozást. De ott már nem lesz kamera, ha nem gond. Megfogtak. Itt már nem volt hova szabódni. Felírtam a dátumot, és lassan elmerültem a jeges rettegésben. Tervezzek cipőt?  Én? Mr. "Hogy érti, hogy a fű nem piros?"

A cipő formája szerencsére adott, csak azt kellett feltalálni, hogy a megdöbbentően sok alkatrész közül (tényleg, legalább 20 nehezen összevarrható biszbaszból lesz egy edzőcipő, nem csoda, hogy szar kínai kisfiúnak lenni) melyik milyen színű legyen. A reggeli zuhanyozás nyitotta fel szemem: nem értek az egészhez, mert nincs hozzá közöm. Tehát megcsinálom olyanra, amihez van közöm. Régi versenyautós cipőt fogok csinálni, mert a régi versenyautók a legszebb dolgok a világon.

Olyan mintát kellett feltalálnom, ami cipőn is működik, de egyértelműen beugrik róla az autó. Innen már csak egy kérdés maradt:

Gulf vagy JPS?

A Gulf a valaha volt legjellegzetesebb versenyautó-színösszeállítás. Kék-narancssárgában egy Dacia Logan MCV is elvállalja Mulsanne egyenest négyszázzal. Viszont világoskék-narancssárga cipőt nem vennék fel, ha más is látja, és nem csak magamnak berregek benne. Akkor tehát marad a John Player Special-féle Lotus 79.

A fekete-arany a legelegánsabb színösszeállítás, ami versenyautón felbukkant, és azonnal felismeri bárki, aki életében látta akár egyszer is fotón, filmen vagy élőben. Ha Andrettinek, Fittipaldinak és Sennának megfelelt, én se nyafoghatok. Ezzel a tudással érkeztem a műhelymunkára, ahol 20 perc vidám gombostűzés után el is készült a prototípus. Hű akartam lenni az eredeti dizájnhoz, szóval az aranyból tényleg csak mutatóba került: a  fűző alá és hátra, a logóra. Meg arany a talpat rögzítő varrás cérnája, az üt csak igazán.

Két héttel később a legyártott késztermék megjött, és most rajtam a sor, hogy szabadjára engedjem a bennem élő Zimány Lindát, és azt kiáltsam: Lájkoljátok a csukámat!

Nem akarok ebből okvetlen keresztes háborút szítani, elvégre élhető egy olyan világ is, ahol Ákos zöld-piros félcipője lenyomhat egy JPS-ihlette historic racing magasszárút, de mostantól tudnod kell, hogy ha nem nyomsz egy lájkot az enyémre, cinkos vagy a folyamatban. Apró árulás, de ha aztán 20 év múlva úgy találod, hogy fennkölt lírájú popzene még van, autóversenyzés meg már nincs, tudd, hogy te engedted, hogy így legyen.

A címben lévő pajzán fordulat Kurt Vonnegut Bajnokok reggelije című csodálatos könyvéből van. Egy részlet látható belőle - a szerző rajzaival ezen a blogon.

Ha már szépen leszavaztál az FB-n, és megnyugtattad a lelkiismereted, akkor gyűjtsük össze a szponzorált dizájnban legszebb versenyautókat. Ez szent küldetés: ezzel szeretném igazolni, hogy igenis lehet értéktöbbletet képezni hirdetéssel, ha az hozzá van tervezve a felülethez. És ha versenyautókon bevált, ezeket a képeket fogom szigorú arccal az online kreatív ügynökségek orra előtt lobogtatni, hogy így lehet nem agyonverni az oldalakat a buta flashbannerekkel. Távoli párhuzam lesz, de legalább én érteni fogom.

A menetrend a következő: nézd át az itteni jelölteket, és ha van sajátod, akkor kommenteld ide, illetve – ha igazán jó fej akarsz lenni – töltsd fel a képét az Indafotóra, meno_matricak címkével, és akkor automatikusan belekerül ebbe a csíkba itt, ni. Akkor kezdeném is: