Önismeret mély torok segítségével, avagy hogyan és miért adtam el az Elnökit? - Karotta Közlöny

KAROTTAKÖZLÖNY

Nínó Karotta élete és munkássága autóbuzériában és másutt

Önismeret mély torok segítségével, avagy hogyan és miért adtam el az Elnökit?

2010. június 21. 15:57 Nínó Karotta

A minap jelent meg a TC-n az Elnöki Datsun tesztje Stump Andrástól. Telós Bandi egyik beugró tesztje ez a lapnál, örülök, hogy a kiváló kolléga nálam vesztette el Datsun-szűzességét. Itt lent az általam írt keretes kiegészítés olvasható a már elkelt autó birtoklásáról, mégiscsak itt a helye a többi gloriás poszt közt.

Már 3 éve zörgött és rohadt restaurálatlanul Hangyász nevű Datsun 260Z kupém, amikor a nyakamba esett Gloria, az Elnöki Szar. A nevét a méretéről és az állagáról kapta: egy hatalmas, de meglehetősen rozsdabarna széklettepsi volt, amikor a háztartásom tagja lett.

Eredetileg ajándékba kaptam - azaz mindketten ajándékok voltunk egymás számára, nekem a tárgy, a tárgynak az élet lehetősége volt az ajándék. Ma sem tudnám megmondani, miért vágtam bele a megmentésébe. Ahogy a blogon írtam akkoriban, "Javarészt hó fedi, de még az a szerencse. Áldott kiválasztott vagyok: enyém Magyarország két Ocsmány Mozgásképtelen Japán Tohonyája."

Valószínűleg az egyénisége fogott meg, a szeretetreméltó idiotizmusa. A teszetosza igyekezet, ahogy a japánok megpróbáltak mindent összelopni belé, amitől azt remélték, hogy kell azokra piacokra, amiket egyáltalán nem értettek. Hol volt még akkor Lexus, Infinti, Acura?

Minden különc és szerencsétlen autót szeretni szoktam, és a Gloriát életre hívó fogalmatlan lelkesedésnél kevés szerencsétlenebb nekibuzdulás volt az autóiparban, hirtelen csak a Renault Avantime bohócforradalma jut még az eszembe, biztos azért, mert azzal járok harmadik éve.

Szóval a Gloria a nyolcvanas évek Európájában egy félreteleportált időutazó, egy amnéziás Pierre Richard az ufók fővárosában. De a Gloria itt, ma, egy darab imádni való történelem, az ezer forrásból összecsent stílusa egy ronggyá hallgatott, zseniális válogatáskazetta, egy The very best of '79-'80, a fiók mélyéről.

Amióta értem, amióta kész van - már amennyire egy restaurált autó kész lehet - rajongok érte. Már a rettenetes Volga-orrát se cserélném semmire a világon, annyira kell oda. És mostanra, amióta értem, amióta kész van, és amióta kihalt a világból minden valaha volt testvére, mostanra gyönyörű is lett. Már nincsenek körülöttünk azok az autók se, amiknek kópiája vagy paródiája volt valaha, és így, magában, kontextus és referencia nélkül annyira szép tárgy, amilyen szép sose tudott volna lenni 30 éve.

Nagyon boldog vagyok, hogy végigcsináltam azt a temérdek szívást, ami kellett ahhoz, hogy ilyen minőségben talpra álljon. Jó érzés, hogy egy valag pénzzel és egy sebesre dörzsölődött gégefedőporccal róhattam le az adómat a meg nem értett, derűs, hülye autók oltárán. Nagyon büszke voltam és vagyok is a Gloriára, és egy kicsit magamra is, mert ha nem vagyok, ilyen autót senki se lát többet errefelé.

A piac kegyetlen törvényei szerint egy öreg Datsunt visszalakatolni (-fényezni -kárpitozni,  -szerelni) az életbe ugyanannyi pénz - néha a ritkasága miatt kicsit több - mint egy vele egyidős úgynevezett nagy márkát. De míg egy Mercedes vagy egy Jaguar értékét néha a ráfordítással megegyező vagy meghaladó mértékben dobja meg a restaurálás, egy újba tett Gloria ugyanúgy csak egy öreg japán autó. Sok millió forinttal az ismét csillogó lemezei alatt is egy százezres, furcsa krahács. Ezt szerettem benne a legjobban. Hogy akiknek az autó egy tárgy, nem értik. Akiknek az autó befektetés, nem értik. Akiknek szimbólum, nem értik.

És akkor miért adtam el? Mi haszna átönteni rengeteg pénzt egy másik ember garázsába? Egyrészt mert bevégeztetett. A megmentést elvégeztem,  végigélveztem a szívás minden kalandját, megtanultam, hogy megy egy ilyen folyamat, megismertem egy csomó fantasztikus szakembert, akire bármikor rábíznék bármit, és rengeteg hangoskodó, link idiótát, akiknek atombombát rajzoltam a műhelye fölé a google mapsben. És ezt az utat, mint minden tanulmány- és élményutat a turistáskodás világában, finanszírozni kell. A Gloria restaurálási büdzséje: az én első osztályú kajütjegyem ára a világ körüli szopórolleren.

Aztán birtokoltam a kész autót boldogan 3 évig. Pompás utakban - és szórakoztató lerohadásokban - volt részem, míg összeállt. Végül páratlan eszköz lett belőle arra, hogy az ember fagyizni vigye a csaját a visegrádi naplementébe. Csakhogy úgy alakult, hogy a naptáram dugig van írva apró betűkkel, mint az Újszövetség zsebkiadása. És nincsenek benne piros karikák a hétvégi alkonyok körül. Se az átlagtartó veteránversenyek, se a youngtimer-túrák körül. A naptáramban szív alakú stemplivel a három csenevész hungaroringi nyílt nap dátuma szerepel, pár vidám döngetés az Euroringen, és annyi driftedzés, amennyire el tudok jutni. Ez van: a veterános hobbi és az autósportos hobbi nem fér el egyszerre a mai életemben. Így aztán merész nekirugaszkodással összevontam a kettőt. És ez a forradalom, ahogy az lenni szokott, véráldozatokat követelt. Ezért ment a Gloria új garázsba, de láthatóan jó gazdához.

A távozó Elnöki Datsun (és a csendben, de szintén távozó SX) helyén ugyanis már épül a következő, minden eddiginél súlyosabb projekt, a korhű versenyautónak látszó, modern technikájú és minden számítás szerint szélvész gyors 1975-ös Datsun 260Z pályaautó, amit technikailag pontosabb volna Datsun 350Z-nek hívni, mert a vén Nissan kupé bőre alá (azt ugye mindenki tudja, aki eddig elolvasta, hogy a Datsun a Nissan exportpiaci álneve volt hajdanán?) a jelen Nissan sportkupéjának alkatrészeit hegesztjük a driftgarázsban. Ha érdekel, hogy készül öreg versenyautó egy középkorúból és egy fiatalból, iratkozz fel a feedre, komótosan bár, de lelkiismeretesen végigblogolom.

Ez a furcsa gasztronómiai baleset történt tehát, az Elnököt felfalta a Hangyász. Váljék egészségére!

Címkék: datsun gloria 280c
7 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2010.06.22. 08:56:10

Nagyon nem vagyok a 70-s évek vége, 80-s évek eleje japán designjának híve, de eme autó atmoszférája még engem is megérintett.

Leadfoot 2010.06.22. 12:01:35

Igen, az a szép ebben az autóban, hogy ilyen autó nincs is.

Remélem, Avantime tesztet is olvashatunk valamikor a nem is oly távoli jövőben.

Veight 2010.06.22. 13:24:05

Tökjó. De mégis, mit tud hozzáadni egy öreg, lábáztatós, keménykalapos japán tehénlepény egy igazi sportautóhoz? Csak az évjárat és a márka stimmel. Avagy tényleg lehet Ciquecentoval Testarossát építeni?

zöldi 2010.06.22. 15:16:19

Tényleg, az Avantime....légyszíííí

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2010.06.22. 18:48:03

@Veight: Attól tartok, félreértettél valamit. Az Elnöki az eladása révén járult hozzá a Z-projekthez, nem szereltünk át belőle semmit. A pálya-Z Nissan 200SX és 350Z alkatrészekből épül majd, nem elnöki szedánból.

Veight 2010.06.22. 21:03:44

Boccccs. I diszlexia love.

:D