Elkelt az elnöki Datsun - Karotta Közlöny

KAROTTAKÖZLÖNY

Nínó Karotta élete és munkássága autóbuzériában és másutt

Elkelt az elnöki Datsun

2010. május 02. 03:24 Nínó Karotta

Friss híreink: Az első személyes megtekintő minden lebeszélési kísérletem ellenére rögtön megvásárolta az Elnökit. Remélem, boldog tulajdonlásnak néz elébe. Köszönöm mindenkinek az érdeklődést, jó érzés, hogy sok szerető gazdajelölt jelentkezett. És a Z, barátaim, az nagyon súlyos lesz.

 

Amikor bő hat éve Fastcar nekem ajándékozta az Elnöki Datsunt, a napnál világosabb volt, hogy soha nem fogom eladni.

Az is képtelenségnek tűnt, hogy valaha rendes autó legyen belőle. Térdig süppedve rohadt egy kertben évek hosszú sora óta. Senki nem tudott róla semmit, a létezésének az egyetlen bizonyítéka az volt, hogy meg lehetett kapirgálni a rozsdafoltjait, és szúrta az ember ujjbegyét a vasoxid.

De aztán úgy tűnt, a jóisten minden áron azt akarja, hogy a Gloria nálam álljon lábra. Egyre-másra sodorta elém a pozitív fejleményeket, úgy haladt az egész, mintha láthatatlan mozgólépcső tolna a dicsőséges szalonállapot felé.

Egy nap alatt találtam donorautót. Hat hét alatt csodás műhelyt (szevasztok, drága East Block).  Két hónap múlva járt a motor, egy év alatt véget ért a lakatolás, került eredeti szervizkézikönyv, hatalmas krómfelni, amit később elloptak, egy újabb donorautó egy szett gyári könnyűfém felnivel, egy szuper szobrászművész, aki képről újraöntötte a hiányzó orremblémát, egy tökéletes szín (Bianco Fuji) egy Ferrari-tesztút hozományaként, és így tovább.

És most eladom, nagyon olcsón. Miért?

Főleg azért, mert nem használom. 6 éve azt hittem, hogy 33 évesen majd vasárnaponként kikocsizom az Elnöki Datsunnal Visegrádra a feleségemmel, fagylaltot nyalunk a naplementében és borzoltatjuk a hajunkat a B-oszlop nélküli kasztni odvában kavargó széllel. De nem csinálunk ilyet. Dolgozom mint a fene 3 helyre, pihenésből autózni nem adódik mód. Ráadásul időközben megtanultam magamról, hogy az autózás, amire tényleg szakítok időt, nem a romantikus panorámakanyarokban történik, hanem a versenypályákon és a gumicsíkos reptéri placcokon.

Miközben a Hacsi minden elemére gyűlnek a boldog használat kéjkarmolásai, a Gloriát garázspor fedi, kivéve a bal hátsó sarkát, ahol szeretettel meg szoktam paskolni, amikor elmegyek mellette. 

Másodsorban pedig azért, mert megőrülök, ha nem építhetem meg a korhű külsejű pályaautónak készülő Datsun 260Z-met, amit 3 évvel a Gloria előtt vettem, csak egyszerűen nem tudtam belevágni a megmentésébe, mert egyszerre nem megy. A döntés egyszerű: minden autó értelmét a használat adja, nem a birtoklás tudata, és a Gloriával veterántúrázni nem fogok.  A Z-vel tépni az összes elérhető ringen meg igen, úgy éljek.

Ez azt jelenti, hogy te megveheted. Nem mondom meg, hogy hány millió forintból készült, mert mindegy. Aki restaurált már autót, és végignézte a posztokat meg a galériákat a készüléséről, el tudja képzelni. A Datsun szedán azonban nem befektetés. Nem menő veterán, nem egy Ewing-merci, amit mindenki tud hova tenni. Alkatrészt vadászni hozzá nem könnyű (még jó, hogy adok hozzá komplett donort), lelkesedni csak olyanok fognak érte, akik tényleg értik és szeretik az autókat, azok is csak akkor, ha élőben látják. Nem valószínű, hogy a közeli jövőben felmenne az értéke, nem eszményi befektetés.

Viszont ritkább az átlátszó hollónál is, és nyáron gurulni vele, andalgó tempóban gördülni a selymes mechanikája neszeit hallgatva, lustán tekergetni a luxusautósan finom kormányt, nevetni a diszkólámpán odabenn és a gépháztetőhossz-jelző kislámpákon a távoli csücskökben, visszaintegetni a gyerekeknek, ezek csodás dolgok. És szembejönni egy másik legfeljebb Japánban fog.

Nem maradéktalanul tökéletes. Kell hozzá túrni szép, rendes kerékanyákat, van pár hülyén világító villanyos visszajelző, amit még nem vadásztunk le, mert nem érdekes, meg azokkal összefüggésben mintha nem mutatna a benzinszintjelző. Az itthon újrakrómozott alkatrészek rondák. De veterános szemmel ezek morzsányi bajok.  A kasztni viszont gyönyörű, a vasak épek és jók, és minden fontos dologból (motor, váltó, futómű) van tartalék.

A vételár 790.000 forint.

A szívem mélyén azt remélem, hogy van olyan Infiniti- vagy Nissan-kereskedés idehaza, amit nem nyírt ki annyira a válság, hogy ne engedhetne meg 3 nagyobbacska dísznövény áráért egy darabka történelmet. És akkor néha visszajárhatnék megpaskolni a szokott csücsköt.

Ha valaki érdekel, hogy egyelőre mennyiért nem kelt el külföldön, és beszél angolul, akkor elolvashatja a hirdetésemet ezen a brit oldalon.

A restaurálás szórványos beszámolói megtekinthetőek itt.

Egy restaurálási galéria ömlesztve fent van a flickr-en, de nekem van még 500 képem.

Az aktuális állapot Fenyő Balázs-féle fotói nyálazhatóak az Indafotón.

Érdeklődni a karottakukacmailponttotalcarponthu címen lehet.

Ó, és Fastcar, ha látod ezt, még jövök neked egy próbaúttal, nem felejtettem ám el, és hálás vagyok.

Mi is ez?

Datsun 280C, Cedric, Gloria Hardtop

2,8 sor6, benzin, karburátor, 120-140 ló, cca 200 Nm

4 sebességes kéziváltó, elöl független felfüggesztés, tárcsafék, hátul merev híd csavarrugókkal, dobfék

Elektromos ablak, csomagtér, tanksapka, antenna. Dupla klíma, elektrosztatikus porszűrő, fancy light, mifene.

Címkék: gloria eladó
210 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gábor a Jobbszélső 2010.05.03. 22:59:58

jó, hogy nem automata :-) automata váltóval okozott volna nekem pár álmatlan éjszakát.

joe1234 2010.05.03. 23:00:30

szép a verda de nem éri meg azt a pár ezer fontocskát de nekem a forint ás is sok

joe1234 2010.05.03. 23:04:10

de a másik datsun az csecse már most is, azt hamarabb eladnád akár otthon akar külföldön

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2010.05.03. 23:06:57

Hm, ennyi pénzért ingyen van, ez tény. Egy két hónap múlva össze is tudnék szedni rá, csak kár, hogy én teljesen mást szeretnék hobbiautónak, így hiába tetszik, sajnos nem vehetem meg, nem lenne több értelme, mint nálad hagyni. És nem, nem a jelvénnyel van a gond :-)

De az tényleg elgondolkodtató, hogy tkp miért is adod el? Amennyit buknál rajta, abból sok évre tudsz tisztességes tárolóhelyet bérelni neki, felbakolva várja majd a megfelelő pillanatot, amikor valamiért nem akarsz sietni. Ha a gyerek témát komolyan gondolod, ez a pillanat el is fog jönni nemsokára - nálam a harmadik érkezik, tudom, miért mondom ezt. De nézd csak meg a Csikóst, ha nem hiszed, ő sem a nyaktörő országúti száguldás oltárán áldoz. Oké, az Avantime is stílusos, de azért nem ennyire ;-p

fourgee 2010.05.03. 23:13:28

Nem lehetséges, hogy rossz oldalon van a kormány, azért nem kell senkinek ott? Brit rendszármú autóból összesen 4 félét láttam bal kormányosban: amerikai limuzin (fogalmam sincs milyen márkájúak voltak), Ford Mustang, valami utcai takarítógép és speciális, nagyméretű daru.

Fischer 2010.05.03. 23:57:30

nagyjából 3000 Euro.
hm...
csábító ajánlat...

The Good Boy 2010.05.04. 00:17:40

@Nínó Karotta: sorry! ne haragudj! így visszaolvasva és belegondolva az esetleges háttérbe, tényleg nem volt okos gondolat! Tiszta szívből sok sikert a leendő trónörökös "összerakásához"!

Kniight 2010.05.04. 01:12:27

@klarky: Nincs igazad, ez egy szép, egyedi, autó formájú autó.

Ez a második autó amit eladsz nagyon jó áron. Fáj a szívem értük. Remélem, az új gazdája is szeretni fogja és vigyáz majd reá. Eddig nem sikerült találkoznunk (mármint az autóval), de remélem még sikerülhet, nem tűnik el a messzeségben.

És remélem ha belekezdesz a hangyász kerékre állítására, akkor arról fognak posztok potyogni ide is.

ace911 2010.05.04. 07:57:35

jó kis telefonszám :)

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2010.05.04. 08:03:57

790? Egy 10-essel vettem többért 2001-ben az Escortot :D Pedig ez tutira többet ér, meg akkor is többet ért már.
Ennyiért szerintem simán jó!
Remélem valami értelmes ember veszi meg, aki nem csak széthajtja és hagyja a sorsára.

Marczijég · http://marczibanyi.hu 2010.05.04. 08:05:12

Engem érdekelne. Aktuális még? Ha igen, akkor mi a teendőm?

Sopánka76 2010.05.04. 08:18:06

kedves Karotta!

Abszolúte megértem az egész helyzetet.
Nekem csak 1db félighobby autóm van, és 4 gyerekem.
Ha tehetném, megvenném az Elnökit, hogy megmentsem, de nincs neki helye nálam.
És ahogy te sem, én sem használnám. Ha már eljutok autózni, akkor kilinccsel előre!

Sajnálom, sajnálom nagyon!

Sopánka76 2010.05.04. 08:24:33

790.000 Ft, az lófasz egy ilyen állapotú és jellegű vasért.
A törődést is érezni, amiben része volt.
Amúgy nekem se ez a stílusom, de attól még tisztelgek előtte, mert ha nem is egy közismert ikon, azért egy komoly vas. Aki meg belehány a topikba, szégyellje magát, hát ennyire nincs benne tapintat???

Azért annak örülök, hogy így talán a Z elkészül végre!
Drukkolok! Várjuk a híreket!

newnt55 2010.05.04. 08:25:13

@Csikós Zsolt: legyen 63 akkor :-)
Egy ilyen autót akkor sem adnék el, sok pénz és munka van benne. Persze az is igaz, hogy nem vitrinbe készült, ha nincs néha használatban akkor nem sok értelme van tartogatni. Talán jó kezekbe kerül.

mv3 2010.05.04. 08:37:53

Ez az autó ebben az állapotában egy ritka kincs, ami valóban akciós áron keresi a gazdáját. Körülbelül az a helyzet, mintha Claudia Schiffer fénykorában megtalálható lett volna az óbudai High Life-ba, facéran és nyitottan az új kapcsolatokra.

Egyébként pont a lényeg lett tökéletesen megfogalmazva, akkor van értelme bármilyen kocsi tartásának, ha a használati öröm is ott a kártyák között, nem csak a birtoklás kéjes érzése.

Amúgy miközben olvastam a kommenteket alig vártam, hogy azt lássam, valaki érdemben rámozdul, és nem kellene szaporítanom a futottak még hozzászólásokat, de azt mégis ide pötyögném, az egészben annak örül az önző Karotta-olvasó énem, hogy megindul a 260Z projekt, szinte látni vélem az új parázst izzani a Gábor szemüregében :o)

Hajrá!

Ui.: A Csikós Zsoltot ne terheljétek, mert egészen ritka agyi sérve lesz, inkább érveljünk amellett, hogy a Zöld Mercedest megmutassa a vidéki tájegységeinknek :o)

mv3 2010.05.04. 08:39:52

Van rajtam vagy 15 kg plusz, reggeli helyett inkább meg is nézem az indán a fotókat 8-)

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2010.05.04. 08:46:15

@The Good Boy:
Valószínű össze van már az a gyerek rakva, csak nincs még kész.
"expecting baby". Szóval már várják. Pelenkázó asztal, etetőszék, bébiétel lesz belőle. :-)

Liquid_Night 2010.05.04. 08:46:59

Vazzeg...én tegnap azt írtam h megveszem ezt és eladom amim van...és komolyan elkezdtem rajt agyalni, csak kedvtelésből autózok, garázs van, pénz fenntartani, befejezni van...sőt még ha félúton abba kell hagyni, tárolóhely is van ahova el lehet tenni lekonzerválva...még szakik is vannak, akik bár nem ismerik, de tehetségesek és érdekelné őket...

Egy ideje már álmodozom, hogy milyen jó lenne egy szép régi hajó, amivel lehet suhanni a naplementében, belesüppedve a fotelba, sofőrkesztyűvel a kormányon, és közben rápillantani arra az őskocka középkonzolra, éjjel a derengő fancy light a karosszérián...

Karotta leírta az angol hirdetésben hogy mennyit költött eddig rá...ez az autó gyönyörűen egyedi, és már a létezése is egy agyrém:)

t.o.d. 2010.05.04. 08:47:04

"Ördög Úr, lélek van eladó!" Kéne, de a céges érkezésével a saját pénztemetőmtől is meg kell válnom, pedig meg akartam tartani. :-(

Reméljük, eszébe jut egy Nissan-kereskedőnek megvenni, és a szalonban kiállítani. De félek nem. A magyar újautó-kereskedők jellemzően nem ilyenek.

GGG77 2010.05.04. 08:47:46

Hát ez vmi b@szott jól néz ki! Kéne, de természetesen nem lenne szívem az utcán tartani a Móricz környékén... :(

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2010.05.04. 08:50:23

Hé, ennek teljesen jó oldalon van a kormánya. Napi használatra nem igazán alkalmas? Vagy mi a baja?

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.05.04. 09:01:38

szerintem nagyon szép járgány. (biztos perverz vagyok, de nekem nagyon tetszik)

miért kéziváltós? s miért nem OT?

DiliQtya 2010.05.04. 09:01:57

Remélem szerető gazdára talál. Igazán remekbeszabott guruló lett.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.05.04. 09:09:22

@Csikós Zsolt:

Sosem értettem, hogy miképp fordulhat elő, hogy egy sajtóterméket külföldiek birtokolnak egy adott országban. Nálunk az összeset.

Ennek mi az oka? Miért kell német kiadó, meg igazgató egy tévére, újságra, akármire?

Ami még feltűnt:

Tudom, hogy általánosítás, mert nem konkrét nevekre megy a figyelés, de feltűnt, hogy sok kommentáradat azt a benyomást kelti bennem, hogy mindenki napi szinten jár német autópályán, 300e alatti gumigarnitúrát nem vesz, mert az gyilkosság,ha a fél éves X5-ös bőrkárpitját megszítta a nap, akkor lecseréli, ésatöbbi....

Itt meg az derül ki, hogy senkinek nincs mindössze 800e Ft-ja.

tlantos 2010.05.04. 09:14:11

A szentmihalyi uton egy citroen kereskedesben van valami irgalmatlan oreg auto.
A gablininak meg nem megy rosszul, igazan megvehetne. A reklamerteke tobb lenne, mint amibe kerul.

AndrewGL 2010.05.04. 09:14:19

Nagyon szép. Hasonlít a korabeli Crownra. Még a 2,8L sor6 is egyezik. Apropó, hányas évjárat? '81? '82?
Nissan HU-tól, vagy egy tehetősebb Nissan szalontól tényleg kedves gesztus lenne, ha megvenné, és kiállítaná. Egy szalonnak ez aprópénz. És igen, Hollandia elég nagy felvevőpiac a japán youngtimerekre manapság.

tlantos 2010.05.04. 09:15:04

Amugy naggyon szep.

kekfrankos 2010.05.04. 09:17:04

@Sopánka76: Nem kell négy gyerek, hogy ne tudd megvenni, elég két lány is :))

Autopeti 2010.05.04. 09:22:29

Komolyan impozáns jószág, főleg oldalról!

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 09:26:24

@Csikós Zsolt: Te meg az expediciok!!! :)))

Ne rohogtessel mar!
Meg a vegen nem ersz oda es meg ossze is torod amivel mentek. Minek ehhez plakettat csillagra cserelni?

Hulye barom...

Gringо · http://www.youtube.com/watch?v=5Bz8GyTrUxw 2010.05.04. 09:27:24

Nagyon jók a képek, szép az autó! "Éri a pénzt"

A CarAndClassic oldalon levő hirdetés számlálója tegnap még mintha valami 4-5 ezret mutatott volna, ma meg már 11 ezren is túl szaladgál :)

Flankerr 2010.05.04. 09:27:57

@AndrewGL: és mások: Egy szalonnak ez aprópénz, VOLT, két éve. Csak rá kell nézni az értékesítési adatokra. Sok márka magának ásta a sírját a 0% kezdővel és 10 év futamidővel, de attól még a jelen állás szerint a tavalyi 60.000 személyautó után idén 4 hónap után ott tartunk hogy 14300.. Nem védem se a márkakereskedőket, se a szalonokat, de az idő most kevésbé alkalmas erre.. Persze ettől függetlenül szép gesztus lenne legalább az importőrtől ha megvenné és kiállítani.

hozé bubó 2010.05.04. 09:33:18

hmm ez egy igen komoly angol oldal XD
www.carandclassic.co.uk/car/C129309/
1 szép állapotú skoda 120 a festői romániából XD

tlantos 2010.05.04. 09:44:54

Amugy ebay-re vele (esetleg segitunk kicsit felverni az arat :)

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 09:48:30

@KuKori: Ekkora orral ne ciganyozz mar!

Hulyen jon ki teljesen. Ugyanugy ahogy az is ,hogy egy balfek aki

A-bol, B-be nem jut el anelkul ,hogy ne okozna kaoszt meg anyagi karokat.. az ajanlkozik be "expediciokra".

Kicsit filozz el magadon potyoges helyett. Meglatod hasznal!

kipe · http://www.car-tarsak.blogspot.com/ 2010.05.04. 10:13:44

NE ETESD A TROLLT !

bakker, ezt nem hiszem el, hogy mindig van valaki aki bedől neki és leáll vele küszködni (...)

A leggyakoribb tanács, amit a trollokról hallhatsz: „don't feed the trolls” (ne etesd a trollokat!).

A trollnak a veszekedés, a zavar és a felfordulás a lételeme: ha vitába szállsz vele, csak a kedvére teszel. Ahogy a mondás tartja: ne kezdj birkózásba egy disznóval. Mindketten sárosak lesztek, de a disznó még élvezi is.

Az online közösségek tapasztalt veteránjai ezt a tanácsot gyakran haszontalannak tartják, mert a közösségben mindig akad legalább egy-két ember, aki beugrik a trollnak, és vitába száll vele. Ennek ellenére, ha nem szítod tovább a tüzet, legalább nem rontod tovább a helyzetet. Ha a vita gyalázkodássá vagy vandalizmussá fajul, akkor már könnyű megbirkózni vele – ezekre konkrét és jól bevált irányelvek vannak.

turbopedro 2010.05.04. 10:16:35

Jó nagy szoppancs így menni hagyni egy ótót.
Én is hasonló cipellő :)
Még egyszer le is kaptatok egy kútnál egyik kocsimmal. '80 T/A. two pimpmobiles
...mondjuk pont a trans am nem eladó ;)

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 10:23:04

@kipe: Itt senki nem vitazott te agyhalott!

Irtam ennek a csiklosnak es a masik magara vette.
Lehet ,hogy o is csak egy pina es ezert tette.
Ezenkivul meg engem ciganyoztak le.
Mas nem nagyon tortent...

Menj el egy agyi CT-re, az majd azt is kimutatja,hogy kozod nincs a veteran autokhoz es nem csak hulye vagy!

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 10:27:39

@kipe: Azon a 3-4 peldanyos hatalmas OT talalkozon amire max 100 latogato ment el...

tudod ahol a Domsodi is kifejtette ennek a nagyranott hulyenek autoskesztyuben, hogy milyen degeneralt a lepukkant tulsulyos csapataval egyutt...

ott is kint voltal okoskodni a "troll"-os kieseloadasoddal? :))

Kis beteg gomboc vagy, ezt sose feledd!

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 10:38:53

"Amikor bő hat éve Fastcar nekem ajándékozta az Elnöki Datsunt, a napnál világosabb volt, hogy soha nem fogom eladni."

Tehat amit ajandekba kaptal azert nem akarnak neked 1350.000 Huf. adni es mi most itt sajnalunk teged azert amiert megfogsz valni tole 790 ezerert.

Most mar ertem a sztorit.

Mikozben mar akkor is ilyen hatarozott gyerek voltal es tudtad azt vilagosabban a napnal ,hogy soha nem fogsz megvalni tole.

Te aztan tenyleg Karotta vagy.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.05.04. 10:46:19

@Domsjoi egestol olvad a ho!:

"Tehat amit ajandekba kaptal azert nem akarnak neked 1350.000 Huf. adni es mi most itt sajnalunk teged azert amiert megfogsz valni tole 790 ezerert."

Ha szereltél már életedben, akkor sejtheted, hogy a kért összegnél többe kerülhetett, akkor is, ha az alap ingyen volt.

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 10:52:44

@Csumpi Hálidéj:

Ugyan, dehogy szereltem.
Itt vannak sokkal nagyobb autos szakertok!

Ez mar a Domsjoi vagy ahogy a Csiklos szereti hangsulyozni:

A "sarkkori expedecional" is vilagosabb volt a napnal!!!:))

Mar akkor. Most meg plane! :)

Igaz ,repa???

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 10:55:34

De az is lehet ,hogy nem is napot akart irni hanem holdat.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.05.04. 11:01:26

@Domsjoi egestol olvad a ho!:

Na mondd el, mi a problémád! Én meghallgatlak.
Beszéld ki magadból!

G.Szabolcs 2010.05.04. 11:07:48

Lairom ujra mert ugytűnik Karotta elsiklott efelett:

Szevasztok

Azthiszem engem érdekelne az autó, de pont most vagyok benne egy BMW felujitásban amiben áll a pénzem...
Ha 2 hónap mulva meglesz, akkor látatlanban elhozom
de sajna addig nem tudok ujabb forrást felszabaditani (válófélben vagyok, aki ismeri az tudja ez mivel jár anyagilag)

Szóval ha minden jol megy nyáron elhozom, és igérem visszakapod egy-egy hétvgére ha mégis elkartok menni a hegyekbe kirándulni. :)

Még egy pár dolog

Mennyire eredeti allapotu? OT vizsga miatt kérdem.
Engem érdekelne az maradék kép is ami van a felujitásról.
Illteve meg kelenne beszélnünk egy hétvégi (bocs) találkozót a megtekintés miatt.
Elore is köszi.

VAn egy 12 hengeres Jaguar amiben éll egy kis pnzem, ha egy posztot irnátok rola, akkro talan gyorsabban menn az eladás es akkor azonnal eltudnék menni a kocsiért...

ez:
www.hasznaltauto.hu/auto/jaguar/xjs/jaguar_xjs_h.e._5.3_automata_v12-3768957

remélem megtudunk egyezni...
De be is szamítom a Datsunt:)
Bár kétlem, hogy neked arra XJS re szükséged volna:)

msmester 2010.05.04. 11:12:50

Tegnap olyan 40 körüli komment volt ehhez a poszthoz, ma délelőtt 153. Tegnap a kommentek döntő része, mondjuk 90 %-a szoros összefüggésben állt a témával, az eladó Elnökivel. Mára az ad hominem basztatások, egymás számlájára való jófejkedések és teljesen offtopic hozzászólások aránya mondjuk 50 %-ra emelkedett. Értem én, hogy választás volt, meg hogy a szabad komment a szólásszabadság szerves része, de nem csodálkoznék, ha ezután Karotta végképp abbahagyná a blogolást, de legalábbis letiltaná a kommenteket.

Oké, hogy a hírnév átka, mert Karotta végül mégiscsak egy "médiaszemélyiség", akármit is jelentsen ez. De ez egy autós hirdetés, tehát itt mondjuk _licitálni_ lehetne vagy javaslatokat tenni, hogy az autó túl olcsó vagy éppen túl drága, kérdezni, hogy mi van a donorokban vagy hogy működik a rádió.

Vagy csak én vagyok túl régi vágású?

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 11:13:30

@Csumpi Hálidéj: Ne etesd a trollt !:))

Nekem semmi bajom nincs beneztel valamit rettenetesen csunyan szerintem.

Az a jo a modern technika vilagaban ,hogy visszalehet nezni mindent. Elj a lehetoseggel es talan mindent erteni fogsz.
Amugy meg filozofalhatunk itt napestig a semmirol a vege ugyanaz marad: SEMMI.

Irok ra egy peldat amig visszalapozol es megfejted a semmit:)

Van egy matematikai kis trefas sztori amit hulyegyerekek szeretnek elovenni amikor semmirol akarnak okoskodni:

3 ferfi elmegy egy Motel-ba es kivesznek egy szobat.
Azt mondja nekik a recepcios ,hogy 30 dollar a szoba ara.
Mindenki elovesz egy tizest es kifizetik majd felmennek a szobara.
Idokozben a recepciosnak eszebejut ,hogy csak 25 dollar a szoba ara es emiatt felkuld a londinerrel 5 dollart.

A londiner a liftben utazva azon filozik ,hogy nem tudja hogyan adja majd vissza az 5 dollart 3 fele es emiatt lenyul belole kettot es 3-at pedig egyesevel mindharom vendegnek visszaad.

Tehat fejenkent nem tiz dollarba van nekik a szoba innentol hanem csak 9 dollarjukban.
3x9= 27 plusz a 2 dollar a londiner zsebeben, az 29 dollar.
Hol a hianyzo 1 dollar???

Nos ilyesfele sztorik szoktak itt is lenni. Nincs mirol beszelni mert tudjuk hol tunt el az 1 dollar.Ha 5-ot elosztunk 3 fele amit ugye a londiner nem tett meg az 1.6666667 dollar lett volna amit fejenkent megkellett volna kapniuk , csak ezt az osszeget penzben nem lehet kifizetni.

Erdekes ez a sztori is mikozben bele sem gondolunk abba ,hogy alapban nem lenne ez a feladvany ha a londiner siman visszavisz 5 dollart a vendegeknek es nem varial.
Plane azert ne varialjon mert nem kerte meg senki ra.
Arra meg plane nem , hogy amiatt mert egy dolgot megakar oldani ami nem is dolga neki, hogy panik helyzeteben lopassal megoldja a semmit.

Na ilyen a totalcar is es az osszes semmitmondo semmi benne.

Ajandekot ,nem tudok eladni 4450 font-ert.
Es ? Ki kert meg ra?

Ajandekot miota adunk el??

Es beszeljuk is meg???

nagyjabol ennyi. De problemam... az nincs. Ne aggodj.

Nektek annal tobb. De az mind semmi!!! sose feledjed:))

kipe · http://www.car-tarsak.blogspot.com/ 2010.05.04. 11:20:42

...te egy sajnálatra méltó beteg ember vagy, de ezt idáig is tudtuk (...)

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 11:22:33

@Domsjoi egestol olvad a ho!:

Az pedig ,hogy mindig is vilagosabb volt a napnal ,hogy nem adja el...

Haaat. Hazugsag! :)

Sosem tudta ,hogy nem adja el.
Csak magat kabitotta bo 6 evvel ezelott es ma ugy irja le:

Mar akkor is vilagos volt.
Nem ,hogy azkkor nem volt vilagos baratocskam , hanem sosem volt az. Ma meg mar konkretan nem az.
De ajandekot akkor sem illik eladni. Ritka nagy tahosagra vall:))

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 11:24:13

@kipe: Mondjuk az komoly,hogy meg te sajnalsz le engem.
De ezt szerintem mar akkor is megdumaltuk amikor te pontyok utan lihegtel amikor az meg ping pongozott a jeges uton a kamion elott.

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 11:43:35

@KuKori: Reakciodbol itelve:

Mar neked is vilagosabb a napnal:)))

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.05.04. 11:51:06

@Domsjoi egestol olvad a ho!: De azért ugye tudod, mit jelent a kifejezés, amit írtam? Magyarul netcigánynak hívják, amit angolul troll-nak neveznek ;)

Nindzsaa 2010.05.04. 11:51:24

@Domsjoi egestol olvad a ho!:Szia.szerintem te sokkal különb vagy annál hogy ilyen nyomik közé írj.Ezeket ugysem tudod jobb belátásra bírni,mert úgy hülyék ahogy.Jobb lenne talán,ha olyan helyen kommentelnél ahol meg is értik mit akarsz,és nem pocsékolnád tudásod ilyen semmiségekre mint ez az autós szennyoldal.Én sem tudtam értékelni amit irtál mert nem láttam tanulságosnak.:(

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 11:57:29

@KuKori: Csak ovatosan irogass ilyeneket , nehogy a vegen egy Olah cigany olvassa el a netcigany helyett.

Akkor aztan szep nagy mosolyod lesz:))

Te komoly angol tudassal rendelkezo Proll:)

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.05.04. 12:02:35

@Domsjoi egestol olvad a ho!:

Mesélj egy kicsit a hobbijaidról, a vágyaidról!

Engem érdekel!

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 12:07:35

@Csumpi Hálidéj: Az amit te szeretnel folytatni... az edgy masik oldalon divatos.

Tarskeresonek hivjak. Tarskereso azonos nemueknek.

De azert koszi a megtisztelo erdeklodesed!

Ui.: Hetero vagyok!

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.05.04. 12:10:34

@Domsjoi egestol olvad a ho!:

:D

Én is hetero vagyok, nincs ezzel gond.

Szoktam beszélni férfiakkal személyesen is, taperolás és bármiféle ferde felhang nélkül.

Ha mesélsz arról, amiről kérdeztelek, egyfelől én is, meg mások is jobban átérezhetik, hogy miért az a véleménye, ami.

Másfelől én is és mások is rájöhetünk, hogy valamit elrontottunk. Esetleg arra is, hogy mit.

Nindzsaa 2010.05.04. 12:10:40

Nagyon eltértünk a témától,pedig nekem tetszik ez az autó,csak munkanélküliként nem merem megvenni,mert a szomszédok kivizsgáltatnának az apekkel.

ábrus (törölt) 2010.05.04. 12:14:36

@Domsjoi egestol olvad a ho!:
:-)Látom pajtás veled komoly bajok vannak:-)

ábrus (törölt) 2010.05.04. 12:18:23

Az Elnöki pedig szép. Nekem kimondottan tetszik.:D

G.Szabolcs 2010.05.04. 12:26:30

karotta

remelem jelentkezel mert engem erdekel a kocsi...
gulyas(pötty)szabolcs(kukac)danubisoft(pötty)hu

FredAl 2010.05.04. 12:33:36

Megvenni nem akarom, nem Magyarországon élek.
De júliusban haza látogatok , akkor kibérelném 1 hónapra.
Adnék ezért 120eFt-t.
Faja a verda!

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.05.04. 12:42:43

@FredAl:

110-ért egy 9 személyes Nysát adok!

Kalandtúra, családilag.

Tommi · http://matchboxmemories.blogspot.com 2010.05.04. 12:49:39

@G.Szabolcs: Vazze! Láttam az XJS-t az OT-expon! Gyönyörű!

ghostdog75 2010.05.04. 13:44:49

Szabi!
ez a Jaguár....nemvagyok egy angolos,de csudajól néz ki...
karottamobil detto.

szatyi 2010.05.04. 15:14:00

@Csumpi Hálidéj: Megy a Nysa? Ilyen régen volt már Sukoró?

ábrus (törölt) 2010.05.04. 15:41:24

@G.Szabolcs:

Asztaqrva de szép! Miért nincs még nekem ilyen Jaguárom?
(sajnos halványan dereng a válasz)

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2010.05.04. 15:47:20

@Domsjoi egestol olvad a ho!: Nem vagyok benne biztos, hogy nem érted, de azért kifejtem részletesen: amit ajándékba kaptam, az egy 7 éve a földbe süppedve rohadó, 23 éves rom volt. Amit árulok most, az egy évekig restaurált, lemezenként újjáépített youngtimer. A kettő értéke közti differenciát az a pár millió forint adja, amit el kell költeni arra, hogy az egyikből a másik legyen.

És nem azért nem kérek érte annyi milliót, amennyibe nekem került, mert egy link kis fasz vagyok, hanem azért, mert a presztízs nélküli veteránoknál ez így megy. Azért nem jajveszékelek rajta, mert tudom, hogy így megy, és már akkor is tudtam, amikor belekezdtem. Ezért sem terveztem eladni akkor. De most igen.

kismajom2 2010.05.04. 15:57:20

@G.Szabolcs: uhh az a Jaguár... úristen de szép! milyen BMW-n dolgozol, ha ilyen Jaguárt adsz el???

zsg? 2010.05.04. 17:40:29

Az a baj ezzel az amúgy szép és izgalmas életfázissal, hogy ilyen fájdalmasan racionális döntések sorát hozza ki az ember fiából. Aztán elérjük a 45-öt, a gyerek már szól, hogy "apu, ha értem jösz, a sarok mögött várjál meg, oké?", neked meg egyre jobban motoszkál a tudatodban az régi érzés. Kéne egy verda. És akkor kezded megint....

G.Szabolcs 2010.05.04. 17:56:15

@kismajom2:
A saját hétköznapi BMW-en amit összetörtem, mert szembe jött egy kib*szott árok... :)

@Nínó Karotta:
Most csak nem olvasod el az összes bejegyzést és az enyémeken átsiklasz, vagy nem érdekel az ajánlatom?
Nem gond, csak mond és nem erőltetem...

Amikor a 3000GT-met teszteltétek az segitett az eladásban :)
auto.indavideo.hu/video/Best_of_TotalCar_3_2005_julius_2_-_Best_of_TotalCar_3_2005_julius_2_-_Mitsubishi_3000GT_Best

Szoval ha most is elmenne ezárt(is) a Jagsi akkor azonnal rohannék azért a Datsunért.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2010.05.04. 18:12:07

@Domsjoi egestol olvad a ho!:
na, muti a konkurenciát, amiért érdemes lihegni! Vagy bármit.
Köszönöm.

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 19:24:35

@Nínó Karotta:

Ertek mar mindent, koszonom szepen!!!

Igaz, sosem erdekelt. :)

En a okos kockafeju Csiklos kommentjere irtam. Arra valaszolt valaki aki magaenak erezte irasomat. Ez nalatok itt igy szokas.

Aztan masodszor mar arra reagaltam, hogy leciganyoztak engem itt.
Eddig erted???
Eddig a pontig sem emlitettem meg a Datsun-odat,es utana sem.

Maximum annyit eszreveteleztem, hogy szerettek a semmirol temazgatni.
Meg vegig benazni fel Europat... , bocsanat: Sarkkorig :)

Azt ,hogy link kis fasz lennel, azt en sosem allitottam.
Szerintem inkabb egy kis kocsog vagy. De ezt ne vedd sertesnek mert csak a sxajat kis magan velemenyem.

Koszi a lehetoseget.
Szio!

Domsjoi egestol olvad a ho! 2010.05.04. 19:28:49

@Domsjoi egestol olvad a ho!:

Ja, es meg valami...

ajandekot nem szokas eladni meg akkor sem ha mar 6 eve is 100%-osan tudtuk,hogy sosem valunk meg majd tole!

gnme 2010.05.04. 20:13:45

Gábor, dobjunk be valamit.

Mer'az meglátszik.

..nézzük csak, van itthon hm.. 1985 óta eltéve pálinkák.

tod ezek má' nem karcosak, finom lágy italúak aztán húsz perc múlva ahol állsz oda fekszel :)

..meg izé, van még borom. A múltkori nagybevásárlásból. Nem csinált. Tőkebor. Szerencsére kevéssé savas, meg lehet inni belőle két totálkáros bögrével, még akkor sem zavarja a gyomrot pogács anélkül

van kétféle pogácsám is,,, tepertyűs meg izé .. vajas

ma vettem tatán, hoztam a fogazott cuccot vissza

kó' hónap jöszz?

zippofcy6 2010.05.04. 20:33:57

Milyen restaurálás már ahol lehagyják a B oszlopot ??? Fogadok ki se lehet nyitni az ajtót !
Ráadásul 520as bömös difi sincs alatta. Akkor hogy rakom keresztbe a teszkó elötti körforgalomban??
Inkább veszek egy 635CSIt, aztán felkötöm a kipufogót, a többi hibára meg ott a duct tape meg a WD !
Már csak egy zsacsi szotyi kell meg borotvált tarkó és én leszek a jani !
Ha érdekel van óccóér kínai xenonom (olyan kék hogy már fehér) meg az aljára rózsaszín neonom. Kicsit kipofozzuk és rögtön elmegy.

(gyk: vicc volt :P )

Domsjoi: nem az ajándékot adja el, a kocsit ingyen adja oda. Azt a két millát adja el 800 ezerér amit munkadíjba kifizetett. Teccikérteni? :D

Amúgy én nem adnám el, vmi idióta majd szétrohasztja vagy beállítja egy raktárba és ott porlad el.

kamikazeee 2010.05.04. 20:41:43

Hello Karotta, nagyon tetszik az elnöki gép. Teljesen átérzem a problémádat, hiszen közel 3 éve én is belevágtam egy S12-es Silvia GP "roncs" restaurálásához és tuningolásához + egy pályaautó megépítéséhez. Sajnos a vállság engem is érintett, így ezek elkészülése újabb éve(ke)t is csúszhat. Ahogy az egyik forumozó írta, ezek a gépek csak saját magunknak érnek meg annyit, amennyit valójában rááldozunk. Ezt én is tudom, hiszen a 200 ezerért vásárolt roncsomra hiába költöttem rá eddig a vételár tízszeresét (valós adat!), 6-7 kilónál sosem fogok érte többet kapni... - még annak ellenére sem, hogy egyedi, 200SX verő típus lesz.
Amennyiben nem találnál komoly és fizetőképes érdeklődőt a gépre, én is tennék egy ajánlatott, bár a fent említett összeg töredékét tudom csak kápéban kifizetni, viszont a hátralékot japán Yen-ben törleszteném. (Avagy a japán kapcsolataim révén segíteném a maradék vágottszemű flottád további szépítgetését, fejllesztését.) Az autód napi használatban lenne - 2 x 15 km -, de ehhez mindenképp bírnia kell a 100 km/órás utazósebességet.

kamikazeee 2010.05.04. 21:55:15

Ha esetleg érdekel az ajánlatom, a Winkler › Zazi vonalon elindulva el tudsz majd érni.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.05.04. 23:31:33

@szatyi:
Megy már, csak megállni nem tud. A fékek még hátravannak.

www,ezerkecske.hu/blog

Ha érdekel...

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.05.04. 23:33:48

Helyesen:
www.ezerkecske.hu/blog

Eldöntöttem, hogy amíg ezen és a moszkvicson nincs minősítés, vagy minimum rendszám-forgalmi + szép állapot, addig nem gyűjtök be újabb vasat. Pedig igény lenne rá.
Így is görcsölő gyomorral nézegettem a datsun képeit......

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.05.04. 23:37:48

@gnme:

Hogy a picsába maradt meg nálad a pálinka '85 óta?

Én ha egy üveg pálinka lennék, nem érezném magam biztonságban melletted.

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2010.05.04. 23:44:48

@G.Szabolcs: Szia!

Nem siklottam el felette, csak a vételi ajánlatokra csak így este tudok válaszolni, sok volt a dolog. Az XJS értékesítésében nem tudok azon kívül közreműködni, minthogy ide linkelhetted a posztba a hirdetését, de drukkolok, mert így fotón nagyon szép, az biztos.

Köszönöm a szíves érdeklődést, a bolt nyitva áll, amint valaki megveszi, elkel, addig meg eladó. First come first served, ahogy az angol mondja.

mlt3 (törölt) 2010.05.05. 06:25:16

@Csumpi Hálidéj: "Itt meg az derül ki, hogy senkinek nincs mindössze 800e Ft-ja."

Konkretan mibol gondolod, hogy mindenki, akinek van 8 kiloja, az azt mindenkeppen erre akarja elkolteni? Nyilvan lesz, aki ebben lat fantaziat, es hajlando aldozni ra, de ez miert is altalanos elvaras?

mv3 2010.05.05. 08:54:12

Legszívesebben azt álmodnám, hogy van a totalcarnak egy akkora hangárja, mint a Top Gear stúdiója, ahol elférne az összes ilyen végigkövetett projektautó, az áruk meg természetesen nem hiányzik a családi költségvetésekből, mert még az automata kertkapú fogasléce is toblerone-ból van :o)

Marczijég · http://marczibanyi.hu 2010.05.05. 09:39:01

Amennyiben aktuális engem még mindig érdekel. Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, de ezen kívül nem találtam lehetőséget a jelentkezésre. Mi a teendőm?

kipe · http://www.car-tarsak.blogspot.com/ 2010.05.05. 10:15:59

@Marczijég:

mármint ez kerülte el a figyelmedet ?

"Érdeklődni a karottakukacmailponttotalcarponthu címen lehet."

BruceWillis 2010.05.05. 12:05:20

@Domsjoi egestol olvad a ho!:

Nem egészen ez a feladvány megfejtése, de nem etetem többé a netcigányokat, ne is kuncsorogj!

BruceWillis 2010.05.05. 12:08:10

@Nínó Karotta: Hagyjad Karotta! Primitívekkel ne vitatkozz, mert lehúznak a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal/saját fegyvereikkel.

Egyébként isteni a gép. Fájdalmasan szép ez a régi, japán elegancia.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2010.05.09. 09:29:35

Hát, gratulálok/sajnálom. A megfelelő aláhúzandó. Azt azért kicsit bánom, hogy sose láttam élőben se ezt, se a hacsit, a Z-t meg pláne.

BruceWillis 2010.05.10. 14:36:38

@megszaLott:

Nekem egy picit, de tényleg csak ippeghogy jobban tetszik az elnöki a diszkrét tuning nélkül.