Lenyomtuk Japánt, gyűjtsünk versenypályákat még! - Karotta Közlöny

KAROTTAKÖZLÖNY

Nínó Karotta élete és munkássága autóbuzériában és másutt

Lenyomtuk Japánt, gyűjtsünk versenypályákat még!

2009. július 16. 17:52 Nínó Karotta

A minap láttam egy posztot a 7Tune nevű remek JDM blogon, amiben összegyűjtötték Japán minden versenypályáját. 39 van nekik. Ha területarányosan nézzük, Magyarországnak 10 darab járna. Ha a lakosok számához viszonyítunk, ami logikusabb, elvégre a rög nem ül volán mögé, akkor csak 3, aminél nekünk több van, azaz - bizonyos értelemben - hazánk túlversenypályásodott országnak tekinthető.

Azt nem tudtam kivenni a poszt forrásául szolgáló japán gyűjteményből, hogy mi volt a versenypályaság kritériuma, de arra tippelnék, hogy bármi belefért, ami alkalmas arra, hogy autóval a kresz sebességhatárainál gyorsabban lehessen menni rajta, akkor is, ha elég rövid és elég keskeny.

Találomra belekattintottam az egyik linkbe, és megtaláltam az év legkedvesebb animgifjét. Tessék, így menjetek legközelebb a Hadashi Tengokura:

Ha kitöröltétek a könnyeket a szemetek sarkából, segíthetnétek nekem összeszedni a magyar versenypályákat. Azok a helyek érdekelnek, amelyek fogadnak üzemszerűen autós vendégeket, gyorsan menési céllal, előre megismerhető időpontban, a nagyközönség számára nyitottan.

Kezdem az általam ismertekkel:

- Euroring

- Hungaroring

- Kakucsring

- Pannonia-ring

- Visonta Gokartland

Inkább ralikrossz, részben murvás pályák:

- Rabócsi-ring

Nem kimondottan versenypályák, de autóverseny rendezésére igénybe vehető területek 

- Kiskunlacházi reptér

Tököli reptér 

Veszprém-Szentkirályszabadja reptér

- Tököli reptér

- Kamaraerdei tanpálya

- Kalocsai reptér

Minden fenti helyszínt felraktam egy Google-térképre, lásd alant (ha épp működik). Bárki bővítheti, szerkesztheti, csak szóljon, hogy összefrissítsem a tartalmát időnként ezzel a poszttal. Sajnos más nem szerkesztheti, mert használhatatlanul teleszemetelték mindenféle hülyeséggel, de nekem szépen küldje el, ha valami kimaradt, és belefrissítem. 


View Magyarország autóversenypályái in a larger map

Ha valakinek tudomása van olyanról, ami kimaradt, kommentezzen, és beemelem. A most épülő Balatonring még nem ér.

És valaki megmondhatná, mi az ördög van a Rábaringgel. Életemben egyszer voltam ott, az adottságai alapján egy csomó mindenre szuper volna, és ehhez képest nyoma se nagyon van a neten. Hahó, Rábaring, nem szeretnétek, ha időnként rátok telepednénk?

99 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szamarkohoges 2009.07.16. 21:14:33

Kecskemét gokart pálya
Hangár utca(ez utóbbi szűk, inkább gyerekmotorozás, illetve robogóversenyekre alkalmas)

DuEn 2009.07.16. 21:51:15

akkor most mi a definíció?
"ami alkalmas arra, hogy autóval a kresz sebességhatárainál gyorsabban lehessen menni rajta, akkor is, ha elég rövid és elég keskeny"

és mennyire lehet multifunkciós??
mert ha temporális, akkor ilyenek is beleférhetnek:
- tököli reptér
- kiskunlacházi reptér
- szentkirályszabadja reptér
- kamaraerdei tanpálya

ha nem csak aszfalt, akkor még több...
- üllő-vasad
- szabadszállás

és most nagyon sok rendező meg fog haragudni, akiket kihagytam... mondjuk azt, csökkentve az anyázást, hogy így első olvasatra ennyi jutott eszembe... :)
- szent

DuEn 2009.07.16. 21:52:11

bugjavítás:
az előző komment alján a -szent még véletlenül sem aláírás volt, hanem a -szentkirályszabadját kopiztam...

XJS · http://www.ae86.hu 2009.07.16. 22:13:41

A Rabaringet is ki lehet venni. Csodalkozom is, miert nem teszteltetek ott neha :)

majtin 2009.07.16. 22:50:50

bazeg de riktán van poszt sajnálom mert jók nagyon =(

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.07.17. 00:07:18

@Gee Halen: Sőt, a pécsi reptéren is szoktak gyorsulásokat rendezni.

De szerintem alapvető feltétel, hogy célzottan épült, állandó, zárt (mármint forgalomtól elzárt) versenypályákról legyen szó.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.07.17. 00:09:09

De pont erről írtam blogomban, hogy éppen azért olyan erős a wangan-racing, mert pályanapok alig és azok is drágák.

Tommi · http://matchboxmemories.blogspot.com 2009.07.17. 09:04:21

Ostfiasszonyfa(sosem tudom hogy kell pontosan leírni)-Pannóniaring?

Leadfoot 2009.07.17. 13:05:11

Veszprémi lőtér... (Vagy azt egy kalap alá vetted a reptérrel?)

Leadfoot 2009.07.17. 13:07:43

"bármi belefért, ami alkalmas arra, hogy autóval a kresz sebességhatárainál gyorsabban lehessen menni rajta, akkor is, ha elég rövid és elég keskeny."

Szerintem ez a meghatározás nem elég pontos. Hiszen ennek az ország legtöbb közútja megfelel.
Említette valaki a Pécs-Pogányi repteret... hát, én egy repülőtéri kifutót nem neveznék versenypályának.
Szóval bele kéne venni, hogy forgalomtól elzárt legyen, és körpálya.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.07.17. 14:12:06

@Leadfoot:

Hát, ott a mindig tartós Hacsiroku és SX200 csak egyszer menne végig szerintem. Nem lenne szép látvány a murván szétütni ezeket a kocsikat. Ralizni viszont nincs ennél jobb.

Amúgy Szentkirályszabadján nem lesz valami verseny? Nem tuningizére gondolok, hanem valami autóversenyre, ahol nemcsak egyenesen mennek a népek, tudják mán mire gondulok:)

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.07.17. 14:14:31

Nyirád rallycross

www.nymc.eu/

Itt se votlak még sokan, pedig fasza, inkább ez ,mint a szabadi reptér.

TóthZé 2009.07.17. 14:27:51

Építsük meg a Nürburgringet Budafok környékére, kicsiben. Most.

samupapa 2009.07.17. 16:32:21

Kunmadaras?(Szoktt ott lenni rally-tól a gyorsulásig sokminden)
Nyíregyházi reptér...

samupapa 2009.07.17. 16:37:21

Jah és persze a mostanság elérhető keletmagyarországi favorit a maga félig aszfaltos,félig murvás pályacsíkjával:Máriapócs-RabócsiRing (gokart,rallycross,drift,stb...)!

Überraschung 2009.07.17. 16:53:55

Sziasztok!
A Kamaraerdei tanpálya merre van pontosan?

Überraschung 2009.07.17. 16:55:05

Sziasztok!
A Kamaraerdei tanpálya merre van pontosan?

Überraschung 2009.07.17. 16:56:05

Bocs h 2X többet nem írok

oldp 2009.07.17. 17:18:03

Sziasztok, én győri vagyok - néhány szó az écsi Rába-Ringről (onnan tudok róla,hogy leggyakrabban mi rendezünk ott versenyt - Arrabona Rally Club): a pálya jelenleg még a Rába Vagyonkezelőhöz tartozik, bár szó volt valami osztrák befektetőről is.. Ami aztán pénz hiányában elmaradt. A bérleti díja nem kimondottan olcsó, HIVATALOSAN:) 250.000+ÁFA per nap, illetve óránként 25.000. Ebben gyakorlatilag 20+ km-nyi aszfaltos utat kapsz, hol technikásabb, hol gyorsabb részekkel (én imádom:) Ha valakinek kellene kapcsolat a Rába-ringhez, dobjon egy mailt és biztosan tudok segíteni (mi azért jóval kedvezőbb árom kajuk meg a sokévi jó viszonyból kifolyólag).

Esetleg még valamit róla? :)

Jó szelet,

üdv: oldp

Zora242 2009.07.17. 17:33:34

Azért én a pálya minősége alapján is osztályoznék, mert a felsoroltak közül sok olyan van, ami egy igazi versenyautónak alkalmatlan. Bár ha a nagyi suzukijáról van szó, akkor ok, annak már úgy is mindegy hol szakad ki a kereke. :-)

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.07.17. 17:35:28

@oldp: Még annyit a rábaringről, hogy tesztpályának épült, ezért van rajta
- döntött kanyaros pálya nagy sebességhez
- rövid kanyargós szűk útszakasz, nevezzük "handling course"-nak
- mindenféle rázós szakasz (macskakő, betonhullámok, ilyesmi)
- számos siratófal és egy kaviccsal feltöltött pálya, amin elvileg keskeny abronccsal elsüllyed a terepjáró. Úgy kell elképzelni, hogy kivájtak egy kanyargós körpályányi medret, egy bejárattal, és feltöltötték kaviccsal.

És vannak ezekhez szervízutak. Amiken okosan összekötve ki lehet alakítani versenypályát is akár, de nem annak készült. És az építése óta nem nyúltak hozzá, vannak aszfaltbeszakadások, úthibák, és egy csomó szemét, elhagyott abroncsok és útjelző karók - ráférnek némi költés na.

Egyébként a Rába teherautó-tesztelésre használja, és tudtommal az Audi gyárból is járnak ki.

Squeky 2009.07.17. 17:38:29

Fly Balaton reptér Sármelléken. Itt általában gyorsulási versenyeket és szlalomversenyeket szoktak rendezni;)

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2009.07.17. 17:47:50

Kösz, srácok, rendesek vagytok.
Kár, hogy nem tudtunk azért közös erővel összeszedni még egy tucatot. A Rábaring hozzáférhetetlensége különösen nagy kár, annyi mindent lehetne csinálni ott, ha lenne gazdája.

Danessz 2009.07.17. 18:01:06

Karotta, mi az e-mail címed? Valamit kérdezni akarok, de nemtudom hova küldjem.

bvb09 2009.07.17. 18:11:25

Simararing Debrecentől 15km-re keletre.

Korábban: www.simararing.hu

Nemtom mi van vele, kb. 5 éve voltam ott utoljára.

oldp 2009.07.17. 18:35:20

@Nínó Karotta: ha jól tudom, 4 milliárdért a Tiéd - ha gondolod...;)
A Rábának nincs pénze rendberakni, pedig aranybánya lehetne. 160 ha-on ennyi aszfaltozott úttal mesés sportcentrumot lehetne kiépíteni:(

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2009.07.17. 18:51:09

@oldp: Szoktam is gondolkodni rajta, hogy ha 2 milliárdból közbeszerzési lopásokkal együtt kijön egy átlag autópálya-kilométer, akkor mennyiből lehetne egy rendes (félúton a Hungaroring és az Euroring közötti szintű) versenypályát megcsinálni.
Így kellene nekiállni:
- megnézi az ember, merre terveznek autópálya-építést
- a tervezett nyomvonalon vesz földet
- kisajátíttatja/eladja a telke jelentős részét az államnak, ÁAK-nak
- ezzel visszakeresi a telek árát
- a pénzből megvesztegeti a kivitelező embereit, hogy az autópályára szánt építőanyagból csapjanak össze két kanyargós kilométerecskét okosba a maradék telken

Mivel versenypályából sosincs elég, a korrupcióhoz pedig hozzá vagyunk edződve, nekem nincs ellenvetésem a fenti gyakorlat ellen, csak tessék jó nyomvonalat kitalálni.

luigi Vercotti 2009.07.17. 19:19:16

S.tarjáni strand mellett van egy gokart pálya. Kicsi, rövid de láthatóan komolyan gondolták a maga idejében. Az én időmben még lengyel piac is üzemelt rajta.

Danessz 2009.07.17. 19:30:38

@dead_parrot: Én itt lakom, és állítólag qrvajó pálya. Én még sohase voltam ott :((

DonVincenzo 2009.07.17. 19:35:00

@pitbullhab2: Sajnos a Simararing olyannyira megszünt létezni,hogy kb. 4-5éve eldózerolták az egészet. Nyoma sincs már. (Debreceni vagyok,láttam)

Az EREDETI 2009.07.17. 19:57:05

Jó nagy hülyeség az összehasonlítás, és ha megnézzük japán útjait meg kis gokartpályáit?

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.07.17. 20:00:21

@Nínó Karotta:

Ejh, mester, van a Balaton felvidéken egy üres városka, kb akkora, mint egy kisebb belvárosi lakótelep. Szovjet rakétákat tartottak itt, a neve Kis-Moszkva. A veszprémi Continenta l alkatrészgyár akart ott pályát csinálni( nem kimondottan verseny, de adott ahhoz is minden), de jött a kredit kráncs aztán nem lett belőle semmi. Egy kis faluhoz tartozik területileg, Nagyvázsonyhoz. Gyakorlatilag ingyen odaadnák neked ilyen célra, ha kicsit rendbe tudnád szedetni, mert az őrzése baromi drága. Úgy képzeld el a placcot, hogy a teherszállító gépek le tudtak szállni rajta, és akkora hangárok vannak a föld alatt, hogy a gépek benne fordultak meg. Magyar ember 1989-ig nem nagyon látta belülről, olyan driftversenyt csinálhata ott bárki, hogy öröm lenne nézni. Kinn a kifutópályán meg gyorsulást vagy szlalomot.

Olvasd el ha időd engedi, elég fasza:

www.naplo-online.hu/hetvege/20090214_kis_moszkva__nagy_gond

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.07.17. 20:10:46

@TóthZé: Gokart verzióban... én mennék. De röhej, ha jól tudom 1000 Euro egy éves bérlet a Nordschleifére, ezért a pénzért annyit mehetek, amennyit bírok... Hát az marhára nem pénz.

TóthZé 2009.07.17. 20:37:11

@Gee Halen: Igen, annyiért tényleg nagyon megérné, ha ott laknék a szomszédban. Csak az a baj vele, hogy piszok messze van. És azt már most érzem, hogy a Corollával nem fogok kiautózni odáig.. :) Marad a tréler, de azért az egy elég idő- és költségrabló túra lenne.

Harmatos Libaf.s 2009.07.17. 21:22:32

@scheerti: no ez télleg érdekes és sz olcsóbban is kijöhetnénk h ha öszefognánk MI autó buzik pl "Totalcar napok nem cak autóbuziknak", és akkor ott drift gyorsulás szlalom meg minden egyébb más. A környék beli földutakon vagy akár ott a laktanya földótjain (ha vannak )a terepjárósoknak kialakítani egy pálya vonalat végülis nem nagy cucc akár egy helyi traktoros banda is ki ássa egy hét alatt. Házakat pontosabban a laktanyákat meg ideiglenes szobákká és panziókká alakítani és akkor több legyet is egy caspásra ütünk. Azzal meg szerintem nem lesz gond h a pálya szét megy mer ahol ijen Antonov 225 ösök is leszáltak ott probléma nem lehet :)
Pályákról annyit h sajnos itt a jászságban én nem nagyon tudok ilyenekről de vannak olyan utak amiken lehet vadulni:)
Én ezeken ha megyek mindig meg küldöm neki no és persze nem szabad elfeledkezni a földutakról :)) Vannak olyanok amiket ha szépen legyalulnak megminden akkor jobb a minősége mint a 31 esnek :D:D:(XD

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.07.17. 22:32:26

@lawrence:

Vannak földutak, sőt, a Veszprém rally is ment ott éveken keresztül, csak aztán került ki a lőtérre. Én a környékén sem voltam régóta, de állítólag a szobák annyira szét vannak csapva, hogy nem érdemes felújítani ott semmit. Az volt a nagy hiba, hogy a nagy kavarodásban elfelejtették őriztetni akkoriban, a környékbelieket meg igencsak érdekelte, hogy mi az a pár épület a domboldalban, aminek 30 évig a közelébe se mehettek. Munka az lenne vele, talán sok is, ezért nem csinálja senki.

Sopánka76 2009.07.17. 22:38:09

... és az ádándi rallycross, az nem játszik?
Ha minden jól megy, pár hét múlva tesztelem!
1 kör 1 km, 360 Ft saját autóval.
Siófok mellett.
www.siorally.hu/

Adam2101 2009.07.17. 22:40:31

Rábaring, Győr mellett egészpontosan Écsen!

Rocko- 2009.07.17. 22:51:05

@TóthZé: két sikánnal a Duna alatt.

series_one (törölt) 2009.07.17. 22:53:17

ádánd, rallikrosszpálya.
nyirádon ugyanez.
ezek már voltak?

gab74 2009.07.17. 23:02:47

Helló Mindenki! 2 pálya még eszembe jutott: A Budai Vár és a Lánc-híd... Időszakosak, de akár F-1 autók is mehetnek rajta, benne, körbe...

totalcarman 2009.07.17. 23:13:33

Kaposvár mellett Taszáron és Kaposújlakon szokott lenni gyorsulási verseny.Nem tudom beleszámít e?

konti10 (törölt) 2009.07.17. 23:27:01

Volt egy horror-sci-fi, elég rég. Arról szólt, h az idegen bele költözött az emberbe és kihozta belőle az állatot, jó zene alatt. Ebben tették fel a kérdést egy Ferrari kereskedésben: Élvezi-e ha hajt a városban? (Ferrariról volt szó)
-Városban?
-Ja, lakott területen kívűl a hülyének is megy...

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.07.18. 01:39:05

@totalcarman: Annál is inkább, mert a legutóbbi MGySz futamon azt mondotta volt Dr. Kolber István (higgyétek el, jól megjegyeztem, pláne, hogy sajtósként mentem be és cikket is írtam róla, itt: www.somma.hu/konnyu/eletmod/090501taszargyors/ ), hogy vébé futam is lesz (kuc-kuc).

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.07.18. 01:42:48

@Gee Halen: Bocs, rosszul mondtam, Harangozó Gábor állította a fentieket.

kkn 2009.07.18. 02:21:30

Szerintem Karotta értelmezése szerinti pályákkal dugig van Japán.
Bár nem jártam ott, de láttam a szállón Hamamatsu térképén, hogy van verszenypályája. Igaz, motorversenyeket tartanak rajta, mert a képek között azt látom, de autóval is lehetne menni.

www.hamamatsu-auto.jp/library-photo

Valószínűleg a nagyobb kaliberűket összegyűjtötték, de számos kiépített kis pályájuk lehet még.

Samott 2009.07.18. 07:09:06

@Nínó Karotta: Plusz meg egy elony: jo megkozelithetoseg, hiszen kozel van a frissen epult autopalya... :) Talan meg egy bonusz lehajto is belefer a kenopenzbe.

atabi 2009.07.18. 08:42:09

Nagydobos-autocross pálya.vasárnap verseny !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

[@Reszeg@] 2009.07.18. 10:10:08

@scheerti: Lesz valami Rally Show 2 vagy mi a tosz, ami tavalyvolt. www.duen.hu/foto.php?o=foto_resz&id=1621 ez e ni! Nemtom idén mikor lesz...mindenesetre a kezembe (vagy ablaktörlőm alá) nyomtak egy ien kis fecnit, hogy lesz megin.

cs0ki 2009.07.18. 12:02:33

KECSKEMÉT - GO-KART pálya (nem tom volt-e már, lusta vagyok végig olvasni :)

cs0ki 2009.07.18. 12:03:11

de hülye vagyok, az első kommentben ott van :)) sry!

TicTac · http://www.carstyling.hu/car_shower.php?id=40344 2009.07.18. 12:40:40

@Nínó Karotta: oldalamon van is pár kép, meg a YouTube oldalamon videó. Youtube felhasználóm: OmegaOgrishKT
:)))

Lacko46 2009.07.18. 13:03:41

Egyszer talán még lesz egy ilyenünk is:

www.bajaring.hu

Leadfoot 2009.07.18. 13:19:00

@Nínó Karotta: A "poén", hogy az utolsó pont kivételével sokan és viszonylag rendszeresen csinálják ezt. Mióta autópálya-generálkivitelező cégnél dolgozom, hallottam 1-2 cifra esetről.

Egyébként - hogy megvédjem a kenyéradómat - építőanyagot messze nem lehet annyit és olyan mennyiségben nyúlni, mint ahogy az átlagember elképzeli. Persze voltak kirívó esetek ilyen téren is, de ezt itt inkább nem feszegetem. :-)

Migi 2009.07.18. 13:22:21

Az a baj,hogy Dél-Magyarországon, főleg Barany megyében nicsnen versenypálya. Pedig ha lenne Baranya-megyében egy pályaversenyzésre alkalmas hely biztos lenne sikere, mert ittpÉCSEN RENGETEG A VEZETŐSRE ÉHES EMBERKE. úGYHOGY, HA EGY JÓ VÁLLALKOZÓ VAGY BEFEKTETŐ OLVASSA EZT LEVELET, NE GONDOLKOZZON:D

w a s d 2009.07.18. 13:37:43

@Migi: Igen, elég feltűnő a térképen, hogy kb. a Balaton legészakibb csücskén át húzott egyenestől (ami kör igazából) délre nincs "semmi".

Ciri 2009.07.18. 13:38:25

A nyíregyházi reptér volt már? Ott szoktak gyorsulni, gokartozni, stb.

gatsy 2009.07.18. 13:38:56

GYőr Likócson van egy gokartpálya, amit akedves környéken lakók bezárattak, pedig ők építkeztek a környékére, nem a pályát építették oda.
kepfeltoltes.hu/view/090718/likocs_gokart_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
kepfeltoltes.hu/view/090718/likocs_gokart1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Sopánka76 2009.07.18. 14:15:39

@F/: hát, tom nem sokkal délre, de Ádándot fölpakkoltam... :$

McLawrence 2009.07.18. 15:21:22

A nagyvázsonyi Kis Moszkva szerintem felejtős. Az egy dolog, hogy valószínűleg atomot őriztek itt, a föld alatti bunker(ek)ben, viszont leszállópálya, na az nincs.

maps.google.com/maps?ie=UTF8&ll=47.043984,17.721891&spn=0.014973,0.027595&t=h&z=15

Szóval nem tudom, hogy honnan jött az információ az itt landoló, majd a föld alatt megfordulni képes An-225-ösökről (egy működő darab létezik), de ebből szvsz semmi sem igaz, sajnos. Az lehet, hogy a bázis belső útjai hasznosíthatóak volnának, de sok köszönet abban sem volna, ahogy elnézem.

www.nagyvazsony.hu/?menu=5&page=galeria&grpid=322

Viszont a bunkert lehetne jó pénzért mutogatni, mint hidegháborús emléket, bár ez más lapra tartozik.

Viszont Csákvár mellett van egy kicsi (talán második világháborús?) reptér, 2 km-es kiutóval, ami persze jóval keskenyebb, mint a komolyabb reptereken. Bár most olvasom, hogy megakadályozták rajta az autózást. :-(

maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=cs%C3%A1kv%C3%A1r&sll=47.043984,17.721891&sspn=0.014973,0.027595&ie=UTF8&t=h&ll=47.353594,18.428192&spn=0.029772,0.055189&z=14&iwloc=A

www.fmh.hu/alba_airport/20080229_borgond_helyett_csakvar

Szóval ez van. Jó volna pedig pár low cost hely, ahol biztonságos körülmények között lehetne szórakozni, tanulni, élvezkedni. Karotta azt írta egyszer, hogy a pályák többségén tilos driftelni. Kérdés: Ezek szerint tényleg a TesCorAuchan parkolóban kell próbálkozni? Nincs ez így jól!

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.07.18. 15:45:17

@McLawrence:

Az AN -225-öst nem tudom, hogy ki költötte hozzá(amit konkrétan Ferihegyen is nagyon megbámultak), a repülős leszállós sztorit azt egy ott szolgáló kiskatonától hallottam, aki ott adott őrséget, amikor a ruszkik elcuccoltak. Lehet, hogy adtak neki vodkát is:) Az biztos, hogy a repülésirányító torony még áll az út mellett, ott voltam is nemrég. Persze felmenni már nem lehet, elvágták a létrát:(

okta 2009.07.18. 21:11:58

Korábban szezonnyitó rally versenyek is voltak az écsi Rábaringen, amatőr-profi vegyesen.

Műegyetem rakpart?... Ja, ott most metrót építenek...amíg el nem indul az első szerelvény (szerintem addig még van "pár" évünk...) akár a járatokban is lehetne nyomni... ;o)

Fehérbőrű 2009.07.18. 22:36:22

Furcsa, hogy még senki nem említette a börgöndi repteret, pedig ott Rally OB gyorsasági szakasz is volt. Nekem anno nagyon tetszett a helyszín.
Sőt, ha homályos emlékeim nem csalnak, még volt egy olyan nyomorúságos pillanat is a verseny szünetében, amikor fellépett a helyszínen a Fekete Vonat nevű formáció... :-)

meakzs 2009.07.18. 22:56:52

A SIMARARING már nem létezik , LEDÓZEROLTÁK, bedig jó versenyek voltak rajta,
NA és az oda vezető homokos ut is csucs ,volt.

roboogf 2009.07.19. 11:33:40

kalocsai reptér.nagyonjó.

PepeV6 2009.07.19. 12:25:32

A Műegyetem rakpart sajna a metróépítésig nem használható a Szlalomparty helyszínéül. A rendező több évtizede a BME Közlekedésmérnöki Kar volt, én is részt vettem az utolsó pár szervezésében. Sajnos mire az építkezés befejeződik, már nem lesz a karon olyan ember, aki egyáltalán látta vona ezt a rendezvényt (mindenki végez a karon lassan), és mivel ez hallgatói szervezés volt, én nagyon borúsan látom a Szlalomparty jövőjét...

Bár ez nem egy komplett versenypálya volt, az tény. @Okta, jó, hogy nem csak nekem jutott eszembe!

Jó utat a Közlekesnek!

McLawrence 2009.07.19. 22:15:36

@scheerti:

Noha messze nem vagyok szakember, szerintem a helyszínen nem volt soha reptér. Végül is egy hegyoldal, hegytető az egész, ami nem hiszem, hogy ideális volna. Meg aztán megszüntetni egy komplett repteret, azon túl, hogy baromság, szerintem igencsak problémás is. Szóval nem tudom, mi lehet a torony (őrség?), de kétlem, hogy repülőkhöz (kivéve a helikoptereket) sok köze lehet. Mondom én ezt úgy, hogy nem vagyok helybéli... Szóval a fene tudja. Minden esetre nagyon csodálkoznék, ha elbontottak volna egy több ezer méteres kifutópályát. Lehet, hogy a vodkás verzió az igaz. :-)

Viszont félig-meddig elhagyott reptérnek ott van Kunmadaras, Kiskunlacháza, meg Szentkirályszabadja. Aztán ott van még Csákvár (R.I.P.?), meg Mátyásföld is, bár nem tudom, az utóbbin mennyi a szilárd burkolat. Persze ezek a helyszínek is zártak, vagy legalábbis illegálisak. Hasznosítani persze lehetne őket. Volt egy próbálkozás Kiskunlacházán egy bérelhető Lancer Evo-val, meg egy Impreza STi-vel, de már őket sem találom a neten, lehet, hogy annak is vége.
Lehet még mondjuk egy csomó elhagyott katonai/ipari objektum az országban, melyeket meg lehetne próbálni hasonló módon hasznosítani, bár ezek állapota valószínűleg kellően elrettentő egy ilyen projekthez. Szóval lehet, hogy érdemesebb zöldmezős versenypálya-építésben gondolkodni. Az is igaz, hogy pl. a Kakucsringen én, személy szerint félnék próbálgatni a képességeimet autóval. Ahhoz valami bolondbiztos mértékben széles beton kéne. Amihez persze nagy telek dukál...

offday · http://betoro.blog.hu/ 2009.07.20. 01:43:14

"Gokartland a Mátra lábánál, Gyöngyös déli részén, a 3 - as főút 78,8 km-énél a visontai elágazó mellett található. A versenypályánk 1014 m hosszú és 6-8 m széles, rázókövekkel ellátott. A létesítmény alkalmas versenyek lebonyolítására, hobbi és sport gokartozásra, szupermotor és robogó versenyek megtartására, autók, versenyautók tesztelésére és vezetéstechnikai oktatásra."

www.gokartland.hu/

JoeMiller 2009.07.20. 01:43:31

A Kunmadarasi reptér aktívan használva versenyek lebonyolítására.
A mult héten volt rali túra bajnoki futam egyik gyorsaságija a szervizutakbol(10km)
és ki is van "plakátolva", hogy gyorsulási versenyek és teszt lehetöségek egész évben...
A bérelhetö Evo VI és Impreza STI, Ádándon a rallycross pályán vannak.

Nordbright 2009.07.20. 09:30:48

A repterek közé csatolnám a mezőkövesdit is...

Évente van gyorsulás + drift + kisebb pályaverseny.
De még magyar rallye ORB + Rally2 futam is volt itt.

hu.wikipedia.org/wiki/Mez%C5%91k%C3%B6vesdi_rep%C3%BCl%C5%91t%C3%A9r
www.carstyling.hu/prog_shower.php?id=611

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2009.07.20. 10:28:50

@offday: Kösz, már pénteken szerepelt az első listában, Visonta Gokartland néven.

Der_rosarote_Panther 2009.07.20. 11:18:27

Karotta, a Rábaringen egyszer teszteltetek egy japán belpiacos csúcs-Imprezát, vagy rosszul emlékszem? Még a hangjáról is videót lehetett letölteni, ez tisztán megvan.

káosz kapitány 2009.07.20. 17:59:59

sejtve a japán viszonyokat olyasmi lehetett a gyűjtés alapja, hogy azokat a pályákat vették számításba ahol van valamiféle pit-stop és terület a csapatnak, lelátó vagy nézőhely, infrastruktúra, és minőségi aszfalt (nem Kiskunlacháza vagy Tököl betonlapjaira gondolok) és ha nem is a japán gt bajnokságot de közel ilyen komoly versenyeket meg lehet rendezni. ehhez képest persze még mindig jól állunk ha az arányokat vesszük de azért ez a felsorolás kicsit elfogult! de sebaj, autóversenyző nemzet ez!

Titi120 2009.07.20. 20:49:22

@dead_parrot:

No, a tóstrandi gokartpálya tényleg nem több annál, aminek épült, azon gokarton kívül max biciklivel lehet lendületesen körbemenni.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.07.21. 00:40:14

Hát Karotta, kicsit elszontyolódtam lokálpatriotizmusomban: ha Szentkirályszabadja fenn lehet a térképen, Taszár röhögve beborítja, de még Kaposújlak is. Én jártam az említett helyeken, plusz Tökölön és Kiskunlacházán... Taszár minimum Lacházával egyenértékű, de inkább jobb.

Szóval, kéretik Taszárt feltenni (de Kaposújlak sem sértődne meg: gyorsulások, freestyle show-k)! Pláne, hogy tavaly éjszakai gyorulás is volt szeptemberben Taszáron, na az volt valami (igaz, hideg volt mint az állat)!

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.07.21. 00:42:15

@Gee Halen: És ismét hangsúlyozom: a pécsi reptéren is van gyorulás.

szilikonblog · http://szilikon.blog.hu/ 2009.07.21. 08:12:50

Más:
Ha nem is Japánt vesszük figyelembe hanem a környező országokat kb. 1000km-es körzetben Német- és Olaszország kivételével nekünk van a legtöbb és legjobb minőségű pályáink!
sztem utána Csehország következik (Brno, Most stb.)
ezekben az országokban már történelme van a versenypályáknak (itt F1 ott MotoGP) és még ide sorolható Ausztria is
de a térségben divat lett a pályaépítés
Horváto.-ba is terveznek egy új pályát építeni aztán jön Lengyelország Románia Bulgária Szlovákia asszem Szlovénia is és még az oroszok is egyre több pályát építenek...
kicsit off: a Balatonring a napokban fog eldőlni hogy akkor vagy most elkezdik építeni vagy majd valamikor(soha)

McLawrence 2009.07.21. 19:52:10

@JoeMiller:

Ez jó hír. Az tudtam, hogy Kunmadarason rendszeresen vannak rendezvények, de azt nem, hogy gyakorlatilag bármikor bérelhető.
Annak is örülök, hogy még mindig lehet pénzért STí-t, meg Evo-t hajtani, bár nem hiszem, hogy az ádándi pályán igazán rá mernék taposni a gázpedálra. Talán a tizedik öt körben, de szerintem még akkor sem. Azért egy 50 méter széles gurulóúton jobban ki mernék próbálni bármit.

A Kamaraerdei tanpálya miféle létesítmény? Gondolom nem szabad préda, mert akkor mindenki oda vinné szétrúgni a húszéves Zsigulit. ;-) Be lehet oda jutni? Szoktak ott rendezvények lenni? Már vagy ezerszer mentem ott a 7-es úton, de fogalmam sem volt, mi van a bokrok mögött.

Orosz Péter (törölt) · http://kzamm.com/ 2009.07.22. 00:23:46

Görgetés közben az jutott eszembe, hogy a Pilis micsoda nagyszerű terep lenne egy magyar Nordschleifének. Jó, 22 kilométernyi aszfaltot nehézkesebb összelopni, mint kettőt, valamint kezdeni kell valamit a méltatlankodó sváb fogorvosokkal is, viszont lehet spórolni a hangulat kedvéért kihagyott bukótereken és szalagkorlátokon. Amerikaiul szólva szívcsakra, fuck yeah.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.07.22. 05:43:24

@Orosz Péter:

Nem, nem, 4 milliárdból nagyon faszán rendbe lehetne tenni 20 kilométer sima utat a Pilisben. Az most 2 km autópálya ára.

TóthZé 2009.07.22. 11:11:07

Lehet, hogy számszakilag kevesebb versenypályájuk van az átkozottaknak, de azokat milyen csodálatosan jól használják. Check this:

www.youtube.com/watch?v=r8QmgMVnRio

Csodás, mert az élmezőny Truenóját (bukólámpás AE86) Keiichi Tsuchiya vezeti, mert olyanok a szabályok, hogy az öreg Corolla és a majdnem új Celica hatalmasat tud vívni egymással, és mert lökdösik ki egymást a majmok. Rossz helyre születtünk.

TóthZé 2009.07.22. 11:18:07

@TóthZé: és mert NEM lökdösik ki egymást a majmok, ofkoz.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.07.22. 12:10:55

@Orosz Péter: Ez mekkora idea, ember!!!! Morphine magyarországában az biztos, hogy ez lenne az első tv, egy ilyennek a létrehozása :-D

Leadfoot 2009.07.23. 10:46:17

@Orosz Péter: Lokálpatriotizmusomból fakadóan én a Mecseket tudnám ilyen célra elképzelni. Van is pár olyan visszafordító, hogy csak egy kis átépítés kéne, és meg is van a mini-karussell. :-)

texas 2009.07.27. 08:04:25

Roncsderby pályák nyugat magyarországon

users.atw.hu/morsz/palyak.php

Jermann Kálmán · http://jermann.blog.hu 2009.07.27. 22:30:31

Rábaring: tényleg csodás lehetne, bár engem kizárólag alapos és meg nem szüntethető okkal gyámság alá helyezés után vihetnek leghamarabb oda. Hogy miért? totalcar.hu/tesztek/ttgyarlatoga/
Borzalmas állapotban van, és semmi nem indokolta a mély hangon dübörgő V10-es S8-asok szándékos szétverését a töredezett betonon, a rémületesen meredező rozsdás vaskerítés mellett, de ha igen, azért arra tekintettel lehettek volna vendéglátóink, hogy olyan értékes emberek, családfenntartó polgárok ültek az autókban, mint pl. jómagam.
Ettől a fájdalmas emléktől eltekintve egy sebtében elhagyott, így lerabolni is csak félig sikerült szovjet katonai bázishoz hasonlít, természetesen a Bye, bye Szása fülbemászó dallamának első felcsendülése óta eltelt, lassan 20 éves természetes amortizációt is hozzászámítva.
Ott és akkor én nem láttam a feltámadás lehetőséget, de hogyne, csak pénzkérdés, mert fekvése kiváló, és kisebb kárt okoz kipofozása, mint egy nagyobb árvalányhajas puszta átminősítése "sportcélra". Persze erre sincs sok idő, a természet nem várja ki a beton felezési idejét, meghökkentő vitalitással bukkan elő a milliméternyi résből a jegenyenyár hajtása.
galeria.totalcar.hu/tesztek/2008/05/27/audi_tt_magyarorszagi_bevezetese_gyarlatogatassal/?current_image_num=25&image_size=s#

M76H 2010.04.17. 22:01:14

Rábaring 270 ezer egy napra. Bérbeadó a Rába MVG Rt. tavaly volt egyszer gyorsulás rajta, amugy franko bulikat lehetne itt tartani.:-)

tomy001 2010.12.06. 22:48:10

Látom mostanában nem járt itt senki...

Most épp a Barkó, sár, illegál cikkről jöttem ide :)

Remélem Karotta még nézed néha ezt az oldalt, mert ezt is feltehetnéd:

gocsejring.hu/

Bár ez inkább roncsderbi pálya:P