Elnök a nép közt - Karotta Közlöny

KAROTTAKÖZLÖNY

Nínó Karotta élete és munkássága autóbuzériában és másutt

Elnök a nép közt

2006. június 07. 18:12 Nínó Karotta

A normandiai partraszállással volt úgy, hogy még nem állt minden össze, meg ronda volt az idő, de el kellett indulni, különben egy komplett újabb holdfordulóig sauerkrautos bratvurstot szolgáltak volna fel a Montparnasse-on, ami mégiscsak tűrhetetlen. Ilyesmi történt az Elnökivel, én meg kicsit megvakultam.

Misi, a kiváló kárpitos ultimátumot intézett hozzánk: vagy kivisszük hozzá az Elnökit tegnap, vagy nem tudja befejezni az elutazása előtt. Ez azt jelentené, hogy nem lehetnénk ott 16-án Nickelsdorfban a Novarock fesztiválon a Datsuns koncerten. Ilyen opció márpedig nincs, mert Új-Zéland legjobb rockzenekara (ez olyan valószerűtlen titulus, mint a legjobban zsákoló pigmeus center) nem jön ide minden évben. És én Datsunsra Datsunnal megyek, ha a hátizsákomban kell cipelnem odáig, akkor is. Így hát riasztottam Indiánékat, hogy szereljenek rá kerekeket, belevágok. Csomád-Dunaharaszti, 66 Km. A sátán napján. 2006. 06. 06., oh, man.

A szerkesztőségi ebéd után elrohantam akksit, olajat és hűtővizet vásárolni. JF közben szerzett próbarendszámot. Lajcsi látszólag megoldotta a tudományos világot hónapok lázban tartó problémát a levegőt izzadó küllős felnikkel: körbeműanyagozta a belső karimát, most úgy fogja a levegőt, mint rotweiler a levesben főtt teniszlabdát.

Aztán beindítottuk. Selymes purrogás, vérmes felpörgés, csak alapjárat nem volt egyáltalán. Véletlenül van egy donorautó, működő karburátorral, így átszereltük abból. Miközben Indiánnal vállt vállnak vetve küzdöttünk egy benzincsővel, öreg Datsunom aggkori inkontinenciával rám spriccelt egy köpet benzint. Egyenesen a rémülettől tágra nyílt jobb pupillámba. 

Ha az ember épp megvakul a fél szemére, a kieső látóteret az agy irgalmatlan lábmunkával kompenzálja. Másfél másodperc alatt értem az udvarról a mosdóhoz, közben fejjel érintve az ajtófélfát és könyökkel a kilincset. Mivel a legfájdalmasabb inger elnyomja a többit, a másodrendű sérüléseket csak utóbb vettem észre. Drága olvasó, ez mindennél fontosabb: ha a jobb szemedet teleöntöd benzinnel, ne balra billentett fejjel hajolj a csap alá. Ilyenkor az egyik szemből kiöblített naftát átmosod a másikba, és közben olyan fojtogató dühöt érzel a saját életképtelen hülyeséged miatt, mint én. Látom-e még az Elnökit a bulváron cirkálni? Dereng-e még nekem a Fancy Light? Látom-e még valaha gyönyörű pinkedet, kedvesem?

Állítólag Wittgenstein szokott leszegett fejjel, szorosra hunyt szemmel elmélkedni, én ugyanezt csináltam, csak közben benzinszagú könnyek hullottak belőlem Tractatus helyett. Sok pislogás a csap alatt, pohárba merített szemgolyó, rideg frottírral dörgölés, és néhány perc riadt hunyorgás után újra láttam. És minden olyan volt, mint régen, csak több öröm volt saját szemmel tapasztalni. És akkor összeraktuk az autót, és járt. Én pedig a melldüllesztéstől ropogó szegycsonttal kigördültem az Indián-ranchról és elmentem tankolni.

Csurig töltöttem, mégpedig három okból:

  • Meg kellett tudnom, mekkora az elnöki tank 
  • Az ember nem éheztet egy évtizedek óta korgó prominensi gyomrot
  • Minél jobban eloszlik a tankban az esetleg bent maradt régi trutymó, annál kevesebb bajt okoz

Az utolsó szempont az egyetlen szakmainak tűnő, és bár a logikája kikezdhető, arra nem számítottam, hogy 400 méterrel a kút után a Gloria megáll, és el sem indul többet. Aztán mégis elindul. Aztán újra a közútra érve megáll. Aztán elindul, aztán megáll. A hatodik ilyenre utolértek az Indiánék, de addigra pont megint ment, így konvojban elhajtottunk egészen az igazi Indián-lakásig, ami nem a ranch.

Itt Lajcsi a saját autójából feláldozott pár csőbilincset, hogy beiktathassunk egy frissen beszerzett benzinszűrőt (hogy ez hogy maradhatott ki, nem is értem), aztán több órás fejenállással átkábelezte a fél műszerfalat, hogy megjöjjön a hátsó világítás, és a kuplungpedál ne nyesse el a madzagot megint. És micsoda fények gyúltak! Minden lámpa hátul, plusz műszerfalvilágítás, plusz péniszhosszjelzők az első sarkokban, plusz a félméteres Fancy Light odabent. Boldog, boldog ember voltam.

Zoli, a villamosságszerelő-hifista végigkísért egészen Dunaharasztiig, de eddigre az elnökből előjött jobbik természete, és soha többet nem hagyott ki egyetlen ütemet sem. Menet közben lassan elfogyott a kuplung, de megjött a kilométeróra, így szinte jobb autóval érkeztem, mint amilyennel indultam.

A kárpitosnál mély megelégedéssel konstatáltam, hogy a Datsun nem fér be a garázsba. Legalábbis egy alapos átrendezésig nem. Akkor majd nyilván nálam sem fog. Nincs más hátra, lassan bele kell vágnom az öt kocsiállásos, csápos emelős családi ház alapjainak lerakásába. De vajon hogyan ás az ember mélygarázst egy kacsalábon forgó épület alá?

Címkék: gloria
261 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tommi 2006.07.02. 14:42:32

Én olyan SAAB 9000 Aero-t fogok építeni, hogy mindenki csodálkozni fog... Csak évek és lottónyeremények kérdése... :P

petmagic 2006.07.02. 18:24:32

Kijutottak a Datsunsra, megtette a Gloria az utat, csak koszos volt a tank, és eldugult lépten-nyomon.

scheerti 2006.07.02. 20:16:14

hát igen, ez van az öreg autókkal, mindenki azt mondja hogy ma már nem gyártanak olyan kocsikat mint 20-30 éve ,de lehet hogy 20 év mulva meg valamelyik mai kocsi lesz a nyerő és az akkori kocsikat fogja valaki anyázni.

Tom 2006.07.02. 23:43:48

Scheerti,mondj nekem egy mai,alsó-, vagy középkategóriás kocsit amiért 20 év múlva megvesznek az emberek,és mindenki olyat akar felújítani!Mert most kapásból tudnék 20 évvel ezelőttről többet is ,amelyek említésre méltóak.
Sajna ma már beleszürkülnek a mindenkinek megfelelni akaró tömegbe a gyöngyszemek.

A jövö a müanyag,az uniformizálódás,az elektronika,a funkcionalítás....vége az aranykornak....még sötétebb idők jönnek a mediterrán elektronikáktól csapzott idegzetú autósokra....wire by wire......brrrrrrr

Megmondó 2006.07.03. 02:11:44

Háj. (Scheerti, majd 1x reagálok. Nem értetted megint amit írtam. Ezt meg látogasd meg az árakkal kapcsolatban,BelAir stb: www.unitedmotors.hu, vagy a haszn. autó keresőjébe írd be hogy Buick, és ott az egyik nagyon szépnél a további autók...)

Szerintem ma is vannak nagyon szép autók, bár elég gyér az összesítés. Amit én megmentenék: Alfa GTV (94-től is),Fiat Coupe, Bmw 850 (bukólámpa már soha többé nem lesz szerinem), aztán rx8, stb st. Tudom nem alós vagy középkategória, de mondjuk sem a coupe, sem az rx8 nem volt drága. A Gloria is volt annyi ujonnan mint egy rx8 most... És azt is hozzá kell tenni, hogy ezek a nagy amerikai autók kint 100asával vehetők meg ha vki nagyon igyekszik, mert ott ezek voltak opel astrák...
Nem hiába lehet találni 100-et futott 30éves autót kint. Hány lehet ami esetleg sokat ment:) Szóval van választék. Amerikainak Eu-ban nyaralni luxus, és fordítva...
Azért nem használtak a régiek műanyagot, mert nem volt ilyen minőségben. Nem kell szerintem a múltszépítés :D Ilyen erővel ki kellett volna törni a derékszögű vonalzót a tervezők kezéből 30 éve, mert az meg a másik véglet volt. Most egy sima fényszóró látványosabb mint régen egy egész autó :)

scheerti 2006.07.03. 07:57:37

Subaru ipmreza wrx sti. Nemhinném hogy 20 év mulva ne lenne olyan dicsőitett autó mint manapság a hacsi

omm 2006.07.03. 08:20:50

Szervusztok!

De hát pont arről van szó, hogy én nem mai autót akarok "megmenteni".
Tippem a SAAB 900 turbo...
De amíg mi itt szépen elvagyunk, addig fent még mindig semmi változás...
Csak nem nyaralni indult Karotta az Elnökkel? Akkor még egy darabig nem ér haza:)))

scheerti 2006.07.03. 08:40:18

lehet, el tudnám képzelni, ahogy viszik utána a két donorautót a szervízkamionban:D
Omm nem is mostanról volt szó, hanem a következő generációról akiknek az impreza már csak annyit mondd majd hogy biztos jó autó volt. 30 év múlva lehet hogy sokan kedvet kapnak majd hozzá hogy a 90 es évek és napjaink gyöngyszwemeit újítsák fel. Képzeljétek csak el milyen lehet majd 30 év múlva és 2006 os imprezával jaszkarizni mikor már nagy valószínűség szerint olyan cuccok lesznek a kocsikban hogy nem is kell majd túlzottan vezetni. Kb ezt élheti át most karotta.

omm 2006.07.03. 09:53:58

harminc év múlva már csak ez elektromotorok zümmögését hallhatjuk maximum...sajnos
de én nagyon nagy bizniszt fogok csinálni olyan CD-kel (vagy mi lesz akkor), amin üvegig nyomott 1200-es Lada, valamint Maserati és BMW sor 6 hangja lesz...
azt lehet majd autóban hallgatni

Sopánka 2006.07.03. 11:16:45

kösz az infót petmagic! :)

Jól beszéltek, bizony a jövő az autóvezetés helyett robotvezetés lesz, full automata, mi meg csak olvasgatunk majd, és hobbiból tartunk majd egy hacsit vagy sierrát, kinek mit. Olyan lesz, mint az "Én, a robot" filmben: "miért kapcsolt át kézi hajtásra?". Azért én a Wartburg-hangot is kérném arra a CD-re. :) És egy "bubu" is legyen rajta!

Megmondó 2006.07.03. 11:48:42

Én tényleg nem eszet akarok osztani, de nekem erről is árnyaltabb a véleményem, kiváncsi vagyok hogy gondoljátok, meg az eszmecsere nagyon jó alapon. Szerintem az emberek nagyon szeretik az autóikat. Nem lesz itt robothajtány. Mert akkor ma is Lupo 3L-el menne mindenki, hisz olyan kicsi aranyos és olcsó a fenntartás é stb, és 160at is bír autópályán. De nem. Ma egy autó élvezetesebb, mondjuk egy kormányváltóval, stb. A padlóváltás csak a mácsó mozdulat miatt ad jóérzetet, sok funkciója biztos nem marad 20évre vetítve. És ha minden elektronyos is lesz, a népek nagyon szeretik a sebességet, gyorsulást, stb. Akkor én már ugy képzelném el, hogy mindenki a városban a hibrid stb csepp autóval, hétvégén meg eszét hagyva a pályán egy 2006os Subaruval. Illetve ezeket a nem kell sofőr dolgokat már 30 éve mondják, és eddig még nem sikerült összehozni. Szóval nem lesz itt baj... Szerintem.

Tom 2006.07.03. 13:02:40

Meg hát azt is vegyük figyelembe,hogy az olaj,vagy az elektronikai-környezetvédelmi lobby lép-e okosabbat idejében.Plusz az erős, bafolyásoló gazdaságú országoknak-vezetőiknek mi az érdeke.
Az autóipart is alapjaiban átrendező találmányok
átfutási ideje le fog rövidülni,már ha lesz ilyewn.
A hibridek is csak erőlködnek,a helyi törvények miatt csak Kaliforniában életképesek.
Nálunk a hibrideket a belsőégésú motor úrtartalma -teljesítménye alapján adóztatják.Vajon miért?.-)))

scheerti 2006.07.03. 13:09:37

már most van a Mercedesnek olyan kisérleti parkoló automatája ami simán beparkol helyetted, neked még fékezned sem kell, videot láttam róla különben én se hinném el. 30 éven belül szerintem ez is alap lesz például egy kocsiban, a svédek évek óta kísérleteznek elektromos hajtású városi kisautókkal, amiknek a karosszériáját müanyag hulladékból csinálják.
Megmondó Ha te 30 évvel ezelött odamentél volna egy autógyártóhoz és azt mondod neki hogy esp lesz a kocsiban ami az úton trtja a kocsit először kiröhögött volna aztán elvitet valami zártosztályra. Nem kell lebecsülni a technika fejlődését

Megmondó 2006.07.03. 15:26:37

Kedves Scheerti, nem akartam neked címezni újfent az üzenetemet, de lásd mi lett.. Te teljesen nem érted hogy én mit írok. Nem lebecsülöm a technikát, hanem épp ellenkezőleg. Mivel úgy érzem hogy te direkt kötsz belém rendre, ezért ha igényeled, megcáfolom az összes állításodat mondatonként, tételesen, amit eddig írtál. Ha van rá igény, persze :) Ugy kezdtem, hogy az emberek nagyon szeretik az autóikat. A végén pedig ugy fejeztem be, hogy nem lesz "robotautó". Ez keretes szerkezet:) A közte lévő rész a tárgyalás, stb.
Legutolsó hozzászólásodhoz: az autógyártók min. 10évre előre tudják mi lesz. 76ban amerikában már volt sötétedésre kapcsolódó lámpa. A 94es rönyő laguna utódjának terveit már 94ben elkezdték rajzolni, és kész volt 95. Ők az espről kb 90ben tudtak már. Légzsákot már a 60as években terveztek, és az első amiben volt az az Smerci volt, 86ban kb... Szóval nem vittek volna zártosztályra :)

scheerti 2006.07.03. 15:58:32

Én nem kötök beléd, de ez egy fórum ami nem arról szól hogy te mondasz valamit aztán úgy van,én egyáltalán nem érzem de ha te annak érzed akkor pont így jártál. Ez van pajti, ha nem tetszik valami nem kötelező hozzámszólni

Field 2006.07.03. 16:31:25

Jár a motorom,jár a motorom,jár a motorom!
Még nem tökéletes,az egyik hengerben van egy kis kompressziókülömbség,egyenlőre járatjuk,hátha csak kis kosz került a gyűrű alá,illetve elég remegős,de ez meg a könnyített lendkerék miatt van.Még nem láttam/hallottam,mert a wan2-n fotóztam,de ha ráérek egy pillanatra,átmegyek megcsodálni:)

Karesz 2006.07.03. 22:06:06

Sötétetésre kapcsoló lámpa már sztem az '59-es Eldoradóban is volt, a légzsákra meg úgy '78-'80-ra saccolnék az S-mergában. Javítsatok ki, ha tévedek.

Tom 2006.07.03. 23:25:57

Field! Lesz teljesítménxmérés is ?
A múszaki-zöldkártya frankón meglesz?

Sopánka 2006.07.04. 06:53:18

hajrá Field!! Aztán csak kilinccsel előre! :)
Mi az, hogy az egyik hengerben van kompressziókülönbség? Különbség csak két dolog között lehet! S ha nem jó a kompresszió, újra kell gyűrűzni a dugattyút? Mi az, hogy remegős? Mi remeg, és mikor? :-o Mesélj, hadd tanuljunk! (Legalábbis én!)

Sopánka 2006.07.04. 08:03:58

ismeri valaki a Toyota Suprát?
Most fedeztem fel magamnak, és lehet, hogy a végén eldurran az agyam, és olyat veszek. De ha valaki ismeri közelebbről, mutassa be nekem! :) (1986-92 közötti változatra gondoltam, van legalább 10 eladó a hasznaltauto.hu-n.)

Megmondó 2006.07.04. 10:03:30

Karesz: "Javítsatok ki, ha tévedek"

Olyan hogy sötétetésre, olyan szó nincs :) Olyan van hogy sötétedésre... Egyébként igen. Tényleg régóta van mindkettő. Meg még sok egyéb. Scheerti, majd válaszolok csak most fáradt vagyok egy kimerítő felelethez.

scheerti 2006.07.04. 10:18:41

Tök jó fej vagy hogy idejössz a semmiből és leosztasz mindenkit ezerrel, te biztos valami nagy tudós vagy,hogy mindent tudsz, eddig ez a blog nem erről szólt, de a világ változik, örömmel várom hogy leolts megint mindenkit.Szerintem te valami ilyen bölcsészhallgató vagy azon belül is szájkarate szakosztályos, nem tudom minek kellett Kareszba is belekötni, mikor tök egyértelmű volt ,hogy mit akart írni. Nem volt szokás eddig itt egymás b@szogatása, meg az is elég tré volt ,hogy nem is vágsz semmit erről a kocsiról, fogalmad nincs semmiről, de kapásból beszólsz ,hogy nem érte meg megcsinálni.

Más: Field gratula a motorindításhoz.
Omm, tervbe van még idén Szlovákia, és ha összejön leülünk egy sörre:)

omm 2006.07.04. 10:38:47

Na látom, megint sikerült összeugranunk..haha...elvégre ilyen a magyar ember:))

Megmondó: én inkább vagyok visszafogottabb a véleményeddel, nagyjából egyetértek sőt, úgy tűnik, tényleg csak a sofőr komfortja és tehermentesítése lebeg újabban a gyártók szemei előtt...
de gondolni kell azért az olyan borultelméjűekre is, mint pl. én, aki (és itt jön a nemegyetértés) NEM a macsómozdulat miatt szeret kézzel gangolni és lábbal fékezni és gázt adni, valamint sk. nyitni a csomagtérajtót, hanem azért a fílingért...a fílingért, hogy ura vagy a gépnek és TE mondod meg mit csináljon és MIKOR csinálja (á la Jeremy Clarkson)....

nem provokálás, tény...ez van...most akkor én vagyok a f..sz?

Tom (ae86) 2006.07.04. 10:48:52

Sopánka.
Itt találsz infot a Suprákról:
http://gportal.hu/portal/csocso-supra/
Egyébként nem rossz autók, csak szervízbe ne vidd (és győzze a pénztárcád a tankolást). Nehéz jó szerelőt találni hozzá.
Field. Gratula. Mennyi az a kis kompressziókülönbség?

Karesz 2006.07.04. 10:49:10

Köszi, Megmondó. Ha ezt nem írod le, hülyén halok meg. :)

Amúgy az Eldóban asszem ez a Twilight Sentinel nevű ketyere volt.

Bocsánat: asszem = azt hiszem :D

omm 2006.07.04. 11:17:12

Supra nem rossz, csak bírd cérnával...

Field: hogy szól? ember! hogy szól??? isteni hangja lehet...

Sopánka 2006.07.04. 14:18:22

Field: han-got-ké-rünk-em-pé-há-rom-ban!

omm 2006.07.04. 14:51:10

reszeld fel üvegig, aztán hadd hörögjön vissza...yeah :)))

Megmondó 2006.07.04. 15:25:45

Látod Scheerti, Karesz értette a mosolyjelet... Véleményemmel term. nem terhelnék senkit, ezért idéznék magamtól, ami tükrözi a véleményem személyességet. Tehát lássuk: "Szerintem(!) ma is vannak nagyon szép autók," "Szóval szerintem(!) ez egy nagyon elhibázott alap választás volt." "Én tényleg nem eszet akarok osztani,"

És itt van tőled egy idézet: "meg itt vagyok én aki alig várja hogy valaki belékössön," :D

Megmondó 2006.07.04. 15:38:10

Omm: nem vagy fütyifej. Én is szeretem a nagy zenével nagy kerékkel rendelkező bővérűeket. De városban az automata és a kényelem tényleg fontos. Ezért mondtam hogy az emberek szeretik az autóikat, ezért nem fog soha eltűnni a jó autó, mint olyan. Mert vki írta hogy mi is lesz a jövőben,stb. Szóval jobban 1etértünk mint hinnéd. Én arra akartam kilyukadni, hogy lesznek városi autók, meg lesz mindenkinek (aki ezt igényli) egy akkor már régi (mostani) jóótó.

Nézzétek meg ezt az oldalt: unitedmotors.hu. Lássa Scheerti, én mondtam hogy egy beler kilehet hozni annyiból mint egy Gloriát :D

Lelkes Róbert 2006.07.04. 15:47:30

Gratulálok a felújításhoz!

Üdvözlettel,
Lelkes Róbert
http://www.partyretard.com
Főszerkesztő

Tommi 2006.07.04. 17:46:37

Szerintem egy ilyen Gloria csak azért jó választás, mert egyedi. Észérvek nagyon nem szólnak mellette. Egyrészt se nem túl szép, se nem túl erős, se semmi eXtra. Csak egyedi. De teccik.
A jövőről meg jobb nem beszélni. Hallottam én olyanokat is, hogy repülő(!) autók lesznek, és növényi benzin is lesz...stb... Majd meglátjuk.

Karotta írj már valamit!

scheerti 2006.07.04. 18:02:44

Megmondó, most te nem érted a lényeget. Nem tudod ,hogy mennyibe került igaz? Szerintem maga karotta se tudna + - 100 000 forintos különbséggel beszélni a ráköltött összegről, akkor nem tudom hogy te honnan tudod hogy ugyanannyiból jön ki mint egy bel air? De nem ez a lényeg, bel air van több ebből meg csak egy(1!) van az országban ilyen állapotban. Nem mondom ,hogy nem kéne a bel air, mert az is fasza, de ez jobban tetszik.

Tom 2006.07.04. 19:18:56

http://totalcar.hu/magazin/hirek/?main:2006.07.04.&271424

Olvastátok?
Ott Lesztek?
Karotta biztos ott lesz.
Csak ír róla valamit.

Tom 2006.07.04. 19:40:00

Jah,csak most olvasom,csak bíró lesz,
Meghalt a Hacsi ?

scheerti 2006.07.04. 20:02:54

szerintem nem halt meg ,csak még nincs kész teljesen, igaza van, és se indulnék egy nem 100% os autóval, majd indul késöbb ha már tökéletes lesz a hacsi

Sopánka 2006.07.05. 06:51:05

miért, Karotta már 100%-os? ;-)

Kösz a Supra tanácsokat. Tudtok bővebbet is? Miért kell bírni cérnával? Nem olyan megbízható Toyota, mint a többi? Vagy annyira leharcoltak ezek is, mint a 924/944-es Porschék?

Tommi 2006.07.05. 07:44:21

Annyira leharcoltak...

scheerti 2006.07.05. 11:17:43

ilyen autót ha driftelni akarsz érdemsebb megvenni oszutrák papírokkal, a drifthez nem kell papír, és ott nem nyomták ki a szemét az ilyen kocsiknak. Most láttam egy Pontiacot osztrák papírokkal 2000 euróért.

Field (garázst pakol,ajtókra vár) 2006.07.05. 11:19:38

Tom: Teljesítmény mérés nem hiszem,így is nagyon szűkös már a keret..ZÖldkártya,műszaki nem lesz gond.
Sopánka: Az egyik hengerben kissebb a kompresszió,mint a másik 3ban.Ennek több oka is lehet,egyenlőre be kell járatni,aztán ha nem javul,dolgozunk még rajta.
scheerti:Köszi:)
Tom: Kb 1 bar,szóval határérték..Egyenlőre nem szedjük szét.
omm:A motor jól szól,de az egyik kipufogó oldali szelephézag túl nagy,ezért ott kattog.Nem értem,ki lett lapkázva,járatjuk,aztán majd rendbe rakjuk,ha kell.
Amúgy durva hangja van,mert szarrá van rohadva a kipufogó,azt majd lecserélem a donoréra,mert az szinte új.Sportrendszer kéne,dehát a keret..Majd:)
Sopánka: Mp3?Majd Avi,ha minden meglesz..

Sopánka 2006.07.05. 13:13:35

Field, én akkor is irigyellek! nekem még várnom kell a projekt kezdésére, te meg már benne vagy jócskán! Az akkor is nagy élmény, ha temérdek szívással jár! Milyen jó lesz utána elmesélni!!! :)

Megmondó 2006.07.05. 13:35:06

Szerintetek egy rover75 az 10-30év múvla gagyi lesz, vagy restaurálásra nem rossz kategória? Hiszen van rajta króm, "máramelyikben" bőr, stb. Nem sok műanyag, de ami az, az látványosan csúnya:)
Meg már nincs gyár, nem csinálnak többet :D
Vagy egy jó S-type? No mindegy, csak elmélkedtem.
Ja, németekél van egy szavazás, ha vki tudja annak eredményét, tegye ide kérem linkbe. Arról van szó, hogy minden évben megválasztják azt az autót, amiből a legnagyobb eséllyel lesz klasszikus sok-sok év múlva. tavaly a Lancia Y nyert, nem hiába szerintem. Szóval ha vki tudja hogy ez a lista merre van....

(Scheerti, term. nem hagyhatom felelet nélkül hozzámszólásodat, de majd csak délután)

scheerti 2006.07.05. 13:58:42

hurrá. örömmel várom az újabb okosságot

Tom (ae86) 2006.07.05. 18:25:35

Field. szerintem 1 bar különbséggel nem érdemes foglalkozni (hacsak már nem lesz mit csinálni az autón:-)).A hacsin kb 1.5 éve mérettem és majdnam 1 bar különbség nálam is volt (180e a motorban), de a teljesítménymérésen 120LE-t mértek (majdnem gyári érték)és azóta sincs semmi gondom a motorral (csak el ne kiabáljam).

Tom 2006.07.05. 18:49:01

Field!Lehet hogy csak egy szelep nem zár tökéletesen.Ns aggódj,a tapasztalt öreg szakik erre vsak azt mondanák "majd bekopik más hangja lesz".

Bocs Tom(ae86),de nem tudtam hogy Tom nickje már van itt vkinek.

Az okosságokra nyitottak vagyunk,halljuk a frankót!!!

Field 2006.07.05. 21:58:11

Nem aggódok,egyenlőre örülök,hogy hallottam a Webert ,ahogy szívja be a levegőt..

Tom (ae86) 2006.07.05. 22:25:28

Tom. semmi gond. probléma megoldva

Sopánka 2006.07.06. 07:08:37

Vajon Tököl után lesz-e új post? Vagy csak egy cikk a totalcaron? (Az biztos lesz.) Én sajna nem leszek ott, egy jóbarátom esküvője lesz, sajnos már nem bírta átrakni, későn tudta meg. Nem baj, majd máskor! Ahogy látom, lesz még ilyen bőven!

omm 2006.07.06. 08:50:45

Szervusztok sporttársak!

Drift nap királyság, de megint nem leszek ott, sajna...de majd a Karotta blogtalálkozzón (övig érő szakállal:)))...
Sokat téptem magam a 7végén, hogy mivel kéne pepecselnem szabadidőmben, nem mintha annyi lenne, csak zongorázgatni ilyen rohadt melegben nincs kedvem...
Nos, miután a családban már volt és nagyon jó és szép dolognak tartottam már akkor is, úgy döntöttem kis lelkemmel és szívemmel (mert az ész ordítva tiltakozott), hogy én bizony restaurálási és újjáépítési erőmet és energiámat egy Tatra 613-asva fektetem.
Imádtam mikor volt, de a rozsda bizony megette...
Csak a barátnőm meg ne tudja....

Field: Tomnak igaza lehet a "majd bekopik hangja lesz"-ben.
Amúgy megint simán átléptük a 200-at...
Na, vajon meddig várunk Karottára megint?:)))

omm 2006.07.06. 13:06:55

...de nehéz lesz hozzájutni, már most látom

Field 2006.07.06. 14:14:21

Hát nem lesz egyszerű..:)

omm 2006.07.06. 15:54:53

itt szlovákiában aránylag sok van, de azok sajna olyan éllapotban, hogy azzal nincs mit kezdeni...általában a rohadt karosszéria a gond...

Tom 2006.07.06. 17:14:40

A Tatra Fasza választás,hát erre sosem gondoltam volna.Régebben olvastam róla teszteket,restaurálást.
Nyomatéktenger és a rajta hullámzó kényelem,és mintha néhány korát megelőző megoldás is rémlene.Tényleg így van ez Omm ?

Élőben nagyon-nagyon ritkán láttam,vagy talán az is Csajka volt.

De nem 0,75-ös lemezből van -)))

Scheerti 2006.07.06. 19:17:45

A régi Swift állítólag 0,5 ösből van. Nem véletlen lehet kézzel benyomni, míg az öreg Fiatra rá lehet feküdni:D

Field 2006.07.06. 19:54:46

Az enyémet 0.8assal lakatoltuk..

Tom 2006.07.06. 21:15:43

Valóban 0.5-ösből van,ezért könnyű és kis mocival is megy mint a szél.Ja,és emiatt kap
xxxxx-ot:-DDD

A Fiatot sem érdemes a gyárinál sokkal vastagabbal javítani.Mert minek.Láttam aki a Zsiga alját 1.5-el csinálta.Annyi haszna volt,hogy év múlva könnyen tudta az újabb foltot a régihez rakni.De ahol merevíteni kell,ott kell az anyag.

omm 2006.07.07. 08:45:20

Szervusztok!

Tom: nem tudom, milyen lemezből van, mindenesetre az üzemkész tömege 2160 kiló, ebből gondolom, hogy nem Duraplast lesz:)))
Engem leginkább egy elsőszériás, krómlökős érdekelne, a gond csak az, hogy abban csak 4 sebesességes a váltó (ilyen volt a családban), az a maga módján nem rossz, mert a 3500 köbcentis V8 elég nyomatékos, de az 5 sebességessel kicsit spórolhatsz a benzinen, na abból viszont benyel átlag 13,6 litert.

A karosszériát Pininfarina tervezte (ha jól emlékszem) és nekem nagyon bejön. Maga a gép már nem volt annyira novátor, mint a régebbi modellek, de a McPherson rendszerű független kerékfelfüggesztés, hátul keresztstabilizátorokkal, a független fűtés (frankó kicsi benzinkályha) és maga a tény, hogy egyedüliként a világon volt egy luxuslimuzinban (1973-ban) LÉGhűtéses FARmotor, na az nekem eléggé bejön. A hangja egyszerűen isteni, nem amolyan amerikai V8 bugyogás (azt is imádom), inkább amolyan mélyről jövő hörgés, nagyon állat.
A hely benne bőséges, mi simán utaztunk vele heten és tényleg nem kellett nagyon feszengeni.

A gond a karosszériával lehet, maga a motor egyszerű, mint a fakocka (nem is nagyon erős, évjárattól függően 125-147 kW, de nyomaték az van), és természetesen azzal, hogy nincs sok kényelmi és biztonsági extra (az első szériában nincs pl. el. ablakemelő, későbbiekben sincs ABS sem).
Viszont egy 2 tonnás autóból ez nekem nem nagyon hiányzik.

Mindenesetre ha sikerül szereznem egy első szériás 613-ast, amin még nem spórolták meg a krómot és egy 5-ös váltót, akkor biztos belemegyek. Erősen dolgozom rajta.

Sopánka 2006.07.07. 08:57:05

apósomnak M21-es Volgája van. Abban 1.3-as lemez van , asszem. :)

Karesz 2006.07.07. 09:25:10

Abba még adtak anyagot. :D

omm 2006.07.07. 09:48:51

ja, hogy kitartson rozsda ellen:)))

omm 2006.07.07. 11:15:48

ja, és a több, mint kéttonás autóban nincs szervó sem:)))

Pedro 2006.07.07. 12:22:08

nemrég postoltak M24 volgát a v8cars-on :)
http://www.quartermilestones.com/photos/nitrowebwm/fire8.jpg

baowah 2006.07.07. 12:54:57

minden elismeresem a tatra restauratoroknak!
a tatra a legnaygobb istenseg.
nekem egy 805re faj a fogam, de egy okkersarga 613al is kibekulnek. ugyebar abbol nem csak fekete volt.

omm 2006.07.07. 13:29:01

hmmm...okkersárga csak a rendőrségi volt...fekete és bordó az eredeti szín...na a bordó a legjobb...

omm 2006.07.07. 15:04:28

ja, és a cseh filmeseknek volt egy eredeti égszínkék...az ma is megvan egy gyűjtőnél

Field 2006.07.07. 16:48:10

Nem bírtam megállnji,itt egy demo a motorról.Mondom,ez még nem a végleges állapot,most nyersen ilyen:
http://petrany.atw.hu/motordemo.MPG

scheer 2006.07.07. 17:09:38

elég merész hangja van, brutális.

Tom 2006.07.07. 17:12:53

Jó lesz ez ha egyszer kész lesz,azt hittem,hogy sokkal bizonytalanabb kis fordulaton.
A szelephézagokat meg úgyis ellenőrizni kell majd.
Marha jó szine van !

Sopánka 2006.07.07. 17:20:32

hűha! zene füleimnek! érdemes volt erre járni, kösz!! igen, még eléggé csattog! DOHC motor, mi? miért Lancia a felirat a hengerfejen? Lancia motor ez? vagy csak a hengerfej? tökizgi!

Tom 2006.07.07. 17:36:14

http://totalcar.hu/tv/fiat131/
Field ez mikori ?Vagy már volt erről szó itt ?

Field 2006.07.07. 19:17:00

Csak a szelepfedél Lancia,egy Prismáról szedtem le a bontóban.
A színe tényleg jó lett:)
DOHC,mi más:)
Tyű,az a videó nagyon régi.Akkor még nem az enyém volt a kocsi,sőt,még jogsim se volt..

Field 2006.07.07. 19:43:07

http://f56.hu/displayimage.php?album=search&cat=0&pos=14

Scheerti 2006.07.07. 21:01:56

Tényleg szép lett a motor, a szelepfedél milyen szép lenne lekrómozva,csak az ugye drága .Sajnos.
Én majd a bőrbelsőről is szeretnék képet látni ha kész lesz. Nem tervezel bele valami olyan ülést aminek van egy csöpp oldaltartása, valami alfából vagy ilyesmiből?

Field 2006.07.07. 21:19:12

A szelepfedél le lesz festve.Vectra GT Recaro üléseim vannak,oldaltartással:)

Scheerti 2006.07.07. 21:49:06

Látom azért vágod mit kell a régi fiatokban kicserélni de azonnal:D

Field 2006.07.07. 22:33:19

Igyekszem..Csak már nagyon kevés a lelkierőm:)

Tom 2006.07.09. 14:33:26

Na,holnap kikormolom a Suzit.
180 km,...Balatonszemes...hullámok...sörök...nők...hawaii...!Sziasztok,majd jövök !

omm 2006.07.10. 07:43:07

Szervusztok!

Field: ígéretes a dolog, szép lesz a verda, de miért cserélted le a szelepfedelet? jó, jó, szép az a Lancia felirat, dehát a Fiatért sem kell szégyenkezni...
Lelkierőhiány? Áá, na ne már, hát a szemeid előtt nő a gép, erre gondolj...jó munkát!

Sopánka 2006.07.10. 08:11:26

jóreggelt! épp csak beköszöntem! jó hetet!

Scheerti 2006.07.10. 12:00:10

Karottának vannak gondjai hogy nem fér be a garázsba az elnöki? Akkor ez a tag mit szóljon?

http://legalja.hu/?leg=view&img=20060710_garazs.jpg

Field 2006.07.10. 12:03:15

A Fiat szelepfedélen nem volt semmi felirat,egy sima fémdarab volt.Ezzel szemben a Lancia Maserati betűtípussal van írva..:D

omm 2006.07.10. 13:27:16

Akkor ezer bocs...szép ez így is...és majd ahogy megy!
Ne add fel!

Scheerti 2006.07.10. 15:15:08

Field tényleg nem rossz a Lancia szelepfedél, de ha visszajön a lelkierőd és lesz kedved akkor vidd el a régit homokfúvatni és utána políroztasd le, állítom szép lesz.

Zombie 2006.07.10. 15:34:39

Valaki kérdezte még sokkal ezelőtt, hogy ki milyen autót újítana fel, ha tehetné. Mivel Karotta úgysem ír, ezért elmehetnénk ebbe az irányba. A 850-es BMW nálam is játszana, vagy akár egy Z3 coupe, abból elég kevés volt és elég meghökkentően néz ki. De lehetne Lotus Omega, Jaguar XJS, vagy a már említett Maserati Biturbo.
Vagy Volvo P1800, abból is inkább a 3 ajtós (az egyik legszebb autó a világon), vagy valamelyik régi Triumph.

Tommi 2006.07.10. 15:53:24

Field! Milyen Fiat-od van?
Ha már autófelújítás, akkor 3.0 V6 Ford Capri, én azt újítanám fel legszívesebben, de persze beletenném a 2.9-es Scorpio, gyári, Cosworth tuningos motorját, ami alapból 215-230 ló, nem tudom pontosan, de valahol e körül van.
És természetesen 2 örök szerelmemet sem hagynám érintetlenül: Egy 1500-as Lada Samara-t és egy SAAB 9000 Aero-t is felújítanék.
Az egész csak lottónyeremények kérdése... :)

Karotta írj már valamit!

omm 2006.07.10. 15:54:42

Hát Zombie, valszeg a Lotus Omega nem jönne össze, akinek van, az nemigen adja ki a kezéből...amit pedig annak hirdetnek, az sokszor csak bodykittes gány...
viszont a P1800-as, az igen...

Tommi 2006.07.10. 16:02:42

De egy X1/9-es Fiat, vagy egy Argenta sem lenne rossz. Nem beszélve a Lancia Stratosról, valamint a Fiat 131 Röhrl TC-ről.

Japó gépből pedig egy első generációs Mazda RX-7-est varászolnék újjá.

scheerti 2006.07.10. 16:18:17

Opal nem rx-7 est csinál? Na igen Fiat Argenta. Nekem nagyon bejönnek a 70-es, 80-as évek olasz kocsijai. Németországban érdemes ezekhez alkatrészt venni mert ott kidobálták őket, teljesen jó állapotban

zombie 2006.07.10. 16:58:31

jut eszembe, 3 éve láttam egy kereskedésben egy Lancia Thema-t, a 8 hengeres Ferrari motorral (valami kis darabszámú special edition volt, hallott róla valaki?), vicces részletei voltak, pl. ha kinyitottad a hátsó ajtót és becsuktad, akkor egy motor kiemelte a hátsó fejtámlát, majd amikor érzékelte, hogy mégsem ültél be, akkor visszaengedte a helyére. Ja és 1,1 millióba került, de éppen nem volt rá pénzem. :(((
Egyébként 2 éve láttam eladó Lotus Omegát is, igaz 3,6 millióért. Az eredetinek tűnt.

Scheerti 2006.07.10. 18:33:21

Magyarországon Lotus Omegát 3,6 millióért? Kissé drága, de hát kevés is van belőle. 3,6 millióért talán egy pár éves accordot vennék, tudom ,hogy nem izgalmas autó de legalább megbízható. Vagy mazda 6 ost használtan, ha kapnék annyiért.

Megmondó 2006.07.10. 19:00:03

Scheerti: majd reagálok, már nem is tom mire, de fogok, de most fáradt vagyok visszaolvasni:D

Kicsiny megyeszékhelyemen, ahol élek, volt egy Lotus Omega. Ismerős ült is benne, és azt mondta, hogy nem jó. Megy,de nem az igazi. Nem adja vissza azt, amit kéne neki.. Én elhittem neki, mert kézifricskával beparkolt 18évesen 2parkoló autó közé.. (egy 1.4 aszmával)

zombie: ezekkel a nagy olcsó autókkal ne foglalkozz semmilyen szinten. Azért annyi... :D

Field (természetesen nem adja fel) 2006.07.10. 20:36:40

Tommi!
Fiat 131 1,6 TC

Sopánka 2006.07.11. 07:15:48

a maiak közül még nem tudom, de egy Fiat 8V mindig is az álmom volt (és valószínűleg álom is marad).

Megmondó 2006.07.11. 10:48:16

Itthagyja mindenki ezt a postot.. Ahogy jön az új... Igy múlik el a királyok dicsősége :)

psycho 2006.07.11. 17:58:16

Sziasztok!

Gratula Karotta.Sok sikert.
Tommi tudnál dobni 1 mail-t a felicia bolt elérhetőségeiröl? kerteszj@egon.gyaloglo.hu
Előre is köszi.

Scharm 2006.07.12. 21:39:43

Hello Karotta!
Ma este hazafelé megláttalak az Elnökkel. Elmélázva tartottam hazafelé, mikor megragadta a figyelmem egy nem mindennapi krómozott hűtőmaszk. Aztán jobban odanézve rájöttem, hogy Te vagy az. Királyságos! Mármint az Elnök! Gratula. Éppen kanyarodtál ki a Váci útra egy építkezés mellett.

Petike 2006.07.22. 10:12:59

Hello!
Tegnap téptem hazafele Szolnokra és láttam egy eladó öreg datsunt a 4es számú főúton Szapárfalu belterületén de nem tom tipusazonos-e a tieddel... Eléggé leharcoltnak tünt.
Nem álltam meg de amit 50 ből láttam az hasonló volt a tiedhez meg ott virított a datsun felirat az elején (gondoltam szólok)

egy olvasó 2006.08.23. 10:57:00

A mai totalcaros cikkedhez (Egy képzelt A8 tulaj naplójából
Sértő, hazug sztereotípiák)lenne egy megjegyzésem.

Elgurult a gyógyszered?

András 2006.08.24. 23:57:47

250. Zombie - A Lancia Thema 8.32 tényleg Ferrari motorral volt összerakva, ha jól emlékszem, a 328 GTB/GTS sorozatét pattintották bele. Félelmetes jószág lehet, csak hát a Ferrari motornak Ferrari árú karbantartása is van ugye...

Ezért van nekem Toyota Corollám. 2.0 D ráadásul. lásd népítélet, antirakéta címmel.

gery 2006.10.27. 15:20:39

T. Karotta!

Első ránézésre nem tudtam elképzelni mi a pláne ebben a szépnek éppenséggel nem mondható monstrumban...Aztán elolvasam a cikket és előtört belőlem az eredendően velem született autóbuzi.Minden elismerésem.Mindent megértettem.