Vezettem! Továbbá Dynamat, polír, mosás, küllők és bolhák - Karotta Közlöny

KAROTTAKÖZLÖNY

Nínó Karotta élete és munkássága autóbuzériában és másutt

Vezettem! Továbbá Dynamat, polír, mosás, küllők és bolhák

2005. október 12. 03:55 Nínó Karotta

A szétszerelés egyik legundokabb része a gyári zaj- és rezgéscsillapító anyagok kivésése volt a kasztniból. Az elv egyszerű: a rugalmas fémlemezek a futómű és a motor rezgéseitől maguk is rezegni kezdenek, és ezzel rezgésbe hozzák a levegőt, ami megrezgeti a dohártyánkat, amit zajként érzékelünk, és

  • rosszul érezzük tőle magunkat
  • megvetően gondolunk a garasoskodó japánokra
  • felhangosítjuk a zenét, hogy rendesen halljuk
  • de azzal meg csúnyán interferálnak a rezgő felületek
  • ezért rosszabbul szól
  • és megunjuk, és veszünk inkább egy Lincolnt.

Ezt elkerülendő a Datsun aljának nagy részére a gyárban bitumenlapokat tapasztottak, ami elnyeli a rezgések és zaj javát. Mivel a bitumenes lemezen nem lehet dolgozni, és nem látszik, hogy rohad-e alatta a kasztni (igen), ezért ki kellett vésni mindet a lakatolás előtt. Megjegyzendő, hogy az ajtók belseje és a tető gyárilag nem kapott semmilyen szigetelést vagy csillapítást, leszámítva valamilyen gyanús, megszáradt trutymót az ajtó külső lemezének belső oldalán.

Most pedig a kivésett anyagot pótolni kell, különben a az összerakott autó zajos lesz, és kellemetlen, kongó, visszhangos atmoszférájú. Ezt Wartburg-effektusként ismeri az autós audiofil közösség.

1980 óta rengeteget tanult az emberiség, én például akkor még olvasni se tudtam, most meg már írni is. Így okkal sejthető, hogy mára már van korszerűbb megoldás a bitumennél. Mivel az Elnöki Datsun egyben Elnöki Auditórium is lesz, ahol végre újra kéjeleghetek az autóhifi-buzériámban, körülnéztem, hogy hol árulnak manapság Dynamatot.

A Dynamat amerikai, kifejezetten autóba szánt zaj- és rezgéskiller termékcsalád. Állítólag irgalmatlanul jó, és nagyjából annyiba is kerül. Miért kell egyáltalán? Az, hogy a halk autó kényelmes és jó, egyértelmű. Már egy ilyen lusta dögnél, mert egy gyors autó nyugodtan legyen hangos. A hifiben viszont a csendes környezet mellett a csillapításnak további haszna van.

 

A csillapítatlan felületek a zenétől vadul rezegni kezdenek. Gondoljunk a sötétített négyes Golfok basszusra zizegő rendszámtábláira. A rezgés során a lemezek saját gonosz hullámokat keltenek abban a légtérben, amit a zenének kéne uralni, és jól összekuszálnak mindent. Sőt. Ha a hangszórót az ajtóba építjük, és legtöbbször oda szokás, akkor az ajtó szerkezetének rezgése ellopja a lesugárzandó energia jelentős részét. Ilyenkor az ajtó lemezei kezdenek hullámzani a dobhártyánk helyett.

A rezgő lemez nem minden tartományt érint azonosan, főleg azt bántja, amely a saját frekvenciája körül van. Képzeljük azt, hogy az ajtó külső héja egy gitárhúr, ami saját hangján rezegve hangot ad. Ezt halljuk akkor, ha becsapjuk egy Wartburg ajtaját, (baaaaaannnnnng), és ezt nem halljuk akkor, amikor egy Lexusét (buff). Ebben a tartományban nagy káoszt rendez, néhol kicsit felerősít, néhol halkít, aszerint, hogy a saját rezgése hogy találkozik a zene hanghullámaival. Az biztos, hogy ront rajta. Ezért kell a lemezek rezgéseit csillapítani.

Mostanra sokféle direkt autóba szánt csillapítóanyag létezik. Vannak kenhetők és fújhatók a nehezen megközelíthető felületekhez, és felragasztható lapok mindenhova máshova. Mivel a Datsun még nincs összerakva, itt volt az ideje az elnémításnak.

A teljes padlólemez, a csomagtartó és az ajtók külső héja Dynamat original nevű, öntapadós, bitumen-jellegű borítást kapott. Ez egyrészt jobban némít a sima bitumennél, másrészt könnyebb felragasztani, es nem olvad le a melegben. Alkalmazáskor az anyaggal érdemes vigyázni, mert szobahőmérsékleten erősen meghajtva eltörik, elreped. Óvatosan kell kigöngyölni, és finoman megmelegítve tenni a helyére. Hőlégfúvóval lehet rálágyítani a bonyolultabb formájú felületekre (például a merevítő domborításokra a padlólemezben), és kis görgős kézihengerrel rádolgozni.

Meglepően ügyesen megtapad, pár percnyi melegítés és görgőzés után a függőleges ajtóbelsőkre is pompásan felcsimpaszkodott. Ilyenkor érdemes valakinek a túloldalról támasztani az ajtót, hogy ne tegyük tönkre a zsanért. És vigyázni kell a hőlégfúvóval, mert elbambulva hamar tönkrevághatja az ember a fényezést. Mi a túlbiztosítás jegyében egy hivatásos tűzoltóval párban végeztük a munkát. Imi gyakorlatilag önállóan, minden dokumentáció nélkül, csak a fotók alapján összerakta és bevezetékezte a műszerfalat és a komplett elektromos rendszert, felújította a futóművet és visszarakta a motort, így ájult tisztelettel görgőztem a közelében. A Dynamat lágyításakor annyira vigyáztunk a fényzésre, hogy a hőléggel mindketten inkább önmagunkat és egymást pörköltük. Munkavédelmi kesztyű ajánlott.

Szégyellem is leírni, annyira nyilvánvaló (de egyszer mi is elfelejtettük), hogy mint minden ragasztás előtt, úgy a Daynamat felrakása előtt is por- és zsírmentesíteni kell a felületet. Végül nem esett le az előkészítetlen ajtóról sem, de a többire könnyebben ragadt fel. Vidám közösségi munka a zajcsillapítás, de nem gyors. A leszabandó darabok helyét lemérve, sablont készítve, kivágva, pucolva, ragasztva, melegítve, görgőzve jó 25-35 perc egy ajtó, 4-5 óra a 4 ajtó, a padló és a csomagtér. Mindezt egy csontvázon, szétszedés nélkül.

A kezelés után megkopogtatva az ajtót már meglepő változás hallható. A kongásból tompa koppanás lett. Még Indiánék is elismerőn hümmögnek, pedi ők eleinte gyanakodva nézték a sok színes dobozt és a ronda lapokat. És ez még csak az Original, az olcsóbb és egyszerűbb anyag. És most jön a java, az Extreme.

Az Extreme vékonyabb az Originalnál. Könnyebb és jobban tapad, ezért fejjel lefelé is használható. Vastag alumínium fólia valami rémes trutymóval bekenve, utóbbi egyben az öntapadó felülete is. Elsősorban tetőre és ajtók belső héjára ajánlott, eltakarva a nagy szerelési odúkat is, helyettesítve a gyári nedvességvédő fóliát. Azaz iagzából mindenhova ajánlott, ahová az Original, mert könnyebb használni és négyszer hatékonyabban csillapít, de jóval drágább is, azonos felületre úgy 50%-kal több pénz.

Mivel Extreme-ből kevesebb volt, spóroltunk vele. Az ajtók belsejére még nem tettük fel, majd csak akkor, ha a hangszórók pontos helye is megvan. A tetőre elhasználtuk egy két ajtóra való door kitet. Feltapadt mint a lepedék, alig győztünk menekülni alóla. A forgalmazó képviselője nevetve mesélte, hogy ő egyszer simán felragasztotta magát vele egy motorháztető aljára, ha nem mentik meg, most is ott lenne. El is hiszem. Az Extreme felrakása annyiban különbözik az Originalétól, hogy itt nem nagyon lehet utólag korrigálni, ha ez egyszer megragadt, megragadt. Viszont nem törik és nem kell melegíteni, így összességében könnyebb vele boldogulni.

A tetőt is kopogtattuk előtte-utána, és ez is egészen más lett. Eredetileg buddhista gong jelleggel szólt, a kezeléstől pedig eltompult és elhalkult, mitha ugyanazt a gongot nem függesztve, hanem a földre fektetve ütnénk. És itt még messze nincs vége. Érkezik a Tac-Mat.

A Tac-Mat polifoam-jellegű, rózsaszín hablap. Minden felületre ajánlják, mert remek hő és hangszgetelő. Míg az előző lapok a lemezek rezgéseinek csillapítására szolgálnak, a Tac-Mat a hanghullámok elnyelésére és a téli hideg kirekesztésre van. Nem öntapadós, de ennek is van levonó az egyik felén, azért, hogy ne zsírosodjon és jól megfogja a ragasztó. A gyártó 3M-féle sprayragasztót ajánl, de ilyet nem találtam sehol. Vettem 3 doboz Palmatexet a Praktikerben, és egy RedBull dobozán ragasztási kísérletet végeztem. Jelentem, a Palmatex működik. Megfogja a Tac-Mat-et fémen és a Dynamat Original bitumenlapján is.

Ahogy a ragasztó használati utasítása mondja, bekentük mindkét felületet, adtunk pár percet száradni, aztán összenyomtuk őket. És megmaradt az ajtóban az Originalon, és simán felragadt a tetőn az Extreme-re is. Barátaim, ez jobban némít, mint egy gyomorszájütés. Az Original és a Tac-Mat együtt egészen lenyűgöző. A kezeletlen ajtó kongott, a sima Dynamatos koppant, ez pedig egy halk dub-ot hallat, de az is olyan, mintha párna alól jönne.

Alig várom, hogy milyen lesz majd a hatás zenével. A következő fázis a motorháztető kezelése lesz, erre Hoodliner nevű öntapadós lap kerül, ami a Tac-Mat-hez hasonlóan zárt szerekezetű hab, csak hőálló kivielben, alumínium fólia alatt. Ez nem bezárja, hanem inkább megenni próbálja a motorzaj nagy részét, így kevesebb jut be az utastérbe.

A Dynamat a hírneve alapján nagyszerű termék, de egy komplett autó alapos kezelése nagyon húzós összeg. Nem véletlen, hogy elsősorban a különösen elkötelezett hifisták és hangminőségversenyzők áldoznak rá. Az is igaz, hogy egy modern autóban a munka (és a költség) dandárját jelentő alapszintű csillapítás már bőven megvan, így elég lehet a hangszórókat hurcoló ajtót kiragasztgatni. A semmiből indulva, mindent profin alkalmazva 150-350 000 forintnyi anyagot simán bele lehet ölni egy kasztniba, ennyiért pedig már komplett autót is adnak. Mivel híres tévés majom vagyok, az Elnöki pedig jó referencia, és látható lesz sok helyen, ezért a Török audió adott nekem egy csomót ingyen. Gondoltam szólok, így tisztességes. Hazudni ettől még nem fogok róla, a korrupció nálam Skyline GTR-ek ajándékozásánál kezdődik. Itt leírom, hogy mit tapasztaltam, a kedves érdeklődő pedig majd szépen kijöhet HUMMA versenyeire, és meghallgathatja, megkopogtathatja saját fülüleg és kezüleg. Tömeges érdeklődés esetén kiscsoportos utakra előzetes bejelentkezés alapján lesz mód.

Polír

Mialatt mi Imivel szabtunk és ragasztgattunk, Lajcsi szelepfedelet polírozott. Ehhez kell a fegyelmezett türelem, nem a légiirányításhoz. Jószerivel egy komplett munkanapot elvitt a kínlódás, pedig nem lazsált szegény. Ha engem kérdeznek, megérte. Annyira szép tükrös lett, hogy egy pillanatra megkísértett a borotválkozás gondolata. Hogy Lajcsi szerint megérte-e, még nem merem megkérdezni, egyelőre túl mély benne a seb.

Medve alkatú mosó

És hogy mit csinált a törzsfőnök? Mosott. Levezetésként sikálta egy kicsit az általam Vanish-sel előkezelt kárpitot. Mivel nem tudtuk, mi lesz, a könnyen pótolható csomagtérkárpittal kezdtük. Jelentem, a Vanish jó, a foltok java áztatás nélkül, kézmeleg vízben kijött, pedig volt közte sokéves, makacs rozsda. Sajnos a siker nem töretlen, a hosszúszőrű padlószönyegben a rozsda áll nyerésre, pedig Mr. és Mrs. Imi egész hétvégén harcoltak vele - de még nincs vége.

Szívás a kerékkel

A sokküllős kerekek undok problémákat támasztanak. Egyrészt semmilyen felnipucoló nem oldja le róluk a fékporos mocskot, csak akkor, ha egyesével átdörgöljük a küllőket. Ez beválni látszik, de az előrejelzések alapján márciusnál előbb nem végzünk vele. Másrészt - és ez a nagyobb baj - két felni ereszti a levegőt valamelyik küllőnél. Azt hittem, hogy az ilyet simán megcsinálja bármelyik motorbicikli-restaurátor, elvégre azok is mind küllős kerekek, de tévedtem. Hetek óta elhajt mindenki, pedig szorgalmasan érdeklődőm. Ha valaki ismer szakembert, küldjön egy kommentet, legyen szíves.

Vezettem!

És kérem, a saját motorja erejével felhajtottam vele a trélerre, ami elvitte az üvegeshez. Ez bizalmi kérdés a javából. Ha Soós mester hibázni találna, és eltörné a hátsó szélvédőt, mehetne az egész autó a kukába. Talán jobb is, hogy nem vagyunk ott, amíg készül, hogy ne idegesítsük az aggodalmaskodó ábrázatunkkal. A szakértelem jelei azért megnyugtatók, István ránézésre azonosította a Gloria szélvédőjét pozícionáló műanyag bizbaszokat, és rögtön előkapott egy csomag Mitsubishi L300-hoz valót, ami tökéletsen azonos. Nagyon biztató.

És hogy felállt-e, miközben felhajtottam vele a trélerre? Természetesen igen, de mi közöd hozzá?

A teljes folyamat a Gigászi Galériában
Címkék: gloria
49 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fbi 2005.10.14. 00:44:05

Az izgalom fokozódik... (dobpergés)

Kilmer Petty 2005.10.14. 08:36:00

Látom alakul... Szép lesz, nagyon. Csak egy rövid kérdés: Hidraulika lesz?

Konyata 2005.10.14. 08:40:47

Üdv Karotta! Az elvégzett rengeteg munkához csak gratulálni tudok, gyönyörű lett! a továbbiakhoz kitartást és csak így tovább! Hajrá Karotta hajrá Totalcar! Ui: hányszor kergettek már meg a fiúk 41es villáskulccsal és pajszerrel???

Ryngo 2005.10.14. 10:00:19

Ez már a célegyenes... Már nagyon várom hogy valahol megnézhessem élőben!

scheerti 2005.10.14. 10:01:05

Ez jóóóóóóóóóó!!! remélem minden rendben lesz a kocsival és hamarosan már láthatjuk az utakon is. ha elkészül le mered majd irni hogy mennyibe került?

Grami 2005.10.14. 11:43:31

Tengermély tiszteletem! Valahol rokonlelkek vagyunk, mert ha lenne lehetőségem, ugyanigy ugyanezt tenném... egy szó mint 100, kúl lesz nagyon, mondhatni csodás. Mielőtt porig aláznál minket, hétköznapi gályázó rabokat, hogy mennyibe van-volt-lesz, sztem hagy' csodáljuk csak az ötletet, a folyamatot, és a csodás eredményt.. aztán majd jöhet a tőr, a szúrás, késforgatás. Ja és muhaha a zárópoénért, színfröccs a sz*r napomban.. Üdv.: Grami

Zs. 2005.10.14. 12:50:56

Nekem egy kicsit laposnak tűnt a cikk, persze lehet hogy azért, mert hiányoltam a forgalmazó motorháztér-belsőhöz ragadt képeit a sorozatból :). Amúgy a csoportos útra mikortól lehet jelentkezni? :D.

jan84 2005.10.14. 16:14:17

Csak ismételni tudom magam. Ez iszonyatosan nagy dolog amit Te ezzel a kocsival művelsz! Csak így tovább! Ezt a kocsit, és történetét egy egész TC-ben kell majd taglalnod, vagy akár kettőben :-D Felni: Dumáltam a felnid volt tulajdonosával, és mesélte, hogy egyrészt nem volt túlságoson összeillő a BMW-vel, másrészt horror volt takarítani. Azt mondta, hogy ő mindig levette, és hátultól nyúlt be, és egyesével törölgette végig a küllőket. Jó kis macera. Karotta, Te valami súlyos hifit is teszel a kocsiba? Versenyre jársz majd vele? Ez érdekes, azt hittem, hogy ez nem érdekel. Nyugtass meg, hogy a gyönyörűen szólás kategóriában akarsz indulni, és nem a Mr.Decibelben! További sok sikert! Hajrá az üvegezéssel, és mihamarabbi beszámolót kér a nép! Helló

Akksi 2005.10.14. 17:53:19

Gőzborotva?

sd 2005.10.14. 18:17:13

http://cgi.ebay.com/ebaymotors/Nissan-Datsun-240Z-260Z-280Z-280ZX-Chrome-Valve-Cover_W0QQcmdZViewItemQQcategoryZ33627QQitemZ8005021877QQrdZ1#ebayphotohosting

yeti 2005.10.14. 23:32:03

aztán vigyázni azzal a komoly zenével, nehogy az vessen véget a hátsó szélvédő földi pályafutásának!

Field 2005.10.14. 23:45:20

Annyira részeg vagyok,hogy most ezt nem bíromn elolvasni,pedig marhára érdekel.De majd holnap.

stevie wonder 2005.10.15. 00:54:09

Ezt a zajcsillapitos reszt egy-az-egyben fel kellene tenni a TC Hifituning rovataba. Vegre valaki normalisan elmagyarazza, mitol megy a villamos.

Zs. 2005.10.15. 12:29:49

Akkor a karotta BMW-s felnije esetében teljesen új értelmezést nyert a halott német katonáról lehúzott csizma fogalma?

Field 2005.10.15. 17:04:36

Na,végre sikerült elolvasni.Tök jó lesz,de ezt eddig is tudtuk.Viszont jó,hogy mondtad ezt a szigetelés dolgot,a sok apróság közt el is felejtettem,hogy nekem is totalcör -be kell majd bitumenlapoznom a 131est.ÁÁÁ,csak a kiadás:)

azs 2005.10.16. 01:24:55

üdv, gartulálok a kitartáshoz. látom kerestél m3 sprayt, amit mi kasírozásokhoz használunk, és szerintem nem olyan erős, és nem tudom ebben vannak-e fokozatai. viszont azt tudom, hogy a panton dekorációs boltok bármelyikében lehet kapni. íme egy link, ahol a boltok címei vannak, bár látom, hogy már nem aktuális. http://www.panton.hu/panton.html# további sok kitartást, és türelmet kívánok

nohab 2005.10.16. 16:17:32

S milyen zenét tervezel hallgatni ebben az Elnöki Mindenfélében?

karotta 2005.10.16. 21:52:22

Köszönöm a lelkesedést, a tippeket és a lelkesítést, én is nagyon várom már. Az üvegestől szerdán hozom el, utána már tényleg nincs sok hátra. A kárpitokkal kell még vívni, de más nagy dráma nincs soron. A hifi zenehallgatásra épül, nem hangnyomásautó lesz, természetesen.

omm 2005.10.17. 08:59:12

Szeva Gábor! Ízirájder öcsém! Csak el ne sz.rd valami hülye hidraulikával! Szétrázza a segged, de ezt tudod te is. Így jó, ahogy van.

Green 2005.10.17. 15:16:39

Vadul nez mar most is ki a gep, s gondolom ha osszeall a kep, akkor verhetetlen lesz! Egyvalamire nagyon kivancsi leszek, hogy milyen lesz majd a "kromozas" (festes), hogy dolgozik a Cosmicar. Nekem is lenne kromoztatni/festeni valo cuccom, es ha jo velemennyel leszel roluk, akkor veluk csinaltatnam en is.

Marusz 2005.10.17. 15:24:18

Nem tudom mit kell kérdezősködni az árról, amikor minden le van írva, ha meg nem, akkor könnyen kisakkozható. A végeredmény úgyis egy olyan kocsi lesz amilyenhez fogható nincs a földön (ez respect, nem benyalás), úgyhogy nem lehet majd mihez hasonlítani azt a hétszámjegyű összeget ;-)

scheerti 2005.10.17. 20:02:47

Gábor? Ha végzel a Gloriával akkor mit kezdesz el csinálni? folytatod még az sx tuningot, vagy teljes eröddel a driftre fogsz koncentrálni? ha csak a biztatáson mulik akkor: haj-rá Gá-bor,!!! Ja és majd elfelejtettem hajrá MKB Veszprém!!!

ka 2005.10.18. 09:22:21

a pálmatex nagy hiba volt, meg fogod még bánni

at72 2005.10.18. 23:54:39

Az 1-ik pillanatban szedném szét a verdát aztán tele a bitulappal +mi1mással,de mennyivel lett igy nehezebb ???a kicsim igy se megy elég jól ,nemmég ha telerakom nehezékkel ,valami köztes nincs???-csillapit is de könnyit is (bele a bukócső,a lemezek helyett +üvegszál???-ez már tul bonyolult... neked kitartást,aztán sok sikert - faja lesz... T.

Paethee 2005.10.19. 16:01:31

Szia Karotta! Nem akarsz teljesen új kárpitokat használni? Sztem ez az autó megérdemelné. A felniknek meg adjál nagynyomású mosóval. Bye. Péter

Depir 2005.10.20. 08:04:40

Peace! A felnitisztítást próbáld meg ilyen gőz tisztító akármivel. Haverom is azzal nyomatja és percek alatt leszed róla minden sz*rt. Utána meg csak slaggal kicsit meglocsolod, és már kész is van.

donghatto 2005.10.20. 16:46:56

üdv. én is beállnék a gratulálók hosszú sorába. Field, 131es? Fiat?

Field 2005.10.20. 18:19:34

Az bizony.És gőzerővel dolgozunk rajta..Majd ha kész lesz,felrakom a komplett történetét a siteomra,bár foszlányok már így is vannak.18 évesen anyagilag kissé megterhelő a dolog,de azt hiszem megéri.

jogepek 2005.10.21. 00:45:48

cserélj gumibelsőt a kerekedben, mert ez biztosan tömlős fajta.

tomi20v 2005.10.21. 11:16:23

szupcsi lesz a verda... de kár volt bele a dynamat, föleg szenvedni vele. a sima bitumenlapból is van millió féle (jó eséllyel a dynamat sem más...) meg vannak remek szórós anyagok amikkel nem kell szabni vágni melegiteni és tényleg ugyanazt tudják azért nem lesz rossz a gép, az elvégzett munka az tuti. legközelebb SZEREZZ EGY RENDES AUTÓT :))) (kotró ????)

Zulu 2005.10.21. 13:18:01

Sziasztok! Az autóhoz először is gratulálni szeretnék, mert áldozatos munka lehetett "sz*rból várat építeni". :) De tényleg, azért ide kellett képzelőerő a javából! A küllős felni eresztésével kapcsolatban: fater tudott itt a nagy Vasban egy öreg bácsiról, aki kihegyezte felnijavító tudományát küllős cuccokra is (régi oldtimereknek, custom oldalkocsiknak újított fel/készített küllős felnit), de ha jól tudom, akkor nyugdíjas, jól megérdemelt éveit tölti. Azért mindenképpen utánakérdezek a dolognak... Vagy már találtál embert a feladatra? Mert akkor csak felesleges köreim vannak :) Mindegy, a siker nem garantált, de a fény kigyúlt.

donghatto 2005.10.21. 14:16:15

igazából arra voltam kíváncsi hogy supermirafiori-e faterom kedvenc autója, volt bontója is, és még maradt is egy példány.a kasznija elég durván megsemmisült, kb úgy mint az elnöki.de a motor még jó. szívesen vettem volna majd kezdőautónak, de szinte lehetetlen supermirafiorit találni.

motorosfutar 2005.10.21. 21:33:36

Hahó, a motorpucolás is ölég undorító, mert hasonlóan a felnidhez, sok kis rejtett zúg sok koszt összeszed. Én úgy szoktam, hogy veszek Brigéciolt literes kiszerelésben, festékszórópisztollyal ráfújom, aztán elgurulok a közeli Esso kúthoz, bedobok egy ötvenest, és leöblítem az gészet nagynyomású mosóval. Csak úgy ragyog utána! Az eresztést illetően meg tedd be egy lavór vízbe, amelyik küllőnél buborékol, jelöld meg alkoholos filccel, vedd le a gumit, aztán sziloplasztot neki belülről! Ha megkötött, összerakható. Kicsit sufni, de király. :-)

Kovács-F.Péter 2005.10.22. 08:13:09

Szia Gábor! Csak gratulálni tudok. A képekből, rengeteg gyárilag közös vonást véltem felfedezni a Gloria, és a Laurel 230 között. Szerintem ugyanarra a padlólemezre ültették rá mindkét típust. A kátránypapírral én is szenvedtem, bár Jaki barátomra maradt a kivésése, hiszen az autó már pár éve az Ő tulajdonát képezi. Ennyire nem mélyedtem bele a felújításba, de saját bőrömön tapasztaltam, hogy az autót nem csak megbámulták, hanem fényképezkedtek is mellette! Micsoda érzés, mikor egy több-tízmilliós széria-autó mellett, az öreg járgányt csodálják! Ez egy életforma. Kissé meg is bántam, hogy a Laurelem eladtam, de itt a következő: Egy 1983-as Laurel C31-es restaurálása. Szerencsére ezt a típust már ismerik itthon is. Igaz, nyomába sem ér a 230-asnak, vagy a Gloria-nak, de a soros hat hengeres 2.4-es motor hangja, kárpótol! Nagy kihívás, és szeretném a gyári állapoton felül, a krómozott díszek számát növelni, annak ellenére, hogy akkoriban kezdték hanyagolni a fényes alkatrészeket. A küllős felni, egy nagy ötlet, bár én a "mezei" 14"-os Nissan felni krómoztatásával próbálkozom. A hangszigetelésre kíváncsi leszek. A 230-ason, és a 31-esen ismerem a kongásokat, ezért szeretném egyszer megkopogtatni a lemezeket (hófehér cérnakesztyűben!!!!)... A beltér hangját is meghallgatnám, a motorzaj behallatszódásának összehasonlítása céljából. Az tény, hogy nagyon ügyes kezű embereket találtál, akik tudásuk legjavát beleadták a restaurálásba! Minden elismerés a csapatnak!!! Arra, hogy a kocsit felkaroltad, ugyanazt tudom mondani, mint amit én is sokszor hallottam: GRATULÁLOK! A szekptikus ellentábor pedig a "fenntartási költségek" miatt nézett engem hülyének. Nekik most is csak azt tudom javasolni, fizessenek be egy új autóra, törlesszenek, és a "kötelező" szervizekre költsék azt a pénzt, amiből én restaurálom az öreg autómat. És még akkor sem lesz egyedi darab. További sok sikert a befejezéshez, és várjuk hogy a TV-ben is bemutasd a mesterművet! KFP.

szatyi 2005.10.22. 10:33:49

Szia Karotta! Felni/küllő ügyben talán tud neked segíteni Csatári Sanyi, Békésen. Általában motor küllőkkel és felnivel foglalkozik, de én már láttam nála hasonló autófelnit is. Ha nincs meg a címe, szívesen elküldöm. Amúgy nagyon frankó a gép, csak így tovább.

Lala 2005.10.22. 14:54:37

hello gábor! Nem is mondtad hogy van egy R32 a családban.. :) Íme a link: http://www.hasznaltauto.hu/kereso1.auto?hirdeteskod=321256&command=ugras&screenwidth=800

pornholio 2005.10.22. 15:39:40

Tiszteletem az Uraknak de főleg a Fő Jóképességűnek! Eddig is sejtettem hogy lehetetlen alak vagy Karotta de mostmár menthetetlen vagy a szememben! Nagyon de nagyon szépen köszönöm neked hogy feltetted ezt a mókát mert rám is hasonló vár igaz lengyelpiaci anyagból és ladára de a cél szentesíti az ezközt! Bár tudom hogy te nem nagyon vagy oda a Ladákért de nem tudnál nekem ezeknél jóval olcsóbb hasonló hatású alapanyagokat ajánlani? Nagyon szurkolok a kocsihoz! Hummára megyek én is jövőre az "öcsivel"! Ott tuti hogy összefutunk ha addigra összeáll a szekerem! Nagyon megköszönném! Legmélyebb Tisztelettel! Gábor (cccp rulez)

Field 2005.10.22. 21:20:00

Hát,úgy látom le lettem tiltva egy kicsit,mert ilyen témába nem illő kérdésekre válaszolgatok:)Amúgy jogos.donghatto:Supermirafiori 1.6/TC.Ha szeretnél tudni valamit,írj a siteomra. Karotta!Komolyan,egy R32?Azt hittem ami nem japán,szóba sem jöhet a környezetedben.Bár volt már neked európai autód..(Fiat,VW,Saab)

karotta 2005.10.22. 23:35:50

A Fiat 131-es nagyon is ide való téma, kicsit irigylem is. Az emlegett Golf R32-höz viszont semmi közöm, Bazsó Gabriellát sem ismerek. Golfnak egyébként nem rossz. Kösz a további tanácsokat, beszámolok majd az eredményekről.

Field 2005.10.23. 05:25:48

Én egyszer már felajánlottam,hogy amint elkészül,tesztelhetitek..Ezt most is tartom.

donghatto 2005.10.23. 15:17:13

hoppá, bocsánat, eszembe se jutott, hogy ezt tényleg nem itt kellett volna megbeszélni... na de úgy látom mégsem olyan nagy baj, köszönöm:) hát, akkor ott látok neki az erős érdeklődésnek. majd Field beszél róla itt is, ha úgy dönt:)

k 2005.11.05. 09:40:49

http://cgi.ebay.com/DATSUN-NISSAN-LAUREL-CEDRIC-WATER-PUMP-NO-845_W0QQitemZ4587443607QQcategoryZ102336QQssPageNameZWDVWQQrdZ1QQcmdZViewItem

hatha kell :-)

zond 2005.12.29. 09:39:04

Hmm, alig várom, hogy teljesen kész legyen... Többször is végignéztem a képeket, szerintem gyönyörű, dehát én már csak egy autóbolond vagyok:o)
Nekem a nagy szerelmem az egy Rover SD1 Vanden Plas 3500 V8, én azt fogom restaurálni majd, ha lesz pénz, egyenlőre csak az alapanyagot szereztem meg;)
[A:http://www.carstyling.hu/car_shower.php?id=19875] Az én ROVER SD1-em[/A]

zond 2005.12.29. 09:50:41

Ez nem úgy jött össze, ahogy szerettem volna, szóval az SD1esem:
http://www.carstyling.hu/car_shower.php?id=19875
:o)

tomcy 2006.02.04. 14:06:30

Jól láttam? Indián volt a Cool a Verdában ? :D

petyo 2006.06.29. 10:54:53

Mikor lesz folytatás? :)

nix 2006.08.19. 14:27:58

csak azért kötök bele, mert amúgy irigy vagyok: nem RedBullos, hanem Coca-Colás dobozon tesztelődött a PalmaTex. ;)

ati 2006.09.16. 16:03:45

mikor lessz kesz???????

Trieb Szilárd 2006.09.29. 09:40:37

Sziasztok.Nagyon komolyak vagytok,vagy.Én is az autó világában vagyok BMW-vel-nél vagyok.Ha van valami mail címed add meg és beszélhatnénk.Sok dolog van ami érdekelne mindkettőnket.Üdvözlettel Szilárd.Az én címem:trieb01@yahoo.com
süti beállítások módosítása