Indiánnal és JF-fel elmegyünk a Gloriáért. Mindketten életükben először látnak ilyesmit, de egyikük sem öklendezik. Látják benne a szépet. Helyes. A sors kegyelméből pont van kéznél egy kompresszor, így fel tudjuk fújni a kerekeit, hogy felvonszolhassuk a trélerre. Újabb biztató jel, hogy csörlőzés közben az autó nem szakad ketté, így valószínűleg mégis maradt valamicske fém a rohadás alatt. Nincs beállva a kézifék, kiemel a hidraulikus kuplung, működik a váltó. Beindítani meg sem próbáljuk. Megérkezünk Csomádra, a műhelybe. Árpi megpillantja a Gloriát. Épp maszkot visel, így nem látni az arcát, csak a szemét, az aggasztóan kerekre tágul a csendes iszonyattól. Körbejárja, nézegeti, nyomkodja, kapargatja, mormol hozzá. Amerre jár, porzik a rozsda, ropog a semmit fedő festék. Aztán hümmög. Aztán azt mondja, látott már rosszabbat. Juhéj!