Hangyász hétfő 44: Egy nemzetközi díj és egy sikeres próbaút - Karotta Közlöny

KAROTTAKÖZLÖNY

Nínó Karotta élete és munkássága autóbuzériában és másutt

Hangyász hétfő 44: Egy nemzetközi díj és egy sikeres próbaút

2013. január 02. 17:10 Nínó Karotta

Boldog új évet, pupákok!

A Karotta-háztartás halmazati influenzafertőzéstől szenved, így sajnos a szokásos szószátyárságra nem számíthattok, mert nem nagyon látok a láztól. Viszont nagyszerű örömhíreim vannak. Egyrészt elkészült a Hangyász futóműállítás utáni próbaútját dokumentáló videó (magáról az állításról is lesz majd később). Megyünk rajta elengedett kormánnyal 260-nal (óra szerint) (igen, azért, mert nincs beállítva az óra, igazából 90 körül), továbbá vannak benne szenvedélyes szavak, sok vigyor és a szokásos férfiromantika. Ez látható itt:

Aztán itt van a 2012-es év búcsúajándéka: a Speedhunters nemzetközi közönségszavazásán a Hangyász lett az év épített autója. Illetve én lettem az év autóépítője, ami természetesen egy cuki csúsztatás, hiszen ez a cím Powered PW Racing Ákost illeti, legyen hetedíziglen áldott. Az érdem az övé, én a magam részéről csak a gégefedőporc sokéves polírozásával, némi zavaros elmélettel, illetve finanszírozási és logisztikai támogatással járultam hozzá a sikeréhez. Ja, és elolvastam helyette két használati utasítást.

hangyasz_speedhunters_pride.png

Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ebben az eredményben vastagon benne van, hogy hiába volt a mezőny lenyűgöző a világ 5 sarkából, nem volt minden indulónak jelentős facebookos közössége, totalcarja és ilyen őrületes hátszele az anyaországból. Ezzel azt akarom mondani, hogy nem tartom magunkat különbnek a többieknél, sőt, minimális objektivitás mellett akadnak ott azért a Hangyásznál komolyabb projektek is. De ez semmit nem von le az örömömből, mert a díj azt mutatja, hogy a Hangyász, és minden, amiről szólni akar, beleértve az autóbuzériát, a tudományoskodást és a csökönyös kitartást, sokaknak lett fontos az elmúlt évek alatt. Kösz, Ákos, helyed van a világ tetején.

hh44 6

És végül egy különös karácsonyi örömhír:

2013-ra a Michelin Hungária adott egy rakás Michelin Pilot Sport Cup és Touring Slick gumit tesztelni. Ezeket használva fogjuk végigjárni az utat a beállítások keresésétől a futómű megértésén át a remélhetőleg egyre klasszabb köridők eléréséig. Igyekszem a hozzájárulásukból a lehető legtöbb szórakoztató tudományt kihozni mindannyiunk számára. És persze egy részét elégetjük majd látványos képsorok kedvéért. Tekintsük ezt afféle áldozatnak. 

Köszönöm, hogy meghallgattatok, most pedig folytatom a krákogást és a hidegrázást. BUÉK!

170 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Q-match 2013.01.02. 23:17:34

@Q-match: ...néha elkap a vágy, hogy teljesen átlagos ( alatti? ) autómra egy havi cigipénzemből készíttessek egy a gyárinál rendesebb leömlőt, még a katalizátor áthelyezése árán is. aztán mindig győz a józanság...

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2013.01.02. 23:25:07

@powered: Oké, főnök, akkor lőjünk 98-ra. Ó, és azt említettem már, hogy gratulálok?

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2013.01.02. 23:25:59

@Q-match: Éppen ellenkezőleg, az esztétikum nem számított egyáltalán, csak a számok. Itt volt róla szó részletesen: karotta.blog.hu/2012/03/20/hangyasz_hetfo_14_soha_eletedben_nem_akartal_ennyit_tudni_a_kipufogorol

powered 2013.01.02. 23:28:39

@Nínó Karotta: Tisztelettel köszönöm de nem az én érdemem, csak megpróbáltam a lehetőségekhez, és a tudásomhoz képest a legtöbbet kihozni belőle. Remélem hogy elég lesz ahhoz, hogy stabilan, és megbízhatóan működjön.

powered 2013.01.02. 23:30:49

@Nínó Karotta: OMV 100 ami eddig a kereskedelmi forgalomban kapható nyálak közül a legjobbnak, és konstans minőségűnek tűnt. Ha nem okoz külön gondot, akkor ezt javaslom.

Bushley 2013.01.02. 23:43:52

@Nínó Karotta: Szemtelenül szép járgány lesz!
Ezek szerint az airbox most nem esedékes?
Tavasz első sugarai mellett reméljük legkésőbb meglátjuk milyen amikor 26cm tömény erőszak feszül neki a Hangyász szemének.

Remélem a tavaszi TC pályanapon mind a Datsunnal, mind a Powered M3 compacttal találkozhatunk.

bono92 2013.01.02. 23:52:58

@Q-match: Kárpitozás versenyautóba? Dafuq?

Q-match 2013.01.03. 00:00:07

@bono92: autósfirkász duma, erős idézőjelek között ( ez utóbbi látszik is )

Q-match 2013.01.03. 00:12:00

@Nínó Karotta: ez az írás kimaradt....köszönöm!
...de egyben válasz a kérdésemre is, miszerint a leömlő a fontos ( első visszaverődés ), ehhez képest a további szakasz(ok) nem annyira. nos fenti kérdésemben én ezen további szakaszra - ami kívülről is látszik - gondoltam.

habár sok ilyen autót lát az ember - persze nem az utcán - , ennyit ritkán lehet tudni az ilyen épített autók születéséről, főképp a vajúdásokról. nem csak az autó unikum, de ez az egész történet is ... és még hol a vége :)

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2013.01.03. 00:14:06

Megható pillanatok! Az év első újszülöttje, amely a műhely méhében tötött hosszú hónapok után megszületett, az első, hideg januári benzingőz lélegzetét szívja dugattyútól táguló hengereibe, prüszköl és szörcsög, hörög és morog, mohó és féktelen (szó szerint és képletesen), és alig várja hogy a pálya aszfaltcsíkjába haraphasson.
Gratulálok az apukának és a szülészdoktornak is!

rlazol 2013.01.03. 00:14:54

@misinator: nem akarok a gyógyszergyárak-orvosképzés teóriába belemenni, mert nem ide tartozik, de abban maximálisan igazad van, hogy a nátha ellen az összes cifra szarság nem ér annyit, mint az általad említett gyógymód! Esetleg egy jó adag forralt bor, de az már nem olyan garantált.

Ha pedig a beteg viszolyog egy azaz egy adag házi gyümölcspálinkától, akkor szenvedjen. :DDD

Karotta: _o_ gyönyörű darab! Feleséged gondolom rá is és Ákosra is féltékeny...

@powered: bármennyire is "nem a Te érdemed", azért nagy gratula. :DD

CSÖRR-CSI££ 2013.01.03. 00:30:47

Üzemképes Hangyász, Göncön főzött 58 fokos eperfahordóban érlelt pálesz(misinator)!
Szóval jól indul ez az év :)

remélem nekem is :/

Persze, sok sok gratula a kitartáshoz meg az egészhez!

hofi601 2013.01.03. 00:44:52

Gratula mindkettőtöknek!
Jó volt látni a vigyort az arcodon, Karotta, és természetesen: dögöljmeg, irígy vagyok! :) (Értsd: mielőbbi gyógyulást neked, és kiccsaládod részire!)
Van már helye az autónak?

poa ogapo 2013.01.03. 01:13:05

Dick', szart sem ér nincs rajta vonóhorog!

Az OMV meg egyszerűen hazaárulás!

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.01.03. 02:50:52

Mondandom szavakba ontesehez a magyar nyelv eszkozei nem elegsegesek, igy csak egy aztakrvahbaz+ re futja :)

Ja es gratulalok, Akos egy nagyszeru ficko!!!

misinator 2013.01.03. 07:17:31

@CSÖRR-CSI££: Ha már repkednek a nyolcasok /98/:
Nem 58 fokos torokmaró, / s nem is 51.5/ hanem 48 fokos. Épp ez a lényeg!
Kóstolós pálinkás pohárból /tulipán alakú/ fogyasztva őrületes gyömülcsélmény!
Azt említettem már, hogy kajszibarackból van? ;-)

Laikusként azt gondolom, hogy inkább nyeljen a Nissan erőmű 98-100 oktánost, mint 95-t!

misinator 2013.01.03. 07:18:41

@misinator: Még a kétszelepes AlbeJa is megtáltosodik tőle, akkor egy V6!?

1127ccm 2013.01.03. 07:21:53

Mit is lehetne mondani. Magam sem csináltam volna jobban. :) Sőt alighanem sokkal rosszabbul csináltam volna. Igy végül igaz a fenti kijelentés. Gratulálok mindkettőtöknek.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.01.03. 07:23:23

Ha a "kinek van több ismerőse a Facebookon" fotópályázatok rendben vannak, akkor ez is. Főleg, ha kimondod, hogy az övék is az érdem :)
Illetve, mindentől függetlenül megérdemelten nyert, mert nagyon jó :)

protézisesh 2013.01.03. 07:48:49

gratulálok, jó a járgány, má' csak be köll állítani :)

vancello · http://vancello.hu 2013.01.03. 07:52:05

Gratulálok, megérte szavazni ezek szerint.
A Michelin meg felkarolhatna más tehetségeket is, ha már így belekezdett.

tocibacsi 2013.01.03. 08:09:30

@powered: Először is ismét gratula Ákosnak! A videót elnézve egyre jobban várom a pillanatot, amikor az "amennyire tudsz, finoman"-t felváltja a "na nyomjad b*meg!"
Zseniális dolog látni, ahogy egy igazi autóval legózol ilyen lazán.

@Nínó Karotta: Neked pedig elsősorban mielőbbi gyógyulást, köszönjük, hogy így dögrováson is toltál egy posztot. Azért a futóműállítós, talán szívós részeket még behajtjuk! A speedhunters-es szavazáshoz pedig külön gratula, és nagyon szimpi, hogy - mint előttem is írták - azért helyén kezeled a dolgot :)

Hogy tervezitek, a motorvezérlő programozásáról lesz szó bővebben? Akár közvetlenül Ákos tollából?
Amire viszont kíváncsi lennék: a padló hol kerül fel? Ákosnál, vagy a műanyagosnál?

bervas · http://t1projekt.blog.hu 2013.01.03. 08:29:16

Megragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Karottáné asszonynak, amiért idegekkel bírja a két játszós gyereket a családban. A pelenkást és a bőrkesztyűst :-)

Schütii 2013.01.03. 08:35:01

Ne égess gumit! Azt a gyereked is szívja majd, nem zavar?

LiiON 2013.01.03. 08:45:58

Én is szavaztam! Én is szavaztam!
Egy szőrszál az új gumikról engem is illet...
Nem lett volna igazságos, ha befullad a project!

streetsta · http://managertoys.hu/ 2013.01.03. 09:25:38

@powered: @Nínó Karotta: Ó, gyerekek, ha egyikőtök sem vállalja a felelősséget a tetteiért, akkor a jövőben én kérném a gratulációkat. Majd habogok valamit, hogy igazán nem kellene, meg nem is az én érdemem, de köszönöm.
Sőt, tudok jobbat. Két másik helyre is postázhatnák a Speedhunters okleveleket. Nektek meg marad a kiprintelt képernyő. Na?
Majmok!!!:)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2013.01.03. 09:30:55

Tök jó, de én már elsején láttam a videjót!
Gratulálok egyébként, ismét!

Schütii 2013.01.03. 09:35:59

Basszus, a Datsun lesz a Nissan low-budget brandje...

dreamhotep 2013.01.03. 09:48:55

ezt megérdemelted karotta. élvezd.
fújd ki az orrod, rövidesen m3ak orrát fogod.
béke

alfax 2013.01.03. 10:48:37

a séró alapján nem csak hangyász, hanem rozsomák is XD

Madár Fokker 2013.01.03. 10:51:32

@Nínó Karotta: "Majd megtanulok hónaljból váltani." Akkor edzőautónak válassz egy Barkast, amíg teljesen összeáll a Hangyász.

alprazolam 2013.01.03. 10:58:41

jó, hogy a csavarhúzó nem esett bele a tankba.

kockablogger 2013.01.03. 11:36:39

Faszásos! Nem olvastam végig az összes komment, biztos szó volt a váltó helyéről, bár lehet, hogy csak a kamera helyzete miatt tűnt picit furának-kényelmetlennek. Rohadt jó lett, lájk, meg minden. Ha meglesz az összes sziremszarom meg persze a lóvém hozzá, lehet, az Uno is Ákihoz megy majd legalább a vemselésre. Tetszik, állat BUÉK és juhú.

aFx 2013.01.03. 12:43:19

Gratulálok!

Speedhuntersen egyébként végignéztem a többi indulót, kemény mezőnyben nyertél. A hosszú, kemény munkának meg szokott lenni az eredménye.

Ja és minden tiszteletem a párodé is, hogy bírta, hogy a férje egy Fairladyről álmodik a billentyűzeten hetekig, amikor ágy is van a világon...

Aztán persze kíváncsian várom a folytatást!

prom 2013.01.03. 15:17:11

Határtalan öröm átélni egy autó első útját! Gratula hozzá!

A váltókar-helyzetre nem lenne megoldás a kar megfelelő pozícióba hajlítása? mint pl a zsiguliban, csak ott hátrafelé van hajlítva... bár a váltógomb nem a megszokott irányba fog mozogni a forgáspont "elmozdulás" miatt, de ez megszokható (kicsit le-fel irányban is fog járni a szokásos előre-hátra mozgás mellett)

Hanzi 2013.01.03. 15:17:56

@misinator: A 48 fokos eperfahordóban érlelt kajszipálinkától én is megtáltosodom!
Ha lefejtettétek küldj fény post! Léci,léci,léci!

Petikepetike 2013.01.03. 19:53:24

Visszaolvastam a 43. HH-t és egy árva betű se volt róla a szavazásról. Nem értem. Most meg van nyerve, amiért gratula. És persze jobbulást, meg respekt mindenkinek akinek köze volt hozzá.

protézisesh 2013.01.03. 20:35:00

Kuuul, es tenyleg csak hirtelen lehet vele elindulni! :)

Rocko- 2013.01.03. 20:38:35

@ChPh: miért? télleg szép az Audi!
csak sajna nem arról szól a video. :)

Kombájnos 2013.01.03. 21:26:34

@Nínó Karotta: Ez az év autóépítője díj hmmm, kb annyira tűnik komolynak, minthogy az A38 lett a világ legjobb szórakozóhelye...

Ráadásul ahogy írod Te is, inkább Powered Ákit illeti a díj (az önkritikád nagyon rendben van).))

Ezzel ellentétben viszont két tavalyi munkádról szeretnék megemlékezni: az M5 és G86 videókért visszavonhatatlanul jár a különleges megbecsülés. Grat!

dr.oid 2013.01.03. 23:20:50

Nincsen oly szófüzér mi híven leírja
asztfaltra lapuló Fehér Sárkánygyíkja

hat leömlőm zengi az érces hangú fugát
halálra rémítve az útszéli kurvát
tüzes sidepipejaim megvadulva fújják,
hogy buszozó népek riadva tanulják:
Én a Hangyász vagyok Nippon büszke sarja
ádáz fémbendőmet Godzilla tüze marja
száz oktános benzin az mi engem éltet
peres abroncsaim marnak földbe léket
Farkaskölyök képzelt összerakott Mágus
nem egy kavics-kalmár sunyifej zugárus
minden porcikám vad száguldásra termett
ezért hagyta ősöm el a rozsdavermet
itt vagyok most -élek- széjjeltrombitálom
Én vagyok Datsun Z a megvalósult álom
gépészetem feszül egyre csak azt várja
mikor mozdul meg majd Ninó jobb bokája
addig is vonulok baljós mormogással
közben Mágus készül a motorbeállítással
gondos munkájával szépen összehangol
Jógazdám pedig trágárul szól s gangol
dalom visszhangozza Baksa minden útja
szomjam csillapítja a környék benzinkútja
mikor elkészülök áthajtunk a hegyen

kívánom a Hangyász legendás gép legyen.

Kniight 2013.01.03. 23:27:36

@Nínó Karotta: Ha már úgy is agyon paraméterezhető computer van akkor miért nem lövitek be 95 után 98-100-ra és etanolra is? Csak egy PC kell hozzá aztán tankolás után áttöltöd a megfelelő beállításokat. Még az is lehet hogy a computer több profilt is tud tárolni, kapcsolóval válthatóan -> Read the manual.

Kíváncsi lennék mit művelne a Hangyász E85-tel, a Carinám érzetre sokkal harapósabb alkohollal. A tizedmásodpercek nem hazudnak - nekem nem volt lehetőségem lemérni, és nincs szívem kínozni se.

TaaT 2013.01.04. 00:08:09

Mi van a Speedhunter Mentalist Car Of The Year győztes autójában :)

cdn.speedhunters.com/wp-content/uploads/2012/11/962C-073.jpg

tiramiska 2013.01.04. 09:36:00

Frankó aútó! De, azért valóban kellet hozzá a FUN CLUB.

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2013.01.04. 10:19:50

@Petikepetike: Nem írtam a szavazásról a blogon. A facebookon tettem ki a linket, és nagyon sokan segítettek. Hogy mennyi értelme van ennek, az nyilván kétséges, de az biztos, hogy jó érzés az eredmény, és Ákos simán megérdemelne egy életnagyságú lovasszobrot is, bronzból. Természetesen a ló száján egy orbitális turbófeltöltővel.

MTom 2013.01.04. 17:11:53

@powered:
Kopogásszenzor segítségével folyamatos előgyújtás-állítás van benne? Akkor tényleg van értelme a magasabb oktánszámnak...

powered 2013.01.04. 17:41:08

@MTom: Ezt kérlek fejtsd ki bővebben! Nem értem, miért kellene kopogásszenzorból kompenzált gyujtás állításra ahhoz, hogy nagyobb oktánszámú üzemanyaggal jobb teljesítményre hangolhassuk a motort?

Petikepetike 2013.01.04. 22:03:46

@Nínó Karotta: Ilyen sokan lennének fenn facebookon? Na mindegy, bocs az offért. Viszont jó tudni hogy e46 tulajként egy csomó versenyalkatrészt használok nap-mint nap :-)

MTom 2013.01.04. 22:12:15

@powered:
Korábbról származó emlékeimből táplálkozva írom, úgyhogy némi pontatlanság nincs kizárva:
Létezik egy olyan motormanagement megoldás, hogy néhány 10 fordulatonként a motorvezérlés kis lépésekben folyamatosan növeli az előgyújtási szöget (talán 1/8 fokonként?), amíg a kopogásszenzor el nem kezd jelezni. Ekkor visszavesz belőle kicsit nagyobbat, mint a felfelé lépések (talán fél vagy egy egész foknyit). Majd újra kezdi a kicsi felfelé lépegetést.
Ezáltal mindig a benzin kompressziótűrése által megengedett maximális előgyújtási szöghöz közel tud működni a motor. Azaz a motor "érzi", ha jobb minőségű benzin van benne, magasabbra tudja állítani a szöget, némi többlet teljesítményt elérve ezzel.
Gondolom az egésznek a fordulatszámtól függően van egy felső és alsó határa, azon belül van erre a játékra lehetőség.
Németül Klopfregelung-nak hívják, angolul talán Knock Control-nak...

MTom 2013.01.04. 22:22:41

@powered:
Bár ha a kérdésed inkább arra irányult, hogy miért kéne kogosásszabályozás, ha mindig ugyan azon, stabil minőségű benzin megy majd bele, akkor persze az a válaszom, hogy valószínűleg nem kell bele ilyen szabályozás...

Baly-München 2013.01.07. 01:52:49

Gratulálok!
A mindenit... Az elsö video után ez több mint hihetetlen!
Igy tovább!
;)

whale 2013.01.07. 22:20:15

@Nínó Karotta: Tudom, hogy ez itt off, de legalább biztos olvasod.:) Szóval qrva idegesítő, hogy az új index dizájnban, ha rákattintok egy cikkre, amit olvasok éppen, bezárul. Nem tudom ki volt, aki kitalálta ezt a fícsört, de örök faszkorbács legyen büntetése! És nem jó válasz az, hogy ne kattintsak rá!

Mc Master 2013.01.07. 23:24:43

@Nínó Karotta: Hello Karotta,
ne haragudj, hogy itt írok neked, de már nem tudom, hogy hol láttam reggel azt a blogot, ahol az új indexes felültre jövő kommentekre válaszoltál. Ott olvastam, hogy ez a layer-es megjelenítés valahol kikapcsolható, de nem találtam meg, sajnos. Segíts, légyszíves, mert én úgy szeretném olvasgatni az indexet, ahogy régen is tettem. A layerrel egy másodperccel lassabban töltődik be az oldal, nagyon sokszor nem is lehet róla kilépni, sem ESC-vel, se melléklikkeléssel, se az 'x'-szel.
Ha meg azt látnátok a visszajelzésekből, hogy a nép netán nem kedveli meg ezt az új fejlesztést, akkor ne erőltessétek. Én biztos nem fogok sírni utána.
A másik változtatást, az index2-t viszont jó ötletnek tartom, egyszerűbb válogatni, mint anno a blogketrecből.

Üdv: Miki

tocibacsi 2013.01.07. 23:36:04

@whale: @Mc Master: off vagy nem off, csatlakozom az előttem szólókhoz...

Adrian Mole 2013.01.08. 08:50:20

@tocibacsi: 1. oldal legalja, chekbox, boldogság.

tocibacsi 2013.01.08. 09:12:19

@Adrian Mole: chrome-ban ettől még nem lesz görgetősáv és a layer kezelés is bugos marad...

Adrian Mole 2013.01.08. 14:54:49

@tocibacsi:
Javítok. 1. oldal legalja, chekbox kikattint, oldalt újratölt, majd boldogság. Chrome alatt is.

Mc Master 2013.01.08. 15:57:56

@Adrian Mole: ja, Karotta is írta, hogy "lent", erre legörgettem az összes oldalt, az elmagyarázó-oldaltól az 1-en át a 2-ig, de nem láttam. Pedig a szemeim egy checkoxot kerestek. Most Te is írtad, gondoltam, teszek még egy próbát. És erre ott halványan a sor végén ott van elbújtatva egy "Cikkek rétegben". B+!!!!
Már tényleg azon gondolkodtam, hogy elfelejtek "indexelni", de megmenekültek.

Köszönöm szépen a segítséget!

whale 2013.01.08. 17:36:10

@Adrian Mole: OFF Óóóóóóó, b+!!!!:DDD Már kezdtem agyvérzést kapni. A múltkori reszelés elég lett volna, ezt egy cseppet túlspilázták... ON

tocibacsi 2013.01.08. 19:57:33

@Adrian Mole: a reload nem kellett, de görgetősáv ma délután még nem volt (mármint a gombja)

nick: 2013.01.09. 01:08:37

@Schütii: reméljük, hogy a gyerekeink is szívhatnak majd még néha egy kevés gumifüstöt - "csak az ízéért" ;-)

...amúgy szerintem is nagyon gratulálok! :-)

Adamfark 2013.01.09. 11:05:30

@nick:: Ezt ne akard!
Igazság szerint az összes gumifüstölő marhát be lehetne perelni közveszély okozásért.
A gumipor, és a gumifüst az egyik legrákkeltőbb anyag a világon.

Ric12 2013.01.10. 17:54:26

Úgy látom, ez a hét kimarad. :(

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2013.01.10. 18:50:15

@Mc Master: @tocibacsi: @Adrian Mole: Csak a jegyzőkönyv kedvéért jegyzem meg, hogy amit most visszakapcsoltatok, az nem más, mint 300*1200 pixel szemét. Hirdetés. A vállalat, különösen a sales nagyon örül neki, ha visszakapcsoljátok, de pont azért szedtük le, hogy sokkal kellemesebb legyen olvasni. A layerkiszolgálásban volt egy kis para, de már nincs. És nemhogy nem lassúbb, mint volt, hanem gyorsabb, ahogy logikailag is lennie kell, mert bájtban úgy a fele. Szóval adjatok neki még egy esélyt, igazából sokkal jobb. A régi nézetre meg ott az új tabban nyitás.

Adrian Mole 2013.01.10. 20:55:53

@Nínó Karotta:
Köszi, én nem klikkeltem ki, csak a kollégáknak próbáltam segíteni, hogy ne ebbe az irányba induljon a beszélgetés, hanem valami kocsiról értekezzünk ;)

Adamfark 2013.01.10. 21:01:35

@Nínó Karotta:
A becsukódási (nem becsukódási) para nekem is többször előjött. Ha jól emlékszem Mac-es Firefoxban. Ezért én kiixeltem a cikkek rétegben dolgot.

ON
Mester mi van már????

(os most már maradjon is ON!!!)

tocibacsi 2013.01.11. 10:20:22

@Nínó Karotta: Karotta, tudom, utolsó szemét antikapitalista köcsög vagyok, aki a Hangyásztól lopja el a forintokat, de én bizony AdBlock-ot használok. És nem csak a reklámokra, a címlapotok kb. 60%-a ki van vágva vele a fenébe, beleértve a videó és képajánló szekciókat, stb. A fless viszont egy rakat tetü hányás... A chrome berántja az egész oldalt egy szemvillanás alatt, de a layer meg ott molyol másodpercekig...

Viszont a fő bajom továbbra is az az új rencerrel, hogy nem 100% tökéletes:
- 10-ből kb 6× az index2 címlap jön vissza, mikor melléklikkelek a bezáráshoz
- nincs görgetősávom, hogy lássam, hol tartok a cikkben, és mekkora a terjedelme. Lehet, hogy ez hülyeség, de zavar. Főleg hosszú cikknél hiába van görgőm, egész oldalt gyorsabb a görgetősávval végigrántani, mint tekergetni vagy egeret elengedve ctrl/pgup/dn/home/end stb. és akkor a szemmel átfutom, mert keresek valamit c. dolgot nem is említettem. Egy egyébként layertől függetlenül érinti az oldalt, de nem minden esetben.
- Legtöbb esetben úgy olvasok online tartalmakat, hogy pl. átböngészem a címlapotokat, és ami tetszik, azt új tabokra dobálom ki, és végül egyben olvasom el mindet. Amit pedig elolvastam, bezárom. Ha ott is találok további érdekes hivatkozást, dobom külön azt is... Ez is megy bekapcsolt layerrel, de itt sincs jelentősége a dolognak, mert új tabon úgyis hagyományosan jelenik meg - jogosan persze.

Egyébiránt repesve várjuk a beígért futóműállítós posztot, és egyúttal remélem, hogy családostul meggyógyultatok! :)

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2013.01.11. 18:27:04

@tocibacsi:
Hát, nem vagy az a kimondott álomfelhasználó, az tény. Sajnos az adBlockra normálisan felkészülni marha nehéz, amellett, hogy nyilván nem is a tőlünk lopó olvasók élményének javítása a legfontosabb cél. Kérlek, ne vedd ezt zokon, pontosan tudom, hogy nagy reklámzajban olvasni rossz élmény. Ezért is volt az a mostani átalakítás lényege, hogy ezen faragjunk egy nagyot. De az is kétségtelen, hogy ha ma mindenki úgy dönt, hogy a te példádat követi, akkor holnap nincs munkám, nektek meg újságotok. Se blogjaitok. Lényegében semmi, csak a wikipedia. Mondjuk nekem az is tetszene, csak akkor meg kell tanulnom rendesen hegeszteni, hogy valamiből etessem a gyereket.

Az adblock viszonylag sajátos logika szerint széjjelmarcangolja az oldalakat, hogy ennek rossz működés a vége, az szomorú, mert minket utálsz miatta, de nehezen befolyásolható. Különös tekintettel arra, hogy ezerféle van belőle.

Ha ragaszkodsz ahhoz, hogy valamit, amit eléggé szeretsz ahhoz, hogy rendszeresen fogyaszd, azt közben minden viziteddel meglopd egy kicsit, akkor már inkább flashblockkal tedd, mint adblockkal, az legalább nem rombol szét egy rakás mást is maga körül. Az újságírókat, a szervereket, a sávszélt, meg engem, aki most dumcsizok veled meg majd fizejtük ööö, hát, nem is tudom, miből. Ezek szerint nem a hirdetésekből, amiknek egyébként pont most dobtuk ki a felét. (Tudom, maradt így is elég, sőt, sok. Ez van akkor, ha ingyen kell a termék.)

Ami a többit illeti:

- 10-ből kb 6× az index2 címlap jön vissza, mikor melléklikkelek a bezáráshoz

Az Index2-re akkor érkezel, ha az Index1-en blogposztra kattintottál, és azt csukod be. A posztnak ugyanis alányitjuk az Index2-t, mert oda való. Ott a többi is. Ezt elmagyarázta az üdvözlőkép, ami az első vizit előtt fogadott. És elmagyarázza a nagy fejléc az Index 2 tetején. Ha az Index1-en blogot nyitsz, de mégse a kettőre szeretnél érkezni róla, akkor simán megnyomod a backet, ugyanúgy, mint eddig. Vagy új fülön nyitod, ugyanúgy, mint eddig. Ha mindent úgy csinálsz, mint eddig, pont ugyanúgy is működik.

- nincs görgetősávom, hogy lássam, hol tartok a cikkben, és mekkora a terjedelme.

Ha ez most is így van, az bug. De mi nem tudjuk reprodukálni. Írsz böngészőt és oprendszert?

- Legtöbb esetben úgy olvasok online tartalmakat, hogy pl. átböngészem a címlapotokat, és ami tetszik, azt új tabokra dobálom ki, és végül egyben olvasom el mindet. Amit pedig elolvastam, bezárom.
Igen, sokan olvasnak így, és ők nem is tapasztalnak semmilyen változást. Ez a kívánatos. Csak a szimplán kattintóknak lett bármi más, és nekik is csak annyi, hogy egy fél megapixel zajt leszedtünk oldalról. Szerencsére sokan bírják is, meg a statisztika is boldog, és nekünk az a lényeg.

Tiltott Lally 2013.01.11. 20:27:11

@Nínó Karotta: Ez már majdnem HangyászPénteknyi karakter volt :)

whale 2013.01.11. 20:41:00

@Nínó Karotta: Óóóó, akkor én ideális olvasó vagyok!:) Bevallom, ha engem érdeklő reklámot látok, még kattintani is szoktam.:DD Úgyhogy marad a hagyományos nézet...:)

whale 2013.01.11. 20:43:18

Egyébként, hogy visszakanyarodjak kicsit az autóbuzériához, a legújabb heppem, hogy az RBR-t billentyűzetről nyomom, mivel lusta vagyok előkeresni a kormányt a pincéből, ahová a költözéskor került. Elég kalandos így.:D

tocibacsi 2013.01.11. 21:20:53

@Nínó Karotta: nem akarom szétoffolni a kedvenc blogomat, az eddigiekért is kár volt, dobtam egy üzit privátban...

ChopiTzr 2013.01.12. 13:25:04

@Nínó Karotta: Bocs, de én ezzel kapcsolatosan off-olnék egyet azzal, hogy nem lehetne egy cookie-t csinálni ami jegyzi, hogy kiveszem a pipát a layer2-ből?

Mert iPad nem igazán szereti (nem lehet nagyítani és olyan az oldal mintha tömörítve lenne: recés karakterek/pixeles képek), a mobil verzió pedig lassabb hír olvasást, még inkább a számomra megfelelő hír nehézkes megtalálását teszi lehetővé, mert az ember nem sorokat és/vagy szavakat néz csak olvasás közben, hanem az egész területet értelmezi amit belát.

Gyengébb táblagépekről nem is beszélve, olcsó 7"-os droidos tableten, csak crash-el és vagy mobil index-et nézel, vagy Opera mini-vel kijátszod a dolgot, az meg közel sem nyújtja a megfelelő minőséget.

Esetleg lehetne egy külön tabletre optimalizált oldal, de az elején említett megoldás egyszerűbbnek tünik.

ON:Gratula a titulushoz amit a Speedhunters-en kiérdemeltel Ákival!
Történt mostanában valami a Z-vel? (elég egy apró morzsa is! :D)
Nem teljesen ide tartozik, de nem tudsz valamait a shitgun projektről? :)

Balage85 2013.01.14. 19:51:54

Remélem a múltheti hangyász hétfő pótolva lesz ám! :)

adam990 2013.01.15. 00:36:30

Legalább valami info lenne arrol mikorra várható a HH, mert ez így már nem állapot:D

Sam8888 2013.01.16. 18:02:14

A nép posztot kíván! Ezt a videót már rongyosra néztem! :))

nick: 2013.01.17. 00:21:03

@Adamfark:
inkább menjünk szép sorjában!
legelőször a leginkább rákkeltőeket szüntesd be, aztán a második leginkább rákkeltőeket, és így tovább!
...ha ebben a sorban eljutsz az alkalmi gumifüstölőkig, akkor megígérem, hogy nemcsak őszintén gratulálok, de vmi tetszetőssel meg is ajándékozlak! :-)
(komolyan)

nick: 2013.01.17. 00:25:07

...az meg asszem már régen volt, hogy:
kérünk szépen posztot! :-)

influenza már kipipálva, index2 megérkezett, mi akadály lehet még? ;-)
(jó, max a fentiek miatt esetlegesen szintén elmaradt családi élet pótlása...)

nick: 2013.01.17. 00:28:29

...és hogy off is legyek, csinálhatnád azt, Karotta - kihasználva az ilyen drogos banda gyengébb erkölcsű tagjait (pfejjj!... :-P) -, hogy a posztokat előbb fizetősen teszed közzé, majd x idő múlva már ingyen is, de csak az adblocker nélkülieknek, és legvégül, mikor már lejárt a lemez, akkor tolni ki a reklámot elvből nem nézők tömegei elé!
:-P

de a fentieket nem én mondtam! ;-)

lanciabacci 2013.01.17. 12:27:12

Már teljesen leveszítette a projekt a lendületét? Idén csak évszámmal jelölünk és csak Hangyász 2013 lesz? :)

ui: Drága Karotta, ha már 10 fogorvosból 9 látta a panorámaröntgenedet a TC főoldalán (TV link) december óta, akkor esetleg ugraszthatnád azt a képkockát, hogy ne rombolja tovább a rólad alkotott, egyébként előnyös összképet :)
(elnézést)

Mc Master 2013.01.17. 22:34:16

@Nínó Karotta: köszi a választ és még egyszer bocs az offért.

Király a Hangyász, gratulálok!

Valaki még egy másik cikkben elkezdett turkálni a zsebedben, talán emlékszel rá. Erre Te válaszoltál neki, most nem ismétlem meg, hogy mit, Te is tudod. Ez olyan info volt, amit én spec nem tudtam, de ehhez is csak gratulálni tudok. Példás életút.

RKr 2013.01.18. 09:28:02

azért egy bú vagy bá nem lenne rossz..

HKV Atis · http://inprov.eu 2013.01.18. 10:59:16

Posztot Karotta Posztot!!!!!!!! De legalább égéstér volt tegnap mert már eret vágtam volna magamon.

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2013.01.18. 17:04:47

@lanciabacci: @RKr: @HKV Atis: @nick:: Lesz poszt hamarost, csak nagyon mással volt nagyon sok dolgom, és ami ennél fontosabb, Ákinak is. De nem áll meg a verkli egyáltalán.

HKV Atis · http://inprov.eu 2013.01.18. 21:11:15

@Nínó Karotta: Gondoljuk, hogy nem ülsz otthon és lógatod a lábad, pedig megérdemelnéd, csak megszoktattad velünk a jót és aki igazi TC olvasó, annak ezek a posztok olyanok mint a napi hernyó adag ha nem kapjuk meg elvesztjük az eszünket és habzó szájjal frissítgetjük a böngészőt!

atis123 2013.01.21. 13:03:58

@HKV Atis: Úgy-úgy. :) De ha valaki, hát én abszolút megértem milyen, ha több fronton kell helyt állni, és csak 24 órából áll egy nap. És nálam még gyerek meg asszony sincs.. No de hajrá. Mint lelkes autodidakta, kíváncsian várom az önfejlesztés újabb fázisait. :)

Sam8888 2013.01.21. 15:40:39

Hétfő van, remélem ma lesz HH...

HKV Atis · http://inprov.eu 2013.01.21. 16:05:41

@atis123: Én is tudom havi 380-400 órát dolgozom nekem nem lenne már energiám posztolgatni. De ezek tartják bennem a lelket no meg az égéstér. Ma még biztos nem lesz HH hisz hétfö van majd max. holnap vagy szerdán remélem hallhatjuk a hangyászt magasabb fordulaton mint eddig mert már nagyon kívánná.

Mc Master 2013.02.11. 12:21:36

@Adrian Mole: csak elfelejtettem kitenni: :D
De végül is győzött a józan ész, már nem nagyon van layer.

Mc Master 2013.02.11. 12:23:19

@tocibacsi: nagy nehezen átszoktam az új tabban olvasáshoz, egyik nap persze elfelejtettem és erre mit látok? Rendesen jön be az oldal. Érdemes volt reklamálmi.