Feltaláljuk a futóművet a füvön - Karotta Közlöny

KAROTTAKÖZLÖNY

Nínó Karotta élete és munkássága autóbuzériában és másutt

Feltaláljuk a futóművet a füvön

2010. július 05. 23:32 Nínó Karotta

Hogy fér be egy Nissan 200SX futóműve egy Datsun 260Z alá? Egyáltalán minek? Mi az a segédkeret? Hogy néz ki egy kormánymű? Bölcselkedés hulló rozsdapor alatt.

A terv ismert: áttesszük az SX komplett futóművét a versenyhangyász alá. Vannak azonban nehézségek, kezdve mindjárt azzal, hogy az SX kormányműve az ellenkező irányba fordítaná Z kerekeit, ha oda tennénk, ahol elfér. Ezeket mutatja meg a videó, mert leírva nem könnyű átadni az ilyesmit.

 

Elöl:
Az SX a tengelyvonal mögött hordja a kormányművét, a Z pedig előtte. Miért baj ez? Mert az SX-ét nem tudjuk az eredeti pozíciójában berakni, mert útban lesz a 350Z motor kartere. Ezért át kell tennünk előre, ami azt jelenti, hogy nem használhatjuk az eredeti kormányművet, mert hirtelen az ellenkező irányba kanyarodnánk, mint amerre a volánt tekerem.

Ráadásul az SX-ből átemelt csonkállványokat (a nagy vackok, amiken a kerékagy van, ez fogja a kereket és ehhez csatlakoznak a lengőkarok meg a kormányösszekötők) át kell fordítanunk, azaz meg kell cserélnünk, mert ugye az előre teendő kormánymű megköveteli, hogy előre meredjenek a korábban hátrafelé mutató irányítókarok.

(Ha netán hottentotta volna, nézd meg a videót, a mozgókép többet ér 25 ezer szónál másodpercenként)


Hátul:
Át kell alakítani mindenestül a padlólemezt és a nyúlványokat, hogy befogadják az SX segédkeretét, amit majd szépen összetámasztunk odafentről a bukócsővel is. Annyit csalunk, hogy a rugótornyok és a keret magassága közti különbséget kisebbre vesszük, mint az SX-en, azaz feljebb tesszük a keretet úgy 4 centivel, mint volt, hogy a rövid rugóstagokkal se mutassanak az égbe a lengőkarok. Tudom, ez végképp hottentotta, ezt majd lerajzolom a napokban. Kemény!

Friss fejlemény:
Leslie felrakott képeket a szétdarabolt hangyászról a driftgarázs blogjára. Rémüldözzünk együtt!

58 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

XJS · http://www.ae86.hu 2010.07.06. 07:36:10

Uhh. Irigyellek, hogy ez a szabas-varras fejben osszeall :)

BeeTm · http://beeproject.atw.hu 2010.07.06. 12:23:13

Ilyen képet fog vágni,mikor megtudja mennyi pénzt kell még belelapátolni:

indafoto.hu/GnutNouri/image/1166145-c8755c4b/34137

:)

bpelhos 2010.07.06. 14:12:50

És ez csak úgy simán át fog menni egy műszaki vizsgán? Mármint, hogy 3 autóból (Hangyász, SX, Sierra) lesz végülis összerakva, így akár egyedi konstrukcióként kellene vizsgáztatni :)
Na, jó, csak kukacoskodok...

=Daniken= 2010.07.06. 14:23:17

azért ez nagyon durva ám...beszarnék ennyi módosításon, hogy jó helyre kerül-e, jó lesz-e, stb.

Leslie, Te nem dolgoztál egy időben, olyan 2002-2003 körül a Baross u-nál a Dávidéknál? Mert akkor biztosan Te vagy az, emlékszem a Ford mániára:-)) Örülök hogy minden oké:-)

sok sikert a projekthez!!!

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2010.07.06. 14:23:44

@bpelhos: Kukacoskodol, mi? Olvasnál inkább vissza előtte, mint a rendes emberek. A hangyász pályaautónak készül, nem hajtunk műszaki vizsgára. Az nem is fér össze a szabad alkotás szellemével.

red87 2010.07.06. 14:24:26

szerintem pályaautó lesz, annak meg nem kell műszaki... max egy gépkönyv...

Kivancsi 2010.07.06. 14:31:56

muszaki az nem kell ide...

de ez a nagy alakitas mar-mar
buheralas, ganyolas szintjen van
nem pedig versenyauto epites :):):)

mercurius 2010.07.06. 14:33:19

Minden elismerésem az Uraknak!

Csípem azokat a szakikat, akik fejben már látják a kész gépet, és képesek súblerrel, szögmérővel ezt tökéletesen megvalósítani.

Nagyon várom a végét!

Abba ne merjétek hagyni!

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2010.07.06. 14:35:23

Pár éve én is pedzegettem, hogy kéne valami ilyesmit csinálni,de aztán maradtama gitárnál :)

Van egy kazettám tele Ford utastéri hangokkal (Escortom van), amerikai, európai, ausztrál járművekből, néha bömböltetem az autóban, ha nagyon autós perverzióm támad :-D

1series 2010.07.06. 14:45:58

Karotta!
Nagyon hálás lennék ha megosztanád a műanyag elemeket elkészítő csapat valamilyen elérhetőségét. rozsagb@gmail.com
Kitartás, remek gép lesz ez!

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2010.07.06. 14:47:11

@Kivancsi: Várjuk meg az ilyen magabiztos fitymálással a végeredményt, azt mondom.

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2010.07.06. 14:48:23

@1series: Küldöm. Kiraknám nyilvánosan is, de olyanjuk nincs.

S4mu3l 2010.07.06. 15:05:24

Egyszer már láttam ilyen problémát valahol (asszem pont tc-s cikkben) egy polski diffivel a kormányba iktatva megoldani.. :D

Kivancsi 2010.07.06. 15:26:51

@Nínó Karotta:
Remenykedem jo lesz...

De az ilyenektol rosszul vagyok:):)
itt kivagjuk ott betoldunk (torony)
amott megosszabbitjuk
valamint a felfuggesztesi pontokat attesszuk..

hogy ebbol mi lesz? :):)

valahol valamikor ezt megterveztek, kiszomltak,
mm-re pontosan megepitettek stb...

ami most megy az a totalis atalakitas, atszabas,
egy oszverkeszitese...

Remenykedjunk nem fog felrehuzni, csalen allni,
esetleg a megvaltozott terhelesi pontok miatt
a kaszni csavarodni, szetszakadni...

Bar vegul is??
lesz egy bukocso ami osszetartja az autot...
az eredeti regi kaszni meg csak "szinte" csak mint
egy kulso designe, diszkent szolgal :):)

Csapjatok a lovak koze.... csinaljatok... szep is legyen!!!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.07.06. 15:42:42

Ha megfordítod a csonkállványokat nem fog elmenni az első kerekek utánfutása?

WesT 2010.07.06. 15:44:10

Jó lesz ez! ;) Csak így tovább!

Tényleg elég jól állna neki a felni ami a corollán van, már hogy így elképzelem a végeredményt. :D

WSzabi 2010.07.06. 16:16:00

@Kivancsi: ja, ettől engem is a hideg ráz. mint a monster truck-ok, vagy a nascarok műagyag héjja, annyi köze lesz az eredeti autóhoz.
Akkor már miért nem csináltok egy vázat, futóművel, hajtáslánccal, azt fröccsöntötök egy hanGYÁSZt rá?
minden esetre hajrá srácok, lássuk a végét!

szatyi 2010.07.06. 16:17:44

Azt szeretném kérdezni, hogy a vázszerkezet méretezése az hogy néz majd ki? A csővázat úgy méretezitek, hogy a karosszériát nem teherviselő elemként feltételezitek? Kézi számítással lesz valami csőváz méretezés, vagy végeselemeztek is? Milyen idealizált terhelésekre alapozzátok a számolást egy pályaautónál?

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.07.06. 16:32:04

@Kivancsi:

Mondd el nekem, hogy miképpen lehet házilag versenyautót építeni azon kívül, hogy innen kivágunk, ott beletoldunk.

Kíváncsi vagyok, te hogy képzeled az ilyesmit?

Minden tiszteletem azoké, akik úgy rakják össze az ilyen autókat, mintha csupán legóznának!

Rák Attantam 2010.07.06. 17:26:15

@szatyi: "Milyen idealizált terhelésekre alapozzátok a számolást egy pályaautónál?"

Valami ilyesmire kéne: www.youtube.com/watch?v=fRC3rv1ZHj4
Ez elég terhelésnek? :)

Lakótelepi Ladás hülyegyerek 2010.07.06. 17:57:44

Uhh, azokkal a felnikkel nagyon ütős lesz!

KAWAszaki 2010.07.06. 19:08:11

Először is : Max respect.
az elgondolás kiváló, így, hogy a KPM nem látja, nem is gond.
Másodszor : Pályagép, értem én... ha a pályán két kilónál a kormánymű meggondolja magát, és a korlátnak csapódsz, ki lesz a FELELŐS?

2Bálint 2010.07.06. 19:33:32

@KAWAszaki: Miért, ha rendes műszaki van a kocsin, és az adja meg magát, ki a felelős?

nem kéne... 2010.07.06. 19:50:04

@Nínó Karotta:

oda hátra abba a futóműaknába én nagyon belelátnék egy xj/xjs hátsó futóművet.
ehhez képest baszottszéles, kettős keresztlengőkarja van, sperres difi szól bele többféle áttétellel, kegyetlenül erős és elképesztően egyszerű lenne beszerelni.
fék a difi mellett, ami mondjuk a rugózatlan tömegek szempontjából igennagyon egészséges, valamint pont emiatt elfér rajta a kicsi felni is. nemmelesleg az a fék háromszáz lovat lassított lényegesen nehezebb bódéban, szóval annak is elégnek kell lennie.
plusz előny, hogy a doblemezt nem kell hülyére erősíteni, a csövezést letámasztjátok középre, ennek a felfogatási pontjaival szemben és készen van.
a lengőkarok nem szilentesek, hanem tűgörgősek, ami kicsit kevésbé gondozásmentes, viszont lényegesen határozottabban vezeti a lengőkart.
keress rá úgy, hogy "jaguar irs" (mármint independent rear suspension) és nagyon figyelmesen nézd meg.
van benne pár egészen vicces megoldás, de előszeretettel váltják ki vele pont az egyszerű szerelhetősége miatt a butább futóműveket. kitcarok alá is pakolgatják és épített dragautók alá is beszórják, mert bírja.

valahogy így néz ki:
en.wikipedia.org/wiki/Jaguar_IRS

KAWAszaki 2010.07.06. 20:24:16

@2Bálint: A "rendes" műszakira nem megy fordított csonkállványos autó...
Az adott terhelésre méretezett dolgok híve vagyok.
Itt is jobb lenne valami olyan megoldás, hogy ne kelljen semmit fordítva feltenni. Csak van valami megoldás...

ChPh 2010.07.06. 20:25:01

ej, éreztem, hogy van új poszt :D
Jó lesz ez, akik meg kukacoskodnak, azok bekaphatják :D

A

bal

bokámat :D:D

Vagy Karottáét, ízlés dolga :D:D:D

ChPh 2010.07.06. 20:26:43

Ja, és a video is jó :)
ma sokat tanultam a futóművekről :)

nov2016 2010.07.06. 20:42:19

Meg köll fordítani azt a kormányművet.
Igaz hogy (stílusosan) jobbkormányos lesz utána, de nem kell csonkállványokat bántani.

nem kéne... 2010.07.06. 20:44:56

@nov2016:

????
és akkor a lökhárító felől kormányoz, vagy hogy?

2Bálint 2010.07.06. 20:51:09

@KAWAszaki: Félreértés van...
Rendes műszaki alatt azt értem, hogy gyári autó, semmi alakítás... És ha az adja meg magát a forgalom közepén, és letarolom a gyalogokat, akkor ki a felelős???

nem kéne... 2010.07.06. 20:54:04

@KAWAszaki:

ott saját felelősségre közlekedik az ember ugye.
tehát mi is a kérdés?

nov2016 2010.07.06. 21:32:13

"és akkor a lökhárító felől kormányoz, vagy hogy? "
Neeem.

Az autó hossztengelye körül forgatod meg a kormányművet.
Azaz balkormányosból jobbkormányos lesz ugyan az autó, de ha eddig óramutató járásában tekerted a kormányt és a bal oldali összekötőt nyomta a kormánymű, akkor a megfordítás után ugyanolyan tekerésre a jobb oldalit fogja kinyomni.

nov2016 2010.07.06. 21:33:54

Ráadásul egy japán driftverda úgy az igazi ha jobbkormányos! :)

nem kéne... 2010.07.06. 21:48:33

@nov2016:

nem jó, mert akkor a vízszintes felfogatás fügőlegesre esik és magasságában nagyobb helyet igényel, itt meg pont azon megy a hekkelés, hogy minél kevesebb helyet foglajon a kormánymű és az első bölcső, mert különben vagy felfelé, vagy hátra kéne még mozdítani a motort és akkor már vágni kell a tűzfalba is.
felfelé meg nyilván nem jó menni, mert magasabban lesz a súlypont.
hátra meg a vágásigény miatt nem akarnak, ha jól értettem.

ghostdog75 2010.07.06. 22:03:15

@BeeTm:
a következő képen meg én lenni!
haha,hogy megégtünk azon a napon,jézus...
arab ráhatás,de a "türülközőt" le kellett volna cserélni.igaz az akkor életmentő volt.
:-)

nov2016 2010.07.06. 22:12:41

Oké, én teljesen laikus vagyok, a felfogatási pontok nem tudom hogy jönnek ki, jobban vagy rosszabbul.
Gondolom az is szívás, hogy a kormányoszlopot és az összes kezelőszervet át kellene helyezni.
Viszont annyival egyszerübb lenne az élet, hogy maradhatna eredeti helyzetében a futómű és nem kellene egy japán driftautóba FORD alkatrészt belehekkelni... :)

Sanyi. · http://www.sopianaedeluxe.blog.hu 2010.07.06. 22:27:01

Gábor!

Lassan érdekes lenne utánaszámolni egy vázkeret, motor, faszom, üvegszálas test - mert azért azt is kap ám, ha jól értem:) - verziónak, mert gyakorlatilag így is lassan azt kapod, csak kevesebb oralizálás:)

Bár nincs kétségem a felől,hogy Leslie megoldja...

Hajrá srácok! Üdv

Fischer 2010.07.06. 22:31:27

hm...
zamatos lesz, zamatos... :-)

Bambano 2010.07.06. 22:59:53

Nem értem a problémád, driftelésnél úgyis gyakran ellenkező irányba tekered a kormányt, mint amerre kanyarodsz. legfeljebb most helyre állna a rend...

Z o z ó 2010.07.06. 23:59:59

a hangyász design orr marad?nekem bejött:)

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2010.07.07. 00:09:48

@WSzabi: Ez nem egy Datsun, ne sirassuk az eredetiséget. Ez egy épített pályaautó, 99% Nissan-tartalommal, Datsun 260Z-t idéző műanyag ruhával.

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2010.07.07. 00:12:42

@szatyi: Nem tudunk végeselem-számítani, mert nincs rá ember, gép és szoftver. Érdekelne és lelkesen benne volnék, de nekünk ehhez itt semmink sincs. Mégse búsuljunk: versenyautók épültek 90 évvel a FEA előtt is. Vonalzónk például van.

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2010.07.07. 00:14:32

@KAWAszaki: Ha kinyírom magam, azért természetesen én leszek a felelős, hiszen senki se kényszerít arra, hogy pályán száguldozzak bármivel, a Datsuntól a gepárdlovaglásig. De nem erre hajtunk.

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2010.07.07. 00:24:34

@nem kéne...: Gyönyörű ötlet, de nem praktikus, több okból sem. Egyrészt ez a Jag futómű szép kompakt egység, de nekünk tök feleslegesen bonyolult. Minek 4 rugó és gátló? Minek a diffit fűtő belülre szerelt fék? Ki akarna komplikált angol alkatrészt egy autóba, amivel menni is akar? Szóval egzotikus tárgy, tisztára sikálva szívesen tennék rá üveglapot dohányzóasztalnak, de nem szerelném könnyű pályaautó alá.

Legfőleg azért, mert az SX hátsó futóműve:
- jó. 4 fasza lengőkar oldalanként(!), jó geometria
- van hozzá mindenem, GL-szemes állítható lengőkartól a pályafutómű rugóstagokig
- ezerféle versenyalkatrész van hozzá a világ polcain

Szóval a létező, kipróbált jónál nem kell jobb, de kétségtelen, hogy fantasztikusan izgalmas ökörség lenne. Remélem, valaki más megcsinálja, mert más autója alatt szívesen nézegetném, csak a magamétól tartsa távol a jóisten.

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2010.07.07. 00:27:58

@Sanyi.: Nono, azért ne nézzük le teljesen azt a jó kis önhordó kasztnit. Oké, hogy belevágunk nagyokat, de az eredetit se egy tömbből munkálta ki a robotvakond. Fog az tartani magában is, de természetesen olyan csővel készülünk, ami nagyon sokat dob majd a merevségen, túl persze az életvédelmi funkción.

nem kéne... 2010.07.07. 05:26:07

@Nínó Karotta:

"Ki akarna komplikált angol alkatrészt egy autóba, amivel menni is akar?"

azért ez egy kicsit aljas volt, valamint minden alapot nélkülöző.
:)))))
az a híd tényleg világbajnok darab.
amúgy a többi méltányolható.
valamint az a rész nekem valamiért kimaradt, hogy ez az sx az az sx. úgy, hogy annak készen van és megvan minden motyója, tényleg kár bármi mással foglalkozni.

dmwd 2010.07.07. 08:13:56

Régebben én is gondolkodtam hasonló projekten, de inkább vettem egy A8-ast. Szerintem olcsóbban jöttem ki a dologból és kevesebbet is szívtam vele.

SchEdem 2010.07.07. 08:31:18

@Nínó Karotta: Eloszor is sok sikert kivanok a projekthez. Nagyon izgalmas, jo otlet, a fitymalokkal meg ne foglalkozz, csak irigykednek.

Csak egy (valoszinuleg hulye) kerdesem lenne. Miert nem a 350Z elso futomuvet es kormanymuvet hegeszted be ala? Akkor passzolna a helyzete is, a karterral sem lenne gond. Gondolom ehhez a modellhez is van minden, es valoszinuleg az sem rossz.
Bar persze az szivas, ha az elso es hatso futomu nem ugyanarrol az autorol szarmazik (nem osszehangolt momentan-centrumok, a kerekdolesi-, osszetartasi- stb karakterisztikakrol ne is beszeljunk). Akkor max mehetne hatra is 350Z futomu. De talan meg mindig jobb, mint a megforditott csonkalvanyok es az osszeberhelt kormanymu.
De mielott felreertesz, ilyen hazi versenyautoepitesnel semmi gondom a berhelessel. Epp ellenkezoleg. :-)

Leslie_ · http://driftgarage.blog.hu 2010.07.07. 08:40:21

@SchEdem: a 350Z ugyanúgy az első tengelyen hordja a motort, azaz olyan mint az SX. nekünk a Hangyász kiképzése miatt maximum olyan motor lett volna ideális, ami a karter olajtároló részét a váltó felőli végén hordja, nem az elején. ezek a motorok nem ilyenek és egyszerűbb egy másik modell első futóművével házasítani az SXet, gyári alkatrészekkel és kormányművel, mint feltalálni a spanyolviaszt. az hogy ez épp ford, csak azért van mert én ehhez férek hozzá, ilyet építettem már tucatnyit. bmw is jó lett volna, de az keskenyebb, a forgáspontok eltolódása rosszabb lenne... és az sokkal drágább is.

SchEdem 2010.07.07. 08:56:06

@Leslie_: Ahaaaaa, OK, ertem. Mondtam, hogy hulye kerdes. :-D Koszi a valaszt!

KAWAszaki 2010.07.07. 08:58:17

@Nínó Karotta: Erre még gondolni is rossz....
Túlaggódtam magam.
Egyébként mennyire van útban a karter? Azon nem lehetne szabni?
(volt már ilyen a világtörténelemben)

szatyi 2010.07.07. 09:17:35

@Nínó Karotta: Ha megmondjátok a vázra tett terheléseket, meg küldtök valami skiccet arról, hogy hogy képzelitek a keretet, akkor játszásiból leszámolom nektek a dolgot. Legalábbis megpróbálom mert érdekel a téma.

Leslie_ · http://driftgarage.blog.hu 2010.07.07. 23:19:45

@=Daniken=: szijja
igen én és köszönöm, velem minden rendben. az autósportba sodort az élet pár éve, itt végre kiélhetem magam :)