A Cyrano-dilemma - Karotta Közlöny

KAROTTAKÖZLÖNY

Nínó Karotta élete és munkássága autóbuzériában és másutt

A Cyrano-dilemma

2009. június 22. 21:53 Nínó Karotta

Először is, hogy egy tetszőleges fogalmatlan koncertmuzsikust idézzek a nagyszínpadról: Köszönöm, Bukarest, fantasztikus közönség vagytok!

Tényleg sose gondoltam volna, hogy ennyire szeretni fogjátok, hogy tönkreteszek egy ritka japán klasszikust egy bizonytalan kimenetelű, tervezhetetlen lefutású széjjeltuningolás kedvéért. Igyekszem majd rendszeres posztokkal és változatos kapcsolódó tudománydarabokkal viszonozni a kedves biztatást.

A nap jóhíre, hogy mégsem veszett el az RB motorhoz vásárolt olajteknő és Nissan Motorsport olaj- és vízpumpa. A másik jó hír, hogy az elmúlt három éjszaka végeztem a képek leválogatásával, így hamarosan el tudom kezdeni csorgatni az eddigi események anyagát. Fohászkodjunk együtt a mogyoródi RoTa-művekhez és az ingatlanközvetítők félkegyelmű védőszentjéhez, hogy tudjanak a 'Ring-menti művészek haladni a műanyagokkal addig is.

És most jöhet az első dilemma. Mint tudjátok, a Z eredeti orra valami történelem előtti konfliktusban megsemmisült. Az a nagy izé, amit viselt a helyén, eredetileg népmesei bábára készült, ezért vas, és rút. Azaz mennie kellett.

Ha viszont úgyis új orrot kap, teljes alkotói szabadsággal választhatjuk ki a nekünk tetsző fazont. A mellékelt hatalmas macskanyelv a szóba jöhető összes formát tartalmazza, ebből kellett kiválasztani azt, amit Robi és Tasi megmintáznak, némi lépésálló Austrotherm és gipsz felhasználásával.

Felülegerezésre elolvashatjátok a dizájnok forrásait. Mi rém sokat vitatkoztunk a lehetőségeken. Az biztos volt, hogy a lámpa fészkestül megmarad. Egyrészt azért, amiért S4tch olvasó is úgy aggódott, hogy a Z-hez annyira elválaszthatatlanul hozzátartozik a két mélyen ülő szeme. Másrészt azért, mert a Z-nek képesnek kell lennie közúton elmenni a versenypályáig. A közúton pedig beesteledik, és a köz nekimegy az embernek, ha az nem világít.

Tehát lámpa kell. A következő eldöntendő a hosszított ZG-orr vs eredeti rövid orr. Én hónapokig a ZG-re készültem. Sajnos ahhoz azonban semmim sincs, megrendelni meg egy vagyon. Ráadásul akkora első túlnyúlást okoz, amivel a mindennapokban pokol az együttélés, mert mindenhol odaveri az ember, aminél semmi sem őrjítőbb. És (tudálékoskodás alert) oda rak plusz súlyt, ahol a legtöbbet árt: messze előre, hogy kelletlen befordulást csináljon.

Miután ezt ilyen alaposan végiggondoltam, végül a lehető legtudományosabb döntést hoztam: felmentem a Totalcar szerkesztőségébe, és az akkor éppen jelenlévő szakértő kollégák jóízlésére bíztam a döntést. Így lesz a Hangyász új orra rövid és műanyag. Most kereshetek neki új becenevet. Nagy fába vágtam a fejszém, az hétszentség.

 

Címkék: datsun 260z
78 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Vicktor · http://vicktorsmith.blog.hu 2009.06.23. 01:13:34

Szerintem is a rövid orr a nyerő. Nem csak a praktikusság miatt, nekem az is tetszik jobban :) Főleg az az "ásítós" :)
Mondjuk arról az orról kevesen mondják meg hogy Datsun :)

10000rpm 2009.06.23. 01:20:47

Az ásítónak van a legkarakánabb kiállása az összes közül, nagyon szépek az arányai. És még nevet se kell nagyon keresni ;)

lally 2009.06.23. 07:41:02

Az utolsó kettőt kérem.

biker_kolee 2009.06.23. 07:49:49

Ásítok egyet így korán reggel én is. :)

majtin 2009.06.23. 08:50:42

rövid orr jó ötlet, de a sárvédő szélesítést mindenképpen úgy kivitelezzétek mint ahogyan a 2. képen van :)
az hogy nem töri meg a vonalat tökéleteset a többi sz@r szvsz.

csakígytovább :)

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.06.23. 10:59:46

A gyárinál nem lehet szebbet csinálni. Azaz biztos lehet, csak még senki nem tudott, ez a jó irány, hidd el. A versenyautók meg sosem a szépségről szóltak, ha mégis sikerült szépre csinálni, az csak a véletlen műve:)

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.06.23. 11:33:34

@scheerti:
Persze azt nem tettem hozzá, hogy a lámpákra értem:D A szélesítés tetszik, nagyon is.

Gico 2009.06.23. 13:42:16

Rövid orr kell, persze, hogy rövid. Alulról a második pl nagyon odab@sz, a festése is elég kemény.
Tényleg, a festésről gondolkodtál már?

TóthZé 2009.06.23. 14:31:18

Azért az a Bob Sharp SCCA autó, azzal a rövid, ásító orral... De tény, hogy a gyári a legkarakteresebb pofa.

DBandesz 2009.06.23. 14:32:26

A ZG erősen emlékeztet az E-Type -ra. Instant Get bárhogyan is!

konnektor 2009.06.23. 14:48:33

Bob Sharp ásító, rövid orra a nyerő. Lámpát nem tudom milyet meg hova faragtok bele, nagyon ki kell majd találni, de az a forma a befutó nálam is.

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2009.06.23. 16:24:23

Szepen alakul a nemzeti konszenzus. Igazabol mar kesz is a rovid muanyag orr, de meg kellett osztanom veletek a megelozo vivodast. A kobetkezo lepesek a logisztika, az ujsagiras es a marketing jegyeben zajlanak majd: meg kell irni az Avantime-ot, el kell adni, az arabol fel kell huzni a muhelyt a Hangyasz fole, megrendelni a hianyzo alkatreszeket, es nekiallni az osszerakasnak.

martong 2009.06.23. 17:26:09

Szerintem is az ásítós rövid, imsa gtu szélesítéssel.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.06.23. 18:22:08

@Nínó Karotta:

>fel kell huzni a muhelyt a Hangyasz fole

Te is flexelős szomszéd leszel?:) Egy haverom egy lakatosműhely és egy asztalosműhely között lakik. Reggel ötkor kezdik el feltölteni a ház sarkában lévő 1000 literes kompresszortartályt a lakatosok, fél hatkor indul a marógép máshol. De legalább jelentős ármérsékléssel dolgoznak neki:)

világváros 2009.06.23. 18:26:53

rövid orr, nagy légbeömlő nyílással. ez jól fog jönni a nyitott levegőszűrők hatékony működéséhez (főleg hűvös reggeleken). Wi-wa-wu-wa.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.06.23. 18:34:37

Vegük sorra: egyértelműen ZG-orr, a Wangan Midnight-ban is úgy volt mebő a jármű (bár a 33-as számú (lentibb) autóért sem ölnék meg senkit, sőt!).

Másodszor a lámpa búrájának vonalvezetése NE a sárga és ne a barna autóét kövesse, mert elveszik a karakter, ez a tuti: www.spiderwebdev.net/240z/images/432flares-blue1.jpg.

Szélesítésben a 62-es legyen követendő példa. Mintha átmenet lenne a barna (ill. a belinkelt) és a 33-as között. Ergo ugorjon ki kisebb felületen, meredekebb ívben (akár törésben).

Kb. ennyit gondolok :)

becsületesnepper · www.becsuletesnepper.hu 2009.06.23. 18:36:50

Az utolsó előtti fehérnél nekem felállt!

redriot77 2009.06.23. 18:39:50

240ZG, fényszórókon plexi-idommal.

nehogymárne 2009.06.23. 18:40:03

szerintem is rövid ásító, ha pályára megy, és ugye megy. de ha lehet ne ásítson, hanem ordítson, és úgy, hogy alul szélesebb, majdnem, mint egy új lancer, és nem csak valami odúba, hanem szép méhsejtes, kulturált-ordító szájba bele neki.
diszkrét krómkerettel belül, hamár ilyen hatvanas-évek flashbackje van.
vagy valami.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.06.23. 18:40:42

Ha már itt vagyunk. Feltettem youtube-ra a Wangan Midnight 91-es (első) filmet, itt érhető el az első részlet: www.youtube.com/watch?v=p7mUizDlWVQ
(most készül új mozifilm belőle)

Az eredeti képregény első része: www.youtube.com/watch?v=Ih5tS2tGJ4s (a zenék a tavalyi rajzfilmsorozatból származnak)

És egy általam kreált hangfájl a sorozat főszereplőiről (rossz minőség): www.youtube.com/watch?v=yLEjvMZUiHs

jano.vagyok 2009.06.23. 18:51:25

240ZG gyári hosszú orr az abszolút nyerő,
esetleg még a rövid orr burkolt lámpafészkekkel.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.06.23. 18:52:30

Nos, megérkeztem én, mint örök ellenzéki (na jó, ez így, ebben a formában nem igaz), és csak azt tudom mondani, hogy hosszú orr. Mondom mindezt nem csak azért, mert tét nélkül tehetem, ti. más péniszével a csalánt verem, illetve már régen mindegy, hanem azért is, mert szerintem a hosszú orr hozza ki igazán a Z formáját. Ja, és a lelkiismeretem nyogodt, én már akkor is ezt mondtam, amikor a kedves gazda még zavartan nézegette a képeket egymás után, és hümmögött. A többi is jól néz ki, nem is vitatom, csak nekem az a szép, hosszú orr, az fog hiányozni...

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.06.23. 18:55:36

Na tessék, mire leírtam, már társaim is lettek. Szervezzünk tüntetést, és követeljünk még nagyobb orrot, több fényszóró burkolatot!

yeti 2009.06.23. 19:11:17

Szerintem a hosszú a szebb,de a rövidnél vannak nyomós érvek.

PaJa1 2009.06.23. 19:11:26

Ha nekem kellene döntenem a sajátomról akkor az "ásító".
Sok sikert!

TicTac · http://www.carstyling.hu/car_shower.php?id=40344 2009.06.23. 19:23:49

Én meg a hosszú orra szavazok. A rövid orr, a rácsozott túl Mustang- os, a nevetős befalazott túl Fiat- os vagy Maseratis, a hosszú az inkább Jaguar- os de leginkább az illik hozzá szerintem.
Mármint, a cikk főképének ami ki van rakva, arra gondoltam.
Hát itt meg ahány féle van a cikkben, óriási a szórás.

TicTac · http://www.carstyling.hu/car_shower.php?id=40344 2009.06.23. 19:26:29

@streetsta: a fényszóró burkolat jó ötlet. A légellenállás is a hosszú mellett szól, a súly meg nem hiszem hogy akkora lenne ilyen anyagokkal... de ez most az optikai részéről szól. Valamit valamiért.

enthusiastic 2009.06.23. 19:42:39

szerintem kérdezd meg a véleményét annak a gyereknek, akit winkler posztolt még a múltkor...

laszlofogarasibenko.blogspot.com/

épp ő is Z-én dolgozik csak BMW-én...

Vasutas 70 2009.06.23. 19:57:02

Karotta a hosszú zg szerintem gyönyörű. Biztos láttad már, de nincs szivem nem belinkelni:

assets.speedhunters.com/u/f/eagames/NFS/speedhunters.com/Images/Mike%20Garrett/240ZG/s302.jpg


Nem találok szavakat. Ez valami fantasztikus. Az az orr... olyan hosszú, hogy alig látni a hátulját. És ezekkel a felnikkel. Inkább hagyjuk :D

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.06.23. 20:03:11

@TicTac: Ugyehogy úgy? Mármint hogy mustangos a rövid orr (mármint amelyiknél a burkolat is fényezve van).
A rövid orr monnyon le!

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.06.23. 20:04:40

@Vasutas 70: Jesszusatyaúúúristen! Ez valami, valami, valami... Nem találok szavakat!

Vasutas 70 2009.06.23. 20:07:30

mindene gyönyörű.... Az orra, a motorháztető kivágásai vagy mi a fene. a króm felnik, a metál fekete fényezés..........

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.06.23. 20:10:25

@streetsta: Igen, ráadásul azzal a plexivel, amit feljebb linkeltem!

m.a.c.h.i.n.e. 2009.06.23. 20:12:50

Gyári orrmány, Bob Sharp fényezéssel a tuti!

m.a.c.h.i.n.e. 2009.06.23. 20:14:54

jahhh és ha csak pályára menne, akkor az ásító orr odab@sz!

Ronin_ 2009.06.23. 20:43:33

A 33-as.
A többi monnyon le!:-)

Humphrey 2009.06.23. 20:51:38

a gyári hosszunak nálam nincs párja. de ha az nem akkor a gyári rövid...ugyis azon múlik, mennyire szépen csinűáljátok meg. hosszuból rövid, csak nehogy michael jaksonnak kereszteld át a hangyászt!
avantime - én már lemondtam a cikkről, pedig régen nagyon vártam, de már nem akartam minden komment végére odaírni. eladod? ilyen hamar? miért? mi lesz helyette a 'normális' autód?

Ivymike 2009.06.23. 21:14:07

Datsun 240Z gyári, rövid orral, feketén, lámpaburkolat nélkül
gyerekkori szerelmem

DBandesz 2009.06.23. 21:34:33

Avantime? Most néztem a hasznaltauto-n, 2,99MFt - 2.0 benzin, 3,49MFt - 2.2 Dti motorokkal.

Nem tudom a tiéd milyen, és mennyire extrázott kocsi, tény hogy gyönyörű, autóépítési neoklasszikus, de sajnos az is tény, hogy nem igazán keresett modell. Ez az összeg vagy-vagy alapokra helyezi a műhely-alkatrész kérdést. De lehet, hogy rosszul látom, vagy hiányosak az információim. :)

DBandesz 2009.06.23. 21:36:17

Apropo. Radírnak írtam, hogy neked van már egy RB25DET - DETT motorod, amit egy RB gurutól (hiszen aki DETT-vé varázsol egy DET motort, az az) vettél. Nem tudom, hogy keresett-e a gondjával?

jürgen baromartz 2009.06.23. 22:03:19

@Gee Halen: bakker, mit össze kerestem ezt a filmet, köszi

kár hogy nem feliratos

Haddel · http://zastava.gportal.hu 2009.06.23. 22:06:19

@Vasutas 70: Aztaaa!Ez durván néz ki!!Ide vele!!!:)

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2009.06.23. 22:28:43

@DBandesz: Az én Avantime-om 3.0 V6 automata, és kimondottan a Z kedvéért adom el. Nekem eszembe se jutna más kombinációval venni ilyen autót. Semmiképp se a ráció vetet Avantime-ot az emberrel, és akkor már legyen meg a tökéletes hangulat: 2 méteren nyitott oldalfal, felcsapott tető, doromboló V6, lassúdad gördülés. Még nem is hirdetem, pont mert nem volt idő lefotózni és feldolgozni szépen.
A 200SX lesz újra az utcai autóm, a versenyalkatrészek meg átköltöznek belőle az épülő Z-be. Értelmes áron nem lett rá vevő, elkótyavetyélni meg nem akarom. Így spórolok egy csomót azokon a cuccokon, amiket nem kell megvennem a Z-hez (komputer, versenyhűtők, Kaaz sperr, ilyesmi), és ha '99 '2005 közt megfelelt mindennapi autónak, szívesen kibírok benne még pár évet.

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2009.06.23. 22:29:21

@Vasutas 70: Igen, ez nekem is nagy kedvencem. Ha megnézed a 3. képet a posztban, a sárga japán versenyautót, ez ugyanaz a ruha utcai színekkel, átlátszó lámpatakaróval, a teljesen beteg spoilerek nélkül. Ez a fazon is esélyes volt, pláne, hogy tokioi közegben ennyire súlyosan odabasz: noriyaro.com/?p=1817

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.06.23. 22:36:24

Ja, van itt egy videó a Best Motoring-ból, amiben az új Wangan Midnght mozifilm autóit tesztelgetik Motegiben. A Z-ben pedig nem más, mint Keiichi Tsushiya

revver.com/video/355287/wangan-midnight-high-speed-battle-1-of-7/

baranyp 2009.06.24. 00:01:50

Nálam a nyerő:Bob Sharp,rövid orr,brutál hátsó.Ne csak az arcát nézd,a fenekét is!:) bringatrailer.com/wp-content/uploads/2007/07/1975_Datsun_260Z_Bob_Sharp_IMSA_Race_Car_Rear_1.jpg

csavarkulcs78 2009.06.24. 06:34:25

Karotta az Avantime-ról még tartozol egy cikkel.
Az idő próbáját úgy tünik nem állja ki nállad egy "normális" gyári állapotú autó.

karlmann 2009.06.24. 08:27:12

Szerintem mind a kettő jó, de bármelyiket is választod egy dolgot mindenképpen tarts szem előtt. Az orr rész oldalszélesítése legyen arányos a hosszal, mert ellenkező esetben szegény kocsi eleje nagyon béna lesz.

konti10 (törölt) 2009.06.24. 08:35:12

Valóban, sokkal szebb a rövid orr, és az arányai is jobban teccenek. Csak jellegtelen tőle a kocsi. Kutya nem fogja felismerni, h mi is az, annyi hasonló van.

csongiaparaszt 2009.06.24. 08:46:05

Jó választás a rövid orr, a praktikus megfontolásokon túlmenően, szebbek az autó arányai azzal.
Nekem a Bob Sharp-féle autók tetszenek a leginkább, talán burkolt lámpafészkekkel dögösebb, viszont kevésbé Datsun Z, úgyhogy akkor inkább már eredeti lámpafészkekkel.
Viszont nemtom hogy jönne össze a szélesített sárvédőívvel a mélyen ülő lámpa - biztos azért, mert nem értek hozzá :)
Gyönyörű lesz ez az autó, gyönyörű...

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.06.24. 08:55:59

Utcára a 240Z rövid gyári, pályára meg az "ásító" orr - ez utóbbi szerintem ultrakúl :-D

.com 2009.06.24. 09:43:13

@Vasutas 70: a szentsegit ez durvaaaa

Süni25 · http://www.eakft.hu 2009.06.24. 12:55:26

Az alsó háromból bármelyik !

Surci 2009.06.24. 13:13:09

az utolsó fekete 240-es nagyon kéne gyönyörűűű!Gyáriban a legjobb!Kár érte hogy nem gyári lesz!

juanito81 2009.06.24. 13:16:38

Valóban a rövid orr az ideálisabb, már csak az arányosság miatt is.
Sok sikert, és kitartást kívánok az alkotóknak a műhöz!

bagoj ur 2009.06.24. 13:31:02

TERMÉSZETESEN a hosszú, burkolt orr az igazi! :-)

Gergow · http://gergow.wordpress.com/ 2009.06.24. 15:03:54

A Hangyász név szerintem akkor is maradhatna, a rövid orral is hasonlít. XD

Bencesz 2009.06.24. 16:49:02

@Gee Halen: hali magyar feliratot esetleg nem tudsz a filmhez?

Am szerintem is a rövid orrú Bob Sharp a legszebb.

luigi Vercotti 2009.06.24. 16:53:33

Catfish. Mindig, mindenki lecápázza az ilyen autókat, de a harcsa közelebb áll a magyarhoz.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.06.24. 17:04:26

@Bencesz: Nem. Jelenleg ez az EGYETLEN elérhető forrása a filmnek a neten. Ill. lehet, hogy még megvan a másik. Az egy japán posztolóé bazi nehezen találtam rá, onnan szedtem, de értelemszerűen ezt könnyebb elérni.

Szóval nincs.

Stinkfist 2009.06.24. 17:16:31

számomra az igazi Z-nek rövid orra van, lámpaburkolat nélkül. persze ha versenygépről van szó, akkor búra, de szerintem pont a "száj" mellett a csupasz lámpák adják ki az igazi arcát...

ez az egyik kedvencem:
imagerz.com/QEROUUtvAwIAVggbEAVR
imagerz.com/QEROUUtvAwIAVggbEwVR
a felnit cserélném

Tommi · http://matchboxmemories.blogspot.com 2009.06.24. 23:31:03

Karotta! Kitaláltam, milyen legyen. ZG-szerű orr, de rövidben! :)

Sam75 2009.06.25. 00:15:40

Helló!

Az utolsó előtti képen látható orr legyen szerintem (fehér 62-es rajtszámú autó). Izléses és vad és a kocsihoz korhű, ha egy 3 cm-rel feljebb van akkor még a hétköznapokban is használható. esetleg egy optikailag alig látható "seprű" élszalag is szerelhető rá és így védve lesz a padkáktól.


utóirat: mind1 melyik ha eleve többet csináltatsz a srácokkal vagy elteszed az öntőmintát.

Sam75 2009.06.25. 00:19:06

@Stinkfist: teljesen egyetértek. ez is faca, de én a lámpákat is cserélném.

Stinkfist 2009.06.25. 02:06:02

@Sam75: hmmm, most hogy mondod... :]

Flankerr 2009.06.27. 09:46:56

Az utolsó kettő, fehér vagy fekete. És a fényezés is olyan legyen, nehogymár sárga..:) A fekete a kedvenc szinem, de a fehér mintázata nagyon jó.. és harmonizál a Hacsi fényezésével..
Szegény Avantime, csak nem tud megragadni senkinél.

Gale 2009.06.27. 13:16:51

Helo Karotta!

Átérzem a spoiler sett dilemmád, de lenne egy ötletem:
Szoktam auto tuning design rajzokat készíteni otthon és nagyon megragadta a fantáziám az Nissan-od. Mit szólnál hozzá ha készítenék egy-két látványtervet egy egyedi sett-ről? Elküldeném neked valamilyen után módon és ha tetszene esetleg meríthetnél ötleteket belőle. Megtisztelnél vele ha hozzájárulhatnék a kinézetéhez, de ha mégsem tetszik majd, akkor írd meg nyugodtan.
Csak egy ötlet...

Várom a válaszod: gale91@citromail.hu

pobeda 2009.06.27. 20:57:39

A Jaguáros gyönyörű,de #62.

Lacko46 2009.06.28. 18:28:40

@Vicktor: Európában nem, Japánban az elég tipikus orr.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.07.03. 22:55:44

Ez itt teljesen off, de jól láttam, hogy ma esküvői limó volt a gloria? Pasaréti ferencesek?


Egyébként katkó templomba Glóriával menni, jó kép :-D

Nínó Karotta · http://www.facebook.com/karotta 2009.07.08. 19:01:51

@morphine: Igen, jól láttad, lesz is majd róla kép, meg vicces történet.

morphine · http://designpumpa.blog.hu/ 2009.07.09. 15:49:01

@Nínó Karotta: zsír. a gyönyörű ablakaival és a hosszúkás sziluettjével az isten is esküvői batárnak teremtette, kiváncsian várom a képeket / sztorit!