Hat csodálatos kerék - Karotta Közlöny

KAROTTAKÖZLÖNY

Nínó Karotta élete és munkássága autóbuzériában és másutt

Hat csodálatos kerék

2007. január 21. 21:43 Nínó Karotta

A Tyrrell P34 azért kedves a szívünknek, mert minden idők legmókásabb külsejű F1-es autója. Ráadásul élő ember nem vette komolyan, hogy valaha normálisan működhet.

Azért lett hat kereke, mert a két kicsi első keréknek:

- kisebb a légellenállása, mert kisebb a homlokfelület
- összességében mégis nagyobb felületen érintkezik az aszfalttal, tehát jobban tapad

viszont:

- irtó komplikált megcsinálni, hogy kanyarodni tudjon, mert mind a 4 kerék más íven fordul
- fékezéskor vagy az első pár blokkol, ami lerövidíti az effektív tengelytávot, így szűkebbre húzza az autót
- vagy a második, ami pont ellenkezőleg hat
- ezért három főfékhenger kellett
- nehéz

Derek Gardner, a Tyrrell főkonstruktőre maga is sokat nevethetett a dizájnon, pláne, amikor elképzelte az emberek arcát, amikor leleplezik. Igaza is lett. A takarót hátulról előre húzták le a sajtóhiénák orra előtt, és állítólag a terem takarítómunkásai még hetekkel később is találtak lehullott, a hitetlen tülekedésben elvesztett alsó állkapcsokat a székek alatt.

Hogy értsük: a négy első kerék 10 colos volt, azaz akkora, mint az eredeti ős-Minin. Összevetés gyanánt a Trabant 13-asokat használt.

Végül aztán ez is lett a veszte: mivel senki más nem versenyzett ekkora gumikkal, a GoodYear nem fejlesztett rá külön, mert nem érte meg. Így pedig lassan kikopott a mezőnyből, pedig perverz módon hajlamos volt nyerni. A '76-os svéd GP-n Scheckter és Depailler elvitte vele a két első helyet.

 De nem ezért kapott postot, hanem a képek és a videó miatt. Hat kerékkel driftelni Monte-Carlóban! Ez ám a mulatság! Féktávon elemelni a belső-hátsó kereket, akár egy szeleburdi Renaultsport Clio! És legfőképpen a videó, ami egyszerűen csodálatos. Máig sem értem, milyen égre szegezett lándzsára szerelhették a kamerát a belső/felső képekhez. Ne feledjük, 1976-ban járunk, aligha rendelkeztek Tyrrellék tenyérnyi MiniDV-kkel.

82 komment

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tommi 2007.01.21. 22:35:04

Emberek! Eszement videó!!!

Kiváncsi lennék egy ilyen autóra élőben.

Tényleg igazat mondott Karotta, nem hanyagol el minket, beindultak a Postok... kop-kop-kop

kermate 2007.01.21. 23:05:05

Nagyon komoly! tetszik

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2007.01.22. 07:37:30

Ez igen, én is megnéznék egyszer egy ilyet élőben. Tetszik,hogy akkoriban még azt újítottál amit csak akartál,mostmeg a FIA minden szart meghatároz előre....

ommm 2007.01.22. 08:14:14

Karotta, egyre jár az agyunk: ommszem.blog.hu

no reklám, csak fura

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2007.01.22. 10:55:49

Úgy döntöttem én is írok valami blogfélét,ha már a régi blogomat elhanyagoltam:) Kis történelmi áttekintés ahogy én látom:)

scheerti.blog.hu

attilag78 · http://attilag78.blog.hu 2007.01.22. 11:11:48

Karotta post-ol, omm és scheerti is! Ezt nevezem aktivitásnak!! Remélem hamarosan lesznek post-ok a kocsikról is. Mindenesetre a Tyrell P34 nagyon állat gép. Amúgy is szeretem az egyedi megoldásokat, de ez igazi különlegesség.

ommm 2007.01.22. 11:14:36

jó munka scheerti csak nem tudok hozzászóllni

attilag78 · http://attilag78.blog.hu 2007.01.22. 11:39:07

scheerti blogja nekem is tetszik, de tényleg nem lehet hozzászólni

ommm 2007.01.22. 12:16:04

a Ferrarihoz lehet a Mustanghoz nem

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2007.01.22. 12:21:14

Igen,karotta elsőjéhez sem lehetett ezért csináltam meg a másodikat. Már csak azt kéne kisakkoznom,hogy hogyan lehet beszúrni a youtube videóit...

ommm 2007.01.22. 12:48:20

most informáltam le Petitől, az embed sort a html kódba kell beszúrni, ha jól értettem...

Tommi 2007.01.22. 14:52:21

scheerti és omm is blogol... lassan majd én is elkezdem... előszedem néhány kedvenc járművemet és írok róluk valamit...

Synitka 2007.01.22. 16:43:14

Ezzel az autóval azért a kerékcserénél lehetett egy kis képzavar :) Amúgy brutális! Szörnyű és szépnek se mondanám... :D Csak úgy lenyűgöző.

Tommi 2007.01.22. 20:33:18

Csináltam magamnak blogot... Még elég üres, csak egy postot írtam...

www.tommi.blog.hu

Tommi 2007.01.22. 20:43:57

nem tudtok egy oldalt, ahova bárki feltölthet egy-egy videót?

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2007.01.22. 21:00:50

Tommi, Videobomb.hu tök egyszerű és magyar.

ommm 2007.01.23. 08:27:10

ááááá, havazik mint az állat....

ommm 2007.01.23. 09:05:57

na majd oda is elér, nem fogtok örülni

attilag78 · http://attilag78.blog.hu 2007.01.23. 13:11:50

Hétvégén megyünk haza, nincs igazán kedvem hóban vezetni... Ha már annyian blogoltok, én sem maradhatok ki :) attilag78.blog.hu

Sopánka76 2007.01.23. 15:26:26

beköszönök én is, hmm finom volt ez a Tyrrell videó! szép az élet jáháhá!

Tommi 2007.01.23. 18:15:42

Nem t'om mivan a blog.hu-val, de újabban nem akarja megjelaníteni a képeimet

nem tudtok valami megoldást?

Tommi 2007.01.23. 18:56:39

közben írtam a blog.hu-nak, hogy oldják meg...

farman 2007.01.24. 13:00:28

le van szedve a boritás - mintha gokart lenne! amúgy fura hogy kék, az elektron24-en feketének tűnt :)

ommm 2007.01.24. 13:50:01

ajjaj, csak Karotta ne hanyagoljon megint...

BARANY · http://autofilia.blog.hu/tags/w123 2007.01.24. 17:24:20

A hatkerekű (vagy nyolckerekű) F1-es autó szereplésével volt rajzfilmsorozat is, sajnos most a címe nem jut eszembe.
Úgy emlékszem japán készítésű volt, amire tisztán emlékszem az koncentráló főhős arcán a semmiből megjelenő ésb legördülő éles kontúrral határolt izzadtságcsepp (ez szerintem tekinthető alap japánrajzilmsorozat motívumnak is).

Tommi 2007.01.24. 18:01:26

A Flúgos Futam című Hanna-Barbera rajzfilmben is volt hatkerekű autó, azt hiszem...

Daniel0331 2007.01.24. 20:04:27

Sziasztok!
A japán rajzfilm címe amit említett furious: Grand Prix, én is emlékszem az izzadtságcseppre.:)

c o n k i · http://conki.freeblog.hu 2007.01.24. 20:54:25

Miert keszitetek mindannyian kulon blogokat?
Fogjatok ossze, es hozzatok letre egy folyamatosan frissulo es ujdonsagokkal teli oldalt. Kisebb lenne a konkurencia, tobben olvasnak a blogotokat, vagyis sikeresebb lenne.

En is tervezem egy automotiv blog oldal letrehozasat, de az talan kicsit mas temalyu lenne.
Addig is, sok sikert mindannyiotoknak!

ommm 2007.01.24. 22:41:34

hát éppen ez az, kicsit más témájú...
mindnki szeretne arról írni és témázni, ami érdekli
de nálam ez speciel nem jelenti azt, hogy elhanyagolom a helyeket, amiket látogatok

c o n k i · http://conki.freeblog.hu 2007.01.25. 03:59:49

Attol még, hogy néha más a téma, lehet egy blogsitera írnia több szerzőnek is. A TotalCaron sem ugyanaz ismétlődik folyamatosan:)

ommm 2007.01.25. 08:06:01

mindenki a saját gyerekét babusgatja

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2007.01.25. 08:43:45

Karotta most nincs az országban,gondolom azért nincs post. De van elég érdekes olvasnivaló a blogokon:)

Grami 2007.01.25. 18:34:42

Üdv mindenkinek!

Az dobja rám az első követ, aki elég egoista, de egyet kell értsek conki-val az állítása törzsében.. én ha most 12-en blogot csináltok és mindenhova el kell kattingatnom, holott pont ez az oldal, ahol most gépelek hozott össze minket..
Rendben van az is hogy, vki ki akarja adni magából másnak, de én csak arra kérek mindenkit, hogy akinek valóban van annyi ideje, ereje, anyaga, stb hogy dinamikusan fejlődő blog-ja legyen, csak az blogoljon külön, mert itt is jó volt olvasni a Megmondó hozzászólásait, igaz néha ölre mentek scheertivel, de legalább nem 2 sort olvastam, hogy: aha, szerintem is.
Szerintem pont ez lenne a jó benne hogy itt épül ez a közösség, és nem xy-hoz járnak blogolni majd, mert (csak példának írom) vki a Fiatról blogol és már csak visszajárnak ide, hogy na most Fiatos nem írt semmit, akkot megnézem a Karottáét.
Ha jólesik, nyugodtan.. én csak örülök ha van annyi bennetek, hogy 2 év alatt sem fogy ki a blogtinta, de ne csak fellángolás legyen, akkor érdemes igazán - szerintem.
A lényeg hogy mindenki írjon - vagy ide vagy saját blogra, mert a lényeg úgy is ez marad!

Písz!

Grami 2007.01.25. 18:36:11

Valamiféle csoda ez a hatkerekű, ez is egy oylan jó dolognak tartom, ami megszületett, megcsinálták jól, bevált, és eltűnt.. sajnos. Bőven van benne fantázia szerintem!

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2007.01.25. 19:07:36

Megmondó megígérte,hogy nem jön többet mert csalódott Karottában,egyébként érdemes a blogokat olvasgatni mert lehet érdekes dolgokat olvasgatni.

ommm 2007.01.25. 19:25:53

Ma egy újabb tapasztalattal lettem gazdagabb...megint le akartak nyúlni rendesen. Valszeg ez Magyarországon is megvan, de azért a szlovákok is adnak neki rendesen. Direktszűrő kittre kértem ajánlatot egy cégtől, aki a K&N-t forgalmazza itt nálunk. Nagy nehezen vissza is hívott a tag, azt mondja: 9800 korona a komplett kitt. A KN hivatalos honlapján az ár 120 euró, ami kb. 4000...erről ennyit, megyek Zircre, majd ott megcsinálják negyedannyiért, rendesen...

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2007.01.25. 20:08:38

Furcsa,hogy Szlovákiából átjársz a Bakonyba autót szereltetni,az ember azt gondolná,hogy ott olcsóbb minden. Persze az régen volt.

ommm 2007.01.25. 20:40:43

scheerti...régen volt, naaagyon régen...kisebb piac, egy-két nagy cég akik magasan tartják az árakat és könyörtlenül rádgyújtják a műhelyt ha nyitsz...ráadásul annyira "okosak", hogy az már fáj (lásd esetem a riasztóval)...nagy kalap sz@rt érnek mindannyian...amit elkérnek érte az pedig egyenesen pofátlan...
megéri nekem egy 100-ast autózni, ott legalább én is csinálhatom és nem vágnak át...(mint itt, ha magyar vagy)

Zsomatograf 2007.01.26. 18:43:49

Hali mindenkinek!

Gratula az összes blogistának, majd az ő oladalaikat is megnézem. Saját autókról is írtok (pl. Omm a Tatra-t)?
Én maradok kitartó Karotta Közlöny olvasó, remélem megmarad a jó társaság.

A kadett is megvan még, volt dokinál,és kapott műszakit is, habár egy kis fenéklemez javítás kellett hozzá, meg a fékeket is reszelni kellett, de most tipp-topp. Habár szerdán rámhozta a szívbajt egy sebességfüggű reszelő zajjal, de kiderült, hoyg csak egy gallyat csuktam be az ajtóba, és az zörgött + verte az ajtót.

És meg is lett az államvizsgám!

Annak meg pláne örülök, hogy karotta ilyen sűrűn postol, legalább van mit hétvégente olvasgatni. :-)

Tommi 2007.01.28. 14:07:38

Zsomi: én is gratulálok.

ommm 2007.01.29. 08:00:28

Gratula Zsomi!
Tervben van az autókról írás, ha kicsit mozdul a jég akár a Tatráról is, gyűlik az anyag, kis szösszenetet nem akarok, de a túl hosszú meg unalmas. Dolgozom rajta:))

Karotta tényleg nincs januárban. Na majd ha visszajön...

ommm 2007.01.30. 13:20:38

sej-haj nagy a pangás

Sopánka76 2007.01.31. 13:16:17

nagy biza. Kár, hogy a regisztrációs adóval ez van, ami. A totalcar főoldaláról olvasható, hogy a mérték nem változik, legalábbis egyelőre nem, hiába fenyegetnek minket Brüsszelből. Ez szomorú, így kb. másfél milliót kellene perkálnom, ha '84-es V6-os Sierrát akarok behozni. A végén még beérem egy 2.0-val.

Tommi 2007.01.31. 15:24:29

Vajon nekem mennyit kellene perkálnom, hogy a Svédektől behozzak egy 9000 Aero-t?

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2007.01.31. 16:28:05

rengeteget. A regadó bekaphatja. Nekem egy 320i BMW-re lenne ingerenciám,ott még lehet olyat találni aminek nem taposták ki a belét. De sajna elég sokat kell csengetni ha az ember be akarja hozni. Basszák meg.

Tommi 2007.01.31. 18:27:14

Most néztem meg... valósággal elhűltem... 4397000 ft-os adóalap... megveszek egy Aerot mondjuk 3000 Euroért, de úgy számítják, mintha 4,4 millió Ft-ért vettem volna, holott 3000 Euro 765000 Ft...
Hová fajul ez a világ...
Remélem Brüsszelben nem bólintanak rá, hanem kötelezik Magyarországot a regadó eltörlésére... Bár amilyen a kormány meg az egész hóbelevanc, úgyis találnának valami kibúvót, vagy kiskaput. Vagy csak egyszerűen sz@rnának az egészre és folytatnák a mostani tendenciát... Gonosz és szomorú világ...

ommm 2007.01.31. 21:59:44

csatlakozzatok mozgalmamhoz testvéreim:
ommszem.blog.hu

ez itt egy tetű REKLÁM!

kermate 2007.02.02. 17:36:01

Régebben naponta kb. 10 komment született most meg hetente egy-kettő. Mivan itt?

TomaSuzukis 2007.02.03. 09:07:29

Mindenki a Belsőségen van.
Talán az pörgősebb

ommm 2007.02.05. 08:57:17

hát igen, de remélem nem áll be az egy év két post rendszer megint...

Tommi 2007.02.05. 14:46:58

Ha keveset szólunk hozzá, akkor tényleg nem lesz elég post...

ommm 2007.02.05. 14:56:58

nosza, szóljunk hozzá
mindketten:))

Tommi 2007.02.05. 18:24:04

kellene valami téma...

Leo Tauer 2007.02.05. 22:21:08

En is szol!
Repa irj:)

ommm 2007.02.06. 08:40:26

Á, látom azért kitartunk még egy páran...téma? Az nehéz.
Jövő héten végre meglesz a direktszűrőm...na ez meg témának gyenge...
Ja, ültem az új Fabiában...egész tűrhető volt...és nem nőtte ki a kategóriáját...

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2007.02.06. 10:02:38

Az új Fabia jó lehet,kipróbálnám,viszont az 1.2-es motort betiltanám...

ommm 2007.02.06. 11:15:20

nyugodj meg, abból fog fogyni a legtöbb...aki nem siet, annak elég

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2007.02.06. 11:37:32

Ja,meg aki nem akar előzni. Sosem.

Tommi 2007.02.06. 13:52:26

Az 1.2 12V motor nem 1 tonnás (+ menetfelszerelés+ emberek) autóba való...

ommm 2007.02.06. 14:03:04

én nem vennék...de én én vagyok...és nagyon sokan máshogy gondolkodnak, mondjuk nem értem miért, de legyen nekik

Leo Tauer 2007.02.07. 16:31:14

En meg ultem egy SLR-ben.
Nem vezettem, csak ultem benne.
Kenyelmetlen volt, nagyon is.
A ki- es beszallas szinte lehetetlen, de ezt ugye nem is szamitom, mert egy sportautonal nem a praktikussag es a kenyelem fontos ugye.
De belul kifejezetten rosszul ereztem magam annyira kenyelmetlen volt.
Ellenben az MX-5-tel es a Z4-gyel, azokban otthon ereztem magam az elso masodpercben. Alig akartam kiszallni beloluk... Azok tokeletesek.

kermate 2007.02.08. 14:37:12

Sziasztok!
EZAZ!
Március 12-én újból TOTALCAR a TV2-n!!!!!!!!!!!!!!

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2007.02.08. 14:57:51

Sláger rádió? Winkler forrásból?

kermate 2007.02.08. 16:26:12

Igen, abba nem bízol?:D

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2007.02.08. 17:02:17

Hangzott ott már el olyan információ ami nem jött be.

Zsomatograf 2007.02.08. 21:15:10

Hurrá! Csak tényleg igaz legyen!

A fabiához annyit, hogy nekem ahhoz fóbiám van. Sajnos annyi pénzből én biztos fullos Scorpiót, vagy Omegát vennék, mindenféle részletfizetés nélkül. Most már csak fel kéne ébredni, és lakásra gyűteni. :-)

ommm 2007.02.09. 08:46:52

Én már csak akkor hiszem, ha hivatalos lesz...de jó lenne

Tommi 2007.02.09. 13:12:00

Talán a Belsőségen, vagy a TotalCar.hu-n lesz egy hír róla...
Reménykedjünk...

kermate 2007.02.09. 19:30:22

Úgy tűnik, hogy havonta egyszer lesz, hétfőn 23:00-kor...

Z0tya 2007.02.15. 22:26:03

Ez tényleg eszement! Koppig kitekerd kormánnyal powerslideol Monte Carloban. Tyrrell amúgy egy zseni volt. sZép idők sose térnek vissza :(

madbalee 2008.02.20. 20:08:15

10 éves koromban láttam ilyen 6 kerekű Tyrrell-t egy F1 es könyvben képen. Akkor kezdtek el igazán érdekelni az különleges, furcsa sportautók.

Jó post, és a video meg tényleg hatalmas.
Köszi Karotta!

Tavaly sikerült 1 ilyet élőben is látnom itt van pár kép:

indafoto.hu/madbalee/image/495499-56fb0ec5/17381
indafoto.hu/madbalee/image/495505-4fc8d2ca/17381
indafoto.hu/madbalee/image/495503-091f2f59/17381
indafoto.hu/madbalee/image/495501-dd62e020/17381

madbalee 2008.02.20. 20:14:15

Hasonló érdekes megoldás volt a nagyon magas szárnyak megjelenése.
Azt hiszem a hatvanas évek végén Colin Chapman ötlete volt a Lotusnál

Ebben a (elég kellemes)videoban is lehet ilyet látni:
youtube.com/watch?v=a7hWllfodnA

Karotta:
Ha esetleg ehhez a konstrukcióhoz is felfűznél 1 Postot előre is köszi!

ComLo 2008.08.10. 22:33:42

nekem két apró észrevételem lenne:
furcsállom hogy a 6 kerék azon előnyét senki nem említette amit nekem elsőre mondtak (ill ha jól emlékszem egy könyvben láttam): miszerint ha állt a víz a pályán az első két kerék ugyan felúszhatott de a közvetlen mögötte lévőt már lehetett kormányozni.

A videóhoz:
én annó láttam pár képkockát egy viszonylag régi (kb ilyen korban készült filmről/dokumentumfilmről ami azt mutatta hogy pont a kicsi dv kamerák hiánya miatt bazi nagy kamerákat szereltek a kocsira egy ilyen felvételért. Nekem akkor (4-5 éve is) ezzel vált valóra a gyerekkori álmom: belső kamerás felvételt láttam az alagútból (mert ugye csak asszem 2-3 éve van olyan teknika ami erre alkalmas, de a fent említett "rögzitdünk buzi nagy kamerával szalagra" teknikát nem lehetett kicselezni:-))
süti beállítások módosítása